Kanadai Magyarság, 1960. január-június (10. évfolyam, 1-26. szám)
1960-05-21 / 21. szám
KANADAI MAGYARSÁG 3 X. évfolyam, 21. szám, 1960 május 21, szombat Quebec északi partja ahol a vas uralkodik Az. Európából jövő hajóutasok ismerik az ú. n. "Father Point - ot, vagyis azt a helyet, ahol a befutó ócenánjárók révkalauzt vesznek föl, aki azután fölvezeti őket a Szent Lőrinc folyón a Quebec-i kikötőig. Ez a hely, ahol a kifelé tartó hajók révkalauzai elhagyják a hajókat. Nemsokára a ."Father Point"-on nagyarányú építkezési munkálatok indulnak meg, mert a szállításügyi minisztérium már megkezdte ott egy kikötő, építkezéseit, amelynek összköltsége mintegy 3,500.000 dollárt fog kitenni. E természetadta helyen, az új kikötő a Szent Lőrinc, déli partjának legjégmentesebb kikötője lesz. Az északi part egés2 éven át jégmentes kikötőivel, mint Paie Comeau, Port Cartier és Sept lsles-el együtt, az új kikötő szaporítani fogja az országra váró legnagyobb fejlődés forgalmának lebonyolítását. A québeci nagy, új vastelepek rohamos kiaknázásával, amelyeket a Quebec-Labrador-i új vasútvonalak és kikötők tesznek lehetővé, Kanada a világ kilencedik vastermelő országából, hirtelen ,a negyedik helyre ugrott föl. Egyedül az Egyesült Államok, Oroszország és Franciaország haladják túl termelését. nine—Mount Wright—Mount Reed vidékébe, amely az északi part Port Cartier kikötőjétől 193 mérföldre északra terül el. Kanada legnagyobb acéltermelője, az Iron Ore Co. of Canada, amely Knob Lake-Shefferville-i bányáiból 1954 óta közvetlenül hajón szállítja a vasércet, Sheffervillétől 125 mérföldre délre 200 millió dolláros költséggel építi ki Carol Lake-i telepét. Ennek keretében, a. Quebec Cartier társaság Lac Jeannine-i telepéhez hasonlóan, ércösszegyüjtő telepet létesítenek, amely a kibányászott alacsony vastartalmú ércet gyorsan és olcsón, olvasztásra kitünően alkalmas érckoncentráttá dolgozza föl. A metallurgisták bebizonyították, hogy az ilyen koncentrátot használó olvasztókemencék egy munkaváltás alatt 25%-kal több acélt termelnek, mint a magas százalékú vasércet használók, amelyet azelőtt a leggazdaságosabbnak tekintettek, mint nyersanyagot. Az ottani fejlesztési tervekben fontos szerepet játszott a gyorsfolyású északparti folyók kihasználása által fejlesztett olcsó villanyáram. Mégis a vastelepek fekvése késztette elsősorban az acélipart arra, hogy erőfeszítéseiket a Quebec-Labrador-i törés kihasználására összpontosítsák. Sept Islerből vagy'Port Cartier-Mit Írnak mások... Dr. PETER ZENKL AZ ACEN ELNÖKI SZÉKÉBEN 1959-ben Kanada rekord 21,854.458 tonnányi, száznyolcvanhat millió 700.000 dollár értékű vasércet bányászott és adott el, szemben az 1958-as 55,/í*kal alacsonyabb mennyiségű és 47% kai kisebb értékű termeléssel Vasipari szakértők szerint 1980 ra a termelés meg fog négysze reződrvi. A Szent Lőrinctől északra elterülő vidéken (amelyet geológiaiig a Quebec-Labradortörésnek neveznek), amelynek termelése csupán hat évvel ez-1 előtt indult meg, a nagyobb ka-1 n-adai és amerikai acéltermelők i kötelezettséget vállaltak, hogy a következő néhány évben legalább egy milliárd dollárt fektetnek be új vasbányák feltárásába. E terv keretében az amerikai ■Steel Corporation sokmillió dollárt fektet be Qubec-i Lac Jean-A Free Europe Inc. által fenntartott Assembly of Captive European Nations, amely felöleli a csehek, lengyelek, esztek, lettek, litvánok, magyarok, románok, bulgárok és albánok politikai szervezetét, Dr. Zenki Péter, a volt prágai polgármester személyében új elnököt kapott. Ezzel kapcsolatban a Slovák című lap így ír: "Az ACEN szervezete, célja nem a Moszkva által leigázott népek felszabadítása, csupán annak a politikai elrendezésnek megújítása Közép-Európában, amelyet a világháborúban Jaltában és utána Potsdamban határoztak el . . . Azoknak a jelenségeknek figyelembe vételével, amelyek a szervezet körül mutatkoznak, nem véletlen, hanem nyilvánvaló szándék, hogy amikor a szovjet diktátor Hruscsov Amerikába látogatásra érkezett, a new.yorki gyűlésen a cseh dr. Peter Zenkl-t választották meg elnöknek, a Moszkvával és a kommunizmussal való odaadó és következetes együttműködés e típusát. A Szovjethez való hűség ismételt kinyilvánítását mindig abban a tónusban végezte, ami olyan jól tükröződött az 1946 május 7-én mondott parlamenti beszédében : "A 3zc>vjettel való szövetségünk hűsége, a testvéri szeretet a nagy Oroszország népei iránt nekünk cseheknek es szlovákoknak az egész nemzetet átfogó érzelmi kötelék. A szövetségi hűség legmélyebb történelmi hagyományaink adottsága, az egész csehszlovák nép önkéntes akarata, amely az egyetlen hordozója a Csehszlovák Köztársaság állami hatalmának. Soha Szovjetoroszország nélkül, mindig csak vele és annak oldalán." Egy olyan hűséges beneshuszár, mint amilyen J. JcfSten, az Information Service of Free Czechoslovakia kiadója, nem resteilte leírni 1951 március 31- én : Lista készült kiváló emigrációs egyéniségekről ,akik akár legálisan, akár illegálisan, de Nősek úr személyes engedelmével jöttek ki hazulról. Tehát Moszkva engedélyével, mert a kommunista Nősek a fennálló kommunista fegyelem mellett nem merészelt volna ilyen lépést tenni. Ez teljes mértékben áll elsősorban Zenkl-re, akinek esete annyira feltűnő volt, hogy mesét kellett kitalálni, hogyan hozták őt Nyugatra bekötött szemmel. Hogy ú. n. menekülése ből ugyanis az érc olcsón, .óceánárókon szállítható Philadelphiába és onnan vasúton Pittsburgba. A számítások szerint Kanada 1970-ben több mint 60 millió tonna vasércet fog termelni. Amenynyiben a világgazdasági viszonyok változatlanok maradnak, semmilyen más ércnek nincs olyan jövője, mint a vasnak. És Kanada vasércexportja könnyen az ország kedvező kereskedelmi mérlegének lehet alapja. E fejlődés kétségtelenül nagyban hozzá fog járulni a Szent Lőrinc folyó úgy északi, mint déli partja felvirágzásához. E helyeken máris új városhelyek, új papír és papírmassza, aluminiumolvasztók és gabonatárházak hirdetik a jövő fejlődésének ütemét.. ——B—a—HDM leírásánál el ne árulhassa magát ez a kommunista kollaboráns. Moszkva e szolgálnak feladata volt megakadályozni, hogy Németország ne lehessen újra szabad állammá. Amikor ez nem sikerült nekik, kötelességük volt legalább azt megakadályozni, hogy sor kerülhessen Németország. újra felfegyverzésére. Lényegében ez sem sikerült nekik, bár intrikáikkal nem egy akadályt gördítettek a szabad világ szervezkedése elé a szovjet támadása ellen. És gondoskodtak Dr. Adenauer kormánya elleni bizalmatlanság elhintéséről. S mikor törekvéseik nem jártak a kívánt sikerrel, ezek a hírhedt ú. n, kommunista ellenes vezérek bizalmi emberüket, Lev Sychravat küldték Prágába, hogy a csehszlovák rezsim képviselőivel megtárgyalja a további eljárás módozatait. Ezúttal balszerencséjük volt. Sychrava prágai tartókodása alatt meghalt . . . (Kettős Járom Alatt) Bútort vásárolj magyartól! MEGTALÁTÁK AZ ELRABOLT GÖRÖG SZERKESZTŐT Az Ethniki című görög-nyelvű cyprusi ellenzéki lap szerkesztőjét ismeretlen tettesek elrabolták. A rendőrség megtalálta a szerkesztőt Nicosia mellett egy barlangban. A szerkesztő él és sértetlen. Üőíeg nélkül is AZ UNIVERSAL MAGYAR BUTORHÁZTÓL az óriási TAVASZI VÁSÁR ideje alatt 3 szoba bútor 12 darab (uj) Konyha garnitúra (uj) Hálószoba (uj) 5 darabos nappali szoba (uj) Világhíres Singer automata (uj) ; varrógépek ! Royal írógépek ) (uj) Televíziók 3 hónapos garanciával Világvevő rádió (uj) Gyári lerakatok: $149.00 $ 25,00 $ 59.00 $ 65.00 $ 59.00 $ 69.00 $ 59.00-tő! $ 39,00 TELEFUNKEN, GRUNDING, ELECTROHOME. PHILIPS, WESTINGHOUSE, NORMENDE, GENERAL ELECTRIC, HISMASTER VOICE (RCV), FLEETWOOD, EASY MCCLARY ÓRIÁSI VÁLASZTÉKBAN ZENEGÉPEK, MOSÓGÉPEK, HŰTŐSZEKRÉNYEK STB. AZ UNIVERSAL BÚTORÁRUHÁZBAN 471 Bloor St., W., Brunswick saroknál WA. 2-2252, WA. 4-1414 AZ ÉJJEL NAPPALI GYÓGYSZERTÁR MELLETT MAGYAR VEZETŐSÉG ELEK ISTVÁN ÉS FEKETE PÁL A BARCSAY BUTORHÁZ, MODERN BUTORHÁZ, WESSELÉNYI BUTORPINCE VOLT TULAJDONOSAI ELADÓK Az állampolgárságról Május 20-án ülik meg Kanadában az Állampolgársági Napot. Időszerű tehát, hogy felsoroljuk azon jogokat és kötelezettségeket, amelyek az állampolgárság tényéből folynak egy demokratikus országban . . . amidőn egy. szerű szavakkal magyarázzuk meg demokratikus berendezkedésünk alapelemeit, — amelyek iközé a szólás- és sajtószabadság, általános titkos választójog, gyülekezési szabadság és a kormánynak békés eszközökkel való megváltoztatását lehetővé tevő állami berendezkedés tartoznak; ide számijuk még a kisebbség véleménynyilvánításával szemben megnyilvánuló türelmet, a törvény igazságos uralmát, amelyben semmiféle király, vezér, vagy bármilyen személy nem állhat a törvény fölött. Vagyis a demokrácia mindenekelőtt azt jelenti, hogy SENKINEK NEM LEHET HATALMA ANÉLKÜL, HOGY NE LEGYEN AZÉRT FELELŐS A NÉPNEK. Manapság nem könnyű jó állampolgárnak lenni. Nemcsak újbevándorlónak, de annak sem, aki hat nemzedék óta kanadai. A közügyek részleteikben zavarosak, de egészükben óriásokká nőttek, olyanokká, amelyek bo. nyolultságát kevesen fogják föl. Ennek ellenére az egyén szavazata a döntő. A helyhatóság, a tartomány, az országos kormány képviselői többségi szavazás útján kerülnek megválasztásra, az egyének szabadon leadott szavazata alapján. Ebben mindnyájan részt veszünk. Arthur Schlesinger azt írta: "A demokrácia állandó feszültség, amelyben egyik félnek sincs állandó előnye". Ebből a2 következik, hogy nincsen "elveszett szavazat". Ha valaki nem szavazott a nyerő pártra, hozzájárult a feszültség fenntartásához. A megbocsáthatatlan csak az, ha valaki nem szavaz. A feszültségre ugyanis amely egy éber ellenzék jelenlétére van alapítva, szükség van.-Az ellenzék ugyanis ellenőrzi és bírálat alá veszi a párton levő kormány minden egyes intézkedését. Minden nyilvánosságra kerül. Ha tehát valaki az ellenzékre adta le szavazatát, hozzájárult az egészséges feszültség fenntartásához és erősítette a demokráciát. Van-e -mérőszalag arra, hogyan szavazhatunk helyesen? A válasz erre: demokráciában a választóknak joguk van az ősz. szes tények ismeretére ;... erre szolgál a szabad sajtó, rádió, a szólás- és gyülekezési szabadság. Ismerjük meg a tényeket, olvassunk, figyeljünk, hallgassunk és válasszuk meg az utat mérlegelésünk alapján. Ne feledjük, hogy mint a Szabad Választóközönség tagjai, Ml döntjük el a NAGY KÉRDÉSEKET. A szavazás tehát állampolgári kötelességünk. DOHOS A PINCÉJE? Festetlen pincepadlók és falak dohos szagot árasztanak magukból, ha nem tisztogatják őket rendszeresen. Leírjuk, hogyan tisztíthatjuk és frissíthetjük fel a pincét. Oldjon fel egy kanna Gillet's Lye-t (lúgot) egy vödör vízben. Vigye föl ezt az oldatot a megfelelő felületekre egy használt seprővel, vagy kefével,. Ezzel hatásosan megszünteti a dohosságot, amit a penészgombák és mikroorganizmusok okoznak. Ismételje meg ezt az eljárást legalább kétszer »venként. Egyéb tanácsokért a Gillet's Lye használatára amely önnek idgt, munkát és pénzt takarít meg, kérje ingyen 64 oldalas könyvecskénket a következő címen: Standard Brands Limited, 550 Sherbrooke Street W., \Aontreal. GL-229 í A „KANADA! MAGYARSÁG" HIRDETÉSÉIT MINDEN MAGYAR OlVASSAI Küldjön ön is ott,: ahol minden magyar küld, Amerika legnagyobb hivatalos intézetével, a ROYAL GENERAL AGENCY-vel. I K K A vámmentes küldemények, élelmiszerek, gyarmatáruk, textil, iparcikkek, épületanyagok és egyéb árucikkek hivatalos központi befizetőhelye. GYÓGYSZEREK a ROYAL GENARAL AGENCY gyógyszer osztályán keresztül a világ összes gyógyszerei küldhetők receptre, vagy recept nélkül is. Minden rendelést hivatalos A R kártyával igazolunk vissza,.melyet a címzett ír alá. A beteg érdekében a gyógyszert azonnal küldjük és utólag számlázzuk. PÉNZÁTUTALÁS Magyarországra, Romániába, Jugoszláviába, Kárpátaljára hivatalosan, a leggyorsabban. CSEHSZLOVÁKIÁBA Tuzex vámmentes csomagok nagy vá. lasztékban. Kérje a legújabb Tuzex árjegyzéket. Bankjegyek és aranypénzek állandóan raktáron. Minden küldeményt a leggyorsabban és teljes garanciával továbbítunk. Hajó- és repülőjegyek a világ minden részébe, részletre is. KÖZJEGYZÖSÉG: Leslie L. Chato, nyilvános kanadai közjegyző vezetése mellett. Közjegyzői munkák, hites fordítások, fényképmásolatok hitelesítése, hontalan útlevelek, valamint látogató vízumok intézése. Kérje legújabb, 1960-as húsvéti, díjtalan, hivatalos, képes árjegyzékünket. ROYAL GENERAL AGENCY RGA (OYAl OfNtlAl AGENCY Division of: ROGENCY Enterprises Canada Ltd. Incorp. under the Laws of Canada. 273 S P A D I N A A V E. (Rogency Bldg.) Toronto 2B, Ontario, Canada. Telefon központ: EMpire 4-9333. Magyarul levelezünk. Amerikaiak és vidékiek írjanak. NE KÍSÉRLETEZZEN MÁSUTT KENNEDY TRAVEL BUREAU NEGYEDIK ÉVTIZEDE SZOLGÁLJA KÖZMEGELÉGEDÉSRE AMERIKA MAGYARSÁGÁT IBUSZ IKKA ? CEDOK é Ó-hazai, Erdélyi és Felvidéki látogatáshoz jí közvetlen vízumbeszerzés. hivatalos képviselet Toronto legújabb szenzációja i I AZ ELSŐ MAGYAR VAS- ÉS FESTÉKÜZLET, MELY MODERNÜL 1 | FELSZERELVE MÁRCIUS 31-ÉN MEGNYÍLT. ÓRIÁSI VÁLASZ- fj | TÉKBAN VASÁRUK, HÁZTARTÁSI CIKKEK, SZERSZÁMOK, = | ÜVEG ÉS PORCELÁN ÁRUK, FESTÉKEK ÉS AZ AZOKHOZ = | SZÜKSÉGES KELLÉKEK. TEGYEN ÖN IS EGY PRÓBAVÁSAR- § LAST, GYŐZŐDJÉK MEG OLCSÓ ÁRAINKRÓL. | LÉTRA ÉS FESTŐSZERSZÁMOK KÖLCSÖNZÉSE. INGYEN HÁZHOZSZÁLLÍTÁS. (RAINBOW HARDWARE CO.j = 964 BATHURST STREET (2 blockra a Bloortól északra) = TELEFON: LE. 5-8292 — TORONTO Tulajdonosok: KÁLMÁN ZOLTÁN ÉS HÉDY KÁLMÁN Íllllllll!lllllllllllllllllllllllllill!il!llllllllllltllllllilllllllllllllllllllll!ll!tlllllllllllllllll!lllllll!lllll!lllllllillllllll)l|||lllil ■- ■ ■-.. u :-v* \ ‘i ' • - i- « • . 4 | $-okat takarít meg,amikor IPlSícIm ■ ' ű I« 2Y . ’ * . • ‘ v Gromov 7 ■ . ’ - ...f, y [ ~-ethasznál • nem pótanyag hanem valódi tej, a friss tej izét megtartó pori • Mindig frissen marad 1 • Quartonkónt 13 centet takarít meg t NUMILK — MINDENRE HASZNÁLHATÓ: FŐZÉSRE, SÜTÉSRE ÉS IVASRA.{ Ha kellemes meglepetést akar szerezni külföldön élő barátainak, ismerőseinek, rendelje meg számukra a KANADAI MAGYARSÁGOT LAPUNKAT A SZABAD VILÁG MINDEN ORSZÁGÁBA ELKÜLDJÜK 1 Előfizetési dij külföldi államokban egész évre $6.00 SZERETNE JÓ KÖNYET OLVASNI? AKKOR VÁSÁROLJA MEG: KENDERESSY LAJOS “Harc az örökségért” izgalmas, nagysikerű regényét. Beszerezhető szerkesztőségünkben és a szerzőtől : 371 MARKHAM STREET, TORONTO, $2.00-os árban.