Kanadai Magyarság, 1960. január-június (10. évfolyam, 1-26. szám)

1960-01-09 / 2. szám

KANADAI MAGYARSÁG 3 X. évfolyam, 2. szám, 1960 január 9, szombat Megint szedik a kutyákat... Levelet hozott a posta Ma­gyarországról1. A levelet egy régi jóbarátunk írja, melyben azon “kutyák" összeszedéséről ad hírt, akik nem menekülhettek el a pecé­­rek dróthurokja elöl. Különben ő maga is mindenfajta vonatko­zásban megjárta a kommunista golgotát. Engedelmet kérek, hogy ezek­re a “kutyákra" a személyes névmást alkalmazom ám, ha nem így tennék, vétenék a magyar nyelvi szabályok ellen. Mert ezeket a "kutyákat" semmikép. pen sem lehet tárgyi mutató­szóval elintézni, vagy megje­lölni. Ezek a "kutyák" — magyarok. Bizonyára mindenkinek, akik lélekben is magyaroknak érzik magukat, jól emlékezetükbe vé. sődtek otthonlétünk azon sza­kaszai, amikor szintén szedték a — kutyákat. Amikor éjjel, vagy hajnalban megszólalt a csengő előszoba ajtóinkon s egész testükben vé­­gigrándulva riadtak fel az ál­landó félelmektől gyötört, nyug­talan, félálomban virrasztó —­kutyák". (Nálunk is voltak idő­szakok, amikor minden este gondosan előkészítettem ré­szünkre azokat a melegebb ruhá­kat, amelyeknek előkészítésére már semmilyen kapkodással nem volna idő, ha történetesen éjjel jönnek szedni a — "kutyákat".) Most 'kissé visszaforgatom em­lékeimet a régi,, nyugodalmja­­sabb idők ebzárlataira. Különösen forró kánikulák idején fordult elő, hogy megve­szett az ember szegény négy. lábú barátja. Ilyenkor rendsze­rint negyvennapos vesztegzárat rendelt el az akkori hatóság ezekre a boldogtalan állatokra, nehogy továbbterjedjen a vész. Ekkor is szedték a kutyádat, de — nappal. És még nappal is milyen szívetszorító látvány volt számomra, mikor a sintérkocsi végigdöcögött az utcán, kerek bedrótozott kicsiny ablakán, a szomorúan kikandikáló kutya­­szemekkel. Ugyanakkor a kocsi körül dróthurokkal a kutyákra vadászó két Quasimodo-szerü alak: — a sintér, meg kocsisa. Felnőtt koromban is borzadva kerültem ki, ha véletlenül lát­tam. Mégis egyszer legyőztem a félelmemet, az éppen szemeim előtt hurokra került kiskutya sajnálatában odamentem hozzá­juk s kértem: — eressze el. Naiv gyermekfejjel sokmindent el tudtam hinni még akkor . . . A sintér rámnézett, még ma is végigfut a hideg a hátamon, ha erre a pillantásra s a rákö­vetkező rémületes gúnyos neve­tésre emlékezem. így csak az ördög tudhat nevetni . . . Ugyancsak kis diákkoromban egyszer testvéröcsémmel, meg annak egyik kispajtásával men­tünk az utcán. A sintérkocsi egyik utcasar­kon állt, mögötte pedig éppen •egy hatalmas kutyával birkózott a sintér, meg a kocsisa. A hatal­mas állat morogva, hörögve vé­dekezett, a fejéhez mind köze­lebb karülő hurok ellen. Min­denesetre időbe telik, amíg le­foghatják . . . Istenem, hogy lehetne ezeket a szegény kutyákat kiszabadí­tani ebből a kocsiketrecből? — sóhajtottam fel az öcsémre, meg fiúpajtásunkra tekintve. A két fiúnak összevillant a szeme, majd pillanatok törtrésze alatt odaosontak a sintér kocsi­jához s kinyitották a még be nem lakatolt ajtaját. (A lakatot csak akkor kattantotta rá a sin­tér kocsisa, mikor már pribék­munkájukat elvégezték s felül­tek a kocsira új vadászterületek áresésére. Mikor ennek a kocsi­nak a dübörgését hallottam, mindig az éppen történelemben tanult guillotine szekerét idézte rémült gyermekfantáziámba.) A kocsi nyitott ajtaján kitódult a sok kutya s ész nélkül szaladni kezdtek, megérezve a szabadság mámorító levegőjét. Egy lábam elé kerülő kutyát pedig gyorsan berugdaltam egyik nyitott kapu­ajtón, azt gyorsan becsukva. Mire a sintér odacipelte a ne­hezen hurokrakerített új áldoza. tot, üresen találta a nyitott ajta­jú kocsit. Mi is nyakunkbaszedtük ám a lábunkat, hogy még a környékről is eltűnjünk. Dühös káromkodá­sukat már csak messziről hallot­tuk, elégült nevetéssel, a jólvég­­zett munka örömében. A mai Magyarország is egy lyen sintérkocsihoz hasonlít már izenöt éve. A sintérek állandóan egymást uszítják a nagyobb tel­­esítményekre. Ennek a sintérkocsinak az aj­taját is Gyermekek nyitották ki várom évvel ezelőtt, de ezeknek 0 szegény Gyermekeknek életük­kel kell fizetni azért, hogy az ár. ,va magyar kutyákat kieresszék boldogtalan rabságukból. A nagyok, az okosok közül senki sem meri megkockáztatni a sintérkocsi ajtajának kinyitását; senki nem akad, aki megmente­né ezeket a szegényeket ott be­lül. A kocsi pedig tovább döcög, iübörög. Néha meg-megáll a sintér meg a kocsis, kezükben a félelmetes dróthurokkal. Már megint szedik a ku'yá. kát . . . Hrucsov a “fény” városában Április 27-re tűzték ki Hrus­csov párizsi látogatásának idő­pontját. Ez a látogatás —, habár nem hivatalosan — azonos lesz az évek óta előkészített "csúcs­­találkozóval", mert a meghívást tartalmazó jegyzék szerint ugyan­ezen a találkozáson meg fognak jelenni Nagybritannia és az Egye­sült Államok vezeijői is. A talál­kozó programját a meghívó tar­talmazza. Három fő pontról fog­nak tárgyalni: 1. Németország egyesítése és a berlini ügy rendezése. 2. A kelet-nyugati viszony ál­talános rendezése. 3. A gazdaságilag elmaradt or. szágok felsegélyezése. A három programpont közül az elsőről praktikusan már 15 éve hiába tárgyalnak a nagyha. talmak vezetői. Abszolúte sem­mi remény nincs arra, hogy eb­ben a pontban akár a legkisebb komoly haladás is mutatkozzék, kivéve, ha a szovjet gyökeresen és véglegesen megváltoztatja je­lenlegi imperialisztikus politiká­ját. Ugyanúgy nem lehet ered­mény a Kelet-Nyugat közötti ál­talános kérdésekben sem, legfel­jebb kenetteljes, de valójában üres kijelentésekre lehet számí­tani. De az új pont: az elmaradt országok felsegítése minden fi­gyelmet megérdemel. Nem keve­sebbről van itt szó, mint arról, hogy a világ jelenleg nyomorban élő országai, amelyeknek né­pessége még mindig a világ la­kosságának túlnyomó részét te­szi ki, úgy a szabad világ, mint a szovjet segítségét élvezzék abból a célból, hogy életnívójukat fel­emeljék. Itt nem az amerikai kon­tinens életnívójának megközelí­tésére kell gondolnunk, hanem arra, hogy azok a népek, ame­lyeknél az éhínség, a tömegjár­ványok, az iskolázatlanság, a hi­­giéna hiánya, a barlanglakás, az analfabétizmus ma is még a ter­mészetes állapot, elérjenek egy olyan gazdasági nívót, mint mondjuk a legszegényebb réteg legszegényebbjei a mai Dél- Olaszországban, vagy a szovjet legelmaradottabb részeiben. Miután azonban a Földön leg­alább 1600 millió ember él ezen a borzalmasan elmaradott fokon, a nyugati világ legnagyobb áldo­zatkészsége sem volna képes komoly eredményt hozni. Úgy látszik, hogy ebben a kérdésben a szovjet hajlandó volna együtt­működni a Nyugattal. Magától értetődik, hogy elsősorban pro­­pagandisztikus céllal, tehát azért, hogy az éhező népek az elsjŐ da­rab kenyeret ne a Nyugattól, ha­nem a szovjettől kapják. De ez nem baj. Olyan népek, amelyek az emberhez méltó élet legalacsonyabb fokához szüksé­ges javakat most először kapják meg, a jelenlegi nyomorban könnyebben áldozatául esnek a kommunista propagandának, mint ha legalább egy kis jólét­hez jutottak. Az első iskolák, az első kórházak, az első rendszeres táplálkozás közelebb hozza őket a demokráciához, mint a mostani nyomor, még akkor is, ha a jólét első lépéseivel egyidejűleg meg kell emészteniük egy darab rom. boló propagandát is. Ez az a propaganda, amely­nek alapján a párizsi értekezlet programjára tűzték a gazdasági­lag elmaradt népek kölcsönös — tehát úgy nyugati, mint szovjet részről való — felsegítését. Nincs kizárva, hogy ezen a té­ren kialakulhat megértés, körül­belül úgy, mint ahogy ki kell alakulnia a megértésnek a tudo­mányos területeken és egyebek között az űrkutatás terén is. Lehetséges, hogy a gazdasági­lag elmaradt népek közös meg­segítése képes lesz e^abb a szak­embereket, később a politikuso­kat egymáshoz közelebb hozni, amivel együttjárna a kelet-nyu­gati ellentétek automatikus meg­oldása. A filozófiai alapgondolat az, hogy akik együtt dolgoznak a segítő munkában, nem harcol­hatnak egymás ellen a hideg., vagy melegháborus csatatere­ken. Az űrhajózás emberáldozatainak száma négyre emelkedett, természete­sen mind a négy orosz. Mint a legújabb jelentésekből kiderül, a szovjet már négy ízben pró. bált élő embereket különféle Sputnikokban felbocsátani, rész­ben a Holdban való leszállás cél­jából, részben pedig propagan­­disztikus célokból. Mind a né­gyen — köztük egy asszony — meghaltak. Hogy a tudomány­nak, a hazaszeretetnek, az em­beri önfeláldozásnak mindig vannak és lesznek mártírjai, azt az egész világ csodálattal veszi tudomásul. A merész hajósok és repülők Ikarus óta ifjúi életüket áldozták az emberiség üdvéért, s nagy tetteikért minden érző ember koszorút rak le jeltelen sírjukra. Ez a babérkoszorú jár ki azok. nak is, akiknek kihűlt teste az ür különböző pontjain kering, vagy porladt szét a félresikerült kísérletekben. De azok, akik kellő előkészítés nélkül, tisztán propagandisztikus célból fellőtték ezeket az embe­reket : közönséges gyilkosok. Ezeket azért küldték a halálba a szovjet hóhérok, hogy egy csa. pással megijesszenek millió és millió műveletlen és félművelt embert, — hogy remegjenek a kommunista áltudomány hiába­való technikai eredményeitől. Úgy ölték le ezeket a szerencsét­len bátor hősöket a kommunis. ta imperializmus oltárán, mint ré­gen az emberáldozatokat a kü­lönböző bálványok véres oltá­rain. A cél is ugyanaz: megfé­lemlíteni az élőket. S az ered­mény is ugyanaz lesz: a véres .bálvány pusztulása. Amerikai posta AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK ÉS A PANAMAI KÖZTÁRSASÁG A -napilapok mostanában sokat foglalkoztak a Panama Canal Zone feletti fennhatóság kérdésével, novemberben ugyanis egy a Köztársaság területéről összeverődött tömeg át akart jutni a Zóná­ba, hogy ott a Panamai Köztársaság lobogóját kitűzze. A Zóna fővá­rosában Panama Cityben, az amerikai követség előtt, ugyanakkor egy másik tömeg tüntetett, amely letépte az amerikai zászlót és néhány amerikai automobilt is felgyújtott. Az amerikai kormány hivatalosan tiltakozott a Köztársaság kormányánál, mert a panamai rendőrség összetett kezekkel nézte a zavargásokat, mintegy erőszakosságokra bátorítva a csőcseléket. Panama sajnálatát fejezte ki ugyan a történtek felett, de azt állí­totta, hogy előzőleg amerikaiak állítólag bántalmaztak panamai pol­gárokat, akik a Zónában dolgoztak és ... az összeg, amelyet az Egyesült Államok a Zóna bérletéért fizet, ma már túl alacsony, i Vizsgáljuk meg, jogosultak-e ezek a vádak? 1903 november 3-án történt, hogy Panama az Egyesült Álla­mok támogatásával elszakadt Columbiától és függetlenségének ki­kiáltása után tizenöt nap múlva már szerződést is kötött az Egye­sült Államokkal, amelyben a Canal Zone-nak nevezett földszalag használatát örök időkre átengedte az USA-nak. A Zóna mindössze tíz mérföld széles, a Csatorna mindkét partjától öt-öt mérföldre terjedvén ki, amelyen a Csatorna működéséhez szükséges felszere­léseket helyeztek el. A szerződés értelmében az Egyesült Államok feladata a Zóna két végállomásán, tehát Panamában és Colonban, a rend fenntartá­sa felett őrködni. A szerződés kötésekor egy összegben tíz millió dollárt fizettünk a hásználatért és 250.000 dollár évi bérösszeg fo­lyósítására köteleztük magunkat. Az Egyesült Államoknak és minden civilizált országnak fontos érdeke fűződik a Panama Csatorna használhatóságához, minthogy e viziút köti össze a keleti és nyugati földtekét. Okvetlenül szük­ség volt arra, hogy a Csatornát megépítsék, finanszírozzák, fenn­tartsák és meg védelmezzék. A Csatorna most már több mint egy félszázad óta nyitva áll az Atlanti és Csendes Óceán között, a nem­zetközi forgalom előtt. Az elmúlt félszázad alatt többször módosították az alapszer­ződést. 1936-ban Amerika lemondott arról a jogáról is, hogy a ren­det a két végállomáson fenntarthassa. Az évi bérösszeget is több­ször felemelték. Ma már körülbelül két millió dollárt fizetünk évi használati díj fejében, amely összeg és a fizetések, amelyeket az al­kalmazott panamai pogárok kapnak a Csatornától, fontos szerepet játszanak Panama közgazdaságában. A panamai kereskedők és iparosok is haszriot húznak a Csatorna által igénybevett árukból és szolgálatokból. 1 Amerikai körök véleménye szerint, Panamát nem érte sére­lem, mert évi budgetjének nagyobb része a fenti forrásokból kerül ki. De még ha volna is panaszra ok, ez nem intézhető el erőszako­san, hanem csak a fennálló szerződések okszerű módosításával. Az eddigi változtatások is mindig békés keretek közt mentek végbe. American Council IKKA vámmentes cikkek, építőanyagok. Hivatalos központi befizetőhely. Gyógyszerküldés A világ összes gyógyszerei megrendelhetek, receptre, vagy recept nélkül is. Minden rende­lést hivatalos A-R kártyával igazolunk vissza, melyet a címzett személyesen ír alá. PÉNZKÜLDÉS MAGYARORSZÁGRA A LEGGYORSABBAN HAJÓ- ÉS REPÜLŐJEGYEK — KÖZJEGYZÖSÉG Minden küldeményt teljes garanciával a leggyorsabban továbbítunk. Küldjön Ön is Amerika legnagyobb hivatalos intézetével. Kérje díjtalan hivatalos, képes árjegyzékünket. ROYAL GENERAL AGENCY 273 SPADINA AVENUE, TORONTO, ONT., CANADA Központi telefon : EMpire 4-9333 Társadalmi, vagy kényszermunka ? A rendszer alaposan kisajtolja a magyar nép munkaerejét. Gyá­rakban, üzemekben, a mezőgaz­daságban, irodákban a dolgozó­kat munkaverseny cimén hasz­nálja ki, mig a szabadidejükben ingyen társadalmi munkát köve­tel tőlük. A társadalmi munka lé­nyegében kényszermunka jelle­gű, mert a lakosság az erőszak hatása alatt végzi el az "önként" felajánlott munkát. 1952-ben az ENSZ kényszermunkát kivizsgáló bizottsága már foglalkozott a munkásság kényszermunkájával és a rendszert súlyosan elma­rasztalták. ügy látszik itt az ide­je, hogy a szabad világ ismét fel­figyeljen arra a tömeges kény­szermunkára, amivel a rendszer a magyar népet szipolyozza. Az ingyenes társadalmi mun­kák szervezése 1958 második felében indult meg. A lakosság 1958-ban már 66 millió forint értékű társadalmi munkát vég­zett (Népszabadság, 1958 dec. 24.) A társadalmi munka szor­galmazása 1959 nyarától egyre nagyobb mértékű lett s maga a terv 100 millió forint értékű tár­sadalmi munkával számol. —• Felmerültek olyan javaslatok is, miszerint a társadalmi munkát —, aki akarja — pénzbeli hozzá­járulással váltsa meg (Népsza­badság, 1959 agusztus 2), erre azonban mindezideig hivatalos intézkedést nem hoztak. Az üze­mi lapokból ("Hajóépítő", 1959 február 14), valamint a Népsza­badság, október 31-i számából /kiderül, hogy egyes üzemekben a munkásságot társadalmi mun­ka cimén fizetés nélkül túlóráz­­tatják. Mindezt figyelembe véve az idei társadalmi munka érté­ke feltételezhetően jelentősen meg fogja haladni az eredetileg tervezett 100 millió forintot. 1959 nyarán az önkéntes ifjú­sági munkatáborokban mintegy 12 ezer fiatal vett részt. (Nép­­szabadság, 1959 június 20), Emellett a vidéki városok közép­­iskolásainak egy részét időnként ugyancsak befogják — elsősor­ban mezőgazdasági munkára. • Idegenforgalom és horogke­reszt Horogkereszttel díszített nyak­kendőtűket és kézelőgombokat hozott forgalomba egy nyugat­­németországi, viesbadeni üzem. Vezetőjét az ügyészség perbe­fogta, azonban a bíróság fel­mentette a gyárost. Az ítélet in­dokolása a következő: nem fo­rog fenn bűntény, mert a horog­­keresztes-díszes nyakkendőtűk és kézelőgombok idegenforgal­mi vonzerőként készültek ame. rikai turisták számára. Az eladósodott delegáció RÉSZ.LET VÁ-SÁR-LÁSI L-ÁZ Mint tudjuk Nyugaton mindent és mindenkit elönt a részlet. Em­ber legyen a talpán, aki ellen tud állni az egy, két, vagy ötéves részletre az emberek, nemcsak autót, bútort, frizsidert, hanem részletre javíttatják házaikat, részletre lehet ebédelni, hajat vágatni és temetkezni. Egy amerikai vidéki orvos au­tójával megáll a körzetéhez tar­tozó egyik kisvárosban. Az autó bizony nem a legújabb modell: 1954-es Ford. Amint lefékez, né­hány négy-ötéves gyerek sereg­­ik köré és harsányan nevetnek azon, hogyan lehet ilyen öreg autón közlekedni. A doktor néhány pillanatig né­zi őket, aztán kiszáll a kocsiból és csendesen azt mondja : — Ez a kocsi ki van fizetve, fiúk. Oztán sorban rámutat mind. egyikre: — De te nem ... és te sem ... és te sem . . . • LEGÚJABB PESTI VICC Két pesti találkozik az utcán. Azt mondja az egyik: — Hallottad a legújabbat? Az oroszok feltaláltak egy szerkeze­tet ,amivel felmennek a Holdba. Mire a másik, csillogó szem­mel : — Mind? (Fakutya) Az Egyesült Nemzetek nagy költségvetéssel dolgozik, évi ki­adása körülbelül 51 és fél millió dollár, amit a tagnemzetek ad­nak össze. A kivetést egy külön bizottság végzi és az egy.egy tagnemzetre jutó összeget az év elején szokás befizetni. Az Egye­sült Nemzetek pénzügyi bizott­sága most adta közre az 1958 évi pénzügyi helyzetét, amiből megtudjuk, hogy az ENSZ műkö­déséhez a legnagyobb összeget Amerikára vetették ki, tizenhat­­millió hétszáznegyvenkétezer hatszázötven dollárt, amit a de­legáció be is fizetett. A második helyen a szovjet áll 7 millió dol­lárral, amit ők is befizettek, mint a harmadik Anglia a közel 4 mil­lió dollárt. A negyedik helyen Franciaország áll a befizetett kö­zel 3 millió dollárral. A magyar kommunista dele­gáció munkájáról a budapesti rádió szinte naponta ad beszá­molót, Dr. Randa Jenő kommu­nista újságíró hirei alapján és a beszámoló úgy tünteti fel a de­legációt, mint, akik mindenben eleget tesznek az ENSZ szokásai­nak. A helyzet azonban más, a magyar kommunista delegáció az ENSZ 82 tagnemzete között a legjobban eladósodott és nem­csak, hogy az 1958-ra kivetett 200.000 dollárból 163,667 dol­lárt nem fizettek be, de a ma­gyar kommunisták az egyetle­nek, akik az 1957-re kivetett ösz­­szeg majdnem egészével 202.193 dollárral még tartoznak. A dele­gáció tagjai állandóan kérik a hozzájárulásuk csökkentését( az idén csökkentettek nekik 25.000 dollárt) és arról panaszkodnak, hogy őket is rosszul fizetik, s nincs elég nemes valuta az ál­lam háztartásában. Nyomatékül, hogy nehéz anyagi helyzetüket igazolják, a magyar kommunista delegáció az egyetlen, amely nem veszi igénybe a delegátusok részére fenntartott étkező helyi­séget, ahol $2.50 körül van egy lunch, hanem az ENSZ alkalma­zottai részére fenntartott cafe­­tériában állnak sorba, legtöbb­ször ott, ahol 60 centért lehet kapni egy teljes ebédet. Több delegátusnak az a véle­ménye, hogy a magyar kommu­nista delegáció eladósodásának ^a valutahiány csak az egyik oka. Ja másik, hogy ők maguk sem |tudják, hogy mikor teszik ki Jőket az ENSZ-ből, hiszen három éve csak megtűrtek, mert man­dátumukat nem fogadták el, és ha kibillentenék őket, úgy leg­alább pár százezer dollárt meg­takarítanának. Rt. Hon. Arthur Meighen, aki nemrég ünnepelte 85. születés­napját. Ontarioban született, de élete nagy részét Manitobában töltötte, ahol ügyvédi gyakorlatot folytatott. Onnan került be az ottawai képviselőházba az 1908-as választásokon. Több Ízben volt miniszter és kétszer kanadai miniszterelnök. Először 1920—21-ben, majd 192ó-ban. 1932-ben szenátorrá nevezték ki. Vezére volt a konzervatív pártnak is. Magas kora ellenére még tevékeny részt vesz a közéletben.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents