Kanadai Magyarság, 1959. július-december (9. évfolyam, 52-77. szám)

1959-11-07 / 70. szám

KANADAI MAGYARSÁG 8 IX. évfolyam, 70. sz. 1959 november 7, szombat Akikre büszkék vagyunk TUDOD-E, HOGY a világ első polgári technikai főiskolája Ma­gyarországon volt, az 1782-ben megnyitott budai Institutum Geo­­metricum? TUDOD-E, HOGY a négykerekű kocsikat először a magyaror­szági Kocs községben gyártották, ezért nevezik igy minden nyel­ven, — magyarul kocsinak, angolul coachnak, németül Kutscher­­nak, stb.?­TUDOD-E, HOGY a huszárságot az egész világon a magyar hu­szárezredek mintájára szervezték meg, azért vette át minden_nerrí­­zet a magyar "huszár" kifejezést (a franciák housardnak, az ango­lok hussarnak nevezik, a huszárkabátot a dolmányból, a franciák dolmannak, a zsinórozást a magyar sujtásból a franciák soutache­­nek, a magyar csákóból a huszárok fövegét a franciák schackonak)? TUDOD-E, HOGY hogy az európai kontinensen Budapesten építették az első földalatti vasutat, s annak hatása alatt készültek az amerikai subwayek? TUDOD-E, HOGY a világ legelső láncszerkezetű hídja a buda, pesti Lánchíd volt, a budapesti Erzsébet hid pedig a kontinens leg­nagyobb nyílású hidja és egyben Európa legnagyobb nyílású füg­­gőhidja volt? Mikor vonul ki a szovjet hadsereg Magyarországról ? Hiteles okmány- és műszaki fordítások. Magyarországi válóperek és ingatlanügyek gyors elintézése. , Tolmácsolás műszaki vizsgákon is. Kereskedelmi levelezés mindég nyelven. • Gyógyszer. Bármely gyógyszerkülönlegesség küldése^ • IKKA, pénz- és csomag befizetőhelye. EXPRESS TRAVEL AGENCY an COLLEGE STREET, TORONTO, ONTARIO (A SPADINA SARKÁN) Telefonok: WA. 1-7743, WA. 1-7S62 AUTÓVÁSÁRLÓK FIGYELMÉBE ! vegyen uj, vagy használt kocsit mielőtt olcsó finance- és biztosítási ajánlatunkról tájékoztatást szerzett volna. TELEKES BIZTOSÍTÁSI IRODA DR. L. L. TELEKES *71 COLLEGE STREET, TORONTO, ONTARIO (A SPADINA SARKÁN) Telefonok: WA. 1-7743, WA. 1-7563 . dijtaian tanács és útbaigazítás mindennemű biztosítási ügyben < Költöztetést (zárt butorszállitó kocsival) kerti földek, építési anyagok, vagy bármilyen más szállítást kicsi vagy nagy kocstkkkal VIDÉKRE is vállalok. TUBA KAROLY TELEFON : WA. 3-6871 8 AUTÓJÁT JAVITASSA § | SZAKEMBERREL! 0 »BARTHA BÉLA§ § ÉS F. PETET § Qhosszú hazai és több mint 10v Ha csúnya, pattanásos és ráncos Kozmetikushoz menni tanácsos. Sikerek titka, megsúghatom, A "'Torontói Szépítő Szalon". Arca gyönyörű lesz és szép hul­lámos a haja Ezt hirdeti BERÉNY1 MÁRIA. KOZMETIKAI INTÉZET, FODRÁSZ SZALON LE. 5-8730. 842 DOVERCOURT ROAD A United Press október 25-én világgá röpítette, hogy Kádár, a kommunista párt november 30-án kezdődő kon­gresszusán — állítólag — bejelenti a szovjet csapatok ki­vonulását. Ezt a hírt több nagy rádióállomás is átvette. A .sajtóügynökség a hírét nem támasztja alá tényekkel, mégis úgy .véljük, hogy a hír mögött részben tények, részben ér­dekes feltevések fedezhetők fel. Tény, hogy Kádár Szt. István ünnepén (vagy ahogy ők mondjálk az „alkotmány” napján), mint ismeretes kijelen­tette, hogy „eljön az idő, amikor a szovjet csapatokat ki­vonják Magyarországról .” Aki ismeri a kommunista, párt szolgai függését a moszkvai központtól az tudja, hogy Kádár a Kreml engedélye nélkül fenti kijelentését nem tehette meg. Lehet hogy Kádár bejelentését előéneknek is szánták, várva a nemzetiközi és hazai reakcióját. Az is tény hogy több hete Magyarországon tartózkodik az a szovjet-magas­rangú katonatiszt, aki annak idején a szovjet csapatoknak Ausztriából valói kivonását lebonyolította. Fentiekén kívül a szovjet propaganda vonalba pontosan belevágna, ha bizonyítani tudnák, hogy őket többet nem le­het támadni a magyarországi helyzet miatt, mert hiszen nem tai’tják megszállva Magyarországot. Ezzel az Egyesült Nemzetek felé is tudnának érvelni és irányukban nehezen lehetne több közgyűlési határozatot hozni. A kivonulás ténye hatásos fegyver volna a summit előtt. Kétségtelen, hogy a szovjet csapatoknak Magyar-or­szágról való kivonulása egy lépés volna a magyar kérdés megoldása felé. De hogy mekkora lépés, azt a jövő dön­tené el. Ha a nemzetközi helyzet jelenlegi erőviszonyaiban nem történne jelentős változás, úgy a szovjet nyugodtan kivonhatja csapatait, ahogy Romániából is kivonta és be­folyását éppen úgy meg tudná tartani, mint pl. Csehszlová­kiában, ahol a második háború után egy percig sem volt szovjet megszállás. A magyar-szovjet határ oly közel van Budapesthez, vagy az ország bármely részéhez, hogy a szovjet csapatok órák, sőt percek alatt odajuthatnak. Magyarország jövője szempontjából kétségtelenül fon­tos, hogy a szovjet csapatok kivonuljanak, de ennek jelen­tősége csak akkor van, ha nemzetközi garancia védi Ma­gyarországot a szovjet csapatok visszavonulásától. . ÉRTED KÜZD, ÉRTED HARCOL A KANADAI MAGYARSÁG! ÁLLJ MELLÉNK, HARCOLJ VELÜNK A MAGYAR JÖVŐÉRT! ÓÉI DALE’ INVESTIGATION SERVICE 62 RICHMOND STREET, WEST, Suite 516 TORONTO, ONTARIO TELEFON: EM. 6-5291 Magyar nyomozónk: IFJ. CSAMER ISTVÁN Gyermek őrzések Eltűnt személyek keresése 24 ÓRÁS SZOLGÁLAT. I »«ül rHiiiiiiiuimrii(iíiiHiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiitiiiiiiiiiiuiiíiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiiiHiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimim-4 Ha házat, telket akar venni vagy eladni forduljon bizalomnál PISTER PÁL magyar megbízottunkhoz HIVATAL: RO. 7-3161 LAKAS: RU. 1-8422 HETI ELŐNYÖS AJÁNLATAINK $600 BEFIZETÉS, (ROGERS ÉS CALEDONIA Egyedülálló tégla 2 konyha, vízfütés, privát behajtó út és dup­la garázs. $3000 BEFIZETÉS, ST. CLAIR ÉS OAKWOOD Egyedülálló tégla, vizfütés, 2 ultramodern konyha, garázs, tiz éves törlesztés. Brethour & Morris REAL ESTATE LTD. 1766 ST. CLAIR AVE., WEST, TORONTO Bútort most már a gyártél is vásárolhat! Csak úgy spórol, Ka egyenesen az Egyesült Bútorgyáraktól szerzi be bútorát. Gyáraink mintatermében a legolcsóbb üzleti áraknál is (a "sale" árainál is) LEGALÁBB 25%-KAL OLCSÓBBAN VÁSÁROLHAT. PL. 3 SZOBA BÚTOR $159.00 Mindenféle bútor, hálószoba, nappali, konyhaberendezés, televízió, HI-FI zenegép, magnetofon, frigiderek, mosógépek óriási választékban. Könnyű részletfizetési feltételek. Magyar kiszolgálás. Nyitva este 9 óráig. UNITED FURNITURE FACTORIES SHOWROOM: 11 BRANT STREET Az 522 King St., W. épület mögött all Brant St-en TELEFON: EM. 8.7316 Kis hirek JOBB A BÖRTÖN, MINT AZ AGGOK HÁZA? Egy francia kisvárosban nem­rég fejezték be az új börtön épí­tését. A legkorszerűbb elvek alapján végzett építkezés befe­jezése után a börtön igazgatósá­ga rövidesen 68 kérvényt kapott a városban lakó öreg nyugdíja­soktól, akik bejelentették, hogy az aggok háza helyett inkább a börtön modern helyiségeiben szeretnék leélni hátralévő napjai­kat. o MIRE KÉPES A SZERELEM Letartóztattak egy 26 eszten­dős római leányt, mert megrá­galmazta és személyes szabadsá­gában korlátozta szerelmesét. A feljelentő, a vőlegény, osztrák fiú, akit — hogy hazájába utazá­sát megakadályozza — meny­asszonya előbb ;napokra bezárt egy szobába, majd feljelentet­te a rendőrségen lopásért. A fiú természetesen tisztázta magát, s szabadulása után az első dolga az volt, hogy szerelmesét — la­kat alá tétesse. • — NYOLCEZER HÁZI BALESET történt tavaly Nyugat-Németor. szágban, ezek közül 436 halálos volt. A legtöbb bajt otthon, a sí­kos padló okozta. • — 250 EZER DOLLÁR ÉRTÉKŰ GYÉMÁNTOÍ találtak egy Buffa. lóban lezuhant lökhajtásos sze­­mélyszállitógép roncsai között. A szerencsétlenség következté­ben 34 ember veszítette életét. A gyémántot teherszállítmány­ként adták fel. I s I fiimiiiiiiiiniiiiiiiiiiniiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiniiiiiiniiiiiiiiiiiHiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiHiiiiiiiiiimiiiimimmi| FORINTÁTUTALÁS 500.00 forint ......$18.00 3.000 forint .......$102.00 | 1000.00 forint .......$35.00 10.000 forint ........$330.00 | 100 forintos bankjegy napi áron. = |E#|# ■ VÁMMENTES csomagok, szabadválasitásu árucikkek = III KM ÉPÜLÉTANYAGOK g GYÓGYSZEREK gyári áron legolcsóbban ÚTLEVELEK — BEVÁNDORLÁSI ÜGYEK — VÍZUMOK KÖZJEGYZŐI HITELESÍTÉSEK — FORDÍTÁSOK — TOLMÁCSOLÁSOK HAJÓ- ÉS REPÜLŐJEGYEK — VÁLÓPEREK HÁZVÉTELEKNÉL INGYENES TANÁCSADÁS Trans-Canada Hungarian institute KANADAI MAGYAR INTÉZET 72 LIPPINCOTT ST., TORONTO. Dr. R. Dallos v. m. ügyvédek TELEFON: WA. 2-7472 Dr. L. Molnár ,Wiuiiiiiiiiimiuiiiiiiiiniiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiitimiiiiii!iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiHiiimimi:iimiiiiimiiiimíiimiiiiiiuuimitiiig« 14 és 18 karátos európai karika-, gyémánt- és brilliáns* gyűrűk, világmárkás órák részletre is, TIME JEWELLERS ékszer, óra és optikai tárgyak szaküzletében. 776 Yonge St. Toronto, WA. 4-7825 > Magyar üzlet ! Vass Ferenc, B. A. ügyvéd, jogtanácsos és közjegyző, a* ügyvéd Kamara tagja. 455 Spadina Avenue Toronto, Ont. WA. 2-6111 WA. 2-6112 i P 4 Bárminemű ügyben forduljon , \ 4 felvilágosításért és útmutatásért ► jDr Pőzel István! * kanadai közjegyző, j volt budapesti ügyvéd < általános tájékoztató irodájához. Fordítások és tolmács! szolgálat APRÓHIRDETÉSEK SZERKESZTŐI ÜZENET WALKERVILLE-ből október'27-én postai money orderen öt dollárt kaptunk. A mo­ney orderen azonban nincs feltüntetve a feadó neve s igy nem tudjuk hogy kinek a javára és milyen célra kell azt elköny­velnünk. Kérjük a money order feladóját, hogy nevét s az összeg rendeltetését ki­­adóhivatalunkkal közölni szíveskedjék. GYERMEKGONDOZÁS Gyermekek nappali gondozását, napi 2 dollárért vállalom. Jólfütött kocsimmal háztól-házig szállítom. Tiszta lakás, gyer­mekszerető család. Tel.: LE. 4-3722. EXTRA REALTY LTD. 989 BlOOR STREET, WEST KÖZPONTI Tégla, 9 szoba, 2 konyha, külön bejárat, jól bevezetett hentes és füszerüzlettel, vagy anélkül, eladó. Saroképület 3 garázzsal ! COLLEGE—BATHURST Tégla, ó szoba, 2 konyha, oiajfütés, parkolás. $1500 le­fizetéssel azonnal átvehető. Könnyű fizetési feltételek! HIGH-PARK Tégla, 10 szoba, 2 - konyha, melegvíz fűtés, 2 garázs, tisz­ta. $2500 lefizetéssel. SPADINA—COLLEGE 8 szoba, 2 konyha, dupla ga­rázs, tiszta, jó bérbeadási lehe­tőségek. Végár $16.000. A lefizetés kiegészítéséhez előnyös kölcsönökkel állok rendelkezésére. Dáinoki István IRODA: LE. 4.9211 LAKÁS: LE. 4-5042----------­George Hail ; EEÄL ESTATE LTD. Házvételnél vagy eladásnál minden vele járó gondoskodást vállalunk igazi magyar honfitársi kötelességből. Már $250 saját pénzzel 6—8 szobás tégla hazat kaphat a város bármely részén, szép nagy telekkel, garázs­­zsal stb. _ 996 ST. CLAIR AVE., WEST ► TEL.: LE, 1-9957, WA. 5-3697\ ................................................ KERESŐ-SZOLGÁLAT Keresem BARDOS LAJOST (Berzence — Pécs — Budapest), Schmiedthoffer József, P. O. Box 982, Óceán Falls, B. C. TOMSÓ GYULA keresi NAGY SÁNDORT és családját, kinek egy Sándor nevű fia van kb. 19 éves és egy Marika nevű lá­nya 16 éves. Valószínűleg Torontóban vannak. Nagy Sándor foglalkozása szabó. Levelével keresse fel: Julius Tomsó, Box 853. Óceán Fails, B. C. Canada. ELADÓ Nagyon olcsó áron kiváló állapotban .lévő férfi és női ruhák kaphatók. 371 Os­­sington Ave. Mrs. Fehér, LE. 2-5388, Szabolcs-Szatmár megyében lévő 600 négyszögöl, gyönyörű családi házamat, gyümölcsössel megegyezés szerinti össze­gért eladnám. Freedman, 202 Major St., Toronto. RENAULT és RAMBLER kocsik 1959-esek és 60-asok könnyű fizetési feltételek mellett minimum lefizetéssel kaphatók. Hívja CR. 8-1281 vagy LE. 1-8994 és beszéljen magyarul. HÁZASSÁG Két és fél éve vagyok Kanadában, ál­landó munkával. 6 éves leányom és 13 éves fiam anya nélkül maradtak. 46 éves vagyok. Feleséget keresek, hogy gyerme­keimet női gyöngédséggel és szeretettel nevelhessem. Leveleket "Női gyengédség" jeligére a kiadóhivatalba kérek. Kanadában élő önálló szakmával rendel­­kező hölgy, izr. vallásu, 40—50 közötti komoiy úriember ismeretségét keresi há­zasság céljából. Leveleket "Kaland kizár­va" jeligére a kiadóhivatal továbbit. MUNKAALKALOM J. DEMETER Mielőtt házat vesz vagy elad, hivia ELEK KÁROLYNÉ magyar megbízottun­kat, aki a város legszebb részeiben bemutatja Önnek az ön igényeinek megfelelő olcsó, kedvező fizetési fel» tételek mellett eladásra kerülő házakat. Ne mulassza el hívni ELEK KÁRÓL YNÉT M. H. PALMER REAL ESTATE LE. 1-1161 CH. 1-7060. RENDKÍVÜLI ALKALOM! GYÁRI KISHIBÁS ÉS HASZNÁLT BÚTOROK ÓRIÁSI MEGTAKARÍTÁS! Frigidaire .....................-................... $79.00 Villany és gáztűzhely ................... $25.00 Mosógép .......-.................................... $27.00 TV készülék .............-........................... $49.00 Chesterfield ........ $20.00 Continental ágy .............. $15.00 Minden áru garantálva! Magyar kiszolgálás könnyű részletfizetés I UNITED FURNITURE FACTORIES 11 BRANT STREET, TORONTO {Az 522 King St., W. épület mögött) Nyitva este 9-ig I EREDMÉNYT AKAR ? ITT HIRDESSEN! Autóját azonnal javítja ; » Earl Mabee! White Owl Service Station | King St. Delhi, Ont. Telefon 331. i Autómechanikus engedéllyel szerszám­mal, angolul is beszéljen, önállóan kell vezetni a garázst. 50%-os partnert kere­sek. Pénz nem kell, csak jó munka. Tel.: LE. 1-3964 (csak d. e. 10-12-ig). villanyszerei' | RÁDIÓ, TV ÉS MOTOR JAVITÁsf 24 ÓRÁS TELEFONSZOLGÁLAT IFJÚ ALMÁSSY LAJOS |225 Bartlett Ave., Toronto 4,1 TEL.: LE. 3-9072. KIADÓ LAKÁSOK James—-St. Lawrence környékén 1 Bachelar apartment (villanytűzhely és jégszekrény bent van) kiadó. 139 Broock­­haven Dr. Tel.: CH. 4-8132. 3 szoba konyhás egyedülálló lakás üre­sen kiadó. 700 Gladstone Ave. Telefon: LE. 7-4825 (este 6 után). Három lakásos ház a Coilegenál 467 Shaw Streeten $150.00-ért november 1-re kiadó. Minden lakásnak külön konyhája és mosdó-toilettje van. Értekezni Mr. Rabb Benjáminnál HU. 5-9550. Három szépen bútorozott szoba és konyha hűtőszekrénnyel kiadó és két gyönyörű szoba egyedülálló dolgozó nő­nek vagy férfinek azonnal kiadó. Tel.: LE. 3-3056, 168 Beaconsfield Ave. Csinosan bútorozott szoba, kitűnő házi­koszttal, igényesnek kiadó. Garage. 1016 Ossington Ave. { Dupontnál) LE. 7-3025. KÜLÖNFÉLÉK Jól bevezetett VENDÉGLŐ, 8 szobás lakással (négy bútorozva) együtt, öreg­ség miatt ELADÓ. Cim: little Európa, 243 James St., N. Hamilton, Ontario. Telefon: JA. 8-7472. Férfi ing varrást, gallérozást, női ru­ha varrást, alakítást olcsón vállalok. Rur zsenyszky Mária, 161 Baldwin Street. Te!.: EM. 8-8916. BUNDÁK javítását, alakítását olcsón vál­lalom. 832 Bloor St., W. II. emelet. Tel.: LE. 2-0573 este 6-tól 9-ig, szombaton egész nap. 4 j minden nyelven gyorsan és olcsón. \ 4 Forintátutalás, IKKA csomagok. ► j Hazai válóperek. £ 1 461 SPADINA AVE., TORONTO, ONT. 1 ' Telefon: WA. 2 8827. Dr. Martén Pál — fogorvos — 345 Bloor St., W., Toronto Telefon : WA. 3-9788 Izsák J. Eleméri ügyvéd és közjegyzS > Iroda 100 Adelaide St. W. Suit 606 TORONTO, ONTARIO Tolofon: EMpire 4-1920 pQBQOOQBOOO Ha szereti az igazi magyar hentesárut jöjjön a népszerű CENTRAL FOOD ENTERPRISES LTD. magyar üzletébe 259 COLLEGE ST., TORONTO; Telefon : WA. 2-0856. Minden időben friss húsok, fűszer és csemege áruk. bWQODSOO« TÖRVÉNYSZÉKI HITES TOLMÁCSA 0 I. osztályú FÉRFI ÉS NŐI MÉRTÉK. UTÁNI SZABÓSÁG Gauder Pál 274 SPADINA AVE., TORONTO, TEL.: EM. 8-3796 L. L U N S K Y OPTIKA Minden szemhez más szemüveg kell, mi bármelyikei elkészítjük» 470 College St., Toronto Telefon : WA. 1-3924 Németül beszélünk ! I Két magyar borbély dolgozik t j AZ AVENUE : :BARBER SHOP\ üzletében. « ; 403 Spadina Ave-, Toronto t { Egyszer próbálja ki, meg lesz * j elégedve. £ * üzletünkben léghűtői ven HAZAI ÉTELfeK mérsékelt árak várják a CONTINENTAL RESTAURANTBAN 521 BLOOR STREET W. Tulajdonos a népszerű MRS. KISZELLI (Mami) Lakásáról küldjön fényképet Óhazába. 12 különböző felvétel $8.00 Saját hangját is küldheti levélben. Vevőinknek ingyen. Alakösszedolgozások FÉNYKÉPEZŐGÉPET, FOTÓCIKKEKET RÉSZLETRE IS AD. Elite Photo 459 QUEEN STREET, W., Nyitva 9-től 9-ig. TELEFON EM. 4-6076. GALAMB ; fényképész házaspár DR S. CHERNIN FOGORVOSI RENDELÉSÉT MEGNYITOTTA A SPADINA DENTAL CENTER épületében a Harbord sarkán 646 SPADINA AVENUE TELEFON: WA. 3-1245 Esti rendelésnél kérje: Nagy B. József fogtechnikust AKAR NAGYOBB FIZETÉST? Tar ) ,on autót vezetni a Goid Star Autóvezető Iskolában. Csak a legmo­­derr ebfe kocsikkal tanítunk. Kezdőket soffőr-vizsgára is előkészítünk. Pénte­kenként este 8—10-ig elméleti. okta­tás hanglemez segítségével. 67 Harbord Street, Spadina sarok Off. telefon: WA. 3-8382, Rés.: HU. 8-3918. Tulajdonos: LEHOCZKY MSKLŐS Német rádiók, HI-FI, Stereo zenegépek egyenest Németországból. Közvetítő üz letek kikapcsolva. Óriási megtakarítás! EM. 8-7316. Budapesti varrónő női ruhák készítését és alakítását vállalja. Mrs. Margaret Te­mesvári, 93 Madison Ave. III. emelet 9. WA. 2-2627. Televízió, rádió, gramafon, HI-FI és ko­csirádió javítás, vétel és eladás. QUEEN RÁDIÓ TV SERVICE, 319 Queen Street, W. Tel.: EM. 4-6757. Előleg nélkül heti 1 dolláios részlet­re uj bútorok, gyönyörű szőnyegek, függönyök, férfi-, női ruhák, kabátok óriási választékban. PÉNZKÖLCSÖN KÖZVETÍTÉS kizáróag esti órákban, péntek kivételével. 181 McCaul Street. Telefon: EM. 2-3093. Ügy­nököket, nőket is keresek magas ju­talékra. Forint átutalás 5 nap alatt-NEKÜNK SEGÍT, HA HIRDETŐINKÉI TÁMOGATJA MAGYAR HENTESÁRUT, MINDEN IDŐBEN FRISS HÚST, fűszer és csemegeárut az ELIZABETH DELICATES MEAT MARKET-nél vásároljon: 535 BLOOR ST. W. (közel a Bathursihoz) Tel.: LE. 1-8955. Tulajdonos: Bagonyai Lajos MIÉRT FEST EGYEDÜL? Olcsói Gyors! Pontos! Munkámmal a magyarság támogatásával sikerült elérnem, hogy vállalatomat megna­gyobbítva még szebb és olcsóbb mun­kát tudok nyújtani. Ügy külső, mint belső festésnél kérjen tőlem ár­ajánlatot I Telefonhívás este 6 óra után % LE. 2-7501 KÁLMÁN ZOLTÁN MEGRENDELŐ SZELVÉNY HUNGARIAN PRESS LIMITED 996 Dovercourt Rd. Toronto, Ont., Canada EZENNEL MEGRENDELEM A KANADAI MAGYARSÁGOT Az előfizetési díjat ...............................................................— évi* egyidejűleg megküldöm. Sajtóalapra $ . ................................................*< mellékahA. Név: ,........................................................................... .................................................................. Cím: ...................-......................................... * ■ • — Előfizetési áraink egy évre $5.00, félévre $3.00 Külföldi államban egész évre $6.00, félévre $4.00 ??B

Next

/
Thumbnails
Contents