Kanadai Magyarság, 1959. január-június (9. évfolyam, 1-51. szám)

1959-05-30 / 43. szám

KANADAI MAGYARSÁG IX. évfolyam 48. sz., 1959 május 30, szombat Galamb Atilla a montreali televízióban HAZAI HÍREK Galamb Atilla Atillát, a ikis saxofonos cso­dagyereket a Kanadai Ma­gyarságom keresztül a yukoni bányáktól Halifaxig minden magyar ismeri már. Mi, toron­tóiak televízióiban is már több­ször megcsodáltuk művésze­tét. Most a montreali magya­roknak is alkalmuk nyílik lát­ni Atillát, a mi kis büszkesé­günket. A General Motors művek TV-előadásán június 1- én este 9.30 kor lesz látható Galamb Atilla, Jan Bisonette híres francia producer nagy zenés produkciójában. Remél­jük a kis “Tubi” a montreali­akat is meg fogja hódítani. Itt említjük meg, hogy a kis Atil­la a Galamb házaspár, az Elite Photo tulajdonosának a kis fia. HÁROM UJ MAGYAR POSTABÉLYEG Hárem új bélyeget adott ki májusban a magyar posta. Május 1-én jelent meg a “Vörös rózsát” ábrázoló, két értékből álló emléksorozat. Szelvényes bélyegeiket adtak ki a Nemzetközi Bélyegszövetség (FIB) ham­burgi értekezlete alkalmából. Érdekes a bé­lyeggyűjtők szempontjából a nyolc értékből álló Közlekedési Muzeum bélyegsorozat is, amelynek egyes értékei a közlekedés fejlő­dését és régi eszközeit mutatj ák be. • BÁL AZ AGGTELEKI BARLANGBAN Nagyszabású majálist rendeztek Aggtele­ken, a cseppkőbarlang nagytermében. Rövid hangverseny után reggelig ' tartó bál szín­helye volt a barlang. Az IBUSZ ez alkalom­ból különvonatot indított Budapestről Agg­telekre. Kommunista recept: a nép nyomorát és elégedetlenségét mulatságokkal kendőzni el. ___ • A MUNKAVERSENYEKRÖL AZ ÜZEMEK­BEN SENKI SEM TUD A kommunista murukauzsora legborzalma­sabb ostorcsapása: a munkaverseny. A mun­kásoknak minden kommunista megmozdu­lásra felajánlással kell válaszolni. De ha job­ban megvizsgáljuk e felajánlásokat, kiderül, hogy azok csak propaganda szólamok, me­lyeket a pártbizalmialí az újságok mészáré hazudnak össze. Megkérdezték a budapesti Orion-gyár né­hány munkását, hogy mit tud a Szakszerve­zeti Kongresszusra történt felajánlásról. De az emberek csak általánosságban beszél­nek a munkaversenyről. Sas Miklós gépmun­kás például a munkaidő jobb kihasználásától kezdve — a baleset csökkentésig mindent felsorol, amit csak e témáról röpgyűléseken valaha hallott. De hogy az ő műhelyükben mi a legfontosabb, ami az üzem vállalásának teljesítéséhez hozzájárulhatna, azt nem is­meri. A présműhelyben nemcsak a munkások, hanem maga Kóródi Gyula művezető sem tudja, hogy műhelyük mit vállalt a kongresz­­szusi versenyben: — Annyit tudok, hogy műhelyünknek van munka verseny felajánlása — mondja —, de Kiss Ferenc főművezetőnél van elzárva. En­nél többet sem a felajánlásukról, sem pedig az eddigi munkájukról nem tud mondani. Pedig ez a présműhely azt vállalta, hogy 50,000 forint megtakarítást érnek el az anya­gok gondosabb kezelésével. A gyárban egyet­len plakátot, vagy feliratot nem lehet látni. A munkások tökéletesen elszabotálják a munkafelajánlásokat. Ez a kommunista rendszer közeli csődje. • MAGYAR FEGYVEREK AUSZTRIÁBAN A kommunista magyar sajtó szerint Ausz­triában neofasiszta különítményt lepleztek le, mely fegyveresen akart tiltakozni Ausz­tria “túlságosan semleges” külpolitikája, el­sősorban a dél-tiroli kérdésben az olasz kor­mány iránt tanúsított passzivitása miatt. Merényletet készítettek elő a bécsi olasz nagykövetség ellen s az volt a tervük, hogy megzavarják az osztrák fővárosban július végén kezdődő Világifjúsági Találkozót. Az összeesküvőket fegyverrel is ellátták. A fegyvereiket disszidens magyar szabadság­­harcosok vitték Ausztriába. A kommunisták még ma is állandó rettegésben élnek a sza­badságharc újra fellobbanása miatt. Ausz­triának nem tudják megbocsátani .hogy olyan nagy szeretettel fogadta a kétszázezer magyar menekültet. HELYREÁLLÍTJÁK A DIÓSGYŐRI VÁRAT A diósgyőri vár helyreállítására ebben az esztendőben csaknem egymillió forintot for­dítanak. Tavaly befejeződött a délkeleti to­rony restaurálása. Tetejét terrasz-szerűen képezték ki. Nagyszerű kilátás nyílik róla a Sajó völgyére. Az idén megkezdik az észak­keleti és délnyugati torony újjáépítését is H. D. Graham vezérezredest, alki kanadai részről a Királynő idei nyári kőrútjának rende­zésével volt megbízva, a Ki­rálynő most itt-tartózkodásá­­nak idejére, Kanadai Titkárá­vá nevezte ki. Gyógyszerek PENZATUTALAS VÁMMENTES KÜLDEMÉNYEK SZABA­DON VÁLASZTHATÓ ÁRUCIKKEK, É­­PÜLETANYAGOK, GYARMATÁRUK, itb. KÖZPONTI BEFIZETŐHELYE • A VILÁG ÖSSZE1 GYÓGYSZEREI KÜLD­HETŐK MAGYARORSZÁGRA A LEG­GYORSABBAN is LEGOLCSÓBBAN vizsgázott gyógyszerészek felügyelete alatt. Rendeléseket azonnal továbbí­tunk és utólag számlázunk. • A VILÁG MINDEN RÉSZÉBE LEGELŐ­NYÖSEBBEN. 100 Forintos BANKJEGYEK ás EGYÉB VALUTÁK kaphatók. • PIATNIK KÁRTYÁK állandóan raktáron. Forduljon bizalommal e kontinens leg­nagyobb hivatalos Intézetéhez. Amerikaiak és vidékiek írjanak. Kérje hivatalos árjegyzékünket. John Yaremko, Q. C. Közlekedésügyi Miniszter fontos üzenete! Tartsa be az uj közlekedési rendszabályokat, amelyek MÁJUS 25.én, hétfőn lépnek életbe: Mindenki 'köteles országúti reflektorról városi lámpára átkapcsolni (1 ) 500 láb távolságra minden szembejövő járműtől, (2) 200 láb távolságra attól a járműtől, amelyhez hátulról közeledik. Kihágás a kocsi ablakába bármilyen feliratot elhelyezni, vagy a kocsi ablaka elé olyan tárgyat lógatni, amely a vezető kilátását zavarja. Tilos teherautót, vagy vontatott utánfutó járművet olyan módon rakodni hogy a teher bármely része az országút úttestére esik le. Ezen kihágás büntetése 200 dollárra emelkedik, s a törvényszegő vezető hajtási en­gedélye is felfüggeszthető. Meg van engedve a jobbról való előzés városokban, községekben és la­kott helységekben, beleértve Nagy-Toronto területét is, de csupán a kö­vetkező esetekben: (1) .Ha olyan jármüvet előzünk meg, amely balkanyart csinál, vagy balra kanyarodást jelez és csakis (2) olyan utcákon, amelynek legalább két kocsira való úttestszélessége van mindkét irányban, valamint (3) egyirányú közlekedési utcákon. ONTARIO DEPARTMENT OF TRANSPORT ONTARIO Hon. John Yaremko, Q. C., Minister P. J. Collins, Deputy Minister A fenti törvénymagyarázat csupán tájékoztatásra szolgál. Pontos felvilágosítást a tartományi jogszabályok nyújtanak a vezetőknek. Castro-el lenes fegyvercsempésze­ket fogtak el Miamiból jelentik: Az USA vámhatóságai lefoglaltak egy rakományt, amelyet repülőgé­pen a Dominicai Köztársaság­ba menekült volt kubai elnök, Battista részére akartak szál­lítani. A szállítmány mintegy egy millió dollár értéket kép­viselt; kétszázezer font lőszer, 17 gépfegyver, 38 Garand puska és 20 karabély várta repülőgépeiken való elszállítá­sát. _ A fegyvercsempész-társa­ság tagjai, mintha egy meg­elevenedett kalandor-regény­ből léptek volna ki: a repülő­gép pilótája a 36 éves Virgi­nia Bland, aki feszes torreá­dor nadrágban végezte ezt a férfiaknak való foglalkozást. A fegyvercsempészek vezetője Agusto Ferrando tábornok, a Dominicai Köztársaság kon­zulja volt. Szerepelt a társa­ságban még egy rendőr és 11 egyéb személy is. A vámtisztek azt mondták, hogy a tervről már március óta tudtak, de megvárták, mi­előtt a csempészbanda tény­legesen meg- akarta valósítani a tervet és akkor csaptak le rájuk. Toronfoi i színházi hírek Igazi békebeli estben lesz része a színházbajáró közön­ségnek június 5-én, pénteken este fél kilenc órakor és jú­nius 6-án este fél kilenc óra­kor, amikor a torontói Vidám Színpad kitűnő művészgárdá­ja a Végre egy úriasszony cí­mű rendkívül mulatságos 3 felvonásos vígjátékkal elbú­csúzik a színházi évadtól. Az elejétől-végig állandó derült­séget kiváltó színdarab remeik szerepeit Juhász József, Má­­csay Emmi, Kertész Sándor, Hargittay Katalin, Homolya Kriszta és Strausz Lajos ala­kítják. Humor, vidámság, ka­cagás — ez a Végre egy úri­asszony. Biztosítsa jegyét a szokott elővételi helyeken $2 $1.50 és $1 áron. INTERNATIONAL AG ENCY SER V I C E 387 SPADINA AVE. • TORONTO 2B, CANADA TELEFON: WA. 2-1014 • WA. 2-1458 “MEGBOCSÁT” A SZOVJET BORIS PASTERNÁKNAK? A Nobel-díjas orosz író, aki “Dr. Zhivago” című könyvé­ben oly éles képet festett a kommunizmus uralma alatt élő emberek paradicsomi álla­potáról, kegyvesztett lett és kizárták a Szovjet írók Szö­vetségéből. Moszkvai jelentés szerint Pasternák, aki “önkritikát” gyakorolt, valószínűleg most ismét beléphet az írószövet­ségbe. A feltevésre Hruscsov egyik megjegyzése adott ala­pot, amely szerint a szovjet embereknek segíteni ikell a megtévedt írókat, hogy újra visszatérhessenek a szovjet írók családjába, feltéve, hogy aelátják tévedéseiket és hibá­jukat. Amerikai posta í "SOCIAL SECURITY" NYUGDÍJ KÜLFÖLDRE KÖLTÖZÉS ESETÉN A Társadalombiztosító Hivatal nem kérdezi senkitől, hogy ame­rikai polgár-e vagy sem. Az igények elbírálásánál nem tesz különb­séget polgár és külföldi között, ha a kérvényező az Egyesült Álla­mokban tartózkodik. Ha azonban külföldre költözködik, a nem-pol­gár elveszti nyugdíját már rövid hat hónap után. Ez általános szabály alól több kivétel van, amelyek ‘közt a kö­vetkezők a legfontosabbak: Az idegen állampolgár nem veszti el social security nyugdíját hat hónapnál hosszabb külföldi tartózkodás esetén sem, ha 1. már 1959 decemberében is nyugdíj illette meg ; vagy ha 2. előzőleg több miint tíz éven át lakott az Egyesült Államok­ban ; vagy ha 3. olyan külföldi állam polgára, amelynek kölcsönösségi szer­ződése van Amerikával, kikötve azt, hogy egymás polgárait egy­forma elbírálásban részesítik. Ilyen országok: Görögország, Hol­landia, Írország, Izrael, Japán, Nyugat-Németország, Nikaragua és Olaszország. Ennek a nyolc országnak a polgárai megkapják az amerikai nyugdíjat, bármilyen sokáig tartózkodnak is külföldön. 4. Ha olyan állam polgára, amelynek társadalombiztosító rend­szere amerikai polgárnak külföldi tartózkodás esetén is korlátlan ideig folyósít nyugdíjat. Ilyen ország csak három van: Ausztria, Nagybritannia és Jugoszlávia. A külföldi születésű, honosított amerikai polgár azonban ne felejtse el, hogy amerikai polgárságát elveszítheti, ha hosszabb ideig él Amerikától távol. Ez esetben "idegen polgár"-rá válik ő is, akinek nyugdíja veszélybe jut. Ara honosított polgár ugyanis, aki akár nem töltötte be 60-ik életévét, mikor »külföldre költözik, akár még nincsen 25 éve annak, hogy polgárpapirt kapott, •='■- kevés kivétellel — elveszti amerikai polgárjogát, mihelyt 3 évet töltött eredeti hazájában vagy abban az országban, ahol született; vagy 5 éven át az Egyesült Államok te­rületén kívül tartózkodott. Külön szabályok állanak fenn azokra nézve, akik egyes Vas­függöny mögötti államokban laknak. Ezek az országok: Magyar­­ország, Albánia, Csehszlovákia, Észak-Korea, Kelet-Németország, Vöröskína, Oroszország és Románia. Annak, aki ez országok egyi­kében tartózkodik, — akár polgár, akár nem, visszatartják a nyug­díját. Csak, ha visszatér az Egyesült Államokba, veheti fel a fel­gyülemlett illetményeket. A Társadalombiztosítást a kongresszus 1935-ben, a Roosevelt­­korszak alatt iktatta törvénybe. Az időközi módosításokkal együtt, a legtöbb amerikai részére a megélhetést biztosítja öregkorára vagy rokkantság esetén. Ilyenformán a világ leghatalmasabb és egyszersmind legméltányosabb biztosító intézetévé vált a Social Security Administration. American Council ELHALASZTOTTÁK A 11-SZERES GYILKOS FIATALEMBER KIVÉGZÉSÉT Lincoln (Nebraska). Char­les Starkweather 20 éves férfi gyilkosságot követett el. Ha­lálra ítélték. A nebraskai ál­lami fegyház elektromos szé­kében kellett volna bűnhődnie szörnyű bűneiért. A fiú apja azonban a kivégzés előtti na­pon fellebbezést adott be, amelynek helyt adtak. A ki­végzésre kitűzött idő előtt kilencven perccel megjött a halasztó határozat. Két héttel későbbre tették az ítélet vég­rehajtását. Amikor közölték a gyilkos­sal a hírt, azt mondta a pap­nak, hogy most idegesebb, mint eddig volt . . . Ha Lapunkkal meg van elé­gedve, mondja el másoknak isi Ha panasza van, csak velünk közölje! afelett vezető Homer hídon csodálatosan szerencsés Nim2n.2s.e1U észrevette, hogy kocsijának fékjei nem fognak. Vele volt a ko. n Lewicki, a 20 éves Mrs. Linda Fisher, a 23 eves Carold Renait Torontóban laknak. fték felnyitni, a hidszárnyak lassan emelkedtek felfelé. A hid­­a nagy sebességgel haladó kocsit, Mrs. Robert visszaintett neki, azonban nem eredeti felvétel, a hid és a kocsi fényképét egy­­a levegőben, kerekeire esett és tovább robogott a hid másik megsérültek, ez csökkentetté a sebességet, végül a kocsi egy az orrán sérült meg, a többieknek az ijedelmen kívül egyéb kárt /.utó halálugrása a nidon. St Catherinesné!, a Welland csatom baleset történt. A hid előtt a 24 éves Mrs. Jaqueline Robert csiban öt barátnője is, a 19 éves Carole Baxter, a 21 éves Hetei és a 27 éves Mary O'Connor. Mindnyájan a Madison Avenuen, Amint a kocsi -közeledett a hid felé, a kétrészes hidat már kezd főnél álló őr azonban hiába lengette zászlóját, hogy leállítsa hogy nem fog a .fékje. A kocsi, amint a képen látható (amely másra másolták) átugrott a nyíláson, mintegy 15 lábat úszva felén, majd az autótuton. Az esés következtében a kerekek oszlopnak ütődött és megállt. A kocsi vezetője, Mrs. Robert nem szenvedtek.

Next

/
Thumbnails
Contents