Kanadai Magyarság, 1958. július-december (8. évfolyam, 57-108. szám)

1958-09-20 / 80. szám

VIII. 80. sz. 1958 szeptember 20., szombat 2 KANADAI MAGYARBA« 996 Dovercourt Road, Toronto, Ont., Canada Telefon : LE. 6-0333 Főszerkesztő: KENESEI F. LÁSZLÓ Megjelenik minden szerdán és szombaton Bierkesztőség és kiadóhivatal: 996 Dovercourt Rd., Toronto Hivatalos órák: reggel 9-től délután 6-ig Előfizetési árak : egész évre $10.00, fél évre $.6.00 egyes szám ára: 10 cent Amerikában : egész évre $12.00, fél évre $7.00 Vál*ubély«g nélkül érkezett levelekre nem válaszolunk I Mtilvés nélkül beküldött kéziratokat, képeket, nem irzünk meg és nem küldünk •Inze még külön felhívás, vagy portóköltség mellékelése esetén sem. A közlésre al­kalmasnak talált kéziratok esetében is fenntartjuk magunknak a jogot, hogy azokba belejavítsunk, lerövidítsük, vagy megtoldjuk, ha arra szükség mutatkozik. Csak ritkán gépelt kéziratot fogadunk el. Minden névvel aláirt cikkért, nyilatkozatért a szerző felelős. CANADIAN HUNGARIANS Editor in Chief: LÁSZLÓ F. KENESEI Published every Wednesday and Saturday by the HUNGARIAN PRESS LIMITED 996 Dovercourt Rd., Toronto, Ont. KISÍRT A MULT... Dőnitz tengernagy - a németek ideálja A nyugatnémetországi Hamburgban napokkal ezelőtt nagy összejövetelt tartottak a második világháború alatt tengeralatt. járókon szolgált volt német tisztek és matrózok. A tüntető nagygyü. lésen mintegy 1.500 régi tengerész jött össze s azon megjelent, mint díszvendég Kari von Dőnitz, Hitler első tengeralattjáró flot­tájának főparancsnoka, a háború végén az egész német hadiflotta főparancsnoka és Hitler öngyilkossága után Németország utolsó államfője, aki a kapitulációs okiratot aláírta. A német tengerészeti hadastyánok utolsó összejövetelekor Dőnitz, mint háborús bűnös még börtönben volt, így azon ezért nem vehetett részt. A börtönből való szabadonbocsájtása után ez volt az első nyilvános szereplése, amelyen Dőnitz, mint szónok is szerepelt. Rövid, de tartalmas beszédében Dőnitz régi bajtársaihoz fordult és arra kérte őket, hogy "tartsák meg a régi tengeralattjárók tisztességes és önzetlen magatartásának szellemét azzal is, hogy azt gyermekeikbe és unokáikba oltják bele". Dőnitz ezek szerint, nem érzi magát "háborús bűnösnek", de a német nép sem látja benne a háborús bűnöst, hanem a nemzeti mártírt, aki a szövetségesek "igazságszolgáltatásának" lett az áldozata. Dőnitzet hatalmas óvá. ciókban részesítették volt tengerészei. Miért vádolják Dőnitzet "háborús bűnösséggel?" 1939-ben történt, akkor Dőnitz a német tengeralattjáró flotta főparancsnoka volt. Nagybritannia háborúba lépett Németország, gal. Ugyanazon az éjjelen német tengeralattjárók megtorpedózták az Athenia nevű angol gőzöst, amelyen 29 kanadai is elpusztult. Ez volt Dőnitz első "háborús bűne". Azután következett még egy egész sorozat éveken keresztül, amelyekkel Dőnitz tengeralattjárói 15 millió tonna szövetséges hajóteret küldtek a tenger fenekére, ami az anyagi káron kívül még sokezer ember életébe is került. Ez volt Dőnitz legfőbb "háborús bűne". Ezzel kapcsolatban érde­kes lesz megállapítani, hogy "háborús bűnösök" csak a vesztes fél oldalán voltak.e? A békés hátországi lakosság embertelen bombá. zásával, a tömegirtószerek és atombombák használatával az ed­digi legnagyobb polgári tömeggyilkosságokat elkövető és elren­delő győztes politikusok és tábornokok nem háborús bűnösök? A középeurópai országokat a népirtó kommunizmusnak ok nélkül kiszolgáltató államférfiak is, mint az emberiség jóltevői ünnepel, tetik magukat, holott a kommunisták és bérgyilkosaik után ők a legnagyobb háborús és háboruutáni bűnösök. Dőnitzet a nürnbergi szövetségesek katonai bírósága 10 évi fegyházra ítélte. Az öreg admirális a büntetést le is töltötte és 20 hónap óta, amióta a spandaui börtön kapuján kilépett, népszerű, sége Nyugatnémetországban egyre növekedik. A "sötét náciból", Hitler utódából, a nemzeti szocialista Németország utolsó állam, főjéből nemzeti mártir és Németország ideálja lett. Érthető, hogy ez idegesíti azokat, akik Dőnitzet börtönbe juttatták. Dőnitz megírta háborús emlékiratait. Röviesen könyv alakjá­ban is megjelennek. Egy képes német folyóirat már közölt részle. teket belőlük. Dőnitz tekintélye nagy részben azon alapszik, hogy Hitler utóda és az "ezeréves Birodalom" utolsó államfője volt. A háború elvesztésének okát főleg abban látja, hogy Németország Kelet és Nyugat felé volt kénytelen egyidejűleg harcolni. Az ad. mirálisnak nincsen magas véleménye az oroszokról, de inti a né. meteket, hogy ne becsüljék alá a kommunisták hadi erejét úgy ahogy ne becsüljék túl a nyugatiak erejét sem. "Németországnak a Kelet és Nyugat közötti egyensúlyt kell fenntartania", mondja mintegy politikai végrendeletként a katonai kötelességét mindenkor hiven teljesítő és nemzetét utolsó erejéig szolgáló nagyadmirális. a. Jk. Jk-J*. J*. JL.Jlk.Jk. A. AA A AKI TOLLÁVAL RUHÁZKODIK Sümegen ismert szépség volt Fábiánné asszony. Róla maradt fenn Deák Ferencnek később szállóigévé lett mondása : __ Olyanok az asszonyok, mint a madarak : otthon hangos­szavú szürke seregélyek, a sétányon pávák, az udvarlojuk társasá­ban turbékoló galambok. Ez a Fábiánné álnéven elkövetett egy pár verset a Társalkodó­ban. Egy reggel Magyar Ferkó, ismert fűzfapoéta, felháborodva lé­pett a sümegi gyógytár előtt kaszinózó táblabírák közé s Kisfaludy Sándorhoz fordulva így szólt: — Képzeld el Sándor bátyám, már az asszonyok is belekon. tárkódnak a mesterségünkbe. Tegnap mutogatta Fábiánné asszony a Társalkodó legutolsó számát, ahol költeménye álnév alatt napvilá­got látott, sőt mi több, azzal dicsekedett, hogy jó pénzzel fizetik verseit: "valóságosan tollából ruházkodik"! Kisfaludy vöröses bajuszát húzogatva mosolyogva szólt: _Azzal nem mondasz semmit. Ferkó öcsém ! Hát nem tudod, hogy a libák is a tollúkkal ruházkodnak? M. KATONKA MÁRIA: ■ ■ Örök mécsek! DR. TAKÁCS SÁNDOR: RÉGI MAGYAR ASSZO NYOK . . . VI. Ott, ahol az emberszeretet és buzgóság játsza a főszerepet, az asszonyi rend szo­kott elől járni! így volt ez az új hitnél is. En­nek a körülménynek jelentős társadalmi ha­tása van. Tudjuk, hogy a női szív gyöngé­­debb, mint a harcokban megkeményedett férfiszív. Az új hit nyomában kifejlődött mély és mindent átható buzgóság, az amúgy is érzé­keny női sziveket mások szenvedése iránt, még fogékonyabbá tette. S mi lön az ered­mény? A legönzőbbnek, a legszívtelenebb­nek mondott XVI. században az irgalmasság és az emberszeretet erénye oly mértékben virul, hogy a későbbi kort hasonlítani sem lehet. Hol van ma az a főúri család, amelyik naponta több mint száz éhezőnek terít? Hol vannak a földesurak, akik megnyomorodott falvak egész seregét gabonával tartják el? Hol vannak a családok, amelyek itthon és külföldön szegény diákokat tartanak és ta­níttatnak? Magyarországon mindez a XVI. században köznapi dolognak számított.” Milyen korszerűek Takács Sándor sorai. Hol van ma az emberszeretet? Olvasgatván régi nagy asszonyaink levele­zését, látjuk, hogy végrendeletüknél min­dig gondoltak a kórházak, aggmenházak, iskolák alapítására, de sehol sincsen megje­gyezve, hogy melyik vallásfelekezet szá­mára. Nem a felekezetek, hanem a rászoru­lók számára alapították! írja Takács Sándor, hogy pl. „a protes­táns Zrínyi Kata az új hit érdekében többet tett a nemzet javára, mint a civakodó és gyűlölködő hitvitázó próféták...” Bécsből azonban találtak módot arra, ho­gyan lehet aprópénzre váltani a felekezeti békét Hazánkban. Az alábbiakban közlünk egy levelet, amelyet a katolikus Forgách püspök írt a protestánssá lett öccsének és az ugyancsak katolikus Batthány Ferencnek. Ebben a levélben bizalmasan megírja For­­gách püspök, hogy miért hagyta ott a bécsi udvart. „Mivel a magyar történetírás — nem ismervén a levelet — csak tapogatód­­zik ,a kérdés körül, ideiktatjuk azt. — Bécs, levéltár, 1565 november 15 (Batthány Fe­renchez) Takács Sándor most szószerint idézi a régi megsárgult levelet; „In summa, azt írhatom kegyelmednek, hogy a császár ő felsége az velencésnek (t. i. Delphininek) adta a győri püspökséget, kit soha ez óráig egy magyar király sem miveit vala! Immár most kéréssel tapasztaljuk, hogy elveszünk, azért csak az mindenható Úristen immár, ki minket tart; mert nekünk más országban sem azelőtt, nem adatott, azután sem ad, az mi országunkban sem ad. Én immár minden­ből kivettem reménységemet! ... ha ma­gyarnak adta volna, semmit nem gondolnék vele, de, hogy velencésnek adta ki, a szent koronának ellensége és kinél a föld hitvá­nyabb embert nem teremtett, az énnékem bosszúságom és nagy, megmondhatatlan kisebbségem, mely dolgon senki eleget nem tud csodálkozni. Kérem azért kegyelmedet, hogy az Istenért, adjon tanácsot, mit kell mívelnem...” Elmondja levelében, hogy többé a császárral sehova nem megy „ha­nem hon akarok laknom...” A császárok hasonló intézkedései váltot­ták ki azután egyre nagyobb mértékben az új hit terjedését. Jelen korunkban oly sokszor halljuk a nők szájából a szót, hogy nincsen idejük sem­mire. .. Ha visszapillantunk a XVI. század asszonyainak életére, láthatjuk, hogy sok­kal több joggal beszélhettek volna így... mert az> amit eddig közöltünk, — házi teendők — nem volt elég. A régi magyar asszonyoknak néha a harcot is fel kellett venni kóborló török csapatokkal. Bánffy Kata, Batthányné pl. kétízben is felvette a harcot várai védelmében a törökkel, mert az urát Erdélybe szólította a Haza. Batthány maga írja: „Tudod, hogy egyszer is, mikor Erdélybe mentem volna, Terád bíztam vala az végeket és akkoron Veszprémnél igen megvertétek vala a törököt. Irtuk már, hogy a régi magyar kor asz­­szonyainak nemcsak a saját családjuk gond­ja jutott, — nemcsak asszonyi teendőkkel kellett foglalatoskodjanak, de nem egyszer fel kellett venni a harcot a törökökkel és saját császáruk zsoldosaival, akik — mint Takács Sándor is említi több alkalommal is — versenyt raboltak és gyújtogattak a tö­rökkel az országban. Ebből a korból ered a nóta szövege is nyilván: „. . . két pogány közt egy Hazáért ömlik a vére...” Szomorú, de így igaz. Folytatjuk. OODOOOOeOOOOOOOOOOOOOOOWMOOOOOOOQOOaOOOOBOOOOOÍ FELMENTÉS 35 ÉV UTÁN A gyengeelméjű Jakob Rossmann 1922-ben a nyugatnémetországi Gardenheim mellett agyon­ütött és kirabolt egy postást. Jakob akkor még csak 17 éves volt és 15 évi börtönbüntetéssel úszta meg. Bátyja, a három évvel idősebb Johan­nes Rossmannt a bíróság, mint felbujtót és értel­mi szerzőt ugyancsak 15 évi fegyházra ítélte és Johannes a büntetést le is töltötte. Már a fegyház falai mögött kezdte meg Johannes a harcot, hogy ártatlanságát bebizonyítsa, mivel a bíróság egye­dül csak az elmebajos fiatalkorú vallomására alapította ítéletét Johanesszel szemben. A darm­­stadti bíróság évekkel később elrendelte a per újrafelvételét és most felmentő ítéletet hozott Johannes Rossmann ellen, kimondva, hogy Jo. hannesnek semmi része a gyilkosságban nem volt. Öccse a Hitleri időkben egy elmegyógyinté­zetben halt meg. DR. WERNER VON BRAUN — ELVIS PRESLEY — 2:1 Dr. Werner von Braun az amerikai rakétalöve­dékek "Holdember" név alatt ismert szakértője, meglátogatta Németországban élő szüleit és új­­ságrók előtt nyilatkozott az amerikai életről. A "Holdember" azt mondotta, hogy az amerikai if­júságot sokkal jobban érdekli Elvis Presley rock'n rolls énekes, mint a rakétatudomány. Egy­szer fordult elő, hogy egy amerikai egyetemen tartott tudományos előadása után egy 17 éves lány autogrammot kért Dr. Brauntól. Miután Braun egy lapra aláírta nevét, az amerikai kislány még egy lapot nyújtott elébe és egy második auto­grammot is kért a tudóstól. Braun megkérdezte, hogy miért kell két aláírást adnia, mire a kislány azt válaszolta, hogy két Braun-autogramm helyett cserébe barátnőjétől kaphat egy Elvis Presley autogrammot. Ez az arány valóban tükrözi az ame­rikai ifjúság tudományos felkészültségét. EBÉD: Húsleves májgombóccal. Levesbenfőtt hús ecetes tormá­val és burgonya.pürévei. Rántott borjúmáj. Palacsinta barackizzel töltve. VACSORA: Párolt felsálszelet hagymásán, zöld salátával. Mákos-metélt. Kedd: EBÉD: Csirkebecsinált. Karfiol vajban, zsömlyemorzsával. Borjúmell töltve, burgonya és zeller-salátával. Griz.koh gyümölcs­lével. VACSORA: Malacpörkölt tarhonyával. Omelette. Sajt. Szerda : EBÉD: Sóskaleves tejfelesen. Töltött burgonya. Szalonnával tűzdelt sült galamb. ízes porlós tészta. VACSORA: Borjútokány salátával. Sajtoslaska. Gyümölcs. Csütörtök: EBÉD: Húsleves finom metélttel. Levesbenfőtt hús céklamár­tással és gombás rizzsel. Rántott csirke kompóttal. Lincer.torta. VACSORA: Vese velővel. Sonkás tészta. Sajt. Péntek: EBÉD : Halászlé. Paraj tükörtojással. Turóscsúsza. Kompót. VACSORA : Rántott hal salátával. Tejbefőtt rizs habbal és be­főttel díszítve. Szombat: EBÉD: Húsleves zsömlyegombóccal. Levesbenfőtt hús sóska­mártással és rántott grízzel. Lencsefőzelék savanyúan, sertéskarajjal. Mazsolával berakott tejes kiflitészta. VACSORA: Hideg felvágott. Makaróni sajttal. Narancs. Vasárnap: EBÉD: Húsleves habgaluskával. Levesbenfőtt hús gombamár­tással és zöldséggel körítve. Komló cirág vajjal. Sült szárnyas kom­póttal. Fánk. VACSORA: Rántotta. Naturszelet burgonyával és zöld salátá­val. Sajt. MAGYAR ANEKDOTAKINCS AZ OLCSÓ SZIVAR Széchenyi István grófnak szivartárcája rendesen a legfinomabb külföldi szivarokkal volt megtömve. Történt egy Ízben, hogy a gróf az Akadémia ülésén vett részt s felsőkabátját, melynek zsebében volt szivartárcája, az előszobában hagyta. Az ott ácsorgó Írnok a fo­gason csüngő kabátban megpillantotta a duzzadó szivartárcát, ki­vett belőle egy szivart és rágyújtott, kényelmesen pöfékelve be­lőle. Az ülés végén Széchenyi gróf kilép az előszobába, azonnal rá­ismer a füst illatából szivarára s mosolyogva jegyzé meg a piron­kodó Írnok előtt: — Ha orrom nem csal, uraságod ugyanabból a gyárból szerzi szivarjait, amelyből én, azzal a különbséggel, hogy uraságod olcsób­ban jut hozzájuk. •------• SZÉCHENYI ÉS DEÁK Az 1839—40-i országgyűlés utolsó ülésén Széchenyi István Deák Ferenchez lépett és megszorítva kezét, így búcsúzott el tőle: — A te érdemed, hogy az országgyűlés eredmény nélkül el nem oszlott. Isten áldjon meg barátom, őrködj ezentúl is a haza java fölött,. Ügyünk vezérlete, hála Istennek kezedben lévén, e búcsúzó szavakat intézem hozzád: "Te Péter vagö és ezen a kő­sziklán építem fel az én anyaszentegyházamat". (Máté. 16, 18.) — Krisztus mondja Péternek — válaszolta a szerény Deák. •------• Széchenyi : Azt sem tudom, hol a fejem. Deák: Nem -nehéz megtalálni a fejét annak, akinek, mint Neked, mindig a helyén áll. Ai HAZA ÁRNYÉKA Egy koratavaszi reggelen, szombat volt és munkaszü­net, korábban ébredtem a szokottnál. Még álomtól ra­gadós szemeimet ijedten hunytam le az ablakon be­özönlő fényzuhatag elől. De az nem hagyott nyugodni. Elárasztott langyos csókjai­val, melyek gyorsabb dobo­gásra késztették szívemet és alvadt vérem sebesebben ke­ringett. — Tavasz van! — dobbant a szívem. — Tavasz van! — roppant a vén asztal lába és a töltőtollam csillogó heggyel várakozóan nézett felém. — Tavasz van! — csi­ripelte az ablakom előtt álló vén fenyőről verébismerősöm és sietett a párkányra, ahol kenyérmorzsa várta. — Ni, ni! Már nem egyedül van! Társat szerzett magának és most nagy munkában van­nak. Vékony gallyakat, szalma­­szálakat hordanak össze. Építkeznek. Fészket raknak, melyből nemsokára pettyes tojások, majd éhes, sárgacső­­rű fiókák nézegetnek be az ablakomon. Közel a párkány­hoz a kenyérmorzsás élés­tárhoz tákolták össze egy­szerű hajlékukat. Itt volt a tavasz könnyel­mű ígéreteivel, forrongó vá­gyaival és a verébpárt nézve arra gondoltam, hogy nekem is tartósabb fészket kellene raknom. Meleg otthont, asz­­szonnyal, gyerekkel. A tavasz jószag'ú lehellete az ablakhoz csalt. Az utcán kan­di napsugarak cikáztak és megpihentek a forgalmat irányító rendőr alakján, a szemeteskocsi hátulján ka­paszkodó munkások mogorva bajuszain. A napsugarak mindent új­jávarázsoltak és megszépí­tettek. A tegnapi hófoltokat csillogó tükrökké, a kopár földet pedig zsenge, friss pázsitszőnyeggel vonták be. Az új kék égen egy szerény kis eltévedt bárányfelhő igyekezett, hogy a végtelen­be vesző társait utolérje. Itt volt a tavasz vitatha­tatlanul. Belopta magát a szívekbe, a tél utolsó lehel­­letétől reszkető bokrok ölébe, az ébredező házak ablakain. Mindent elfoglalt, leigá­­zott. Járma alatt kéjesen nyögtek a komor sziklák és a rongyostörzsű fák ágain har­sogva pattantak ki a rü­gyek. Ittas szemekkel bámultam a színek és a fények csodálatos tobzódását. '.Az otthoni tavaszra emlé­keztem és végtelenbe révedő szemeim egy kis sopronme­­gyei falut láttak. Pipáló kéményeket, gyöngy­virágszínű (házakat az öreg ház kéményén őrtálló gólya­párt. A vén hársfasort, aminek odvaiból hamvasfejű vajrjak kémlelik a zsenge vetéseket, az ürgefüttytől hangos Szed­rest. Erdőszagú réteket, hol bohém tücskök próbálgatják heeedűik húrjain feledni a telet. A lustán nyújtózkodó Ik­­vát, minek vizében zöldkabá­tos békák köszöntik húsvét hajnalát. Harangszót hallottam, aminek akkordjai imafüzére­ket emeltek a felhők fölé. Halk sóhajjal léptem vissza a kilométerek ezreit és az itteni tavasz már valahogy szürkébb, szerényebb lett. Árnyék födte el a napot. Árnyék ült a város felett az utcákon, a fák ágain, az if­jú fűszálak hegyén, a virá­gok kelyheiben. A Haza árnyéka. * Emlékező szemeimet már szín vakon, közömbösen jár­­tattam végig az unalomig is­mert utcán. Visszaléptem az ablaktól, hogy a függönnyel kirekesszem szobámból a napfényt, az életet. Váratlanul, kissé félénken, de szívből és tisztán felcsen­dült egy dal: Szeretnék május éjszaká­ján, letépni minden orgonát... A szomszédban énekelte egy üde női szoprán és a szellő bedobta az ablakomon, mint egy ajándékot. A ta­vasz ajándékát. Álltam meredten, kezem­ben a függöny zsinórjával. Hallgattam éhesen. Füleim kitágultak. Úgy csilingelt a hangja, mint a selyemmezőn az aranyszőrű kisbárányka ezüstcsengettyű j e. A női szoprán a második versszaknál már találkozott egy férfitenorral. Kissé meg­rebbent, de aztán nekibáto­rodva belékapaszkodott, mint a futórózsa a ház oldalába és szállt, szállt, végig az utcán, a házfalak felett, át a hegyeken, a tengeren. Szállt a szelek szárnyán haza Magyarországra. Szállt a gomolygó felhők ölén és a májusi harmattal együtt lehullt a rügyező or­gonabokrokra. Hangunk ölelkezett az énekben. Az épülő verébfé­szek szimbólumként meredt felém. Elfogyott a dal. De tud­tam, éreztem, hogy mi még énekelünk együtt. Altatódalt, kis bölcső fe­lett. Templomban, Isten Iá-, bainál, vagy vidám mulato­zásban feledjük a szürke hét­köznapok gondjait. Kihajoltam az ablakon és sóvár pillantással kerestem az ezüstcsengettyű tulaj do­­nosát. Egy kócos kis leányarc né­zett felém ugyanolyan kíván­csian. Néztük egymást, csodát­­látó, jövőbenéző szemmel. Hangos taps és francia­nyelvű kiáltozás riasztotta széjjel lelkeinket. A szembeniévé szatócsüz­let tulajdonosa Mr. ökör (én neveztem el így kamaszos rosszmájúsággal, mert ál­landóan rágógumin kérőd­­zött) tapsolt és kiabált át va­lódi francia temperamentum­mal, hogy a Mademoiselle és a Monsieur nagyon gyönyö­rűen énekeltek! Egymásra nevettünk. A kislány elfordult az ablaktól. Valakivel beszélt, felémintett és eltűnt a leomló függöny mögött, ami féltékenyen ta­karta el alakját. Az árnyék elvonult az ég­ről és a tavasz most már vég­érvényesen birtokába vette testemet, lelkemet. Angyalfi Gábor

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents