Kanadai Magyarság, 1958. január-június (8. évfolyam, 1-56. szám)
1958-01-09 / 4. szám
VIII, 4. szám, 1958 január 9. KANADAI MAGYARSÁG Csodabogarak A "Délmagyarország" 1941. augusztus 8-i számából: Gyula m. város polgármestere 20.411—1939. Hivatalból megállapítom, hogy Galbács Imre volt gyulai lakos, kőmíves iparát, 1917-ben bekövetkezett halála óta nem gyakorolja. Véghatározat Galbács Imre volt gyulai lakos kőmíves iparát az iparlajstrorn A: 10—1909. sz. alatt törölni rendelem. Amennyiben nevezett iparát ismét gyakorolni kívánja, azt csak újabb kérvénye alapján kiadott iparigazolvány elnyerése után kezdheti meg. Ezen véghatározat ellen a kézhezvételtől számított 15 nap alatt Békés vármegye Alispánjához intézett, azonban nálam benyújtandó fellebbezésnek van helye. Gyula, 1939 november 22. A kiadmány hiteléül: Biró sk. kiad. (a főjegyző úr nevét, miután még él, ------Polgármester helyett: X. Y. sk. főjegyző 'tapintatosan" kihagytam) Aki azonban azt hiszi, hogy csak a régi jó Magyarországon történtek ilyen közigazgatási csodabogarak, az téved. A németországi Stassfurt községben meghalt egy Liedtke nevű honpolgár, aki alkalmasint jó férj lehetett, mert bánatos özvegye gyászzenével akarta utolsó útjára kísértetni, melyhez engedélyt kért és kapott a községi elöljáróságtól, a következő szöveggel: "özvegy Liedtkené részére gyászzene engedélyeztetik e hó 5-én d, u, 3 órakor a következő utcákon át (megnevezve hét utca) a temetőig. — Egyben felszólítom a nevezettet, hogy a zene engedélyezéséért fizetendő vigalmi adót három napon belül fizesse be a község pénztárába ! Stassfurt, 1911. december 4." A NOSZTY FIÚ ESETE TÓTH MARIVAL IRTA: MIKSZÁTH KÁLMÁN Gyönyörű színek, pazar kiállítás, jókedv, humor, szerelem, tánc, ének, muzsika kitűnő ünnepi mulatsággá teszik a torontó Melody Színház új filmjét. WILLI KOLLO vérpezsdítő dallamai és a nagyszámú, vidám hévvel és lendülettel játszó fiatal szereplőgárda, a látványosnál látványosabb jelenetek és kacagtató bonyodalmak rengeteg élvezetet, szórakozást nyújtanak a nézőknek. ÖN EGY ÜJ ÄUTORA SPÓROL? ** KAMATJA ° A LEGJOBB HELY PÉNZE MEGTAKARÍTÁSÁRA ! Kérésére érvénytelenített csekkjeit, amelyek egyben nyugtául is szolgálnak, minden hónap végén visszaküldik címére. Hosszabb, kényelmesebb hivatali órák. Postai befizetésre szolgáló külön borítékok is rendelkezésre állnak. * Canada Permanent Mortgage Corporation Alapítási év 1855 KÖZPONT : 320 BAY ST. TORONTO Halifax, Hamilton, Regina, Saint John, Brantford, Edmonton, Montreal, Woodstock, Vancouver, Toronto, Winnipeg, Victoria. Tegye postára e szelvényt bővebb tájékoztatás céljából Canada Permanent Mortgage Corporation, 320 Bay Street, Toronto 1., Ontario Kérem, küldjék el a akarékbetétekről szóló részletes tájékoztatásukat. Név : Cim : FIGYELEM! OLVASÓINKHOZ! A tavaly októberi szabadságharc menekültjei részére megérkezésük óta többezer példányban küldjük lakunk ingyenpéldányait. Tettük ezt azért, mert éreztük, hogy nagy jótéteményt nyújtunk honfitársainknak, amikor a szovjet érdekeket szolgáló, magyarországi kommunista sajtó hazugságai után nyílt, szabad, az igazi magyar jövőt szolgáló lapot adhattunk kezükbe. A szabadságharc óta eltelt ötnegyed esztendő alatt a Kanadába érkezett menekültek nagy része elszakíthatatlan barátunkká, előfizetőnkké lett. Sokan azonban, annak ellenére, hogy már dolgoznak, „elfelejtették” az előfizetési díjat beküldeni. Ezért az új esztendővel — legnagyobb sajnálatunkra — kénytelenek vagyunk az ingyenpéldányokat beszüntetni, hiszen mi nem élvezzük sem társadalmi, sem politikai, sem egyházi szervezetek támogatását s kizárólag saját erőnkből, előfizetőink és hirdetőink támogatásából tartjuk fenn lapunkat. Mégse szeretnénk a szabad magyar szó összeköttetését vegleg megszakítani azokkal, akik munkanélküliség vagy nagy családjukkal járó gondjaik miatt eddig nemi voltak "képesek lapunkat megrendelni. Akik később, jobb anyagi helyzetbe jutván, előfizetőink közé kívánnak lépni, értesítsék erről levélben szerkesztőségünket s mi az ajándékpéldá'nyokat változatlanul tovább küldjük. A Kanadai Magyarság csak a magyar jövőt szolgálja. Nem függ intézményektől, melyek anyagi támogatásáért azok kétesértékű eszméit szajkózná. A magyar szabadságot hirdeti, amelyért a harc folyik. A szabadságharcos menekültekben legjobb fegyvertársainkra találtunk. Hívjuk ezután is közös harcra, magyar munkára. Ugyancsak beszüntettük lapnuk küldését azok részére is, akik előfizetési díjukkal több mint hat hónapja hátralékban vannak. Van házfedő cserép, de nincs keret címen írt riportot az Esti Hirlap iaz „élenjáró” otthoni állapotokról. „A Petőfi Sándor utcában nagyon sok ember áll a KÁÉRT vállalatnál : tetőfedő cserepet akarnak a házépítők. Az ostromot a FAÉRT vállalat két szóval visszaveri: nincs keret ! Cserép van, hanem keret, az nincs -Az idén csupán Budapesten hatezernél több családiház építési engedélyt adtak ki, de tavalyról is maradt néhányszáz félbemaradt építkezés és a szükséges javításokhoz is kellene tetőfedő cserép. A magánosok ezt csak a FAÉRT-en keresztül szerezhetik be, a FAÉRT viszont egész évre mintegy 2200 házra való tetőfedő anyagot kapott azzal, hogy nincs és nem is lesz több ! Ha viszont az építkezők december 31-ig nem tudják befejezni az építkezéseket, illetőleg tető alá hozni a megkezdett családi háza- i kát, akkor a rendelet értelmében vissza kell fizetniük az építkezési kölcsönöket. Bíró István, az Épületanyagellátó igazgatóhelyettese szerint, — aki az elosztásokat végzi — bármilyen sajnálatos is az ügy, a lakosság részére nem tud már több cserepet kiutalni, mert a téglagyárak kevesebbet gyártanak, mint tavaly. Sőt : néhány évig számítani kell arra, hogy nem is tudják majd a lakosság igényeit kielégíteni. A) tég-* lagyárakban nincs elég készlet és ami van, az másra kell.” Eddig a szószerinti idézet. Tehát : mindenki kap építkezési kölcsönt azzal, hogy a házépítést december végéig be kell fejezni. Nem mondhatják, hogy nem kaptak. Megkapják az építési enge, délyt is, — nem mondhatják, hogy nem kapták meg. Anyagot viszont nem adnak hozzá, így fújhatják az engedélyeket és fizethetik vissza a kölcsönt. Ez az élenjáró „áthintázási politika”. Avagy, másszóval : épül a szocializmus ! ADYFALV.ÁN AK nevezték el Érmindázentet, a költő születésének 80. évfordulója alkalmából és emlékházzá nyilvánították Ady Endre szülőházát. 3. FOLYTATÁS Mondani sem kell tán, magától értetődik, hogy volt most hegyen-völgyön lakodalom. A mi hadnagyunk kihúzta magát, szabadságot kért, elment Rajecre és ott olyan szelet csapott a szép Velkovics Rózsika körül, hogy a világ bámult. Meg kell adni, hogy mutatósán tudott költeni. Nem járt itt ilyen gavallér még tán a Thurzó-kisasszonyok idejében sem, akik itt fürdőztek a hajdankorban. Piciny lábnyomaikat még most is látni véli a fenyvesekben egy-egy a múltakon elmerengő sétáló. A pénz röpült, de az idő is. Egyszer csak vége lett a nyárnak. Velkovicsék hazajöttek a skatulyáikkal és ládáikkal, a hadnagy szabadságideje lejárt, minden elmúlt, a nyár virágai elnyíltak, a falevelek sárgulni kezdtek, minden hervadozott, csak a szerelem nyílt javában a két ifjú szívben. A hadnagy érezte, hogy itt az ideje huszárosán nekivágni s megkérte Velkovicstól is a leányt. Az öreg úr nem mondott nemet (nem mert az asszonyoktól), hanem annyit mondott, hogy "aludjunk rá egyet, hadd ösmerkedjünk meg jobban". A halasztás pedig veszedelmesebb volt most a kosárnál, mert a váltó lejárati ideje közelgett kérlelhetetlenül, megdöbbentő bizonyossággal. A halál semmi, még ha biztos is, mert az elácsorog, megáll, kanyarodik, megfordul, visszahúzódik, mint az útközben egerésző macska. Isten tudja, mikor érkezik meg, enged egy napot vagy egy hetet, talán többet is, de a határidő rideg szám, az nem engedhet semmit. Október 10-ike — tehát nem lehet se előbb, se utóbb. Az éjek és a napok egyszerű fehér és fekete kockák, mint a híd padlóin, ő rajtuk keresztül lépeget zordonan, kimérten a kiszemelt áldozat felé a rettenetes október tíz. Míg messze az idő, száz terv, megannyi száz vigasztaló barát enyhíti, oszlatja a gondot, törüli a verejtéket az izzadó üstökről, de amint zsugorodik a kockás mező, szétszaladnak a jóbarátok, a vérmes tervek s marad csak egy, a legutolsó, a legkétségbeejtőbb, megírni haza az "öreg"-nek: "Kedves Apám! Ha még életben akarsz találni, jöjj hamar, nagy vallomást keil tennem, de azt csak élőszóval lehet. Ha október 10-ikéig jössz, még beszélhetsz velem. Tizedikén reggel már halva leszek. Bocsássatok meg nekem és temessetek anyám mellé." Hej, erre a szomorú levélre megdobban otthon az apa szíve. Mikor indul a legközelebbi vonat? Hamar a táskámat, a köpönyegemet! Mint a záporeső, sírdogál a kisasszony. Jaj, meghalok itthon a nagy bizonytalanságban, vigy magaddal engem is apuskám ! Bizony nem is olyan rossz gondolat. Ki tudja, mi baja a fiúnak, de legyen bármi szívbeli keserűség, ha valaki vissza bírja őt rántani a sírból, az a húga keze, hiszen mindig annyira szerette, olyan nagyon kényeztette. Jól van, készülődj fel, együtt megyünk, leányom ! Noszty Pál és Vilma leánya 9-ikén estefelé Trencsénbe értek és a "Nagy Szamár"-hoz szálltak be, onnan küldték el a bérszolgát, keresse fel Noszty hadnagyot. A hadnagy nemsokára előjött (már az is milyen nagy öröm, hogy életben van) s töredelmes vallomást tett. Máskor földig sújtotta volna az öreg Nosztyt az eset, most csak annyit mondott sötéten : — Ilyesmi még nem történt a familiánkbah, de most már késő, hogy e miatt neked szemrehányást tegyek. Most már csak annyi időnk van, hogy mentsünk, amit lehet. De mikép? Mert pénzt nem hoztam. Annyira megijesztettél, hogy rögtön jöttem. Hol vegyek itt pénzt? Engem itt senki se ösmer. —Hiszen éppen az a jó — jegyezte meg nagy cinizmussal a fiatalabb Noszty. Az öreg eltűnődött, miféle ismerőse lehetne itt? Hát a kis Kubicza főispán. Az bizonyosan megembereli, ha itthon van, s ha nincs is pénze, segít valahogy. Aztán itt lakik most báró Kopereczky Izrael Izsák is, igaz, hogy önző tót ember, de lehet vele beszélni, van rajta egy kis kaszinói patina. Csakhogy most már későn van, vacsora ideje, ilyenkor senkit sem illik meglátogatni, ilyen szándékkal; legjobb lesz reggelre halasztani a műveletet. — Eredj most a szemem elől, ne lássalak, mert csak az epém jforr fel, — pirongatta meg a hadnagyot, — végezd a dolgodat, ha van, vagy aludj, ha tudsz aludni, de én előlem pusztulj. Reggel aztán eljöhetsz és ha az Isten szerencsét ad, hát még egyszer kiváglak, pokol fajzatja, hanem aztán azt se halljam, hogy apád vagyok. Ezzel a mennydörgéssel könnyítvén atyai lelkén, a könnyelmű emberek csodálatos módon helyreigazodó nyugalmával lesétált leányával a "Nagy Szamár" étkező termébe, mely alul volt, két rekeszre osztva a vörös és fehér abroszok számára. A fehér abroszos teremben első volt, akit megpillantott egy nagyobb társaságban, báró Kopereczky Izrael. Az asztalfőn ült, szürke kabátban, nyúlszinű fajdkakas-tollas vadászkalap a fején. Éppen javában beszélt valamit, mikor a Vilma kisasszony szoknyáinak suhogására egyszerre minden szem az ajtó felé fordult. I Gyönyörű jelenség volt, nyúlánk, magas termetével, finom fehér arcával, melyen valami költői köd borongott; fekete haja volt, da nem fényes, olyan, mint a korom s ahhoz egy imádandó fitosorrocska, hogy az ember szeretné megenni. — Ohó! Hohó! Hiszen ez Noszty! — kiáltott fel a báró kitörő örömmel s úgy vágta az asztalhoz a kalapját, hogy szinte zúgott. — Szervusz Kéti öcsém! Ejnye, de derék dolog, hogy látlak1! Kopereczky felugrott, eleibök sietett és egyben átigazítá magát kaszinói alaknak, kiegyenesítvén nyakát, félkörben hajlítá meg karjait. "Csak a zúza hiányzik a hóna alul", jegyzé meg a törzsasztal seniorja, a járásbíró, a rántott csirke szokásos tálalása jutván eszébe az arisztokratikus kéztartás formájából. I Kopereczky aztán ott is ragadt a Nosztyak asztalánál.. Az öreg úr felette nyájasan fogadta s a kisasszony olyan pompás társalgó volt, hogy mindjárt át tudta melegíteni, akivel beszélgetett, mintha tíz éves ismerősök volnának. A báró apró szürke szemei csakhamar ragyogni és világítani kezdtek, mint a macskáé. Hova-tovább jobb kedve támadt, még pezsgőt is hozatott és vizespoharakat rendelt hozzá. így előkelő az a vidéken, hogy a plebs ne tudja, mit isznak az urak. ! Egyébként hiába erőltette a nagyvilági bontont, azért igazi típusa maradt a vidéki gavallérnak, bizonyos zöld allure-ökkel. Jungleur-mutatványait vette elő, mindjárt első intrádára elnyelte a Vilma kisasszony keztyűit, majd újveretü körmöd aranyakat szedegetett elő a hajából és a csipkés gallérja fodraiból, anrvre nagyokat kacagott az öreg Noszty, de Vilmának határozottan visszatetszett a szellemtelen tréfa, bár nem mutatta. Mikor a kunsztokból kifogyott, odaintette a kucsébert, rakényszerítvén Vilmát, hogy húzzon a zacskójából három számot. I Vilma húzott, de a három szám összeadva túl volt a százon, tehát nem nyert. Most maga húzott Kopereczky, megint nem nyert. Düj hős lett, káromkodni kezdett, majd megmustrálta a kucsébert, hogy csal, kiszedte a számait, megolvasta, hogy kilencven-e, mindez igen közönséges, ízetlen magaviselet volt, de csak el kellett azt nyelni jó képpel, mint egy kapitális bohóságot szokás, hiszen kis városban kisvárosi emberek laknak és végre is Vilma kiérezte apja modorából, hogy Kopereczky ezidőszerint becses ember. Különben nem volt ostoba s látszólagos együgyüsége mellett ravasz tervet főzött ki. Az a művelet, hogy az aranyakat a Vilma hajából fogdosta ki s hogy az elálló hajszálak érintése édesen csiklandozta, veszedelmes kóstoló volt. Tovább, tovább! — incselkedett vele az a pajkos tündér, aki a pezsgőben lakik. — Tudja mit, Vilma kisasszony, se az én kezem nem szerencsés külön, se a magáé, van egy babonám, próbáljuk meg, húzzunk egyszerre együtt, én egy számot, maga a másik kettőt. Megrázta a zacskót és odanyujtotta Vilma felé. Vilma kisaszszony bedugta a keskeny kis kezét, mire a selyma Kopereczky is benyúlt a maga nagy mancsával, de volt annyi esze, hogy a zacskóban nem a begöngyölített számokat hajszolta, hanem mohón kapott a fehér kezecske után, megszorongatva azt nagy kéjjel, mámoros pislogással; mintha puha meleg madárfészekben turkálna, érezte a kéz lüktetését, izzó tűz nyargalt át erein, a leány arca pedig piros lett, mint a rózsa. A bolond is kitalálhatta, hogy a zacskóban mi történik, de hát amit az emberi szem nem lát, azt nincs joga az apai vigyázatnak figyelembe venni. — Ejnye Kopereczky ! — szisszent fel durcásan Vilma és kirántotta kezét a zacskóból. — Meg van maga bolondulva, vagy mi? — Úgy látszik, hogy csakugyan bolond vagyok, mert kis számot kellene húznom s ahelyett szándékosan egy nagy numerus után vetettem ki a kezemet. Haragszik? —Persze, hogy haragszom, — felelte és elfordította a szép, álmatag arcát. Erre aztán teljesen elkeseredett Kopereczky. Fejét lehajtotta a félkönyökére és elkezdett könnyezni. — No, ne okoskodj, Kéti, ne légy gyerek! — szólt közbe az öreg Noszty. — Micsoda dolog az, Vilma? Hiszen csak tréfa az egész. Még csak az hiányzik, hogy felhívjátok rá a közfigyelmet. Máris idenéznek az idegen asztaloktól. Hamar nyújts kezet Kopereczkynek! Vilma engedelmeskedett, ami aztán annyira felvillanyozta a bárót, hogy egész vidáman felkiáltott: — Hopp no ! Most már meghalsz, kucséber! Játszom az egész kosárra ! Ez mindig esemény a "Nagy Szamár"-nál, korszakalkotó dolog. Minden évtizedben egyszer történik, hogy egy-egy nábob vagy tékozló örökös egész kosárra játszik. Síri csend támad szerteszét az asztaloknál. Beszélgetés, anekdotázás félben marad. A kucséber szívének hangos dobogását lehet hallani. A szegény olasz életfclyamatja megdöbbentő válponthoz jutott: vagy koldus lesz a következő percben, vagy szerencsefi. Minden figyelem ide fordul. A pincérek lába legyökerezik. Még tán az óra is megáll a falon, bereked a tik-tak egy-két percre. A báró sokáig kotorász a zacskóban, végre kirántja a három számot és figyelmesen a kucséber arcára néz. — Nyertem! — hörgi diadalittasan. — Honnan gondolja? — kérdi Vilma. — A kucséber arcáról látom. Biztos. A kucséber arcán a kétségbeesés gyöngyözik. Ő már ismeri kívülről a számait s hirtelen összeadja, de a szörnyű katasztrófát látva, mégse adja meg magát, megüvegesedett szemeit babonásan emeli a mennyezet felé, nem mer hinni a bizonyosban s csodáért imádkozik: "Oh, Santa Madonna, segíts". A számok azonban Santa Madonnánál is erősebbek. A 7, 15, meg az 53 Maróthy szerint 77, jóval százon alul; a kosár tehát a Kopereczkyé. — Engedje meg, Vilma kisasszony, hogy önnek ajánlhassam fel. Olyan kevélyen, szertartásosan mondta ezt, mint egy középkori lovag, ki az ellenségtől elvett zászlót a királynéja lábaihoz teszi le. — Köszönöm uram addig is, míg viszonozhatom. — Mit, viszonozni akarja? — pattant fel Kopereczky. --Vagyis szintén kosarat akar nekem adni? Vilma elmosolyodott. — No-no, hát alkudjunk meg, a kosarat nem maga kapia, — biztatta meg, miközben kivett a kosárból egy szem mogyorót és egy narancsot, a mogyorót kettéharapta a hófehér rizskásaalakú fogaival, a narancsot félretette, a kosarat pedig visszaadta az olasznak. — Itt van, szaladjon vele szegény ember és máskor na kezdjen ki a báró úr szerencséjével. Az nem is kérette magát sokáig, úgy elszaladt terhével, rrvnt a füst, abban a meggyőződésben, hogy a Madonna mégis csak segített rajta, egy másik Madonnát küldvén le az égből maga helyett. BRETHOUR & MORRIS LTD. REAL ESTATE 1766 ST. CLAIR AVE., W. Torontó leggyorsabban fejlődő és Kanada első ingatlanforgalmi központja, házat akar VENNI vagy ELADNI, hívja bizalommal STEVE DALNOKIT magyar megbízottunkat RO. 7-3161 I 1 k
