Kanadai Magyarság, 1957. július-december (7. évfolyam, 51-106. szám)

1957-11-09 / 88. szám

Még jőni kell, még jőni fog, Egy jobb kor, mely után Buzgó imádság epedez Százezrek ajakán. Vörösmarty Authorized as Second Class Mail Post Office Department, Ottawa. VII. évfolyam, 88. szám. KANADA LEGNAGYOBB, HETENKÉNT KÉTSZER MEGJELFNÖ KOMMUNISTA ELLENES MAGYAR LAPJA PRICE 10 CENTS "A mi utunk, a magyarság útja, ma is változatlan : híven az ezer éves múltúnkhoz, nemzeti tradíciónkhoz, a keresztény világnézetnek, a krisztusi igazságoknak vagyunk követői, hirdetői" (A fenti idézet Kenesei F. László la­punk első számában megjelent be­köszöntő cikkéből való.) ÁRA : 10 CENT Torontó, 1957 nov. 9., szombat. Szerkesztőség és kiadóhivatal 996 Dovercourt Road, Toronto TELEFON : LE. 6-0333 Szerkeszti : Edited and Published at 996 Dovercourt Road, Toronto KENESEI F. LÁSZLÓ PHONE LE. 6-0333 AZ OROSZ PROPAGANDA A világ tudósai elismeréssel adóznak minden tudományos eredménynek, akár nyugatról, akár keletről érkezik a hire. Semmi értelme sincs annak, hogy lekicsinyeljük a tudósok munkáját azért, mert egy barbár rabszolgarendszerben élnek, mert egy borzalmas, középkori politikai rendszer aratja le az ő agyuknak zseniális gyü­mölcseit. Ha a világon nem lenne kommunizmus, hanem mindenki nyugodtan, egyéni szabadságban élhetne, akkor semmi különb­séget sem tenne az, hogy valamit a világ melyik országában fedez­tek fel. Ellenkezőleg: egyformán örülnének minden találmánynak, minden felfedezésnek, s általában minden emberi eredménynek, függetlenül az alkotó állampolgárságától. De a világ sokkal előbbre is volna tudományos téren, ha az újabb és újabb eredményeket fenntartás nélkül, félelem nélkül, nyomban közölnék egymással a tudósok, — ha összedolgozna, testvériesen, vállvetve működnék a tudomány mindenütt. S még azt se mondhatjuk, hegy ez lehetetlenség. Mert hiszen a szellemi élet más terein, ahol az újdonságoknak nincs katonai és politikai vonatkozása, az együttműködés máris megvan. Senkinek sem jutna eszébe letagadni, akár keleten, akár nyugaton, hogy valamelyik sport-világrekordot a másik rendszer táborába tartozó valaki tartja. És nem fogja sem többé, sem kevésbbé élvezni a zeneirodalom al­kotásait a muzsikus közönség, akár a Vasfüggöny egyik oldalán, akár a másikon, csak azért, mert a komponista vagy az előadómű­vész a másik táborba tartozik. Már a képzőművészetek terén más a helyzet. A diktátorok régi vesszőparipája — az egyiptomi fáraóktól Julius Cézáron át Mus­soliniig és Sztalin-ig — hogy ők jogosultak, sőt kötelesek a világ Ízlését is megreformálni, s ezen a címen rendszerint hatalmas, de éppenolyan giccses alkotásokat követelnek a művészektől. Külö­nösen hiányzik pedig az együttműködés az irodalom, a költészet, a színművészet, rádió, televízió terén, mert ezeket a területeket politikai hatásuknál fogva mindenkor teljes mértékben szabályozni akarják az uralkodó körök. Amióta pedig a tudomány úgyszólván teljesen átvette a katonai zsenialitás szerepét a hadviselésben, azóta teljesen megszűnt az áb­ránd, hogy kutatói munkát lehet végezni, tudományos eredményt el lehet érni a politikai cézárok beleszólása nélkül. Minden a vilá­gon, amit akár katonai, akár politikai célra fel lehet használni, a dik­tátor hatáskörébe tartozik. A tragédia ebben a szituációban az, hogy a szovjet rendszer­ben megszakítás nélküli diktatúra áll fenn, holott nincsen háború, s tulajdonképpen semmi egyéb indok nincs a parancsuralom fenn­tartására, mint az a téveszme, hogy a hatalom önmagában véve jó és üdvös. A világ minden eddig ismert diktatúrája közül a mostani kommunista elnyomás a legtragikusabb azért, mert a korábbi rend­szerek mindenkor valamilyen cél, valamilyen mondvacsinált eszme elérésére törekedtek, s azt vagy elérték — s akkor megszűnt a pa­rancsuralom — vagy nem — s akkor összeomlottak. De a kommu­nizmusban állandóan változnak a diktátorok személyei, állandóan változtatják a kormányzási elveket, ugyanazért, amiért ma valaki hős, holnap lázadóként a bitófán végzi életét. Végeredményben nincs ebben a diktatúrában semmi állandó, csak a MEZTELEN TER­ROR maga. Borzalmas az, hogy ez a terror-rendszer, amely tankokkal har­col a függetlenségért küzdő gyerekek ellen, politikai eszközt ková­csol a tudósok munkájából. Borzalmas, hogy akkor, amikor képesek az orosz technikusok (beleértve az ott kényszermunkát végző de­portált tudósokat) világűrben keringő készülékeket felbocsátani, — ugyanakkor képtelenek belátni a Kremlben ülő műveletlen, gonosz diktátorok, hogy a tudományt propaganda-célokra felhasználni nem lehet, mert akkor megszűnik tudomány lenni. Kétségbeejtő, hogy amig a szovjet pártvezérek 200 személyes repülőgépen pár óra alatt képesek átrepülni az óceánt, hogy a New Yorki UNO-ülésre utazzanak, — ugyanakkor Magyarországon nem lehet egyik város­ból a másikba utazni külön pártengedély nélkül, őrület, hogy amig — a legújabb hirek szerint — fűtésre használják fel a kam­­csatkai tűzhányók energiáját, ugyanekkor Szibériában lefagyott lábbal halálra éheznek a szabadságharcosok milliói. Ilyen őrületes következetlenség nem maradhat soká fenn. Minthogy pedig a tudományt megszüntetni nem lehet — a dik­tatúrának kell megszűnnie. S ez kétféleképpen történhetik: hábo­rúval vagy politikai fejlődéssel. A háborút — jelen pillanatban — nyugodtan kikapcsolhatjuk. Ilyen fegyverek mellett a háború nem hozhat győzelmet senkinek. Pusztítani könnyű. Nem túl nehéz a rombadőlt városokat sem fel­építeni. De egy elpusztult politikai rendszert nem lehet többé hely­rehozni. Ezért nem kell félni attól, hogy a kommunisták túlmen­nének a fenyegetésen és a zsaroláson. A politikai fejlődés az, amely el fogja söpörni a kommunizmus elavult diktatórikus rendszerét. A tudomány mindenütt, de első­sorban a szovjetben, évszázadokkal megelőzte a politikai fejlő­dést — eddig. De világűrben hajózni, — s ugyanakkor polgárok ellen tankokkal harcolni nem lehet. A tudományos fejlődés elke­rülhetetlenül magával hozza az egyéni szabadságot, s ezzel együtt a diktatúra, a kommunizmus bukását. Mindegy, hogy a világűrbe kerülő gömböt melyik országból lőtték fel, mindegy, hogy jelzé­seit milyen nyelven adja le: a tudomány mindenünnen, földről, holdról vagy világűrből csak egyet követel a világ minden emberé­nek : a szabadságot. Kruscsev legújabb vetélytársa ?... New York politikai köreiben az a felfogás alakult ki, hogy a Szovjet jelenlegi feje a jövőben újabb hatalmi vetélkedésre szá­míthat, mégpedig a sztálinista elemek részéről, akiknek vezetője, Mihail Suskov, a kommunista párt egyik titkára. Suslovot mindig a Sztalin-féle ideológia régi és fanatikus képviselőjének tekintették és köztudomású, hogy az elmúlt júniusban lezajlott hatalmi krízis kissé erőszakos "orvoslásában", a háttérből hathatósan támogatta Kruscsevet, akárcsak az a bizonyos ügyes tanársegéd, aki buzgón jár a professzor kezére, abban a reményben, hogy nemsokára ki­ütheti az öregurat vezető pozíciójából. A műtét remekül sikerült, az áldozatok : Molotov, Malenkov és Kaganovics gondosan jégre kerültek. Most Zsukovon van a sor, de Kruscsev látszólagos diadala mindennek ellenére arra következteti a figyelmes szemlélőt, hogy a kommunista párt berkeiben meglehetős bizonytalanság uralkodik. Kruscsev a párt szőkébb kebelén belül mindig ingadozó helyzet­ben volt a sztálinista elemekkel szemben, ezért kellett már több­ször külföldi kommunista vezető személyiségek támogatásáért fo­lyamodnia, illetve Titohoz vagy Mao-Cse Tunghoz fordulnia. Ha csak valami kis igazság is van a szovjet ügyek szakértőinek abbeli gyanújában, hogy Kruscsev eredetileg nem gondolt Zsukov töké­letes eltávolítására, csupán szárnyait óhajtotta kissé megnyirbálni, a végső drasztikus fejlemények messzemenően haladták túl Krus­csev szándékait. Zsukovval a hatalmi állásért görcsösen küzködő Kruscsev nemcsak vetélytársat, hanem szövetségest is vesztett, aki végeredményben, mint a hadsereg népszerű feje, hatalmas támaszt jelentett saját uralmi rendszerének fenntartása számára. Bár Suslov jelenlegi szerepe még nem világos, feltehető, hogy ismét ő volt az a veszedelmesen szerény rendező, aki a háttérből láthatatlanul, de annál érezhetőbben vezényelte az uj színjátékot a szovjet tragé­diák szabályai szerint a vég felé. Júniusban, Kruscsev hatalmi állá­sának megdöntésére irányuló szervezkedés idején óvatosan és ké­nyelmesen távolmaradt a színpadról, hogy csak az adott pillanat­ban tűnjön fel és Kruscsev háta mögött meghúzódva, de kezét eré­lyesen vezetve, segítsen kegyelemdöfést adni a főszereplők szá­mára. A Kruscsev-ellenes hatalmi személyiségek jégretételével'Suslov szerepe növekedett, helyzete erősödött és most csak idő kérdése találj, hogy a segítőtársból mikor válik kihívó vetélytárs. Suslov egyébként egyesíti magában mindazon tulajdonságo­kat, melyek Kruscsevből hiányoznak. Suslov a marxista tanok feltét­len híve, a sztálinizmus korlátlanul hűséges képviselője, de egy­ben óvatos, régivágású hivatalnoktipus. Kruscsev vele szemben a lelkes újítót testesíti meg, eddigi pályafutása Sztalin-ellenes maga­tartásán alapul és inkább számít mindenkor minden uj kockázatra kész politikai szerencsejátékosnak, mint óvatos duhajnak. Jelenlegi helyzetének megerősítése három hatalmi tényező támogatásától függ és. ezek a saját pártgépezetéből, a még most is igen erős sztá­linista bürokráciából, valamint katonai konjuktúralovagokból tevőd­nek össze, mely utóbbiak támogatták most Zsukov elleni hadjára­tában is. A teljes győzelem egyelőre még kétséges és a világ a szovjet színjáték egy újabb felvonására számíthat, csak az a kérdés, milyen hosszú lesz a szünet . . . Szovjet kutyák a holdban Szovjet közlés szerint az orosz tudósok újfajta erő­forrásokat használtak fel arra, hogy a féltonnás töl­­csórformáj ú Sputnik II. ra­­kétag.ápet felrepítsék a világ­űrbe. Különböző célozgatá­sok olyasféle sejtelmek éb­resztésére szolgálnak, misze­rint az sem kizárt dolog, hogy az új rakéta valamely háborús anyagot is visz ma­gával a világűrben történő száguldozásának folyamán az ötödik napon esetleg még a holdat is érintheti. Ez a bizo­nyos ötödik nap éppen a Szovjet 40. évfordulójának ünnepe volna, melynek alkal­mából a rakétából kibocsáj­­tett rejtélyes gázanyag ha­tására még a jó öreg Hold, a szerelmespárok megértőén mosolygó, szelíden ezüstös sugarú barátja is lángolóan vörös fényben tekintene le a világra. Hát igen .. . Ilyen reklám mellett aztán még a dollármilliókat jelentő legpa­­zarabb neonfények is eltör­pülnek. • Nyugati tudományos körök véleménye szerint az újfajta erőforrás valami új összeté­telű fűtőanyag lehet. Wolczko ’engyel szakértő valószínű­nek tartja, hogy a hajtóerő borax és hidrogén égetése folytán keletkezik és kétszer nagyobb az eddig ismert ra­kéta hajtóanyagok erejénél. Diefenbaker miniszterelnök ö Konzervatív Párt november 5-i torontói gyűlésén nagy állam­­férfiúi készségről, sok józanság­ról és üdvös optimizmusról tett tanúságot. Mint a világ szinte mindegyik politikusa, ő is az orosz ür-gömbökről beszélt. 1'A második szovjet mestersé­ges hold kilövése — mondotta — többet tett a szabad világ erőinek egyesítése érdekében, mint 1945 óta bármi. Most min­denki megérti, hogy ha ezek az erők nem fognak össze, —: meg­semmisülünk. A kanadai és ame­rikai védelmi berendezések és katonai intézkedések egységesí­tését például még Kanadában is sokan támadták. A legújabb ese­mények tükrében ezt nyilvánva­lóan megköveteli a helyzet, s a technikai kutatások eredményé­nek kölcsönös kicserélése ma már természetes, holott még né­hány nappal ezelőtt ez a kérdés elkeseredett vitákra adott alkal­mat." A szovjet ürgömbben felbo­csátott kutyáról is érdekes meg-j jegyzést tett a miniszterelnök. "A szabad világ egyik legnagy­szerűbb tulajdonsága, hogy ké­pes érezni. Erre jellemző, a sza­bad világon mindenütt férfiak és nők százezrei figyelik aggoda­lommal egy kis kutya sorsát, amely a föld körül egy gömbben kering." Beszéde végén súlyosan bé­lyegezte meg azokat, akik a sputnik által okozott pánikhan­gulatot politikai céljaik érdeké­ben próbálják kihasználni. "Nem találok szavakat annak a kifeje­zésére, amit azokról gondolok, akik politikai célok érdekében olyan lelkiállapotba próbálják belesodorni Kanada népét, amely miatt azután valóban jogosulttá válhat minden félelmük." Ezzel lényegében azt a filozófiát tette magáévá, mint az amerikai-japán háború kitörésekor Roosevelt, hogy t. i. semmitől sem kell félnünk, csak magától a félelem­től. Diefenbaker azonban Ontárió népéhez közelebb álló kérdések­ről is beszélt. Rámutatott arra, hogy az ezévi munkanélküliség jóval kisebb, mint például 1954—55 telén volt. Bejelentette azt is, hogy az önkormányzatok pénzellátását meg fogják refor­málni, s megszüntetik a minden erővel való centralizációra irá­nyuló kísérleteket. Megoldódóit a francia kormányválság A több mint egy hónap óta húzódó francia kormányválság megoldódott. Az uj miniszterel­nök, a radikális párthoz tartozó Felix Gaillard 337:173 arányban bizalmat kapott. Gaillard most lett 38 éves, s ezzel Napoleon hatalomralépése óta a legfiata­labb francia, aki valaha is az or­szága élén állott. Bemutatkozó beszédében kijelentette, hogy egyformán kérte a jobb- és bal­oldal támogatását az egész or­szág érdekében. E NOVEMBER 4 ( Milyen szép volt, — még, i tragikus körülmények elle­nére is, mikor a magyarság ;gy szív, egy léleknek lát­szott, mikor az ember a köl­tővel együtt sóhajtotta: „Or­szág nincs már, de magyarok még vannak. Egymást átölelő lelkek vannak és egymás felé nyúló kezek...” A tavaly ősz emléke mindennek ellenére, ami utána következett, lega­lább valami volt, amibe meg­kapaszkodhatunk, amelynek mélabűs fényét magunkkal vihetjük szívünkben a sírig. Milyen felejthetetlen érzés volt elakadt lélegzettel hall­gatni, mikor egy eltemetett nemzet döngette koporsója födelét, milyen fenségesen nagyszerű volt az a hősies bátorság, mellyel egy kis nép harcolt a szabadság nevében, hogy bámulatra ragadta vele a világot, milyen gyönyörű volt a hirtelen összefogás, mely megmutatta, hogy él még a nemzet és sorsdöntő események idején új, hatal­mas tűzzel lobban fel belőle a 'elkébe égetett, de időnként szürke hamu alatt szunnyadó szent ige : „Hazádnak rendü­letlenül légy híve, óh ma­gyar.” Ez az emlék ad hitet ás reményt az Istenben, a Hazában, az isteni örök igaz­ságban, Magyarország, mind­­mmyiunk ezerszeresen áldott Irága, felejthetetlen szülő­földjének feltámadásában. Boruljunk le előtte gondo­­'atban örök, hűséges szere­lttel, könyörögjünk érte és képünkért a Mindenhatóhoz ily an forrón, olyan őszinte lágy hévvel és érzéssel, mint így évvel ezelőtt tettük a súfolt templomokban : „Is­­'en, áldd meg a magyart” ! Egy évvel ezelőtt az egész úlág szeme egyetlen pontra :rányult, mely éppen Európa szívében fekszik és a határt jelképezi Kelet és Nyugat között, melynek azonban nem sok figyelmet szenteltek az­előtt. A múlt ősz folyamán egy hajdan nagy, most meg­csonkított kicsiny ország vált hirtelen közismertté, sőt vi­lághírűvé és egy elfelejtett nemzet lett jelentékeny, tisz­teletre és csodálatra méltó. 1956 október 23-ikán a ma­gyar nép harcra kelt a sza­badságért, jogért és igazság­ért, mint már annyiszor ezer­éves történelme folyamán. Küzdelmét lélegzetvisszafojt­va figyelte az egész világ, hi­szen a magyar nemzetnek, a nyugati kereszténység és szellem, szabadság és műve­lődés, haladás és fejlődés ezen örökké vérző, örökké harcoló, örökké szenvedő, vi­harvert, mégis szilárdan hű­séges védelmezőjének a tan­kok ellen csupasz kézzel vagy csupán szegényes fegyverek­kel folytatott ellenállása minden képzeletet felülmúló élményt jelentett a földke­rekség népei számára. Bátor, önfeláldozó hősök csodás, vi­téz harca volt ez, de azután november 4-én megindult a hatalmas túlerő és végigsö­pört az országon. A nagy­szerű színjáték befejeződött, megfelelő segítség és támasz hiányában tragikus véget kellett érnie. Uj menekültek tömege hagyta el az ismét véráztatott, vihartól tépázott szülőföldet, hogy külhonban keressen menedéket. Azok, akik ma Kanadában élnek, akik valóban igaz magyarok és menekültek, hálásak a be­fogadó ország meleg baráti segítségéért, melyet megér­demeltek és melyre minden­kor méltóak maradnak. A jelenlegi hetekben és na­pokban az egész világon szerteszórt magyarság ke­gyelettel adózik legújabb nagy hősei és a Szabadság emlékének, mely kemény küzdelem árán született meg újra, de alig kelt életre, ismét megölték. Egy hősi nemzet a remény egy újabb gyermekét temette a sírba, hogy a kö­vetkező megszületésére vár­jon. Ez így van és így volt mindig ... Dicső tettek győ­zelem nélkül, véresen verej­­tékes munka aratás nélkül, áldozatok jutalom nélkül... ez a magyar Sors. Zsukovot minden pártfunkciójától megfosztották A szovjet kommunista párt november 2-án közzétette jelentését a Zsukov-ügyről. Ezek szerint a "hős" marsall elítélte a kommunista párt uralmát a hadsereg soraiban, s a politikai biztosoknak a had­seregből való eltávolítását követelte. Ezt a "bűnt" Zsukov a kom­munista párt központi bizottságában nyilvánosan bevallotta, a kö­vetkező szavakkal: "Mélyen sajnálom, hogy csak most jöttem rá, milyen súlyos hibákat követtem el. Elismerem, hogy az ellenem irányuló kritika jogos, s a párt részéről elvtársi szivesség úgy velem, mint más ka­tonai személyekkel szemben, mert ennekfolytán majd jobban meg­érthetjük, milyen követelményeket támaszthat velünk szemben a párt, s hogy a haderő korrekt politikai nevelése a párt feladata." Az "önvallomás" alapján Zsukovot megfosztották minden oárt-tisztségétől és a kormányban betöltött minden megbízástól. De a "hős marsall" kálváriája ezzel még nem ért véget. Volt alan­tasa, Konyev marsall, aki jelenleg helyettes hadügyminiszter, s a magyargyilkos varsói paktum parancsnoka, sietett megtépázni Zsu­kov katonai érdemeit is, kijelentvén, hogy Zsukov a felelős — Sztálinnál együtt — azokért a borzalmas vereségekért, amelyeket a szovjet haderő a II. világháború kezdetén a németektől elszen­vedett.

Next

/
Thumbnails
Contents