Kanadai Magyarság, 1956. július-december (6. évfolyam, 27-51. szám)
1956-09-08 / 34. szám
VI. 34. sz. 195(5 szeptember 8. 2 KANADAI MAGYARSÁG A LEGJOBB NÉMETNYELVŰ FILMEK KÖZISMERT OTTHONA : MELODY THEATRE 344 COLLEGE ST. (Brunswick Ave.) WA. 2-6319 MODERN XTJ HAJLÉKA : SCALA THEATRE 1094 BLOOR ST. W. (Gladstone Ave.) WA. 2-0850 TORONTO EGYIDEJŰLEG MUTATJA BE Csütörtöktől, 1956 szeptember 6-tól szerdáig, szeptember 12-ig bezárólag EIH HERZ SPIELT FALSCH (EGY SZÍV, AMELY HAMISAN JÁTSZIK) Rendkívül érdekfeszítő társadalmi film. Egy különös házasság lebilincselő regénye. A mai idők megrendítően hű és emberi tükre. Az élet és szerelem mélységes problémái, melyek súlyosak, ha a szív hamsian játszik. Különleges, élményszerű történet gyönyörű tájak keretében. Főszereplők : 0. W. FISCHER és RUTH LEUWERIK. ELŐADÁSOK : MELODY Naponta 6.05 és 8.30 órakor Szombaton 2.05, 4.45, 7.00 és 9.15 órakor. ELŐADÁSOK : SCALA Naponta 7.00 és 9.15 órakor Szombaton 1.00, 3.30, 6.00 és 8.30 órakor MELODY THEATRE MONTREAL SHERBROOKE, W. (St. Lawrence sarok.) BE. 0050 Péntektől, 1956 szept. 7-től csütörtökig, szept. 13-ig bezárólag. DAS SUENDIGE DORF (“A BŰNÖS FALU”) Angol feliratokkal. Vidám családi bony-odaírnak. Mulatságos fordulatok. Muzsika, tánc, kedély. Hangulatos kacagás .Színpompás népviseletek. Vérpezsdítő dallamok. Viharos derültség. Nevető könnyzápor. Főszereplők : JOE STOECKEL, RENATE MANNHARDT, HANNA HUTTEN, BEPPO BREM és mások. Változatos kisérőműsor Előadások kezdete naponta 6.05 és 8.30, szombaton és vasárnap 2.05, 4.30, 7 és 9.15 órakor. AZ ALL NATIONS BOOK & FILM SERVICE LTD. A KŐVETKEZŐ ÉVAD FOLYAMÁN IS HONFITÁRSI SZERETETTEL VÁRJA SZÍNHÁZAIBA KEDVES MAGYAR KÖZÖNSÉGÉT! Gábriellé D’Annunzio : GYÁSZOS VIRRASZTÁS Gábriellé D’Annunzio olasz költő, dráma- és regényíró. Lángoló hazafisága 1915-ben öregedő fővel is a harctérre vitte : többször megsebesült, a háború után egy szabadcsapattal elfoglalta Fiúmét, amelyet 1924- ben Olaszország bekebelezett. Sok munkája közül az alábbiakban közöljük egyik híres elbeszélését. Biagis Mila sindacus holtteste, teljesen felöltöztetve, kiterítve feküdt az ágyon, csaknem a szoba közepén, négy gyertya között; arcát egy ecettel és vízzel itatott kendő fedte. Az ágynál kétoldalt a halott felesége és öccse virrasztott. Rosa Mila vagy huszonötéves lehetett, Virágzó, világosbőrű asszony; homloka kissé alacsony, szemöldöke ívelt, szeme nagy és szürke, írisze fénylett, mint az agát. Dús hajzatának engedetlen tincsei majdnem mindig elfödték nyakát, halántékát és szemét. Egész lénye tisztaságtól és egészségtől ragyogott és friss bőrének olyan szaga volt, mint az Ízletes gyümölcsöknek. Emidio Mila, a pap, ugyanolyan korúnak látszott. Szikár volt s bronzszinű arcbőre elárulta, hogy sokat él a szabad nap alatt. Puha, vöröses pehely fedte arcát : erős, fehér fogai férfias szépséget kölcsönöztek mosolyának ; sárgás szeme néha felvillant, mint két uj aranypénz. Emidio hosszú sóhajtással így szólt : — Meleg van ma éjjel. Rosa egy tekintettel helybenhagyta ezt. Ismét hallgattak. A mezőről behallatszott a békák szünetnélküli brekegése s időnkint behatolt a rét illata. A teljes csendben Rosa úgy hallotta, mintha bugyogás törne elő a holttestből ; rémült kifejezéssel felkelt a székről és el akart távozni. — Ne féljen Rosa. Ezek a gőzök, — mondta sógora és kezét nyújtotta neki, hogy megnyugtassa. ő ösztönszerüen megrag-adta kezét, soká magánál tartotta és állva maradt. Feszülten hallgatott, de másfelé nézett. A bugyogás tovább tartott a halott hasában és a szájáig szállt fel. — Nincs semmi, Rosa, csillapodjék, — folytatta sógora és helyet mutatott neki egy lakodalmas ládán, melyet egy hosszú, virágokkal díszített párna fedett, ő leült melléje és zavarában még mindig fogva tartotta kezét. Minthogy a láda nem volt nagy, az ülők könyöke érintkezett. Ismét csönd lett. Messziről a cséplők éneklése hangzott. — Éjjel csépelnek, a holdfénynél, — mondta az asszony, aki beszélni akart, hogy elűzze a félelmet és a fáradtságot. Emidio szót sem szólt. Az asszony visszahúzta kezét, mert ez az érintkezés már homályosan nyugtalanító érzéssel töltötte el. Most mindkettőt ugyanaz a hirtelen jött érzés foglalkoztatta ; mindkettőt ugyanaz az emlék tartotta fogva, a pubertás korában kielégülést nem talált szerelem emléke. ** * Abban az időben ők Caldore házaiban laktak, a napos domboldalon, a keresztúton. Egy gabonaföld határán magas, kőből és agyagból készült fal emelkedett. A déli oldalon, Rosa szüleinek birtokán néhány gyümölcsfa nőtt és szaporodott, mert ott a napsütés lassúbb és lágyabb volt. Tavasszal a fák közös örömmel virágoztak és ezüstös, rózsaszínű, vagy kékes tetejük az ég felé görbült, megkoronázva a falat és himbálődztak, mintha a légbe akarnának emelkedni és együtt altatóan zöngtek, mint a mézetkészítő méhek. A fal mögött, a fák oldalán. Rosa ebben az időben énekelni szokott, A tiszta, friss hang úgy tört elő, mint a forrás a virágkoronák alól. Egy hosszas lábadozás idején hallotta Emidio az éneket. Akkor gyönge volt és kiéhezett. Hogy a diétikus táplálkozást elkerülje, titkon kiszökött a házból, ruhája alá nagy darab kenyeret rejtett ; a fal mentén haladt, az utolsó barázdában, míg elérte a boldogság helyét. Akkor leült, háttal az átmelegedett köveknek és enni kezdett. Beleharapott a kenyérbe és kiválasztott egy puha kalászt : minden búzaszem egy csepp tejízű nedvet tartalmazott és mindeniknek friss lisztíze volt. Az ízlés és a hallás gyönyörűsége a gyógyuló fiúban egyetlen egy végtelenül boldogító érzéssé egyesültek. Úgy, hogy ebben a tétlenségben, ebben a melegben, illatok között, melyek a levegőnek csaknem a bor szíverősítő ízletességét kölcsönözték, a női hang is természetes gyógyító szerré vált és mint valóságos étel áradt szét ereiben. Rosa éneke tehát egyik oka volt gyógyulásának. És mikor a gyógyulás befejeződött, Rosa hangja mindig érzéki hatást tett rá. Ezek után, minthogy a két család közt nagy lett a barátság. Emidioban olyan halk, félénk és magányos szerelem lépett fel, amely elsorvasztja az ifjak erejét. Szeptemberben, mielőtt Emidio bement a szemináriumba, a két család közös kirándulást tett, hogy az erdőben, a patak mentén töltse el uzsonáját. Az idő enyhe volt és három, ökröktől húzott szekér lassan haladt a virágzó nádas hosszában. Az erdőben az uzsonát kiterítették a földön, egy kerek tisztáson, melyet óriási nyárfák törzsei határoltak. A rövid fű tele volt kis, kékszinű virágokkal, melyek finom ihatott árasztottak ; az erdő belsejében itt-ott széles napsugarak hatoltak át a lombokon ; lenn a patak mintha megállt volna, csöndesen, mint egy teljesen átlátszó tó, amelynek alján a vízinövények mozdulatlanul alszanak. Uzsona után néhányan elszéledtek a patak mentén, mások tovább feküdtek. Rosa és Emidio együtt maradtak; karon fogták egymást és egy ösvényre tértek, amelyet bokrok határoltak. A lány egészen a fiúra nehezedett; nevetett és útközben leveleket tépett, rágcsálta a keserű szárakat és hátrafordult, hogy lássa az elrepülő szajkókat. Ennél a mozdulatnál a teknősbéka fésű kicsúszott hajából, amely egyszerre bámulatos tömörséggel lepte el vállát. Emidio vele egy időben hajolt le, hogy a fésűt felemelje. A felállásnál a két fej gyöngén összeütődött. Rosa homlokához nyúlt és kacagás közben kiáltotta : — Ó jaj, ó jaj ! A fiú csak nézte, egész lényében remegni kezdett, érezte, hogy elsápad és félt, hogy elárulja magát. A lány a körmével egy fáról hosszú borostyánágat tépett le, gyors mozdulattal hajfonatai közé csavarta és az engedetlen koszorút nyakszirtjénél a fésű fogaival erősítette meg. A zöld levelek, egyesek vöröses árnyalattal, rosszul voltak megerősítve, és szabálytalanul előugrottak. Megkérdezte: — Tetszem így magának ? De Emidio hallgatott, nem tudott mit felelni. — Ah, nem jól van így ! Talán megnémult? A fiú térdre szeretett volna esni. És minthogy Rosa kedvetlenül nevetett, érezte, hogy a sírás majdnem kitör belőle, affölötti bánatában, hogy egyetlen egy szót sem talál. Folytatták a járást. Egy helyen egy levágott fácska zárta el az utat. Emidio két kézzel felemelte a fatörzset és Rosa elhaladt a zöldelő ágak alatt, amelyek egy pillanatra megkoszorúzták. Messzebb egy kútra akadtak, amelynek; oldalán két négyszögletű víztartó állott. A sűrű fák a kút körül és fölötte zöldlombozatú barlangot alkottak. Itt az árnyék mély volt, csaknem nedves. A lombos boltív tökéletesen tükröződött a vízben, ami félig töltötte meg a téglából való medencét. Rosa kinyújtotta karját és így szólt : — Milyen jó itt lenni ! Aztán bájos mozdulattal tenyerébe vizet merített és lassan ivott. A víZcseppek ujjai közt kifolytak és begyöngyözték ruháját. Mikor eloltotta szomját, mindkét kezével friss vizet merített és hízelgő hangon odanyuj tóttá társának : — Nem vagyok szomjas, — dadogta Emidio kábultan. A lány erre arcába öntötte a vizet és elfintorította alsó ajkát megvetése jeléül. Aztán belefeküdt az egyik szárazon maradt medencébe, mint egy bölcsőbe, lába kívül maradt és nyugtalanul rugdosta a medence szélét. Hirtelen megint felkelt és különösen nézett Emidiora. — Nos ? Menjünk. Nekiindultak ,és szót sem szólva a gyülekezés helyére értek. Rigók fütyültek fejük felett ; vízszintesen menő napsugarak szelték át útjukat és az erdő illata mind erősebb lett körülöttük. Néhány nappal később Emidio elutazott. Néhány hónappal később, Emidio bátyja feleségül vette Rosát. A szeminárium első éveiben a fiatal papnövendék gyakran gondolt uj sógornőjére. Az iskolában, miközben a papok az Epitomae historiae sacrae-t magyarázták, í'óla ábrándozott. A dolgozószobában, mialatt társai, a nyitott könyvtartóktól elfödve, trágár dolgokat műveltek, elfedte arcát a kezével és tisztátalan képzeletnek adta át magát. A templomban, miközben a Szent Szűz litániái elhangzottak, a Rosa mystica segítségül hívása után gondolatai messze kalandoztak. És minthogy osztálytársaitól eltanulta a bűnözést, uj világításban látta viszont az erdei jelenetet. És az afölöltti bánat, hogy akkor nem sejtett semmit, hogy nem tudott leszakítani egy gyümölcsöt, amelyet felkínáltak neki, különös módon gyötörte. Tehát így történt ? Tehát Rosa valamikor szerette őt ? Tehát tudatlanul elhaladt egy nagy gyönyör mellett ? És ez a gondolat minden nap élesedett, behatóbb, nyomatékosabb és aggasztóbb lett. És minden nap intenzívebben kínozta magát vele, mígnem a papi élet egyhangúságában ez a gondolat mint egy gyógyíthatatlan betegség ette be magát leikébe és a dolog gyógyíthatatlansága érzetében bátortalanság és végnélküli melankólia fogta el. — Tehát ő nem értett meg semmit ! ** * A szobában könnyeztek a gy ertyák. A redőnyök lécei között erősebb légáramlatok hatoltak be és meglebbentették a függönyöket. Rosa, kit az álmosság már egészen elfogott olykor behunyta a szemét, de amikor a feje a vállára hanyatlott, megint felébredt. — Fáradt ? — kérdezte a pap nagy gyöngédséggel. — Én ? nem, — válaszolt a nő fölelevenedve .és kiegyenesedve. De a csendben az álmosság ismét erőt vett rajta. Fejét a falnak támasztotta: haja egészen elfödte a nyakát és félig nyitott szájából lassú és szabályos lélegzés szállt fel. így szép volt, de semmi sem volt benne annyira csábító, mint mellének ritmikus hullámzása és térdének formája a vékony szoknyán keresztül. Egy hirtelen támadt légáram belekapott a függönyökbe és eloltotta az ablak mellett álló két gyertyát. — Ha megcsókolnám ? — gondolta Emidio váratlanul érzéki fellángolásában, miközben a szendergő asszonyt nézte. Még mindig hallatszott az ének a júniusi éjszakában liturgikus kadenciák ünnepélyességével — a távolból a távolba — hangzott a többszólamú felelet, zenekiséret nélkül. Minthogy a telihold magasan állhatott, a gyertyák gyenge fénye nem volt elégséges ahhoz, hogy legyőzze a külső világosságot, amely a redőnyök lécei közé fészkelte be magát. Az álom tudatlanságában Rosa feje lassan egy félkört írt le a falon, az izgatott pap felé hajlott, A szép asszonyi fej lehanyatlása lassan ment végbe és mivel a mozgás kissé megzavarta az álmot, az alig kinyílt szemhéjak mögött látható lett az írisz egy kis része, aztán eltűnt a fehérségben, mint egy ibolyalevél a tejben. Emidio mozdulatlan maradt és vállán nyugtatta az édes terhet. Visszatartotta lélegzetét, félve, hogy megzavarja az alvót és iszonyú félelem fogta el szívének, ereinek és halántékának verése miatt, ami mintha az egész szobát betöltötte volna. De, minthogy Rosa álma tovább tartott, lassankint elgyöngült és leküzdhetetlen vágy fogta el, mikor nézte ezt a szép csábító nyakat, beszívta beteg lehelletét és hajának illatát. Egy uj. éjjeli balzsammal terhes légáram meglobogtatta a harmadik gyertyát, aztán eloltotta. Ekkor gondolkodás nélkül, félelem nélkül, egészen átadva magát a kísértésnek, a virrasztó férfi szájon csókolta a nőt. Az érintésnél felriadt a nő, felnyitotta bámuló két szemét és nagyon sápadt lett. Azután lassan feltüzte a haját és kiegyenesedve, teljesen ébren ült és nézte a változó árnyékokat. — Ki oltotta el a gyertyákat ? — A szél. Többet nem szóltak. Mindketten a lakodalmas ládán maradtak, szorosan egymás mellett, úgy, hogy könyökük érintkezett ; kínzó bizonytalanságot éreztek és mintegy szellemi csellel elkerülték azt, hogy lelkiismeretük felfogja és elitélje cselekedetüket. Mindketten akaratlanul a külső dolgok felé fordították figyelmüket és színlelt erőt fektettek ebbe a szellemi tevékenységbe, amely megfelelt magatartásuknak. És lassankint mámor fogta el őket. Még mindig hallgatagon és mozdulatlanul ültek a ládán és a holdas éjszakának minden kéje rájuk nehezedett. Előttük lobogott az utolsó gyertyaláng és lefelé hajolva megolvasztotta az elfogyasztott viaszt. Minden pillanatban úgy volt, hogy kialszik, ők ketten meg sem mozdultak. Nyugtalanul, tágranyitott, merev szemmel nézték a rezgő, haldokló lángocskát. Hirtelen kioltotta a részegítő levegő. Ekkor a férfi és a nő, nem félve a sötétségtől, közös mohósággal átkarolták egymást, összefonódtak, keresték egymás száját. szilajon, vakon, szó nélkül s majdnem megfojtották egymást az öleléssel. Használja Az utói4 élhetetlen hatású UJ DIANA CSöPPEKET a meghűlésből eredő KÖHÖGÉS a légutak katarrhusa, az asztma, a bronchitis, s a közönséges torokbánt álmák közismert nagyszerű gyógyszerét. Ugyancsak kitűnő hatású toroköblítőszer. Felnőttek és gyermekek egyaránt használhatják. KAPHATÓ MINDEN DRUG STOREBAN. JÓ MUNKÁT KAPHAT Idősebb hölgyet keresek 2Vi éves kislányom mellé. Munkaidő : naponta 11-től este 7-ig (hétfőtől péntekig bezárólag). Bővebb : MR. SZÁMÉT 160 St. George St., Toronto. Tel.: WA. 2-4904. PÉTER NÉNI FEKETE LOBOGÓI Úgy érzem a megboldogult Péter néni tiszteletreméltó szerénysége megérdemel néhány sort, különösen figyelmeztetőül azoknak, kik dollárgőgjükben már az Istentől is elfordultak. özv. Péter Józsefné curries-i lakost a napokban teliettük el. A valamikor szép, erős, mosolygó fiatalasszony erejét, egészségét, fiatalságát Kanadának, szerető mosolyát kilenc gyermekének adta. aztán betegen, fáradtan, de hűen Istenhez csendesen elment. Lázasan, hangosan versenyeztünk, ki mit ad még az uj gör. kát. templomnak, hogy a szentelésre fényesebb legyen. A csillogó templomi díszek már együtt voltak, csak gyászlobogót nem ajánlott fel senki (talán mindenki félt ettől a szomorú dísz1ettől ?) Ekkor csendesen odalépett hozzám — fekete kendőben — egy sápadtarcú kis öregaszszony, szinte kérve súgta : ‘‘Kérem, szeretnék két fekete lobogót ajándékozni a templomnak. Ki tudja meddig élek, szeretném, ha mielőbb készen lenne.” Nehezen tudtam már munkaidőmet beosztani, de a szomorú szemekből kényszerített valami, az utolsó kívánság tiszteletére. A zászlók idejében készen lettek, a Father felszentelte s a két fájdalmasan szomorú fekete lobogó várakozási helyére került. Az: emberek összesúgtak, vájjon kit fognak temetni alatta először ? Péter néni meggy-ónt és áldozott a fekete lobogók árnyékában s megtört arcocskáján öntudatos mosoly lebegett : beszélgetett az Istennel, ő már tudja, kit fognak először utolsó útjára kisérni a lobogók. ő nem a templomka fényét akarta emelni, de mint áldozatos élete utolsó jelképét a szomorú fekete lobogókat adta. Mikor haláláról értesültem, úgy éreztem, Péter néni még élhetett volna, de nem akarta rettegésben hagyni hittársait : ki lesz az első ? Elment elsőnek, szívében a megnyugvással, hogy még ezt a kötelességét is teljesítette. Maday Györgyné.
