Kanadai Magyarság, 1956. január-június (6. évfolyam, 1-26. szám)
1956-06-02 / 22. szám
Még jönni kell, még jönni fog, Egy jobb kor, mely után \ Buzgó Imádság epedez Százezrek ajakán. Vörösmarty C a n a d a’ 8 largest Anti-Communist weekly in Hungarian language Authorized as Second Class Mail Post Office Department, Ottawa. (fyutadieut Kanada legnagyobb magyarnyelvű anti-kommunisia neiíiapja. Szerkesztőség és kiadóhivatal I Szerkeszti : I Edited and Published at 996 Dovercourt Rd., Toronto | KENESE! F. LAS7X6 996 Dovercourt Rd* Toronto VI. évfolyam, 22. szám. Ára : Hi Cent. Toronto, 1956 június 2. DAL A KIS IÁSZLÚSRÓL HŐSÖK NAPJÁRA IRTA : MATTYASOVSZKY KORNÉL. Negyven esztendeje történt, 1916-ban, az első világháború második esztendejében, hogy mint kisdiákok kijártunk a hadikórházba : a sebesülteknek cigarettát vinni. Budapest májusi pompájában virágzott. A budafok-törökbálinti helyiérdekű vasút vörösbarna kocsijai zöldülő kertek és lilán kínálkozó orgonabokrok mellett robogtak a Fehérvári-útón. S a kalaúz elkiáltotta : Hadikórház. . . Mi ismert vendégek voltunk, s mindnyájunknak volt már egy-egy személyes “barátja” a sebesültek között. Nagy figyelemmel, komolyan és lelkesen hallgattuk a haditöriéneteket s bámultuk a hős katonákat. Egyszer, alkonyaikor, felcsendült a kertben egy katonanóta. Amolyan igazi népdal, amely tán a zalai, szolnoki, somogyi vagy éppen bihari honvédbakák leikéből pattant. így szólott : “Kirlibabán orosz fronton fúj a szél Magyar baka az orosztól sohsem fél Oly rendet vág a szuronnyal, mint amilyen rendet vág a , 1kaszája, Szanitész a marokszedő, alig győzi szedegetni utána...” A lassú menetütemben énekelt népdal zenéje egyszerű, szinte primitív volt, de volt benne valami megragadó, valami ősi, valami kifejezhetetlenül és alig észrevehetően melankolikus. Sokszor eszembe jutott ez az első világháborús népdal, amikor a két világháború között így májusban a főváros, a vidéki városok és garnizónok a magyar hősök napját ünnepelték. Hősökét, akik életüket adták a hazáért, akik a kötelességüket teljesítették és nem kérdezték, de nem is tudták, hogy miért harcolnak. Akarta-e vagy nem Tisza István a háborút, a boldog és gazdag Monarchia megmentéséről van-e ,szó, a trónörökös gyilkosainak megbüntetéséről, vagy a hazai határok védelméről ? Ki hát a hős ? És miért hős az, akit mint hőst ünnepelünk vagy kegyelettel emlékezünk róla ? Az első világháború a személyes bátorság háborúja volt, ahol ember-ember ellen harcolt éppenúgy mint századokkal előtte. Ez a nagy és véres háború a másodikhoz képest mégis csak amolyan bieclermeyer háború volt, romantikával, az egyéni képességek és a bátorság érvényesülésével. De amikor vége lett a borzalmas magyar véráldozattal járó háborúnak s az ország egyszeriben megtelt vakokkal, bénákkal, félkarú és féllábú rokkantakkal, szibériai fogságból hazatért komor, lelkileg megbillent fiatalemberekkel, amikor tudtuk, hogy : az ezeréves Magyarország nincsen többé. Ami maradt : egy kis, csonka, szegény kifosztott ország volt, menekültek százezreivel. Akkor tudtuk csak igazán, hogy miért voltak a hősök éppen hősök, miért kellett a hősök nagyrészének meghalnia, megsebesülnie s csak a szerencséseknek életbenmaradniok. . . Most negyven esztendő múltán a véletlen újra mutatott nekem egy magyar hőst. Itt kinn az idegenben, a száműzetés tizenkettedik esztendejében. Ez a harmincegynéhány éves fiatalember tizenkilenc esztendős volt, amikor a jobbkarját elvesztette. Nos ! nem mindenki hős, aki rokkant és nem mindenki rokkant meg, aki hős volt! De amit ez a magyar ember elbeszélt, s ahogyan elmondotta, abból kiderült, hogy előttem áll valaki, akit méltán nevezhetünk hősnek. — Érdemes volt ? — kérdeztem tőle. Csodálkozással néz rám. Hogy-hogy ? Persze, hogy nem volt érdemes, hiszen a háborút elveszítettük. De én odaadnám a másik karomat is, ha megnyertük volna. Ez a szenvedélyes mondat bizonyította, hogy ez az ember hős volt a szó szoros értelmében véve. És hős is maradt. Benne volt ebben a keserű, szinte vádló mondatban minden, ami a hős lelkialkatához tartozik. Benne volt, hogy az egyéni áldozat hozatal, igen, az egyéni tragédia a nemzeti fennmaradás, a népi önvédelem alapja. Benne volt, hogy csak a hősi lélek, csak az önmagát feláldozó ember és bajtársainak sokasága tud országot védeni és országot megtartani. Mély, őszinte emberi vallomása volt ez azoknak, akik nem kérdik miért ? _kiért? — Ferenc Ferdinándért, vagy Horthy Miklósért, a szomszédokért, vagy csak saját magunkért ? Hanem, akik csak azt tudják : — a nemzeti becsületért, a katonai becsületért kell helytállni. így volt ez 1914-től 1918-ig. . A második háborúban a hősök már többet tudtak. Többről is volt szó ! Hiszen olyan világosan kirajzolódott mindnyájunk szeme elé, hogy miről van szó. Mi mindnyájan tudtuk, hogy a Donnál Budapestet védjük, a Kárpátoknál a Balatont s Keletmagyarországon már a Dunántúlt. És mennyivel jobban tudták ezt azok. akik a magyar királyi honvédség vagy csendőrség zubbonyában ott álltak a Donnál, a Tatárhágónál ellőtték utolsó töltényüket és a szolnoki hídfőnél elmondottak egy Miatyánkot, majd vállukra vették a páncélökiöt, abban a tudatban. hogy ez az elszánt mozdulat talán életük utolsó mozdulata volt. A rabország hallgat róluk. Egy-egy özvegy és édesanya meggyujt egy gyertyát vagy egy kis mécsest egy fakuló fénykép előtt, amelyen vidáman és büszkén mosolyog egy jóképű őrvezető vágj' “tizedes úr”, egy pelyhesállú kis zászlós vagy hadnagy... Hősök napja van ! Otthon nincsen ünnepi beszéd, nincsen stafétafutás, nem gyújtják meg az emlékezés lángját s nein világít a nemzet kegyeletének és hálájának szövet - neke... A második világháború hősei otthon nem hősök, hanem “fasiszta rablók, vagy azok áldozatai...” De vájjon lehet-e egy egész nép, egy egész nemzet érzelmeit elfojtani ? Elképzelhető-e olyan diktatúra, amely képes elfojtani a kegyelet suttogva kimondott szavait és gondolatait : — az imádságot, a csendes fohászt ? És képes-e tartósan elhitetni, hogy a Donnál, a Kárpátokon, a főváros körül és a dunántúli lankákon csak “fasiszták és reakciósok” haltak meg Sztálin és Zsukov T-34-eseinek golyózáporaiban. .. ? Mi nem hisszük, hogy a bolseviki diktátornak ez sikerülne. A hősök iránt lerótt tisztelet és kegyelet az irántuk ki fejezett hála a társadalmi együttélés törvényének parancsa. A hősök napja pedig itt, távol a hazától, emelkedett, növelte dett jelentőségében. Nekünk kell az otthoniak, az óhaza el némított népe helyett is megemlékeznünk azokról, akik két világháborúban ontották vérüket és állottak helyt ott, ahol olcsón osztogatták a halált. .. Otthon ? Az imárakulcsolt kezek százezrei láthatatlan láncként fonódnak össze . . A nemzet lélekben együtt van ! Nézem ezt a magyar fiút s magamelőtt látom, mint kis zászlóst, aki szinte gyermek volt még, amikor az orosz páncéloshoz kúszott, hogy azt felrobbantsa. Ez a hősiesség egy karjába került. Egy rokkant életbe. S most azt mondja : — odaadnám a másik karomat is. Odaadná, ha otthon nem Kruscsevék idegen csatlósai, szellemi és politikai jobbágya:’ ülnének népünk nyakán. A krónikás behunyja a szemét. Egy katonadalt hall, egy balladát. Valahol az Alföldön született s Arany János sem tudta volna szebben és egyszerűbben megírni. Aki énekli panaszosan énekli, hogy : “Bajusza még nem volt, De volt érme három, Egyet télen kapott, Kettőt meg a nyáron, Az orosz határon. Vaskeresztje is volt, A némettől kapta, A másikat az ács Nyírfából faragta. Ott nyugszik alatta...” (Mattyasovszky Kornél Hősök-napi vezércikkét a clevelandi WJW rádióállomás is ismertette.) NAGYBRITANNIA VÉDELMI POZÍCIÓI ATOM-HÍREK A folyamatban lévő atomrobbantásokkal kapcsolatosan érdemes megjegyezni, hogy az USA tizenegy év alatt 12 atomrobbantási kísérletet tartott, melynek keretében 61 bombát robbantott. A Szovjet hét .év alatt ugyancsak 12 kísérletet tartott, a robbantott atombombák száma, mely egyesek szerint felülmúlta az USA-ét, ismeretlen. A számoknál sokkal érdekesebb jelenség az, hogy amikor az. USA tart kísérletet, Moszkvától — Stevensonig és Japántól — a Magyar Munkásig mindenki tiltakozik és követeli a robbantások beszüntetését. A Szovjet robbantások halálos indiai és mogóliai áldozatait logikus logikátlansággal agyonhallgatják. Szaklapok véleménye szerint az amerikaiak és az angolok i.? újfajta atombombát robbantottak. A rak,étalövedékek által szállítható atombombát, elhárító fegyverként alkalmaznák a légtéren kívül mozgó távolsági lövedékek és rakéták leküzdésére. # * & Montgomery marsall, a NATO helyettes főparancsnoka Kanadába érkezett. Első ottawai sajtófogadásán a tőle’ már megszokott nyíltsággal válaszolt a feltett katonai vonatkozású kérdésekre. Ezek szerint “biztosra veszi, hogy a következő háború atomháború lesz.” A NATO haderejét már ezek szerint szervezték meg. A Szovjet által nagy “dirrel-durral” beharangozott létszámcsökkentés azt bizonyítja, hogy az oroszok is áttérnek az atomháború követelte szervezésre. Ismét hangsúlyozta a Honi Légoltalom fontosságát. A “leürítést” a védekezés egy formájának és nem az egyedül üdvözítő megoldásnak tartja, ami Nyugateurúpa sűrűn lakott országaiban -egyébként is kivihetetlen. A földrészek közötti atommagvas rakéták elleni támadások ellen atommagvas lövedékekben (intercontinental guided missile — antimissile) és a jól bevált légvédelmi óvóhelyekben látja a megoldást. Az angol világbirodalom, melynek lassú széthullásáról, — helyesebben angolnyelvű nemzetközösséggé yaló átalakulásáról -— anynyit írtak szakemberek és újságírók a legutóbbi tíz ,év alatt, még mindig a világ legfontosabb és legnagyobb világbirodalma. Hiába igaz az, hogy az USA és a szovjet hadereje nagyobb, hiába igaz az, hogy más népek gazdasági pozícióban utolérték, talán túl is szárnyalták Nagybritanniát, hiába váltak önálló országokká olyan területek, amelyek a 19. század közepe óta angol gyarmatok voltak, —- a szó klasszikus értelmében vett Világbirodalom még ma is Nagybritannia. Elég, ha a térképre nézünk, ha végigtekintünk az Afrikában, Ázsiában a Csendes óceán és az Atlanti óceán minden részén brit fennhatóság alatt álló területekéin, hogy újra emlékezetünkbe véssük, hogy ez az egész földkerekségre terjedő gazdasági és kultúrális, valamint hatalmi hálózat változatlanul a legfontosabb kapocs a más és más műveltségi fokon álló és más politikai rendszerben élő népek között. Hogy ez a világbirodalom eredetileg azért alakult, hogy olcsó nyersanyaggal, olcsó munkaerővel lássa el ,és így relative a világ leggazdagabb népévé tegye az angol népet, az világms. A spanyol és portugál felfedezők aranyakat és drágaköveket kerestek, de a végcél egy volt : kihasználni, értékesíteni az újonnan meghódított területeket és népeket. Csakhogy Nagybritannia — ellentétben az ázsiai, a spanyol és részben a francia hódítási rendszerekkel, korán felismerte, hogy gyarmatbirodalmat csak a régi római rendszer szerint lehet fenntartani, amelyet Horatius ezekkel a szavakkal fejezett ki : Vésd eszedbe, római, hogy hatalmaddal a népeket kormányoznod kell, hogy a békés élet útját kell e népeknek előírnod, hogy kímélni kell azokat, akik kormányzásodat elfogadják, de le kell küzdened azokat, akik gőgösen szembeszállanak. Nagybritannia ennek az elvnek megfele’ően a békés élet módjait írta elő a birodalomhoz tartozó népeknek, nem bántotta politikai is társadalmi intézményeiket és mindenkor 'gyekezett gazdaságilag és erkölcsileg emelh az életnívójukat. A végeredmény az volt, hogy a brit gyarmatokon élő népek — kivételektől eltekintve — jobban, gazdagabban is boldogabban éltek, mint a gyarmatosítás előtt ; minden angol gyarmat népszaporulata erősen felszökött, ügy, hogy mire a gyarmati népek megértek arra, hogy önállóvá váljanak, addigra már magas kultúrájú, gaziag népek lettek, amelyek önállóságukat meg tudták védeni és meg tudták becsülni. Nem véletlen, hogy az Egyesült Államok, Kanada, Ausztrália, Délafrika, s a ma még fiatal India, eredetileg brit gyarmatokból váltak a világ legboldogabb országaivá, míg i spanyol gyarmatokból kialakult délamerikai országok, s £ francia gyarmatokból kialakulóban lévő afrikai országok gazdaságiig és kultúrában is hátrább vannak. Most, hogy az UNO megalakult és az első évek tapogatózása után komoly és hosszú 'dőre megdönthetetlen szervezetté kezd válni, tulajdonképpen az UNO kell, hogy átvegye ezt a gazdasági és kultúrális kolonizálod szerepet, melyet két évszázadon át Nagybritannia töltött he. Minthogy azonban az UNO fegyveres hatalom nélkül szűkölködik, ezért a békés feladatok végrehajtását biztosító katonai védelem ről saját érdekkörében Nagybritanniának egyedül kell gondoskodnia. Selwyn Lloyd brit külügyminiszter erről a kérdésről tett nyilatkozatot a közelmúltban Newarkban. “A ml országunk szigeten fekszik, — mondotta — és gazdasági rendszerünk fenntartása tengerentúli kereskedelmünktől és tengerentúli érdekeinktől függ. Hosszú közlekedési vonalakat kell fenntartanunk, melyeknek mentén egyes hatalmi pozíciókat bármi áron fenn kell tartanunk. A jövő generációval szemben árulást követnénk el, ha ezeket a tengerentúli pozíciókat feladnék.” Részletekben a következőket mondotta a brit külügyminiszter : “Ciprus szigete létfontosságú, hogy a NATO-val szemben vállalt kötelezettségeinket teljesíthessük, a Közeikeleten fennálló érdekeinket megvédhessük és eleget tehessünk ott fennálló missziónknak. Az orosz gőzhenger ma nem katonai erők alakjában, hanem belső lázítás alakjában halad. Ezt kell tehát feltartóztatnunk és megfékeznünk.” Ezután kijelentette Selwyn, hogy a szovjet haderő létszámcsökkentésének nincs jelentősége, mert a háború, amely ma is, változatlanul folyik, még ha “kompetitiv együttélésnek” nevezzük is, ma nem katonai erők mérkőzésének alakjában jelenik meg, hanem a nukleáris háború fenyegetésének állandó hangsúlyozása mellett, politikai izgatásban fejeződik ki. A brit külügyminiszter ezután kitért a NATO uj szerepére, “A NATO — mondotta — természetesen nincs hivatva arra, hogy a brit világbirodalom érdekeit szolgálja, hanem katonai szempontból kizárólag védelmi szervezet. Azok, akik a legutóbbi párisi NATO konferencián kritizálták, hogy a NATO nem tud világszenzációt jelentő újdonságokkal előhozakodni, gondolják meg, hogy nem minden problémát lehet szenzációs eszközökkel megoldani, s ez nagyon jól van így. Ma inkább a NATO politikai erejét kell fejlesztenünk, elsősorban úgy, hogy minisztereink állandóan és rendszeresen vegyenek részt az üléseken, s így ezeken a katonai segédlettel folytatott politikai megbeszéléseken egy szorosabb együttműködés alakulna ki a tagállamok között.” Singapore-ról szólva, — amely egyre jobban a kommunista infillráció újabb központjaként jelentkezik — azt mondotta a külügyminiszter, hogy ennek a jelentősége ma nagyobb, mint valaha, s hogy Nagybritannia minden intézkedést megtett arra, hogy ezt a várost és egész Malayát minden kommunista agitációtói mentesen tartsa. A külügyminiszteri beszéd legfőbb jelentősége abban áll, hogy Nagybritannia határozott eltökéltségét fejezte ki arra, hogy a brit világbirodalom ma fennálló teljes í-endsserét bármi áron fenntartsa ; ennek a hangsúlyozása különösen fontos most, hogy Kruscsevék, sikertelen angliai szereplésük után továbbra is fuvolahangokat igyekeznek hallatni Nagybritannia felé. Ezekre a kísérletekre most megkapták a határozott választ. Nagybritannia sem nagypolitikai téren, sem lokális kérdésekben, mint Ciprus vagy Singapore, nem hajlandó hatalmi pozíciójából engedni, hanem követi ugyanazt az erőre épített politikát, amelyet az USA egyre megnyugtatóbb mértékben követ. Dr. Pangloss. REMBRANDT, Ä VILÁG EGYIK LEGNAGYOBB FESTŐJE a hollandiai Arnheimben született, 350 évvel ezelőtt. Az évforduló megünneplésére a holland kormány az összes elérhető Rembrandtképet kiállítja Arnheimben, s a kiállításra minden ország műértőit meghívták. Kanadát Miss MacCarthy, egyik legismertebb kanadai műkritikus fogja képviselni. Az ünnepségekben különös része lesz a kanadai delegációnak azért, mert a holland nép nem felejtette el, milyen súlyos véiáldozatot hoztak a kanadai csapatok e régi holland város 1945. évi felszabadításáért.
