Kanadai Magyarság, 1956. január-június (6. évfolyam, 1-26. szám)
1956-05-05 / 18. szám
KANADAI MAGYARSÁG 5 VI. 18. sz. 1956 május 5. Az utolérhetetlen hatású UJ DIANA CSÖPPEKET a meghűlésből eredő KÖHÖGÉS a légutak katarrhusa, az asztma, a bronchitis, s a közönséges torokbántalmak közismert nagyszerű gyógyszerét. Ugyancsak kitűnő hatású toroköblítőszer. Felnőttek és gyermekek egyaránt használhatják. KAPHATÓ MINDEN DRUG STOREBAN. Vámmentes európai vagy amerikai GYÓGYSZER MAGYARORSZÁGRA légi postán 7 nap alatt direkt Svájcból küldhető. A szállítmányt garantáljuk. Szívesen adunk bővebb felvilágosítást. GIFT PARCEL CENTRE TO HUNGARY 781 Queen St., W., Toronto Tel.: EM. 6-4593 Magyar kiszolgálás. MOZI MŰSOR SV5ELODY THEATRE, TORONTO Cili COLLEGE ST. TEL.: WA.2-0850 — WA. 2-631C MEGHOSSZABBÍTVA SZERDÁIG MÁJUS 2-IG ARLETTE EROBERT PARIS Angol feliratokkal. ^Kedves mulatságos vígjáték telve humorral, muzsikával,| párisi hangulattal. Címszereplő : HANNERL MATZ. Csütörtöktől, 1956 május 3-tól kezdődően A NAGYSZERŰ, VÉGTELENÜL ÉRDEKFESZITö NÉMET-LENGYEL KÉMFILM RITTMEISTER WR0NSKI Angol feliratokkal. Címszereplő : WILLY BIRGEL Kisérőniüsorban a legújabb német híradó : BLICK IN DIE WELT. Előadások naponta 6.05 és 8.30-kor, Szombaton 2.05, 4.45, 7 és 9.15 órakor. [MELODY THEATRE, MONTREAL 'SHERBROOKE, W. (St. Lawrence sarok). AY. 8-3070 Péntektől, 1956 május 4-től csütörtökig, május 10-ig bezárólag. SENSATION IN SAW REMO Angol feliratokkal. Varázslatosan szép, ragyogó szinesfihn, telve románti-' kával, derűvel, humorral, remek daliamokka! és gyönyö-1 rű rivierai tájfelvételekkel. Főszereplője a magyarok egyik legnagyobb büszkeségej RÖKK MARIKA. Kisérőniüsorban a legújabb német híradó : BLICK IN DIE WELT. Előadások kezdete naponta 6.05 és 8.30, szombaton és vasárnap 2.05, 4.15, 6.30 és 8.45 órakor.! ELŐFIZETŐINKHEZ ! « Tisztelettel kérjük azon olvasóinkat, akiknek az előfizetése lejárt, hogy szíveskedjenek azt megújítani és a lap elő- i fizetési árát hozzánk beküldeni, mert a lap előállításával járó I kiadásaink a közelmúltban jelentékenyen emelkedtek, s így i a lap küldését kénytelenek vagyunk mindazon előfizetőink I részére beszüntetni, akik egy hónapnál többel hátralékban i vannak. Lapunk évi előfizetési díja $5.00, félévre $2.75. Kiadóhivatal. ► ♦♦♦♦♦♦♦♦ ♦ ♦♦♦♦ ♦♦♦ ^4 44>44-444 ♦♦ 4444» ARANYKARIKA Irta : SZITNYAI ZOLTÁN. XI. as- zió. IFába nem ért a j.vaci értékesítő"- dolgaihoz. — Lássa Kálmán, már megint titkolódzott előttem — nondta anya fájó nehezteléssel. — De ha akarod, még visszacsinálhatom. Aztán apa kihúzta Íróasztalának fiókját és egy halom •aiikjegyet emelt ki onnét. — Látod, még együtt van az egész első ,évi bér, egy fillér sem hiányzik belőle. ^ Anyában, mintha viharok csendesültek volna el hirtelen. A bankjegyeket nézte, szinte látszott rajta, amint számolgatja és simogatja azokat gondolatban és közbe lassan egészen elsimult az arca. — Ha ráfizet, akkor persze iga a van — mondta már beleegyezően. — Hanem azért mégis szólhatott volna.- Nincs igaza ! — toppantottam haraggal, mert én Lulu voltam I. Lulu, Luluága főnkéit és fölséges királya, aki apa előadásából csupán annyit értettem meg, hogy megcsonkították országom határait, elvették tőlem kövér földjét, buja növényzetét és édes gyümölcsöt adó fáit. Apa megértett engem és úgy nézett rám, mintha bocsánatot kérne. — Nincs semmi baj Lulu — és vigasztalóan húzott magához. — Tiéd marad az erdő meg a virágos kert. — A többit is akarom ! — No várj, ne légy türelmetlen, mert azért, amit most elvesztettél, bő kárpótlást fogsz kapni. Én egy uj Luluágát veszek a számodra. Sokkal nagyobbat a réginél. — Nem kell. — Hallgass csak ide. Te ugye ismered a Hauser-kertet ? A kapun túl, a nagy Hauser-kertet ? Duzzogva összehúzott szemöldököm alól pillantottam rá: — Amelyikben a tó is van ? — Azt, amelyikben a tó is van. — Hátha tó is van benne — tűnődtem magamban, — akkor csakugyan lehet a dologról beszélni. Mert Luluágának okvetlenül szüksége van tóra. A tengeri hadjáratok miatt, melyeket múlhatatlanul meg kell kezdenünk. Visszanéztem a fővezérre, vájjon apa ajánlatához mit szól a fővezér ? De a fővezér nem szólt semmit. Mosolygott, bokájával a szőnyeget fúrta, aztán hozzám hajolt s e történelmi pillanatban, amikor egy uj ország alapításáról kellett döntenünk, ravasz és emlékeztető mosollyal súgta a fülembe : — Hát a lóversenyt nem adod ? A SEKRESTYÉS MISÉJE. A fejünk fölött van az ég. Nagy, kékszemű búra. Nem sokkal magasabban, mint a háztetők és a tornyok. A Paradicscmhegy csúcsán elhelyezett kereszt olyannak látszik lentről, mintha megérintené az ég boltozatát. Onnan talán csak egy lépés már a Mennyország.. Régebben sokszor gondoltam arra, hogy onnan könnyűszerrel eljuthatnék a jó Istenhez is és elbeszélgethetnék vele. De amikor apával egy ízben felkapaszkodtunk a hegy sziklás csúcsáig, akkor elszomorodva tapasztaltam, hogy velünk együtt az ég is feljebb emelkedett és épp oly magasságban maradt, tőlünk, mint lentről. Istenem, hát az eget sehonnan sem lehet elérni ? Pedig, ha én a jó Istennel csak egyszer beszélhetnék, bizonnyal rá tudnám venni, hogy ő beszéljen apával. Kérje meg szépen apát, aki bizonyára hallgatna Rá, hogy bocsássa el az uj kertészt, aki Agóniák hívnak és aki most a mi házunk udvarán lakik, Szedlacsek bácsi volt lakásában. Ez a részeges ember ! A mi virágainkkal nem is törődik. De jobb is. hogy nem teszi. Rózsatündéreink el sem tűrnék durva keének érintését. Elájulnának pálinkaszagú leheletétől. Szedlacsek bácsi azóta is, hogy a Katalin templom sekrestyése lett, csaknem naponta ellátogat a kertünkbe. Ilyenkor, mint azelőtt is sokszor láttam, elbeszélget a fákkal és a virágokkal. A rózsákat Ildikónak nevezi, a napraforgót kis kellettnek, a rododendront pávának, a tölgyet Toldinak és a kis ibolyának puha cirógatással mindja : “Ibolyka, kis kedvenc Ibolyka.” A virágok, mintha értenék, kacéran/ bókolnak, szinte mosolyognak, a fák lomjai susogni kezdenek közeledő lépteire. a zöld pázsit borzasán zizeg és szertelen kis lepkék, zümmögő bogárkák viszik a hírt virágtól-virágig, végig az égisz kerten : “Itt van, megjött a Szedlacsek bácsi !” ö pedig mosolyog : — Lulu, a virágoknak' lel kük van. Én is gyakorta meglátogatom öt a sekrestyében és a mise után kézenfogva mentem vele haza. Szerettem a templomot, a kisharang vidám szavát pihent reggeleken, i\. csúcsíves kaput, amelyben húsén fogadtak a boltíves falak, a márvány kagylót, amelynek szentelt vi-ébe érintettem ujjaim hegyét, .. színes ablakokat, a kőkockákra hulló piros és kék fények zühatagával, az oltárt csillogó már vány oszlopok között, a szőnyeggel borított lépcsős emelvényen, de mindenekfölött a sekrestyét szerettem, az elhamvadt tömjén illatával, mert ott őrizték az arannyal átszőtt, csodálatos ruhákat, a csillogó ■iispöksüveget, a kacskaringós pásztorbotot, az aranyból vert szmit kelyheket meg a kapcsos misekönyveket a szekrények ás fiókok mélyén. Már délfelé járt az idő, a templomból kicsoszogott az utolsó öregasszony is és mély csönd borult az oszlopok és boltozati ívek hatalmas csarnokára. A sekrestye ajtajában álldogáltam és vágyódva néztem az oltár felé, mely némán ék lehagyottan állt a szentély mé'yen, avanyrojtos terítővei, sárga gyertyákkal és sok-sok virággal a gyertyák mögött. Néztem az oltárt, amelynek lépcsőin a nálam idősebb és szerencsés fiúk mozognak a gyönyörű ministráns ruhában. Én még sohasem ministráltani és nagyon szerettem volna csak egyszer a bokáig érő, piros ruhában állni meg e lépcsőkön és térdreereszkedve, áhítatosan rázni meg a négy hangú, fürtös csengőt, amikor az Ur szent testét mutatja fel a pap. Szedlacsek bácsi a miseruhákat rendezgette. Puha mozdulattal simogatta nehéz selymüket, aztán bezárta azokat egy fiókba és mosolyogva nézett maga elé. (Folytatása következik). mit írnak mások? 'KIK A FELELŐSEK ?" A Münchenben megjelenő “Deutscher Bote“ című lap a fenti címmel ezév márc. 17-i számában, egész oldalas cikkben a Magyar Harcosok Bajtársi Közösségével foglalkozik. Az MHBK-n túlmenőleg, az egész magyar emigrációt súlyosan érintő közleményből, szószerinti fordításban közöljük az alábbiakat. “Kik hát azok a személyek, akik a német hatóságoknál olyan befolyásra tehettek szert, hogy valótlan állításaikkal a német adófizetőkre ilyen kötelezett.«,égeket háríthattak ? Ki áll emögött az emigrációs szervezet mögött ? A Magyar Harcosok Bajtársi Közösségének élén Zákó András áll. A Szövetségi Köztársaságba (Bundesrepublik) tett gyakori látogatásai alkalmával, Kovács András álnéven, a müncheni “Schützen” hotelben szállt meg és onnan szoros kapcsolatot tartott fent az Államvédelmi Osztály (Bundesfassungsschutzamt) akkori vezetőjével dr. Otto John-nal.” (A kommunista német kormányhoz át-, majd onnan visszaszökött Otto John. hűtlenség vádjával jelenleg letartóztatásban van. Szerk.) Zákónak nem sikerült Ausztriából—Bajorországba való áttelepülési szándékát megvalósítania, mert a bajor hatóságokat idejében értesítették. A Müncheni Nyilvántartóhivatalnál (Registergericht) lévő bejegyzés szerint — 1956 márciusi adat — az MHBK. Németországi Főcsoportjának vezetői : Szilágyi Lajos, Abay Kálmán és Sónyi Kurt. Szilágyi Lajos a Müncheni Menekültügyi Hivatalban arra való hivatkozással, hogy az I. osztályú Vaskereszt tulajdonosa, megkísérelte szövetségi menekült igazolvány (Bu#d.esvertriebenenausweis) beszerzését. Állítását azonban nem tudta bizonyítani. Kérelmét a Müncheni Menekültügyi Hivatal és bajor kormány egyaránt elutasították. Terve, hogy a bizonyítvány segítségével a mémet 131-es nyugdíjra ( a volt német hadsereg tagjainak nvugdiját szabályozó törvény) jogosultsá<: >t szerezzen meghiúsult, jóllehet Heinrich Eeitinger a “Magyarországi Németek Bajoro szági Szövetségének” elnöke a kérvényt az■ al támogatta, hogy Szilágyi a németek oldalán “önként” vett részt a háborúban. Hogy c: a megállapítás valótlan azt már megelőzően bebizonyítottuk. A Johannita-rend, amelynek élén Oskar von Preussen áll, már korábban “felkérte” Szilágyit, hogy a rendből önként lépjen ki. Szilágyi “kilépése” után, még 1955 okt. 4-én is viselte a rend jelvényét, nyilvánvalóan az— Mit keres, maga itt? — kérdeztem felségjogaim teljes tudatával, királyságom földjén. — Az nem tartozik az úrficskára, de ha még egyszer itt iérem magukat a gyümölcsösben, hátra .kötöm a bokáikat. Csúfondárosan nevetett utána. — Hátra köti a bokánkat ? Hisz a’ úgyis hátul van — gondoltam magamban. De ez az ember nem is azért mondta jezt, mintha megtehetné, hanem nyilvánvalóan csak azért, hogy gorombaságokat mondhasson. Nekem, a királynak ! Ez felségsértés és közönséges lázadás. Az előbb még magamnak kellett lázongásra buzdítanom a Tónkéból álló népet és íme. j most itt áll előttem a igazi'nép. A cselekvés gyönyörének izgalma forrósággal járta át a bensőmet és királyi mi voltom tudatában, fölséges nyugalommal parancsoltam Tónkénak : — Kaszabold le ! Kő ■ zérem zsinegen lógó fakardjára pillantott, majd énrám és végül a lázadó népre, mely megemelte a gereblyéjét. — Kaszabold le te — mondta ak engedelmesség nyílt megtagadásával és hátrább lépett. A kertész röhögött : — Kit akar maga lekaszaboltatni ? Helyzetem súlyossá vált. Még sohasem hallottam olyan kr-ályról, aki személyesen kaszabolta a népet. Minden király a ért tart magának fővezért és hadsereget, hogy azok végezzék el a kaszabolást. De az én fővezérem mind hátrább húzódott. A nép meg egyre merészebb lett. Nem habozhattam, mert egy királynak akkor is cselekednie kell, ha cserben hagyják a hívei. Rárivaltam tehát a vöröshajú népre : — Nyomban oszoljon széjjel ! Az ismét röhögött : — Mit csi-nál-jak ? Nem feleltem, de a közémet fenyegető mozdulattal a kardom markolatára tettem. A nép meg egy éleset füttyentett, mire a virágház felől egv kutya iramodott felénk. Nagy fekete kutya, mely talán nyomban rám is ront, ha a nép nem kapja el az orvét ?-— Na ? — kérdezte vigyorogva a nép. Egy pillanatra se feledkeztem meg arról, hogy I. Lulu vagyok, Luluága törvényes királya. Embertől, néptől még sohasem féltem, fie a fogukat vicsorító, nagy kutyák, mindig titkolt félelemmel töltöttek el. De erről ne tudjon se a nép, se a hadsereg, se a fővezér ! Vékony dongáimat a rémület öklei döngették, de elszánt mozdulattal kirántottam a kardomat. E pillanatban előbbre tört a fekete eb, dühödt morgással nézett velem farkasszemet. Bizonyosan szétmarcangol, ha elengedi a nép. Kénytelen voltam belátni, hogy tehetetlen vagyok. Még a legbátrabb királynak sem lehet az a hivatása, hogy dühödt kutyát fékezzen meg személyesen. Kardomat lehát visszalöktem hüvelyébe és parancsolóan mondtam a isztes távolból figyelő fővezéremnek : — -Gyere Tonkó ! Izgalmamban a keresztnevén szólítottam, holott így keleti volna szólnom : “Menjünk fővezér !” Ez hiba volt a nép slőtt, amely ne'tudjon arról, hogy a király szabad idejében, amikor nem végzi az uralkodást, tegeződik a fővezérrel és a keresztnevén szólítja őt. A nép röhögött, a kutya, ugatott, míg ki nem értünk a keltből. Súlyos aggodalmak töltöttek el országom jövőjét 'iletőleg. Alit tegyek, ha egy újabb lázadás esetén reám uszít:a a kutyáját a nép ? Elhatároztam, hogy felséges atyámtól kérek segítséget. Vlás bajba jutott királyok is segítséget kérnek más királyokéi. Az én apám pedig a legfőbb király. Eredetileg Luluága is u övé volt, míg rám nem hagyta királysága felét. És volt :py éjszaka, amikor felséges atyám és felséges anyám életét 'n mentettem meg egy titokzatos ellenségtől. Most joggal kérhetem a segítségét. — Én nem kaszabolhattam le őt — mentegetődzött Ton- 0, a súlyos csönd után, miközben a házunk felé kullogtunk. Magában alighanem a lóversenyre gondolt meg a reánk váró mbcskávéra. — Az én kardommal nem lehet igazi népet kazabolni. Persze, ha nekem adtad volna a tiédet. . . Azt nem tehettem —‘szóltam közbe határozottan. — így király senkinek sem adhatja oda a kardját. Otthon feldúltan álltam apa elé : — Egy ember, csúf, vöröshajú. . . Kikergetett minket a kertből a gereblyével. Nem is. nem is azzal, hanem egy dühös, "ekete kutyával. — Egy ember ? — csodálkozott anya. — Mink épp országot játszottunk. Hirtelen elhallgattam. Szégyenkezve. Meid nem lett volia szabad azt mondanom, hogy országot játszottunk. Az én írszágom nem játék. Az komoly ügy és súlyos valóság. Alighanem az uj kertész volt az illető — mondta apa.-— No, de akkor is, hogy mer ilyet tenni ? J— és anya erdőén nézett apára. — Az öreg Szedlacsek is féltette a kéred, de ő aztán sohasem vetemedett volna ilyesmire. Apa zavartan tépkedte a bajúszát. — Úgy áll a dolog, hogy a kertésszel Rosenstein rendelkezik — mondta nehezen. — Ro-sen-ste-in ? — A gyümölcsöst ugyanis Léibe adtam — mondta apa Hirtelen és úgy nézett anyára, mintha félné valamitől. Anya mintha elszédült volna, egy fotelbe ereszkedett, Újait az ajkai elé húzta és döbbenten nézett apára. — Bér-be ad-ta ? — No ne ijedj meg ettől. Ez részemről a lehető legjobb üzlet volt. Vagy te nem tartod annak ? — Hogy nem tartom-e annak ?. . . Azt se tudom, hogy hová legyek a csodálkozástól ? Én minderről semmit sem tudtam. Apa sietve elmagyarázta, hogy Rosenstein kedvező ajánlata egész váratlanul érkezett. Hirtelen kellett döntenie. De azért természetesen végiggondolta az egészet. Számba vette azt, hogy mindeddig csak ráfizetett a gyümölcsösre. Ahogj an ő művelte azt, az nem is volt üzlet, hanem költséges, úri zal a szándékkal, hogy a nemet'hatóságoknál kedvező benyomást keltsen. Abay Kálmán a másik bejelentett személy, aki egyúttal az úgynevezett “önvédelmi Szolgálat”-nak, a magyar titkosrendőrség egy kicsinyített változatának vezetője, a “131-GG” életbeléptetése után megszerezte a Menekült-Igazolványt és hosszabb időn keresztül 131-es német nyugdíjat élvezett, A “Münchener Vertriebenen Echo” című lapban megjelent leleplezése után, a bajor Belügyminisztérium visszavonta Abaytól a Menekült-Igazolványt, a nyugdíj folyósítását pedig leállította. Az MHBK Németországi Főcsoportjának harmadik vezetője Sónvi Kurt még 1955 nyarán nyilatkozott egy magyar újságban : “Az MHBK-ban egy eszközökben nem Válogató klikk jutott befolyáshoz, amely letért a katonai erények útjáról.” (Sónyi Kurt szkv. vk. szds., az MHBK-bó' történt kilépésekor adott nyilatkozatából vett idézet, mely az Uj Hungáriában jelent meg. Szerk.) Az MHBK. Németországi Főcsoportjának egy másik tagja Pintér Pál 1956 jan. 13-án nyilatkozott egy Münchenben megjelenő magyar lapban, mely szerint a Bajtársi Közösség “Hadifogolyszolgálata” céljaira német közpénzeket kapott, amelyekkel még a mai napig nem számoltak el. Pintér Pál nyilatko- , zatában példákat sorol fel. amelyekből megállapítható, hogy az MHBK ezeket a német közpénzeket magáncélokra használta fel. (Pintér Pál szkv. vk. szds.-nak, az MHBK. “Hadifogolyszolgálata” volt vezetőjének, a? MHBK-ből történt kilépésekor adott nyilatkozatából vett idézet, mely az Uj Hungáriában jelent meg. Az MHBK. a Hungáriában válaszolt és viszontvádakka! illette Pintért, aki becsületsértésért beperelte az MHBK-t. Az ügy jelenleg a német bíróság előtt van. Szerk.) A legérdekesebb az egészben az, hogy 1954 nyarán, maga Szilágyi jelentette ki a bajor Belügyminisztériumban, hogy minden magyar tábornok, tiszt vagy hivatalnok, aki magát már Magyarországon a németséghez tartozónak vallotta — ami a Magyarországi Volksdeutschok részére biztosított 131-es nyugdíj megítéléséhez előfeltételt jelent — közönséges csaló és áruló. Mindez csak egy részlete a rendelkezésünkre álló anyagnak — fejeződik be a közleménynek ez a része. A “Deutscher Bote” fenti cikkéhez a mi megjegyzésünk a következő : Elyárjuk a megvádolt magyar személyektől \ hogy a német lap állításait megcáfolják, s a; cikk íróját rágalmazásért bíróság elé állítsák.!
