Kanadai Magyarság, 1955. január-június (5. évfolyam, 1-26. szám)

1955-03-19 / 12. szám

KANADAI MAGYARSÁG V. 12. sz. 1955. március 19. JÁRHATATLAN UTAKON (OLGA PAPOVA) — REGÉNY — KENESEI F. LÁSZLÓ Copyright by László F. Kettesei Irta XX. % * Az édesanyai szeretet és önfeláldozás hőskölteménye ez a gyönyörű film, mely fe­lejthetetlen nagy élményt jelent mindenki számára. A főszerepben mint hitves és édesanya :PAULA WESSELY. Kisérő műsorban a legújabb német híradó : Előadások naponta 6.15 és 8.30-kor. Szombaton : 2.05, 4.45, 7.00 és 9.15 órakor. 775 St. Clair Ave. W. Telefon: ME. 7998. Tökéletes hajápolás! Hétfő kivételével minden este nyitva. Manikűr és pedikűr specialista. >vwv^i^wwvs<vwv^^^vV NATIONS BOOK AND WA. 2-0850 — WA. 2-6319 Toronto egyetlen magyar női fodrászüzelte a LIVIA BEAUTY SALON mCOMETAX SERVICE Adóbevallási problémáit, könyvelését FELELŐSEGGEL VÉGZI GROSSMAN SÁNDOR Telefon : WA. 2-8773 ELNÖKI SAJTÓKONFERENCIA Westinghouse rádiók, jég­szekrények, mosógépek és televíziós készülékek ké­nyelmes részletfizetésre ÁRVÁI ELECTRIC Co. Ltd. 60 W. Main St. Welland. Építkezési és fűtőanyagok beszerezhetők a W. G. SOMERVILLE & SON telepén Wellandon. 303 Division St. Tel. 4515 Ha használt autóját el akarja adni, vagy alkatrészt kíván vásárolni, hívja fel a Niagara-vidék legnagyobb AUTÓ-WRECKING üzletét. MR. JUHÁSZ 2004 Stanley Ave. Niagara Falls I Telefon : 2021. Autóját azonnal javítja Earl Mabee White Owl Service Station — Delhi, Ont. Telefon 331.— HA HÁZAT, üzletet vagy far­mot akar vásárolni vagy elad­ni, keresse fel NÉMETH SÁNDORT D e 1 h i - b e n az 59-es és 3-as Highway keresztezésénél. Tel.: Delhi 8. Postafiók 312 Delhi, Ont. Az Egyesült Államok elnöke minden szerdán délelőtt fél­tizenegykor belép a volt külügyminisztérium palotájának “indián termébe”, hogy ott körülbelül 200 vezető amerikai 1 újságíróval találkozzék, akik erre az időre az egész országból odasereglenek, hogy kérdéseket intézzenek hozzá. Ezt a sa­játosan amerikai intézményt az elnök sajtókonferenciájának nevezik, amely jelentékenyen erősíti a kapcsolatot, amely az ország első tisztviselőjét a néphez köti. A szokást, hogy az elnök a sajtó képviselőinek időnként rendelkezésére áll, hogy kérdésekkel fordulhassanak hozzá, a jelen században Theodor Roosevelt vezette be. ő a hírlap­tudósítók egy kis csoportjával szokott találkozni a Fehér Ház egyik dolgozószobájában. Az őt követő elnökök többé­­kevésbé követték ezt a példát. Wilson elnök ritkán tartott sajtókonferenciákat és még ritkábban Amerikának a világ­háborúba való beavatkozása után. Coolidge megkívánta, hogy a feltett kérdéseket előbb Írásban közöljék vele, Hoover pe­dig csak szabálytalan időközökben állott a sajtó rendelke­zésére. Franklin Delano Roosevelt volt az első, aki az elnöki saj­tókonferenciát az amerikai néppel való kölcsönös érintkezés szolgálatába állította. így módjában állott, hogy a közönség figyelmét a fontosabb ügyekre felhívja, viszont a hozzá in­tézett kérdésekből következtetett a közvélemény kialakulá­sának irányára. Tizenkét évig tartó elnökösködése alatt 998 ilyen tanácskozást tartott. Truman elnök szintén gyakran hívta meg az újságírókat közvetlen eszmecserére, Eisen­hower pedig egyre gyakrabban él a kölcsönös tájékoztatás e módjával. Az elnöki sajtókonferencia rendszerint két részből áll. Az első az elnök előre elkészített nyilatkozata valami közér­dekű kérdésről, vagy válasz az előző konferencián felvetett kérdésre. A második rész folyamán az újságírók intéznek hozzá kérdéseket, amelyek a legváltozatosabb tárgyúak, a nemzetközi politikától a helyiérdekű problémákig és a kor­mányzatnak bármely fázisára vonatkozhatnak. Ha az elnök — Sajnálom Olgám, ha félreértettél volna. Több, mint hat éve ismerjük egymást és ezalatt a hat év alatt soha nem kérdezted tőlem, hogy magyar vagyok-e ? Akkor sem kér­dezted, amikor megláttad rajtam a Wehrmacht egyenruhát. Pedig tudnod kell drágám, hogy ezt az uniformist csak né­met állampolgár hordhatja. Tehát természetes, hogy én már akkor is német állampolgár voltam. Én Magyarországon szü­lettem, de ott is német voltam, mint ahogy az volt apám, anyám, s valószínűleg minden ősöm is. Hát akkor miért aka­rod, hogy én magyarnak vallj am magam ? Nem Olgám, én német vagyok, ebből a fajból származom és ezt a fajt meg nem tagadom. Olga úgy érezte, hogy valahonnan nagyon messziről, nagyon mélyről jönnek a mérnök szavai és ő már nincs is a szobában. Már nem áll Tomborszki előtt, nagyon-nagyon tá­vol vannak egymástól, s hogy valami láthatatlan fal eresz­kedett le kettőjük közé. Válaszolni akart Péternek, de nem volt hozzá ereje. Sírni szeretett volna, de nem voltak köny­­nyei. Kiáltani akart, de nem jött ki hang a torkán. Kétség­­beesésében a kabátját kereste, már az ajtónál volt, már meg­fogta a kilincset, de nem bírta lenyomni, mert valaki meg­fogta a kezét. Izmos karok fogták át a derekát, meleg férfi­száj zárta el a lélegzetét és kínzó, fájó, bódult mámorral ad­ta magát oda Péter vágyainak. Már világosodott, mikor felébredtek. Egymást még ak­kor is átkarolva tartották. Olga szemérmesen húzta össze keblén az inget és nagyon-nagyon fáradtnak érezte magát. Felkelt az ágyból, a fürdőszobába rohant és hideg, friss víz­zel kezdte mosni a testét, amely elárulta a becsületét. . . A reggelinél alig szóltak egymáshoz. Nem mertek egy­más szemébe nézni és mindketten gyávának, hazugnak érez­ték magukat. Tíz órakor megérkezett Schuster konzul a kö­vetség autóján, magával hozta Olga bőröndjeit is. A szobá­ban lévő poggyászokat is levitték az autóhoz, majd mind­hárman az állomásra mentek. Itt még volt egy órájuk a vo­nat indulásig, s azt az étteremben töltötték el. A konzul ebédet rendelt, azonban sem Péter, sem Olga nem tudott enni. Schuster, aki másra gondolt, megértette viselkedésüket s nagy szeretetet érzett a szerinte fiatal házaspár iránt, akik­nek útjai most egyidőre elválnak. A konzul nem tudta, hogy Olga alig várja, hogy a vonaton legyen. Hogy végre ledob­hassa magáról azt a hamis álarcot, amely boldogságot hazu­dik és elrejti keserű csalódását. Aztán elérkezett ez az idő is. Az állomás mikrofonjában megszólalt egy erős férfihang, amely bemondta a vonat indu­lásának idejét. Tomborszki, Olga kis bőröndje után nyúlt és mindhárman megindultak a perron felé. Még nem érték el a bázeli gyors egyik elsőosztályú kocsiját, mikor két úr lé­pett Olgához és kifogástalan udvariassággal közölték vele, hogy elfogató parancsuk van ellene és kérték, hogy feltűnés nélkül kövesse őket a politikai rendőrségre. A konzul mikor megértette, hogy miről van szó azonnal közbelépett és a két Gestapo ügynököt figyelmezetette, hogy a leányt nincsen jogukban letartóztatni, mivel az a svájci szövetséges köztársaság védelme alatt áll. A két detektív azonban ragaszkodott a parancs végrehajtásához. Schuster erre kivette táskájából az orvosnő papírjait .és udvariasan, de határozottan közölte a detektívekkel, hogy csak az erő­szaknak enged, ha azonban ezt alkalmazzák, annak súlyos diplomáciai következményei lesznek. A konzul kijelentésére a detektívek zavartan félrehú­zódtak, majd utána ismét visszatértek és kijelentették, hogy erőszakot nem fognak alkalmazni, de kérik úgy a konzult, mint Olgát, hogy addig ne szánjanak be a kocsiba, míg ők érintkezésbe nem lépnek felettes hatóságaikkal. Tomborszki, aki mindeddig néma szemlélője volt a kon­zul és a detektívek közt lefolyt vitának, most közbeszólt és kijelentette : — A menyasszonyom csak addig fog várakozni, míg a vonat el nem indul, mert meg vagyok róla győződve, lékétől is szabadulni és mégis mindig jobban fájt a szive, ahogy nőtt kettőjük között a távolság. Szerette volna, ha nem gondol a mérnökre és mégis boldog volt, hogy csak ő volt az eszében. Soha sem szerette túlságosan a németeket és most mégis sajnálta, hogy elhagyta a birodalmat. Oly sok szenvedésben, megalázásban Volt része és mégsem érzett senki iránt sem haragot. Aztán eszébe jutottak barátai : Frici, a kis vidám mentő orvos, milyen különös, hogy tőle nem is tudott elbúcsúzni ; vájjon él-e még, hisz már oly ré­gen nem kapott tőle levelet. S a többiek, Stadinger,. Meyer­­hoff és az egylábú Bachmeyer ; vájjon mi lett ezzel a szeren­csétlen orvostársával? A konzul, mikor látta, hogy a leány nagyon szórakozot­tan válaszolgat kérdéseire, svájci lapokat vett elő és pár da­rabot Olgának is átnyújtott. A leány hálás volt érte, mert bár egy sort el nem olvasott belőle, de, hogy ne tűnjön fel udvariatlannak, úgy tett mintha olvasna és közben szabad­jára engedte gondolatait. A hatalmas újság-lepedő eltakarta az arcát és elrejtette könnyeit. Mikor beesteledett, átmentek az étkezőkocsiba vacsorázni és utána korán nyugovóra tér­tek. Reggel három óra volt, mikor a vonat a határállomásra érkezett. A konzul itt megvárta, amíg a svájci vámtisztek átvizs­gálják és rendben találják Olga papírjait és utána elbúcsúzott a leánytól. Olga hálásan szorított kezet a hűséges baráttal, s köszö­netét mondott a sok-sok szívességért, amit érte tett. Utána visszament a hálókocsijába és nyitott szemmel várta meg a reggelt. Y VÉN OROSZLÁNOK EGYMÁS KÖZÖTT Sir Winston Churchill 14 évvel ezelőtt az afrikai hadszíntéren hatalmas fiatal orosz­lánt kapott ajándékba tisztelőitől, amely most, 18 éves létére, körülbelül abban a kor­ban van, mint a 80 éven felüli brit minisz­terelnök. Ugylátszik, hogy Churchill ked­venc oroszlánja nemcsak egykorú zseniális gazdájával, hanem annak harci kedvét és támadó erejét is megosztja vele. A múlt hé­ten ugyanis, mikor Sir Winston az állat­kertben kedvenc oroszlánját táplálta, az ál­lat hirtelen nekiugrott és a rácson át né­hány milliméter; híjján csaknem elérte az ősz államférfit. Sir Winston a félelem leg­kisebb jele nélkül fordult el a ketrectől, majd óvatosabban folytatta a konkurrens oroszlán etetését. ÚJABB TENGERI CSATA A FORMÓZAI SZOROSBAN A Nemzeti Kína-i főhadiszállásról érke­zett jelentések szerint Csiang-Kai-Sek repü­lőgépei és torpedónaszádjai teljesen szétver­tek és részben megsemmisítetek egy 60 ha­dihajóból és motorizált szállítóhajóból álló vörös egységet, amely a part felől Quemoy szigete ellen indult támadásra. Ezzel kap­csolatban a nemzeti kínai hadügyminiszter kijelentette, hogy Nemzeti Kína nem haj­landó fegyverszünetet kötni a vörösökkel, már csak azért sem, mert meg van győződ­ve arról, hogy akár még az amerikai flotta támogatása nélkül is képes a szigetek invá­zióját megakadályozni. * * * Theo Sepp, a lipcsei titkos rendőrség feje elhatározta, hogy ha a föld alól is, előkeríti Olga Papovát. Meyerhoffot is csak azért engedte szabadon, hogy elárulja a leány tartóz­kodási helyét. Úgy számított ugyanis, hogy az orvos előbb­­utóbb fel fogja keresni Olgát, s akkor majd nyakoncsipik mind a kettőt. Számításában nem is csalódott. Meyerhoff ugyanis alig, hogy visszaérkezett a kórházba, azonnal fel­hívta telefonon a konzult és figyelmeztette, hogy a leányt keresik, s ezért a legjobb volna, ha el lehetne tüntetni a városból. Este tizenegy órakor már tudta a Gestapo-főnök, hol tartózkodik a “szökevény”. Meyerhoff telefonbeszélge­tését ugyanis lehallgatták a Gestapo ügynökök. Sepp két megbízható emberének azonnal kiadta az uta­sítást a leány “ügyes” előállítására. Persze, mint régi szak­ember tudta, hogy egy a birodalommal baráti viszonyban álló állam konzulátusába nem lehet behatolni anélkül, hogy eb­ből diplomáciai bonyodalom ne származnék. Ezért trükkhöz folyamodott. Először is egy udvarias meghívót küldött a konzulnak, melyben arra kéri, hogy “szíveskedjen egy na­gyon bizalmas és fontos ügyben hivatalában felkeresni”. Úgy gondolta, ha a konzul elhagyja a konzulátus épületét, úgy majd az ő nevében kicsalják a leányt is onnan. Schuster azonban nem állt kötélnek, ő ugyancsak udvariasan levélben közölte a Gestapo-főnökkel, hogy a legnagyobb sajnálatára nem tud rendelkezésre állni, “mivel vendégei érkeztek Svájc­ból, s idejét ezekkel, valamint berlini útjának előkészítésé­vel kell eltöltenie. Végül pedig, —- írta, — nem hiszi, hogy bármily bizalmas, vagy fontos ügyben valami lényegeset tudna mondani”. Sepp, mikor elolvasta a konzul levelét, káromkodott egyet, majd a papírt darabokra tépte. A játszmát azonban nem adta fel. Egy másik alkalommal ajánlott levelet hozott a postás Olga címére, s kérte, hogy a leány írja alá a vevényt. A házvezetőnő, aki mindenre ki volt tanítva, nem esett bele a csapdába. Közölte a “postással”, hogy ilyen nevű hölgy nem lakik a konzulátuson. Más alkalommal megszólalt a telefon és Papp kisasszonyt kérték a telefonhoz. A Gestapo-főnök mindenáron bizonyítékot akart szerezni a konzul ellen, hogy politikai szökevényeket rejteget. De bármily ravasz kelepcét állított fel, Schuster nem esett bele, s azt sem hagyta, hogy Olga beleessék. A konzul egyre sürgette a garázst az autójáért. Az emlé­kezetes karambol óta ugyanis a kocsi még mindig egy javító­műhelyben volt. Egyik nap aztán közölték vele, hogy az autó készen van, érte lehet küldeni, mert nem érnek rá azt haza­szállítani. A konzul idős házvezetőnőjét szigorúan kioktatta, hogy senkit se eresszen be az épületbe, amíg ő távol van. Egy hatalmas revolvert nyomott a kezébe és ráparancsolt, hogy ha valaki erőszakkal akarna a házba behatolni, lőjje le. Utána elment a garázsba a kocsijáért. Alighogy a konzul eltávozott, máris csengettek a kapun. A látogató a kórház öreg portása volt. Meyerhoff üzenetét hozta, aki arra kérte az orvosnőt, hogy siessen a kórházba, mert édesapja már dél óta ott várja. Az öreg házvezetőnő már majdnem szólt a leánynak, mikor eszébe jutott a kon­zul figyelmeztetése. így aztán elküldte a portást azzal a meg­jegyzéssel, hogy az orvosnőt nem is ismeri. Ezt azonban olyan bizonytalanul mondta, hogy a portás, még akkor is észrevette volna, hogy nem mond igazat, ha történetesen nem lett volna Theo Sepp nagybácsija, a régi hétpróbás ren­dőrspicli. Két órával később aztán Schuster visszaérkezett a konzulátusra. Most, hogy már volt autója, kitervezte, hogyan A Berlin—Basel-i gyorsvonat nagy sebességgel közele­dett a svájci határ felé. Olga, aki egyébként szeretett utazni, most nem volt kiváncsi a vidékre, az elsuhanó tájakra. A konzul, aki a határig kisérte, mindent elkövetett, hogy lelket öntsön a reménytvesztett leányba. Olgát, aki máskor szerette a konzul társaságát, kedves megjegyzéseit, bókjait, most fárasztotta a beszédje. Szeretett volna bezárkózni gondo­lataival egy szobába, ahol csak egyedül van, vagy elmene­külni valahova, ahol nincsenek emberek. Olga nagyon bol­dogtalannak érezte magát. Szeretett volna Tomborszki em-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents