Kanadai Magyarság, 1955. január-június (5. évfolyam, 1-26. szám)

1955-02-05 / 6. szám

Még jönni fog, még jönni kell,

Egy jobb kor, mely után Buzgó imádság epedez Százezrek ajakán.

Vörösmarty

C a n a d a’ s

largest

Anti-Communist

weekly

in Hungarian language

Authorized as Second Class Mail Post Office Department, Ottawa.

ßcHteuUcut ‘i

Kanada legnagyobb magyarnyelvű anti-kommunista hetilapja.

Szerkesztőség és kiadóhivatal

Szerkeszti :

Edited and Published at

362 Bathurst St. Toronto.

KENESEI F. LÁSZLÓ

362 Bathurst St., Toronto

V. évfolyam 6. szám.

Ára : 10 Cent.

. . Toronto, 1955. február 5.

1

LESZ-E ATOM VILÁGHÁBORÚ ?

Multheti külpolitikai összefoglalónkban rámutattunk arra, hogy az Amerika és Vöröskína között a formózai kérdés miatt a háború kitörését az akadályozza meg, hogy egyetlen felelős politikus sem meri elindítani azt a megállíthatatlan reakciót, amely a civilizáció, esetleg az egész föld elpusztulásához vezethet. Hasonló nyilatkozatok hangzottak el időközben a világ ma élő legnagyobb elméi részéről. Bertrand Kussel, a 82 éves angol filozófus, akit ma az emberiség egyik legnagyobb bölcsének tartanak, nyilatkozatot adott, amely szerint Eisenhower és Chou-En-Lai kezében van ma az egész földgolyó sorsa, s ezért ennek a két államférfidnak, akik a Távolkeleten kiéleződött nyugat-keleti ellentétek vezéralakjai, módjában áll világbékét létrehozni, csakúgy, mint az emberiség pusztulását elindítani.

Lord Winston (Churchill), aki most nyitotta meg Londonban a brit nemzetközösség konferenciáját nem kevesebbet mondott, mint azt, hogy a hidrogénbombák hadi célra való felhasználása feltétlenül a kultúra pusztulását fogja maga után vonni, s ezért mindkét félnek a legmesszebbmenően mindent meg kell tennie, hogy a formózai kérdést békésen oldja meg.

Lássuk most, mi történt ebben a borotvaélen táncoló kérdésben az elmúlt hét alatt ?

Mindenekelőtt Vöröskína visszautasította az Egyesült Államok azon javaslatát, hogy mindkét fél kössön ideiglenes fegyverszünetet, s azután üljenek le a formózai ügy megtárgyalására, az UNO keretein belül. Hogy Chou-En-Lai-ék ezt nem fogadták el, az természetes. Az “előzetes fegyverszünet” megkötése már előre egyet jelentene azzal, hogy a vörösök örökre lemondanak Formózáról ; már most akár valóban lemondanak róla, akár nem, — egyetlen diktatúra sem engedheti meg magának, hogy engedékeny nyilatkozatokat tegyen. De eltekintve ettől, az “előzetes fegyverszünet” önmagában nem jelent semmit, mert fegyverszünetet nem lehet kötni ott, ahol még a háború meg sem indult.

Ezután következett Ujzéland és Nagybritannia javaslata; Ujzéland az Egyesült Nemzetek Biztonsági tanácsát kereste meg a formózai kérdés rendezésére azzal, hogy ezen ponton a világbéke fenyegetve van. A végleges megoldásra Ujzéland azt a javaslatot tette, hogy Formózát és a Halász-Szigeteket külön államként szervezzék meg az UNO védelme alatt. Hasonló javaslatot terjesztettek elő L. Pearson kanadai külügyminiszter is, azonban nem az UNO biztonsági tanácsa, hanem az UNO közgyűlése elé.

Az ujzélandi javaslat szerint a kérdés megtárgyalására Vöröskínát is meg kell hívni az UNO elé. Az UNO főtitkár hivatalosan kijelentette, hogy ennek nincs elvi akadálya annak ellenére, hogy Vöröskína nem tagja az UNO-nak, mert az Alapokmány megengedi a közvetítést az UNO és a rajta kívülálló országok között.

Formai akadálya tehát nem lett volna annak, hogy a Formóza pacifikálásra vonatkozó ujzélandi-kanadai javaslatot a vörösökkel együtt, kétoldalú megbeszélések formájában tárgyalják meg. Chou-En-Lai azonban kijelentette, hogy ilyesféle tárgyalásba nem megy bele, mert Formózát kínai belügynek tekinti. Másrészt azonban — és ez döntő jelentőségű — az elmúlt héten nem ment túl a fenyegetéseken és a Tachen szigeteit kiürítő amerikai hadihajók ellen semmiféle támadó, sőt még felderítő műveletet sem hajtottak végre.

Nyilatkozott az amerikai 7. flotta parancsnoka is, oly értelemben, hogy haderejét megfelelően megerősítette, s bármilyen támadás esetén a vett utasításhoz képest teljes erejű ellentámadással fog válaszolni.

A kérdés kulcsa az elmúlt héten, a dolog természetének megfelelően, a Szovjet kezében volt. A világ azt remélte, hogy a Szovjetunió látszólag békülékenyebb politikai irányának megfelelőén, közvetítésre fog vállalkozni. A mi benyomásunk az, hogy ezt valóban meg is tette ; csakhogy a diktatórikus államok diplomáciai nyelven semmit sem szabad valóban a nevén nevezni, illetve mindent úgy kell beállítani, mint a diktatúra világraszóló győzelmét. Ezért a Szovjet közvetítő javasalta a legbarátságtalanabb amerikaellenes támadás formájába van burkolva. Oroszország ugyanis javaslatot terjesztett elő ugyancsak az UNO Biztonsági Tanácsa előtt, hogy az UNO tiltsa meg a “világbékét 'fenyegető” amerikai flotta jelenlétét a formózai vizeken. Amiért ezt az arcátlan támadást a valóságban mégis közvetítő javaslatnak kell elfogadnunk, azaz, hogy ha a Szovjet háborút akarna, illetve arra fel volna készülve, akkor nem fordult volna egyáltalán az UNO-hoz (hiszen úgynevezett “belügyek” nem tartoznak az UNO elé) — hanem azt a tanácsot adta volna Vöröskínának, hogy fegyveresen akadályozza meg a Tachen és Formóza között most folyó amerikai kiürítési hadműveleteket.

A Biztonsági Tanács előtt tehát két javaslat fekszik . Ujzéland javaslata a formózai ügy békés rendezésére és a Szovjet javaslata az amerikai flotta kitiltására. Amerika —: bölcs önmérséklettel — egyáltalán nem tiltakozott az ellene irányuló javaslat letárgyalása ellen, mindössze azt kérte, hogy a Szovjet javaslatot az ujzélandi javaslat után vegyék tárgyalásra. A Biztonsági Tanács 9:2 arányban ennek megfelelően is döntött, úgy, hogy most az ujzélandi javaslat van tárgyalás alatt.

A brit nemzetközösség londoni konferenciáján megjelent miniszterelnökök, akik Churchill vezetésével gyűltek össze, Nehru indítványára tekintenek a legnagyobb várakozással. Már sokszor rámutattunk arra, hogy Nehru magatartása minden távolkeleti kérdésben döntő, valamint arra is, hogy az utóbbi időben Nehru határozottan kommunistaellenes irányt vett át, de annál erélyesebben védi a speciálisan ázsiai érdekeket minden “fehér” beavatkozással szemben. Nehru a londoni konferencián azt mondotta, hogy a formózai ügyet nem vörös-fehér ügyként, hanem ázsiai ügyként kell kezelni, s Formóza szigetét annak a kínai kormánynak kell adni, amely a formózai kínai nép akaratát képviseli. Ez magyarul népszavazást kellene, hogy jelentsen, — de kérdés, hogy ennek eredményét a vörösök hajlandók-e előre magukra nézve kötelezőnek elfogadni. Ha erre hajlandók —s ez kizárólag Nehru közvetítésével sikerülhet, ha sikerül — akkor Vöröskína kapná meg a partmenti szigeteket — Tachent, Quemoyt, stb. — míg a 100 mérföldes Formózai szoros túlsó oldalán fekvő ú. n. Halász-szigetek és maga Formóza önálló országgá válnék, amelynek függetlenségét nyugatnak és keletnek egyaránt garantálnia kell.

Azt majdnem biztosra lehet venni, hogy ilyen egyezség megkötésének legkisebb ára az volna, hogy Vöröskínát fel kellene venni az UNO-ba. Megéri-e vájjon ? — ez más kérdés.. Egyelőre az egész zavart formózai helyzetben csak egy a vigasztaló : az atomháború nem tört ki; és annak veszélye minden nappal, mint órával, minden újabb konferenciával csökken. Mert hideg fejjel, józan számítással egyik fél sem kezdi meg ezt a harcot. Sem presztizs-okok, sem diktátorok szeszélye nem elegendő ma már arra, hogy Formóza miatt kockára tegye az emberiség létét. A krízis izgalmas lesz és még soká fog tartani, de azt hisszük, nem tévedünk, ha azt mondjuk, hogy a jelenlegi formózai ügyből nem lesz atomvilágháború.

I

VÖRÖSKINAI

FENYEGETÉS--------o--------Lapunk legutóbbi számában közöltük, hogy az angolok javaslatára az UNO azt az ajánlatot tette Chou-En-Lai-nak, hogy a formozai kérdést békésen rendezzék, illetve már előre kössenek fegyverszünetet és leszerelt állapotban kezdjék meg a tárgyalásokat.

A vörösök válasza, amint az természetes, elutasító volt. A peipingi rádióban közzétett válasz szerint, “ha az amerikai flotta megtámadja a kínai erőket, a kínaiak teljes erővel vissza fognak ütni”. A válaszra való tekintettel az USA 7. flottája megtette a szükséges katonai intézkedéseket. A Tachen szigetek polgári és részben katonai kiürítése .olyik, s talán csak órák kérdése, mikor nyitják meg a tüzet egymásra a vöröskínaiak és az amerikai flotta egységei. Ha ez bekövetkezik, a következő lépés csak vagy Tgyverszünet, — vagy a kínai szárazföld amerikai bombázása lehet.

A vörpskínai fenyegetésnek az orosz sajtó is visszhangot adott, s az előzetes fegyverszüneti tárgyalásokat elfogadhatatlan feltételnek minősítette. A másik oldalon az angol parlamentben Eden nyilatkozott oly irányban, hogy az amerikai flottának Formoza védelmére irányuló esetleges hadmozdulatait Nagybritannia helyesli és a szükséghez képest támogatni fogja.

A helyzetképhez tartozik az is, hogy Pearson kanadai külügyminiszter a formozai kérdés megtárgyalására hirtelen Londonba utazott.

RÁDIÓN ÁT NEM

TÁRGYALUNK

— ez volt Eden angol külügyminiszter egVetlen megjegyzése arra a legutóbbi szovjet “ajánlatra” amelyet a moszkvai rádió a német választások ügyében tett.------------------------o-----------------------FEELDÉK MARADNAK . . .------------o-----------A tavaly ősszel Budapesten szabadonbocsátott Noel Field, amerikai állampolgár és felesége, akikről mindig az volt az illetékes körök meggyőződése, hogy kétkulacsos kémek, — Budapesten maradnak. Fieldék közölték a budapesti amerikai követtel, hogy lemondanak állampolgárságukról és a kommunista vonalat választják.

— Ha a szovjet válaszolni akar november 29-i jegyzékünkre, melyben a négyhatalmi találkozó feltételeként szabtuk meg a németországi szabad választások megtartását, — erre megvan a diplomáciai út és forma. De kétértelmű, propagandisztikus célú mű-ajánlatokra nincs válaszolni valónk — üzeni Eden.

NYUGATNÉMETORSZÁG ÉS A KÖZVÉLEMÉNY

Amióta Nyugatnémetország felfegyverzésének kérdése az angolszász nagyhatalmak és Franciaország részéről egyáltalán szóbakerült, lapunk mindig egyértelműleg azon az állásponton állt, hogy erre elkerülhetetlen szükség van. Azonban az ügy nem dönthető el egyszerűen azzal az elvi megállapítással, hogy a kommunizmus elleni harcban Európa védelme céljából a német hadsereget mellőzni nem lehet, vagy, hogy a németeket, mint a régi Magyarország volt fegyvertársait feltétlenül jólesik újra katonaruhában látni. Nem le- • hét ugyanis egyszerűen napirendre térni afelett, hogy Magyarország évszázadokon át, a német illetve az osztrák külpolitika áldozata volt, s hogy sokszázezer magyar katona halt hősi halált idegen érdekekért olyan országokban, ahol semmi i keresnivalójuk sem volt, ahelyett, hogy Magyaországot védték volna. Nem lehet elfelejteni azt a rengeteg szerencsétlen áldozatot sem, akik a hitleri diktatúra eszméi miatt vesztették el életüket, szabadságukat és vagyonukat.

Nemcsak a német politikai botlások miatt szenvedett magyarok és más középeurópai nemzetek fiai, hanem az amerikaiak és kanadaiak között is nagyon sokan vannak, akik a németekben a porosz hódító militarizmust látják, s akiknek az a véleménye, hogy a német hadsereg ismét magában hord-. ja az esztelen hódítás és pusztítás magvát, — hogy Franciaországról, Belgiumról és Hollandiáról, a német katonai akciók ezen ismételt áldozatairól ne is beszéljünk.

Hogy azonban megindokoljuk, hogy miért vagyunk ebben a kérdésben egyértelműleg a német felszerelés mellett, bármennyire is ismerjük és érezzük a német hadseregtől idegenkedő, vagy remegő milliók érzéseit, az alábbiakban kivo•

natosan idézzük L. Pearson kanadai külügyminiszternek az International Journal című angol politikai szaklapban közzétett cikkét :

“Joggal lehet kérdezni — így szól Pearson külügyminiszter cikke — miért hisszük el, hogy Németország be fogja tartani a párisi egyezmény korlátozását, ha nem tartotta be az 1920-ban aláírt megállapodásait. Erre a kérdésre választ csak úgy kaphatunk, ha összehasonlíthatjuk a mai Németország helyzetét a 30 év előtti állapottal. A mai Németország saját akaratánál fogva egy olyan közös védelmi rendszerhez csatlakozik, amelyben nem vihet vezető szerepet (mert az USA, Anglia és Franciaország is benne vannak), — de amelylyel, ha kíván őszintén együttműködhet. Németország nem foglal el másodrendű szerepet ebben az egyezményben, de az együttműködésből eredő kötelezettségeket vállal, s ez már egymagában korlátozásokat jelent. A német hadsereg csupán része lesz nagyobb katonai egységeknek olyan beosztásban, amelyben nem tud önállóan működni. 1920-ban semmi ilyesféle szervezet nem létezett.

Természetes, hogy Németország felmondhatja az egyezményt és haladhat önálló utakon, de ezt az egyezmény nélkül is megteheti, — ha akarja. Sokkal kevésbé valószinű, hogy Németország önálló úton halad, ha az egyezményben benn van, mintha azon kívül áll. Valóban létezik egy bizonyos lehetőség arra, hogy Németország külön úton fog járni valamikor, — de ha a dolgokat maguktól hagytuk volna fejlődni, a kockázat sokkal nagyobb lenne.

A világhelyzet teljesen más ma, mint 30 évvel ezelőtt volt. A kommunista agresszió és az atomfegyverek gondoskodtak erről.

A második világháború befejezése óta még nem volt olyan veszélyben a béke ügye, mint napjainkban.

A kultúremberiség kiirtására szövetkezett bolsevista alvilág, amelyet kezdetben a naiv, jóindulatú és így könynyen megtéveszthető nyugati kormányok tettek szalonképessé, most elérkezettnek látja az időt, hogy becstelen rendszerét ráerőszakolja a világra. E célból fogta szekerébe az évszázadok óta belső harcot vívó, s így minden reális érzéket elvesztett hatalmas kínai birodalmat.

A Kreml urai felelőtlenül és vakmerőén uszítják az egyébként jámbor és jóindulatú nagy ázsiai népet Amerika és általában a nyugati hatalmak ellen, akiknek pedig annyit köszönhetnek, annak a reményében, hogy ha sikerül egy kínai-amerikai háborút kirobbantani, ez majd módot ad nekik, hogy a még gyenge és szervezetlen európai népeket lerohanják.

Malenkovék ugyanis nagyon jól tudják, hogy az idő ez után már nem nekik, hanem a szabad világnak dolgozik. Mielőtt még megvalósul, tehát Nyugatnémetország fegyveres ereje és ennek bekapcsolása az európai védelmi rendszerbe, cselekedniük kell. Utána már megszűnik az utolsó lehetősége is annak, hogy megvalósítsák Lenin és Sztálin álmát, a világ bolsevizálását.

Jó tudni — és ez mindanynyiunkat megnyugtató érzéssel tölt el, — hogy ma már Amerika is tisztán látja az oroszok tervét s felkészült arra, hogy azt a szabad világ

Tudjuk, hogy vannak és voltak komoly ellenzői a német felfegyverkezésnek, éspedig nemcsak a kommunisták és barátaik részéről, hanem azok részéről is, akik a német szuverenitástól elvileg rettegnek. Azonban senki a világon nem volt képes a párisi egyezménytől elfogadhatóbb megoldást ajánlani úgy, hogy ahhoz ne lett volna szükség a szovjet békés együttműködésére, ami sajnos ki van zárva. Németország háború esetén valamelyik fél oldalán feltétlenül katonákat fog adni, s a mi érdekünk, hogy ezek a katonák a mi oldalunkon álljanak.

Kanada számára a párisi egyezmény egyetlen lényeges változást hozott : azt, hogy az .egyezmény szerint a Nyugatnémetország ellen irányuló esetleges szovjet támadást egyúttal Kanada elleni támadásnak is kellene tekinteni. Ez azonban a valóságban amúgyis fennállott, mert a NATO alapokmánya szerint a Németországot megszálló valamelyik hatalom elleni támadást amúgyis Kanada elleni támadásnak kellett tekinteni” — fejezte be cikkét L. Pearson külügyminiszter.

segítségével meghiúsítsa. Ezért tekint ma az emberiség Amerika felé. Tőle várják, remélik, hogy megszabadítja a népek millióit attól a szörnyű lidércnyomástól, amelyben évek óta élnek. Mi hisszük, hogy a Mindenható azokat fogja segíteni, akik az igazságért, a becsületért, gyűlölet- és félelemmentes világért küzdenek. A fegyveres vörös alvilágnak nem fog sikerülni újabb milliókat leigázni, hanem véglegesen el fog tűnni a világ színpadáról.

A magunk részéről még csak azt akarjuk hozzátenni, hogy Németország szuverenitásának visszaadása és a nyugatnémet hadsereg felállítása az egyetlen józan út arra is, hogy a német népben esetleg még szunnyadó támadó eszméket le lehessen tömi. Ha a párisi egyezményből kialakul egy célokban, kultúrában, eszmékben és fegyveres erőben is kö-( zös Európa, akkor ebből idővel meg fog születni a politikailag is egységes Európa, s ezzel a német imperializmus kérdése örökre a történelemkönyvek lapjaira kerül.

Viharfelhők tornyosulnak ma földrészünk felett, de mi reménykedünk és azért imádkozunk, hogy ebből ne egy földindulás legyen, hanem a béke napsug ras napja virradjon az emberiségre.

K. F. L.