Kanadai Magyarság, 1955. január-június (5. évfolyam, 1-26. szám)

1955-01-29 / 5. szám

KANADAI MAGYARSÁG 3 1955. január 29. A KOKAFONIKUS ZENEKAR... ! Két folyóirat főszerkesztőjének levele fekszik előttem. Az egyik az öreg Európából, a másik az Újvilágból érkezett. Mindkettőt magyar és újévi gondokba merült barátok Írták, akik évek óta rajta tartják kezüket a magyar emigráció ár­verésén. Ismerik az összefüggéseket, látják a tennivalókat és felmérik az üres szólamokba fulladt magyarkodás délibábos értékét. '‘Valahol végzetesen utat tévesztettünk. Tíz hosszú esz­tendőt tékozoltunk el azáltal, hogy a múlt problémáival, ke­reteivel és személyeivel igyekeztünk feladatainkat megoldani. Ezen az úton haladva a jövőben sem várhatunk mást mint eredménytelenséget, kiábrándulást és csalódást. Teljes lelki anarchiát”. így az egyik. “Meglátod ez a helyzet előbb-utóbb oda fog vezetni, hogy egyszer majd robbanásszerűen félreszorulnak a hagyomá­nyos tekintélyek és jön az a nemzedék, amelyik nem hordott plégallért, nem ült bársonyszékben és nem viselt honatya címet. Egy uj eszmerendszer kidolgozására van szükség, ara, hogy a magyar érveket és szellemi fegyverzetet modernizál­juk, párt és klikk érdekek helyett az egész magyar öröksé­gért harcoljunk”. így a másik. A Kanadai Magyarság állásfoglalása olvasóink előtt is­meretes. A “Végvárban” és “Vasárnapiban írt legutóbbi cikkeiben, már Galambos atya is úgy látja, hogy a magyar emigráció hibái sokkal mélyebbre nyúlnak, mint a “NB. ösz­­szetétele” és “Az Ember” című lap komolytalan köpködései : “Szent meggyőződésem, hogy az emigráció munkája mindaddig meddő, sikertelen lesz, amíg a tapsért dolgozó magyarokat ki nem veti magából. Elérkeztünk ahhoz a pilla­nathoz, amikor eme Augias istállójának megtisztítása fonto­sabb, mint tervek szövögetése, amely tervek megfeneklenek önjelölt nemzeti nagyságaink romboló munkájában”. így Galambos atya. Ezek szerint a hiba tehát bennünk van. önjelölt nem­zeti nagyságainkban, akik így vezetnek, a párt-sajtóban, amely azok romboló munkájához tapsol, a tömegekben, amely a magyar üggyel visszaélő handa-bandázást eltűri. A külföldi magyarság közvéleményét befolyásoló szer­kesztők fenti keserű megnyilatkozásai, gyermekkori mesét juttatnak eszembe, amely Aesopus után szabadon és komisz stílusban valahogy így hangzana : Hol volt, — hol nem volt, — volt egyszer egy zenekar. Ezer év keserve, küzködése hozta össze. A Kárpátok aréná-EGY PILLANTÁS A HAZAI TÁJAKRA... Ä TENGERENTÚL! KANADAI HADSEREG KATONÁS SZÁSZÁRA A kép azt ábrázolja, mikor a Seagram cég “A Kanadai Városok” című festmény-kiállítását a mi Európában szolgáló katonáinknak bemutatta. A mozgó kiállítás 30.000 mérföldes útján tizenhatodik bemutatóját rendezte, amikor a képeket az Első Kanadai Gyalogos Brigádnak bemutatta. Amerre csak bemutat­ták a gyűjteményt, Latinamerikában és Európában, a Seagram gyűjteményt mindenütt lelkes fogadtatás vár­ta. De minden fogadtatás közül a legmelegebb az volt, amit katonáink adtak a képeknek, mert az ő számukra a képek többek voltak egyszerű festményeknél... az ő számukra'egy pillantást nyújtottak a hazai tájakra, ne­kik, akik szülőföldjüktől távol teljesítenek szolgálatot. The jKouse of Seagram játszotta könnyel vigadó nótáit. Minden népnek díszére váló karmesterek dirigálták, prímhegedűsei művészek, zené­szei komoly értékek voltak. A nagy világ azonban nem értékelte és nem értette meg ennek a remekbe szabott szimfonikus zenekarnak teljesítmé­nyeit. Bántotta is ez nagyon a mások szórakozásáért kemé­nyen megdolgozó zenekart. Elmentek hát panaszkodni az Egiekhez. Szerencsétlenségükre ismét rossz helyen kopogtat­tak. Balsors Urnái, aki egyébként is régen tépte őket. Igaz ugyan, hogy jogos kérés elől ő sem tudott kitérni és meg­ígérte a régóta áhított nagyvilági közönséget, de dühében szétverte a zenekart. Kiütötte a pálcát a karmesterek kezé­ből, összetörte a hangszereket, eltépte a kottákat és a min­denüktől megfosztott zenészeket négy világ tájára szórta szana-széjjel. “Tessék a közönség. Az egész világ néz, vár és figyel benneteket. Itt az alkalom, hogy eljátszátok az örök magyar rapszódiát” — mondotta vörös szakállát dörzsölve a disznófejü Nagyúr. A zenekar tagjai egy darabig nem tudták, hogy mi tévők legyenek. Szomorúan emlékeztek vissza a régi időkre, ami-' kor, ha maguknak is, de legalább muzsikálhattak. Egyre ne­hezebben viselték a hazátlan sorsot, míg valamilyen furcsa láz meg nem szállta őket. Megbomlottak szegények. Valahol New York környékén összeverődött egy csomó karmester. A jószivű yenkik hamar dobogót nyomtak alájuk. Felpattantak rá vagy heten és azonmód hátat is fordítottak egymásnak. Elkezdtek dirigálni. Karmesteri pálca helyett ami a kezükbe akadt. Lila cingulussal, — vörös kalapáccsal, baranyai paraszt fokossal, — diplomata glaszé kesztyűvel. Mindegyik valamivel. “Ejnye-bejnye mondották a zenészek, furcsa dolog ez : Karmesterek zenekar nélkül ! Ezeknek az agyukra mehetett valami, — nélkülük kell megpróbálni a dolgot”. A gondolatot tett követte. A zenészek szerveződni kezd­tek. Kiki összeszedte azokat a barátait, akikkel valamikor egy hangszeren játszott. Itt is — ott is, részlegek alakultak. Külön-külön, pikulások-brácsások, dobosok-kürtösök, hege­dűsök és cintányérosok. Lassanként a hangszerek, meg a té­pett kották is előkerültek. Elkezdtek játszani. Először hal­kan, majd mindig hangosabban. Minden részleg a maga nó­táját fújta. Aztán a zenészekkel is valamilyen baj történt. Megőrül­tek tán szegények. A zongoristák vadul verték a billentyűket, a vonósok nyúzták a húrokat és a dobosok kétfenékről ver­ték a dobokat. Akkora lármát csaptak külön-külön, hogy sem­mit sem hallottak már. Azt hitték, hogy zenekarban játsza­nak, vagy legalább is ők a zenekar. Ettől az istentelen zene-bonától, kedvet kaptak a kottafor­gatók is. Elérkezettnek látták a pillanatot a szereplésre ők is. További részlegeket alakítottak és még vadabb tempót dik­táltak. Lassanként már mindenki dirigált és játszott egy­­személyben. Még az európai csárdában rekedt két dudás is. Egy darabig ugyan nehezen fértek meg egymás mellett, de aztán elhatározták, hogy a felszabadítás érdekében, egy du­dán fognak fuvolázni. Persze más-más nótát. Nem csoda tehát, ha a magyar emigráció életét rövidesen rettenetes hangzavar verte fel, ahol minden hangszer, min­den részleg más darabot játszott és mindegyik túl akarta lármázni a másikat. Amikor látták, hogy így sem megy a dolog, kezdték kikapkodni egymás kezéből a hangszert. En­nek viszont az lett a következménye, hogy mindenki olyan hangszert nyaggatott, amelyhez nem értett. Hiába igyekezett egy-két hangszer nélkül maradt szerencsétlen tiltakozni ez ellen a komolynak hitt játék ellen. Elnémították őket azzal, hogy nem ért az igazi zenéhez és egyébként sem engedik a zenekar egységét megbontani. így minden ment tovább a régi módon és a helyzet napról-napra elkeserítőbb lett. Ezer karmester jelölt, ezer különféle melódiát játszatott egyszer re, az ismeretlen hangszert kínzó zenészekkel. “Ilyen hazát­­mentés még nem volt”, — mondták nagy büszkén. “Ez az igazi kakofonikus zenekar !” Közben a világ is összegyülekezett a “Nagy Leszámolás” című előadásra. A kakofonikus zenekart természetesen nem engedték fellépni. Észre sem vették, meg sem hallgatták. Le­zajlott a műsor és zenészeink csalódottan kezdtek szállingóz­ni hazafelé. Balsors Ur azonban ismét megszólalt : “Ezeréves történelmetek folyamán a legnagyobb lehetőséget adtam nektek. A szerepre méltatlanoknak bizonyultatok és lármás össze-visszaságotokkal eljátszottátok azt a lehetőséget is, amit egyébként a némaságra Ítélt ország, imponáló magatar­tásával méltán kiérdemelt. A magyarság átka és kakofonikus zenekarotok hangzavara kisér majd maradék életeteken végig”. Eddig szól a kis mese, a nagyoknak. Kedves Főszerkesztő Barátaim ! Rajtatok az óriási fele­lőség, akik látjátok, hogy “valahol végzetesen utat tévesz­tettünk”. Ne féljetek levonni a következtetést és bátran meg- I vallani amit éreztek : “önjelölt karmesterek lelépni !” — I “Zenészek, hangszert lábhoz !” — “Kellékesek, kottaforga- I tők, jegyszedők és függönyhúzogatók, mars le a dobogók­ról !” — Elölről kezdünk mindent. Személyi, párt és klikk j érdekek helyett, az egész magyar örökségért !” “Veletek I tapsra várok, ha tudtok kéz a kézben sorbaállni, vagy nél­kületek !” Próbáljátok HÍREINK A NAGYVILÁGBÓL ÚJABB GYENGE OROSZ KÍSÉRLET A PÁRISI KONFERENCIA HATÁROZATAI ELLEN A HUNGÁRIA CLUB \szeretettel közli Toronto és környéke magyarságával,! hogy minden PÉNTEKEN, SZOMBATON ZENÉS TÁNCESTÉLYT RENDEZ ÉS MINDEN VASÁRNAP ZENÉS KLUB-EST melyen kávét és süteményt szolgálunk fel. FHa kellemesen akar szórakozni, jöjjön Toronto legszebbj tánctermébe és hozza el barátait is. 7 BRUNSWICK AVE. (COLLEGE SAROK) Telefon : WA. 1-1868 A szovjet legújabb propaganda-fogása, amellyel a huszonnegyedik órában igyekszik megakadályozni a párisi konferencia hatá­rozatainak német megszavazását, az, hogy felajánlotta Németországnak, hogy ameny­­nyiben a párisi határozatokat nem szavazzák meg, úgy “rendes diplomáciai kapcsolatot” állítanak fel Nyugatnémetországgal, s egyút­tal tárgyalásokat kezdenek a választások egész Németországban való előkészítésére. Az, hogy Bonnban van-e .szovjet követ, vagy sem, bizonyára nem érdekli a nyugat­németeket. Hogy eddig a szovjet által elő­készített “általános szavazás” a valóságban milyen lenne, szintén nem vitás előttük. Azt is igen jól tudják, hogy Keletnémetország­ban máris tíz német hadosztály van felsze­relve kommunista fegyverekkel. Pia tehát Nyugatnémetország bármilyen tárgyalások­ba bocsátkoznék a Szovjettel, az. azt jelente­né, hogy a közös Németország területén csu­pán egyfajta német haderő volna fegyverben éspedig a tíz kommunista hadosztály. Ilyen naivnak senki- sem hiszi a nyugat­németeket. Ami azonban a dologban érdekes, az az, hogy a szovjet — félelemből — ismét egy lépéssel közeledett ahhoz a nyugati fel­tételhez, hogy általános négyhatalmi kon­ferenciát addig tartani nem lehet, amíg a teljes Németországban nem lesznek megtart­va a szabad választások. Nincs kizárva, hogy a Szovjet megpróbálja az otthoni közvéle­ményt előkészíteni egyes nyugati feltételek elfogadására. Mindez a vörösök diplomáciai gyengülésének további jele. AZ ELSŐ NÉGER ÉNEKESNŐ A NEW YORK-I OPERAHÁZBAN aláírásakor megjegyezte : “Már kislány ko­romban álmodoztam róla, hogy egyszer majd csak fellépek a Metropolitan! Operaházban. Sokáig kellett várnom, de most úgy érzem magam, mint akinek a tündérálma teljesült”. Nem közölték a közönséggel, hogy milyen tiszteletdíjban állapodtak meg a szerződő fe­lek, de bizonyos, hogy a művésznő a legma­gasabb felléptidíjat kapta, amit a new-yorki operában valaha is fizettek. Az Egyesült Ál­lamokban már eddig is a legjobban fizetett hangversenyénekesnő volt Anderson, aki ala­csony sorsból küzdötte fel magát tehetségé­vel, anélkül, hogy szerénységét elvesztette volna. Néhány évvel ezelőtt 10.000 dolláros alapítványt létesített tehetséges fiatal mű­vészek támogatására, fajra, színre és vallás­ra való tekintet nélkül. Egy művész álma valósult meg ez év janu­árjában, amikor is Marian Anderson, a világ­hírű néger alt-énekesnő, először lépett fel a new-yorki Metropolitain Operaházban, Verdi Álarcosbál-jának jövendőmondója szerepé­ben. Az első néger énekesnő, aki New York nagyhírű színházában felléphet, szerződése SZÁZEZER DOLLÁROS CSEKKHAMISITÁS ONTARIOBAN A rendőrség Orilliában letartóztatott egy öttagú csekkhamisitó bandát, akik több, mint százezer dollár címletű hamis csekkeket bo­csátottak ki, illetve váltottak be. A társaság autón ment egyik városból a másikba, s a szélhámosokra jellemző magabiztos fellépé­sükkel sikerült elérniük, hogy számos gya­nútlan kereskedő elfogadta a fedezetlen, vagy hamis aláírással ellátott csekket, s a megvásárolt árút azután más üzletben érté­kesítették. A bandának úgy akadtak nyomá­ra, hogy Orilliában véletlenül kétszer men­tek be ugyanabba az üzletbe. A tulajdonos azonnal bezárta az ajtót, pisztolyt fogott a szélhámosokra, akiket azután a rendőrség letartóztatott.------------------------o-----------------------­AZ AMERIKAI FLOTTA KÉSZÜLŐDÉSE TÁVOLKELETEN Miután a vöröskínai csapatok elfoglalták a Tachen szigetcsoport egyik kis szigetét, az amerikai 7-ik flottát, amelynek feladata tudvalevőleg Formoza megvédése, a vörös invázió ellen, készültségbe helyezték. Három repülőgép anyahajó indult a forntozai szoros vizeire, s a flotta főparancsnoka is Tachen szigetére helyezte át főhadiszállását. A kö­zelgő támadásra tekintettel elrendelték Ta­chen polgári lakosságának kiürítését, ame­­\yet az amerikai flotta fog támogatni. ÍME A MS KANADÁNK Kanada a csodálatos szép tájak hazája. Az ország számos részében a Központi Kormány és a Tartományi Kormányok által fenn­tartott nemzeti parkok és vadkiméleti területek vannak, ahol a természet eredeti szépségben maradt és védelem alatt áll, hogy a most. élő és a jövendő generációk élvezhessék. Kanada egyik ki­magasló természeti szépsége, s a modern világ hét csodáinak egyi­ke a Niagara Vízesés. A vízesés, amely a Niagara folyón, körül­belül közénep fekszik az Erie és az Ontario tó között, 160 láb ma­gas. A völgytorok szélén vezető utakon néhány lábnyira lehet megközelíteni a vízesést. Maga a vízesés alá külön sétaút vezet. Éjjelenként színes fények világítják meg a vízesést, amelynek látványa évről-évre sokszázezer látogatót vonz. A Vízesés körül elterülő csodás parkok, a dübörgő vízesés, a mélyen alant höm­pölygő folyam együttvéve olyan látványt nyújtanak, amelyet nem lehet egykönnyen elfelejteni. íme egy lenyűgöző, félelmesen gyö­nyörű kép, amely méltán jellemző a MI HAZÁNKRA, Kanadára. : idbf DOW KINGSBEER BREWERY LIMITED

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents