Kanadai Magyarság, 1954. január-június (4. évfolyam, 1-26. szám)

1954-06-26 / 26. szám

Még jönni fog, még jönni kell, Egy jobb kor, mely után Buzgó imádság epedez Százezrek ajakán.

Vörösmarty

C a n a d a’ s largest

Anti-Communist

weekly

in the Hungarian language

Edited and Published at 362 Bathurst St., Toronto

Szerkeszti :

KENESEI F. LÁSZLÓ

Autorized as Second Class Mail Post Office Department Ottawa

4 évfolyam 26 szám.

Ára : 10 Cent.

Toronto, 1954 junius 26

LÉGIPOSTA EURÚPÁBÚL

AZ AMERIKAI SEGÍTSÉG

Európai szerkesztőnk Mattyasovszky Kornél Írja:

A zátonyra futott genfi konferencia, az európai védelmi közösség francia részről történő első hivatalos elutasítása, (a kamara külügyi bizottsága) és a francia tábornoki kar határozott állásfoglalása a védelmi közösség ellen: — a Quai D’Orsay antik bútorokkal és zenélő órákkal tömött konferencia — termeire és a bonni kormányhivatalok modern tanácskozó szobáira: tökéletes napfogyatkozást hozott...! A felfogásában és véleményében megoszló francia közvéleményre erős hatással volt két ismert és tekintélyes katona állásfoglalása.

A FRANCIA VEZÉRKAR VOLT FŐNÖKE, Revers tábornok szerint: az európai védelmi közösség csak politika és jogi, nem pedig stratégiai fogalom, mert nem foglalja magába Spanyolországot, Angliát és a Skandináv államokat. Egyszerűen stratégiai képtelenség — mondja — háború esetén Franciaországot a francia Unió tagállamaitól elválasztani. Egy modern háborúban Németország csak elővédelmizóna lehet, Franciaországnak pedig a tartalék és hadtápzóna szerepét kellene átvennie, a stratégiai légierők főtámaszpontja pedig kizárólag Afrikában lehet. így Revers!

D’ANSELME TÁBORNOK A FRANCIA LOVASSÁG főfelügyelője is megszólalt: ő is a védelmi közösség ellen. D’Anselme azt mondja, hogy: “mi katonák áldozhatjuk életünket a hazáért, de sohasem egy hazánkivüli, vagy hazánt üli eszméért.” Ezek a nyilatkozatok azt mutatják, hogy a francia-német ellentétek nem is annyira a bizalmatlanságból vagy gyűlöletből táplálkoznak, hanem egy — nyugodtan mondhatjuk — korszerüetlen sovinizmusból. Hogy azért a korszerűtlen, túlzó nacionalizmusért Európának esetleg nagy árat kell fizetnie, azt nem látja ma még, a történelmi ösztöneit elveszíteni látszó francia nép, amelynek tiszteletreméltó patriotizmusa sok kisebb-nagyobb európai nemzetnek adott lelkes példát egykoron...

AZ VISZONT, HOGY A FRANCIA SZELLEMI ÉLET legelőkelőbb képviselői: világhírű irók, közírók, a francia társadalom tizennégy reprezentánsa egy közösen aláirt nyilatkozatban a védelmi közösség mellett foglalt állást, azt bizonyítja, hogy a szellem, a gondolat emberei fogékonyabbak a korszak nagy problémái, a sorsdöntő kérdések iránt, mint a politikai párták egyszerű emberei. A szellemnek kell utat mutatnia, amikor a szenvedély eltompitja a: csak a hétköznapokra gondolókat... Ate aláirók között találjuk: Jules Romain, André Maurois, Georges Duhamel ismert írókat, két népszerű közírót: Jean Schlumbergert és André Siegfriedet, Saliege bibornokot és Bethouard tábornokot, aki korábban az ausztriai francia övezet parancsnoka volt.

**

PERSZE NEM JÁRUL A*Z ELLENTÉTEK csökkentéséhez a német sajtó ama feltűnő közlése sem, hogy Indokínában negyvenhatezer német idegenlégiónista halt meg a francia trokolor szolgálatában. Mi magyarok szerényen megjegyezhetjük, hogy az idegenlégió Indokínában feláldozott ezredéi több mint négyezer magyar hősi halottat, — javarészt a volt magyar királyi csendőrség háborús bűnösnek nyilvánított tagjait! — irhatak a veszteség-listára.

A FRANCIÁK IDEGESSÉGE ÉS BIZALMATLANSÁGA talán érthető. Miközben ők Indokínában és Északafrikában milliárdokat költenek el e területek megtartásáért s az idegenlégió iszonyú veszteségei mellett a számukra oly drága és egyre ritkább francia vér is patakokban folyik, addig: a németek nyugalommal és békében építhetnek és erősödnek.

PÜNKÖSDKOR BOCSÁTOTTÁK VÍZRE Hamburgban a világ legnagyobb olajszállító hajóját, (tankhajó), amelyet Irak rendelt meg a legnagyobb német hajóépítő cégnél. Negyvenhétezer tonnás az uj csodahajó és negyven kilométer hosszú lenne az az olajkocsikból álló vonat, amely ugyanazt a mennyiségű olajat szállíthatná, amit ez, a világ leggyorsabb tankhajója tizóra alatt a “gyomrába szívhat” s ugyanannyi idő alatt “kiköphet”.

A HARMINCMILLIÓ MÁRKÁBA (NYOLC MILLIÓ DOLLÁR) KERÜLT HAJÓT összesen tizenhétezerötszáz lóerős motorok hajtják. Arab hercegek, diplomaták, német miniszterek és gazdasági vezetők jelenlétében Mekkából hozott szenteltvízzel, a hires Zem-Zem kút vizével “keresztelte” meg a hajót Bismarck hercegnő s az ünnepélyes avatás a német gazdasági élet fényes ünnepélye volt-KEVÉSBBÉ FÉNYES, de annál bensőségesebb volt Helgoland újjáépítésének ünnepsége. Miután az angolok az agyonbombázott és kiürített szigetet a háború után a brit légierők gyakorlati bombázásainak céljává tették, a piros sziklákból álló érdekes sziget: — egyetlen romhalmaz lett. Se fű, se madár, de még csak férgek sem voltak a szigeten, amikor Löwenstein herceg bátor magánkezdeményezéssel kitűzte a lobogót az elhagyott sziget egyik sziklacsúcsára. Hosszú tárgyalások után az angolok engedtek. Helgoland egvkori lakóinak megengedték a visszaköltözést. Közel egymillió köbméter romot kellett először eltakaritaniok, amíg a napokban elkészültek az első házak, számszerint harminc egy és több

emeletes épület. A sziget most újra az lesz, ami volt. Nemzetközi kiránduló és üdülőhely s ami a legfontosabb: Németország vámmentes területe. A világ valamennyi országa eladhatja áruit Helgolandon — már ha van, aki megveszi! — és nem kell érte vámot fizetniük. Helgoland igy hát az amerikai cigaretta, a brazíliai kávé, a kakaó, ananász s a skót whisky,

— egyébként nagy vámokkal sújtott különlegességek — paradicsoma lesz... Az angolok s sportszellem korrektségével gratuláltak s talán arra gondolnak, hogy mégis csak kár volt ezt a szép kis szigetet 1890-ben az akkori német kormánynyal a keletafrikai Zanzibárért elcserélni..., amely a legújabb tudományos kutatások szerint az elsülyedt Atlantis legmagasabb hegycsúcsa volt...

AZ ÜNNEPÉLYEKNÉL MARADVA meg kell emlékeznünk két méltóságteljes és impozáns ünnepélyről. Az egyik Szent Bonifác, a németeket a keresztény hitre téritő apostol halálának 1200-ik évfordulóján Fuldában volt. Európa bibornokai, püspökei, a politikai, társadalmi, tudományos és művészeti élet legjobbjai tapsoltak Adenauernek, hitvalló beszédének, amely nem volt mentes bizonyos drámai szinezettől. A keresztény kultúra megtartását és megvédését hirdette meg a német kancellár s beszéde nem csak Németországnak szólott, hanem egy kicsit egész Európának, amelynek lakóiban lassan-lassan meghal a keresztény öntudat, hogy helyét a technokrácia pogány istenei foglalják el... Junius 17- én pedig, a bei'lini népfelkelés évfordulóján Németország egyesítéséért s a népidemokratikus rabszolgaság ellen voltak hatalmas gyűlések Berlinben, Bonnban s más nagyvárosokban. V

VISSZATÉRVE A FRANCIÁKHOZ be kel' még számolnunk egy most megjelent könyvről, amelynek Írója egy párisi történelemkutató: Jean Savant. Ez a kíméletlenül tárgyilagos tudós Napóleont “vetkőzteti” le s mint roppant kapzsi zsarnokot mutatja be a világnak. Savant szerint Napoleon kora leggazdagabb embere volt. Vagyonát mai értékben kifejezve hatszázmillió dollárra becsüli. Napóleon vagy onának javarészét aranyban tartotta és a Tuillerák kertjeiben s házaiban rejtette el. Bankokkal nem dolgozott, hogy pénze mindig kéznél legyen. Vagyonát főleg az angolok elleni blokádon kereste. Európából Angliába csak a nagy császár által személyesen aláirt kiviteli engedély alapján lehetett szállítani s ezeket az engedélyeket csengő aranyakkal kellett megfizetni, amelyek a nagy hóditó magánpénztárába kerültek. Savant nem csekély rezignációval állapítja meg, hogy ez a sok oldalú és nagy francia katona és államférfi: kora legnagyobb üzletembere is volt •.

*

MIELŐTT A NAPOS ÉS UGYANCSAK NYUGTALAN Olaszországból közlünk két hirt, még gyorsan elmondjuk, hogy most már vizűm és útlevél nélkül láthatjuk hazánkat..A Dunagőzhajózási társaság engedélyt kapott a szovjet ható- 1 Ságoktól és a dunai államok kormányaitól arra, hogy kiránduló hajói minden ellenőrzés nélkül úszhatnak le a Dunán, de az utasok sehol sem szállhatnak partra. Kivételt csak a szerbek tettek. Belgrádot megnézhetik majd az osztrák, német

— s ha merszük van — magyar turisták is, akik kockáztatják, hogy a Wien, Uranus, Saturnus és Neptunus nevű, —szá munkra oly kedves emlékeket felidéző — hajókon Bécstől a Fekete tengerig madártávlatból szemléljék meg a népi demokráciának a természet által oly gazdagon megajándékozott tájait.

NEM LENNE TELJES A BESZÁMOLÓNK, ha nem emlékeznének meg Guaresch olasz iró további sorsáról (Lásd lapunk május 8 számát!) Nos, miután a “Don Camillo és Peppone” szerzője elintézte függő ügyeit, hatalmas hátizsákkal felszerelve jelentkezett a pármai fogház igazgatójánál. A nagy Írónak kijáró udvariassággal fogadták, örülök, hogy jelentkezett Maestro — mondotta az igazgató — kivételt persze nem tehetek, de Ígérhetem, hogy jó magaviselet esetén büntetésének felét elengedem. — Guarschi rárivalt: — Vegye tudomásul, hogy a bíróság által reám kiszabott büntetés egyedül s kizárólag az enyém. Egy perccel se merjen hamarabb kiengedni, mint ahogyan az nekem kijár. — Azután elmondotta, hogy ezzel a hátizsákkal már megjárta Mussolini börtönét, a háború után a “felszabaditók” zárták be. “Miért menjen nekem a mai rendszer alatt jobban?” — tette hozzá. — Olyan embernek, mint én vagyok örök üldözés a sorsa — mondta befejezésül ez az örökké támadó kedvű, gnnyolódó s maró bírálatokat közlő iró. Vájjon hozzátartozik ez a fékezhetetlenség a harcos irók jelleméhez? Nem tudjuk. Guareschi mindenesetre a forradalmi monarchisták csoportjához tartozik, amely adott esetben erőszaktól sem rettenne vissza, hogy Olaszországban helyreállítsa a királyságot

AZ OLASZ KÖZVÉLEMÉNY nagy érdeklődéssel kisérte kedvenc Írójának további sorsát, de legalább olyan érdeklő- j déssel olvasta a mostanában a milánói “Epoca” című hetilap- j

Folytatása a hetedik oldalon.

A guatemalai fegyveres felkelés, amelyről lapunk más helyén részletesen beszámolunk, a latinamerikai népek első tudatos kísérlete arra, hogy a kommunizmus ellen a megfelelő formában vegyék fel a küzdelmet. A guatemalai Arbenz -féle kommunista-barát kormánynak küldött orosz fegyverszállitmány volt a világbolsevizmus első kísérlete arra, hogy a nyugati féltekén megszólaltassa azokat a géppisztolyokat, amelyek, számára meg szerezték Középeurópa nagy részét, Kínát, valamint Délkeletázsia jelentős területeit. A Szovjet arra számított, hogy a latin-amerikai indiánok közé éppen olyan könnyen be tudja csempészni a nacionalizmus álarca mögé bújó kommunizmust, mint Ázsiában. A menetrend ugyanaz lett volna itt is, mint mindenütt; a földéhes parasztokat a földbirtokok erőszakos felosztására ingerelni, a földreformból osztályharcot csinálni, az osztályharcból forradalmat, amelyet a “magas” moszkvai pártiskolát végzett professzionista gyilkosok vezetnek. A kommunizmus segélycsapatai ugyanazok lettek volna, mint mindenütt: börtöntöltelékek és magukkal meghasonlott, tehetetlen, vagy lusta semmirekellők. Ahogyan Jókai mondta, amikor a “Jövő Század Regényében” megjósolta az Oroszországból eredő világhódító forradalmat: “A Pálinka és a Rongy.”

Ha a latinamerikai népek ugyanazon a fokon állnának, njint az ázsiai kontinens színes népei, akkor a szovjet terv sikerre is vezetett volna. A guatemalai szociális helyzet iskolapéldája annak az állapotnak, amely megérett a Lenin-féle forradalmi és társadalom-züllesztő elméletek gyakorlati kivitelére. A 3 és fél milliós indián földmives szegénységben él, — a föld 80 százaléka a lakosság 2 százalékának tulajdonában van, — a szakszervezetek már kommunista vezetés alatt állanak, — az állam élén egy külföldi származású ember áll, akit egyedül a hatalom erőszakos megtartása érdekel. Ezért is választotta a Szovjet éppen Guatemalát első amerikai támaszpontul.

Csakhogy az amerikai népeknek sokkal nagyobb tradícióik vannak a forradalmakban, a partizánharcokban, a zsarnokok elleni fegyveres küzdelemben, mint a bolsevistáknak. Amikor az orosz cári rendszer — amelytől Leninék a tömeggyilkolás, deportálás, haláltáborok technikáját tanulták — még akadály nélkül, mukkanás nélkül küldte rendszeresen Szibériába mindazokat, akik reformokról, szociális eszmékről, vagy nacionalista eszmékről akár egy szót is szóltak, — Mexikó, Argentina, Brazília, Chile, Venezuela és a többi, kisebb délamerikai állam már mind átélte a maga véres forradalmát és végleg megszabadult spanyol, illetve portugál gyarmati helyzetéből, — nem is beszélve az USA-ról, amely már a 18-ik század végén nemcsak politikailag, hanem gazdaságilag és szellemileg is elszakadt a brit birodalomtól

A latinamerikai államok spanyol-ellenes forradalmai, amelyek 1830-tól a 19-ik század végéig tartottak, minden latinamerikai államban a legszélsőbb nacionalista pártokat hoztak a hatalomra- Abban az időben a nagy birtokosok a spanyol hódítók leszármazottai voltak, s ezeket a felizgatott, félmüveit, vagy egészen műveletlen indiánok sokhelyen lemészárolták, sokheyen mindössze kirabolták. Azonban a kegyetlen polgárháborúk eredménye egész Latinamerika területén az volt, hogy ma a spanyolok, az indiánok és a spanyol-indián keverékek, akik Latinamerika lakosságának túlnyomó részét képezik, egyformán szélsőséges nacionalisták, akik salát államuk függetlenségét minden külső befolyással szemben féltékenyen őrzik. Nincs szükségük importált, idegen forradalomra, ha u°y érzik, hogy a kormányuk rossz utón ’ár. ők maguk is hajlandók és képesek is fegyveresen elűzni és egy másikat hatalomra segíteni.

Ezért követtek el az Arbenz-kormáry bolsevista tanácsadói nagy taktikai hibát, amikor kommunista fegyvereket hoztak be az országba. Ennek a következménye volt, hogy az USA a maga részéről az Arbenz-ellenes, Honduras területére menekült felkelőknek viszont amerikai fegyvert adott, de ne gondoljuk azt, hogy akár a Guatemala fővárosa ellen vonuló nacionalista guatemalai hazafiak, akár az ellenük harcoló guatemalaiak különösebb szeretettel viseltetnek az amerikaiak, illetve a kommunistákkal szemben. Az 1935-ös spanyol polgárháború idején még igaz volt, hogy a polgárháború spanyol áldozatait a szembenálló oldalon ezzel parentáltak el: “Úgy kell neki, minek avatkozott a külföldiek dolgába!” De Guatemalában, vagy Latinamerika bármely területén más a helyzet. Itt a lakosság a maga ügyéért, a maga országáért harcol, s minden külföldi beavatkozást eleve utál és visszautasít. Persze a fegyverszállítás egészen más kérdés.

Akármi is lesz tehát a guatemalai forradalom eredménye, meg fogja szüntetni a szovjet beavatkozási kísérletet, mert Latinameríkában csak lokális eszközökkel, nem pedig idegen jelszavakkal lehet forradalmat vezetni.

Amit az USA magatartásában örömmel kell üdvözölnünk, az, hogy nem habozott kellő időben, kellő hangon leleplezni az orosz fegyverszállijtásokat. Ugyancsak megnyugvással hallottuk C. Lodge, amerikai UNO-delegátus erélyes beszédét az UNO biztonsági tanácsában, amelyben a Szovjetet félreérthetetlenül figyelmeztette, hogy a Guatemalában való esetleges beavatkozási kísérlete más helyeke: i való azonnali megtorlásra vezetne. Ami azonban az USA magatartásában nyugtalanságra ad okot, az, hogy a Guatemalai kérdésben az Egyesült Államok nem mint Guatemala védelmezője, hanem mint a nyugati kontinens keresztes lovagja lép fel. Bármennyire igaz ugyanis az, hogy az USA ma az egész nyugati világ és az egész emberhez méltó életforma legerősebb védelmezője, — az olyan fellépés, amellyel az Egyesült Államok felülre!-lefelé, mint “tehetetlen kisebb népek patronusa” vesz védelmébe a kommunizmus által fenyegetett országokat, gyanút és kellemetlen érzést vált ki a nacionalizmustól fütött népekben, legelsősorban pedig a latinokban.

Talán nem tévedünk, ha azt mondjuk, hogy a franciák habozó magatartásának és az olaszok ingadozásának a valódi oka ez a kissé leereszkedő magatartás Amerika részéről. Ezek a latin népek nem elég erősek ahhoz, hogy elutasítsák az amerikai segítséget minden egyes felmerülő kérdésben- De éppen, mert kénytelenek adott esetben segítséget kérni és elfogadni, nem hálát, hanem szégyent éreznek. S ez még sokkal inkább áll a latinamerikai államokra. Amikor tehát az USA a guatemalai kérdésben fegyverszállítás, illetve erkölcsi és anyagi támogatással, valamint a valószínűleg elkövetkezendő tengeri blokáddal állást foglal, — hatalmas lépést tesz az amerikai kontinens egysége és a bolsevizmus visszaszorítása felé. De az, hogy ez az egységi valóban tartós lesz-e, az attól függ, milyen MODORBAN, MILYEN HANGON fog Guatemalának segítséget nyújtani. Reméljük, hogy az amerikai diplomaták ezúttal meg fogják találni azt a hangot. amelyet a világ legerősebb és leggazdagabb hatalma megengedhet magának. -----------------------o-----------------------ELKÉSZÜLT AZ ELSŐ OROSZ ATOM-AGYÚ-----------o-----------Franciaországból származó jelentések szerint az orosz tüzérség Keletnémetországban felállította az első atom-lövedéket kilövő nehéz ágyút. Az ágyú hordképessége állítólag 45 kilométer.