Kanadai Magyarság, 1954. január-június (4. évfolyam, 1-26. szám)

1954-06-05 / 23. szám

KANADAI MAGYARSÁG 2 1954 junius 5 KANADAI NOTESZ FARMEREKNEK Szerkesztőség és kiadóhivatal: 362 Bathurst St. Toronto. Telefon: EM-3-7678. Laptulajdonos-főszerkeszto: KENESEI F. LÁSZLÓ Megjelenik minden szombaton Előfizetési árak : egész évre $5, fél évre $2.75, egyes szám ára 10 Cent. Amerikában : egész évre $6, fél évre $3.25. Más külföldi államokban, 6 amerikai dollárnak megfelelő nemzetközi coupon. Válaszbélyeg nélkül érkezett levelekre nem válaszolunk ! Felhívás nélkül beküldött kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. CANADIAN HUNGARIANS Published every Saturday Editor in Chief and Publisher LÁSZLÓ F. KENESEI Editorial and Business Office : 362 Bathurst Street, Toronto, Ont., Canada. XL9L-V W3 "R1 Dicső Magyar Hősök! Magyar Testvér! Csak az a nem'zetj§letképes, mely hősöket s mártírokat tud adni történelme számára. Az ezeréves magyar nemzet ta­lán a történelemben egyedül álló véres küzdelmeinek emléké­ben mindenkor megértette az életnek ezt a kegyetlen, de igaz­ságos törvényét. Ebből a törvényből született az, hogy sehol egyetlen országban sem ünnepelték oly mélységesen, lélek­ből a múlt mártírjait, hőseit, a névtelen porladó katonát, mint nálunk.' Ma a rabságban szenvedő ország nem állhatja körül az Ismeretlen Katona Síremlékét, a Hősök tere csendes, nincsen ünneplő közönség, nincsen kürtszó, díszszázad. Ezért mi, a szabadföldön élő magyarok, idézünk Tite­ket vitézek, Hunyadi törekvő hős katonái, Zrínyi várvédői, Dugonics Tituszok, Dobó Katicák, harminckettes, hős bakák, Doberdó hősei, székelyhadosztály, névtelenjei, a második vi­lágháború don-dnyeper-i hősei, a Kárpát bérceinek védői, a magyar alföld vitéz harcosai, az 52 napos budapesti harc hő­sei és védői, idézünk Titeket. Mily bátorsággal harcoltatok a don-dnyeperi folyóknál, a Kárpát bérceinél álltátok a harcot a túlerővel, s Budapest véres ostrománál újjászületett Dobó Katicák, Zrínyi Ilonák harcoltak a hősök mellett, s nem rajtatok múlt, hogy a harc, a védősereg ellenállása elbukott. A meggyalázott magyamő, anya, gyermek sikolya pedig elfulladt a halálthozó repülő­bombák zajában, de a demokráciát ígérő Jalta s Teherán fő­urainál is süket fülekre talált. S mi tudjuk azt, hogy Ti, hős keresztes vitézek, meg­­becstelenitett magyarnők a nyugati kultúra védelmében hal­tatok meg, s ma hosszú esztendők távlatából látjuk, hogy a Ti hősi harcotok, halálotok nem volt hiába való. REÁL TISZTELETBELI RENDŐRÖK MONTREALBAN (Canadian Scene.) Kevés kanadai város­ban van annyi rendőr, amennyit a hatóságok a jó rend és a törvény betartása érdekében kívánatosnak tartanak. Montreál is ugyan­abban a kellemetlen helyzetben van e tekin­tetben, mint a többi nagy városok, de a vá­ros rendőrségének vezetője úgy véli, hogy megtalálta a rendőrlegénység szaporításának a módját. Minden magánszemély, aki segít a rendőr­ségnek valamely nagyobb bűntény megoldá­sában, automatikusan tiszteletbeli rendőrré lesz. A városnak máris van öt ilyen büszke polgára. Olyanokat tesznek meg tiszteletbeli rendőrré, akik kinyomoztak gyilkossággal gyanúsított személyeket, fegyveres betörő­ket üldöztek, annak ellenére, hogy töltött tegyverrel fenyegették őket, bankrablókat kergettek .és fogtak el, továbbá felkutattak olyan gépkocsivezetőket, akik gázolás, vagy baleset után nem álltak meg. Royal Brochu 16 éves fiú az első, aki tisz­teletbeli rendőr lett. Brochu látta, hogy há­rom fiatalember megtámadott egy taxi sof­­főrt és ellopta a kocsiját. Kerékpárján követ­te a taxit, amig egy rendőr őrszobához ért, s ott szólt a rendőröknek, hogy fogják el a há­rom fiatalembert a lopott taxiban ■ A tiszteletbéli rendőri cim a montreáli pol­gárokat nagyon megváltoztatta. Most sokkal többet segítenek a hivatásos rendőröknek, mint azelőtt. Úgy látszik sokan szeretnének tiszteletbeli rendőrök lenni.--------------------—o-----------------------­FURCSASÁGOK közelében lévő nagy kéményben szoktak volt fészkelni. A kéményt azonban védő rostával födték be s a fecskék a kandalló kéményen át beköltöztek a Beatty-házba. Sok elpusztult mielőtt ki tudták őket zavarni — s a házat megint ki kellett festem. UJ ÖTLETEK a házépítésben---o-NINCS KROKODILUNK VAGY SKORPIÓNK, DE... (Canadian Scene.) Bár Kanada éghajlata mérsékelt és hideg telei megvédik a kelle­metlen rovaroktól, néha itt is állnak elő szo­katlan helyzetek. Az 1930-as években annyi volt a sáska a préri tartományokban (Mani­toba, Saskatchewan, Kelet-Alberfca), hogy valósággal leállították a vonatokat. A sínek ugyanis síkossá lettek, amint a vonat kere- A szabad i kei áthaladtak az ott megtelepedett sáska nyugati világ a történelem mártírjaivá glorifikálta harcoto­kat, s elfog jönni az idő, amikor ők is megállnak egy néma percre — mint mi ma — egy elvérzett, meggyötört, meggya­lázott s kiirtott, de Isten, Haza s Nemzet szolgálatától soha meg nem tántorodott magyar nemzet előtt! S ma szálljon imánk a halott Hősökért, mártírokért, a börtönben szenvedőkért, s kérjük az Egek Urát, hogy adjon _ a halottaknak csendes nyugodalmat, nekünk pedig a hősi élet nyomorgó harcosainak erőt, hogy méltók maradhassunk Hozzájuk, Hőseinkhez, a szenvedőkhöz. Isten! Segítsd meg a szenvedő magyar nemzetet, add vissza országát, s népének szabadságát. BENE, kanadai országos elnöksége. mmzmm se■mmc-a* ::<♦> <♦> se­ra jokon és a mozdony nem tudott vontatni. Sok gépkocsi baleset is történt. Nem lehet­­tett fékezni, a kerekek csúsztak a kövezeten. 1930-ban csupán Saskatchewan-ban 13 mil­lió dollár kárt okoztak a sáskák. Az idén is­­' mét sáskg veszedelemre van kilátás. Néhány évvel ezelőtt másfajta, szerencsére kevésbbé súlyos csapás sújtotta Inwood váró sát, Manitobában. A város közepét ezrével lepték el a kígyók, ott töltötték a délutánt, majd estefelé eltávoztak. A kígyók ártalmat­lanok voltak, sőt rendes körülmények között haszríosak is, abból a szempontból, hogy pusztították a férgeket. A lakosság mégis g. <♦> ■%. <♦> <♦> <♦> <♦> ;se-CSÖKKEN A GYÜMÖLCSTERMELÉS szabadulni akart tőlük, s benzint öntött rá­­% ——------o-----------­juk. Ez nem nagyon vette el a kígyók ked- (Canadian Scene.) Ontario tartomány ipari fejlődése kö­vét a városba kúszástól, bár néhány elpusz- moly veszéllyel fenyegeti a tartomány friss gyümölccsel való tűit — megfertőzvén a város levegőjét. Vé-, ellátását, valamint a gyümölcsárakat­gül is vegyszerekkel űzték el őket. 1950-ben több mint 35 millió dollár értékű gyümölcs ter-Nem régen 500 hamiltoni férfi egy európá-! mett Kanadában. E termésnek közel fele Ontarioból szármá­ból behozott kellemetlenség: a seregély ellen ! zott. Az ontarioi termés 57 százaléka, — pénzben kifejezve: indított háborút. Ezek a kicsiny, de'zajos 10,089.932 dollár értékű gyümölcs — azon a kis földsávon madarak a város közepén levő épületekre te-: termett, amely a Niagara folyótól nyugatra, a Niagara mere­­lepedtek le, mielőtt éjszakai nyugovóra tér-' dek lejtője és az Ontario tó déli partja, között terül el. Ezen tek volna a Gore parkban. A becslések szerint ( a területen 1950-ben 54,000 acre (1 acre: 0.703 kát. hold) közel 2 millió seregélyből állt a sivitó csapat,! gyümölcsös volt. Ma valamivel kevesebb a gyümölcs terület amely bepiszkolta az épületeket és nem a Niagara félszigeten. Az ipar, valamint a lakóterület terje­­hagyta eludni az embereket. Ezután derül i dése elveszi a tartomány gyümölcstermelés számára legmeg­­majd ki, hogy vájjon a hamiltoni sortüz vég- j felelőbb területeit. • legesen elijesztette-e a madarakat a város-! Ontario őszibarack termésének 78, szőlőtermésének pe­­ból. j dig 95 százaléka a niagarai “gyümölcs őv”-ben terem. Egy A legkülönösebb madár-sokadalom azon^tgnna (1016.05 kg ) őszibarackért a konzervgyárak 90 dói­ban 1952-ben jött össze Mr. és Mrs. John lárt fizetnek, a szabad piacon azonban a termelő csak 40 dol- Beatty otthonában, Pembroke városában, lárt kap érte. A szőlő tonnájáért a gyárak 80 dollárt adnak. Ontarioban. Beattyék éppen újra festették j Ha a Niagara félsziget termelése kiesik, a friss és konzervált lakásukat és két hétre ezután, mikor Mrs.: gyümölcs ára erősen fel fog emelkedni Ontarioban. Beatty kisebb utazás után hazaérkezett, kb. I Hamilton, St- Catharines és Niagara Falls városainak 3000 kormos madarat talált a lakásban. Ka- jól jön Ontario egyre növekvő iparosodása. Sajnos azonban, zári fecskék voltak, amelyek a Beatty-ház az ipari telepek és a velük járó lakónegyedek kisebbítik a gyümölcstermelő területet. Olyan csábitó árakat kínálnak a gyümölcstermelők földjéért, hogy nem igen tudnak nem-et mondani. Szakértők véleménye szerint az utóbbi 15 év alatt a Niagara gyümölcstermő területének 20 százaléka veszett el emiatt. Ontarioban nincs még egy hely, ahol a talaj, valamint az éghajlati és helyrajzi adottságok olyan kedvezőek volnának gyümölcstermelésre, mint a Niagara félszigetén. Ezen a terü­leten átlagosan 212 termő és 158 fagymentes nap van éven­te. A csapadék mennyiség átlaga: 38 incs hó és 30.9 incs eső évente. A gyümölcstermelők mégis eladják földjüket, mert a fi­zetett magas árak — acre-enként 5000 dollárt is megkap­nak — kényelmesebb életmódot biztosítanak számukra. Az adókulcs állandóan emelkedik, mivel a terjedő lakótelepek egyre több közszolgáltatást kívánnak a városoktól. Érdekelt csoportok a közelmúltban gyűlést tartottak Hamiltonban, hogy megtárgyalják a félsziget föld-használa­ti kérdését. Bizottságot küldtek ki a helyzet kivizsgálására. A félsziget gyümölcstermelő területeinek megvédésére olyan hatóságra van szükség, amelynek széleskörű jogai volnának, a területfelhasználás eldöntésének kérdésében. A St. Law­­rence-i tengeri ut elkészültével bizonyára több kikötőre lesz szükség a tó délnyugati partján. Ez további ipari terjeszke­dést hoz maga után, ami könnyen a gyömülcs őv teljes el­vesztésével járhat-Vannak, akik szerint a kérdés megoldása az volna, ha a tartomány betiltaná a további ipari és lakónegyed terjeszke­dést a Niagara meredek lejtője alatt, a gyümölcstermelésre alkalmatlan, területek kivételével, továbbá, ha elősegítené az ipartelepek létrehozását a meredek lejtő fölötti síkságon. A probléma meglehetősen aggasztó, nemcsak Ontario, hanem egész Kanada szempontjából, mert ha nem tudják megoldani, az ország elveszti élelmiszer ellátásának egyik fontos részét. {Canadian Scene) A nyáron alkalmunk lesz látni a kanadai házépítés uj fejlemé­nyeit. Az ország 10 városában beműtatják q nagyközönség számára az újításokat szem­léltető házakat. Az ötlet Cleve Edgett agyában született meg. Mr. Edgett a British Columbiai épület­­fagyárosok szövetségében dolgozik, 1952-ben a toróntoi nemzetközi vásárra beküldött egy ház tervrajzot. Ennek alapján megépítettek egy mintaházat az Országos Kiállítási Csar­nok mellett, ahol a vásárt tartották, és azt mintegy 200 ezren nézték meg. Mr. Edgett ezután, hogy propagandát csi­náljon a British Columbia-i épületfának, rá­vette Victoria, Vancouver, Edmonton, Cal­gary, Regina, Winnipeg, London, Toronto és Montreal városok építészeit, hogy tervezze­nek a helyi szükségleteknek megfelelő háza­kat, British Columbia-i épületfa felhasználá­sával. Minden egyes ház úgy készül, hogy megfeleljen a megrendelő családnak, vagy egyénnek és alkalmazkodjon a helyi éghaj­lati és egyéb viszonyokhoz. A házak ára a becslések szerint 10 és 28 ezer dollár között váltakozik. Mielőtt átad­nák őket a tulajdonosaiknak, néhány hónap­ig közszemlén fognak állani. Kérjük kedves előfizetőinket, hogy címválto­zásuk esetén az előző címüket is közöljék ki-LAPUNK NYOMDAVÁLLALATA A MAGYARSÁG SZOLGÁLATÁBAN ! Felhívjuk olvasóink figyelmét, hogy lapunk nyomdája meghívók, esküvői- és gyászjelentések, üzleti levelek, rophatok, könyvek és újságok stb. kiszedését és kinyomását a legszebb kivitelben, olcsó áron vállalja. Címünk : 362 Bathurst St. Telefon : EM. 3-7678 ‘ adóhivatalunkkal. •se-: :<♦> -se- <♦>: -se- •»>: <«• <♦> <♦> <♦> <♦> se- mm.; <♦> : . <♦> :: -se-: -sec mm mm: mm mm mm m<m Mesék a Hajdúságról Irta: Marschalkó Lajos I. Széchenyi mondotta, hogy nem holt föld alkot hazát, hanem csak élő ember. És ín most az eltűnt, elveszett magyar világ­iak egy kis darabjáról szeretnék mesélni. Arról a földről, amelynek akácillata úgy suhan át a szivén, mint a messzetünt if­júság, mint az elolthatatlan, örökre visz­­szajáró szerelem. De nem a holt földi ől mesélek, noha az is szép volt suttogó akác­­srdőivel, rónáival, amelyeken érett az aranykalász és amelyek fölé tündéri fény­játékot festett a Hortobágyról betévedt délibáb. Az élő emberről szól a mese és az idegen földön felfájó emlékezés. Nem ismertük eléggé ezt a kis meseor­szágot, ezt a különleges magyar társa­dalmat és nagy baj, hogy nem ismertük, mert a Hajdúság volt az a föld, ahol min­den időben, minden rendszerben mint ma mondanák — ideális demokrácia, de ahogy mi mondjuk, — ideális szabad társadalom élt. Ez csak azért volt lehetsé­ges, mert a Hajdúságon mindenki nemes volt. A napszámos, a főispán, az iparos, a gazda ugyanazt a soha el nem ismert haj­dú-nemességet hordozta, amely valóban nemesség volt, mert a magyarságnak tett szolgálatokért adta Bocskay István, a nagyságos fejedelem. Csak ilyen társada lomban, a római civitassal méltán vetek vő szabad emberek között fejlődhetett ki a földi dolgok és földi tekintélyek iránti tiszteletlenség — amely a szabadságnak egyik legfontosabb kelléke — és csak itt élhetett mélységes alázat az Isten iránt. Mert amikor száz esztendővel ezelőtt, a márciusi forradalom kitörésének hírére néhány tüzes republikánus beszédet mond­tak a hajdú kerület főterén, megüzente va­lami császári biztos, hogy jó lesz, ha be­fogják a szájukat, mert jő ám a császár ő­­felsége, vagy legalább is a hadserege, az­tán lehűti a tüzes fejeket. — Höszen csak jöjjik, — vonták meg a vállukat a hajdúk — ha mersze van hoz­zá. Aztán néhány nap alatt egész regiment huszárt ültettek lóra, de úgy ám, hogy maguk adták hozzá a patkószeget, a lovat, embert, a puskát, menázsit, meg a lénun­­got is. És még nyolcvan év után is büsz­kén emlegették, hogy azóta se járt császár Hajdúböszörményben- A regiment-állítást csak később bánták meg. Emlékszem. . . ott álltunk a keleti pályaudvar előtt, hogy fogadjuk a szabad­ságharcos zászlókat, amelyeket akkor hoz­tak haza — először — Moszkvából. Fegy­veres András uram is ott könyöklődzött a tömegben, s mikor megismerte a Silye-hu­­szárok háromszögletű lovas-standárját, ugyancsak kezdte magasztalni a muszkát. — Látja öcsém nem is olyan rossz emberek ezek. Bolsevikok ugyan, egye a fene, de azir haza adták az ászlót. — Nem ingyér adták ám, Fegyveres uram! Rákosi Mátyást adtuk érte cseré­be. — Ejnye no, — csavarta meg félelme­tes bajuszát Fegyveres u^am — akkor meg rossz vásárt csináltak szeginyek. — Hogy-hogy? — kérdeztem. — Hát csak úgy, hogy ennyi szip zász­­j lóért odaadtunk vóna minden csúf kome­­! nigtát! Már pedig, ami a vásárt illeti ahhoz na­gyon értettek lent a Hajdúságon. Egyet­len böszörményi disznó — azaz, hogy disz­­tp-vásáron, — mert a sertést következete­sen csak disztónak nevezték, — több “fett” mozgott, röfögött, mint a Niebel­­lungok kora óta az összes bajor élelmiszer­kártyákon. Évente ötvenezer kövérre hí­zott, járni sem tudó mangalicát exportál­tak egyedül Böszörményből. A másik öt­venezret meg szép csendesen elfogyasz­totta a város harmincezer lakosa. A nagy vásártéren ott álltak szerda reggelenként a gazdák s botjukra támaszkodva, csak úgy foghegyről vetették oda az elefánt­­nagyságú mangalicákat vizsgáló szenzál­­na-k: —Jau dísztó e, ó-tetett! (Ami irodalmi nyelvre fordítva azt je­­entette. hogy jó disznó ez, mert ó-tengerit evett.) A kalóriadús koszton fel is nőtt ám itt egy olyan generáció, amelynek párja alig volt még otthon, szép Magyarországon sem. A bő kosztot, a budai bor hatását, no meg az ősi virtust le is kellett vezetni, a­­mire békevilágban persze nem állott ren­delkezésre más mód, mint egy kiadós ve­rekedés, amihez mindig meg voltak a meg­felelő ellenfelek is. A hajdú városok népe ugyanis a legutolsó évekig ugyanígy tize­dekben lakott, mint 1605-ben,, mikor a nagyságos fejedelem letelepítette őket \ Rendszerint az első tized volt a legelőke­lőbb, mert abban a lovas hajdúk laktak, Szoboszló pedig fejhosszal vezetett min­den hajdú város előtt, amennyiben népes­sége kizárólag lovas hajdúkból került ki. Érdekes szokás volt, hogy egyik tizedből nem ehetett a másikba költözni, még ke­vésbbé nősülni. Nem valami -kaszt-rend­szer volt ez, mert a különböző tizedbeliek nagyon jól megértették egymást — e­­gyébként. Ebben a két dologban azonban nem ismertek tréfát. Ha valamelyik le­gény mégis megpróbálta átlépni az írat­lan törvényt, akkor aztán előkerültek a suhogós akácfa botok, nem egyszer a mé­száros taglók is, és az első világháború ide­jén, az egyik isonzói csata után méltán mondta az egyik frontról jött cimborám: — Semmi se vót az egész! Nálunk egy vasárnapi verekedésnél több halott esik, mint odekint. Ennek az ősi, virtuskodó sportnak kü­lön tudománya volt. Apáról fiúra szállt a titok, hogy milyen idős korában kejl le­vágni az akacfa husángot, meddig kell pá­colni, trágyába áztatni, hogy hajlékony legyen, ne törjék. A rendészeti szervek be­avatkozása reménytelen dolog volt. Mert ha feltűnt a városi rendőr, akit csend-ka­tonának hívtak, hirtelen összefogott a két párt s most már az volt a virtus, hogy úgy szorítsák meg' a csendkatonát, hogy az “ott bujjik be a kapualjon, ahonnan a Bodri-komondor kikaparta magát”. Azután elkövetkezett az idők teljessége. 1914-ben már nem kellett otthon keresni az ellenséget- Ha visszagondolunk a teg­napok magyarjaira, akik elindultak a szerbiai, volhiniai csatamezőkre, —igen— csak akkor lehet lemérni, hogy mit vesz­tett Magyarország két világháború ször­nyű vércsapolásában. Magas, daliás, pi­rospozsgás emberek ezrei, — a világ leg­nagyszerűbb katona anyaga — indult el innen a véres keresztelőre. Nem véletlen, hogy a világháború leghősibb ezredei a Székely-földről és a Hajdúságról kerültek ki. A 39-esek, a 3-as honvédek, 2-es Ti­­sza-huszárok, a Vilmos-huszárok, hogy az­tán mire véget ér az első világháború több, mint hatszázezer hajdú hős neve ragyog­jon a hat hajdú város hősi emlékoszlopa­in. Csodálatos fajta volt ez. Életében nem látott nagyobb hegyet a húsz méter magas Messzelátó dombnál és mikor az öreg, haj du népfelkelő meglátta a Monte San Mic­hele oimát, indignálódva kérdezte a szá­zadparancsnokot : — Mit gondol százados ur? Zerge szül­te az én anyámat? Aztán megmászta a csúcsot és külön­bül állta meg a helyét, mint a hegyen szü­letett tiroli vadászok. A hajdú ember hadi leleményességéről, csodálatos tájékozódó ösztönéről a leg­szebb, legmulatságosabb történetet Vora­­czycsky Olivér egykori szófiai követ, a 7- es huszárok hajdani kapitánya mesélte el körülbelül ekként: A gorlicei áttörés előtt járőrbe küldött két hajdú huszárt. Közben megtörtént a támadás, a front előre lendült, a két hu­szár pedig nem került elő. Biztosan elfog­ták őket! — mondták a baj társak—. Le­het, hogy elestek. Már valahol Varsó alatt járt az ezred, mikor hónapok mijlva beál­lított a két huszár. — Hát ti hol az ördögben csavarogta­tok? — ripakodott rájuk a kapitány. — Jelentem alássan, kerestük az ezre­det! — hangzott a válasz. — Aztán tudta valaki, hogy hol va­gyunk? — Nem tudta azt senki. — Akkor hát hogy találtatok ide? —Jelentem alássan, a térkép alapján. — Miféle térképetek van nektek? —á­­mult el a kapitány. — Ezé! — húzta elő az egyik huszár.— Még a rüsszünggal együtt kaptuk Debre­cenben. A kapitány megnézte a mappát. A szer­biai Nis és Pirot környéke térképe volt. De a két huszár mégis eltalált vele — Var­só kapujáig. (Folytatjuk.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents