Kanadai Magyarság, 1953. július-december (3. évfolyam, 27-51. szám)
1953-07-25 / 30. szám
1953 julius 25 6 KANADAI MAGYARSÁG A kárpátaljai Magyarok Szövetségének Programmja------------0------------1. Kárpátalja orosz kommunista zsarnokság alatt sínylődő magyar és más őslakos népeinek teljes jogi osztottságára, védtelen kiszolgáltatottságára és súlyos szenvedéseire felhívni a nemzetközi fórumok és a világ közvéleményének figyelmét. 2. A nyugati szabad népek előtt ismertetni azokat a veszélyeket, melyek Európa békéjét és biztonságát fenyegetik azáltal, hogy Benes Kárpátalját Moszkva kezére játszotta át s ezzel a Nyugat meghódítására törő kommunista orosz imperializmus, a Kárpátok nyugati lejtőin megvethette lábát. 3. Minden eszközzel küzdeni azért, hogy a jövő területi és politikai rendezése során Kárpátalja visszakerüljön a Kárpátok övezte Dunamedencében lakó népek politikai közösségébe, ahová történelmi, földrajzi és gazdasági adottságainál fogva tartozik, melyből 1919-ben erőszakkal, a lakosság akarata ellenére szakították ki. 4. Már most az emigrációban kidolgozni egy oly közjogi rendezés alapelveit, amelyek a felszabadulás után Kárpátalja népei: a magyarok, ruszinok, németek és románok részére teljes egyenjogúság alapján biztosítják mindazon jogokat, amelyek vallási, politikai, kulturális és közgazdasági vonalon rendezik az őslakó népek békés együttélését. 5. A közös érdekű célok megvalósítása, valamint a jövő harmonikus együttélés előfeltételeinek megteremtése érdekében a legszorosabban együttműködni a baráti ruszin nép hasonló törekvésű emigrációs szervezeteivel. 6. Kapcsolatokat kiépíteni mindazon emigrációs, nemzeti és népi szervezetekkel, amelyek célkitűzései a K. M. Sz. céljaival összhangban állanak. 7. Nyilvántartani és egybefogni a világon szétszórt, Kárpátaljáról származó magyarokat, tájékoztatni őket az időszerű hazai és nemzetközi eseményekről és a feínnálló lehetőségek keretében előmozditani szociális és kulturális érdekeiket. INDOKOLÁS: Az a terület, melyet az első világháború befejezése óta “Kárpátalja” elnevezés alatt ismerünk, a honfoglalástól 1919-ig, tehát több, mint egy évezreden át Magyarországhoz tartozott, mint annak szerves, földrajzilag és közigazgatásilag el nem határolt része. Ennek a területnek különböző nemzetiségű lakossága az évszázadok folyamán a legnagyobb egyetértésben élt együtt. A magyar haza iránti hűsége és ragaszkodása példás volt. Az őslakos magyarsággal vállvetve, különösen a 14-ik században betelepített ruszinok utódai, vállalták mindenkor a magyar sorsközösséggel járó, nem egyszer súlyos áldozatokat, kiérdemelve ezzel a “gens fidelissima” elnevezést, mellyel II. Rákóczi Ferenc tüntette ki őket. Az idejében való magyar szabadságharcban tanúsított hősies magatartásukért. Az Osztrák-Magyar Monarchiának az első világháború után bekövetkezett összeomlásakor Kárpátalja népe történelmi jelentőségű bizonyságát szolgáltatta a közös magyar haza iránt érzett hagyományos hűségének, amikoris a lakosság kiküldöttéiből megalakult szojm 1919-ben Munkács székhellyel egyhangúlag kimondotta, hogy továbbra is Magyarországhoz kíván tartozni. A terület sorsát azonban akkor nem a lakosság szabadon megnyilvánitott akarata, hanem a nyers erőszak döntötte el. A védtelen területet a cseh csapatok özönlötték el és azok parancsnoka: Paris tábornok, erőszakkal összeterelt, mandátummal nem rendelkező “megbízottakkal”, parancsszóra kimondotta a Csehszlovákiához való csatlakozást. A- rnikor azután az akaratnyilvánításnak ezt a formáját a St. Germain-i békeszerződés szankcionálta, Kárpátalját nemcsak de facto, hanem de jutre is Csehszlovákiába, tehát egy olyan államba kebelezte be, melynek a területre semmiféléé se történelmi, se földrajzi, se gazdasági, se néprajzi jogigénye nem volt és nem is lehetett. A két világháború közötti 20 éves cseh uralom Kárpátalján a politikai önkény és a gazdasági kizsákmányolás iskolapéldáját szolgáltatta. A cseh kormányzatok nemcsak, hogy nem hajtották végre a St. Germain-i békeszerződés azon rendelkezéseit, — mely Kárpátalja részére területi autonómiát biztosított, hanem az erőszak és az elnyomás minden eszközét igénybevették, hogy a lakosság szilárd lelki ellenállását megtörjék. A megbízhatatlannak bélyegzett régi tisztviselők ezreinek elbocsájtása és kiutasítása az illetőség és állampolgárság tömeges elvonása olyanoktól, akik már előbb ott laktak, mielőtt a csehszlovák állam megszületett. A cseh tisztviselők tömeges betelepítése, a lakosság igazi felfogását visszatükröző magyar és ruszin pártok elnyomása, talajtalan cseh pártok favorizálása mind ezt a célt szolgálták. Ugyanez volt a célja a szigorú cenzúrának, a szólás- és gyülekezési szabadság gúzsbakötésének. Követte ezt a hatósági terror, a cseh és ukrán nyelv erőszakolása, és nem utolsó sorban a keleti schizmának a túlnyomó többségben görögkatholikus lakosság körében, hatalmi eszközökkel való terjesztése. A politikai elnyomással párhuzamosan haladt Kárpátalja gazdasági kizsákmányolása. Prága ezt a területet kezdettől fogva gyarmatának tekintette. Erőforrásait a végsőkig kihasználta. Azonban mit sem tett a terület gazdasági erejének fokozására, a lakosság életnívójának emelésére s munkaalkalmak teremtésére. A helyi (ipar tervszerű elsorvasztása, az igazságtalan adózás, az egyre növekvő közterhek, a rabló erőgazdálkodás, valamint a hegyi legelők feljavításának elmulasztása folytán az amúgy is mostoha természetű és gazdasági adottságok között élő lakosság helyzete egyre nyomorúságosabbá vált. Különösen súlyosan érintette a lakosságot a magyar határ hermetikus elzárása, amely márólholnapra megfosztotta a szegényebb ruszinok nagy tömegeit attól a jelentős megélhetőségű forrástól, —- melyet részükre a délre irányuló tutajozás és a termékeny magyar vidékek földbirtokain vállalt idénymunka jelentett. Azt a nyomort, amelybe Kárpátalját ez a gazdasági “politika” taszította, misem szimbolizálta jobban, mint az ehetetlen, rágcsálós kenyér, melyet Kurtyák János, a ruszin földmives párt vezetője két ízben a prágai parlamentben mutatott be, mint a lakosság egy nagy részének a táplálékát. De még szembeszökőbb volt a nemzetközi munkahivatal két kiküldöttének, —Hamilton és Renn-nek az a nyilatkozata, hogy a kárpátaljai ruszin nép éhségéhez hasonlót még Indiában és Kínában sem tapasztaltak. Az 1938-as események nyilvánvalóvá tették, hogy Prágának nem sikerült célját elérni. Amikor az események ezt lehetővé tették, kiderült, hogy a 20 éves elnyomás ellenére a lakosság túlnyomó része mindvégig ellenséges érzülettel viseltetett a reá kényszeritett cseh uralommal szemben s csak az alkalmat várta, hogy megszabaduljon. Amikor a nemzetközi események következtében a mesterséges csehszlovák uralom alapjaiban megingott, Prága szorult helyzetében, egyszerre engedékennyé vált a Kárpátaljának nyújtandó autonómia kérdésében s ennek dokumentálására 1938 októberében hozzájárult Bródi Andrásnak, a ruszin autonom földmives párt vezetőjének Kárpátalja miniszterelnökévé való megválasztásához. Ezzel az átlátszó engedékenységgel azonban az ellenkezőjét érte el annak, amit elérni akart, mert Bródi a lakosság hangulatára és akaratára hivatkova a választások azonnali megtartását követelte. Miután ennek kétségtelen következménye a Magyarországhoz való visszacsatolás lett volna, a csehek megijedve a választásoktól, Bródit letartóztatták és bebörtönözték. De sem ez, sem nagyobb cseh fegyveres erő felvonultatása nem tudta az események gyors kifejlődését feltartóztatni és Kárpátaljának Magyarországhoz való visszatérését megakadályozni. Ez a történelmi fordulat Volosin Ágoston alig három és fél hónapos ukrán operett-diktatúrája után, mely egyedül Hitler rövidlátó politikájának és támogatásának köszönhette létét, — 1939 március 15-én következett be, amikoris a magyar csapatok a területet néhány nap leforgása után birtokbavették. Az 1944 nyaráig tartó magyar uralom túl rövid volt ahhoz, hogy Kárpátalja gazdasági föllenditésére és különleges politikai jellegének kidomboritására irányuló magyar kormányzati erőfeszítések a kívánt eredményt megvalósíthatták volna. Ez azonban nem változtat azon a tényen, hogy az 1939-44 közötti időszak magyar kormányai az egyre súlyosabbá váló háborús nehézségek ellenére tervszerű és messzemenő, többmillió dolláros anyagi áldozattal igyekeztek Kárpátalját leromlott gazdasági helyzetéből kiemelni. Ezzel párhuzamosan oly jogokat biztosítottak a ruszin lakosság részére; melyek népi mivoltuk szabad kiélését, sajátos kultúrájuk akadálytalan kifejlesztését, valamint nyelvüknek a közigazgaásban való egyenjugu használatát lehetővé tették. A magyar uralomnak az 1944 kora őszén bekövetkezett háborús fejlemények vetettek véget, amikor a Kárpátok vonulatán őrt álló magyar haderő kénytelen volt a területet feladni s azt orosz és román, majd később cseh csapatok özönlötték el. A magyar uralom megszűntével vette kezdetét az az immár 8 esztendeje tartó tragikus korszak, mely Kárpátalja népeit a legnagyobb rabszolgaságba döntötte, a szenvedések, megpróbáltatások áradatát zúdította rájuk. A terület sorsa akkor pecsételődött meg, amikor Benes köztársasági elnök a cseh kormány és parlament buzgó asszisztálása mellett, a nyugati szövetséges hatalmak tudta és hozzájárulása nélkül, Kárpátalját a vörös Moszkvának szolgáltatta ki, mely 1945 julius 16-án a kis országot óriási birodalmába bekebelezte. Benes eme munkájával lehetővé tette, hogy az orosz imeperializmus a történelem folyamán először vesse meg lábát a Kárpátok nyugati lejtőjén. Benes ezen “szláv testvéri” gesztusa folytán a vörös moloch számára megnyílt az út a Balkán, az Adria és Középeurópa felé. Hogy ez milyen súlyos veszélyt és állandó fenyegetést jelent az egész Nyugat békéje és biztosága szempontjából, azt fölösleges bővebben fejtegetni. Moszkva nyomban hozzá is látott, hogy ezt, a jövő hóditó tervei szempontjából oly fontos stratégiai területet “megbízhatóvá” gyúrja át. Az eszközökben nem volt válogatós. A cél érdekében először a szláv és kommunista szempontból megbízhatatlannak mondott magyarságot tizedelte meg. Az ártatlanul bebörtönzöttek, Oroszországba deportáltak és legyilkoltak ezrei jelzik azt a kálvária-útat, melyet a terület szerencsétlen magyarsága járni kényszerült. Nagy-Dabrony 4000 lakosú színmagyar község lakosságának bombázás által, — BÉKÉBEN -— az utolsó szál emberig való elpusztítása csak egyik véres állomása volt ennek. Hasonló sors jutott osztályrészül a ruszin nép azon elemeinek, melyeket Moszkva gyanakvó szeme megbízhatatlannak bélyegzett, vagy amelyek a bolsevizáló terveinek útjában állottak. Hagy a terület mielőbb orosszá, kommunistává és görögkeleti orthodoxá váljék, elkellett tünniök mindazoknak, akik ezen céljuk elérését akadályozhatták. E cél érdekében kellett elpusztulnia a görögkatolikus egyház püspökének, Romzsa Teodornak, valamint egész lelkész! karának is. A vörös terror ma is, egyre szélesebb körben szedi áldozatát, egyre nagyobb rabszolgaságba kényszeríti Kárpátalja népét. Folytatása 7-ik oldalon. Csak sorjában------0-----Helyes, helyes harcoljunk a bolsevizmus ellen! Harcoljúnk minden rendelkezésre álló eszközzel! Harcoljunk odaadóan, hűen, elszántan! Harcoljon az egész emigráció lehetőleg mindenki, de legalább a többség. Ebben a küzdelemben mindenkinek ott kell részt vennie, ahol tud, senki sem fölösleges. Szívesen látunk mindenkit, hely és mód bőven kínálkozik az áldozatra. Örömmel látjuk az antibolsevisták soraiban azokat is, akik néhány évvel ezelőtt még másként gondolkoztak. Mindenki jóváteheti tévedését, ha beáll a küzdők közé. Akad (erre példa bőven. De még töbjben vannak azok, akiket most csupán a szimatjuk hozott az antikommunisták közé. Ez a konjuktúra, )— bevallhatjuk — vigasztaló számunkra. Annak azonban már nem örülünk, hogy ezek az újsütetű antibolsevisták túlságosan türelmetlenül törtetnek előre. O, nem az áldozat, nem az első harcvonal irányába. Hanem a vezetés felé. Sokan vannak akik máról holnapra színt változtatva úgy viselkednek, mintha ők találták volna fe! a szovjetveszélyt. Nekik küldjük ezt az üzenetet: Tessék beállni a sorba urak! Szép, szép a buzgalom, de valahogy még sem illő, hogy letapossuk azokat, akik a legkilátástalanabb időkben is áldozatot hoztak a vörös fertőzet terjedésének megakadályozására. Sokan vannak köztünk, akik vérüket hullatták a frontokon a bolsevisták elleni harcokban. Itt van a lágerek magyarsága amely darabka kenyerét megfelezte, hogy megszólalhassanak az emigráció első antibolsevista lapjai, megszülessenek első intézményeink. Úgy érezzük, ezt a magyarságot most nem előzheti meg az óvatosok, a mérlegelők kicsiny, de annál türelmetlenebb hada. Tessék csak beállani a sor végére. Úgy. Csak sorjában, urak! (Magyarok Útja) * A fentiek minden sorával egyetértünk. Kérjük külső munkatársainkat, tudósítóinkat és hirdetőinket: hogy cikkeiket, tudósításaikat, hirdetéseiket úgy adják postára, hogy mi azt kedden (lapzártakor) megkapjuk. Jókai Mór :___________________________Az Uj Földesúr Baíaton-Füreden leszek, hova orvosaim küldenek. Sok mondani valóm van, a mikből ön látni fogja, hogy van egy barátnéja a távolban, ki mindennap önről gondolkozik. Pajtayné.” Az ötödik végre szólt Aladárnak. Tudni kell pedig, hogy azután nagyon ne csodálkozzunk, míkép Pajtayné már hallotta említeni Grisáktól, hogy Aladár vissza fogja kapni jószágait. Tehát e szerint: “Kedves Aladár! Vannak az életben félreértések, miket csak a halál dérit fel. Az én életem is egy ily talány, melynek megfejtésére, hogy ön gondot nem fordított, az lesz az én haláléin. A külszin, a látszat sokaknak megásta már sírját, kik leszálltak oda,, anélkül hogy megértettek volna. Ön férfi, ön heves vérü, én nő vagyok és gyönge, azért hozzám jobban illik, hogy megalázzam ön előtt magamat, s azon jelenet után, mely bennünket elválasztott, kimondjam e szót: “bocsánat”. Ha tudná ön: titokban mit szenvedett önért, e szív, mit gondolt önért e lélek, mit tettek önért e kezek! De nem, ne tudja ön azt meg soha. Az idén Balaton-Füreden leszek; ha egy perezre megjelenne ön ott, még egyszer láthatná azt a nőt, ki ide jött — az ön közelébe — meghalni — és elfelejtetni; s kinek egyedüli óhajtása az, hogy egykor ön meg fog állni elhagyott sírja előtt, s azt fogja rebegni: “e szegény nőnek, ott a porban, én megbocsátok”. Corinna.” így ni! Ez is jól ütött ki. Már most csak arra kell ügyelni, hogy mindegyik levél a neki szánt borítékba jusson; nehogy valami tévedés történjék, mint ezt már vígjátékokban látta az ember; a hol valaki a leveleket, meg a borítékokat elcserélte. Az szép lenne, ha például minden ember a másiknak szóló levelet kapná meg. Jókai Mór :____________________________Az Uj Földesúr A bekövetkezett időszak pedig különösen alkalmas volt arra, hogy valakit a ki azt hiszi, hogy pénze van, becsaljon abba az iskolába, a hol megtanitják rá, hogy de bizony nincs. Egy év alatt az ügyetlen spekulácziók oda vitték (persze mindig rosszkor ugrott át hol a houssera, hol a baissere), hogy vagyonának csak a töredékeit menthette meg a csalóka tengerből. Másik dolog, a mit megtanult, az, hogy meglett korú politikusoknak ugyan lehet, és néha jutalmas is elébbi pályájukkal végleg szakítani; de hölgyre nézve a harminzc éven túli korszakban már erősen koczkáztatott vállalat a korábbi ismeretségeket mind desavouálni, mert már ekkor az uj pártalakitás erősen megnehezül. Ilyen tapasztalatok után nincs jobb tanács, mint “vissza ismét, az imádott hazának szentelni életünk pillanatjait.” Tudnivaló, hogy a jó bolond magyar egy megtérő eltévelyedettnek jobban örül, hogy sem mint kilenczvenkilencz igaznak, a kik soha sem tévedtenek. Tehát egy szép napon elhátározá magában a szivdus honleány, (a hogy őt a báli referensek szokták cimezni), hogy a fürdői idényt Balaton-Füreden fogja tölteni. Ez igen jó ürügy belekötni ismét az imádott hazába. Az embernek betegsége van, a mit a világ minden fürdője meg nem gyógyíthat, egyedül Balaton-Füred. Az ember nem játsza ezért a bünbános megtérőt; csupán ásványos vízre volt szüksége, azért került vissza; azalatt aztán, mig az. ember az Anna-báli kúrán keresztül esik, hozzá szoknak a látásához; a régi imádók megjelennek, azokat ismét lábaihoz fűzi, a fürdőidény végén könyörögni fognak, hogy ne menjen ismét Bécsbe; annyi szív marasztásának meghódolni asszonyi erény: tán valami liaison is megerősül, s akkor aztán meghozza az ember “szerelmének” azt a Jókai Mór : Az Uj Földesúr “áldozatot” hogy ismét itt marad ebben a kiállhatatlan országban. Ez idáig jól van, hanem erről már most eleve értesiiteni kell az illetőket, hogy a megjelenés napján Balaton- Füreden ők is ott legyenek. Ez pedig nemi kerül egyébbe, mint mindegyiket tudósitani egy levélkében és kifejezni találkozási óhaját. Férfiak rendesen igen nehezen veszik rá magukat, hogy ilyen tárgyban Írjanak; asszonyoknál az valódi élvezet. Corinna reggeltől estig mindig irt, s csak akkor lett készen leveleivel. Maga is meg volt magával elégedve, midőn azokat végig olvasta. Nro 1 szólt a falusi földesumak. “Kedves barátom! Orvosaim rendeletére az idényt B.-Füreden fogom tölteni. Azért is szeretem inkább e fürdőt, mert olcsóbb, mint a külföldiek, és én nagyon megnézem, hogy hová teszem a pénzt. Ott az ember bárminő toilettben járhat; a fesztelen magyar kedély nem Ítéli meg érte, míg lseidbe11 h. rczegnőkkel kénytelen versenyezni. Ha önt ott találnám, nagy vigaszomra szolgálna; tudja ön mennyire unom a mai fiatalság mesterkélt fellengzősét; rettegek, ha az a szegény poéta, aki Szellemfi név alatt úgy fel szokott dicsérni a divatlapokban, ott talál lenni. Mennyit nevettünk együtt a jámbor verseményein; “együtt!” de “külön” megszökném előlük. Azért jöjjön ön, ha lehet, s legyen oltalmazom. Corinna.” A nro 2 szólt annak a bizonyos poétának. “Kedves Szellemfim! Orvosaim azt állítják, hogy mellemben a baj, melyet csak a balatoni lég orvosolhat meg. Igazuk van, mellemben a baj: szivemben,s azt csak forrón imádott hazám — 285 282 — — 283 —
