Kanadai Magyarság, 1953. január-június (3. évfolyam, 1-26. szám)

1953-02-14 / 7. szám

KANADAI MAGYARSÁG 7 1953 FEBRUÁR 14. Rovatvezető : SZUPER GÉZA. Megkezdte az idényt a torontói Hungária Az átszervezett Hungária labdarúgó csapata hétfőn es­te tartotta első tornatermi ed­zését, amelyen a játékosok csaknem teljes számban jelen­tek meg. Ezzel hivatalosan is megkezdték az előkészületeket az 1953-as idényre. A hosszú szünet után a já­tékosok nagy kedvvel végez­ték az előírt gyakorlatokat, amelyek, tekintettel az első ed­zésre, inkább csak mozgásnak mint munkának voltak szánva. Az edzés után alkalmunk volt Hegedűs János sportigaz­gatóval beszélni, aki a követ­kezőket mondta : — Örülök, hogy a játékosok komolyan készülnek az uj idényre, amely nézetem sze­rint sokkal nehezebb lesz mint az elmúlt volt. Minden csapat igyekszik erősíteni, hogy jól szerepeljen a bajnokságon. Ha a mieink átérzik az idei baj­nokság fontosságát és a ren­delkezésre álló időt okosan fogják kihasználni, akkor azt hiszem, nem lesz hiábaló a ve­zetőség fáradozása. Néhány játékosunk “tuljó kondíció­ban” van. Ezt a súlyfelesleget le kell adniok, hogy eredmé­nyesen tudjanak szerepelni. Ezévben a Hungária változa­tos és színes műsort igyekszik összeállítani, hogy közönsé­günknek alkalma legyen a baj­noki mérkőzéseken kívül más mérkőzéseket is látni. GRUBER GÉZA A TORONTÓI HUNGÁRIA SPORT CLUB DISZELNŐKE A torontói Magyarház meg­alapítója és minden magyar ügy lelkes támogatója, Gruber Géza lett a Hungária Sport Club díszelnöke. Az egyesület vezetősége a múlt héten kereste fel spártai otthonában Gruber Gézát, hogy felkérje őt az egyesület díszelnökéül. A megjelentek tájékoztatták a kitűnő ma­gyar embert az egyesület cél­kitűzéseiről, amelyeket Gruber Géza teljesen magáévá tett. Gruber Géza személyében igen értékes vezetőt kapott a Hungária Sport Club, amely az emigráció legnagyobb sport egyesülete lesz. A 8-án megtartott vezető­ségi ülésen mutatkozott be az uj díszelnök, akinek hatásos beszédét a megjelent egyesü­leti vezetők nagy figyelemmel hallgatták. * * * SZUPER GÉZA A TORONTÓI HUNGÁRIA SPORT CLUB EDZŐJE Az újjászervezett Hungária Sport Club vezetősége az 1953- as idényre Szuper Gézát szer­ződtette a csapat edzőjéül. FELHÍVÁS A torontói Hungária Sport Club ezúton hívja fel a Kana­dában élő magyar labdarúgó­kat, hogy közöljék címüket az egyesület sportigazgatójával, aki megfelelő játéktudás ese­tén állást és munkát biztosít a jelentkező játékosok részé­re. Cím : Hegedűs János, 75 Sorauren Toronto, Ont. NÉMETORSZÁG— MAGYARORSZÁG FRANKFURT A. MAINBEN? A Magyar Labdarúgó Szö­vetség hivatalosan értesítette a Német Szövetséget, hogy a kapcsolatokat újból fel kíván­ja venni és a válogatott csa­patot ez év június vagy július hónapban egy mérkőzésre el­­küldené Németországba, a­­mennyiben a megszabott felté­teleket a németek elfogadnák. A megszabott feltételek érde­kessége az, hogy a magyar szövetség kihangsúlyozta a visszavágás nélküli kötelezett­séget. A D.F.B. még nem adott hivatalosan választ, de a né­met lapok élénken kommentál­ják a magyar szövetség furcsa magatartását. Hangsúlyozzák, hogy bármennyire is kitűnő sportcsemege lenne a magyar válogatott németországi sze­replése, az visszavágó nélkül keresztülvihetetlen. A D.F.B. álláspontja valószinűleg ugyan ez lesz ebben a kérdésben. A LINZER A.S.K. INDIÁBAN két európai csapat, a bécsi Vienna és a Dynamo Zágráb is resztvettek. Részletes ered­mények a következők : Flumiense (Rio de Janeiro) —Presidente Hayes (Para­guay 2:1. F. C. Penarol—Colo-Colo (Chile) 5:2. A chilei Colo-Co­lo a volt Elektromos játékos, Pákozdi csapata. Vienna (Bécs)—Dynamo Zágráb 1:0 (0:0). Góllövő : Stritich. Vienna—Figiumente 1:1. Botafogo (Rio de Janeiro) F.C. Penarol félbeszakadt. Re­kordközönség előtt játszott a két csapat és durvaságokkal tarkított játékuk inkább bika­viadalhoz .hasonlított, mint mérkőzéshez. A közel 100 ezer néző hatalmas tüntetést ren­dezett a brazilok ellen és csak a kivonult tűzoltóknak és rend őröknek sikerült a rendet hely­reállítani. ÖTÖDIK MÉRKŐZÉSÉT IS MEGNYERTE A PANNONIA ASZTALITENNISZ CSAPATA Pannonia—Lithunians 13:8 A Pannonia ezzel a győzel­mével a tabella élére került. A hátralevő mérkőzések már lé­nyegesen könnyebbek mint az eddigiek és így minden remény megvan arra, hogy a kitűnő­­képességű csapat, megnyerje a csapatbajnokságot. A litvá­nok ellen Ralbovszki és Kárász játszottak ezúttal is kitünően. A WELLANDI DANUBIA S. C. A SOUTH ONTARIO LIGÁBAN A South Ontario Liga va­sárnap, február 1-én tartotta Hamiltonban évadnyitó köz­gyűlését. Ezen „a közgyűlésen tárgyalták meg az 1953. évre szóló football ügyeket, és itt került sor a csapatok beneve­zésére az 1953. évre. A Szövet­ség az eddigi kerületi rend­szert megszüntette és ezzel szemben felvette az európai osztályrendszert, mint pl. I. és II. osztály. Az I. osztályt a tavalyi két kerület 3 első he­lyezettje és a Hamiltoni Uni­ted, míg a II. osztályt az újon­nan benevezett csapatok alkot­ják. Ezek alapján a Wellandi Danubia S.C. is a II. osztály­ba nyert felvételt, mivel a Da­nubia is uj csapat, mely a múlt évben még nem szerepelt a Ligában, csak barátságos mér­kőzéseket játszott a Liga élvo­nalbeli csapataival. A csapat tavalyi eredményén felbuzdul­va, bízunk és remélünk, hogy a Danubia az 1954. évben az első osztályban fog szerepelni. A Szövetségi gyűlés után a Danubia S.C. megtartott köz­gyűlésén a tagság nem nagy örömmel fogadta a csapat II. osztályba való felvételét mivel is a Danubia tavalyi szerep­lése folytán megérdemelte vol­na az I. osztályba való besoro­lását. Ezen a közgyűlésen tör­tént a Danubia S. C. tagságá­nak megszervezése és nem várt szép számmal jelentkez­tek uj tagok. Az egyesület elhatározta, hogy február 17-én az Olasz Football Egyesülettel farsang­záró táncmulatságot rendez a Magyar önképzőkör helyisé­gében. KERESTETÉS Keresem Harmath József volt műszaki akadémiást, aki a Nógrád megyei Lőrinc köz­ségben született és 1950-ig Dániában élt. Legutóbbi tar­tózkodási helye kanadában Windsor volt. Közölje címét Toldi Gézával. TORONTÓI ASZTALITENNISZ BAJNOKSÁG Férfi egyes : 1. Gvildys (Lithunians S.C.) 2. Kárász (Pannonia S.C.) 3. Rathlo (Lithunians S.C.) Férfi páros : 1. Gvildys-Rathlo (Lithu­nians S.C.) 2. Kárász-Ralbovszkv (Pan­nonia S.C.) Vegyes páros : 1. Rathlo-Jessup (Lithu­nians S.C.) 2. Ralbovszky - Adminis (Pannonia S.C.) A junior bajnokság férfi egyes bajnokságát a Panno­nista Grohmann nyerte. A BÉCSI RAPID AZ EGYESÜLT ÁLLAMOKBAN A kitűnő képességű bécsi zöld-fehérek négy mérkőzésből álló túrát bonyolítanak le az Egyesült Államokban, miután megkapták a hatóságoktól a beutazási engedélyt. Az Aust­ria ugyancsak kapott, de a tú­ravezetőség úgy határozott, hogy a sok sérültre való tekin­tettel a lekötött mérkőzéseket lemondják. OSZTÁLYOZÓ MÉRKŐZÉSEK MAGYARORSZÁGON Az első osztályba való fel­jutásért négy csapat körmér­kőzést játszott. A körmérkő­zések részletes eredményei a következők : Sztalinvárosi (Dunapentele) Vasmű—Sortex (Soroksár) 2:2 Vasas Izzó—Miskolc 2:2 A körmérkőzések végeredménye : 1. Sztálinvárosi Vasmű 4 pont 2. Sortex 3 pont 3. Vasas Izzó 3 pont 4. Miskolc 2 pont Az NB. I.-be tehát a két első : a Sztálinvárosi Vasmű és a Sortex jutottak be. EZENNEL MEGRENDELEM A KANADÁl MAGYARSÁGOT Azelőfizetési díjat ..........?!................................................évre egyidejűleg megküldöm. Név : .................................................................................. Cím : ................................................................................... Előfizetési árak egy évre 5, fél évre 2.75 dollár. Első turamérkőzésüket ját­szották a linziek az indiai Kal­kuttában ahol az F.C. Kalkutta ellen 2:0 arányban győztek. A mérkőzésen 22.000 néző jelent meg és nagy ünneplésben ré­szesítette a jóképességű oszt­rák vidéki csapatot. Mindkét gólt a Steyertől kölcsönkért Hartl szerezte. 4 5 ANGLIÁBAN TANULMÁNYOZZÁK A MAGYAR RENDSZERT Az angol labdarúgás két ki­tűnő szakembere Ivan Sharpe és Arthur Ellis egy előadás keretében ismertették a szak­körök előtt a magyar váloga­tott játékrendszerét. Az elő­adás teljes anyagát a milliós példányszámú Sunday Chro­nicle leközölte. Rajzok és ké­pek tették szemléltetőbbé az előadás anyagát. Külön ki­hangsúlyozta Sharpe, hogy az angol válogatottnak a legjobb játékát kell adnia ahhoz, hogy eredményesen tudjon a ma­gyarok ellen szerepelni. Az elő­adás második részében Ellis a magyar játékosok egyéni tulajdonságairól és játékmo­doráról beszélt. Kiemelte, hogy taktikailag olyan j ólkép­zett anyagból áll a válogatott csapat, hogy képesek mérkő­zés közben taktikát változtat­ni, amellyel valósággal meg­fordíthatják a játék képét. Lássuk hogyan is fest a vá­logatott csapat rendszere el­méletben : 1 2 3 4 6 5 7 9 11 8 10 Ugyanezzel a játékrendszer­rel nyerte meg a magyar csa­pat Helsinkiben az olympiai bajnokságot. Kérdés azonban az, hogy ugyanez a játékrend­szer eredményes lesz-e Anglia ellen — tette fel a kérdést El­lis. Majd így folytatta : Ennek a rendszernek talán a támadó középfedezet rendszer lenne az ellenszere. Kérdés azonban, hogy az évtizedek óta haszná­latos “kullancs” rendszerről hogyan lehet támadó körrend­szerre áttérni. Egészben véve érdemes lenne erre az egy mérkőzésre átszervezni a válo­gatott csapatot. COPA MONTEVIDEO Nyolc csapat részvételével nagyszabású tornát rendezett a helyi F.C. Penarol. A tornán FRANCIAORSZÁG Félelmetesen megerősödik az F.C. Nimes támadósora, amint franciaországi tudósí­tónk jelenti. A magyar Újlaki mellé Andrada a legjobb pa­­raguay-i (Délamerika) csa­tárt szerződtetik. Az egyesület súlyos áldozatokat hozott ed­dig is már a csapatért és a to­vábbi csapaterősítések arra mutatnak, hogy előkelő helyet akarnak elfoglalni a bajnok­ságban, sőt jövőre szeretnék megnyerni azt. Hihetetlenül gyengén szerepel az idén az O.G.C. Nizza. A tavalyi bajnok az idén kiesési gondokkal küzd. Csak jellemzésként je­gyezzük meg, hogy ez a csa­pat tavaly október 27-e óta egyetlen pontot sem tudott összeszedni. Jelenleg a Reims vezet a Lille, a Bordeaux és a Nimes előtt. A párisi csapatok szoká­sukhoz híven ebben az évben sem fognak komoly szerepet játszani a bajnokságban. A Stade a kilencedik, a Racing pedig a 14. helyen fekszik. MEXICO A bécsi Austria vendégsze­replése komoly sportsikereket hozott a helyi csapatoknak. A bécsiek a kezdeti jó rajt után egymásután három mérkőzést vesztettek el, míg az utolsót a Tampico ellen megnyerték. Részletes eredmények a követ­kezők : Atlas—Austria 2:0 (30.000 néző). A második fél­idő 26. percében Melchiort és Stozt valamint Torrezt kiállí­tották. Kemény, helyenkint durva játék. Nexacos—Austria 1:0. 50 ezer néző jelenlétében bírói “segédlettel” veszítettek a bé­csiek. Atalanta—Austria 4:1. A fáradt és tartalékos Austria ezúttal erősen alárendelt sze­repet játszott. Austria—Tampico 1:0. Utol­só mérkőzését, amelyen ezút­tal csak 20.000 néző jelent meg győzelemmel fejezte be a bécsi csapat. HOGY IS VOLT CSAK. ..? Az argentin válogatott két mérkőzésből álló túrát bonyo­lított le Európában. Ismerete­sek az eredményeik és ismere­tes, hogy milyen kitűnő játék­kal bűvölték el a spanyol és portugál közönséget. A haza­térő győztes válogatott csa­patnak valóságos népünne­pélyt rendeztek Buenos Aires­ben. Az ünnepély fénypontja a másnap lezajlott prémium­osztás volt, mint délamerikai tudósítónk jelenti. A győztes csapat játékosai számszerűit tizenhatan egv-egy amerikai gyártmányú luxusautót kap­tak ajándékba. Az ajándékozó a buenos airesi G.M.C. vezér­­képviselete volt. * * A Kicker c. német szaklap­ban W. Németh aláírással egy cikk jelent meg, amely a Ma­gyar Labdarúgó Szövetség múlt év végén kiadott jelen­tését tárgyalja. A cikk a Bu­­kovi által bevezetett modem MTK stílusról értekezik szak­szerűen. Mi is az a stilus, ame­­leyt Bukovi Márton meghono­sított a tabella-második Bás­tyánál (MTK?) Hátrahúzott középcsatár és messze előre­tolt összekötők harmonikus együttműködése, építő és vé­dekező szélsőfedezetekkel. Mi­lyen rendszert vezetett be ez­zel szemben Kalmár Jenő a bajnok Bpesti Honvédnél (Kis pest?) Előretolt középcsatár és hátrahúzódott összekötők, támadó szélsőfedezetek négy­­szög’játéka. Mint a bajnoki ta­bella mutatja Kalmár rend­szere volt az eredményesebb. Egyet azonban figyelembe kell venni. Míg Bukovinák e rend­szer meghonosítására Palotás Hidegkúti, Molnár-Peller és Kovács I. addig Kalmár Jenő­nek Horváth — Kocsis, Pus­kás, Bozsik; és Bányai és Ló­ránt állnak rendelkezésére. Ez egy kis difi. Dr. Friedebert Becker a “Kicker” főszerkesz­tője kommentárt fűz hozzá és megállapítja, hogy nagyobb eredmény nem klasszis játéko­sokból kitűnő taktikai együt­test összehozni, mint világ­­klasszist képviselő játékosok­ból, mint Kocsis, Puskás, Bo­zsik, Lóránt és Grosits. így van ez bizony ! \A/VVVV\A/>/VVV>^VVWVVVVVV LEGÚJABB Súlyos vereséget szenvedett a Rapid a megismételt River Plate mérkőzésen, de kikapott Uruguayban a Vienna és a Dynamo Zágráb is. River Plate—Rapid 5:1, (1:0). 80.000 néző jelenlétében ját­szották le a megismételt mér­kőzést, amely a bécsiek súlyos vereségével végződött. Az első félidő végén az addig újból szenzációsan játszó Zemann az argentin középcsatárral Ang-el Labrunával összeütkö­zött és megsérült. Helyére a tartalék Musil állott be, de az ő képességei kevésnek bizo­nyultak a csodásán játszó ar­gentin csatársor ellen. Montevideoban a “Copa Montevideo” mérkőzések so­rán a brazil Botafogo 2:0-ra verte a Viennát, míg a Zág­rábi Dynamo 3:1 arányú ve­reséget szenvedett az F.C. Na­­tionaltól. SPORTPÁLYÁZAT Lapunk a sportkedvelő olva­sók részére pályázatot hirdet a következő feltételek mellett: El kell találni az angol, olasz,, osztrák ligabajnokság első négy, vagy az angol, ma­gyar, olasz és osztrák ligabaj­nokság első három helyezett­jét mint végeredményt a baj­nokság befejezésekor. Pályázati határidő : 1953 május 20. Tájékoztatásul időnként kö­zölni fogjuk a három, illetve négy ország bajnoki tabellá­ját. A pályázaton egy személy több kombinációval is részt­­vehet. Minden egyes kombiná­ciót azonban külön papírlapon kell beküldeni és minden egyes papírlaphoz kérjük a lapunk­ból kivégható “Sportpályázat” szelvényt mellékelni. Azok közül, akik a bajnok­ság eredményét helyesen ta­lálták el, a következő jutalma­kat sorsoljuk ki : 1. dij : 10 dollár. 2. dij : egy értékes emigrá­­ciós regény. A 3. dij nyertese egy évig ingyen kapja lapunkat. SPORTPÁLYÁZAT TERJESSZE LAPUNKAT ! Figyelem ! Figyelem ! A “MIRACLE” Házasságközvetítő iroda a legnagyobb diszkrció mellett lesz segítségére. Leveleire gyorsan és biztos sikerrel válaszolunk. 35 éves tapasztalat ! MIRACLE P. O. Box4S7 St. Louis, Mo. Wellston Sta. U.S.A. PÉNZKÜLDES MAGYARORSZÁGRA 1.000 forint .......... $40.00 500 forint .......... $21.00 100 forint .......... $ 2.70 összköltséggel együtt, írjon : G. FRIED-nek 5560 Easton Ave. St. Louis 12. Mo. U.S.A. Élet-, autó-, tűz-, baleset­és betegségbiztosítás ! H. LATER Általános Biztosítási Irodája 455 Spadina Ave., (Room 417) Tel..: KI. 4634 (iroda) ME. 7367 (otthon). Németül beszélünk ! Európai recepteket és orvosságokat, gyógynövényeket és mindenfajta kozmetikai \ cikket megkaphat J HILARY’S I GYÓGYSZERTÁRBAN J 344 Bathurst St., Toronto J Tel. : WA. 0732 * RUHAKÖLCSÖNZÉS 256 College St. (Spadinánál) 556 Yonge St. (Wellesleynél), Gáz-, szén-, és elektromos kályhák WESTWOOD BROS. 653 Queen St. W. Trade in. LAPUNKBA EGY HIRDETÉS A LEGJOBB TŐKEBEFEKTETÉS ! SZEREZZEN ÖN IS EGY ELŐFIZETŐT LAPUNKRA, A MAGYAR ÉRDEKEK IGAZ HARCOSÁNAK. UJ MAGYAR ÓRÁS ÉS ÉKSZERÜZLET MOLNÁR ÁRPÁD ÉS BERGMANN KÁROLY 588 Danforth Ave. (“Fifth Ave. Jewellery”) Telefon : GE. 3505 CSAK MEGBÍZHATÓ, SZAKKÉPZETT ÓRÁSNÁL javíttasson és vásároljon i Svájci és amerikai órák raktáron 1—5 évi jótállással. Minden javításnál egyévi garancia van ! E hirdetés femutatója 10% kedvezményt kap ! ELORA FLOWER SHOPPE 396 College St., Telefon : RA. 5459 Tulajdonos : MORLEY FIRSTEN Torontó egyik legjobb virágüzlete. Különleges esküvői csokrok. Ä $ Y Elsőrendű férfi és női angol gyapjú-szövetek, bélés-árúk ^ óriási választékban. Äs Szabóknak és viszonteladóknak árengedmény. i utcínson & §&>on f szövet nagykereskedők |j 64 Wellington St., W. (Empire Building) Toronto Telefon : EM. 4-2998. %mm <♦> mm mm mm mmmm mmmmmm wmmm. mmmmmm Megszűnik a köhögése ha az Európából jólismert DIANA SóSBORSZESZ-szel egy próbát tesz. Mindnyájan ismerjük kiváló hatását hosszú évek óta. Kapható minden drogériában. Makacs köhögésnél, megfázásnál már egy pár kockacukorra csepegte­tett DIANA csepp gyors jobbulást eredményez. Ezenkívül ezrek dicsé­rik gyógyító hatását a következő betegségeknél : torokfájás, asthma, bronchitis, fül és fogfájás, kezdődő mell hártyagyulladás, valamint száj­­fertőtlenítő öblögetésre is ajánlható. A DIANA SÓSBORSZESZ Kanadá­ban is annak a megbecsülésnek ör­vend, melyre Európa minden orszá­gában a megelégedett emberek dicsé­rete emelte. A régi minőségben most Kanadában is kapható, üvegenként $1.25. Gyártja és forgalombahozza : LUSCOE PRODUCTS LTD. 559 Bathurst St. Toronto Ont. Bármilyen gyártmányú uj vagy használt autót akar vásárolni keresse fel IFJ. SZÍJ JÁRTÓ DEZSŐ autókereskedőt. Telefon : MU. 8452 és LO. 6239 Tízéves gyakorlattal állok kedves magyar vevőim rendelkezésére !

Next

/
Thumbnails
Contents