Kanadai Magyarság, 1953. január-június (3. évfolyam, 1-26. szám)
1953-01-03 / 1. szám
KANADAI MAGYARSÁG 6 1953 JANUÁR 3. INNEN- ONNAN Mit írnak mások ? (Az alábbi idézett cikkek a szerzőik, illetve a nevezett lapok véleményét fejezik ki és nem feltétlenül azonosak lapunk álláspontjával.) HATÓRÁS DIKTÁTORI BESZÉD avagy moszkvai “örvény” Belgrádban Tito immár több mint négy esztendeje gyanús-ügyesen tartja ébren a nyugati politikusok számító bölcsességét. A szabad világ katolikus közvéleménye többször hallatta már szavát és követelte a jugoszláv vörös diktátornak megbélyegzését épen azoknak az elveknek alapján, melyek tiszteletben tartása és védelme a kommunista ellenes nagy tábor egyedüli éltető levegőjét adják. A jugoszláv kommunista párt nemrégiben tartotta 6. kongresszusát Zágrábban, a katolikus Horvátország fővárosában, Msgr. Stepinac érseki székhelyén. A kongresszusra egybegyűlt 2.300 kiküldött előtt Tito 6 órás beszédet tartott, melyben felvázolta a “jugoszláv kommunisták eljövendő harcát a szocialista demokráciáért”. (Egészen moszkvai hangok ezek !) — A marsall ez alkalommal ismét bebizonyította, hogy minden nyugat felé produkált álarcos játék ellenére is teljesen hű, — mondjuk — “vonalhü” maradt a viiágforradalomra törekvő kommunizmus előírásaihoz. Ha el is ítéli a Kreml nagyhangú békepropagandáját, támadja a Sztálin-féle “revizonizmust”, mely teljesen ellenkezik Marx és Lenin tanaival, — ugyanakkor éles támadást intéz a “reakciós és fasiszta” nyugat ellen, mely a kommunizmus elleni “kereszteshadjárat” meghirdetésével a világbékéjét fenyegeti. Hogy a “reakciós és fasiszta” jelzőkkel kiket illet Tito, az egészen világos. Mindenekelőtt gondolt az Egyesült Államokra, az azóta elnökké választott Eisenhower tábornokra, továbbá Olaszországra, mely nem hajlandó lemondani Triesztről. Külön hangsúllyal ellenségnek bélyegezte a Vatikánt, melynek Jugoszlávia ellenes politikája — Tito szerint — megegyezik a Kominforméval. Eme szinte toporzékolva elvetett állításának igazolására maga Tito sem tudott közelebbit felhozni, hanem a 6 órás szónoki hévben abba a szólamörvénybe sodródott, mely korántsem eredeti, hanem szovjet, találmány. A kongresszus egyházellenes “kirohanásának” mesterséges előzményeihez tartozik az az ötórás házkutatás, melyet kevéssel a kongresszus előtt hajtott végre a kommunista i’endőrség a zágrábi érseki palotában. Ennek során természetesen “egy külföldi hatalom (Vatikán) titkos iratait” keresték. Mgr. Salis-Saevist Stepinac helyettesét, a zágrábi érsekség helynökét, szigorú kihallgatásnak vetették alá. A házkutatásnak az volt a célja, hogy a kevéssel annak előtte Zágrábban tarj tott püspöki konferencia jegyzőkönyvét lefoglalja, ami azonban nem sikerült. Mgr. Salis- Saevist azzal fenyegették meg, hogy Stepinac érseket azonnal visszaviszik a lepoglavai börtönbe, ha a “külföldi hatalom dokumentumait” nem adja ki. Katolikus körök már ekkor' annak a félelmüknek adtak kij fejezést, hogy a kommunista rezsim — az egyházi kérdés “megoldása” végett — terhelő “dokumentumokat” akar gyár tani. A püspöki kar tagj aihoz Róma külön levelet intézett, melyben az egyes püspököket felszólítja, tiltsák meg papjaiknak a kormányzat irányítása alatt működő szervezetekben való részvételt. A “jugoszláv hazafias papi mozgalom” ügye így került a zágrábi püspöki konferencia elé. Bizonyos, hogy a Vatikán a belgrádi hatalmasok gyűlöletét és haragját magára vonta a jugoszláv katolikusok emberi, vallási jogaik védelmére irányuló rendelkezéssel, — és ez robbant ki a 6 órás beszéd folyamán is. Tito ezenkívül jegyzéket nyújtott át a belgrádi nunciatura vezetőjének, melyben az állam belügyeibe való beavatkozásnak minősíti a Szentszék intézkedését. Mi az oka ennek a heves reakciónak ? Titonak éppúgy, mint Sztálinnak is, be kellett látnia, hogy az Egyházat csak akkor tudja totális államának szolgálatába állítani, ha megbontja a hierarchikus rendet és éket ver a papság, a püspökök és hívek zárt sorai közé. Az “orthodox” papságnál ez már sikerült is. Nehezebb ez azonban a katolikus Egyháznál, mely a pápaság intézményével és nemzetek fölötti jellegével hathatósabban tud ellenállni a komumnista törekvéseknek. A jugoszláv diktátor, ki abban leli kedvét, hogy Sztálin ellenségének nevezteti magát, — ugyanazokkal a módszerekkel és eszközökkel folytatja egyház- és népellenes üzelmeit, mint bolsevista tanítómestere. A fent említett terjengős diktátori beszámolóban természetesen nincsen szó arról, hogy milyen Josip Broz, aljas Tito, jelenlegi és jövő politikája az Egyházzal szemben. Nem akarta saját kezével lerántani álarcát ; óvatosan kerülte ezeket a kényes részleteket, nehogy valami is külföldre juthasson belőlük. A szabad világ katolikusai jól tudják, hogy mi történt már eddig is Jugoszláviában és hogy . még ma is naponta börtönöznek be papokat azért, mert hivatásuknak akarnak eleget tenni. Az ifjúságot tudatosan vallástalan szellemben nevelik, a katolikus sajtót elnyomják, minden egyházi szervezetet és intézményt feloszlattak. — Ezzel szemben nagyhangú és frázisokkal teli nyilatkozattal úgy foglalta össze Jugoszlávia “haladását” és határozta meg helyét a nemzetek nagy közösségében, hogy az UNO-Charta pontjait, melyek az emberi jogokat biztosítják, Jugoszláviában minden tekintetben a legnagyobb tiszteletben tartják és az állam életében maradék nélkül megvalósítják. Ez Tito, a nyugatnak kényeskedve udvarló marsall ! A kongresszus új pártdirektívái is megcáfolnak minden kísérletet, mely a szabad világgal keresné az őszinte együttműködést. A párt alapszabályainak az a lényege ezentúl is, hogy a kommunista párt továbbra is az egyetlen politikai vezető tényező marad és kötelezi a tagokat, hogy “állandóan dolgozzanak a kommunista szellem erősítésén és a marxizmus-leninizmus tanainak gyakorlati megvalósításán”. Különös nyomatékkai emelték ki, hogy “a párttagság összeegyeztethetetlen a vallással és a vallásgyakorlat!tal”. — Bármennyire is Moszkva ellenségének tartja magát a belgrádi diktátor, pontosan úgy hajtja végre a lenini parancsot, ahogy az igazi bolsevistához illik. Komoly, világnézeti elvektől vezetett politikának is fel kellene ismernie azt, amit Stepinac érsek nemrégiben a párisi “La Croix” munkatársának adott nyilatkozatában oly világos tömörséggel fogalmazott meg : “A vallást illetően nincs különbség a Kominfomi és Tito kommunizmusa között”. — Az emberi szabadságjogok védelme — melytől pedig oly “hangos” ez a háború utáni időszak — csak olyan államban valósul meg és nem marad írott malaszt, amelyben a vallás él, az Egyház cselekedhetik... Olyan igazság ez, melynek egyszerűségét és tiszta fényét az elsősorban gazdasági érdekekre épülő politika “füstös és kormos” levegője akarja elhomályosítani. (Élet) FELPATTANNAK A TITKOK ZÁRAI. . . Irta : Dunántúli István A történelem — az újkori történelem — kulisszái mögött titkok fátyla takart sok mindent, ami a katasztrófa útjára vitte a világot. Titokzatos szálak miért s hogyan szövődtek a világpolitika boszorkánykonyháján és miként fonták be Amerikát is ? Tudatlanság félrevezetettség, pénz vagy minő befolyás tehette, hogy a szabadság fáklyahordozójának, az U.S.A.-nak egyes tényezői a rabszolgaság útját segítették elő és súlyos a terhelésük abban, hogy fél Európa, majd fél Ázsia a bolseviki terroruralom jármába dőlt. Eljött a sötét titkok feltárásának az ideje... Most majd felpattannak az összes titkok zárai. Szórványosan eddig is megtörtént s az a kevés is, amely napfényre került, elegendő volt ahoz, hogy a jóhiszemű, becsapott amerikaiakat rádöbbentse a veszélyt felidéző tényekre. Hiába próbálják továbbvinni a szembekötősdit azok, akik ludasnak érezték magukat. A ráeszmélés eredményezte az elnökválasztáson a változás igénylésének elemi erővel való feltörését. És ebben volt nemcsak az elfordulás a hibásnak bizonyult irányvezetéstől, hanem az összes titkok feltárásának, a nagy tisztogatásnak és az elkövetett végzetes hibák jóvátételének követelése is. Igen, ami beteggé tett a választások izgalmas napjaiban egyeseket : a titkok zárai most már gyorsabb ütemben pattannak fel. Parlamenti vizsgálóbizottságok már folytatják a felderítés és leleplezés munkáját, amelynek most erőteljes lökést ad a januári hatalomváltozás. A vizsgálati következmények közt megdöbbentő a U.N. tisztviselőinek kommunista botránya. Ez is lehet — csapta össze kezét a jámbor polgár, — hogy a U.N., amely állítólag nemcsak világnézeti harcban áll nyugati többségében a bolsevizmussal, hanem Koreában és Indokínában fegyveres háborúban is, tisztviselői közt az ellenség embereinek egész sorát tartja ? 25 tisztviselő felfüggesztése, egy vezető öngyilkossága s utóbb 60 elbocsátás híre valóban elegendő ok lehetett a főtitkár lemondására és arra is, hogy a kongresszusi vizsgálóbizottság két szenátor tagja elkeseredésében úgy kiáltott fel, hogy ki kell űzni innen az olyan szervet, amely az Amerika-ellenes kommunista kémek és szabotőrök légióját bujtatja és méghozzá diplomáciai mentességet ad számukra. Hogyne kellene itt a nagysöprű, amikor ezeknek fedezői benn ülnek a különböző külügyi hivatalokban és egyéb állásokban ! Az amerikai nép érzi, hová vitt ezeknek útja. És ezért üdvözli örömmel az Eisenhower-komiány kijelölt igazságügyminiszterének : H. Brownellnek ígéretét, hogy gyorsan és kíméletlenül kisöpri a korrupt tisztviselőket, s ugyanígy az uj külügyminiszter : Dulles kijelentését a kommunisták, vagy szovjetbarátok eltávolításáról. Hogy nem ismer e téren tréfát, annak bizonysága, hogy minden külügyi tisztviselő múltját kivizsgáltatja az FBI útján, s nehogy ezt bárki kifogásolhassa, máris felkérte ennek főnökét, hogy az ő (Dulles) előéletét is vizsgáltassa ki alaposan és az eredményt terjessze Eisenhower elnök elé. Nincs olyannak helye a külügyben, — mondotta, — akire a gyanúnak csak árnyéka is eshetik ! Hej, akkor pedig sokan fognak repülni, különösen, ha más hivatalokban, intézményekben is hasonlóan járnak el. Mint ahogy kell is, ha Amerika meg akar szabadulni belső ellenségeitől. De ha aztán a kommunistaság, társutasság szovjet kollaboráció tényét szigorúan levonják amerikai viszonylatban, nem állhatnak meg félúton s nem dolgozhatnak együtt a vasfüggöny mögötti nemzetek ú. n. “nemzeti bizottmányaival” se, amelynek tagjai között többségben foglalnak helyet a szovjet terjeszkedésének előkészítői, elősegítői, kommunista helytartóinak, hatalmuk kiépítésének engedelmes eszközei, nemzeteik rabigába hajtásának, legjobbjai Iegyilkolásának, elhurcolásának, népirtásuknak szörnytetteiben a felelősség részesei. Sajnos, hasonló a helyzet magyar vonatkozásban is. Akikkel pedig az emigráció óriási többsége nem hajlandó együttműködni s akikről a hazájában szenvedő mártírnemzet tudni sem akar, azokkal a kisebb terhelésüektől is megszabadítandó amerikai kormányzat se működhetik együtt. Viszont a szovjet kollaboirációtól mentes száműzetés hibája, hogy nem találta meg az összefogás útját s az annyiszor sürgetett összefogott erő még nem áll készen a feladatok vállalására. Régen együtt kellett volna már lennie. De jobb későn, mint soha... A titkok zárai már pattannak. A félrevezetett amerikaiaknak már volt részük néhány meglepetésben. Csak számukra az, amikor a kongresszusi vizsgálóbizottság megállapítja a szovjet bűnösségét a katyn-i 15 ezer lengyel tiszt legyilkolásában, de az valamennyiünk fámára kínos és megdöbbentő meglepetés, hogy kiderült : hivatalos amerikai és lengyel közegek erről szóló jelentését “német propaganda” megjegyzéssel intézték el Roosevelték és a külügy. Ezután következett Yalta, ahol Európa felét kiszolgáltatták a szovjetnek... VVVWvVVVVVWVVWVVWVVV “TOVÁBB LEFELÉ A LEJTÖN...” És mialatt New-Yorkban a szentistváni Magyarországért mondanak ünnepélyes nagymisét és máshol is mindenütt a szabad világban élő véreink az otthon szenvedőkért aggódnak és imádkoznak, azalatt odahaza Moszkva prokonzuljai és pribékjei tovább taszítják lefelé a lejtőn és teszik méginkább tönkre mindazt, amit még Szt. István megmaradt birodalmából és koncepciójából eddig nem tudtak eléggé elpusztítani. Most például Rákosiék újabb “kormányátalakítást” hajtottak végre és Rákosi “miniszterelnök” mellé öt “miniszterelnökhelyettest” is neveztek ki. Ezek : Gerő Ernő a “hídépítő” (akinek felesége matyó asszonyokat tart rabságában, hogy az azokból kikényszerített népművészeti hímzésekkel még több “gyűlölt külföldi tőkére” tegyen szert), Házi Árpád, Hidas István, Kiss Károly és Nagy Imre. A jó magyar hangzású nevek ne tévesszenek meg senkit, se a fentebbi nevekkel, se a további kormánylista neveivel, de Farkas Mihály nevével kapcsolatban sem, akit “hadseregtábomokká” léptettek elő. És ezen az uj “kormánylistán”, mint “külügyminiszter” : Molnár Erik szerepel, az uj “igazságügyminiszter” ugyanaz a Décsi Imre lett, aki mint ÁVO-tiszt Mindszenty hercegprímás kínzóinak egyike volt (dr. Weil Emillel, Rákosiék jelenlegi washingtoni “követével” együtt) a “begyűjtési miniszter” (már ilyen is van) Tisza József lett és a “belügyminiszter” Győré József, szintén egy hatmarkos, hírhedt kommunista... A magyar nép ujsületü “nagy barátja” és “atyja” : Sztálin ilyen “refomT'-munkát és “béke”-turbékoIást végez magyar vonatkozásban a Kremlinből1 és így adja “fő-atyai áldását” a magyar nép másik ujsületü “atyjának” : Rákosi Mátyásnak további “munkásságára”, így viszik tovább lefelé a lejtőn árva Magyarországot azok akiket Yaltában és Teheránban szabadították rá az egykor virágzó Duna-tájra s az ugyancsak boldogabb napokat látott Európa felére. .. (Amerikai Magyar Hang) Minden * i kedves vendégünknek » Boldog és szerencsés J újesztendőt kívánunk ' f “FÉSZEK ETTEREM” 5 t Boldog és vidám ujesztendőt kíván minden kedves üzletfelének, barátjának és ismerőseinek TAKÁCS LÁSZLÓ autószerelő mester. EREDMÉNYT AKAR ? HIRDESSEN LAPUNKBAN! Jókai Mór :___________________ Az Uj Földesúr Hasonlóul cselekedett a másik két csendőr is a betyár és a kocsis mellett. Mire a mezőn kinn jártak, aludt mélyen mind a három. Szemes Miska ekkor szép csendesen kihúzta a két kezét a békóból, mintha csak téli keztyü lett volna az rajta, s amint egy hídhoz értek, megszólítá a kocsist : — Állítsd meg a lovadat öcsém. No nagy uram köszönöm, hogy idáig elhozott, már most innen majd odább találok magam is. Aluszik ám ez mind a három. Dupla adúja van a kulacsomnak : valahányszor megtörtöm a száját, egyet fordítok a csapján, úgy adom másnak. Nagy uram velem ivott, a többiek az altatóból. Csendes jojcakát kívánok. Azzal keresztülvetette magát a lőcsön s egy perc múlva eltűnt az út-árok rekettyéi között. Kampós uram vállat vont ; nem volt rábízva, hogy utána szaladjon. Nem is tett egyebet, mint hogy a köpenyegébe húzta magát s oldalt feküdt a saraglyában s gondja volt rá, hogy mikor a csendőr-kaszárnya udvarán megállnak, ő legyen az utolsó, akit álmából életre tudnak ráncigálni. A felocsúdott káplár és a két közvitéz elébb bámulva nézett körül, hogy hová lett Szemes Miska, azután az előbbi erszánye tartalmát kezdte számlálgatni. Biz abból hiányzott az a forint, amit Szemes Miskáért kifizetett a “Megitató” csárdában. A vakmerő gazember még arra is vetemedett, hogy az üldöző hatalommal fizettesse ki a borát. Annyi életphilosophiája mind a háromnak volt, hogy egyszóval sem hozta elő Szemes Miskát. A jószágára hazatérő Ankerschmidt épen szemközt találkozott a már visszatérő vizsgáló küldöttséggel. El is bámult nagyon a nagy fegyveres kíséreten, mely Brauhausel el consortes postakocsiját követé ; de különben is kénytelen volt megállítani lovait, mert a tisztelt urak, messziről megismerve fogatát, szintén megállapodtak s leugrálva kocsijukról, odajöttek Ankerschmidt hintájához megköszönni a szíves fogadtatást, melyben házánál távollétében részesültek. Jókai Mór :__________________________Az Uj Földesúr Annái inkább helyeslé azt másik két utitársa, kik szintén erősen állíták, hogy mikor az ember reggeltől estig nem eszik, akkor hadilábra állított napizsoldot kellene húzni. Kampós uram nem szólt bele a beszédbe. — Hát maga nem éhes ? — szólítá meg a kasznárt végre elhatározott hangon a káplár. Kampós uram értette a kérdést. Van ám itt az út mellett egy csárda, ahol kapni egy pohár bort, meg egy kis paprikást. — De nem árulja el valaki ? — Én tudom, hogy nem. A példálódzásnak utóbb is az lett a vége, hogy amint a “Megitató” csárdához értek a szekérrel, káplár uram széttekintett, senkit sem látott ; megállíttatá a kocsit s azt az indítványt tévé, hogy ha Kampós úrnak nem volna ellenére, talán betérhetnének ide egy ital borra. Kampós úr engedett a közóhajnak s betért három kísérőjével a csárdába. A nagy ivóteremben, a hosszú asztal végén ült egy kondás-viseletű ember, ki egy ötitcés kulacsból iszogatott s falatozott paprikás szalonnát a szűre ujjából. Mi már láttuk egyszer ezt az embert. Maxenpfutsch úr aligha rá nem ismerne benne arra a bizományosára, aki azóta is mindig jön a yorkshireiekkel. Valószínűleg az a darab szalonna is azokból való. Káplár uram előtt gyanúsnak tetszett ez az ember. Mikor egyszer lehajolt, hogy elejtett kését felvegye, a káplár inte két legényének, hogy fegyvereiket tartsák kéznél. A kondás azonban lehajoltában folyvást feléje sandított s észrevevé az intést. Láthatta, hogy itt most bajba jutott. — Isten jónap, vitéz uraim ! — szólt rájuk köszöntve a kulacsot. — Hallották kegyelmetek Szemes Miskának a hírét ? — Nagyon is ! — No hát az a Szemes Miska én vagyok ! — szóit a kondás felállva egész magasságában a lócáról. Majd a mestergerendát érte a süvegével. Jókai Mór : Az Uj Földesúr A csendőrök fegyvereiket emelték. A szegény legénynél nem volt egyéb egy baltánál, azt is kihúzta a szűre szíjjából, ahol lógott s ledobta az asztal alá. — Ne tessék ellenem készülni. A vége felé vagyok már. Meguntam a világkerülést ! eddig is csak attql féltem, ha megkapnak, sok időre becsuknak ; de a héten olvastam, hogy ki van hirdetve a statárium, már most megadom magamat, mert tudom, hogy könnyen elbánnak velem. Mennyi díj van a fejemre téve, káplár uram ? Halva kétszáz, élve ötszáz fórint. — No hát káplár uram, ötszáz forint nyomja a markát ! pedig ha akarnám, még a szalonnaevő késemmel átmetszhetném a gégémet, s háromszáz forintja bánná. Hanem hát tegyen már most annyit értem, ha már annyi pénzt nyer rajtam, töltesse meg a korcsmárossal a kulacsomat ; nézze, milyen száraz már az istenadta, egy csepp sincsen benne. S a felfordított kulacsból csakugyan cseppenve sem jött elő semmi. — Legalább iszom addig, amíg ihatom ; leiszom a magam bőrére vagy egy forintot. Tizenkét krajcárost mér a csárdás, ötitcés a kulacs, ez épen egy forint. Ugy-e káplár uram, azt az egy forintot nem sajnálja egy szegény legénytől, aki egy ötszáz forintos fejet ad a markába ingyen ? A káplár látta, hogy igen jámbor ördöggel van dolga, aki már meg akar halni s veszkődtében humorizál, ahogy azt anekdotás könyvekben sokszor olvashatni. — Jól van ! Korcsmáros ! Töltse meg e fickó kulacsát. A korcsmáros szemük láttára tölté egy bádogtölcséren keresztül a kancsó bort a kotyogó kebelű kulacsba, mely is száján tuíbugyborékoiván, Szemes Miska felkapá azt, s olyat húzott belőle, hogy megfogyott húsz percenttel. — No káplár uram, igyék hát ebből kegyelmed is egy szegény veszendő betyár leikéért egy tust ! — szólt Miska, megtörülve a kulacs száját s odanyujtva elé. A káplár vonakodott. — Vagy úgy ? Az urak nem isznak a kulacsból, hanem klázliból. — 117 — — 114 — — 115 —
