Kanadai Magyarság, 1953. január-június (3. évfolyam, 1-26. szám)

1953-06-20 / 25. szám

T 1953 junius 20 2 KANADAI MAGYARSÁG Hon. George Drew, a Progressiv Conservative Párt vezére beszéd közben. “NINCSENEK EGYEDÜL AZOK AZ UJKANADÁSOK, AKIK HISZNEK SZÜLŐFÖLDJÜK SZABADSÁGÁBAN” — DREW.---------o--------­Az ujkanadások, akik egyszer a kommunizmus igája alatt éltek, nagy szolgálatot tehetnek uj hazájuknak. Hon. George Drew, az ukrán éhínség huszadik évfordu­lója alkalmából így szólt a Torontóban rendezett ukrán nagy­gyűlés résztvevőihez: “Menjetek és mondjátok el kanadai társaitoknak, hogy milyen is a kommunizmus, ha egyszer ha­talomra jut és rettenetes hatalmát gyakorolni tudja.” Több, mint 6000 kanadai ukrán gyűlt egybe itt vasár­nap, junius 14-én, hogy az éhínség hétmillió ukrán áldozata emlékének áldozzon. A világ egyik legelvetemültebb gonosztettének tartott éhínségét a Kreml 1932-ben mesterségesen hívta létre, hogy a szabadságszerető ukránoknak a szovjet önkényuralommal szembeni ellenállását megtörje. Az ukránok több, mint 25 százaléka halt akkoriban éh-' halált. Az egykor élettől duzzadó községek hatalmas teme­tőkké váltak. A Progressiv Conservative Párt vezére, George Drew a torontói nagygyűlés előtt leszögezte: “Ott jártam Ukraj­nában azután, hogy szülőföldetek azon a rettenetes csapáson keresztülment.” Majd érzelemtől elcsukló hangon tette hoz­zá: “Aki látta rettenetes következményeit, soha ennek a tra­gédiának az emlékét többé nem feledheti.” Majd igy folytatta Drew: “Egy kommunista társutas sem meri kétségbevonni a tényt, hogy húsz éve milliók hal­tak éhen. Tervszerűen vetették őket az éhhalál karjaiba, | hogy a szovjet rabszolgaság teljes kiszolgáltatottjaivá vál-1 janak.” A szónok ezután rámutatott arra, hogy a mostani meg-1 emlékezésnek nagyon is komoly a jelentősége. “Még mindig akadnak felelősségteljes állásban levők, kik úgy vélik, hogy a szovjet birodalomban a kommunizmus más, mint a világ többi részén, —minőségében és megjelené­si formáiban egyaránt.” Mondjátok el Kanadának, hogy nincs különbség az euró­pai kommunizmus, az ázsiai kommunizmus, az afrikai kom­munizmus, de még az amerikai kommunizmus között sem. Pedig az utóbbit olyan sokan tartják elenyésző veszedelem­nek.” “Azok, akik látták a kommunizmust szemtől-szemben szülőföldjükön, nagyon is jól tudják, hogy mindez csak a vi­lágkommunizmus szerves része, mely Moszkvából kapott uta­sításokat hajt végre.” — fűzte hozzá Mr. Drew. “Láttam Oroszországban, Ukrajnában, Keletnémetor­szágban s egyebütt is, de sohasem tudtam a legcsekélyebb különbséget sem felfedezni.” “Nem könnyű különbséget tenni azok között a rémtettek között, mellyel a kommunista kormányok a magyarokat és a lengyeleket kínozzák, s az afrikai Mau Mau, vagy a távol ázsiai maláji kommunisták terrorja között-” — folytatta Mr. Drew. Nemzetiségre való tekintet nélkül, minden ujkanadás­­hoz szólva azután kijelentette: “Ti, akik annyira jól tudjátok a rettenetes igazságot,, kérdezzétek meg ezeket a szőrszál­hasogatókat, hogy azok a fegyverek, az a szervezkedés és az az árulás, mely az ukrán szabadságot 1919-ben sírba döntöt­te, vájjon spontán parasztlázadás eredménye volt-e? És kér­dezzétek meg őket, hogy a szelíd és otthonát szerető kínai pa­raszt szervezte-e meg azt a nagyszerűen felszerelt hadsere­get, mely ma a mi fiaink ellen küzd Koreában, hogy vájjon ő látta-e el ezt a haderőt MIG-ekkel, hatalmas szovjet tankok­kal, s a modern hadviselés minden szükséges felszerelésével? A szónok ezután a Kreml jelenlegi békekampányával foglalkozott. “Szükséges — mondta — hogy most és komo­lyan foglalkozzunk ezekkel a tényekkel, mert magas állásban ülők közt is akadnak egyesek, akik úgy látják, hogy a szov­jet kommunizmus jellege megváltozott, mert sok-sok évóta először hallunk szelíd szavakat a Kreml felől szállva.” Hatalmas tapsvihar kísérte Mr. Drew szavait, igy per­cekbe került, mire folytatni tudta: “Különösen fontos ez napjainkban, mikor felelősségteljes pozíciókban levők is úgy látszik, hogy engednek a kommunista nyomásnak, hogy az Egyesült Nemzetekbe vezető útat fegyverrel csikarják ki, s hogy a következő években még tovább merészkedjenek.” A Progressiv Conservative Party vezérét magával ragad­ta a hatalmas tömeg viharos ünneplése. A Queen Park-on keresztül mennydörgésszerűén szállt szava, mikor követelé­se, elhangzott: “Csak egy és megint csak egy a feltétel a Kreml jószándékának bebizonyítására. Nagyon egyszerű ez a feltétel. Kérdezzük meg őket: hajlandók-e szabad válasz­tást biztosítani a népeknek, hogy azt az államformát tehes­sék magukévá, amit kívánnak. S kérdezzük meg őket, hogy megengedik-e Románia, Magyarország, Bulgária, Csehszlo­vákia, a balti-államok s a többi rabláncra fűzött nemzetnek, hogy szabad választás útján maguk döntsenek arról az ál­lamformáról, melyet akarnak.” Erre a szovjet az Egyesült Nemzetek Alapokmányát 1945-ben megalkották.” kérünk, mikor elvárjuk, hogy ünnepélyes fogadalmát be is váltsa. “Nincs jogunk, hogy Oroszország népének előírjuk: milyen államformát akar. Ez az ő dolguk. De — tette hozzá Mr. Drew: — igen is jogunk van ezt megkövetelni, minden­egyes nemzet számára, mely most orosz rabszolgaságban senyved. Sőt az Egyesült Nemzetek keretében, mely ezekre az elvekre épül, igen is kötelességünk, hogy Oroszországgal betartassuk kötelezettségét.” Mr. Drew zárószavai a következők voltak: “Csak hossza­dalmas és kemény erőfeszítés hozhatja meg azoknak az esz­méknek a valóraváltását, melyek szellemében az Egyesült Nemzetek aapokmányát 1945-ben megalkották.” “De bármikor is virradjon fel az a nap, mondjuk el mind­azon nemzeteknek, melyek most a szovjet kommunizmus rab­ságában sínylődnek, hogy nem felejtettük el azokat az 1945- ös sanfraneiscoi Ígéreteket. Hogy nem felejtettük el áldoza­tukat, hogy nem felejtettük el a szabadságért vívott hatal­mas küzdelmüket.” A Mr. Drew szavait követő hatalmas ünneplés komoly bi­zonyítéka volt annak, hogy szavai nemcsak a kanadai ukrá­noknak, de a magyaroknak, lengyeleknek, litvánoknak, észt­eknek, letteknek, szerbeknek, cseheknek, szlovákoknak, ro­mánoknak, bolgároknak, keletnémeteknek s mindazoknak, a­­kik uj hazára találtak e földön, de szülőföldjüket nem felej­tették el, — bátorságot és erőt nyújt”­Fizetett közlemény. Fizetett közlemény.-----------------------o-----------------------­TORONTÓ ÚJABB SZÍNHÁZI ESEMÉNYE ------------o-----------­Jan Kiepura, a hires lengyel tenorista és felesége, a bu­dapesti születésű Eggerth Márta rövidesen hangversenyt ad­nak Toi’ontóban.-----------------------------o--------------------------­ÉLETEMNEK TAVASZÁN Irta Béla deák Életemnek tavaszán alabástromból, tejből, rózsából jött a leány és csókra kínálta bíborló ajakát. Aztán futott, hajladozott a kis zsivány, alabástromból, tejből rózsából a leány. Incselkedett velem sokáig. A végén mégis csak elkaptam derekát az alabástromból, tejből, rózsából vialó lánynak és mézével ajkának megmérgezett. HELYREIGAZÍTÁSOK Vaszary Kálmánná lapunk junius 13-iki számában meg­jelent “Szépítés nélkül...” cí­mű cikkébe sajnálatos sajtó­hiba csúszott- A Szigeti Mag-Kézfogó a Oubocii kertben Irta: Füry Lajos Részlet Füry Lajos Árva Magyar János cimü re­gényéből. Ma jöhettek ki először a laktanyából, mert már meg­tanultak járni, ahogyan egy katonához illik, tisztelegni, ha egy öreg huszárt, vagy csillagos katonát látnak. A nagy, kosarasmarkolatu hu­szárkardot is tudja már ci­pelni és nem botlik fel benne. A kerekes Árpád sarkany­­tyuk olyan szépen pengenek a ceglédi köves utcákon, hogy öröm a járás. Tizenegy óráig kapott kimaradást és a zsold­­ja is a zsebében van. Kettő pengő. Meg két darab Leven­te cigaretta- Nincs ismerőse, nincs ahová menjen. A többi­ek moziba mentek, de az na­gyon drága. Sokan mentek a Hepajba, ott inni is lehet, meg táncolni is. Majd lehet, hogy oda elnéz ő is. De hát szeret­né egy kissé megismerni ezt a várost, amelyik igencsak tetszik neki. Nézi az embere­ket, kirakatokat, közben fi­gyel, el ne mulasszon egy csil­dának irt magyarországi kom­munista “írónő” neve helye­sen: Ligeti Magda. Ugyancsak sajnálatos tör­delési hiba volt Péli Zya “A francia Antillák” cimü cikk­sorozatának lapunk junius 6-lagost sem, inkább köszön minden vasutasnak, postás­nak, rendőrnek, minthogy ba­ja legyen. A Gubody kertben ingyen lehet hallgatni a muzsikát. A zenekar az emelvényen ját­szik, a kertben a padokon in­gyen lehet ülni és hallgatni a muzsikát. Közel a zenekar­hoz, az asztaloknál sört is le­het inni. A fehér asztalokon világos sör habzik a poharak­ban és ropogós kifli, meg pe­rec a tányérokon. Hátul az in­gyen padokon katonák meg lányok lebzselnek és élvezik a muzsikát. A lányok halkan dúdolják az ismerős muzsika dallamát és összefogózva him­bálóznak, mint a virágok a szélben- A huszárok és a ba­kák -a padokról mustrálják, néha egy-egy megjegyzéssel kisérik mozdulataikat. Magyar János járja a sé­tányokat és nézi a lányokat, a­­hogy viháncolnak. Nagyokat nevetnek és a bátrabb ja felé­je is kacsint. Keresztülszalad szeme a vidám csoporton és megáll egy színes kendős lányon. A lány, kissé arrább áll a han­gos csoporttól, ugyanúgy e­­gyedül ácsorog, akárcsak ő. Mindjárt látszik, hogy idegen, félszeg és bizalmatlan. A lány is nézegeti, ahogy kerülgeti néhányszor, aztán amikor sze meik kissé jobban összefogód­nak, a lány megszólal. •»> <♦> <♦> <♦> •»> •»> <»> <♦> <♦> •»> <♦> ■»> •»> •:♦> •»> •»> •»> •»> MÉG MA TEKINTSE MEG AZ Ui HILLMAN KOCSIKAT KERESKEDŐIÉNÉL 4 AZ 1953-as HILLMAN iVnrsX SEDAN 21 év és 21 billió mérföld tették tökéletessé ezt a kocsit az Ön számára ! Az áramvona­las nagy autó kivételes könnyedséggel kezel­hető és éppen olyan gazdaságos, mint egy könnyű kocsi. AZ 1953-as HILLMAN MINX CONVERTIBLE A széles, bench-tipusú első ülés csak egy a sok előnyös sajátosság közül, amelyek ezt az osztályának legsimább menetű, legszebb és mégis leggazdaságosabb kocsiját jellemzik- Ára is meg fog felelni önnek ! HILLMAN ITLLrizc ROOTES MOTORS (CANADA) LIMITED • VANCOUVER • TORONTO • MONTREAL • HALIFAX HILLMAN, HUMBER; SUNBEAM-TALBOT; COMM EB; KARRIER; ROVER AND LAND-ROVER PRODUCTS iki számában közölt II. részé­ben. A szakaszok felcserélése értelemzavart okozott, amely­ért az írónő és olvasóink szi­ves elnézését kérjük.------------o-----------­KÖZLEMÉNY A közelmúltban sajnálatos módon többször előfordult, hogy telefonon adtak fel la­punknak hirdetést, a dijat a­­zonban az illetők nem küldték be és utánjárásunkra kiderült, hogy már nem laknak a meg­adott címen. Lehetséges, hogy nem rossz szándék, csu­pán feledékenység volt ez ré­szükről, viszont mi a lapot nagy küzdelemmel és áldoza­tokkal tartjuk fenn és így nem közölhetünk költséget és munkát kívánó hirdetéseket, melyekért a dijat nem kapjuk meg. A jövőben tehát csak állandó hirdetőktől és előfi­zetőktől fogadunk el telefon-, illetve postai hTí'detésrendelé­­seket, egyébként kizárólag a dij előzetes beküldése ellené­ben. Mi sajnáljuk legjobban, hogy így kell tennünk, de sze­retettel kérjük olvasóink szi­ves megértését. “MÁS SZEMÉBEN A SZÁLKÁT” ...------------o-----------­Rettentő felháborodást keltett az USA-ban, hogy egy angol hajó, amelyet a vörös kínaiak elfogtak, kényszer ha­tása alatt kommunista csapatokat szállított- Ugyanakkor az amerikai lapok csak pársoros, eldugott hírben említik meg, hogy az USA üzletemberei milliós tételekben szállítják az el­lenséges államoknak a katonai egyenruhához szükséges nyers anyagot, amit Mexicoban vásárolnak. A biblia szavaira kell önkéntelenül gondolnunk, a szálkával és a gerendával. -------------------------~o--------------------------­MRS. ROOSEVELT BALESETE------------o-----------­Roosevelt elnök most is szerepelgető özvegyét japáni látogatása alkalmával kommunista nők kirángatták autójá­ból és csak rendőrök tudták megvédeni a bántalmazások el­len. A harcias hölgyek energikus lépése állítólag azért tör­tént, mert Mrs. Roosevelt nem volt hajlandó interjút adni. Nos, a hajdani elnök elvakult felfogását ma is híven ápoló feleség legalább megismerte kissé a “haladószellemü” nőket. --------------------:—o----------------------­HA A HÓHÉR FECSEG ....------------o-----------­Berlini jelentés szerint a keletnémet zóna hóhérját, Wi­­sockit 15 évi fegyházra ítélték, mert az általa végrehajtott kivégzések részleteiről ismerőseinek körében túlsókat mesélt. Most elődje, Engelmann, kénytelen lesz folytatni mestersé­gét, pedig úgy volt, hogy felmentik “kellemes tisztségétől”. Engelmann ugyanis idegösszeomlást kapott, mikor az egyik elitéltben jóbarátját ismerte fel. —Adjon Isten János. Megáll és rámered a lány­ra. —Hát te ösmersz? —Én ugyan igen. —Aztán honnét való vagy? —Én ugyancsak onnan, a­­honnan kend, Sebestyénből. —No csak aztán ki jánya vagyi? —Hát én vónék a Galambos Julis­—A keszeg Galambos já­nya ? —Ugyancsak. Most már egész közel kerül­nek egymáshoz. A zene, az éneklő lányok, a nagy sokaság egészen eltűnik, csak ők ketten maradnak. Ö- rülnek egymásnak. Örülnek, hogy összeakadtak itt az ide­gen városban. Keresnek egy padot, ahol nem sokan járnak és leülnek egymás mellé. Ma­gyar János rágyújt az egyik cigarettára. —Aztán mondd már el, hogy kerültél ide ? —Hát tegnap vót harmadik hete, hogy a nagyságos asz­­szony megkérdezte, nem aka­rok-e szolgálni egy barátnő­jénél Cegléden. Huszonöt pen gőt kapnék egy hónapra, meg ruhát is adna a nagysága, az­tán megkereshetném szépen a staférungra valót, meg hogy a vasutat is megfizetik és igen jó hely. Én ugyan nem akartam gyünni, mert a major határán túl még életemben nem voltam, aztán most eccör­­re ilyen messzire és idegenek közé, bizony nem nagyon a­­karózott. De a szülém is csak biztatott, hogy huszonöt pön­­gő egy hónapban nagyon jó gyünne, meg kapnék is egyet­­mást, aztán még a nagyságos is megtalálna haragudni ránk, osztán karácsonyra is meg­adják az útiköltséget és ha­­zagyühetek. Hát igy aztán együttem- Máma vagyok elő­ször kint, mert hogy vasár­nap délután van a kimenőm, de én nem akartam kijönni, de a naccsága mondta, ne üjjek mindig a szobámba, hanem menjek egy kissé ki szórakoz­ni, moziba vagy táncolni. Még ötven fillért is nyomott a markomba, de én nem men­tem, hanem inkább idegvüt­­tem hallgatni a muzsikát. —Aztán katonád van-e már ? —Ugyan menjen már kend, hová gondol? Nem ismerek én- az égvilágon senkit. —Most már emlékszem rád Julis, nagy piros kendővel a derekadon jártál oskolába, te az elsőbe, én meg a negyedik­be. —Igen, eccör meghógolyóz­­tak a Kirikás gyerökök oszt maga gyütt oda, leporolta ró­lam a havat és megfürdette a hóban a Karikás Gyurit. —No hát csakugyan igy vót, hogy emlékszöl rá. Julis szégyenlősen hajtja le a fejét. —Mán hogyne emlékeznék, az ilyesmit soha nem felejti el az embör. —Osztán te mindjárt meg­­ösmertél engem? —Meg. —És mért nem szóltál? —Hát nem akartam tola­kodni, azt hittem, hogy oda­akar menni a lányok közé, osztán, mikor láttam, hogy magános és nincs senkije csak úgy, mint én, ténfereg ide­­oda az emberek között, hát szóltam. —Ugyancsak jól tetted. Ö- rülök neked- Aztán tudod-e te, hogy milyen helvre fehércse­léd lettél ? Julis szégyenlősen játszik a kötényével. —Ugyan ne gúnyolódjék már velem. Kend derék hu­szár, vetették is ám a jányok a szemüket, amikor arra ke­­rülgött. Közelebb húzódnak egy­máshoz. Magyar János átkarolja Ga­lambos Julist. A fák lombjain át ideszürő­­dik a villamos lámpák fénye, ide is elhallatszik a zene meg a pohárcsörgés. Julis szőke haja János ar­cát csiklandozza. Meleg nyári este van, a­­kárcsak otthon a Sebestyén majorban. János szorosan tart ja Julist és megcsókolja. Ez az eljegyzésük-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents