Kanadai Magyarság, 1953. január-június (3. évfolyam, 1-26. szám)
1953-01-17 / 3. szám
KANADAI MAGYARSÁG 3 • 1953 JANUÁR 17. Komoly magyar szavak az (ijesztendő küszöbén Még a nyáron szigorúan bizalmas levelet hozott a posta, melyben egyik bölcsész honfitársunk aláírásokat gyűjtött és Magyarország volt kormányzóját akarta felkérni a külföldi magyarság vezetésére. Egy másik újsütetű vezécikkírónk viszont letűnt vezéreknek szánja ezt a szerepkört országmentő mozgolódásaiban. A new-yorki Nemzeti Bizottmánynak egyrésze, — amely szervezet elenyésző kivételtől eltekintve volt orosz kolaboránsokból áll — a baranyai kisgazdából miniszterelnökké lett Nagy Ferencet tekinti államfőnek vagy szeretné azzá tenni, mihelyt erre lehetőség lenne, nu'g a másik csoport Varga Béla volt katolikus plébánost és háború utáni parlamenti elnököt tartja illetékesnek erre a tisztségre. De emlékszünk más, ezeknél jobboldalibb kezdeményezésekre is, melyeknek vezetői egyéb tevékenység hiányában államfőről akarnak gondoskodni a nehéz emigrációs években — a nemzet tudta és beleegyezése nélkül. Mindezt akkor, amikor szegény megnyomorított, meggyalázott hazánk feje évek óta, ha nem is hivatalosan, de ténylegesen Rákosi Mátyás és amikor a szovjetcsizma alatt nyögő magyar milliók néma önvédelemmel harcolnak a létért, sokszor a fizikai holnapért. Felsorolhatnánk még néhány önjelöltet, különböző oldalakról élretolt jelentéktelen figurákat, de ezeknek megnevezését olyan olvasóinkra bízzuk, akik ismerik őket. Annál határozottabban és tárgyilagos ténymegállapításként akarjuk az egész világ magyarságának tudomására hozni ezt a károsirányú kibontako-, zást és komoly, céltudatos munkát akadályozó szellemet. Nincs hazánk, nincs országunk ! önálló nemzeti államiságunk 1945 Husvétja után megszűnt. A világ minden részébe széthányva, idegen néptenger sokszor közömbös vagy ellenséges áradatában kemény munkával dolgozunk a mindennapi megélhetésért és honvágytól, emlékektől, hiábavaló reménykedéstől elcsigázott lélekkel álmodozunk a magyar jövőről. Ugyanakkor kis pecsenyesütögetők már hat vagy tíz államfőről gondoskodnak és közöttük eljátszott vagy jelentéktelen figurákat akarnak népünk nyakára ültetni, ha majd Isten kegyelméből felszabadulunk. Mi ez ? — kérdezzük megrökönyödve, — a sok handabanda, a sok haszontalan, tragikomikus ágálás láttán. Apró rész-érdekek szerint folyik a szervezkedés. Fényes nappal lámpával kereshetjük az önzetlen hazafiságot, amely egyedül fémjelezhet egy államférfit vagy balsorsba került népe igazáért küzdő politikust. Elég volt, elegünk volt a “profi”, máról-holnapra elveket cserélő, köpenyegforgató honatyákból. Egyesek talán azt hiszik, hogy miután a sorscsapás és talán kissé saját hibánk folytán is ennyird lesüllyedtünk, most már mindenki sorra kerülhet ? Nagy Ferenc, Dinnyés Lajos, Dobi István és Rákosi Mátyás után valóban bármely önjelölt beülhet a Szent György-téri palotába vagy a Duna habjaiban tükröződő Országházba ? Nem, jó uraim és ezerszer nem ! Amiért valaki szemétdombot kapar maga alá és arról hangosan kukorékol vagy ha egy különben kiváló finánc hirtelen ráeszmél, hogy ő még kiválóbb politikus, ez még nem jogcím arra, hogy szerénytelen, de kisded és tehetségtelen személyét zászlórudként kövessék. Mindenki annyit fog érni otthon is, amennyi értéket, érdemet mutatott fel, amennyi elismerést váltott ki külföldön honfitársaiból és az idegenekből. A politikai zűrzavart elősegíti, hogy az idegenben élő magyarság soraiban, de főleg az uj emigránsok között társadalmi és kultúrális téren is szerencsétlen összevisszaság uralkodik. Az rendben van, hogy mindenki a saját templomában imádkozik és minden egyháznak megvan a maga, saját híveiből alakult kis köre, de sürgősen szükség volna olyan nagy magyar társadalmi egyesületre, amelyben, különbség nélkül, minden honfitársunk otthon élezné magát. A tapasztalat, mely minden tudásnak szülőanyja, arra tanít, hogy teljesen ez sem megvalósítható, mert a “burzsuj-kommunista” elvtársakkal együttműködni nem lehetséges, de nem is kívánatos. Végzetszerűen tehát egy kommunista és egy nem kommunista táborra kell megoszlania a külföldi magyarságnak. Azon az ideális célon, hogy minden nem-kommunista magyar egy táborban legyen, mind a régi, mind az ujkanadás magyarok már régen tultették itt magukat. A Magyar Ház mellett több más egyesület van, melyek egészen nyugodtan lehetnének a Magyar Házban. Sportegyesület kettő is van, sőt az ifjúságival együtt három, ahelyett, hogy egy lenne, amely mögött egységes erkölcsi és anyagi támogatással az egész magyar társadalom állna. Van Bajtársi Közösség és Szabadságmozgalom, van BENE, Helikon Mozgalom, Cserkész Szövetség és Zrínyi Miklós Ifjúsági Mozgalom. Van külön Felvidékiek Nemzeti Bizottsága és Székely Egyesület. Van kérem a Nemzeti Bizottmány Kft.-nek helyi szervezete és horribile dictu most van alakulóban Széchenyi Club címen a mágnás- vagy úri-kaszinó jogutódjaként egy helyi szervezet. Külön szervezetet próbálnak létesíteni a legitimisták öt különböző árnyalatú legitimizmussal, a többi említésével nem akarjuk az időt és a papírt tölteni, ünnepélyesen kijelentjük, hogy a legkisebb rossz szándék sem vezetett fenti felsorolásnál, csupán tárgyilagosan olvasóink elé akarjuk tárni, hogy egy országban vagy városban, ahol magyarok élnek, mennyire elharapóznak a különféle tömörülések. Ennek azonban csak egy vége lehet : egység helyett széthúzás, komoly alkotómunka helyett állandó bősz csatározások, magyar hírverés helyett bírálatok és áskálódások és így tovább. Pedig áldozatos szivek, a magyar célért lelkesedők és adakozók bőven volnának, csak az anyagi és erkölcsi erők, a felelősség komoly és tudatos egységesítésének kellene megtörténnie. Ezerszer jobban meg lehetne oldani mindent, ha a különböző vezetők minden egyéni érdeket alárendelve a nagy közös célok szolgálatába állítanák sokszor jelentős tehetségüket és keményen harcolnának azért, hogy végre az egész magyar kolónia testvérként együtt érezzen és együtt dolgozzon. Tudjuk, hogy ennek rengeteg, elsősorban személyi akadálya van, de ebben egyként felelős régi és uj bevándorlóit. Az elkövetkezendő esztendőben el kell érnünk azt, hogy itteni életünk legnagyobb rákfenéje, a régiek és újak közötti sokszor mondva-csinált, sokszor mesterségesen, vörösök által szított ellentétek elsimuljanak. Ne feledjük el, ha Masarykot és Benest amikor, mint éhenkórász uj-amerikások Pittsbourghba megérkeztek, a cseh és szlovák munkások nem támogatták volna minden erejükkel, nem sikerült volna nekik soha Csehszlovákiát összeszatócskodniok. Mi ugyanakkor, mivel vezetőrétegünk és népünk között nem volt összhang, azt vesztettük el, ami ezer év óta a miénk volt : Nagy-Magyarországot ! Mindkét oldalon történtek hibák, vannak nem oda való személyek, de úgy a régi, mint az uj-kanadások zöme komoly, becsületes, dolgos, öntudatos büszke magyar ember. Mindkét csoport keserűségben és sikerben egyaránt megfürdött, látóköre tágult, szempontjai gazdagodtak. Fogjuk meg egymás kezét szorosan, testvériesen, irányítsuk sorsunkat okosan, korszerűen és akkor ismét a miénk lesz minden, amit Hazánk elvesztett. EGY ÖREG UJKANADÁS. Szilvássy László : ÜZENET Testvérem, kit hosszú éjszakákon Messze-messze elkerül az álom Figyelj rám, most Néked üzenek ! Te, ki küzdesz kínban, összetörve, Gond és kétség között meggyötörve Néked szól e rövid üzenet. Ma éjjel egy furcsa álmot láttam, Hosszú, köves országúton jártam S nyögtem mázsás, bús teher alatt. Mögöttem a hosszú úton végig — Jajgatásuk felhallott az égig — Sok-sok ezer más magyar haladt. Sok kidőlt már, soknak vére csordult, Sok volt olyan, aki visszafordult, Sok olyan, ki más cselédje lett. De a többi ment előre némán, Vánszorogva, vakon, sántán, bénán, Mig egy válaszúihoz érkezett. Egy út jobbra, egy meg balra tért le, Mind a kettő szép, virágos rétre, Mely pihenést, jót gyönyört kínált. Tanakodtunk ; hová menjünk, merre ?. .. Egyik mondta : arra ! másik : erre ! S im, fentről egy égi hang kiált : f Magyarjaim !Se jobbra, se balra ! Minden szép út zsákutca csak, csalfa, Az egyenes, amin jöttetek, A göröngyös, köves, sáros, régi, Az az út az igazi az égi, Hazátokba vissza az vezet ! Magyar út ez, fájdalmas, keserves, Búval, bajjal kínnal könnyel terhes, De hazavisz ! Rajta csak tovább ! Az út rövid, nemsokára vége, Kitartani, — felnézni az égre S hinni, mert a hit az erőt ád. És vége lesz a gondnak, könnynek, mának, Ott a béke holnapjai várnak, Szép lesz minden, boldog és szabad. A hosszú út, mit most kínlódtok végig S jajjotok, mely felzokog az égig, Mögöttetek mesze elmarad. Csak bízni kell, csak égő hittel élni, Imádkozni, küzdeni, remélni, Gyönyörű lesz minden és a dal, A “Hiszekegy” majd szállhat fel az égre, Hogyha egyszer egymásra lel végre S egy emberként harcol a magyar ! Menjünk tehát egymás kezét fogva Testvéreim ! Se balra, se jobbra, Csillagunk majd ujVa felragyog, S ha százszor ennyi bajt hoz még a sorsunk, Azok legyünk mindig, akik voltunk : — Istenhívő, örök magyarok ! Nvugatnémetország hatalmas fejlődése Adenauer német kancellár legutóbb adott nyilatkozatában kijelentette, hogy Nyugat németország úgy politikailag, mint gazdaságilag olyan hatalmas megerősödésről tett tanúbizonyságot az elmúlt 3 év folyamán, mely szinte hihetetlennek tűnik és amely egyszerűen a világ közvéleménye szemében mint a “német csoda” szerepel. 1949-ben senki Sem hitte volna el, hogy a tönkrebombazott német városok helyén virágzó ipar és még a réginél is szebb uj városrészek nőnek ki úgyszólván egyik napról a másikra. A német külkereskedelem ma újra visszanyerte nemzetközi tekintélyét és államok, melyek ellenségei voltak Németországnak, ma baráti jobbot nyújtanak feléje. Ez a hihetetlen teljesítmény a német nép kemény munká-Ijának, takarékosságának és tisztaságának a jól megérdemelt gyümölcse, amelyre minden német büszke lehet. PSZT ! Amerikában ma is mindenfelé, de főleg a postaládák felett láthatók azok a plakátok, melyeket a háború idejéből mi is jól ismerünk. “Vigyázz, hogy mit beszélsz, mert az ellenség mindent hall.” Emlékszünk még a jellegzetes német plakátokra “Psst ! Feind hört mit !” Az amerikai plakát most egy bekötött csőrü szarkát ábrázol az alanti felírással : “Némely madár túlsókat fecse”. A hallgatás biztonságot jelent. Az ellenség. .. az ötödik hadoszlop. MAGYARBETüS ÍRÓGÉPET részletre is vásárolhat KIADÓHIVATALUNKNÁL 362 Bathurst St. Torontó társadalmának nagy eseménye lesz 1953 február hó 7-én este 7 órai kezdettel a “Kanadai Magyarság’’ Sajtóbálja a Szent Erzsébet Hall termeiben. Rövid szórakoztató műsor, étel, ital, zene tánc. Figyelje következő hirdetéseinket ! Elsodort akácfák Irta : Mecseky Balázs. esen karcsú szőke lány ügyet-A fiatal facsemetéket még könnyű átültetni egyik földből a másikba. Még a talaj minősége sem igen befolyásolja őket. Átmenetileg kissé lekókadnak ugyan, de aztán ahogy a szívós, friss, fiatal gyökér uj erőre kap, újra kiterülnek a fonnyadásnak indult levelek és az uj tavasz újabb, bőségesebb rügyezést hoz számukra. Annál nagyobb probléma az öreg fák megbolygatása. Még a sovány, homokos talajban is biztosabban megmaradnak, csak hagyják nyugton őket. Az öreg fákat akkor sem érdemes átültetni, ha soványabb talajból termékeny, gazdag televényföldbe kerülnek. Mert még így is igen nagy a kockázat. így van ez valahogy az emberrel is, ha a sors kegyetlen parancsának engedve hazát cserél. A fiatalja még könnyen simul, könnyen felejt, hiszen a régi hazából még nincsenek nagy emlékei és a változatos uj benyomások, az uj környezet lüktető élete, zaja, zsivaja, színe és varázsa megmámorosítja az ifjú szivét és észrevétlenül magához idomítja. A veszett iramban száguldó élet potom öt percéből kettő és fél már számomra is eltelt. Úgy tűnt tova, hogy szinte észre sem nettem. Tegnap volt még amikor bohó álmokat szőttem. Amikor megrészegített egy matrózgalléros iskoláslány barna haj fonatának édes, tiszta illata. Tegnap volt még, amikor szivén ütött a május, amikor egy mélabús dallamot hallván ostoba sírással tudtam leborulni, amikor különös izek, merész és furcsa pasztellszínek pezsdültek bennem mint a nemes szőlő kiforratlan, édes mustja. Tegnap volt az, amikor a diákkor első részegségének bíborló mámorát élveztem, amikor az első megyebálon repültem a “Kék-Duna-keringő” lebegő muzsikafátyolán. Tegnap volt, amikor férfivé avatott osztályfőnököm kemény kézszorítása és nem sokkal azután egy légi-Lapunk hasábjain már többször említettük, hogy lapunkat kizárólag előfizetőink, olvasóink s munkatársaink áldozatkészségével és segítségével tartjuk fenn. Tudjuk, hogy minden becsületes, jóérzésű magyar tisztában van vele, hogy tőke hiányában milyen nehéz küzdelmet folytatunk a tisztaszándékú, nemzeti szellemű sajtó fennmaradása és fejlesztése érdekében. Minthogy lapunk nagyobbítása minden anyagi erőnket kimerítette, azzal a szeretetteljes kérelemmel fordulunk Olvasó-Mi HOZZA KÖZEL EGYMÁSHOZ AZ EMBEREKET? Az Egyesült Nemzetek legutóbbi ülése alkalmával tartott egyik fogadáson a jelenlevő újságírók fokozódó izgalommal figyelték a hosszú és barátságosnak látszó beszélgetést, Borberg dán és Malik orosz megbízott között. Amikor a két fél elbúcsúzott egymástói, a mindenben politikai szenzációt szaglászó riporterek megrohanták a dán minisztert. “ön úgylátszik teljesen egyetért Malik úrral ?” — kérdezte tőle az egyik. “Hogyne !” — hangzott a válasz. — “És szabad kérdeznem, mi volt a beszélgetés len, tiszta csókja... Tegnap volt mindez és ma már dér csípte meg a halántékomat. A két és fél perc már valóban elmúlt életem szűkre szabott öt percéből. S az élet gyorsvonata rohan tovább velem. Legtöbbször apró, jelentéktelen állomások maradnak el mögöttem a messzeségben. De ugyanúgy magam mögött hagyom a pazar fénnyel kivilágított pályaudvar óriásokat is. Egy-egy idegtépő vonatfütty, egy-egy letaposott tyúkszem spontán gorombasága minden emléke ezeknek az utazásoknak. Hiszen gyorsan rohan az élet s még csak két és fél perc van hátra belőle. De nem fáj az, hogy a halántékom deresedik. Az sem, hogy a színskála lázas bíborszinei kérlelhetetlenül megfakultak számomra. Csak az fáj, hogy a gyökereim elvesztették a megszokott hazai talajt. Hiába kerültem gazdag, buja televényföldbe. Nekem csak a homok kell. Nekem “csak” az a homok kell, amit ott valahol, a kanyargós vén Tisza partján szokott felporozni a játékos szellő. Akármilyen gazdag is ez az idegen föld, képtelen vagyok erőre kapni benne. Meddő próbálkozás minden kísérlet a megkapaszkodásra. Naprólnapra fonnyadok, gyengülök. Napról-napra szárazabb, kevesebb leszek. Ha lehunyom a szemem, fülembe cseng még a régi dal, ajkamon van még a régi csókok tüze, nyelvemen érzem még a régi borok izét... De ha újra kinyitom a szemem, megcsömörít a neonfényes, cowboy-kalapos rágógumis világ s a két és félperces életidő már csak két percre zsugorodott. Istenem, vájjon fogom-e még érezni talpam alatt a kecskeméti homokot . .. inkhoz, hogy uj szerkesztőségünk berendezésében legyenek segítségünkre. Akinek valami felesleges, nélkülözhető bútordarabja van (bármilyen asztal, szék, polc, fogas, lámpa, szőnyeg, stb.) kérjük, bocsássa azt rendelkezésünkre, hiszen ezzel az anyagi áldozattal nem járó segítséggel is az igaz magyar ügyet szolgálja. A felajánlásokat kérjük telefonon, levélben vagy személyesen a szerkesztőséggel közölni (362 Bathurst St., közel a Dundashoz, Telefon : EM. 3-7678). tárgya, hogy ilyen barátságosan megegyeztek ?” “Oh csupán megállapítottuk, hogy mindketten ugyanabban a gyomorbajban szenvedünk. Nem is képzelik, hogy az ilyesmi milyen közel hozza egymáshoz az embereket”. RITKA ESET Két texasi hivatalnok, akik kollegák voltak és a heti fizetéseket adták ki a vállalat alkalmazottainak, minden “pay day” után égető viszketegséget éreztek a tenyerükön. A baj annyira rosszabbodott, hogy orvoshoz kellett fordulniok, aki megállapította, hogy mindkettőnek kezét a bankjegy érintése beteges-érzékenyen sérti. Velünk az ilyesmi sajnos nem történhet meg... Értsük meg egymást! Irta : Stanley C. Allyn The National Cash Register Company elnöke. Ma az a leghasznosabb ember, aki tudja a módját, hogyan kell bánni az emberekkel. A mai világban ez a legértékesebb tudomány. Most tértem vissza hat hetes külföldi utániról, amelynek legnagyobbrészét Ázsiában töltöttem el. Ázsia évezredek óta senyved amiatt, mert az emberek nem akarják egymást megérteni. Ez a baj minket is fenyeget. Fenyegeti biztonságunkat, társadalmi és közgazdasági rendszerünket. Fenyeget mindent, amink van és mindent, amit megszerezhetünk. Itt az ideje tehát, hogy gondolkozzunk és igyekezzünk megérteni és megbecsülni egymást. Mi amerikaiak, akiknek most megadatott, hogy a világ vezetői legyünk, erkölcsileg is kötelesek vagyunk a földgömb sokmillió éhező és elégedetlen emberén segíteni. A Távolkeleten a nagy tömegek nyomora a zavarok kútforrása és e zavarok átterjedhetnek az egész világra. Az elszigeteltség filozófiája idejét multa. Amikor 50—60 óra leforgása alatt a világ bármely részére minden ember eljuthat, nem élhetünk mint az állatok, begubózva, vagy struccok módjára. Hogy van az, hogy a kereskedelem ott is sikereket ér el, ahol kormányok és nemzetek külpolitikai érintkezése csütörtököt mond Úgy, hogy az üzleti világ tudja, hogy alkalmazkodnia kell más emberek felfogásához és aképen kell viselkednie. Vagy megértetjük magunkat és megértjük mi is a másikat, — vagy nincs üzlet. Amikor Singaporeban jártam, bankettet akartunk kendezni malayai alkalmazottaink részére. Vannak köztük mohamedánok, kínaiak és európaiak. A mohamedán ragaszkodik ahhoz, hogy ételét mohamedán módra mohamedánok készítsék el és szolgálják fel. A kínaiaknak különleges ételeik vannak. Az európaiak is a maguk kosztját kedvelik. Mi megoldottuk a feladatot. Három asztalt állítottunk fel : mohamedán ételekkel és szolgákkal ; kínai eledelekkel ; európai diétával és pincérekkel. A bankett kitünően sikerült. Az üzleti érdek áthidalta az ősidők óta fennálló előítéletet és türelmetlenséget. A legtöbb üzlet megtalálja nemcsak a közös tárgyalási alapot, hanem azt a terméket is, amit a fogyasztó közönség kíván és értékel. Szörnyű paradoxon az, hogy az amerikai ipari termékek népszerűek és megbecsültek az egész világon, de az amerikai politika nem az. Pedig mi tudjuk jól, hogy az amerikai életforma a legjobb a világon. Kölcsönös megértésen alapszik. Úgy kezeljük polgártársainkat, mint ahogy mi szeretnők, ha kezelnének bennünket. Ez természetes életfelfogás, de sokmillió ember szemében egészen különös teória. Hát ezt a teóriát kell megmagyaráznunk a külföldieknek és nemcsak elméletben, hanem a gyakorlatban is. Szerencsések vagyunk, hogy mi amerikaiak a szabadságot és az érvényesülési lehetőséget elődeinktől örököltük. Érvényesülésünknek még korlátlan lehetőségei vannak, nemcsak anyagi téren, hanem szellemiekben is és a mainál jobb világot teremteni a földgömb valamennyi lakójának. A technológia haladása azonban jóval felülmúlta annak a tudománynak a fejlődését, hogyan értessük meg magunkat embertársainkkal. A jövőben ebben az irányban kell fáradoznunk. Saját boldogulásunk, de életben maradásunk is attól függ, hogy jóviszonyt tartsunk fenn mindenkivel. Teljesítményeink csak akkor érnek valamit, ha a másik ember álláspontját is méltányoljuk, reményeit, törekvéseit megértjük, megbecsülését és segítőkészségét kiérdemeljük. Kérelem Olvasóinkhoz
