Kanadai Magyarság, 1953. január-június (3. évfolyam, 1-26. szám)

1953-04-11 / 15. szám

KANADAI MAGYARSÁG 2 1953 ÁPRILIS 11. Politikai utazások írja : Somoskövi István Ezer és ezer szál fűzi az egyént a közösséghez. Ezek a szálak néha rabláncai lehetnek az embernek, máskor meg leg­fontosabb útjelzők a boldog­ságra való törekvésében. Az egyénnek és közösség­nek, illetve a társadalomnak egymáshoz való viszonya, az egyénnek a társadalomban el­foglalt helyzete éppen olyan fontosságú kérdés — politikai­lag is, — mint az, hogy minek tartjuk az embert. Szomorúan érdekes, hogy olyan világné­zeti krízisben mint a mi ko­runk, ezekkel a legfontosabb alapkérdésekkel mennyien nin­csenek tisztában. Még olyanok is, akik a társadalmi és poli­tikai élet különböző területein szerepet igényelnek a maguk számára. Ezek az emberek a legtipikusabb példái annak, hogyan lehet felelősséggel tel­jes helyeken felelőtlenül dol­gozni, esetleg irányítani. őszintén és sajnálattal be kell vallani azt is, hogy ilyen emberek a társadalomnak úgy­nevezett “józan” vagy “józa­nabb” elemei közül kerülnek ki leginkább. A szélsőségek ugyanis min­dig csak fanatizált, szemellen­zős emberekben jelentkeznek, ezek az emberek jól képzettek és biztosak a maguk tévedései­ben, .a .politikai, társadalmi összefüggések hibás szemléle­tében. Annak megítélésében, hogy mi a társadalom, érdekes, hogy az egymással ellentétes világnézeti felfogások is mind egyetértenek. A társadalom, amelyben élünk — tanítják a különböző szociológusok — nem más, mint olyan csopor­tok összessége, amelyben az emberek egymásközötti viszo­nyának minden formáját meg­találhatjuk. Amennyire vigyáz arra a tudomány, hogy meghatározá­sa a társadalomról helyes le­gyen, politikai, világnézeti szempontból annak van jelen­tősége csupán, hogy ez a tár­sadalom hogyan keletkezett ? A marxisták magukénak vallják az ú. n.“organikus” el­méletet, amely szerint az élet az élettelenből származik, ön­magától s bizonyos fejlődési fokon létrejött a társadalom valamilyen formája. Ezt a tár­sadalmi elméletet nem a kom­munisták találták ki, Marx­nál jóval korábban élő bölcse­lők állították fel. A kommu­nisták annyiban jelentenek újat, amennyiben az elméletet valóságnak nevezték ki. Ha az emberek ezt az “or­ganikus” elméletet fogadnák el, akkor az ember nem lehet­ne más mint parányi alkotó­része a társadalomnak, s an­nak kiszolgáltatottja. Mint ahogy látjuk is, ha a termé­szet, élet, az ember, a társa­dalom önmagától s a Teremtő­től függetlenül jöhetne létre, ahogy a kommunisták tanít­ják és élik, az azt jelentené, hogy az embernek minden fel­tétel nélkül el kell adnia ma­gát a társadalom haszonélve­zőinek. Az ember teljes függő­ségbe jut az állammal, párttá szemben s ezek kizsákmányol­ják szellemi, fizikai erejét, ér­tékeit egyaránt. A kommuniz­mus idejében ezen az utaláson kívül nincs is szükség más pél­dák felsorolására, hiszen a fél világ mindenkinek rendelkezé­sére áll tapasztalatok és bizo­nyítékok gyűjtésére. A társadalom keletkezésére jván egy másik elmélet is, az ú. n. “társadalmi szerződés” elmélete. Ennek a lényege az, hogy az ember a világban kó­borolva rájött arra, hogy nem jó egyedül élni. Segítség kell az élet fenntartásához, táplá­­ék megszerzéséhez, munká­hoz, stb. Teljesen egyedül élni mindenkinek harcolni minden­kivel szemben, nem jó, ezért az emberek csoportokat alkot­tak, rendezték jogaikat és kö­telességeiket, amelyeket vagy egy emberre (ez a fejedelmi, királyi abszolutizmus) vagy az egész társadalomra (ez a demokrácia) ruháztak át. Ennek az elméletnek, — akár a fejedelmi önkényt, akár a demokráciát szolgálja — az a lényeges hibája, hogy az embernek, (a fejedelemnek vagy a parlamentnek mint de­mokratikus hatalomnak) ab­szolút jogokat ad. így vég­eredményben a fejedelem is, a parlament is, (illetőleg ennek legbefolyásosabb személyei) olyan jogokra való hivatkozás­sal, amelyek nem illetik meg, a kapott hatalommal vissza­élhetnek. Az egyes embert így megfoszthatják jogaiktól és olyan rendelkezéseket hozhat­nak, amik ellentétben állnak az emberi személyiség érde­keivel. Mindezek a hibák a gyakor­lati életben igen hamar meg is mutatkoznak. A fejedelmi, királyi önkény kora már le­járt, de a liberális, szabadgon­dolkodó, a nagytőkét elősegítő demokrácia visszásságai ezen a földön is erősen kisértenek még. A harmadik —s egyedül he­lyes — magyarázat a társada­lom keletkezésére az, amelyik az ember társas természetéből indul ki. Már Aristoteles meg­állapította, hogy az ember “társas lény”, akinek termé­szetébe a teremtő Isten bepl­­totta a társ, a többi ember utáni vágyat. Az ember soha­sem kóborolt a világban egye­dül, hanem a történelem leg­első idejében is csoportosan, családban, majd együttesen több családban, nemzetségek­ben, törzsekben és végül a nemzetben jelentkezett. Mindez így elmondva termé­szetes, olyannyira, hogy nem lehet megérteni, miért akad­nak olyanok, akik ezt nem fo­gadják el. Az okot nem is ab­ban kell keresni, hogy hátha ez a magyarázat sem kielégítő, hanem a megoldás következ­ményeiben. Ugyanis : ha az embert a társas viszonyba saját termé­szete, vágya, hajlama viszi be­le, abból következik, hogy min­den olyan társadalmi alakulat, amely akár anyagi, akár szel­lemi vagy erkölcsi téren szol­gálja az embert — az termé­szetes és jó. De következik eb­ből az is, hogy a társadalmi életben semmi olyan nem ural­kodhat, ami ellentétes az em­beri természettel. Az ember­nek a társadalmi formák kiala­kításában tudatosan részt kell vennie, mivel ő nem aláren­deltje. hanem erkölcsi, szelle­mi tényezője a társadalomnak s a nagy természetnek. Az egyén így óvható meg a közösségi alárendeltség túlzá­saitól, s a társadalom csak így kényszeríthető az egyén sza­badságának tiszteletbentartá­­sára. A társadalmi erők egyen­súlyában az egyén éppen olyan fontos tényező mint a közös­ség. S bár az egyén sorsa a közösségben alakul ki, az nem mindenben azonos a társada­lom sorsával. A közösségnek nincs más értelme, csupán az, hogy elősegítse az egyén bol­dogulását, képességeinek ki­­fejlesztését. Kérjük külső munkatársain­kat, tudósítóinkat és hirdető­inket : hogy cikkeiket, tudósí­tásaikat, hirdetéseiket úgy ad­ják postára, hogy mi azt hét­főn (lapzártakor) megkapjuk. Amit Kanadáról tudni kell! ROYAL CANADIAN MOUNTED POLICE Fenti biztonsági szervezet, melyet magyarul Kanadai Ki­rályi Fegyveres Rendőrségnek nevezhetünk talán leghelye­sebben, nemsokkal a British North America Act érvénybe­lépése után alakult meg, elő­ször North West Mounted Po­lice néven. 1873-ban ennek az alakulatnak tagjai hosszú út­ra keltek, s Nyugat-Kanada hatalmas síkságain keresztül­haladva békét teremtettek a háborúskodó indián törzsek között, valamint megvédték e területet a kalandoroktól. Két éven belül a rendőrség hely­zete teljesen megszilárdult és tagjai mind az indián törzsfők, mind a nép előtt tekintélyt szereztek. Bár az alakulat jellege meg­szervezése óta sokban meg­változott, távol elszórt különít­ményei által még ma is oszto­zik a határvidékek szolgálatá­nak romantikájában. Feladat­körük a sarkvidéki őrjárattól kezdve a kábítószer és illegá­lis alkoholkereskedelem meg­akadályozásáig a csempészek, hamisítók és általában az ösz­­szes bűnözők kinyomozását és üldözését foglalja magában. polgárság felvételénél szintén jelen vannak. Érdemes tanu­lóknak anyagi segélyt nyújta­nak, hogy tanulmányaikat be­fejezhessék Kanadában és szükség esetén étellel, ruhával látják el az erre rászorultakat. Angol tanfolyamokat létesíte­nek a különböző tartományok­ban és többször rendeznek népünnepélyeket, melyeken az uj kanadások nemzeti visele­tűkben vesznek részt. A rend évtizedeken keresz­tül nagy szerepet játszott Ka­nada fejlődésének történeté­ben és a jövőben is az a célja, hogy minél több hasznos szol­gálatot tegyen az ország né­pének javára. tat a nyugatnémet menekült­­táborokba, Ausztriába, Olasz­országba, valamint Görögor­szágba, ahol az egyik háború­­sujtotta faluban gyennekgon­­dozási és klinikai szolgálatot létesített. Sokat segített leg­utóbb az angol és holland ár­vízkárosultaknak is. A gyermeknevelés a rend egyik főfeladata. A tartomá­nyi iskolaügyi szervezetekkel karöltve munkálkodik, hogy a fiatalság soraiból egészséges­szellemű, jó kanadai polgárok kerüljenek ki. Azonkívül, hogy zászlókat, képeket, könyvtára­kat ajándékoz különböző isko­láknak, jutalmakat tűz ki a tanulók számára, sőt angol egyetemekre szóló ösztöndíja­kat is adományoz. Sokat tesz a rend a gyer­mekjótékonyság terén. Éven­ként nagy összegeket költ nyá­ri táborokra, egészségügyi szolgálatokra, csecsemőkelen­gyékre, karácsonyi ajándékok­ra, stb. Segíti és tanácsokkal látja el a hadirokkantakat is. Az I.O.D.E. tagjai fogadják és segítik a bevándorlókat Ka­nada kikötőiben, s az állam­A KÖZÉPEURÓPAI KERESZTÉNY DEMOKRATA UNIÓ ELSŐ NEMZETKÖZI KONGRESSZUSA A Középeurópai Kerezstény Demokrata Unió 1953 március 13—15-én tartotta első nem­zetközi kongresszusát Npw Yorkban a Beekman Tower Hotelben. Az Unió 1950 júliusában alakult és Csehszlovákia, Len­gyelország, Lettország, Litvá­nia, Magyarország és Jugo­szlávia keresztény demokrata pártjainak menekült képvise­lői vesznek részt benne. Ezen első nemzetközi kon­gresszuson a középeurópai me­nekült politikusokon kívül résztvettek Nyugateurópa és Délamerika keresztény demok­rata pártjainak képviselői, va­lamint az Egyesült Államok politikai, vallási és kultúrális életének számos kiváló szemé­lyisége. Bérbe keresünk 8—10 szobás házat lehetőleg a város belterületén. Tel. : EM.3-7678 Zavaros a Tisza Irta : Fűry Lajos. A titeli fensíkon elszabadult a szél és nekirohant a mozso­­ri Tiszapartnak, megremeg­tette az agyagos domboldalba kapaszkodó halászházikókat, felkapta a vizet a Tiszából és végigpaskolta a földet vele, egészen Zsablyáig. Titel felé már hajnalodott de Mozsorban még csak most bontakozott ki a ködbebugyolált fény az éjszakai sötétből. Hangtalanul oldozták a parthoz kötött ha­lászcsónakokat. Hat csónak in­dult, mindegyikben három ha­lász, csak az egyikből hiány­zott a harmadik. Azt mentek most keresni. A mozsori Tiszának egy kis darabkáját ez a tizennyolc ha­lász merítette, hálózta, var­­sázta már időtlen idők óta. A Tisza nagyon soványan mérte a kenyeret, mert éppencsak­­hogy éhen nem fordultak fel és a kis halász házakban a leg­nagyobb nyomor volt. Mégis, a mozsori halásztársaság gör­csösen ragaszkodott az önálló­ságához és függetlenségéhez, pedig a gazdag Titeli Halászati Részvénytársaság már több­ízben megakarta venni a mo­zsori területet is. Nem adták. Magyarok, bunyevácok, szer­­bek meg horvátok leszármazói voltak, de csak magyarul be­széltek. Katymár István ötödik nap­ja, hogy összeveszett a gazdá­val. Valahogyan kerítés köz­ben megakadt Katymárnál a háló és Jocó, a gazda odadö­fött előbb a szemével, aztán meg nagy harcsabajuszos szá­jával Katymár István felé. — Hé bamba, vakulsz már, alig fogtunk valamit, azt is kiengeded. Katymár kiegyenesedett a csónakban, kemény, nyakas ember volt Szeged mellől ke­rült ide még az apja. — Engöm mög nö pocsékoj­­jon ögy rác sö. .•*. Csak a Tisza paskolta a la­dikok eV fűát és a vizes hálón jajgat .tt a szél, de senki nem szólt a vitába, húzták a ke­­rítőt befelé. De azért minde­gyikben motoszkált, amit hal­lottak. Már elég közel voltak egymásho" hogy mindegyik hallja. E ' g nem igen volt né­zeteltérés a tizennyolc halász között, legfeljebb csak a fe­hérnép zördült néha össze, de azt meg hol csitító szóval, hol meg veréssel az emberek el­igazították. Ez még nem for­dult elő és nem így, hogy a gazdának, azt mondja valaki, hogy rác. Mert derék ember volt Jocó, másik nevét csak ha hivatalosan kellett használ­ta. Nem mintha szégyenlette volna, hogy Jubosevics és szerb, hiszen már vagy ötven éve halászta a titeli Tiszát és az apja, meg a nagyapja is ezt csinálta, szerbül is csak akkor beszélt, ha kellett. Igazságos ember volt és gondját viselte a halásztársaságnak. A kemény emberbe bele is szúrt nagyon a szó. Fel is nyikkant, mintha bicska érte volna az oldalát, de nem mu­tatta, hogy fájt. Két marokra szedte a hálót és biztatta a többieket. — Igyeközzetek na. A csónakok egészen egy­máshoz értek és berázták a háló fenekén fickándozó ezüs­tös apróbb nagyobb halakat. Sóvár szemekkel becsülték fel a zsákmányt, de bizony az na­gyon kevés volt, az egyik ha­lász meg is jegyezte. — Hát ez nagyon gyehen­­nájul mén... A két ember egészen közel állt egymáshoz, de a gazda nem szólt semmit, csak intett, hogy kifelé. Kikötötték a csónakokat. Jocó mindegyiknek kiadta a koszt­részét, a többit pedig Gödre Sándor iszákjába rakta és be­kerékpározott Zsablyára a ke­reskedőhöz. Most állt még csak Jocó szemben Katymár Istvánnal. Egymásba mélyültek a vad te­kintetek, a nagy ősz harcsa­bajusz megrándult néhány­szor mielőtt szólt volna. A halászok kényszeredetten babráltak a hálón, hogy köz­belépjenek mert a halász bics­kák gyorsan villannak. — Mi bajod van velem Katymár István ? — Neköm csak az, hogy en­göm ne pocsékojjon sönki fia, különösen pedig ögy... Egyszerre villant mind a két bicska, jó csongrádi bicskák, akit átjárnak hamarosan el­­kókad. A halászok résen vol­tak és idejében kapták el, de nem lehetett csittítani őket. Jocó szuszogott, de aztán be­hajtotta a bicskát. — Jó, hát akkor menj más gazdához, aki jobban a gondod viseli, aki nem fog becsapni, aki nagyobb zsákmányt húz ki és nagyobb részt ad, eredj Katymár István, ahho... aki nem rác... Az indulattól remegett Jocó hangja és mindig vizenyős szeme, úgy úszott a könnyben, mintha sírna. Katymár kezé­ben elernyedt a nyitott bicska, akart még valamit mondani, de csak a búcsú fordult ki a száján. — Akko hát Istön áldja kentöket... — Isten áldjon tégöd is... Katymár ment a parton, fecskefészekmódjára lapuló kis házikójához, a halászok pedig a hálót tengették szá­radni a póznákra. Ez történt öt nappal ezelőtt, azóta nem látták Katymár Ist­vánt, szóba sem került volna, hiszen úgy gondolták, hogy munka után járhat valahol, Titelben vagy odaát a túlsó ol­dalon az Eleméri gazdánál pró­bálkozhat, mert igazi halász nem megy el napszámosnak, még végszükségben sem. Most is úgy került szóba a dolog, hogy a növekvő nyomor felgerjesztette bennük az in­dulatot. Napról-napra a var­sák üresek voltak, egy fia ha­lat nem találtak. Jocó maga igazgatta el a saját fonású fűzfa varsákat a legjobb hal­járó helyeken és ötödik napja üresen lökték vissza a vízbe. A kerítővei sem tudtak annyit fogni, hogy a gyerekek leg­alább egyszer jóllakjanak nap­jában. Pedig már kenyér is alig akadt otthon, gyufa sem volt, meg petrol sem és már a zsablyai hitel is kimerült. Jo­có mondta ki a döbbenetes szót. — Valaki megelőzött. Lop­ják a varsákat. Egymásra néztek. < — Azt is tudom, hogy ki... Nem mondta még ki a ne­vet, de a halászok már gondol­ták. — Hát akarjátok tudni a nevét, Katymár vót, az elcsa­pott Katymár... — Oszt rajta kapta kend ? — Még nem, de holnap haj­nalban megfogjuk. így ment aztán a hajnali ködben hat csónak, meg tizen­hét mozsori halász. Senki nem tudta, hogy mért mennek. Egy másután húztak a csónakok a haragos zöld vízen. Valahol fent meglódult a Tisza, mert tegnap óta nlár négy ölt is emelkedett. Rohant lefelé a piszkos zöld terebélyes hátú víz és vitte a csónakokat, ép­pen csak irányítani kellett. A füzesnél szétoszlottak. Még csak annyit mondott Jocó. — Tudjátok, hogy a könye­­retökrő van szó, azerányban cselöködjötök hát... Nem kellett biztatni a kor­­gógyomrú halászokat. Lapul­tak a füzesben szanaszét a varsák közelében. Titelnél már világos volt, ilyenkor szoktak készülni az induláshoz más­kor, amikor motorzúgás hal­­lattszott. A túlsó oldalról jött és ketten ültek az oldalmoto­ros halászcsónakban. Tudták pontosan a varsák l^lyét. Csak ismerős lehetett. Most már beértek a füzesbe és kö­zelről megismerték, Radek volt, akit két évvel ezelőtt ki­dobtak a bandából, mert min­dig lopott, akkor elszegődött a Titeli Halásztársasághoz, on­nan is kidobták, aztán átment a túlsó partra az Elemériek­hez, ott sem maradt sokáig, most úgy látszik, csak a hal­rablásból él, hiszen ezeket a helyeket jól ismeri, ahol vala­mikor dolgozott. Már olyan kö­zel jött a motoros, hogy kéz­zel is elérhették. A másik em­ber idegen volt azt nem látták még a környéken. Radek éppen kihajolt a bár­kából, hogy felemelje a fűzfa­varsát, amikor közrevette a hat csónak meg a tizenhét ha­lász. A varsában szép tükörpon­tyok ficánkoltak és ez még jobban felbőszítette a halászo­kat. A csáklyák egykettőre be­lekapaszkodtak a motoros ol­dalába. Radek bicskát rántott, de már nem jutott szóhoz, olyant kapott a fejére, hogy csak a vízben tért magához. A másik bicskát is kapott a vállába és ordítva bukott a víz alá. Jocó vezényelt. — Fúrd meg. Szöreg halász átmászott a motorosba és kézi fúróval négy vagy öt lyukat fúrt bele. Már térdig vizes volt, amikor viszamászott. Ellökték a csák­­lyákkal és a motorost bugybo­rékolva nyelte magába az éhes víz. A két emberrel már mesz­­sze szaladt a Tisza. Látszott, hogy a sodrás felé igyekeznek, hogy elérjék a Nádszigetet és megmeneküljenek. A halászok már nem törődtek velük. — Na ezök sö jönnek töb­bet varsát dézsmálni — mond­ta Jocó és sóvár szemekkel ürítették egymásután a varsá­kat. Régen volt ilyen jó zsák­mány, de azért egyik sem örült. Valahogyan nyomott volt a hangulat. Az arcuk is olyan komor volt, mint a meg­dagadt rohanó Tisza. Ugyan­csak nekikellett feküdni a la­pátnak, hogy folyás ellen ki­jöjjenek a füzesből. A csóna­kokban ficánkolt a sok hal. Szembe futt a hajnali szél és arcukba verte a hideg esőt. A kanyarig kellett csak igyekezniük, ott kezdődött Szent Péter vize, ahol már fo­lyás ellen sem kell evezni, ha nem fölfelé is magától megy a csónak. Akármilyen hihetet­lenül is hangzik, minden folya­mi halász ismeri Szent Péter vizét, amelyet Szent Péter kért Jézus Krisztus Urunktól, hogy könnyítsen a halászok fárasztó munkáján. így aztán minden folyóban bizonyos sza­kaszoknál a sodrás úgy alakít­ja a folyó vizének áramlását, hogy a part mentén visszafelé is folyik. így rendelte ezt Krisztus Urunk és azóta hív­ják Szent Péter vizének. Kifújták a tüdejüket, de nem szóltak semmit. Jocó akart valamit mondani, de nem tudta, hogy kezdje. A gyereket már pálinkáért is szalajtóttá a faluba. Sorra húzták az üveget, de csak nem jött meg a kedvök. Jocó szépen kiosztotta a ré­szeket, mindegyiknek jutott bőven, az adósságot is kifizet­ték, meg hozhattak lisztet is, szalonnát is, sót is. Az egyik iszákot odanyomta egy gyerek markába Jocó. — Ezt mög vidd el Katy­­márnak, részesödjön még be­­lüle... Másként akarta mondani, de így jöttek a szavak. Nemsokára jött vissza a gyerek és hozta a tele iszákot. — Azt mondta, hogy tartsa meg magának, neki nem kell sönki könyöradománya. .. Az egyik asszony közbe­szólt. — Pedig ekéne nekik, mer az asszony is beteg, osztán nincs betevő falatjuk sem... Senki sem szólt közbe, csak a hálót készítgették estére. Jocó kivette a pipát a szájá­ból és csak annyit mondott. — Gyertök. A partmenti csapáson elin­dult a tizenhét halász. Mezít­láb, bakkancsosan, bőrkötény­ben, feltűrt ingujjakkal, rájuk tapadt halpikkelyekkel, úgy, ahogy voltak. Cuppogtak a csapáson, amelyet most bokán felül vízzel hányt végig a meg­bomlott Tisza. A gyerekek, asszonyok meg a kutyák men­tek az emberek után. A halász sorban szélről a harmadik ház volt Katymáré, alacsony, vert falú, naprafor­gószár kerítéses halász viskó. Olyan, mint a többi. Kutya mordult a ház előtt és Jocó be­kiáltott. — Gyere ki Katymár István beszédöm van veled. A kutya morogva hátrált a küszöbig, az emberek körül­vették a házat és vártak. A szél, meg az eső paskolta a há­tukat, meg csupasz nyakukat, de rá sem hederítettek. Sápadtan támolygott ki az ajtón Katymár István, szeme lángban égett és az éhség zöldre marta az arcát. Kezé­ben szorongatta a nyitott bics­kát. — Mi baja van hát velem, kivele, de most nem viszi szá­razon, mint a múltkor... Jocó közbelépett és széttár­ta kezét. •— Hát csak azért jöttem Katymár István, mög azért híttam ezöket az emböröket is, hogy mekövésseiek itt előttük, mer, hogy előttük rágalmazta­lak mög. Aszóit tani, hogy te dézsmálod a varsákat, oszt máma rögge mögfogtuk Rade­­kot mög egy elemérit. Hát itt most mindenki élőit megkö­vetlek és. szégyönlöm magam vénségömre, hogy ha-ugul vá­doltalak ... csak ezt akartam mondani, ha megelégödsz ve­le, de le is üthetsz megérdem­lőm, nem védeközök... Az ölésre emelt kéz leha­nyatlott. Katymár István fe­jét elöntötte a vér. Makacssá­ga nem engedi, de valami lát­hatatlan erő, talán az amelyik a vizet is képes visszafelé fo­lyatni, elindította Jocó felé. — Kend üsmérte öregapá­mat is... hát tudhatná indu­latos vótam, osztán tudj Isten, hogy szaladt ki a számon, nem akartam én bántani, csak ip­­peg, hogy mondjak valami erőset... még akko mögbán­­tam és szégyőttem, mintha csak öregapámat illettöm vón rossz szóvá... hát itt az em­­börök előtt kérőm, hogy üssön arcul érte, kend az egyedüli, aki megteheti, mert apám már nem él. Jocó szemét megint ellepték a könnyek, vagy talán sírt is. Elkapta Katymár bütykös markát és megrázta. — Akarsz-ö visszagyönni a bandába ? Jóleső melegség futkosott szét az emberekben. A kis ti­­szaparti halász telep egyszer­re megtelt békességgel és örömmel. A gyerekek hango­san kacagtak és elfelejtették, hogy tegnap még fájt a hasuk az éhségtől. Az asszonyok sza­ladtak a betegágyból fölkelt Katymárnéhoz, a halászok megemelték a pálinkás üveget, Gerencsér belekapta öt ujját a tamburába. Vidáman mentek vissza és ujj’a együtt voltak mindnyá­jan. Közösen vacsoráztak. Tarhonyás halászlé párol­góit a vasláncra akasztott bog­rácsban. Mintha a Tisza is megeny­hült volna, megint zöldessárga volt a színe és széles hátát, mint a doromboló macska hí­zelegve dörzsölte a mozsori agyagos parthoz. Jocó kivette szájából a pi­pát. Elhallgattak. — Köszönet, aki gondot vi­sel ránk Atyánkúristen mög szentségös Fi ja Jézus Krész­­tus nevébön... Belemert az Ínycsiklandozó halászlébe, a többiek sorban utána. A titeli domb mögött akkor tért nyugovóra a nap. A Birodalmi Rend Leányai, kiknek szövetségét gyakran rövidítve I.O.D.E. néven emle­getik, Kanada legnagyobb ha­zafias és emberbaráti nőszer­vezete. 1900-ban alapították és 932 csoportja ma Newfound­­landtől a Yukonig több mint 32.000 tagot számlál. Bármely a koronához hű kanadai állam­polgárnő, illetve angol alatt­való beléphet a rendbe, de a részvétel mindenkor önkéntes, fizetés senkinek sem jár, Minthogy az I.O.D.E. a búr háború idején alakult meg, első feladata a Dél-Afrikában harcoló kanadaiak gondozása volt. A két világháború folya­mán a rend katonai kórháza­kat és kötözőhelyeket tartott fenn, szeretetcsomagokat kül­dött a hadsereg tagjainak és a hadifoglyoknak, valamint segélyeket Anglia polgári la­kosságának. A szervezet ma, a háború után is ellátj a Anglia és Euró­pa nélkülözőit ruhákkal meg egyéb felszereléssel. Az angol Vöröskereszt és Gyermekmen­tő Liga által csecsemőholmi­kat és más adományokat jut-rHE IMPERIAL ORDER DAUGHTERS OF THE EMPIRE

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents