Kanadai Magyarság, 1952. június-december (2. évfolyam, 23-51. szám)
1952-08-09 / 32. szám
KANADAI MAGYARSAG 2 1952 AUGUSZTUS 9. KANADAI MAGYARSÁG Canadian Hungarians Megjelenik minden szombaton. Szerkeszti : KENESEI F. LÁSZLÓ Főmunkatárs : Béla deák Szerkesztőség : 963 Avenue Road, Toronto, Ont. Tel. : MO 0718. Előfizetési árak : egész évre $5, fél évre $2.75 egyes szám ára $.10 Editor-in-Chief : Leslie F. Kenesei Published every Saturday at 963 Avenue Road, Toronto, Ont. Phone MOhawk 0718 Subscription Rates : One Year, $5.00 ; Six Months, $2.75 Felhívás nélkül beküldött kéziratot nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. ______ Kommunisták az amerikai kormányban Az Egyesült Államok 325.000 halottat veszített a Pacific-háborúban, amelyet Japán ellen folytatott és több mint 100 billió dohára költött a háború megnyerése érdekében. Japán leverésével az USA Kínát akarta megmenteni saját céljainak, ezzel szemben kénytelen volt elszenvedni az amerikai történelem legnagyobb vereségét, bele kellett törődnie, hogy a kommunisták röviddel a véres háború befejezése után egész Kínát birtokukba vették. Most az USA ismét háborút folytat Távolkeleten csak azért, hogy a kis Koreát megmentse az örökké éhes kommunista Moloch étvágyától. Ez a küzdelem ezideig 120 ezer amerikai hősi halottat követelt. Mik voltak a belső okai ennek a hatalmas vereségnek, kiket lehet ezért a feleslegesnek látszó véráldozatért felelősségre vonni, kik voltak azok a lelkiismeretlen elemek, akik az amerikai fiatalság százezreinek vágóhídra dobásával legyengítették egy hatalmas nemzet ellenállóerejét a vörös veszedelemmel szemben ? Ezekre az égető kérdésekre derített fényt az amerikai Senatus különbizottságának jelentése, amelyet hosszas nyomozás után állítottak össze. A többszáz oldalas vádiratból élénk tárul az egész bűnös államvezetés, amely lehetővé tette, hogy a Roosevelt és Truman kormányzatok alatt a kommunista tisztviselők garmadával kerülhessenek be az államgépezetbe és fontos tisztségek betöltésével folyamatosan elárulják az amerikai szabadságeszméket. Kiderül a jelentésből többek közt az is, hogy a társutas elemek már 1941-ben utasítást kaptak Moszkvától, hogy igyekezzenek az Egyesült Államok külpolitikáját a szovjet érdekeknek megfelelően átállítani, amely 1945-ig részben sikerült is. Érdemesnek tartjuk a világtörténelem eme legnagyobb és legnagyobb véráldozatot követelő árulásának egy-két elkövetőjét megemlíteni. Owen Lattimore, Solomon Adler, G. Stein, Richard Sorge, George Silverman, mindnyájan az azóta már leleplezett távolkeleti szovj et kémközpont tagjai. Michael Greenberg a Fehér Ház egy tisztviselője, aki az elnök levélpapírját használta bűnös céljaira, Leo Pasvolsky külügyi tanácsos, Benjamin Kizer, Ludwig Rajchman az UNNRA- segély kínai vezetői. Lawrence Rosinger sajtótudósító, Ester Brunauer, Harold Glaser, Alger Hiss, Israel Epstein, Ilona Rolf Süss, Frederick Vanderbilt Field, mindnyájan az akkori kormány tisztviselői. A jelentés szerint az Egyesült Államok külpolitikája 1946-ig pro-kommunista és anti Chiang Kai Sek volt. 126.500 tankra lett volna elegendő az az acélmennyiség, amelyet az USA a májusi és júliusi acélsztrájk során termeléskiesés miatt elvesztett. A 12 millió tonna elvesztett acélból 75.000 Diesel mozdonyt, 470 óceánjáró hajót és 4 millió autót lehetett volna előállítani. Szilvássy László : Kinn voltunk a Lake-en... Az úgy történt, hogy már három óra is jóval elmúlt, mire hazavetődtem szombat éjjel. Lefürödtem, kicsit kifújtam magam, megittam a szokásos 7-up-omat és belerogytam az ágyba. Wekkerünk kajánul háromnegyed négyet mutatott. — Sebaj, — füstölögtem magamban — vasárnap van holnap, alszom tízig, negyed tizenegyre készen leszek és ha semmi közbe nem jön, féltizenegykor már a templomban fogok üldögélni. Ebben a boldog tudatban vakaróztam még egy kicsit, aztán dacára a Canadian Pacific Railway fülsiketítő zajjal tolató mozdonyainak, elaludtam. Éppen azt álmodtam, hogy egy szőke tizenhatéves kislány tébolyultan belémszeretett és térdenállva könyörgött egyetlen mézédes csókomért, — melyet haboztam megadni neki, — mikor fertelmes csilingelősre riadtam. A wekker ! — Hogy az a. .. — akartam kezdeni, de feleségem közbevágott : — Felkelni Apikáin, megyünk strandolni ! — Micsinálunk ? — Fürödni megyünk. Egész héten dolgozol Apikám, mint egy marha, gondoltam örülni fogsz, ha vasárnap kimegyünk egy kicsit a Lék-re. A gyerekek már fenn vannak, az Omika már készíti az ennivalót, uccu kifelé az ágyikóból és hajrá, induljunk a természet lágy ölére ! Örülsz ? — Hí, de még hogy. .. Hány óra van ? — Tíz perccel múlt hat ! — Micsoda ? Tíz perccel múlt hat ? Hiszen még nem is pitymallik. És engem már kirángattok az ágyból ? Hova a fenébe sietünk ilyen nagyon ? Talán később elviszik a Lék-et ? — Ugyan ne légy már gyerek. Otthon is mindig korán indultunk, ha kirándulni vagy strandolni mentünk. Ez így szokás. Vagy már elfelejtetted ? — A dehogy. De azok az átkozott fasiszta időkben voltak, most pedig demokráciában élünk. — Hagyd a politikát a Nemzeti Bizottmányra, te csaí ugorj ki az ágyból és gyerünk. A gyerekek már öltözködnek. Noszanosza, lusta Api ! — Hát izé, hogyismondjam, nem lehetne mondjuk két órával később indulni ? Szeretnék még egy kicsit szunyókálni. Négy óra felé feküdtem le. Almos vagyok és fáradt. Induljunk, mondjuk nyolcóra után'. .. — Haha ! Csacska Api ! Hogy gondolod ? A gyerekek már tűkön ülnek. Csak nem akarod tönkretenni az örömüket ? Hogy azt mondják majd,ha felnőnek, hogy egy lelketlen apjuk volt ! Még fürödni sem vitte őket ! Beláttam, hogy igaza van a feleségemnek. Még gonosz apa hírébe kerülnék, aki üti-veri, fojtogatja a családját. Ki vánszorogtam hát az ágyból, már ahogy gyenge erőmből tellett és nekifogtam az öltözködésnek. Kissé kóválygott a fejem az álmatlanságtól és csak feleségemnek köszönhettem, hogy cipőfűzés közben el nem aludtam. Folyton csa^ csogott a természet szépségeiről, az Ontario Lék bájáról, az azúrkék égboltról, dagályról és horizontról meg mifenéről, úgy, hogy szerencsésen keresztülsegített a cipőfűzés nehézségein. Végül már majd-csaknem felvidámodtam. Kis híjján. Az indulásnál aztán kiderült, hogy a teherhordó szamár szerepét is nekem szánták. Az olasz alpok hegyi csacsijai nem cepelnek nagyobb csomagot, mint amekkorát rámraktak szeretteim. Először is, vittünk két hatalmas pokrócot, hogy legyen mire lefeküdni. Persze két párnát is, amire lefekvésnél a fejünket hajtjuk. Szépen összecsavartuk a pokrócokat, belecsavartuk a párnákat is spárgával körülkötöttük, egész gusztusosán nézett ki. Csak mikor már készen volt, akkor derült ki, hogy az a regény, amit a feleségem olvasni akart magával vinni, kimaradt belőle. Sebaj ! Kicsomagoltuk megint az egészet, beletettük a regényt és összetekergettük újból. A hátizsákkal egy kis baj volt, mert a bal hevedere még az óceánon való átkelésünk után, Halifaxban leszakadt és mivel eddig nem volt rá szükség, elfelejtettük megvarrni. Rég el is feledkeztünk róla és csak most, hogy az élelmet akartuk belerakni, derült ki a dolog. Nosza hamar egy zsákvarrótűt, mert a másik fajtából hármat pillanatok alatt beletörtem. De csak egyik ment bele a hüvejkujj amba, a másik kettő nem. Zsákvarrótűt persze nem leltünk, mert ki a fenének kell Kanadában zsákvarrótű. Itt még' gombot sem igen varrnak a szorgos háziasszonyok, nemhogy zsákot varrnának. így aztán villanydróttal kötöztük össze, de meg kell hagyni, nagyon csinosan nézett ki. A gondos Omika belerakott egyetmást, hogy valahogy éhen ne pusztuljunk a nagy strandolésban. Egy nyolctagú család kétszer körülutazhatta volna a földet ennyi ennivalóval. Most már csak a gyerekek játékvödrei, lapátjai és a lányom babája volt hátra, azokat már nem tudtuk hova bedugni, így a kezemben kellett vinnem. Hátamon a hátizsák, jobb kezemben a pokrócok, balban a játékok és nyakamban a fényképezőgép. Még szerencse, hogy nagynehezen letudtam beszélni a lányomat a kismacska magunkkal viteléről. Fogalmam sincs, hová akasztottam volna. Megindultunk ! Elől a feleségem a két gyerekkel, mögöttük én a poggyásszal. Nagyon szimpatikus benyomást kelthettünk így felvonulva, mert mindenki utánunk fordult és röhögött rajtunk. A villamoson elég kényelmesen utaztunk. Vasárnap reggel igen kevés az utas, volt hely elég. Csak éppen leülni nem tudtam a hátizsák miatt. De nem mentünk messze, csak a Sunnyside végire, még tán egy jó órába sem telt és megérkeztünk. — Na, most keressünk egy jó csendes helyet, ahol nem zavar bennünket senki, — mondta a feleségem — azzal megindult Hamilton irányába. Úgy másfélóra múlva, miután kezdett idegesíteni, hogy a hátamon végigcsorgott a verejték, megpróbáltam javasolni, hogy talán álljunk meg ott, ahol éppen voltunk, „mivel a hely elég csendesnek látszott. De az a hely nem tetszett a lányomnak, mert kavicsos volt a part és a kavics böki a talpát. Tovább kutyagoltunk. Újabb negyedóra múlva találtunk egy homokos helyet végre, ott lerakodtunk, kicsomagoltuk a pokrócokat, levetkőztünk, felvettük a fürdőruhákat és indulni akartunk a vízbe, mikor feleségem felfedezett egy csomó döglött halat a homokban. — Jújj Api ! Itt döglött halak vannak ! — Na és ? Csak nem félsz tőlük ? — Félni nem félek, de ha erősen kezd sütni a nap, itt olyan büdös lesz, hogy elájulunk ! Menjünk odébb egy kicsit ! Összehajtogattuk a pokrócokat levetettük a fürdőruhákat, felöltöztünk és mentünk tovább. Tán húsz percbe sem telt és találtunk egy remek helyet, ahol gyönyörű homok volt és egyetlen döglött halat sem láttunk. Kicsomagoltuk a pokrócokat, levetkőztünk, felvettük a fürdőruhákat és indulni akartunk a vízbe, mikor egy bakfissá maszkírozott nyolcvan év körüli matróna a szomszédos villa emeleti ablakából ránkripakodott, hogy hordjuk el magunkat, mert ez a rész privát tulajdon. Mit volt mit tenni, levetettük a fürdőruhákat, felöltöztünk, összehajtottuk a pokrócokat és mentünk tovább. Gondolom, már nem lehettünk nagyon messze Vancouvertől, mikor ismét találtunk egy homokos helyet. Körülkémleltünk, nehogy megint privát tulajdonba tévedjünk, de közel s távolban semmi fény sem volt, akarom mondani semmiféle házikó, így lábujjhegyen lelopakodtunk a partra és miután döglött hal sem volt a környéken, boldogan felujjongva lepakoltunk. Kicsomagoltuk a pokrócokat és ekkor kiderült, hogy a regény, amit otthon becsomagoltunk, hiányzik. Valamelyik átcsomagolás alkalmával elfelejtettük visszacsomagolni. Feleségem majdnem vakbél(Folyt, a 4. oldalon)
