Kanadai Magyarság, 1952. június-december (2. évfolyam, 23-51. szám)
1952-07-12 / 28. szám
kanadai magyarsag 2 1952 JULIUS 12. KANADAI MAGYARSÁG Fe Ih Canadian Hungarians Megjelenik minden szombaton. Szerkeszti : KENESEI F. LÁSZLÓ Főmunkatárs : Béla deák Szerkesztőség : 963 Avenue Road, Toronto, Ont. Tel. : MO 0718. Előfizetési árak: egész évre $5, fél évre $2.50 egyes szám ára $.10 Editor-in-Chief : Leslie F. Kenesei Published every Saturday at 963 Avenue Road, Toronto, Ont. Phone MOhawk 0718 Subscription Rates : One Year, $5.00 ; Six Months, $2.50 Felhívás nélkül beküldött kéziratot nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. (Folyt, az 1. oldalról.) VEZÉRCIKK FOLYTATÁSA nem volt rendelkezési joga. Ezidőtől kezdve ebben és még sok más ügyben is a németek intézkedtek. A zsidóság sorsán és kálváriáján sem Farkas Ferenc, sem más magyar vezető nem segíthetett. A “Kanadai Magyar Munkás” mindezt nagyon jól tudja, de a sanda mészároshoz hasonlóan oda is vág, ahova nem lát. Pimasz és vakmerő az a hang, ahogy ez a rendesen magyarul sem tudó bolsi újság becsületes emberek életét és cselekedeteit kritizálja és próbálja beszennyezni. Magyar gyűlöletében szeretné a lélekben már megbékült régi és ujkanadásokat egymásnak ugrasztani, a zsidóságot pedig mindkettő ellen hangolni. Becstelen játékukhoz még a kanadai kormány segítségét is szeretnék megnyerni. Hála Istennek azonban ma már sem itt, sem más szabad országban nem adnak hitelt hazugságaiknak, vádaskodásaiknak, sőt egymásután kerülnek a szabad nemzetek parlamentjei elé a vörös maszlagból kiábrándult munkásság követelései, javaslatai, melyekben a kommunista pártok betiltása mellett szállnak síkra. “A kutya ugat, a karaván halad”. A népek ma már felébredtek. Á világ munkásainak szeméről is leesett az a vörös hályog, amelyet hetven éven keresztül próbáltak a marxizmus prófétái véglegesen odaerősíteni. A földjeiktől megfosztott magyar, román, horvát vagy szerb parasztok már tudják, hogy kik tették tönkre életüket, kiknek köszönhetik kolhoz-rabszolgaságukat. A magyar és más elnyomásban élő gyári munkások is tudják, kik fosztották meg őket legerősebb fegyverüktől, a sztrájk jogától. Tudják, kiknek köszönhetik, hogy éjjel-nappal kénytelenek dolgozni és minden “norma” túlteljesítése ellenére sem tudnak annyit keresni, hogy tisztességesen megélhessenek belőle. Ha pedig panaszra nyílik az ajkuk, akkor rúgást, börtönt vagy akasztófát kapnak érte. A régi kanadás magyarok is tudják már, kik voltak azok, akik huszonöt éven keresztül hazudtak nekik. Tudják, kik azok, akik soha nem írtak igazat. Nem írták meg, milyen nagy változások történtek az elmúlt huszonöt év alatt az “óhazában” és így nem tudhatták meg, hogy amíg ők itt kint dolgoztak, verejtékeztek (és a vörös sajtó lopta ki zsebükből a pénzt) addig otthon leomlottak a válaszfalak. A paraszt már nem volt “büdös paraszt” és a munkás épp úgy leülhetett az “ur” mellé, mint bárhol, a világ legszabadabb országaiban. Nem írták meg, mert nem volt érdekük, hogy a húsz vagy harminc évvel ezelőtt kivándorolt kis magyar szeretettel gondoljon az elhagyott szülőföldre. Nem akarták és nem engedték, hogy a világon széjjelszórtan élő magyarok testvérnek tekintsék az otthon élőket, legyenek azok parasztok, munkások, mérnökök, orvosok, vagy akár miniszterek. Nem volt érdekük a lelkek megbékélése. Nem akarták, hogy egyik magyar ne tekintse ellenségnek a másikat. Nem engedték, hogy a hontalanságban élő farmer vagy munkás megtudja, hogy az iskolázott, műveltebb embertársa is testvérének tekinti, (hiszen az elmúlt évtizedek alatt ezeknek legtöbbje is szegény, paraszt, vagy iparosszülőktől származott ). Nem volt érdeke a világuralomra törő bolsevizmusnak és az ezt kiszolgáló idegenfaju ügynököknek, hogy a sokatszenvedett magyar nép vagy más népek fiai testvért lássanak egymásban. A “K. M. Munkás” meg a többi idegen érdekért dolgozó lapok azt akarták és ma is azért dolgoznak, hogy a népek, nemzetek gyűlöljék egymást, mert az ő rendszerük a bolsevizmus rendszere, a gyűlöletre, a hazugságra és az emberi aljasságra épül. Hála Istennek, ezt ma már tudja a világ nagyobbik fele és mi a többi antibolsevista sajtóval együtt azért fogunk dolgozni, hogy azokat is felvilágosítsuk, akiknek még nem nyílt ki a szemük. Hisszük, hogy az igazságos Mindenható azokat fogja segíteni, akik az Igazságot képviselik. A gyűlölet magvetői, a hazugok és becstelenek pedig előbb-utóbb megkapják régen megérdemelt büntetésüket. Kenesei F. László. <♦> >:♦> •»> <«• *♦> mm <♦> <♦> mm A LEGKOLTSEGESEBB CSAPÁS •:♦> é érheti, ha nem dolgozhat és pénzét betegség emészti fel. A LEGOLCSÓBB VEDEKEZES ellene, ha napi pár centért a világ első betegbiztosító társasága viseli gondját, fizeti költségeit és napi $3—8-os segélyt nyújt / Önnek. LEGYEN ELŐRELÁTÓ GONDOSKODJÉK családjáról, öregkoráról egészségéről. Terveink a legjobbak H Canadában és az egész világra érvényesek. Ü Életbiztosítás is kapható, amellyel pénzét úgy gyűjti, mint a § i bankban. g Magyar segítőszolgálat, tolmácsolás. Kérjen díjmentes ^ felvilágosítást : £ KI. 7919-en Medgyessy Zoltántól. A közelmúltban megalakult az Uj kanadás Bizottság, melynek célja az uj kanadások által az óhazából magukkal hozott nemzeti szokások felelevenítése és ápolása. Ennek a bizottságnak neve Canadian Festival Cimmitte, (Kanadai Ünnepi Bizottság) és tagjai különböző nemzetiségű ujkanadások, akik remélik, hogy testvéri összejöveteleken feleleveníthetik országaik népi táncait, stb. A Canadian Festival Committe már megegyezett a Niagara Grape Festival Committeevel, azaz a Niagara Szüreti Ünnepségek Bizottságával is, miszerint októberben a Niagara félszigeten tartandó nagy szüreti ünnepségek alkalmával különböző nemzetiségű csoportokat fog fel-Állást keresünk... Irta : Kovács Ili Melyik kiérdemesült kanadai D.P.-nek ne volna kedvenc sportja az álláskeresés ? Tartsa fel az ujját, hadd galvanizáljuk az utókor számára. En és a barátnőm egy babagyárban dolgoztunk, mígnem egy szép napon a “boss” kajánul kijelentette, hogy a közeljövőben kénytelen lesz nélkülözni bennünket, ezzel szemben ő very, very sorry, stb. — szóval ki vagyunk rúgva. Nekünk már elsőrangú gyakorlatunk volt a mélabus ámde mégis méltóságteljes lelépésben és így minden különösebb lelki megrázkódtatás nélkül elhagytuk a terepet. Na, most aztán hova ? Természetesen újságot venni és áhitatos figyelemmel végigböngészni a “Munkást keres” rovatot. Ránk vall, hogy milyen szerencsénk volt : a legelején már találtunk egy csábító hirdetést. Kórházi munka. Rohanás a villamoshoz. Bájmosollyal belibegni a kórház Employment Officejába. A professzor kedves joviális öreg ur. Kinyögjük, hogy a hirdetésre jöttünk munka ügyben. A professzor finoman bólint és beszólít egy nörszöt. A nörsz int, hogy kövessük. Magyaráz^za, hogy előbb orvosi vizsgán:’ kell átesnünk. Giza boldogan röhög : biztos, hogy felvesznek bennünket. Hatalmas, orvosi műszerekkel megtömött szobában vagyunk. Két marcona nörsz gyanakodva méreget bennünket. Vetkőzni, — mondja az egyik méla undorral. Giza kérdően néz rám : lógjunk meg ? Mártírmosollyal rázom a fejemet. Egy orvos jön be, köpczös, fekete, szemüveges. Mi már levetkőzve, egy fehér hángedliban ácsorgunk. — Seat down, — mondja az orvos szenvtelenül és ő is leül az asztalhoz. Szörnyű módon próbára teszi az angol tudásunkat, amikor kikérdez bennünket. — Hol született, miért született ? — Volt-e tüdőbajos a családban ? — Volt-e elmebajos a családban ? — Csak mi, — mondja Giza magyarul diadalmasan, v á s! léptetni, melyeknek tagjai Ontario területén lakó ujkanadások lesznek. Ezekben a csoportokban magyarok, ukránok, lengyelek, olaszok, csehszlovákok, bulgárok, macedónok, németek, finnek, norvégek, svédek és más csatlakozó nemzetiségek fognak résztvenni. A Grape Festival Committe elnöknője, Mrs. B. Buklin ezúton kér fel mindenkit, aki a Bizottságban vagy a nemzeti viseletű csoportok bemutató j ában tevékeny részt óhajt venni, lépjen vele érintkezésbe a Csárda Restaurant, (161 King St. W., near University, Toronto) helyiségében. A Bizottsághoz való csatlakozás semmiféle anyagi kötelezettséggel nem jár, tagsági díj vagy pénzjegyzés nincs. — Mi az ? — kérdi az orvos. — Senki természetesen. — Korrigálom gyorsan. Na megállj Giza, ezért lepofozlak ! Aztán lemázsálnak bennünket. Hőmérőt nyomnak a szánkba. Megnézik a fogainkat. Azután vezényszóra leguggolni, felállni. Mikor már elkábultunk a doktor orvul közelít egy fecskendővel. Giza visít. — Szervusz, én megyek haza, most jut eszembe én nem bírom az éterszagot, én máshol keresek állást. De a két marcona nörsz ráveti magát, leteperik. Giza vadul vonít. — Csak vért vesznek, te mafla ! — nyugtatom meg citerázva. Mikor már elég vért kiszivattyúztak belőlünk az orvos egy kalapáccsal kezdi az újabb tortúrát. — Uhuuuu ! — sikítja Giza és drámai módon lerogyik az asztal alá. Az orvos tehát vérszomjasán engem kezd kalapálni, míg a nörszök Gizát próbálják elcsípni. Úgy látszik rég nem lehetett ilyen gyönyörűségben része, mert a talpamtól kezdve a könyökömig végigpüföl. Aztán Giza kerül sorra. Úgy látszik, deliriumba esett, — állapítom meg aggodalmasan, mert az orvos izzadva veri a Giza reflexeit, de az meg se mozdul. Mint egv darab fa, makacsul mozdulatlan. — Rúgjál egyet, te őrült ! — súgom neki és tényleg, Giza mintha álomból ébredne egy hatalmasat rúg a doktor sipcsontj ába. Ez hatott. Mindent villámgyorsan aláírt és bősz méltatlankodással elmenekült. Mi pedig gyorsan felöltöztünk és az iratokkal visszamentünk a pi’ofeszszorhoz. — Nagyszerű, — mondja, miután átnézte őket. Vihogva bólogatunk. Érdemes volt szenvedni. — Szóval, megkapjuk az állást ? — O az állást, — a professzor nyájasan megrázza a fejét. — Az állás már be van töltve. De ha lesz üresedés maguk lesznek az elsők. . . — Szóval várjuk meg, míg kihalnak a tagok — sóhajtja később Giza, mikor hazafelé baktatunk. — Ugy-e megmondtam ? Nem mondott meg semmit, de nem vitatkozom. Holnap nézünk másik állást.
