Kanadai Amerikai Magyarság, 2006. február (56. évfolyam, 5-8. szám)
2006-02-04 / 5. szám
10— KMEMSSO® — 5- szám — 2006. február 4. SPORT HARMATH ISTVÁN ROVATA Huszonegy magyar olimpikon lesz Torinóban, a február 10-én kezdődő téli ötkarikás játékokon. A Magyar Köztársaságot képviselő versenyzők már letették az esküt, amelynek szövegét Sebestyén Júlia műkorcsolyázó, Tagscherer Zoltán sífutó, a paraolimpikonok nevében Vass Ágnes alpesi síelő mondta. A nyitóünnepségen a csapat legfiatalabb női versenyzője, Darázs Rózsa viszi a magyar zászlót. Az utóbbi évek legsikeresebb téli sportolója Sebestyén Júlia február 10-én még nem lesz az olimpia színhelyén, ő később érkezik a műkorcsolya versenyekre. A MOB új főtitkára, Dr. Kamuti Jenő elmondta, hogy az olimpia doppingellenőrzése már január 30- án elkezdődik, a WADA félelmetes emberei már a hónap végétől ellenőrizhetik a versenyzőket. A téli olimpiát remélhetően balhé nélkül úszszák meg a magyarok, miután éremesélyeseink nincsenek, a női műkorcsolyázók Sebestyén Júlia és Pavuk Viktória döntőbejutása is sikeres teljesítmény lenne. A magyarok két bobos számban, kettes- és négyes egységgel indulnak, a 26-os mezőnyből a 25. hely már sikert jelentene. Magyarországon ugyanis nincs bobpálya, tehát tréning alkalom csak külföldön lehetséges. Egy előbbi olimpián a jamaikai csapat tette nevetségessé a versenyt, idén az időeredményük akadályozta meg jelenlétüket Torinóban. Rendkívüli közgyűlésre gyűltek össze, a balhékról és cirkuszokról elhíresült Magyar Labdarúgó Szövetség — fuccsball — vezetői, hogy kijelöljék azt a háromtagú ad hoc bizottságot, amelyik kiírja a februári tisztújító közgyűlést. Az ad hoc bizottság két amatőr tagja — a korábbi egyeztetések után — „óriási meglepetésre” Kisteleki Istvánt, a Magyar Labdarúgó Liga elnökét kérte fel arra, hogy vállalja a bizottság elnöki teendőinek ellátását. Kisteleki, aki az utóbbi hetekben vehemensen elutasított minden feltételezést arra vonatkozóan, hogy MLSZ elnök akarna lenni, most kegyesen elfogadta a magyar „fuccsball” vezetői felkérését. Chicagóból nézve nem meglepő, ami otthon történik a magyar foci körül. Minden lehetséges, de mindennek az ellenkezője is. Annyit azonban el kell mondani, hogy ilyen nyilvánvalóan cinikus, drasztikus, pofátlanul hazug ember, mint Kisteleki István, még nem ült a magyar foci elnöki székében, még ideiglenesen sem. Pedig hát kérem voltak ott díszpéldányok főként a Rákosi, Kádár időkben, de előtte és utána is. Lothar Matthäus a Brazíliába szerződött volt magyar szövetségi kapitány kijelentette, hogy a magyar labdarúgásban minden a pénzről és a hatalomról szól. „Pénzről és pozícióról. A többi csak süket duma”. Majd hozzátette: „Kisteleki István annyit árt a magyar labdarúgásnak, mint az 1954-es világbajnoki döntő elvesztése”. Érdekes, de a „12. játékos”, a szurkolótábor bízott Matthäusban, mindenütt az egykori 150-szeres német válogatott szuperklasszisra szavaztak, a magyar bundabajnokságban, hatodrangú focistaként működő Kisteleki helyett. Január 27-én, a svájci Montreux-ban elkészítették a 2008-ban sorra kerülő labdarúgó Európa-bajnoki selejtezők csoportbeosztását. A magyar válogatott a C csoportba került, ahol a címvédő Görögország mellett Törökország, Norvégia, Bosznia-Hercegovina, Moldova és Málta lesz az ellenfele. A csoport körmérkőzései végén, az első két helyezett bekerül a legjobb 16 közé. Az ötödikként kisorsolt magyarok kívánni sem tudtak volna könnyebb csoportot, bár sajnos nekünk csak múltuk van, jelenünk nincs. A jövőnket pedig a Kisteleki féle pitiáner vezetők irányítják. Bizakodásra sok okunk nincs. Az Európai Labdarúgó-Szövetség fennállásának ötvenedik évfordulójára díjat alapított Európa Bajnokai címen. A kitüntetést az európai labdarúgás történetének legnagyobb alakjai és egyesületei, a korábbi BEK- és BL-győztesek vehetik át. A díjazottak között három magyar is helyet kapott. Puskás Ferenc mellett a Benficával BEK-győzelmet arató Guttmann Bélát és Kovács Istvánt, az Ajax egykori sikeredzőjét is a legjobbak közé sorolta az UEFA. Az UEFA delegációja a Kútvölgyi úti kórházban kereste fel a három magyar díjazott egyetlen élő magyar tagját, Puskás Ferencet, hogy átadják az Európa Bajnoki plakettet, és a hozzá tartozó díszes könyvet és DVD-t. Az ünnepi átadáson részt vett Berzi Sándor, az MLSZ főtitkára, valamit Buzánszky Jenő és Grosics Gyula, az Aranycsapat játékosai, akik szintén átvehettek egy-egy példányt a könyvből. A magyar női úszósport egyetlen ötszörös olimpiai bajnoka, Egerszegi Krisztina átvette Jacques Rogge-tól, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökétől, a President Trophy elnevezésű különdíjat. A lausanne-i NOB székházban tartott ünnepségen az egykori úszónő mellett férje, Vigassy Ádám, valamint Kamuti Jenő, a MOB főtitkára és Kiss László, a bajnoknő edzője vett részt. Rogge rövid köszöntőjében hangsúlyozta: Egerszegi a világ legjobb sportolóinak egyike volt. Továbbá kiemelte azt is, hogy Egerszegi három egymást követő olimpián győzött, és tisztán, igazi sportemberhez méltóan készült, versenyzett, így méltó példaképe lehet a fiataloknak. „Óriási megtiszteltetés, hogy az elnöktől személyesen vehettem át a kitüntetést a NOB székhelyén. Ez a nap örökre emlékezetes marad számomra” — mondotta Egerszegi Krisztina. „Jacques Rogge érdeklődött, hogy sportolok-e még, ám azt feleltem, mostanság a gyermeknevelés köti le minden időmet, ami legalább akkora, sőt még nagyobb odaadást igényel, mint az élsport”. Nyitva: Minden nap 12-tól 10-ig Mindenkit szeretettel várunk! HÁZI RENDELÉST IS FELVESZÜNK! 3450 Bathurst St. A sok finomság mellett kaphatók az alábbi különlegességek: • vadas • borjúláb rántva • pacal • szalontüdő • szilvás gombóc és még sok más házias étel. Paprikás krumpli, rizses kacsa, lecsós szelet, halászlé, túrós csusza, házi krémes, gesztenyepüré, zserbó szelet, dobos torta. Rendelés: 1-416-789-3478 Canada International Translation Servire Alapítva: 1953 Hiteles fordítások Bevándorlási és letelepedési okmányok Orvosi, műszaki és jogi szövegek, iskolai, születési, házassági bizonyítványok, jogosítványok, válási és biztosítási iratok meghívó levelek, Tolmács Szolgálat Mindenféle közjegyzői okirat Szabó Judit Tel: 416-921-7185 Fax: 416-925-4359 e-mail: judit@arex.com 344 Bloor St. W. # 503, Toronto, ON M5S 1W9 140-vll Ingatlannal kapcsolatos információ, eladás, vétel, pénzügyi kérdés látogassa meg a www.RealEstateTips4AII.com honlapot, vagy hívjon bizalommal: 416-281-2200 MARIA FLOROSZ REALTOR, C.R.R.S. Coldwell Banker Case Realty Ltd. (46) Ösztöndíj a magyarul értő diákoknak Columbus Utazási Iroda a Rákóczi Alapítvánnyal karöltve pályázatot hirdet a 17 napos Magyarságismereti Mozgótáborra Magyarországon. Harmadik értesítő A Magyarságismereti Mozgótábor rövidesen részletesen megadja a pályázat adatait, melyet angolul is írhat a pályázó. A kérdések természetszerűek és könnyen megválaszolhatók mindenki által. A rendezvény különösen alkalmas az utazást szeretőknek, mert napi busztúra viszi a diákokat az ország minden részébe, és azoknak kiket érdekel a magyar irodalom, történelem és néptánc. Vizsga nincs! Columbus Utazási Iroda $200-al járulna ehhez az ösztöndíjjal egybekötött magyarországi úthoz, amíg a Rákóczi Alapítvány $150-et vesz le a tábor költségéből. Adja meg címét Krisztinának 416-413-1300 ext. 227 Részletes információt írásban küldünk az érdekelteknek. Kérjük kísérjék figyelemmel a további híreket az újságban. Nosztalgikus pesti hangulat Toronto belvárosában a Coffee Millben Fennállásának 41. évfordulóját ünnepli ebben az évben. Minden igényt kielégítő magyaros ételek, italok, cukrászsütemények. PENTEKEN, SZOMBATON ES VASÁRNAP ESTE, ÉLŐ ZENE. Mindenkit szeretettel várunk! 99 Yorkville Ave • Tel: 416-929-2199 Be*JeweW FINE JEWELERY • Minden igényt kielégítő ÚJ ÉKSZERBOLT nyílt a 2487/a Yonge Street cím alatt. (Yonge - Eglinton, 2 lámpával északra az Eglintontól.) Különböző méretű 10,14,18 karátos címerek, nyakláncok és gyűrűk készítése, magyar címerek. Bármilyen ékszerek rendelésre, továbbá ékszerjavítás és átalakítás. Ékszerkészítés hozott anyagból is. „Baraka” stílusú gumi/arany karkötők is kaphatók! Mindenféle aranyat veszünk! Beszélünk magyarul! Szeretettel várja minden régi és új vásárlójátt: POSAN ZSOLT ékszerész Email: zposan@sympatico.ca Tel: 416-488-7403 (43) Ügyvéd, közjegyző Joseph A. De Sommer, Q.C., LL.B., Ontario Igazságügyminisztériumának volt jogtanácsosa vállalja 1 Ingatlan átírások 1 Peres ügyek 1 Jelzálog (Mortgage) ügyek 1 Végrendeletek > Társaságok bejegyzése ■ Hagyatéki eljárások 1 Válóperek ■ Különélési szerződések • Meghatalmazási szerződések ■ Házasságkötési szerződések »Cselekvésképtelenné nyilvánítási eljárások DR. SÁRDI GÁBOR fogorvos 20 éves gyakorlattal A legmodernebb fájdalommentes kezelést biztosító felszereléssel áll rendelkezésére! Fogbeültetések és szájsebészet Visszaadjuk gyönyörű fogsorát és mosolyát! A legújabb kozmetikai, porcelán és fehér tömőanyagtechnikával készít fogtöméseket, hidakat, koronákat és fogpótlásokat. Fogorvosi biztosítást elfogadunk. Nyugdíjasoknak és diákoknak 10% engedmény! Szent Erzsébet Római Katolikus Magyar Egyház 432 Sheppard A ve E. North York, Ontario, M2N 3B7 Telefon: (416)225-3300 Cabafi Csaba SJ. Jaschkó Balázs SJ, Máté József SJ, Marosfalvy László SJ. Vasárnapi misék: de. 9, 10:30 és 12 órakor Gyóntatás, misék előtt Keresztelőre, esküvőre időbeni jelentkezést kérünk Fogadóórák: hétköznap 10-3-ig. Hétfőn nincs fogadás. Első Magyar Református Egyház 439 Vaughan Rd. Toronto, ON M6C 2P1, LELKIPÁSZTOR: NT. VASS ZOLTÁN Lelkészi hivatal telefonja: 416-656-1342 Templom honlapja: www.temre.com E-mail cím: parokia@temre.com Tábor honlapja: www.pinesringvalley.cottagelink.com ISTENTISZTELET minden vasárnap de. 11 órától Nyáron, július első vasárnapjától — augusztus utolsó vasárnapjáig az istentiszteletek korábban de. 10 órakor kezdődnek Lelkészi hivatal fogadóórái: Minden szombaton du. 2-5-ig — A fogadóórákra előzetes telefonbejentkezést kérünk. Sürgős és indokolt esetben hét közben is lehet fogadást kérni. Vasárnapi iskola az istentisztelet ideje alatt Konfirmáció előkészítés szombaton du. 1:30-tól Bibliaórák: szeptembertől — május végéig minden 2. és 4. vasárnapon istentisztelet előtt 9:30-kor és minden szerdán du. 1 órakor a Női Kör részére. Gondnok: Molnár Imre (905) 891-8856 Helyettes gondok: Herman Béla (416) 633-7577 Magyar Református Evangélikus Egyház, Oshawa Szeretettel hívjuk és várjuk gyülekezetünkbe! Istentiszteletet minden hónap első és harmadik vasárnapján du 2:00 órakor Minden csütörtökön bibliaóra családoknál. A templom címe: 147 Simcoe St. N., Oshawa, ON az oshawai Knox Presbyterian Church templomában LELKIPÁSZTOR: NT. VASS ZOLTÁN Lelkészi hivatal telefonja: 416-656-1342 Gondnok: Kántor Sándor, 905-576-3116 Református Magyar Egyház az Associate Reformed Presbyterian Church Torontói Magyar Gyülekezete Keresztyén szeretettel és odaadással kívánja sokat szenvedett népünket szolgálni! Krisztus Urunk nevében hívjuk és várjuk vasárnapi Istentiszteletre! Istentisztelet: vasárnaponként déli 12 órakor Vásárnapi iskola: az istentisztelet ideje alatt. Templom: 1130 Finch Ave. W. (Dufferin és Keele között) Bőven van parkolás! Lelkipásztor: Nt. Kovács Ferenc Tel: 905-882-4452 Gondnok: Lackó Tibor: 905-840-2230 Urunk Jézus Krisztus azt mondja: „Jöjjetek Én hozzám mindnyájan a kik megfáradtatok és megterheltettetek, és Én megnyugosztlak titeteket”. Máté 11:28 Magyar Református Evangélikus Keresztyén Egyház, Toronto Szeretettel hívjuk és várjuk gyülekezetünkbe! Istentiszteleti alkalmat minden vasárnap délelőtt 11 órától tartunk. Az istentiszteletek alatt gyermekek részére vasárnapi Iskola. Templomunk címe: 8. Robert St., Toronto, ON M5S 2KS, 416-923-9416 (Földalattival a Spadina állomásig, onnan az 510-es villamoson a College St-ig, amin nyugatra fordulva a második utca, jobb oldalon.) Lelkipásztor: Nt. MEZŐ ÉVA 416-261-4340 Gondnok: Maroskuty György 1-905-720-4774 Ingyenes földalatti parkolás 3 percre a templomtól a Major St. elején. (A College-Spadina kereszteződéstől a Gollege-n nyugatra haladva a második utca északra.) Az „Első Szeretet” Magyar Pünkösdi Gyülekezet szeretettel hív és vár mindenkit összejöveteli alkalmaira: Istentisztelet: minden szombaton este 7,00 órakor Ima- és bibliaóra: minden kedden este 7,30-kor Ifjúsági óra: minden pénteken este 7,30-kor ÖRÖM HÍR !!! Rev. MAKOVEI JÁNOS és felesége Gyülekezetünk Vendége lesz: Március 4 és 11-én Este 7-órai kezdettel. Március 5-én pedig a Guelphi Gyülekezetbe, Délután 3 órai kezdettel Összejövetelek helye: 606 Jane St. (Jane és Dundas), Toronto Lelkipásztor: Rév. Nagy Tamás Tel: 416-604-7881 Website: www.firstlovechurch.ca 4-8 egyhazak! $ KÜLDJÖN HAZA FORINTOT (küldési díj 15.00 dollártól) FORINTOT AKAR ÁTVÁLTANI DOLLÁRRA????? NYUGDÍJAK és KÁRPÓTLÁSI ÜGYEK intézése Most még eladhatja kárpótlási jegyét Autót akar bérelni Budapesten Hívja Mr. LENDVAY-t 12-4 PM • 416-657-0880 5-10 PM • 416-485-0918 SJ Regina Új autók már CA$ 39/nap-$599/hó-tól Válogathat EURÓPA legjobb autói között. Minden autó full extrás (AC, air bag, ABS), a korlátlan km-es használati díjat, a reptéri átadást, a visszavételt, valamint a biztosítást is tartalmazza! Automata autókat, minibuszokat is tudunk biztosítani! A) Suzuki Ignis GLX CAD39/nap és CAD599/hó B) Peugeot 206 / Fiat Punto CAD 45/nap és CAD 699/hó C) Ford Focus / Opel Astra CAD 55/nap és CAD 899/hó Az árak 2006 május 1-ig érvényesek, és 25% AFA terheli. T , , További szolgáltatásaink: Telefon: (+36-1) 318-8888 . Repü|őtéri transzferek Fax: (+36-1) 455-0550 , Soförös gépkocsi bérlés E-mail: pr@regmaauto.hu . Hosszú távon árak További info: www.reginaauto.hu . Non.stop Assistance Hívja közvetlen észak-amerikai számunkat Naponta 8AM-2PM 1-516-620-5954 Magyar Ágostai Hitvallású Evangélikus Egyház Templom: 116 Bond St. Toronto Istentiszteletet tartunk július-augusztus kivételével a hó második és negyedik vasárnapján du. 4 órakor. Lelkész: Nt. Tamásy Éva Lelkészi hivatal: 3245 W. 98th St., Cleveland OH 44102-4601, USA. Tel: 216-961-6895 Felügyelő: Dr. Mekis Éva 34 Langborune PL, North York, ON M3B 1A9 Tel: 416-441-9300 (minden postai küldemény e címre küldendő) Great Hungarian Cuisine • All Day Breakfast $2.49 Lunch • Dinner • Dine In or Take Out Catering to Birthday Parties and Special Events Valeria & Csaba Urbán Tel: 519-824-7570 • Fax: 519-824-0356 86 Dawson Road # 4, Guelph, ON N1H 1A8 Hours: ----------------------—------- . .Kitchener Woodlawn Rd. W. 7 Mon 9-4 ♦......~| 11 I Tue 7-6 QB Café g_______ .... _ _ Speedvale Ave. W. | ro Wed 7-6 -------------------3° Thu 7-7 < - - — — . _ _ Cam- Wellington St. W. Fri 7-8 bridge Sat 7-4. London ____>HWY401_____ Sun Closed Toron,° Tel: 519-824-4871 Fax: 519-824-0356 QUALITY IS OUR SPECIALITY THE FINEST IN EUROPEAN CAKES & PASTRIES LARGE SELECTION OF BREAD & BUNS BAKED DAILY DELICATESSEN MEAT & CHEESE PRODUCTS , (P-) Evangélikus Református Magyar Egyesült Egyház 73 Mackay Avenue, Toronto, ON M6H 2N7 Tel: 416-652-3809 Minden hónap utolsó vasárnapján, istentisztelet után imaáhítat. Lelkipásztor: Nt. Batiz Ambrus M. Div. Mindenkit szeretettel várunk! Gondnok: Cseh László Tel: 416-622-9719 MAGYARORSZÁGI ÜGYEK INTÉZÉSE 139 Fox Run, Barrie, Ont. L4N 6E2 Tel: (705) 730-5620 Fax: (705) 730-1623 t Appointmentért hívja: (416) 962-9942 326 College St., Suite 2., Toronto, ON I (2 blokk nyugatra a Spadinától) (6-v) j