Kanadai Amerikai Magyarság, 2005. január-június (55. évfolyam, 1-25. szám)
2005-03-19 / 12. szám
2005. március 19 — (No. 12) — Magyarság — 3 oldal Putyin kudarca Habsburg Ottó Ha az embernek az elmúlt napokban lehetősége volt olyan személyekkel beszélni, akik az ukrán fordulat alatt szerepet játZágráb meg kíván felelni az EU által támasztott követelményeknek, és teljes körűen együttműködik Hágával annak érdekében, hogy a háborús bűnökkel vádolt tábornokot, Ante Gotovinát kiadják a Nemzetközi Törvényszéknek — állítja a horvát miniszterelnök, aki szerint lehetetlen helyzet, hogy az egyébként jól teljesítő Horvátország egyetlen ember „foglya legyen”. Brüsszel ugyanis egyértelművé tette, hogy Horvátország EU-csatlakozási tárgyalásainak — március 17-re tervezett — megkezdését a délszláv konfliktus idején állítólag háborús bűnöket elkövető Gotovina letartóztatásához és kiadatásához köti. Ha Zágráb nem szolgáltatja ki Gotovinát, azzal az EU-tárgyalások elmaradását kockáztatja, ha viszont megteszi, saját közvéleményével kerül szembe. Gotovina tábornok az ún. „Jugoszláv örökösödési háborúk” első szakaszában szerzett magának érdemeket és hírnevet. A szerb hadsereg már Zadar határában járt, mikor 1992. decemberében Gotovinát a frontra vezényelték, aki a francia idegenlégióban és Paraguayban szerzett hadi tapasztalatokat. 1995-ben aztán a krajnai ellentámadással bízták meg Gotovinát, aki a vádak szerint az itt lakó szerbeket szisztematikusan elüldözte, és falvaikat lerombolta, nehogy visszatérhessenek a háború után. A legkeresettebb háborús bűnösöket felsoroló hágai listán a horvát főtiszt az előkelő harmadik helyen szerepel, csak Radovan Karadzsics és Ratko Mladics előzik meg. Carla del Ponte, a volt jugoszláviai háborús bűnöket vizsgáló Nemzetközi Törvényszék főügyészének információi szerint mindhárman javarészt Boszniában bujkálnak, igaz a két szerb Srpska, míg a horvát valószínűleg a honfitársai lakta Hercegovina területén talált búvóhelyet. Feltételezések szerint gazdag pártfogóinak köszönhetően, Gotovina gyakran látogatja hazája adriai tengerpartját is. Del Ponte többször járt Zágrábban, látogatásainak pedig egyetlen célja volt: elérni az immár négy éve szökésben lévő Gotovina tábornok kiadatását. A Nemzetközi Törvényszéknek 2007-ig be kellene fejeznie működését, és lezárnia a délszláv ügyet. Horvátország szintén az említett időpontig szeretné befejezni az EU-val a csatlakozási tárgyalásokat. Carla Del Ponte legutóbbi látogatása után arról tájékoztatta az Európai Uniót, hogy Horvátországban még mindig magas szintű támogatókból álló hálózat segíti a háborús bűnökkel vádolt Ante Gotovina tábornokot, s a zágrábi kormány kétértelmű magatartást tanúsít letartóztatása ügyében. Ennek következtében az EU-tagállamok külügyminiszterei e hétfői brüsszeli tanácskozásukon „utolsó figyelmeztetést” intéztek Horvátországhoz, utalva arra, hogy veszélybe került az ország EU-csatlakozási tárgyalásainak március 17-i megkezdése. A kiszivárgott hírek szerint a múlt héten Franciaország és Németország közösen fordult Ivó Sanader horvát miniszterelnökhöz, nyomatékosítva, hogy Gotovinát át kell adniuk Hágának a csatlakozási tárgyalások megkezdéséhez. Megfigyelők fontosnak tartják Németország részvételét e lépésben, Berlin ugyanis a horvát EU- csatlakozás legfőbb támogatójának számít. Gotovina kiadásának legnagyobb ellenzője azonban éppen a horvát lakosság, melynek kilencven százaléka nem háborús bűnösnek, hanem igazi hősnek tartja az egykori idegenlégióst. „Az EU meg akar zsarolni minket, hogy áruljuk el hőseinket. Ha a csatlakozásnak ez az ára, akkor nem kérünk belőle” — nyilatkozta a Spiegel hetilapnak pár napja Davor Aras, az Adria-parti Zadar városka polgármestere. A kisváros díszpolgára egyébként nem más, mint Ante Gotovina tábornok. Zágráb a közhangulat miatt az EU-ultimátum megkerülésére törekszik, és minden cselt bevet, hogy kijátsza az EU követelményét. A horvát hatóságok megjátszott letartóztatási kísérletekkel is próbálták már elnémítani azon nyugati vádakat, melyek szerint a horvát diplomácia ölhetett kézzel nézi Gotovina szabad létét. Nem vitás, hogy a Hágai Törvényszék és az Európai Unió közös fellépése Horvátországgal szemben a Gotovina ügyben, pánikot váltott ki Zágrábban. Ivó Sanader kormányfő rögtön Rómába utazott, hogy pápai áldást nyerjen a horvát EU-csatlakozásra (ez volt II. János Pál utolsó nyilvános audienciája kórházi tartózkodása előtt). Schröder és Chirac pedig levelet kapott Zágrábból — méghozzá valószínűleg szívhez szólót —, mivel e levél után a francia és a német vezetők úgy nyilatkoztak, hogy már elegendő számukra, ha a horvát hatóságok csupán azt bizonyítják, hogy Gotovina nem ápol kapcsolatokat anyaföldjével. Stipe Mesic köztársasági elnök ennek megfelelően múlt héten már azt hangsúlyozta Brüsszelben, hogy a tábornok nem tartózkodik Horvátországban! „Ha az EU-tárgyalások Gotovina miatt késést szenvednek, akkor az Unió egyre növekvő számú ellenzői aratnának győzelmet” — véli az EBESZ horvátországi képviselője, Peter Smeneby. „Ha azonban a tárgyalások elkezdődnek anélkül, hogy a problémát kielégítő módon sikerült rendezni, szintén a szélsőségesek örülhetnek, mert nem kéne félteniük megszerzett társadalmi pozíciójukat”. A csatlakozást célul kitűző kormányzat csak lassan tud megküzdeni a Franjo Tudjman által felépített rendszer máig magas pozícióban levő gárdájával. Már az is sikernek számít, hogy Zágráb megvált Franjo Turek titkosszolgálati vezetőtől, miután kiderült, hogy Turek lehallgattatta a Horvátországban nyomozó hágai ügyészeket. „Nekem azok mind kémek” — mondta a titkosszolga a parlamenti vizsgálóbizottság előtt. Néhány újságíró pedig egyenesen hazaárulónak minősült, amiért Gotovinát merték támadni — a szolgálatok őket is megfigyelték. Ante Nobilo sztárügyvéd magánnyomozása szerint az ügynökök különleges szorgalmat mutattak háborús bűnökkel vádolt katonák szökésénél. Öt esetben bizonyíthatóan a titkosszolgálatoktól kaptak új személyazonosságot, mellé házat és luxusgépjárművet. Ezek után nem csoda, hogy eltűnt az állami levéltárból az az eredeti feljegyzés, melynek másolata a Gotovina elleni hágai vád fő bizonyítéka. Ez a dokumentum őrzi Tudjman 1995-ös utasítását a teljes krajnai tisztogatásokra, melyet a tábornoknak kellett végrehajtania. Nyilvánvaló, hogy Horvátországban egyelőre nem kezdődött meg a saját háborús bűnök feldolgozása. Maga a zágrábi kormány segítette Gotovinát a szökésben, mikor 2001-ben a Hágai Törvényszék vádat emelt a tábornok ellen. A horvátok hazaszeretete és hazafisága pedig nem ismer határokat. Miközben Dubrovnik szépen felújított óvárosának kapujában a turistákat szórólapokon világosítják fel arról, hogy hova csapódtak be a szerb hajókról leadott lövések, addig szerte az országban plakátok dicsőítik a szökésben lévő főtisztet — többek között a polgármesteri hivatalok falain. szottak, akkor megismerhette Putyin kudarcának elemzését az ukrán lakosság elleni harcában. Moszkvai újságok és tömegmédiák arról adnak jelentést, hogy az ukrán nép szabadságharcát keményen támogatták amerikai, ill. nyugati szervek. Juscsenkó sikere Washington győzelme az ukrán érdekekkel és igaz akaratokkal szemben. Akinek azonban lehetősége van valódi ukránokkal beszélni, nem utolsó sorban a korábbi elnök, Leonyid Kucsma munkatársaival, megtudhatja a moszkvai szövetségesek kudarcának mélyebb okait. Amikor Putyin a szabadFantasztikus vésztartalék Szajlai Csaba Hazánk tegnap ismét költségvetési dorgálást kapott az Európai Uniótól. Most éppen a közösség pénzügyminisztereinek tanácsa sürgeti a büdzsé kiadásainak csökkentését és a vésztartalék-emelést. Ez már a harmadik figyelmeztetés tavaly december óta. Sajnos véletlenek nincsenek, miután a brüsszeli verdikt a kiábrándító februári államháztartási adatok — a vártnál kisebb áfabevételek és a túlköltekező közigazgatás miatt az első két hónap után 394 milliárd forintra rúg a hiány; a „pótlólagos” növekedés. mértéke Uszkve 24-25 milliárd — publikálása alatt született meg. A legnagyobb gond az, hogy Magyarország képtelen felállni a szégyenpadról. Míg az unió a közösségi előírások be nem tartása miatt indított deficiteljárást hazánk ellen, addig a piacoknak a leminősítése, vagyis az ország negatív megítélése a kormány által vállalt, ugyanakkor be nem teljesült céloknak - leginkább az euróövezethez történő csatlakozás feltételei megteremtésének - tulajdonítható. Az euró bevezetése azért nemzeti érdek, mert a közös nyugat-európai pénz átvétele gyakorlatilag az egyetlen haszna az uniós tagságunknak. Ráadásul a hozzá vezető út r alacsony infláció, mérsékelt költségvetési hiány, államadósság lefaragása - stabil nemzetgazdasági feltételek megvalósulását biztosítja. Ne feledjük, hogy 2004 december végén az Európai Bizottság (EB) közleményben tudatta: nem voltak elég hatékonyak azok az intézkedések, amelyeket a magyar kormány hozott az államháztartási deficit korrigálására. Az EU legfőbb döntéshozó szerve azt is hangsúlyozta, hogy további intézkedésekre lesz szükség ahhoz, hogy a kormány által rögzített deficitcél elérhető legyen. Ez a döntés azért volt bornírt, mert a kormány már túl volt a megszorító intézkedéseken, ám a magyar hatóságok bevezetett intézkedései nem voltak alkalmasak a korrekcióra és a további túlköltekezés elkerülésére - így az EB, amely ez év februári értékelésében jegyezte meg: annak érdekében, hogy az idei évre tervezett célhiány elérhető legyen, további, a GDP fél százalékát kitevő, a kiadásokat visszafogó intézkedésekre lenne szükség. S miközben itthon a kormány a nemzetgazdaság négyszázalékos bővüléséről áradozott - amivel cseppet sem mellesleg az utolsók vagyunk a kelet-középeurópai régióban -, az EB ajánlásában azt is megái-A sötét múlt jelene Lovas István Brüsszelben nem kormánypárti tudósítónak lenni szórakoztató. Elnézni a régi MSZMP- és KlSZ-vezetőket, akik Európa fővárosában ma ugyanolyan meggyőző hangon, arckifejezéssel és lendülettel dicsérik a demokratikus mát, a mánál fényesebb jövőt (hála az Európai Uniónak!), mint egykor méltatták az egypártrendszeri mát, a megbonthatatlan és örök szovjet-magyar barátságot, valamint a mánál szebb szocialista jövőt (hála az akkori birodalom központjának!). A szereplők mindegyike úgy tesz, mintha mindent elhinne, és sokan nyilván mindent el is hisznek. Az unió, a politikusai, a külföldi sajtó. Mindenki úgy tesz, mintha meg lenne győződve a mai urak (és ritkábban hölgyek) tökéletes, demokratikus irányú átalakulásáról. Úgy tesz, mintha nem tudná (és sokszor nem is lapította: Magyarországnak az eddig tervezetteken felül további erőfeszítést kell tennie annak biztosítására, hogy elérje a felülvizsgált, a 2005. évre vonatkozó hiányt, mivel a makrogazdasági teljesítmény gyengébb lehet az előre jelzettnél. Tegnap az EU pénzügyminiszterei tehát megintették hazánkat, ám nemcsak a deficit gyorsabb csökkentésére szólították fel, hanem intézkedésekre is javaslatot tettek. Mindenekelőtt a vésztartalék megemelését írták fel receptre, aminek szükséges mértékét Brüsszelben kétszázmilliárd forintra taksálják, a kormányzat ennek csupán felére. A pénzügyi tárca terveivel szemben a deficit 2005-ben ismét felszökhet a GDP 5,2 százalékáig - legalábbis így látják most Brüsszelben. Azaz a büdzsé tervezett hiányának teljesülését az EU intézményei nem látják biztosítottnak. Draskovics Tibor alig egy hónapja, amikor megjelent az EB-jelentés, még úgy nyilatkozott, hogy nem tervez „fantasztikusan új” intézkedéseket. Pedig úgy tűnik, terveznie kellene. A büdzsé már megint „vészhelyzetbe” került. Százmilliárdos vésztartalékért kiált. (Kapcsolódó anyag: Lovas István írása.) MBBM tudja), mi folyik Magyarországon akár a szodómiával helyrebillentett MSZP-s politikai ballépéséről megismert Vas megyében, akár a K&H monogramot viselő kormány drótján rángatott közszolgálati és kereskedelmi médiában, akár a traktorok gazdái körül. Az otthonról jött itteni újságírók viszont mindent tudnak, de úgy tesznek, mintha semmit sem tudnának. Akár a megrendelők. Minden csupa mosoly, udvariasság, kellem. Csak olykor csúszik félre a lepel. Mint hétfőn. Ekkor ugyanis a népes brüsszeli tudósítói tábor elektronikus körlevélben kapott értesítést Baráth Etele miniszter és Szanyi Tibor államtitkár 17.30-kor kezdődő sajtótájékoztatójára. Helyszín: a Magyar Köztársaság állandó képviseletének épülete. E lap tudósítója a megadott időben érkezett. A kijelölt ságmozgalmat Ukrajnában felismerte, és e vonatkozásban néhány munkatársa figyelmeztette is, elhatározta, hogy véghez visz egy választást Ukrajnában, melyet bár meghamisítanának, de más oldalról a demokráciának legalább bizonyos külső aspektusait színlelné. E célból — a KGB képességében bízva —, elhatározta, hogy Ukrajnában a választásokat manipulálja. Ezért az orosz elnök egyik belső bizalmasát, Gleb Pavlovszky-t megbízta a választások vezetésével. O és stábja elfoglalták az ukrán elnök hivatalainak egy részét és a helyi hivatalokat figyelmen kívül hagyva irányították a választási küzdelmet. Azóta köztudottá vált, hogy Kucsma munkatársai megkísérelték az oroszbarát elnököt és megbízóit arról meggyőzni, hogy eljárási módjuk téves. A következmény az lett, hogy Putyin kétszer is beszállt Janukovics választási küzdelmébe, melyről az oroszok azt gondolták, hogy ez döntő lehet a választásokra. Nagy hibájuk volt, hogy ezzel főnöküket küldték a frontra, és így őt tették felelőssé a kudarcért. Ez különben Kucsmát arra indította, hogy habár ő az oroszok oldalán a végsőkig kiállt, megpróbáljon a háttérben maradni. Mindenesetre jellemző, hogy a hivatalnokok, akiknek az oroszokkal dolguk volt, és semmi esetre sem voltak Moszkva-ellenesek, Pavlovszki embereinek fellépése és azok gyarmatosító vezetői igénye által arra voltak késztetve, hogy ezen eljárási mód reakciójaként legalább belsőleg Juscsenkó táborába váltsanak át. így nem utolsó sorban az oroszok maguk voltak felelősek kudarcaikért. Hogy Ukrajnának még bizonyos vezető orosz nyelvű polgárai, akik az elején még Viktor Janukovics támogatói közé tartoztak, végezetül vagy teljesen hátat fordítottak a választási küzdelemnek, vagy mint mások, átváltottak, amivel meghatározták Ukrajnában a szavazatok eredményét. Sok ember számára a választási küzdelem a Putyin rezsim valódi természetének felismerését eredményezte. Ők a rendszerben jól éltek, amíg az oroszok közvetlen szorításának nem voltak kitéve. Amikor ezeknek az orosz személyzettel dolguk lett, felismerték, hogy ők azok szemében jogfosztott alattvalók, és ez a felismerés fordulathoz vezetett még Ukrajna bizonyos orosz nyelvű részein is. Ezekben a körökben azt várják, hogy Puty innak végre döntenie kell. Vagy meg kell próbálnia ellenfeleivel, még Grúziában is kompromisszumot kötni, vagy, azokban a körzetekben, melyek még mindig orosz uralom alatt vannak, a csavaron kell húzni még egyet. De minden valószínűség szerint azon országokban, mindenek előtt a Kaukázusban, további konfliktusok várhatók , ahol Putyin attól tarthat, hogy azok Juscsenkó és Szakasvili példáját követve, részükről is a függetlenséget fogják akarni. Tehát fennáll a közvetlen katonai vagy rendőr-katonai akciók lehetősége is. Feltételezik, hogy merényletek, különösen Sakasvili ellen várhatóak, mert ő ragyogó bevetése által az egykori Szovjetunió területén nagy egyéniséggé nőtte ki magát. Putyin számára Grúzia most a legnagyobb veszély. Ha az ember visszaemlékezik, hogyan kísérelték meg Juscsenkót mérgezés által félreállítani, nem csodálkozhatunk, ha hasonló esetek fordulnak majd elő. Mert Putyin felismerte, hogy az utóbbi idők mindkét nagy csapása, először Grúzia, majd Ukrajna, Oroszországban is bizonyos körökben fordulathoz vezethet. A diktátor számára most tehát egy küzdelem kezdődik a túlélésért, melynek nemzetközi következményei is lehetnek. (Fordította Schmidt Ágota) Magukra maradt magyarok Amerika jobban figyel a Romániában tapasztalható jogsértésekre, mint Budapest Lukács Csaba Úgy tűnik, bizonyos dolgok sokkal jobban látszanak nagy távolságról, mint közelről: Washingtonban például sokkal reálisabban és tárgyszerűbben látják a magyarok helyzetét Romániában, mint Budapesten. Miközben Magyarország az elmúlt időszakban koccintásokkal, vállonveregetésekkel és bókokkal gazsulált a bukaresti hatalomnak (még egy gyors átállásra is jutott idő Basescu váratlan elnökké választása után), az amerikai külügyminisztérium Romániáról szóló 2004-es emberi jogi országjelentése komoly kritikákat tartalmaz. Akinek van türelme átrágni magát a több tucat oldalas iraton, az jóval pontosabb képet kaphat a romániai magyartágas teremben azonban csak egyetlen újságíró ácsorgott, éppen vizet töltve magának. Mint véletlenül kiderült, az üres terem nem volt véletlen. Ugyanis akkor már egy másik, kisebb teremben folyt a tájékoztatás. Csakhogy arra a résztvevők szóbeli értesítést kaptak. Ugyanis Draskovics Tibor pénzügyminiszter a sajtónak csupán egy részét hívta meg rá. A HVG, a Magyar Rádió, az MTV, az MTI, a Bruxinfo és a Népszabadság képviselőjét. A két meg nem hívott újságíró viszont úgy döntött, részt vesz az adófizetők forintján utazó pénzügyminiszter sajtóbeszélgetésén, ahol az ajtón belépők láttán még a civilizációs mázon át is érezhető volt a megdöbbenés. A teremben az újságírókon kívül még bürokraták is voltak. A meglepetést azonban villámgyors palástolás követte. Folytatódott a sajtóbeszélgetés, mintha mi sem történt volna, annak hangsúlyozásával, hogy ez háttérbeszélgetés. Mivel az újságírás etikai szabályai szerint erről a tudósító nem számolhat be, így csak az áll szabadságában, hogy spekuláljon, vajon mit mondhatott a pénzügyminiszter addig a pillanatig, ameddig a két, meg nem hívott tudósító be nem lépett? Talán arról beszélt, hogy a jelenlévők miként igyekezzenek „eladni” azt az újabb fiaskót, amely kedden éri (mint olvashatják mai számunkban) a magyar kormányt Brüsszelben. Az is pusztán találgatás tárgya, hogy a kérést mely média alkalmazottja fogadja meg, melyik nem. Sajnálatos esemény volt. Sajnáltam a kollégák közül azokat, akikről tudtam, kínosan érzik magukat. Sajnáltam a szelektív tájékoztatóra invitáló sajtost, mert rendes ember. És sajnáltam a leplet, amely egy pillanatra fellibbent, mert túlzottan rossz levegő csapott ki alóla. A megbonthatatlan múlté. ság állapotáról (is), mint amilyet valaha is hallhattunk a szocialista-liberális kormányok akármelyik tisztségviselőjétől. Utóbbiakra ugyanis az a jellemző, hogy amikor ők vannak hatalmon, akkor minden a legnagyobb rendben van Erdélyben - és mindenütt a Kárpát-medencében -, a határon túli magyarok iránt érzett felelősségük és aggodalmuk ugyanis csak ellenzékben éri el a halvány érdeklődésnek nevezhető szintet. Természetesen nem csak a magyarokkal való bánásmód szúrt szemet az amerikaiaknak, hiszen Iliescu elnök utolsó órás kegyelme (amellyel kiengedte a hírhedt bányászvezért, Miron Cosmát a börtönből, majd az össznépi felhördülést látva visszavonta a kegyelmet) mellett fura esetek tucatjait sorolják fel a választási csalástól a román közszolgálati televízió befolyásolásán át az újságíró- és romaverésekig. Az első magyar ügy lapunk munkatársának név szerinti említésével bukkan fel: Bayer Zsoltot tavaly februárban nem engedték be az országba a magyar-román határ Bukarest felőli oldalán. A jelentés megemlíti, hogy a határőrök nem indokolták meg a döntésüket, és azt is, hogy az újságíró többször tollára vette - és támogatta - a romániai magyarok regionális autonómiáját. Erről az ügyről különben annak idején csupán annyi volt-a magyar külügyi szóvivőnek a mondanivalója, hogy nem tartják nyilván, hova utazgat Bayer Zsolt, a Magyar Helsinki Bizottság pedig - amelynek elnöke nem mellékesen egy volt SZDSZ-es parlamenti képviselő - nem tartotta figyelmére érdemesnek az ügyet. Az amerikai külügy - és a Román Helsinki Bizottság - nyilván túlérzékeny egy ilyen pitiáner kérdésben, míg akkori külügyérünk, Kovács László ezzel nem akarta terhelni a virágzó magyarromán kapcsolatokat. Az különben később derült ki, hogy Bay ért a nemzetközi terrorizmussal foglalkozó titkos kormányrendelet értelmében fordították vissza a határról és tiltották ki érdekes módon a helyhatósági választások kampányfiniséig az országból. Szondy Zoltán Csíkszeredái újságíró megveretése Csibi István vállalkozó emberei által nem etnikai jellegű ügy, hanem tipikus maffialeszámolás, de ez is helyet kapott az országjelentésben. Kiemelten foglalkoznak viszont a történelmi magyar egyházak ingatlanjainak kérdésével: az 1630 elkobzott ingatlan közül harminchármat kormányhatározattal adtak vissza, ám ezekből közel húsz került vissza jogos tulajdonosához. A 2002-es visszaszolgáltatási törvény ugyan újabb háromszáznegyven ingatlanról döntött, de a visszaadások döntő többsége is egyelőre csak papíron történt meg (az összes romániai felekezetet tekintve sem jobb az arány, a 7568 visszaigényelt egyházi épületből alig ötszázhetvennégyet adtak vissza). A nemzeti kisebbségekről szóló fejezet több oldalon foglalkozik a magyarok különféle diszkriminálásával. A márciusban meghozott választási törvényt diszkriminatívnak mondja ki, mert a Magyar Polgári Szövetség esetében huszonötezer aláíráshoz és tizenöt megyében (valamint Bukarestben) létrehozott, helyenként legalább háromszáz tagot felmutató szer(folytatás a 4. oldalon) ! :-x .y.-.-.vyy^yxy x*:;x:x&l&::^ Gotovina túszul ejtette Horvátországot?
