Kanadai Amerikai Magyarság, 2005. január-június (55. évfolyam, 1-25. szám)
2005-03-05 / 10. szám
6 oldal — Magyarság — (No. 10) — 2005. március 5 Soha ne felejtsétek el! 1918. november harmadikán, Lindler Béla hadügyminiszter a következőket mondta a helyőrségi tisztek előtt, hogy felavassa őket a koronatanácsra: „Menjenek szét az országban és hirdessék emelt fővel, tiszta lelkiismerettel, hogy az emberiség ügye győzött, az emberiség győztesen került ki a háborúból, nem az antant, hanem az emberiség. Ezzel a jelszóval győzni fogunk a béketárgyalásokon is. Ez a mi leghatalmasabb fegyverünk. Nem kell hadsereg többé. Soha többé katonát látni sem akarok. Fegyvert többé szolgálaton kívül nem viselünk, sem tisztek, sem legénység”. Juhász-Lindler Ferenc, 2004. honvédelmi minisztere kijelentette, hogy 2004. november harmadikétól magyarfiatal sorkatonai szolgálatra nem vonul be! 2004. november, 3.-ig, az utolsó sorozott katona leszereléséig a közös centivágás ceremóniái tovább zajlottak. Az ország tizenegy laktanyájában és Budapesten. Gyalázat, csúfondárosgúny, 1848-as, 1956- os katonahősei tettének becsmérlése, a magyarság kárára, történelmünk megbecstelenítésére. Ebben az országban az Úr 2005. esztendejében mindent szabad! Az MSZP újonnan megválasztott elnöke, Hiller István, tősgyökeres kommunista, 2004. októberében, Károlyi szobránál az őszirózsás forradalomról beszélt elismerőleg. De ne feledkezzék meg ez a kommunista utód az 1918. novemberében lejátszódó más eseményekről, sem, amit érdemes felidézni és emlékezetébe vésni. Akkor Gróf Károlyi Mihály Belgrádba utazik a kormány és a Nemzeti Tanács nagyobb küldöttségével, hogy külön fegyverszünetet kérjen Franchet d’Esperay francia tábornoktól, a francia balkáni haderők főparancsnokától. S akkor a liberális Franciaország győztes hadvezére a belgrádi királyi palota lámpája alá állítja a küldöttséget, és azt kérdezi; „Önök valamennyien zsidók?” — s csak ezután jegyzi meg, gúnyos hangon: Vous étes tömbé sibas! „Hát ilyen mélyre süllyedtek!” Sajnos szeretett szülőhazánk, az 1100 éves Magyarország ismét visszasüllyedt az 1918-as színvonalra... Vagyis nincs hadsereSzerezzen oromot szeretteinek! A Piros szív, fehér hó, zöld levél című világhírű dal és még más a szerző, Mártonffy Miklós által szerzett dalok CD-n kaphatók a Kanadai Magyarság Könyvosztályán. Ára $ 15.- + $ 3.- postaköltség A csekket Mártonffy Miklós nevére kiállítva a Kanadai/Amerikai Magyarság címére kell küldeni 74 Advance Rd. Toronto, Ontario M8Z 2T7 Tel: 416-233-3131 (49-) Be*Jewelec FINE JEWELERY ( 1 Minden igényt kielégítő ÚJ ÉKSZERBOLT nyílt a 2487/a Yonge Street (Yonge — Eglinton, 2 lámpával északra az Eglintontól. Különböző méretű 10,14,18 karátos címerek, nyakláncok és gyűrűk készítése, magyar címerek. Bármilyen ékszerek rendelésre, továbbá ékszerjavítások és átalakítások. Ékszerkészítés hozott anyagból is. „Baraka” stílusú gumi/arany karkötők is kaphatók! Mindenféle aranyat veszünk! Beszélünk magyarul! Szeretettel várja minden régi és új vevőjét: POSAN ZSOLT ékszerész Tei 416-488-7403 Email: zposan@sympatico.ca ( 43.) European Video Distributors ÓRIÁSI DVD AKCIÓ 600 RÉGI ÉS ÚJ MAGYAR FILM ÚJ ALACSONY SZÁLLÍTÁSI KÖLTSÉG DVD US$ 12.00 VHS US$ 14.00 Információért hívja a díjtalan telefonszámunkat 1 800 515-5322 E.V.D. 2219 W. Olive Ave. #132 Burbank, California 91506 günk, az országot idegen hódítók tartják elfoglalva, vagyis követik az egykori vörös-gróf csendes, de érthető hívását a szabadrablásra mindenkor kész szomszédaink felé — „Ha jönnek, bántódásuk nem lesz, fegyvert nem szegezünk ellenük". Az egykori patkányforradalom ismétlődik szülőhazánkban! Maradhat ez így? Ezerszer, milliószor is ki ordítva, NEM... NEM... SOHA!! Révffy László Állati gyógyszer, meg a büntetlenség Egyes fiatalok már nem tudják milyen új módon lehet élvezeteiket — na persze nem a munkát — fokozni. Három srác. 14-14 és 16 évesek egy lovakat élénkítő Xilaxina nevű gyógyszert tettek a frissítőjükbe, hogy fokozzák (?!) annak hatását. Arra nem gondoltak, hogy egy ló kb. 3-400 kiló, ők pedig alig több mint 50 fejenként. Agresszív kórházi kezelés Híres mondások: SZTÁLIN: „A zsákmány azé, aki megszerzi!” Nyizsnij Novgorod Képzőművészeti Múzeumának őszi rendezvényén mutatják be a Magyarországról elrabolt (mintegy százezer) műtárgy legértékesebb részeit képező 151 műalkotást. 1945-ben Sztálin intézkedésére, a Vörös Hadsereg szervezett formában fosztotta ki hazánkat (gyári felszereléseket, mezőgazdasági terményeket, haszonállatokat, műkincseket, stb.). Ennek „kiegészítésére” a békeszerződésben rögzített jóvátételt is „beseperték” a Kreml kasszájába. RÁKOSI: „A magyar nép a saját apjának tekinti Sztálin elvtársat”. így már más a zsákmány jogállása, ezért ne irigykedjünk fogadott apánk vagyonára, hiszen a zsákmány a családban marad(t). KÁDÁR: „Az ÁVH-sok öltözzenek új ruhába, ha kulákverésre indulnak”. Ebben csak az lehet a logika, hogy a fejlett szocializmus alapjainak lerakosgatását minden résztvevő ünnepi gúnyában végezze, a kulák pedig érezze és lássa, hogy a Kádár-brigantik nem szedett-vedett ruhában látogatják meg őket. HORN: „Én csak azért lettem karhatalmista, mert a bátyámat meggyilkolták az ellenforradalmárok”. Idővel kiderült, hogy a bátyját az oroszok gázolták halálra, ellenforradalom pedig nem volt. A többi stimmel! GYURCSÁNY: „Lendületben az ország”. Emelkedtek a gyógyszerárak, gázárak, a közlekedési tarifa, vízdíj, szemétszállítás, melegvíz-szolgáltatás, postai tarifák, különféle illetékek, könyv- és tankönyv- árak, parkolási díj, UPC-díj, MATÁV szolgáltatás, gyógyfürdői jegyárak, villany ár, stb., stb. Emelkedtek a végkielégítési tarifák (a „csillagos égig”), valamint a kormánytagoktól eredő hazugságok tartalmi mutatói. DEMSZKY: „Május végéig minden kátyút eltüntetünk Budapest úthálózatáról”. Nyilatkozta ezt a főpolgármesteri hivatal főhazugja 2004 elején. Azóta a kátyúk száma és Demszky ígérgetései exponenciálisan növekedtek. Az SZDSZ és Demszky pedig lázasan készülődik a soron következő főpolgármesteri választásra... Hajrá budapestiek! MATRICÁK: „Romániában 2005-január 31-től kötelező a román utakon közlekedő gépjárművekre, az úthasználatot igazoló matricát felragasztani”. Megnyugtató, hogy a matricák minősége világszínvonalú, a romániai utak minősége pedig alig marad el Budapest mellékútjaitól. /Prof. Dr. Bokor Imre/ után az intenzív terápián tértek magukhoz: szinte a sír széléről rángatták őket vissza. A gyógyszernek természetesen van ellenmérge is, a Johinbina, de ezt érthető okokból emberen még nem alkalmazták, így csak a klasszikus méregtelenítést használták a bracicardia e súlyos esetében. Az egyik kölyöknek volt egy zsoké barátja, attól kapta a „frissítőt”... * Argentínában az utóbbi évek során igen sok fejes ex-politikus ellen emeltek jól megalapozott vádakat, a pénzek hűtlen kezelése, sikkasztás, lopás, hivatali hatalommal való visszaélés, stb. címén. Több százmillió dollárról van szó, amit a „hazafias érzelmű” elnökök, miniszterek, diplomaták vágtak zsebre. Persze ezek, kitűnő ügyvédjeik révén elérték, hogy a bírók ezeket az ügyeket évekig „elfektessék”, míg azután lassan feledésbe mennek vagy elévülnek. Most törvényt hoztak, hogy a bírók legfeljebb 2 évig ülhetnek a peren, kényszerítve őket a gyorsabb ítélethozatalra. Két év után a vád és az esetleges büntetés is elévül és az ügyet „ad acta” teszik. Nagyon különös és gyanús volt, hogy a parlament mindkét háza ezt a fontos törvényt szinte órák alatt szavazta meg, s az eredményt csak hetek múlva tették közzé a Hivatalos Lapban és a sajtót egyáltalán nem is értesítették. Kiderült a szavazás igazi oka. A perbefogottak, — csaknem mind — a peronista párt tagjai, akik ellen megszüntették visszamenőleg is! az eljárásokat és a sokszor keservesen összehozott vádakat. így Újabb ciánszennyezés fenyeget Ha megtalálta a házat, vagy a lakást, amelyre várt, ne vesztegesse az időt! Ha új bevándorló: * Önálló (vállalkozó) * Csőd (bankrupt) érte * Első vagy második kölcsönt igényel * Nehezen intézhető a kölcsöne (mortgage) * Referral fee available! 0.15% a mortgage összegből. Forduljon hozzánk. Az Ön érdeke a mi érdekünk! BARNA MONICA Egyenes vonal: 647-228-4646 905-882-1030 Fax: 905-882-6030 ALLIE MORTGAGE CORPORATION 9040 Leslie Street 217. Richmond Hill On. L4B 3M4 (1-v) K. Walsh & Associates Travel Services Inc. 1240 Bay Street, Suite 700, Tor.Ont. M5R 2A7 Toll Free: 1-800-467-6209 Figyelem! MEGÉRKEZTEK A MALÉV KEDVEZMÉNYES ÁRAI! Már most foglalja le jegyét nyári utazására! TORONTÓ — BUDAPEST közvetlen járat $ 720.-tól ÁTSZÁLLÁSSAL: $ 660.-tól, Belgrád $ 770.-től Bukarest $ 770.-től, Temesvár $ 780.-tól KIHOZATAL: Budapestről $ 525.-től Legújabb TÉRKÉPEK, Magyarország, Erdély stb. eladók! DÉLI UTAK: — KUBA, KARIB-szigetek és MEXIKÓ, hajóutazások MEGHÍVÓ LEVÉL. UTAZÁSI, ORVOSI és KÓRHÁZI BIZTOSÍTÁSOK, AUTÓBÉRLÉS, SZALLASFOGLALAS Rondzik Ági Apró Szilvia MALÉV, Lufthansa, KLM, Czech-Air. Air Canada, Air France, JET, British Airways Austrian Airline (519) 823-9498 Az utóbbi hetek kiadós havazása, illetve a napokban kezdődő olvadás miatt újra a 2000-es tiszai ciánszennyezéshez hasonló természeti katasztrófa következhet be a Tisza felső szakaszán. A Máramaros megyében található derítők több mint 115 millió tonna olyan zagyot tartalmaznak, amelyben jelentős mennyiségű nehézfém és más mérgező vegyszer található. Bármely pillanatban katasztrofális következményekkel járó környezeti baleset következhet be a Nagybánya környékén tag lálható 17 ipari derítő valamelyikénél —jelentette ki Calin Crisan, a Máramaros megyei környezeti őrség főfelügyelője. A Máramaros megyében található, összesen 420 hektáron elterülő derítők több mint 115 millió tonna olyan zagyot tartalmaznak, amelyben jelentős menynyiségű nehézfém és más mérgező vegyszer található — írja a Népszabadság. A térség nemesfém-bányászati céljaira az utóbbi 40 esztendőben kialakított 17 derítő közül hét ma is használatban van, ötöt a nagybányai Remin Bányavállalat, kettőt pedig a román-ausztrál TransGold cég használ, amely a 2000. januári tiszai ciánkatasztrófát okozó Aurul cég jogutódja. Az utóbbi hetek kiadós havazása, illetve a napokban kezdődő olvadás ismét felveti ezen létesítmények biztonságának a kérdését. E tekintetben azonban maguk a román szakemberek is eltérő véleményeket hangoztatnak. Miközben Gheorghe Voinescu, a nagybányai Környezetvédelmi Felügyelőség igazgatója úgy véli, a derítők biztonságosak, Calin Crisan főfelügyelő azt mondja, hogy a derítők „a természetre és a környezetre potenciális veszélyt jelentenek”, s azok esetében „bármely pillanatban katasztrofális következményekkel járó baleset következhet be”. Zoller Rezső optikus Divatos keretek nagy választékban, contact-lencsék, előnyös árak! 488 Oakwood Ave. Toronto Ont. M6E 2W7 Tel: 416-652-0447 most a nem is diszkréten zsebrevágott dollármilliókkal büntetlenül röhögnek a markukba. Óriási a felháborodás, főleg a bíróságokon, mert a vádlottak így per nélkül kicsúsznak az igazságszolgáltatás (?) kezei közül. A dolognak persze valószínűleg lesz folytatása, mert az ellenzék kezében ez egy hatalmas fegyver a mindent elöntő korrupcióval szemben. * A közelmúltban közölt „Tragikus búcsúztatódnak következménye volt egy két napig tartó interpelláció a fővárosi polgármesterrel szemben, aki sehogyan sem tudta magát tisztára mosni a mulatóhely 200 halottja miatti felelősség alól. Mivel igen sokan zokogva, káromkodva követelték a lemondását, most két hónapon belül népszavazást tartanak, menjen vagy maradjon a polgármester. A kormány elvben távol tartja magát az ügytől, de inkább támogatja a baloldali polgármestert, mert egy eljövendő választáson nincs kit állítson helyébe az ellenzékkel szemben, amelynek nem is egy népszerű jelöltje van, akik készenlétben állnak, megválasztásukra várva. Kurucz László Crisan szerint egyetlen derítő kapott működési engedélyt a Romániai Gátak s Hidrotechnikai Létesítmények Országos Bizottságától. Ez a TransGold cégé, közölte a Rompres román hírügynökséggel a főfelügyelő. A többi derítő engedélyeztetése folyamatban van, de „a procedúra hoszszas és nehézkes”, hiszen mindössze öt szakember végzi az ország több mint ezer hidrotechnikai építményének ellenőrzését. A máramarosi derítők gátfalait, s az azok biztonságát befolyásoló időjárási körülményeket a Máramaros megyei környezeti őrség, a nagybányai vízügyi felügyelőség és a Remin Bányavállalat szakemberei állandó megfigyelés alatt tartják annak érdekében, hogy az esetleges ökológiai baleseteket meg lehessen előzni. Megnyugtató megoldás azonban csakis az lenne, ha a környéken működő bányavállalatok a derítőkben található zagyot „elfogadható technológiai körülmények között” feldolgoznák, kivonnák belőle a hasznos anyagokat, a megmaradt zagyot pedig „méregtelenítenék”. Ehhez azonban nincs pénz, de lehetséges megoldásnak Calin Crisan is kizárólag ezt látja. Pedig a derítőkben található zagy jelentős mennyiségű aranyat, ezüstöt, rezet, ólmot és más színesfémet tartalmaz, amelyeket a helyi színesfémkohászat hasznosíthatna. Az illetékesek szerint a Remin és a TransGold azt tervezi, hogy a Giródtótfalu közelében elterülő derítő tartalmát közös erővel dolgoznák fel. A tervek azonban nem csökkentik a jelenlegi veszélyt, hiszen a téli időszakban, amikor a Remin csökkenti tevékenységét, a derítők megfigyelése is lazábbá válik, s a 2000-es tiszai ciánszennyezéshez hasonló katasztrófa megismétlődésének az esélye látványosan növekszik. (48-v) AU RENT CAR Kft/Ltd. AUTÓBÉRLÉS MAGYARORSZÁGON Kis Magyar Étterem (at Yonge & Davisville) A konyhát GILICE ERZSEBET vezeti, Bácskai szakértelemmel. Minden nap kapható Torontó első osztályú bécsi szeletje, gulyásleves, töltött káposzta, csirkepaprikás, pörkölt, rántott csirke és még sok más házi készítésű étel. Frissen sült palacsinták és más sütemények kaphatók. Hazavitelre, leves és főétel már $ 6.95-től kapható. _______________________i—-------------------------Aki ezt a hirdetést felmutatja, minden második bécsi szeletet féláron kaphatja. Csak helybeli fogyasztásra, 4-től 8-ig! Nyitva: Hétfő — péntek 8—8-ig, szombat 10—4-ig. 1992 Yonge Street (North of Davisville) 416-440-1220 (4V) P®SH TicjaVeL Posh Travel Ltd. 41A Oxford Street West, London, Ont. Canada N6H1R5 Kedvezményes utazások a világ bármely részére. Időben foglalja le helyét a MALÉV nyári járataira! Hozassa ki látogatóba szeretteit! • Carib-szigetek • Hajóutak • Autóbérlés • Utazási és betegségibiztosítás • Szálloda foglalás • Meghívólevelek Felvilágosításért és helyfoglalásért hívja irodánkat: MOLNÁR IRMA Készséggel áll az utazók rendelkezésére. Londonon kívülieknek a jegyet ingyenesen házhoz küldöm. Pontos és gyors ügyintézés! 519-433-8800 vidékről 1-800-263-5059 E-mail: irma@poshtravelltd.com Pannónia Books, . ÚJDONSÁG!!! PÓTOLHATATLAN CSALÁDI FELVÉTELEIT VÁGY KEDVENC FILMJEIT VHS-RŐL DVD-RE MINŐSÉGROMLÁS NÉLKÜL ARCHIVÁLJUK. BÁRMILYEN RENDSZERŰ DVD vagy VHS KAZETTÁT MINŐSÉGROMLÁS NÉLKÜL ÁTFORDÍTUNK ITTENI RENDSZERŰ DVD-RE . TELJES GARANCIA! 104 Belmont Street, Toronto, ON 416-966-5156 OPEL CORSA MANUAL NO AIR 176 USD/HÉT I OPEL ASTRA MANUAL NO AIR 196 USD/HÉT, I OPEL ASTRA AUTOMATA NOA1R 210 USD/HÉT 1 OPEL VECTRA AUTOMATA NO AIR 1238 USD/HÉT B OPEL VECTRA AUTOMATA AIRCOND 280 USD/HÉT 1 I OPEL OMEGA AUTOMATA AIRCOND 316 USD/HÉT | I OPEL OMEGA COMBI AUTÓM AIRCOND 329 USD/HÉT I Korlátlan kilométerrel, adóval és biztosítással I | Repülőtéri vagy elmen történő átadással! f Hosszútávra, nyugdíjasoknak további kedvezmény! E-Mail: amrencar@amrencar.hu Web: www.amrencar.hu Tel: 011 36 (76) 481-834 l _____________________Fax: 011 36 (76) 401-664^ (416) 939-6118 ANGYALFI RENT — A — CAR AUTÓBÉRLÉS ÚJ AUTÓK LEGOLCSÓBB ÁRAKON MAGYARORSZÁGON Suzuki Swift manual 170CDN$/hét Suzuki Swift manual air.c. 200 CDN $/hét Fiat Punto manual air.c. 240 CDN $/hét Opel Astra G. új tip. manual 300 CDN $/hét Opel Astra G. új tip. automata air.c. 350 CDN $/hét Citroen Xsara manual air.c. 335 CDN $/hét Korlátlan km használattal, biztosítással és adóval, repülőtéri átadással. Tel: 011-36-25-411-020 Tel/Fax: 011-36-25-411-321 1-561-963-8220, Zoltán. (30-v)