Kanadai Amerikai Magyarság, 2005. január-június (55. évfolyam, 1-25. szám)
2005-02-12 / 7. szám
2005. február 12 — (No. 7) — Magyarság — 3 oldal Családpolitika és választójog Értékváltás Japánban A japán kormány első alkalommal tanácskozik arról, hogy vajon elfoglalhatja-e a japán császári trónt női uralkodó. A japán hagyományok szerint nem, viszont egy évvel ezelőtt fogott bele a kormány egy tanulmány készítésébe, amelynek célja kidolgozni: hogyan biztosítható a japán császárság fennmaradása, amikor a trónnak nincs férfi-várományosa, hiszen 1965 óta a japán császári családban nem született fiú utód, aki elfoglalhatná a Krizantém-trónt. A 2001-ben született Aiko hercegnő jövője most a kormány bizottságának döntésén múlik. A bizottság számára egyelőre nem csak az a lehetséges megoldás, hogy engedélyezzék női uralkodó megkoronázását, hanem szóba jöhet trón-várományos fiú adoptálása is. Ám a mindössze 3 éves japán hercegkisasszony népszerűsége már most akkora — a lakosság 80 százaléka látná szívesen a trónon —, hogy megeshet: ez a tény befolyásolja majd a bizottság döntését. Míg a testület a dinasztia fennmaradását kívánja biztosítani, úgy tűnik, hogy a császári család szerepe is változáson megy keresztül. A császár ugyan képes megtestesíteni a jelképes japán állandóságot, de eközben valós politikai szerep hiányában sok ember úgy véli: a napi életben már nincs súlya a dinasztiának. A japán társadalomban emellett számos más, hagyományosan japánnak tartott érték is változóban van. Egy sor, a japán kultúrához kötődő sztereotípia megdőlni látszik. Az új nemzedék már nem vallja magáénak azokat az értékeket, amelyek eddig a japán társadalom és kultúra sajátságát, különlegességét és nem utolsó sorban, értékét jelentették. A japán önkép is átalakulóban van, a fiatal japánok érintkezési szokásai megváltoztak, és egyre inkább közelítenek az amerikai mintához. A fiatal japán vállalati alkalmazott, aki egykor kész volt önmagát és magánéletét feláldozni a vállalatért, már közel sem annyira elkötelezett, mint korábban, de a vállalatok sem garantálják többé azt a védőhálót, mely alatt az alkalmazott nyugdíjazásáig biztonságban érezhette magát. A házasság intézménye szintén a válság jeleit mutatja. Emelkedik a válások száma, a lányok házasságkötési hajlandósága pedig alaposan visszaesett. A gyermekszületések száma is radikálisan csökkent az utolsó két évtizedben: az egy házaspárra jutó születések száma mindössze 1,34. Ezért valószínűleg már nem állja meg a helyét a megállapítás, miszerint; „a három legjobb dolog a világon: az amerikai lakás, a kínai konyha és a japán feleség” — legalábbis ami a japán feleséget illeti. A válási keresetek nagy részét ugyanis a középkorú nők nyújtják be, akik a gyermeknevelés kötelezettségének eleget téve, a házasság kötelékéből szabadulni akarnak még elég fiatalon ahhoz, hogy új életet kezdhessenek. Erre a japán életkilátások ismeretében jó esélyeik vannak: a férfiak átlagosan közel 80 évig, a nők pedig 86 évig élnek. Tény az is, hogy a gazdasági recesszió a maga következményeivel — a munkanélküliség, a rövidített munkaidő, a jövedelemkiesés — is visszahat a hagyományos értékek megrendíthetetlenségébe vetett bizalomra. A társadalomban és a családi életben zajló értékválság érzékenyen érinti a társadalom egészét, de ezen belül is talán legjobban az ifjúságot. A japán gazdasági csoda egyik alapjának a japán oktatást tartották. Az oktatási rendszer a maga szigorú, erősen központosított és uniformizált voltával magasan képzett tömeget állít elő. A kötelező oktatás 9 éve alatt, ami az alapokat rakja le, szívós munkára és együttműködésre szoktatják a gyerekeket. Kialakul a csoportszellem, annak jó és rossz vetületeivel. Az oktatás célja nem az egyén tudásának és teljesítményének a fokozása, hanem a csoportteljesítmény javítása az egyének összmunkája és közreműködése révén. Ez a szellemiség nagyon jó szolgálatot tett Japán gazdasági növekedésének szakaszában, hiszen az önfegyelem, az egyéni érdekekről való lemondás, a közösség érdekében végzett együttműködés a munkahelyi közösségek, a tömeggyártás igényeit kitűnően szolgálta. A japán fiatalok nagy része nemcsak érettségizik, hanem többségük felsőoktatási intézményben is folytatja tanulmányait. Az iskolázottság foka olyan magas, hogy különösebb szakképzettséget nem igénylő rutinmunkákra (titkárnő, bolti eladó, ügynök stb.) is csak felsőfokú képzettség birtokában van kilátás. Ennek a sokáig olajozottan működő, uniformizált rendszernek a hátulütői azonban egy-két évtizede kezdtek jelentkezni. Az egyéni alkotókészség híján a japán diákok egyre kevésbé állják meg a helyüket az erősödő nemzetközi megmérettetésben. Ezt tetézi az idegen nyelvtudás hiánya •— az angoloktatás változatlanul a leggyengébb láncszem a japán oktatási rendszerben. Mindezt pedig tetézi a túlterhelt gyerekek lelki betegsége, érték- és identitászavara, japánul a hikikomori elnevezésű tünetegyüttes. A számítógépek virtuális világteremtése — mely a csúcstechnológiával rendelkező Japánra fokozottan jellemző —, különösen a gyerekek számára veszélyes. A japán gyermekek kevés szabadidejükben egyre inkább saját szobájukba visszavonulva gépekkel kommunikálnak, gépekkel játszanak. Részint persze azért is, mert legtöbbjüknek nincs testvére. Ennek a következményei pedig szinte beláthatatlanok: a gyerekek testvérek híján nem tanulnak meg a családon belül alkalmazkodni. Míg az iskolai szocializáció változatlanul erősen a közösségi értékek kialakításának az irányába tereli őket, addig a gyerekek otthonukban, saját szobájukban, saját életüket élve, saját életritmusukat követhetnék, saját igényeiket élhetnék ki. Az így kialakuló érték-ellentmondást fokozza az a nyomás, ami az egy szem gyerekre hárul a családi elvárások tekintetében: az iskolai előmenetelbe helyezett várakozások terhe rá egymagára összpontosul. Ezt a felelősséget, ezt a nyomást lerázandó sok gyerek vandalizmussal, erőszakos viselkedéssel ad hangot tiltakozásának, vagy pedig lelki-beilleszkedési zavarokkal küszködik. Természetesen ezek a jelenségek minden fejlett ipari társadalomban fellelhetők. A különbség azonban több szempontból is lényeges. Egyrészt ezek a változások Japánban nem hosszú évtizedek, hanem egy-két évtized alatt következtek be; vagyis a változások sebessége meghaladta a társadalmi feldolgozhatóság idejét. Másrészt a változások erősségükben és összetettségükben erősebbek voltak, mint más országokban. Japánban a technológiai forradalom, a fogyasztói társadalom kialakulása, a hagyományos családszerkezet átalakulása és a társadalmi életkori struktúra megváltozása gyakorlatilag egyidejűleg következett be. Harmadrészt a változások a hagyományos kultúrától és társadalmi értékrendtől alapvetően idegen elemeket emeltek be a japán életformába, s ezt a társadalom nem tudta feldolgozni. Az idegen elemekért sokan a televíziót okolják, amely a nyugati, elsősorban amerikai életformát és értékrendet közvetíti. Márpedig ehhez az ideálhoz felzárkózni a hagyományos japán értékrend keretei között nem lehetséges. Vagyis kialakult az a feszültség, amely jelenleg a japán társadalom minden rétegét érinti. Kérdés, hogy az alkalmazkodási készségéről híres japán társadalom ezzel az értékrend-válsággal miként tud majd megbirkózni. Joggal vitatták az utóbbi időben politikai körökben azt a tényt, hogy Európa egy haldokló kontinens. Ez a mostani uniónk szinte minden országában megállapítható. Bár erről sokat beszélnek, de szinte semmit sem tesznek vagy javasolnak megoldásként. Ha akadálytalanul hagyják, hogy ez a fejlődés így menjen tovább, akkor annak katasztrofális következményei lesznek. Bár különböző jószándékú kormányok megpróbálják az adórendszer manipulálásával a családokat támogatni. Tagadhatatlan, hogy ma egy gyerek jelenti a család számára szinte a legnagyobb terhet, ugyanúgy mint ahogy nem vesznek tudomást arról a tényről, hogy a homoszexuális házasságok — ha adószeriipontból egyenrangúak lesznek a normál házasságokkal — számos előnyt élveznének anélkül, hogy ezért bármilyen teljesítményt nyújtanának a közösségre nézve. Sajnálatos, hogy ezt teljesen figyelmen kívül Habsburg Ottó (Fordította Schmidt Ágota) hagyják, mert legfőbb ideje lobbival nem rendelkeznek. Boldogok és boldogtalanok I. Ferenc József 1849. október 6-án éjjel, amikor Pesten Batthyány-t, Aradon pedig a tábornokokat kivégezték, hatalmas dáridót tartott a korabeli források szerint. Közel százötven évvel később, 1998-ban pedig arról olvashattunk, hogy Habsburg György, hazánk uniós nagykövete, szó szerint együtt dáridózott Lagzi Lajcsival, a TV2 egyik rendezvényén. Azt hittem, csak a véletlen műve, hogy Habsburg Ottó, aki Ausztriában nem politizálhat, hazánkban politikai szerephez juthat, és hogy 1996-ban Horn Gyula nem talált alkalmasabb személyt, mint Habsburg Györgyöt, arra, hogy hazánk uniós nagykövete legyen. A véletlennek tulajdonítottam, hogy a másfélmilliárd forint felett rendelkező Európai Uniós Kommunikációs Közalapítvány tagjai között Habsburg György is megtalálható, és hogy az SZDSZ- közeli Gerő András évi 230 millió forintból Habsburg Történeti Intézetet hozhat létre. Azt hittem, csak a véletlennek köszönhető, hogy a mai Habsburgok és a balliberális erők egy platformra kerültek. Idén rájöttem: szó sincs véletlenről. Az aradi vértanúk kivégzésének emléknapja előtt, október 3-án boldoggá avatták IV. Károly osztrák császárt és magyar királyt. Mivel ehhez már 1949-ben összegyűlt minden dokumentáció és a szükséges csoda egy orvosilag magyarázhatatlan gyógyulás is megtörtént néhány éve, nehéz elhessegetni azt a gondolatot, hogy véletlenekről nem beszélhetünk többé a Habsburgok hazánk életében betöltött szerepével kapcsolatban. Az elmúlt néhány év bármely napján boldoggá avathatták volna a Habsburg házból származó IV. Károlyt, mégis a Habsburgházhoz köthető nemzeti gyásznap majdhogynem előestéjére esett a választás. „Nagyapámra büszkék vagyunk. Életével, stílusával, vallásosságával példát mutatott családjának, békeakaratával pedig a magyar nemzetnek” —jelentette ki Habsburg György. Többek szerint II. János Pál pápa politikai gesztust tesz ezzel a Habsburgoknak. Ezzel kapcsolatban nekünk is lehetnek kérdéseink. Elsősorban az, hogy vajon politikai vagy egyházi okai voltak-e inkább a boldoggá avatásnak? IV. Károly, Ferenc Ferdinánd szarajevói meggyilkolása után váratlanul lett trónörökös. Nem nevelték királyfinak, és egy vesztésre álló háború kellős közepén szakadt rá a roppant felelősség. Megpróbálta ugyan kivezetni birodalmát a zsákutcából, jó szándékában nem kételkedhetünk, de az is igaz, hogy sem a helyzet nem volt alkalmas a szerencsés végkifejletre, sem pedig neki nem volt tehetsége a nagypolitikához. 1918. november 11-én lemondott osztrák, majd két nappal később magyar uralkodói jogainak gyakorlásáról, magáról a trónról azonban nem. Később, 1921. március 27-én fölkereste Horthy Miklóst, hogy neki adja át a hatalmat, aki ezt visszautasította, így Károly visszautazott Svájcba. Néhány hónap múltán ismét tett egy kísérletet, de akkor már katonai erővel indult Magyarország meghódítására, a magyar kormány azonban csapatokat küldött ellene. Október 23- án Budaörs határában csaptak össze, többen meghaltak a küzdelemben, Károly csapatai vereséget szenvedtek. A magyar nemzetgyűlés a Habsburg ház trónfosztását november 6- án mondta ki. Visszatértét sem az antant vezetői, sem az utódállamok politikusai nem akarták. Károlyt családjával gyakorlatilag száműzték, Madeira szigetén halt meg influenzában. Nincs persze se okunk, se jogunk megkérdőjelezni a csoda létét — egy Brazíliában élő lengyel apáca imádkozott hozzá, s meggyógyult, de ha összehasonlítjuk Árpád- házi királyaink csodáival, akkor alighanem arra a következtetésre juthatunk, hogy boldoggá avatása inkább politikai, mint egyházi gesztus volt. Ezzel kapcsolatban a legilletékesebb, Gerő Andrásnak, a Habsburg Történeti Intézet igazgatójának véleményét idézzük: „A Habsburg Történeti Intézetnek nem az a feladata, hogy igazolást keressen a történelmi családnak, hanem hogy bemutassa azt a nagy európai egységet, amelyet Habsburg-birodalomnak nevezünk. Ez különösen fontos most, amikor az európai egységnek újabb intézményesített formája, uniója van. Ha úgy tetszik, nevezzük birodalomnak, amelynek része Magyarország is”. Hoppá! Ez ugye gyakorlatilag azt jelenti, hogy az Osztrák- Magyar Monarchia és az Európai Unió, a szélsőségesen liberális erők szerint egyre megy. Azon az apróságon is átsiklanak, hogy az előbbi királyság volt, az utóbbi egy pénzügyi oligarchia által irányított gólem. A szélsőségesen nemzetellenes erők mindent és mindenkit felhasználnak és összemosnak, csak azért, hogy elfogadtassák velünk a saját elnyomatásunkat. 1849. október hatodikán kivégezték azokat, akik az ország függetlenségéért és szabadságáért harcoltak. 2004-ben kényszerítettek minket az unióba, ami függetlenségünk és szabadságunk feladásával jár. 2004. október 6-án nem voltak kivégzések. Megelégedtek azzal, hogy ünnepelhettük IV. Károly boldoggá avatását. Bunyevácz Zsuzsa Latka László, ICIA Okleveles, akkreditált könyvelő Egyéni és üzleti adóbevallási ügyek intézése 44 Lyall St Nepean, Ontario Kanada K2E 5G8 E-mail: laszlolatka ©on.aibn.com Tel: (613) 226-7215 Ingyenes szám: 1-577-284-5170 Fax: (613) 226-5123 „Accredited Member of Industrial Commercial & Institutional accountants” ___________________ ____________(7-18) lenne intézkedéseket tenni, mielőtt olyan fejlődés indulna be, melyet alig lehetne , vagy egyáltalán nem is lehet majd kézben tartani. A családok fonák helyzete — és minden családapa erről bizonyítékkal is rendelkezik — olyan tényre vezethető vissza, amiről nagyon keveset beszélnek. Természetesen vannak erkölcsi okok, melyeken a törvényhozás viszonylag keveset tud változtatni. Másrészről viszont egy sor technikai- gazdasági probléma van, melyekről túl keveset tárgyalnak, mert széles körökben e vonatkozásban nem elegendő az érdeklődés. így a problémát ott kell megvizsgálni, ahol ma a gyakorlati politikában megvalósítható intézkedések léteznek. A legfontosabb tény, hogy mi — ellentétben a korábbi időkkel — egy demokratikus társadalomban élünk. Ebben annak van jelentősége, aki a parlamenti életben akaratát érvényesíteni tudja. Akinek igazi lobbija van, az a népképviseletben sokat elérhet. Tipikus eset a homoszexuálisok helyzete, akik még nem is olyan régen a fejlődés szélén álltak, ma azonban igazi politikai hatalommal rendelkeznek. Felismerték, hogyan lehet a parlamenti grémiumokon keresztül akaratukat érvényesíteni. Minden törvényhozó intézkedés a forrásnál indul, azaz ott, ahol a hivatalnokok az első dokumentumokat előkészítik. Az első szövegeket a legtöbb esetben később elégtelenül javítják ki vagy változtatják meg. Egy parlamenti demokráciában döntő ebben az időben az a tudás, hogy hogyan tudnak a képviselőkre és a politikai pártokra, hatni azok, akik a választásokat meg akarják nyerni. Ebben a családok szinte semmilyen valóban hathatós így a törvényjavaslat számos adminisztratív zsilipen kell hogy átjusson és végül viszonylag készen megérkezzen oda, ahol az utolsó döntést meghozzák, így, ha az ember az utat jól előkészítette, a törvényhozó tevékenységet már úgy tudja irányítani, hogy a siker valószínűvé válik. A demokráciában az illetékes választók száma mindig bővül. Eredetileg leginkább csak férfiak, csak az adófizetők rendelkeztek szavazati joggal. Közvetlen az első világháború előtt, de még inkább utána jött be az általános választójog. Mindenesetre ezt leginkább csak a férfiaknak adták meg. A nőket szinte a legutóbbi időkig kizárták a választójogból. így például az Európai Parlament első korelnöke, Madame Louise Weiss, fiatal korában még börtönben is volt, mert Franciaországban a nők választójogáért agitált. Svájcban voltak olyan tartományok, ahol csak a második világháború után adták meg a nőknek a választójogot. Ma ezt mindenütt átalánosan elfogadják. A nők nagy előrelépését a nyilvánosságban arra lehet visszavezetni, hogy azok választójoga gyakran meghatározza a politikusok magatartását. Azt mondják tehát, hogy a választójog már általános. Messze nem! A lakosságnak van egy nagy része, akiket a választásból kizárnak. Ez a szám azonban manapság sajnos egyre kisebb. Ezek ugyanis a túl fiatalok. Teljesen logikus lenne, egy demokratikus állam minden polgárának születésével a választójogot is megadni.(?!?) Természetesen egy kis gyerek nem tudhatja, hogy mit választ. Azonban ha a jogi struktúránkat áttekintjük, tudjuk, hogy általában a szülők lépnek fel gyermekeik helyett azok kiskorúsága alatt, és jogaikat ők gyakorolják. A törvényalkotó úgy véli, hogy a szülő tudja a gyerekek érdekeit legjobban képviselni. Ezért semmi nem lenne logikusabb, mint ha elfogadnák, hogy a választójogban, ami a társadalom minden polgárát megilleti, a kiskorú gyereket a szülők képviselnék. A politikusok a választók száma és azok szavazatai szerint orientálódnak. Mostanáig a családokba viszonylag keveset kell invesztálniuk, mert azok legfiatalabb tagjai nem jogosultak választásra. Ha azonban több szavazat lenne a családban, minden másképp lenne. Ezáltal egy okos családpolitika jelentősen nagyobb érdeklődésre és támogatásra találna mint amilyen sajnos ma a helyzet. Ennek az is lenne a következménye, hogy a családok helyzete a társadalom teljes struktúrájában jelentősen javulhatna. Érthető, hogy óriási ellenállás tapasztalható ezzel a javaslattal szemben Technikai nehézségekről beszélnek — pusztán kifogás. De azt is állítják, hogy ez a demokráciának egy meghamisítása, mert honnan lehetne tudni, hogy a gyerek később mit akar. Ilyen elven bárkitől vissza lehetne tartani a választójogát, mert nem tudhatjuk, hogy néhány évtized múlva milyen beállítottságú lesz. De ezzel világos: Európa kihal. Szükséges lenne, ha valóban igazi családpolitikát akarnak, azaz Európát a kihalástól megőrizni, ezt a család-választójogot bevezetni. Tény hogy ez a gondolat kezd előre haladni, miután az emberek felfogása egyre szélesebb körökben változik. Különösen figyelemre méltó, hogy a vezető jogászok ennek a követelésnek a logikájától nem tudják távol tartani magukat. Holokauszt emlékülés: kevés résztvevő, arab bojkott Jack Corn Kevesebb , mint 100 ember hallgatta a felszólalókat a holokauszt emlékülésen, és a 23 arab tagállam közül 22 boj kottáita az eseményt: egyedül Jordánia ENSZ-nagykövete volt jelen, mikor az ENSZ történetében először a tanácsteremben felcsendült az izraeli himnusz. Izrael kérésére a 191 tagállamból 152 megszavazta, hogy az auschwitzi haláltábor felszabadításának 60. évfordulója alkalmából nemzetközi megemlékezés legyen a New York-i ENSZ-székházban. Az ünnepélyes megnyitóbeszédet Kofi Annan, a világszervezet főtitkára tartotta, majd többek között Elie Wiesel, a Nobel-békedíjjal kitüntetett író, Silvan Shalom, Izrael külügyminisztere, Joschka Fischer német külügyminiszter, Tom Lantos kongresszusi képviselő és Paul Wolfowitz, az amerikai védelmi miniszter helyettese szólalt fel. Zeid Raad Al-Hussein herceg, az egyedüli arab országként jelenlevő jordániai küldöttség vezetője is szót kért. Rövid beszédében kerülte a holokauszt említését, és heves támadást intézett a jelenlegi izraeli politika ellen, kiemelve a szülőhelyéről háborúkkal elűzött palesztin nép máig tartó szenvedéseit. Az ülés végén Eve Epstein, a National Committee on American Foreign Policy elnevezésű szervezet alelnöke bejelentette, hogy az ENSZ épületében állandó holokauszt emlékművet szándékoznak felállítani. Kofi Annannak személyes oka is volt, hogy részt vegyen a világszervezet holokauszt emléknapján. A világszervezet főtitkárának. svéd származású második felesége a Wallenberg család tagja. Nane Wallenberg nagybátyja volt az a Raoul Wallenberg, aki a németek által megszállt Budapesten zsidó származású emberek ezreit mentette meg. Múlt szerdán az izraeli parlamentben is megemlékeztek a náci haláltáborok felszabadításának 60. évfordulójáról. Az ülésen csak a zsidó pártok képviselői voltak jelen, mert a Kneszszet arab származású képviselői távol maradtak a rendkívüli üléstől. Forrás: AP, Baltimore Jewish Times, The Journal News, San Diego Union Tribune, Jerusalem Post A Kanadai Magyarság Torontóban az alábbi elárusítóhelyeken kapható: 1. European Sausages House 145 Norfinch Dr. 2. Mézes Mackó, 249 Sheppard Av. 3. Pannónia Books, 104 Belmont St. 4. Blue Danube 24 Chauncey Avenue, Etobicoke 5. Howard Fruit & Vegetables, Sherbourne & Hówer sarok 6. Young’s Smoke, College St & Spadina sarok 7. Gentlement Hair, 4 Atlas Av. 8. U Save Milk, 121 Vaughan Rd. 9. St. Claire Delicatessen, 748 St. Clair Av. W. 10. Paprika Hungarian Restaurant 3450 Bathurst St. (Közel a 401-eshez) 11. Parkland Meat, 2216 Bloor St. W. 12. Mark International Deli 562 Sheppard Ave., W. (Bathurst-Sheppard) 13. European Deli Stop, Parkway Mall (Victoria Pk & Ellesmere) 14. Tüske Delicatessen 586 Bloor St. W.
