Kanadai Amerikai Magyarság, 2005. január-június (55. évfolyam, 1-25. szám)
2005-01-22 / 4. szám
2005. január 22 — (No. 4) — Magyarság — 3 oldal Nincs vihar Tajvanon A palesztin alaptörvény értelmében a volt elnök, Jasszer Arafat halála után 60 napon belül meg kell tartani az új választást. Erre került sor január 9-én, melynek során fölényesen győzött Mahmud Abbász (palesztin nevén Abu Mazen) mérsékelt palesztin politikus, s ezzel ő lett Jasszer Arafat hivatalos utóda. Az eredmények szerint az elnökjelölt a voksok 62,3 százalékát szerezte meg. A szavazási részvétel az ellenséges izraeli hozzáállás ellenére aránylag magas volt, legalább 66 százalékos. A szavazás a jelentések szerint nagyrészt rendben zajlott, habár Kelet-Jeruzsálemben sok száz szavazó nem jutott el az urnákhoz egy izraeliek által irányított szavazóhelyiségben. Az izraeliek annak ellenére nem engedték őket szavazni, hogy a palesztin központi választási bizottság nyilvántartásában szerepeltek a szóban forgó palesztinok. Csakúgy mint az ukrajnai választásokat, a palesztin vezető megválasztását is, európai megfigyelők tucatjai kísérték figyelemmel. „A Palesztin Hatóság elnökének megválasztása a térségben mások számára is példaként szolgálhatna” — jelentette ki Edward McMillan Scott, a választásokra kiutazott európai parlamenti megfigyelőcsoport vezetője. Az Európai Néppárt politikusa úgy vélekedett, hogy a problémák — így az izraeli megszállás, s a választóurnákhoz való eljutás nehézségei — ellenére ez a voksolás jó előkészítése volt a júliusra tervezett parlamenti választásoknak, s a palesztinok büszkék lehetnek a szavazás lebonyolítására, népük civilizált magatartására. Az Európai Parlament több vezető politikusa is méltatta a palesztin elnökválasztás jelentőségét. „Az új palesztin elnök, Mahmud Abbász megválasztása a demokrácia gyakorlása volt, s ez szokatlan a világ ezen térségében” — vélekedett a zöldek vezetője, Daniel Cohn-Bendit. Az Egységes Baloldal frakciójának vezetője pedig azt javasolta, hogy az Európai Parlament elnöke — Josep Borrell — a lehető leghamarabb hívja meg a testület strasbourgi ülésszakára az új palesztin elnököt. Abbász megválasztásának éjszakáján megköszönte a palesztinoknak, hogy rá szavaztak, és megígérte, hogy véget vet a palesztin nép szenvedésének. Győzelmi beszédében az elhunyt Jasszer Arafat lelkének ajánlotta sikerét. „Ezt a győzelmet Jasszer Arafat lelkének, népünknek és mártírjainknak, valamint a 11 ezer izraeli börtönben ülő honfitársunknak ajánlom” — mondta Rámallahban összegyűlt hívei előtt. Vitathatatlan, hogy Abu Mazent a palesztin társadalom túlnyomó része Jasszer Arafat örökösének tekinti. Ez azért fontos, mert a palesztin mozgalmon belül az ő megválasztásával egy generációváltás is bekövetkezett egyben. Abu Mazen személyében Arafat közvetlen munkatársát, a palesztin fejlődésben, a palesztin mozgalom történetében kiemelkedő szerepet játszó, tapasztalt, bár nem fiatal politikust tisztelhetjük. Szemmel látható azonban, hogy Mahmud Abbász visszafogottabb lett a nyilatkozataiban megválasztása után. Két nappal a választások előtt még „cionista ellenségnek” nevezte a zsidó államot, a megválasztása utáni percekben azonban máris a fegyveres harc beszüntetésére szólította fel népét. Felhívta a fegyveres palesztin csoportokat, hogy fejezzék be az izraeli megszállás elleni lázadást. Abbász máris jelezte, hogy szeretne minél hamarabb tárgyalóasztalhoz ülni Ariel Sáron izraeli miniszterelnökkel. Izraeli tisztviselők szerint Sáron kész a megbeszélésekre, ám a béketárgyalásokkal még várni kell. A Hamasz egyik vezetője szerint viszont az új elnök sem fog sikerrel járni a béketárgyalások folyamán, hiszen a béketárgyalások eddig sem jártak soha eredménnyel, mivel — szavai szerint — „Izrael esélyt sem ad erre”. Ehud Óimért izraeli alelnök a következő nyers szavakkal reagált Abbász megválasztására; Azt várjuk tőle, hogy harcoljon a terrorizmus ellen. Ilyen egyszerű. Ez a fő, alapvető elvárás a világ minden sarkában. Ez az első akadály, amit le kell küzdenie.” A helyzet úgy látszik körvonalazódni, hogy Abbász valóban megpróbál megfelelni ennek az izraeli követelésnek. Valóban, sokan látják úgy, hogy Mahmud Abbász megválasztásával új lehetőség született a közel-keleti béke megteremtésére. Egyikük Maggie Mitchell, Madeleine Albright volt amerikai külügyminiszter közvetlen munkatársa. „A közel-keleti patthelyzet megoldására most egy új lehetőség nyílt. Abbásszal átláthatóvá válnak a dolgok. A korrupciós vádak, a Hamasz vezetők és mások is terítékre kerülnek majd. Abbásznak időre van szüksége, ugyanakkor támogatásra is. És azt hiszem, ezt meg is fogja kapni az Egyesült Államoktól és Izraeltől is.” David Butter, az Economist Intelligence Unit közel-keleti szerkesztője így látja a lényeget; „Egyetlen dolog van, amit Abbász nagyon akar, mégpedig azt, hogy jelentős számú foglyot engedjenek szabadon az izraeliek. Ezt még a választások megnyerésénél is jobban akarja azért, hogy megerősíthesse legitimitását.” Abbász következő feladata most az lesz, hogy saját politikai irányát alkalmazza a kialakult helyzetre. Hogy ezzel az iránnyal a militáns csoportok is egyetértenek-e, az már más kérdés. Mahmud Abbász, aki most két kő között őrlődik (az izraeli nyomás és saját népének óhaja), csak akkor lesz képes javítani a palesztinok helyzetén, ha Izrael is készen áll arra, hogy engedményeket tegyen. Izrael viszont mindeddig megelégedett azzal, hogy hangzatos bejelentéseket tegyen, amelyeket azonban nem követtek tettek. Ariel Sáron izraeli kormányfőnek meg kell(ene) mutatnia, hogy valóban készen áll arra, hogy teljesítse ígéretét, és kivonja a katonákat a Gáza övezetből. Mahmud Abbásznak pedig bizonyítania kell, hogy van elég tekintélye ahhoz, hogy meggyőzze a palesztinokat arról, hogy az egyetlen megoldást az erőszak befejezése jelenti. A Palesztin Felszabadítási Szervezet vezetője, Mahmud Abbász győzelme olyan reményeket kelthet, hogy az ő elnökségével véget érhet a több éve tartó fegyveres konfliktus. Az új elnök megválasztásánál azonban többre van szükség ahhoz, hogy béke legyen a palesztinok és az izraeliek között. A feltételek viszont adottak egy új kezdéshez; a megválasztott elnök pragmatikus politikus, és a palesztinok is belefáradtak már a harcokba. A világ most négy fő kihívás teljesítését várja Mahmud Abbásztól. Először is, hogy folytassa a párbeszédet Izraellel, hogy harcoljon a terrorizmus ellen, de egyúttal integrálja a szélsőségeseket a palesztin társadalomba, és végül az új palesztin elnöknek erősítenie kell a demokráciát, különösen a tavaszra tervezett helyi és törvényhozási választások révén. Az első és a második Osztrák Köztársaság kapcsolatait Olaszországhoz és Szlovéniához mindig meghatározta az első világháború utáni békeszerződésekből származó területi hovatartozás kérdése. A Szt. Germánban aláírt békeszerződés a második világháború befejezése után ismételten megerősítést nyert. Dél-Tirol, mind a mai napig, ha nem is feltűnő formában, de feszültség forrása Bécs és Róma között. A hatvanas évek elején a dél-tiroli német anyanyelvű lakosság robbantásokkal kiharcolt autonómia-státuszát az olasz kormánykörök néha napján még ma is megpróbálják megkérdőjelezni és az akció résztvevői közül azokat, akik annak idején nem tudtak elmenekülni, ma is mint terroristákat börtönben tartják, ugyanakkor Ausztriában ugyanezeket dél-tiroli aktivistáknak nevezik. A Mussolini időkben Bozenban megépített győzelmi emlékművet, hivatalos olasz részről nagy becsben tartják, amely arra kíván emlékeztetni, hogy az első világháború után Dél- Tirolt Olaszországnak ítélték a nagyhatalmak. A feszültségek nem feltűnő Ausztria és déli szomszédjai kormányzati jegyzékekben nyilvánultak meg, hanem sokkal inkább a sajtó hasábjain kapnak helyet. Szlovénia vonatkozásában a feszültség időnként sokkal nagyobb intenzitással jelenik meg. Mindez a Karintiában élő szlovén kisebbség helységnév-tábla körüli évtizedes harcában mutatkozik meg. Karintia lakossága pártállásra való tekintet nélkül jól emlékezik, hogy a délszláv állam miképpen tett kísérletet az osztrák tartomány bekebelezésére. Dr. Bruno Kreisky kancellársága idején történtek lépések a kettős névtáblák felállítására, amelyeket azután Karintia szélsőséges mozgalmainak aktív közreműködésével eltávolítottak és a Vöcklabrukba látogató kormányfőt egy előadása után a felháborodás miatt a hátsó kapun tudták csak kimenteni. A kétnyelvű helységnév-táblák felállítására lényegében mind a mai napig nem történt érdemben intézkedés. A közelmúltban megválasztott szlovén miniszterelnök, Janez Janza egy sajtónak tett nyilat-Haas György (Bécs) kozatában kijelentette, hogy ebben a kérdésben a kormány növelni fogja a nyomást Ausztriára. Janza, tekintettel a két ország kapcsolataira, nem kívánja a tárgyalásokat kormányszinten folytatni, hanem Klagenfurttal és ott dr. Jörg Haider tartományi főnökkel. Haider viszont nem óhajt Janzával erről a kérdésről tárgyalni és kijelentette, hogy a szlovén kisebbség nincs egyáltalán hátrányos helyzetben, mivel a márciusi tartományi választáson képviselőik a Zöld Párt listáján jelöltették magukat. A kétnyelvű táblákkal kapcsolatban Haider kijelentette, hogy az osztrák alkotmánybíróság úgy döntött már korábban, hogy ott ahol a lakosság 10%-át elérik a szlovének, ott kötelező a kétnyelvű táblák felállítása. Ezzel egyidőben jelentkezett megszólalásra Rudi Vouk, a Karintiai Szlovén Szövetség képviselője és bejelentette, hogy az alkotmánybírósághoz beadvánnyal fordult, mivel Bleinburgban mind a mai napig nem történt meg a kettős helységnév-tábla felállítása és egyúttal visszautasította Haider szlovénekkel kapcsolatos kijelentéseit, amelyben őket csavargóknak minősítette. Vouk érthetetlennek tartja ezt a magatartást, mivel a karintiai szlovének eddig azt hitték, hogy azzal a ténnyel, hogy Szlovénia az EU tagja lett, amelynek következménye a szorosabb kapcsolat gazdasági, kulturális, szociális vonatkozásban Ausztria és Szlovénia között. nált hangvétel tartományi szinten sokkal inkább a feszültséget növeli, semmint csökenti. Haider kijelentette, hogy tartományában a kétnyelvű iskolák és óvodák kérdése meg van oldva, ugyanakkor a szlovén kisebbség vezetői továbbra is állítják, hogy az alkotmánybíróság döntését sem tartották be Karintiában. A karintiai vezetés ebben az esztendőben sokkal inkább arra kívánja helyezni a hangsúlyt, hogy az eddiginél nagyobb jelentőséget adjon az október 10.-én megtartandó ünnepségeknek, amelyeken az 1920-ban megtartott népszavazásra emlékeznek, Aggasztó, hogy milyen kevés a megértés Európában Kína és a kínai nép dolgai iránt. Ez az oka, hogy miért tűnik úgy, hogy csak kevésnek sikerül a Kelet nagy birodalmának dolgait megérteni. Itt és ott vannak emberek, akiknek vannak tapasztalataik, de ezeket csak ritkán lehet megtalálni. Ezt Kínában, de az iszlám világban is sajnos túl gyakran fájdalmasan élték meg. Erre tipikus volt a kínaiorosz konfliktus, mely a Kreml történelmi vereségéhez vezetett, ami a hidegháború fordulatát okozta. Hasonló történik ma is, mert még mindig nem akarják felismerni, hogy a „kommunizmus” szó Oroszországban valami egészen mást jelent mint Kínában, már csak azért is, mert a mozgalom kiindulópontja különböző. Oroszországban szociális forradalom volt, Kínában ezzel szemben az indíték nemzeti patriotizmus volt. Ugyanez érvényes a külpolitikára is. Az amerikaiaknak ez a belső történések folytatása, Európa számára ez egy világméretű perspektívába van beágyazva. De Washingtonban a kísérlet, hogy az amerikai belpolitika szabályait továbbra is gondolatilag a tenger túloldalára alkalmazzák, az ENSZ-ben történő események jelentőségének túlértékeléséhez vezet. Ez ott szinte olyan mint egy állandó választási küzdelem. Emiatt az idegeskedés. A kínaiaknál a dolgokat történelmileg nézik, ahol évtizedek és évszázadok jelentik az időmértéket, és nem az egyes választási terminusok. Pekingben a higgadtság áll a washingtoni eseményekkel és izgatottsággal szemben. Ez érvényes a saját adottságok gyakran helytelen megítélésére is. Kína tud várni. Ezt mutatták a kínai-indiai kapcsolatok is. A XIX. sz. közepén Nagy- Britannia bekebelezett kínai területeket az indiai határon, mert akkor Kína, belamelynek során a lakosság Ausztria mellett állt ki. Haider ezt az ünnepséget akarja kihasználni, hogy a tartományi alkotmányban rögzítsék, hogy a Karavánon húzódó országhatár Ausztria határainak felel meg. A szlovén jobbközép kormány azt akarja elérni, hogy Ausztriában olyan kisebbségi törvények legyenek, mint amilyenek náluk vannak, ahol a parlamentben ott ülnek a magyar és olasz kisebbség képviselői is. A bécsi Die Pressének adott interjújában Janza állást foglalt az úgynevezett Anvoj-kérdéssel kapcsolatban is. Ez a probléma a második világháború utáni időkre nyúlik vissza, amikora a kommunista Jugoszláviában az Anvoj-Dekrétumban rögzítették a német nyelvű lakossággal szemben foganatosított kitelepítési intézkedéseket. Janza leszögezte, hogy jóllehet a mai Szlovéniában is vannak politikai erők, melyek ezt felszínen akarják tartani, de az ő pártja ettől eltekint. Ezt a kérdést Janza történelemnek tekinti és nem kíván ezzel érdemben foglalkozni, mert a mai poitikai életben ennek nincs helye. Habsburg Ottó (Fordította Schmidt Ágota) sőleg meggyengülve, erre nem kell jelenlévőnek tekinteni, bár látható. Ez az európai-amerikai színészetben nem létezik. A kínaiak életében ezt mindig újra el lehet játszani, nem utolsó sorban a tények elfogadásához. Végezetül vannak bizonyos adottságok, melyeket Nyugaton még mindig nem teljesen ismernek fel: Kína sokkal nagyobb hatalom, mint amekkorának földgömbünkön és térképeinket megjelenik. Számos kínai a Csendes óceán térségében, kik már most sok helyen hatalmas szerepet játszanak. Ez érvényes nemcsak Indonéziára, de Malajziára és a Csendes óceán számos szigetére és szigetállamára is. Sok országban kifelé még a bennszülöttek, leginkább malájok tűnnek a vezető pozícióban a legtöbbnek. A gazdaságon és a tömegmédiákon keresztül azonban az igazi hatalom potenciálisan mindenesetre a kínaiak kezében van, innen ered a „tengerentúli kínai” kifejezés Peking politikai és gazdasági tervezésében. Ez a jelentős befolyás még nem igen mutatkozik meg, de állandóan növekedik és — ha eljön az idő — bevethető lesz. Itt is újra döntő, hogy a kínaiak, sokkal többen mint egyéb partnereik a világpolitikában, mint az oroszok, japánok, amerikaiak és európaiak, nagyon türelmesek, de megrögzötten céltudatosak. Ezeket a tényeket szem előtt kellene tartani, amikor a napi híreket tudomásul vesszük. Ez érvényes nem nem tudott reagálni. így kerültek kínai területek Indiához, mely akkor a Brit Birodalomhoz tartozott. E vonatkozásban akkor csak írott tiltakozások történtek. Amikor azonban India a második világháború után függetlenségét megkapta, Kína cselekedett. O hatalmasabb volt, így az őt illető területeket egy villámháborúval visszaszerezte, mely alig követelt véráldozatot, vagy hagyott hátra gyógyíthatatlan sebeket. Az USA ezzel szemben mindig gyorsan cselekszik, és nem tud csendben várni a megfelelő pillanatra. Ez magyarázza meg azokat a problémákat, melyekkel Washington a szeptember 11-iki eseményekkel szembesül. Még mindig nem ismerik fel annak a ténynek teljes jelentőségét, hogy az USA a helyzetváltozást, melyet korábban mint világsziget birtokolt, az új fegyverek és közlekedési eszközök általi területi korlátozások megszűnésével elvesztett, teljes jelentőségében még nem ismerte fel. Nem utolsó sorban hiányzik Washingtonban azon tényekből eredő tapasztalat, melyek leginkább a művészetben és az emberi kapcsolatokban fejeződnek ki. A kínaiak életében a színház nagy szerepet játszik, így a gondolatok és fogalmak hallgatólagosan is kifejezésre jutnak, ami a nézők tényleges közreműködéséhez vezet. Itt a homlokon egy piros folt azt jelentheti, hogy a színészt utolsó sorban Tajvan és környéke fejlődésére. Itt megmutatkozik, hogy a kínaiak, úgy mint a japánok, mindenek előtt patrióták. Számukra hazájuk áll az első helyen. Ez érvényes ' a Formosa tengerszoros mindkét oldalára. Európában és Amerikában egy új állam, „Tajvan” lehetőségéről beszélnek, elválasztva azt a kínai szárazföldtől. Voltak bizonyos politikusok Tajvanon, akik ezzel a gondolattal játszottak. Bizonyára voltak személyek Washingtonban is, akik ilyen gondolatokat ápoltak. Magán a szigeten volt egy új mozgalom, mely még néhány sikert is el tudott könyvelni a demokratikus választásoknál. De fennállt a régi, hagyományos kínai párt, a Kuomintang, mely belső viták következtében talajt vesztett. Múlt decemberben mindenesetre voltak parlamenti választások, amelyek során váratlanul újra Sun Yat-sen kerekedett felül, patriotizmusának köszönhetően, aki Kína és Tajvan szétválását, minden programatikus meggondolás ellenére egyértelműen elutasít. Tajvan ezzel újra Kína mellett állt ki, függetlenül attól, melyik kormány van hatalmon Pekingben. Ezzel a Tajvannal szemben senki nem gondol katonai akcióra, hogy az egykori kínai újraegyesítést megvalósítsák, melyért a nép többsége kiáll. A kínai egyesítést nem katonai akciókkal .kényszerítik ki, a kínai hatalom tud várni. Példaértékű összefogás Először a január 11-i genfi donorkonferencián, majd egy nappal később Párizsban találkoztak a világ leggazdagabb országainak képviselői, hogy megegyezésre jussanak a cunami által sújtott országok adósságtörlesztésének befagyasztásáról és a katasztrófa által sújtott országok segélyezéséről. A résztvevő országok összesen több mint 700 millió dollár azonnali készpénz-segítséget ajánlottak fel a térség országinak, és ezzel egyértelművé tették: készek segítséget nyújtani a katasztrófa sújtotta országok újjáépítéséhez. A világ hét legfejlettebb országa, a G7- ek, amelyek elnökletét jelenleg Nagy-Britannia látja el, már bejelentették: készek az érintett országok adósság-visszafizetését befagyasztani. Néhány segélyszervezet a teljes adósság eltörlését kérte, habár erre aligha van esély. A Párizsi Klub országai azonban megvitatnak egy másik felvetést is, a kölcsönök átstrukturálást. Ez azt jelenti, hogy átgondolnák a feltételeket és esetleg hoszszabb törlesztési időszakot engedélyeznének. Ezzel az országok a nemzetközi közösség szemében nagyobb hitelkockázatot jelenthetnek, így az adósok nehezebben juthatnak más kölcsönökhöz, ezért mondja például Indonézia, hogy igen, szükségünk van az adományokra, az adósság befagyasztásra, de nem akarunk új feltételeket. Az újjáépítési munkák mellett a nemzetközi segélyszervezetek azzal számolnak, hogy az elkövetkező hat hónapban 2 millió embert kell folyamatosan étkeztetniük. És mivel közel százezer gyermek maradt teljesen árván Délkelet- Ázsiában a katasztrófa következtében, e gyermekek ellátása, elhelyezése és viszonylagos jólétének biztosítása még összetettebb gondokat jelent a segélyszervezetek számára. Sajnos egyre halványabb a remény arra, hogy előkerülnek azok a szülők, akik eddig nem jelentkeztek gyermekeikért. Az UNICEF külön állásfoglalásban sürgette annak megakadályozását, hogy az egyedül maradt gyerekek ezrei váljanak a nemzetközi gyermekkereskedelem áldozatává. Egy békepásztor Fényképet közölt a Népszava Gyurcsány Ferenc iraki látogatásáról. A négyhasábos felvételen a kormányfő golyóálló mellényben, rohamsisakkal a fején egy Skorpió típusú géppisztolyt és egy pisztolyt szorongat, mögötte hű fegyverhordozója, a hasonlóan öltözött Juhász Ferenc honvédelmi miniszter, körülöttük az al-hillai magyar alakulat emberei. Beszédes a kép. Engem elsőként a gabonatáblában érett kalászt babráló Rákosi Mátyásra emlékezetet a sudár államférfi. O is olyan közegben fotóztatta le magát, amelyhez a égvilágon semmi köze nem volt. Rákosi és a gabona (hacsak nem a padlássöprés), Gyurcsány és a rohamsisak... Majom a köszörűkövön. Gyurcsány Ferenc katona sem volt. (Nyilván valahogy kibulizta, tyúkmell, lúdtalp, kettős látás, tudomisénmi...) Nem miatta omlott össze a Varsói Szerződés. Ennek ellenére katonás alkat, tartása kevély, szózata feszes, mondatvégei süvítenek, mint srapnelgránát a levegőben. És már katonai „üzleteket” is köt, hirtelen hazaszeretettől vezérelve hetvenhét T-72-es tankot ajándékoz az iraki hadseregnek. Mindenki a vendégem. Se parlamenti felhatalmazás, se többpárti egyeztetés, semmi. A határon túli magyarság anyagi terheivel riogató államférfi most milliárdos értékeket osztogat. Nem kötszert, kenyeret — tankokat. Beszédes a felvétel, Gyurcsány és Juhász angyalbőrben. Stan és Pan. Vajon Ron Werber tervezte a színt vagy maga a főszereplő? Négyhasábos a kép. Színes. Sokatmondó. Gyurcsány Ferencről mindent elmond, az biztos. (Az újságról is.) Svejk, a derék katona, aki Irakban védi a magyar hont. Csak az alaphírt ízlelgessük a nyelvbimbóinkon: Gyurcsány Ferenc tankokat küld Irakba. Szép. A KISZ-ből kifésülködött új milliárdos csodálatos pályafutása: tanácsadó, miniszter, miniszterelnök, fegy verkeskedő... Mi jöhet még? A függöny. Pilhál György (.Támogatja hirdetőinket, ha 0{áíuk. vásárod kom men.túr-; * Uj kezdet a palesztin nép számára?
