Kanadai Amerikai Magyarság, 2005. január-június (55. évfolyam, 1-25. szám)
2005-01-15 / 3. szám
2 oldal — Magyarság — (No. 3) — 2005. január 15 Fazekas Ferenc emlékére 2004. december 18.-án, röviddel 97. születésnapja után elhunyt az amerikai magyar emigráció egyik kimagasló egyénisége, Fazekas Ferenc, az AMOSZ — Amerikai Magyarok Országos Szövetsége — igazgatóságának tiszteletbeli, örökös elnöke. 1907-ben született székely családban, a Hátszék vidéki Russ nevű faluban. A Trianon igazságtalanságának élménye végigkísérte az életét. Középiskoláit a A Rákóczi Alapítvány SZERETETTEL MEGHÍVJA ÖNT, KEDVES CSALÁDJÁT ÉS BARÁTAIT A MAGYARSÁGISMERETI MOZGÓTÁBOR 12. ÉVÉT ÉS A RÁKÓCZI ALAPÍTVÁNY 52. ÉVÉT ÜNNEPLŐ Rákóczi Bálra melyet 2005. január 15.-én szombaton, este 7 órai kezdettel A BLUE DANUBE CLUB BÁLTERMÉBEN RENDEZ: 1680 ELLESMERE RD., TORONTO, ONTARIO Ingyenes, zárt parkoló! ★ A JUBILEUMI BÁL fővédnökei Őexcellenciája: MR. PAUL MARTIN Kanada miniszterelnöke Őexcellenciája: MÁDL FERENC Magyarország köztársasági elnöke Őexcellenciája: TOMAJ DÉNES Magyarország kanadai nagykövete * A BÁL TELJES BEVÉTELÉT A MAGYARSÁGISMERETI MOZGÓTÁBOR TÁMOGATÁSÁRA FORDÍTJUK (2005-ben valósul meg a 12. Mozgótábor) MEGJELENÉS ESTÉLYI ÖLTÖZETBEN, FÉRFIAKNAK SZMOKING, BOCSKAI VAGY SÖTÉT ÖLTÖNY BELÉPŐJEGY CSAK ELŐVÉTELBEN $100/$50.- diák A jegyárban benne foglaltatik a pezsgés fogadás RSVP JANUAR 10, 2005 Krisztina (416) 413-1300 Ext. 227 (1-) Figyelem! Kérjük előfizetőinket, hogy figyeljék az újság címlapján a nevük felett a dátomot, amely az előfizetés lejártát jelzi. Magyarság Published weekly by Vörösváry Publishing Co. Ltd. ISSN 0022-8281 Editorial offices: 74 Advance Road, Toronto, Ontario, Canada, M8Z 2T7 Telefon: (416) 233-3131 Fax: (416) 233-5984 E-mail: magyarsag@wellerpublishing.com Office hours: 9—5 (EST) weekdays only. ♦ Mailing information: USA: USPS 682-450 „Periodicals Postage Paid at Buffalo NY" Canada: PM # 1173979 - PAP # 09150 We acknowledge the financial assistance of the Government of Canada, through the Publications Assistance Program (PAP), toward our mailing costs. ♦ Publisher: ‘t’ Vörösváry István — Vörösváry Istvánná Editor in Chief: Csaba L. Gaal ♦ National advertising rates: $1.00/line Local advertising $8.-/col. inch All ads must reach the Advertising Offices by the previous Tuesday 12 noon for the next issue. ♦ Subscription rates: USA: 1/2 year US $35.00 Canada: 1/2 year cdn $37.45 Subscriptions by Air Mail is same, but Air Mailing Postage is added to basic Subscription Rates. ♦ Representatives in the USA: Margit Földváry (Mrs. P. Boyd-Bowman) 755 Renaissance Dr # 222, Buffalo, NY. 14221-8046 Harmath István (Chicago) Telefon: (847) 864-8626 Fax: (847) 864-8626 ♦ POSTMASTER: Send US address changes to: Amerikai/Kanadai Magyarság 755 Renaissance Dr. # 222, Buffalo, NY. 14221-8046 ♦ Printed in Canada ♦ The contents of the articles do no necessarily reflect the views of the Editor & Publisher. Article authors are responsible for the content of their articles at all times. ♦ Other than copyrighted articles marked <3>, all articles may be freely reproduced by any Media with the mention of the Amerikai/Kanadai Magyarság and the author’s name. ♦ The Amerikai/Kanadai Magyarság incorporated the Chicago és Környéke (1905) newspaper from November, 1990. ♦ Kéziratokat nem érzünk meg és nem küldünk vissza! A lapunkban megjelenő írások nem minden esetben tükrözik a szerkesztőség véleményét! Gyulafehérvári Római Katolikus Gimnáziumban végezte, gépészmérnöki és közgazdaságtudományi diplomát a budapesti Műegyetemen szerzett 1931- ben. Az egyetemen a sportban is jeleskedett, 1931-ben az Országos Főiskolai- Bajnokságon 400 méteres síkfutásban második, gáton pedig első helyet ért el. 1932-ben Franciaországban folytatta tanulmányait, ahol társadalom- és politikatudományban doktori címet szerzett. Erdélybe visszatérve Ploestiben a Standard Oil cégnél kapott állást, majd a bécsi döntés , után Nagykanizsára került. 1951-ben a Ford Alapítvány segítségével az Egyesült Államokba emigrált, előbb Detroitban, majd Ann Arborban az egyetemen dolgozott visszavonulásáig. Az 50-es években bekapcsolódott a detroiti magyar életbe, ahol munkatársaival igyekezett új életet lehelni a régi magyar szervezetekbe, amelyekben akkoriban még erősen érződött az 1920-as években érkezett baloldaliak hatása. Létrehozták a Detroiti Magyar Művészkört, amely képzőművészeti kiállításokat, kulturális eseményeket, Magyar Napokat rendezett és megemlékeztek a nemzeti ünnepekről. 1974-ben Kaliforniába, San Francisco környékére költözött családjával, ahol teljesen a magyar ügynek szentelte életét. Rendszeres előadója volt a clevelandi Magyar Kongresszusoknak, az Árpád Akadémia részére írt Trianonnal foglalkozó tanulmányáért aranyérmet kapott. Alelnöke volt az Egyesült Magyar Alapnak, és résztvevője a Floridában rendezett Csendőrkonferenciáknak. Jó barátságot ápolt Tollas Tiborral és Wass Alberttel. Dr. Nádas János munkatársaként igazgatósági vezetője volt az AMSZ-nak — Amerikai Magyar Szövetség —, később Pásztor László és Dr. Balogh Sándor mellett az AMOSZ igazgatóságában dolgozott. Munkatársa és vezércikkírója volt a Fényes Mária vezetésével működő Californicii Magyarság című nagy múltú magyar hetilapnak. Elnöke volt a San Francisco környéki Magyar Katolikus Missziónak, ahol húsz éven át Hites Kristóf atya legszorosabb munkatársa volt. Élete utolsó éveiben Modestoban talált menedéket Nt. Katona Jenő lelkipásztor családja gondozásában, akinek segítségével kiadták Haláltusa Erdélyben a fennmaradásáért című kötetét. (Felsőmagyarország Kiadó, 2003.) Fazekas Ferenc elkötelezettsége, erkölcsi tartása, hazaszeretete szolgáljon példaképül úgy a jelen, mint a jövő nemzedékeinek! A magyarok kegyelmes Istene adjon neki békés, szép álmokat és örök nyugodalmat! AMOSZ (x) 1956 a forradalom éve volt (a véres megtorlásé, a kockázatos menekülésé), 1957 azonban számunkra, akik elhagytuk az országot, egy új élet kezdetét jelentette, tele szorongással és reménységgel... Szemünk rányílt az addig csak távolról sóvárgott Világ csodáira, de később arra is rá kellett döbbennünk, hogy „nem mind arany, ami fénylik”: a börtön falai mögül rózsaszínűnek látott álomországoknak is megvannak a maguk árnyoldalai. Persze, a fiatalság (s akkor még legtöbbünk innen volt a harmincon) mindenütt kiharcolja a jogait, minden nehézség ellenére derűs és optimista. * 1956 karácsonyát és szilveszterét ugyan még a menekülttábornak berendezett lausannei kaszárnya falai között töltöttük, de januárral elkezdődött a szárnyrakelés, az elszállingózás... A velünk foglalkozó szociális asszisztenseknek a lakók nagy részét sikerült elhelyezniük szakmájuknak és nyelvtudásuknak megfelelő állásokba. Csak azok maradtak továbbra is a Vöröskereszt „kenyerén”, akiknek nem volt foglalkozásuk, különleges hivatással rendelkeztek, vagy távoli országok beutazási vízumaira várakoztak. Az én „geológus” voltom meghökkentette a velünk foglalkozókat. Nem tudták, „mit kezdjenek vele. Tanácstalanságuk láttán elhatároztam, magam veszem kezembe sorsom intézését. Mivel 47-es bel; giumi tanulmányutam eredményeképpen beszéltem egy keveset franciául, bementem a lausannei egyetem földtan-professzorához, Monsieur Badoux-hoz, aki tanári kinevezése előtt évtizedeken át a nemzetközi kőolajkutatás területén dolgozott. Kedvesen, szívélyesen fogadott. Adott egy címlistát, egy mintafogalmazványt, s én buzgón nekiláttam a levelek körmölésének (annak idején még nagy jelentősége volt a kézírásnak!) Kedvező válaszok reményében kerültem föl a svájci menekülttáborok „maradékait” összegyűjtő katonai lágerbe, mely az Alpok egyik híres téli üdülőhelyén, Lenk im Simmentalban volt. Gyönyörű tél! Lakásunk, kosztunk a heti 5 frank zsebpénzünk meglévén, egész nap sétálgattunk, síeltünk, szánkóztunk... na és persze beszélgettünk, latolgattuk a jövő kilátásait! (Azóta sem volt ilyen kötetlen, gondtalan szabadságom. S ennek a szerencsének akkor tudatában is voltam, ami ritka dolog az életben!) A társaság: Takács Endre egy jóképű, mokány magyar fiú volt a gavallérom, no meg ott ismertem meg későbbi hűséges barátaimat, Szabó Lászlót és Szabó Oszkárt, akikkel máig tartom a kapcsolatot. (Mint „tolmácsnak”, nekem kellett tisztáznom, hogy egy vagy két személyről van-e szó.) Lassan a többiekkel is összeismerkedtem, s akkor derült ki — nagy rémületemre! — hogy a lenki tábor lakóinak nagy része a forradalom alkalmával kiszabadult közönséges gonosztevő. Eleinte gyanakvással méregették egymást, de midőn látták, hogy „haverok között” vannak, rendre elmesélték az „eseteiket”. Volt köztül gyilkos (fejbőrén tetovált szám), rabló, sikkasztó... Társaságukban megtanultam a „börtön-nyelvet” (sok zsargon-kifejezésre ma is emlékszem), s rádöbbentem arra is, hogy a bűnözők éppen olyan emberek, mint a többiek, vagyis hogy Lombrosonak nincsen igaza, midőn külsejükről is felismerhetőknek véli őket. A gyilkosok, rablók nagy része korlátolt, ostoba fickó volt, de már a szélhámosokkal igen jól el lehetett nevetgélni, szórakozni... * Aztán a lenki tábort is felszámolták. A börtöntöltelékeknek a Szerencse (vagy a Gondviselés?!) ritka lehetőséget adott arra, hogy múltjuktól szabadulva, „tiszta lappal” kezdjék meg az új életet, de sajnos, kevesen tudták ezt megbecsülni. Legtöbbjük Helvéti*‘ ában is előbb-utóbb rács mögé került. Engem a maradékok maradékával ismét visszaszállítottak Lausanneba, mégpedig egy lebontásra ítélt öreg házba, a Rue de Théatre 5. szám alá, ahol 10-15 ember verődött ősz-, sze. Ezekről továbbra is a Vöröskereszt gondoskodott. Itt már mindegyikünknek külön szobája volt, s egy magyar asszony, Szabó néni, főzött ránk. A kőolajkutatás éppen akkor indult hirtelen fejlődésnek, kapva kaptak a szakembereken (magyarnak lenni pedig kitűnő ajánlólevél volt!). Franciaország (Lacq és Parentis), Marocco, Gabon, Kongó, Venezuela... Azon kevesek közé tartoztam, akik válogathattak az ajánlatokban ! Tekintve, hogy még nem rendelkeztem dokumentumokkal és nem utazhattam, az érdeklődő vállalatok vezetői a helyembe jöttek. A szakmai eszmecsere rendszerint „fehér asztal mellett”, vacsorameghívás keretében zajlott le. Olyan elegáns, drága helyekre vittek, amilyeneket azelőtt legföljebb amerikai filmekben láttam. Meg is voltam hatódva kellőképpen! A diplomámat soha senki nem kérte (az csak az orvosok esetében volt fontos), a beszélgetés folyamán azonban nyilvánvalóvá vált, hogy valóban az olajiparban dolgoztam, és értek a szakmámhoz. Monsieur Reyre, a SPAEF (Société des Pétroles d’Afrique Équatoriale Frangaise) főgeológusa Párizsból látogatott le hozzám (mint mondta, a „kézírásom fogta meg”). Nemrég indult közép-afrikai kutatófúrásaikhoz keresett szakembereket. Mivel gyermekkorom óta vonzott a „Fekete Földrész”, lelkesen fogadtam ajánlatát. Rögtön közöltem azonban vele, hogy nem laboratóriumba, hanem „terepre” akarok kerülni. — Nő létére, hogyan fog boldogulni a néger beosztottakkal? — nézett rám fejcsóválva. — Azt csak bízza rám! (Ismertem már annyira magamat, hogy minden környezetbe hamar bele tudok illeszkedni. A MASZOLAJ-nál készült káderlapom így jellemzett: „Noha politikailag fejlődésképtelen és ezért vezető állásra nem alkalmas, a kollektív szelleme igen jó, az emberek szeretik.”) Gyorsan megegyeztünk. Aláírtam a szerződést, s azontúl, a lassan készülő francia vízumra várakozva, azzal a boldog tudattal loptam a tóparton a tavaszi napot, hogy párizsi bankszámlámra már utalják rendszeresen a „fizetésemet”, ami annak idején számomra „mesés összeget” jelentett. * Monsieur Badoux (akit később hálátlanul elfelejtettem) személyesen kísért fel Párizsba, s adott át a SPAEF Rue Jean-Nicot 12- 16. szám alatt lévő központjában — „hogy el ne vesszek útközben”. A vállalat keresett nekem lakást a közelben lévő, előkelő Latour Maubourg körút egyik kis szállodájában. Onnan jártam be naponta „dolgozni”, ha ugyan munkának lehetett nevezni a gaboni iratok átnézését. Monsieur Betuzzi kivételével, akinek a gondjaira bíztak, senki sem törődött sokat velem. Elnézték hogy egész nap francia szövegeket olvassak, szótározgassak, félhangosan biflázzam a szavakat. A kollégákkal jobbára csak délben, az „üzemi étkezdében” találkoztam, no meg ebéd után, a napfényes Szajna-part valamely kis kávéházának teraszán. Ezek az összejövetelek azonban számomra meglehetősen fárasztóak voltak, mert munkatársaim egymás közötti társalgásából (hadarásából!) alig értettem valamit. Egy ideig megint csak „papírokra” (ezúttal a gaboni beutazási vízumra) lestem, s így elég hosszú ideig élvezhettem a francia főváros vendégszeretetét. Az Invalides-negyed ridegségét elunva, újdonsült stuttgarti ismerősöm, Friedhofer Rudi ösztökélésére, egy idő után át is költöztem a Saint Germain des Prés templom szomszédságában, a „Szent Atyák” utcájában lévő Hotel de l’Académiebe, ahol — mint később kiderült, — valamikor Szerb Antal is lakott. Meredek csigalépcső, rézrudakkal rögzített, vörös plüssszőnyeg, ami pedig a panorámát illeti, tetők és kémények rengetege... Hogy lakályosabbá tegyem a környezetemet, vettem az asztalra egy csipketerítőt, egy kerámiavázát, és utazási társaságoktól kunyerált színes plakátokkal tapétáztam ki a falakat. Abban az időben került Párizsba évfolyamtársam, Imreh Laci is, aki Budapestem, a Böszörményi úton szomszédom volt. Mint érckutató geológus, Nigerbe készülődött. Sok csodás napot töltöttünk a városban kóborlással. Szabad időnkben mindig kijelöltünk magunknak egy kerületet, ahol aztán gondosan megnéztünk minden műemléket, érdekességet — áhitatosan gyertyákat gyújtva a középkori templomokban. Csütörtök esténként nyitva tartott a Louvre szobortára. Hétről-hétre elüldögéltünk az előcsarnokban, a reflektorfényben úszó, kőfátylait lebegtető Samothrakéi Niké lábainál. Megcsodáltuk az emberfejű asszír bikákat, Assurbanipál palotájának zöld majolikacsempéit, az egyiptomi múmiákat, Hammurabi törvénykönyvét, a sumir Gudea merev arcát... Gyakran jártunk színházba (Pagnol és Monthérlant darabokat néztünk az Odéonban), moziba, soha nem látott ételekkel ismerkedtünk a vendéglőkben, s gyakran éjfélig elüldögéltünk a Boulevard Saint Germain híres művészkávéházainak (Flore, Deux Magots, Lipp) kivilágított üvegkalitkáiban. Közben azonban gondolnunk kellett az előttünk álló Nagy Útra! Bevásárlópartnerem és tanácsadóm Laci édesanyja, Éti néni volt, aki üzletjárás közben megajándékozott néhány életbölcsességgel is. — Évikém, jegyezd meg — ismételgette többek között, — hogy egy nőnek, akárhány éves is legyen, mindig flörtölnie kell valakivel. Ez az ifjúság megőrzésének a titka! (Valószínűleg, igaza volt!) Ma is fölragyog emlékezetemben a Boulevard Saint Michel egyik drága butikjában együtt választott paprikapiros vászonkosztüm, na és a malomkerék nagyságú „trópusi sisak”, amit akkor még elengedhetetlen kelléknek hittem. Valójában csak Doktor Schweitzer lambarénéi leprakórházának területén tettem a fejemre — parancsra, kényszerűségből. A fúrásoknál mindenki könnyű, fehér vászonsapkát viselt, amit összehajtva zsebbe lehetett csúsztatni. Tarka kartonruhában, világoskék szalmakalapban szálltam föl nyár elején a Gabon felé induló gépre. Talán sohasem éreztem magam olyan büszkének és boldognak életemben, mint mikor a magasból, tele izgatott várakozással, búcsút intettem az Orly-i repülőtérnek. S.E. Felhívás! Legyünk tagjai a Torontói Magyar Háznak. A tagsági díj egy évre $50.00, (nyugdíjasoknak és diákoknak $30.00.) Tartsuk meg Észak-Amerika legnagyobb és legszebb Magyar Házát! Meghívó Disznótoros vacsorára 2005. január 15.-én este 6 órakor a Katolikus Férfiak Társulata rendezésében, a Szent Erzsébet Egyházközség nagytermében 432 Sheppard Avenue East, Toronto. Zenekar: SZINKRON EGYÜTTES Jegyek: Felnőtteknek $22.- nyugdíjasoknak és diákoknak $20.Jeqyrendelés: a Szt. Erzsébet Irodáján: (416) 225-3300 Mindenkit szeretettel vár a rendezőség! (3.) — A Torontói Magyar Ház 840 St. Clair Ave. W. Toronto, Ont. M6C 1C1, tel: (416) 654-4926 2005. januári moziműsora * Január 16. Sok hűhó Emmiért (1940) magyar vígjáték Szereplők: Szeleczki Zita, Jávor Pál, Bilicsi Tivadar, Csortos Gyula, Vízváry Mariska, Pethes Sándor. Sybill (1993) színes operett film Szereplők: Pitti Katalin, Leblanc Győző, Maros Gábor, Kovács Zsuzsa, Zsadon Andrea, Bende Zsolt. Január 23. Napfény a jégen (1961) színes magyar vígjáték Szereplők: Kiss Manyi, Mezey Mária, Bessenyei Ferenc, Kabos László, Psota Irén, Mécs Károly. Zenélő Malom (1943) romantikus vígjáték Szereplők: Szeleczky Zita, Szilassy László, Dajka Margit, Latabár Kálmán, Csortos Gyula, Vaszary Piroska. * * * Belépődíj, felnőtteknek $ 4.- fiataloknak és nyugdíjasoknak $ 3.Pontos kezdés: 3 órakor. Mindenkit szeretettel vár a Magyar Ház vezetősége! Telefon: (416) 363-1867 Fax: (416) 363-0263 Rochon Genova 121 Richmond St. W., (at York st.) Suite 903 Toronto, Ontario msh 2K1 ffelkai @ rochongenova.com pivanyi @ rochongenova.com www.rochongenova.com (27-v) Új élet kezdődik... — Emlékezés az 1957-es esztendőre — FRANK FELKAI, Q.C. PÉTER IVÁNYI ügyvédek és közjegyzők Az alábbi ügyek szakszerű intézése: bevándorlási ügyek fellebbezések házassági ügyek válóperek, pénzügyek, bűnügyek, balesetek pereskedések örökösödési eljárások végrendeletek Beszélünk magyarul!
