Kanadai Amerikai Magyarság, 2004. december (54. évfolyam, 49-50. szám)

2004-12-04 / 49. szám

10 oldal — Magyarság — (No. 49) — 2004. december 4 Harmath István Érdekes hírt olvastam a napokban az Interneten: A görög főügyész bejelentette, hogy vád alá helyezték a doppingvizsgálat szándékos elmulasztásáért a két kiváló vágtázót, Kosztasz Kenteriszt és Ekaterini Tanút. A főügyész kijelentette, hogy három hóna­pos nyomozás végén jutottak arra az álláspontra, hogy a férfi 200 méteres síkfutás sydneyi bajnoka, illetve a női 100 méter ezüstérmese tudato­san nem vett részt a vizsgála­ton, valamint másnapi motor­­balesetüket megrendezték, s ezzel szándékosan megtévesz­tették a hatóságokat. A 31 éves Kenteriszt és a 29 éves Tanút az athéni játékok meg­nyitója előtti napon, az olim­piai faluban szerették volna ellenőrizni, ám ők nem jelen­tek meg a doppingvizsgálaton. A Nemzetközi Olimpiai Bi­zottság először az eset más­napján várt magyarázatot a sportolóktól, akik azonban a meghallgatás előtt rejtélyes motorbalesetet szenvedtek, ezért sem akkor, sem a módo­sított időpontban, három nap­pal később nem jelentek meg a tárgyaláson. A két atléta az ötnapos csúszást követő NOB meghallgatás után bejelentette, hogy nem indul a játékokon. A vágtázok mellett korábbi edzőjüket, Hrisztosz Cekoszt és az őket kezelő kórház orvo­sait is beperelték, akik hamis leletekkel segédkeztek a csa­lásban. Az ember azt gondol­ná, hogy a magyarok is köve­tik a görögök kemény példáját, de ez ideig Magyarországon semmi nem történt. Vagyis nézzük mi történt: A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége mint fellebbviteli testület egy évre eltiltotta a versenyzéstől Fazekes Róbertét, a hozzá hasonlóan az athéni olimpiai aranyéremtől doppingvétség miatt megfosztott kalapácsvető Annus Adriánt pedig felmen­tette. A döntésre azután került sor, hogy a tárgyaláson mind­két versenyző szóban megerő­sítette: folytatni kívánja pálya­futását. Korábban Annus a nemzetközi szövetségnek írás­ban is jelezte, hogy befejezi a versenyzést, később Fazekas is bejelentette ugyanezt, jelez­ve, hogy így akarja elkerülni az eltiltást. Kormányrendelet alapján ugyanis a már vissza­vonult sportolók ellen nem folytatható fegyelmi eljárás. „A tárgyalást megelőző este fordulat történt az ügyben, erről azonban nem kívánok részletesen beszámolni.” - mondotta Pál T. Gábor a két szombathelyi nehézatléta saj­tótitkára arra a kérdésre, hogy Annus és Fazekas miért vál­toztatta meg korábbi, visszavo­nulásra vonatkozó elhatározá­sát. A fegyelmi tárgyaláson az elnökség úgy látta, hogy Faze­kas athéni doppingvizsgálatá­nak körülményei és az ezt követő eljárás további menete is bizonyította: a diszkoszvető nem akarattal vétett az előírá­sok ellen. Amennyiben Faze­kas fellebbezni kíván a határo­zat ellen, ezt polgári peres úton teheti meg. Annus fel­­mentésé-nek oka az, hogy nem nyert bizonyítást, miszerint a kalapácsvető hivatalos for­mában megkapta volna az értesítést, hogy Athénből elu­tazva újabb ellenőrzésen kell megjelennie, ezért megilleti az ártatlanság vélelme. Fazekast elégtelen mintaadás, Annust utólagos mintavétel meg­tagadása miatt zárták ki az athéni olimpiáról, és fosztották meg első helyétől. A nemzet­közi sportdöntőbíróság Faze­kast január 12-13-án, Annust pedig február 8-9-én hallgatja meg. A két cikk a dopping­ügyek kezelését óhajtotta feltárni, és azt a különbséget, ahogy a görögök, illetve a magyarok kezelik a kérdést. Ezzel kapcsolatban egy másik cikkből idézek: Olyan világot élünk, amelyben a bűnös oly­kor már attól áldozattá válik, ha tetten érik és megbüntetik. A szélsőségesen jót és rosszat is relativizálni képes média és közvélemény a tények és a józan ész ellenében egyre kevesebb gátlással gyártja a maga torz valóságát, és külön­féle ügyek fő- és melléksze­replőiben ehhez sokszor remek partnerre lel. Ami persze ért­hető, hiszen áldozatot alakítani sokkal hálásabb mint bűnöst, arról nem is beszélve, mennyi­vel kellemesebb ártatlantársnak lenni, mint bűntársnak. * Nagy meglepetés, hogy az NB 1 élcsoportjához tartozó MTK, Újpest és Debrecen trió egyetlen tagja sem jutott a legjobb nyolc közé a labdarú­gó Magyar Kupában. A nyolc közé jutásért játszott mérkőzé­sek eredményei: Bodajk (NB I/B) - Újpest 2:0, BKV Előre (NB I/B) - MTK 1:0, Sopron- Debrecen 1:0, Fehérvár - Békéscsaba 3:0, Bp. Honvéd- Vasas 1:0, Kazincbarcika (NB II) - Dunaújváros (NB I/B) 2:1, Kaposvár - Pápa 3:3- büntetőkkel 7:6. Az UEFA- kupában érdekelt Ferencváros december 8-án Pécsett játsza a továbbjutást eldöntő kupa­­mérkőzést. Mindenesetre hatal­mas meglepetés a nemzetközi porondra készülő MTK, Újpest és DVSC búcsúzása. * UEFA-kupa, A-csoport, 3. forduló: FC Schalke 04 - Ferencváros 2:0. Gelsenkir­chen, Arena AufSchalke, 52,000 néző. A Schalke győ­zelme abszolút reális, a na­gyobb iramú, színvonalasabb Bundesligában szereplő gel­­senkircheni együttes ennyivel jobb csapat a magyar bajnok­nál. A magyarok becsülettel küzdöttek, de a befejezésnél mindig pontatlanok voltak. Az FTC a csoport két legerősebb együttese ellen mindössze egy pontot tudott szerezni az ed­digi két fordulóban, így mos­tantól már csak a győzelem lehet elfogadható eredmény a zöld-fehérek számára, ha to­vábbjutni szeretnének. ★ Az NB 115. fordulójának eredményei: Nyíregyháza - Kaposvár 4:1, Pápa - Győr 1:2, Sopron - Fehérvár 2:1, Újpest - Diósgyőr 4:1, Békés­csaba - Pécs 2:1, Vasas - MTK 3:1, Debrecen - Zala­egerszeg 2:0, Ferencváros - Honvéd 4:0. Befejeződött az őszi szezon, a Ferencváros 35 ponttal és 39—12-es gól­aránnyal az élen zárta az i­­dényt. Második helyen a Deb­recen 32, míg a harmadikon a Zalaegerszeg végzett 27 pont­tal. A Fradi két UEFA-kupa mérkőzés előtt áll és a Pécs elleni Magyar-kupa meccsen is helyt kell állnia. Kedves Olvasóink! Kérjük, hogy támogassák a lapunkban hirdető üzletembereket és Egyesületeket, mert az Ő — sok­szor erejüket meghaladó — áldozatvállalásuk nél­kül, vagy nem lenne magyar újság, vagy az előfize­tési díj legalább háromszorosa lenne a jelenlegi árnak. Kiadóhivatal Szent Erzsébet Római Katolikus Magyar Egyház 432 Sheppard Ave E. North York, Ontario, M2N 3B7 Telefon: (416) 225-3300 Cabafi Csaba SJ. Jaschkó Balázs SJ, Máté József SJ, Marosfalvy László SJ. Vasárnapi misék: de. 9, 10:30 és 12 órakor Gyóntatás, misék előtt Keresztelőre, esküvőre időbeni jelenkezést kérünk Fogadóórák: hétköznap 10-3-ig. Hétfőn nincs fogadás. Első' Magyar Református Egyház 439 Vaughan Rd. Toronto, On; M6C 2P1, LELKIPÁSZTOR: NT. VASS ZOLTÁN Lelkészi hivatal telefonja: 416-656-1342 Templom honlapja: www.temre.com E-mail cím: parokia@temre.com Tábor honlapja: pinespringvalley.cottagelink.com Istentisztelet: minden vasárnap de. 11 órától Lelkészi hivatal fogadóórái: Minden szerdán du. 2-6-ig, minden szombaton du. 2-5-ig. A fogadóórákra előzetes telefonbejelentkezést kérünk. Vasárnapi iskola az istentisztelet ideje alatt. Konfirmáció előkészítés minden szombaton 2 órától szeptember utolsó szombatjától május utolsó szombatjáig. Énekkar általában csütörtök esténként tartja próbáit szeptembertől májusig Bibliaórák: szeptembertől — május végéig minden 2. és 4. vasárnapon, istentisztelet előtt 1/2 10-kor és minden szerdán du. 1 órakor a Női Kör részére. Gondnok: Molnár Imre (905) 891-8856 Helyettes gondok: Herman Béla (416) 633-7577 Evangélikus Református Magyar Egyesült Egyház 73 Mackay Avenue, Toronto, On. M6H 2N7 Tel: 416-652-3809 Minden hónap utolsó vasárnapján, Istentisztelet után ima-áhítat Istentisztelet tartunk minden vasárnap 11 órakor Lelkipásztor: Nt. Batiz Ambrus M.Div. Mindenkit szeretettel várunk! Gondnok: Cseh László Tel: 416-622-9719 Magyar Ágostai Hitvallású Evangélikus Egyház Templom: 116 Bond SL, Toronto Istentiszteletet tartunk július-augusztus kivételével a hó második és negyedik vasárnapján du. 4 órakor. Lelkész: Nt. Tamásy Éva Lelkészi hivatal: 3245 W. 98th St., Cleveland Oh. 44102-4601, USA. Tel: 216-961-6895 Felügyelő: Dr. Mekis Éva 34 Langborune Pl., North York, On M3B 1A9 Tel: 416-441-9300 (minden postai küldemény e címre küldendő) Az „Első Szeretet” Magyar Pünkösdi Gyülekezet szeretettel hív és vár mindenkit összejöveteli alkalmaira: Istentisztelet: minden szombaton este 7,00 órakor Ima- és bibliaóra: minden kedden este 7,30-kor Ifjúsági óra: minden pénteken este 7,30-kor Összejövetelek helye: 606 Jane St. (Jane és Dundas), Toronto Lelkipásztor: Rév. Nagy Tamás Tel: 416-604-7881 ____________Web site: firstlovechurch.ca____________ ‘Vásárodon íirde iőinkjtőíl Magyar Református Evangélikus Egyház, Oshawa Szeretettel hívjuk és várjuk gyülekezetünkbe! Alkalmaink: Minden hónap első vasárnapján bibliaórát, a hónap többi vasárnapjain istentiszteletet tartunk du. 2 órai kezdettel. Szeretettel várjuk testvéreinket és minden kedves érdeklődőt. Az istentiszteletek ideje alatt vasárnapi iskolát tartunk, az oshawai Knox Presbiterian Church templomában. A templom címe: 147 Simcoe St., N. Oshawa, Ont. Lelkész: Nt. Vass Zoltán Tel: 416-656-1342 Gondnok: Kántor Sándor, 905-576-3116 SZENT ERZSÉBET OTTHON nyugdíjasok részére Lakrészek egyedülállók és házaspárok részére Minden nyugdíjasnak elérhető áron Napi egyszeri meleg étkezés az ebédlőben Kápolna Enterphone system 24 órás felügyelet és még egyéb szolgáltatások is bennfoglaltatnak az alapárban. Bővebb felvilágosítást az alábbi telefonszámon: (905) 525-6522, vagy (905) 388-9691 Hamilton 307 John St. South L8N 2E1 KEDVEZMENYES MAGYARORSZÁGON Autóink mindegyike légkondicionált! Automata, illetve kézi sebességváltóval felszerelt. Bérleti díjak:- kis kategória: 245 CAD/hét- közép kategória: 285 CAD/hét,- nagy illetve combi kategória: 355 CAD/hét Az ár tartalmazza: a teljeskörű biztosítást • korlátlan kilométerhasználalol repülőtéren történő átadás-átvételt Hosszabb bérlés esetén kedvezmény! Foglalás, információ Torontóban! 416*693*8312 Electronics 220 Volt Magyarországra látogat, nálunk kaphatók! 220 Voltos * konyhai felszerelések * transzformátorok * háztartási gépek * stereók * sokfajta DVD-k Tel: 905-881-6577 Tape, DVD, Conversion PAL-NTSD 390 Steeles Ave. W. Thornhill (43-v) European Sausage House Inc. Saját készítésű kitűnő friss áruival, nagy választékban, valamint Magyarországról importált csemege-áruival és hazai készítésű pick-szalámi, friss lángos, stb. Business Hours: Thu: 8 a.m. — 6 p.m. Tues: 8 a.m. — 5 p.m. Fri: 8 a.m. — 7 p.m. Wed: 8 a.m. — 5 p.m. Sat: 8 a.m. — 4 p.m. Sunday: CLOSED 145 Norfinch Dr. Units, 6, 7 & 8 Downsview, Ontario M3N iws Tel/Fax: 416-663-8323 (19-v) Református Magyar Egyház az Associate Reformed Presbyterian Church Torontói Magyar Gyülekezete Keresztyén szeretettel és odaadással kívánja sokat szenvedett népünket szolgálni! Krisztus Urunk nevében hívjuk és várjuk vasárnapi Istentiszteletre! Istentisztelet: vasárnaponként déli 12 órakor Vasárnapi iskola: az istentisztelet ideje alatt. Templom: 1130 Finch Ave. W. (Dufferin és Keele között) Bőven van parkolás! Lelkipásztor: Nt. Kovács Ferenc Tel: 905-882-4452 Gondnok: Lackó Tibor: 905-840-2230 Urunk Jézus Krisztus azt mondja, ,.Jöjjetek Én hozzám mindnyájan a kik megfáradtatok és megterheltettetek, és Én megnyugosztlak titeteket". Máté 11:28 Torontói Magyar Hetedik Napot Ünneplő Adventista Gyülekezet Bob Rumball Center Imaterme 2395 Bayview Avenue Toronto, M2L 1A2, Canada Szeretettel vár minden igazságot szerető és kereső személyt. Minden szombaton de. 10-től 11:30-ig biblia-iskola, 11:30-tól istentisztelet. Lelkész: Nagy Károly, tel: 416-615-1282 Magyar Református Evangélikus Keresztyén Egyház, Toronto Szeretettel hívjuk és várjuk gyülekezetünkbe! Istentiszteleti alkalmat minden vasárnap délelőtt 11 órától tartunk. Az istentiszteletek alatt gyermekek részére vasárnapi iskola. Templomunk címe: 8. Robert St., Toronto, Ont. M5S 2KS, 416-923-9416 (Földalattival a Spadina állomásig, onnan az 510-es villamoson a College St-ig, amin nyugatra fordulva a második utca, jobb oldalon.) Lelkipásztor: Nt. MEZŐ PÁL, 416-261-4340 Gondnok: Maroskuty György 1-905-668-3700 * Ingyenes földalatti parkolás 3 percre a templomtól a Major St. elején. (A College—Spadina kereszteződéstől a College-n nyugatra haladva a második utca északra.) FORINTJA VAN, és DOLLÁR KELL? (165—170) DOLLÁRJA VAN, és FORINT KELL? (145-150) (Az árfolyam naponta változhat) Hívja Mr. Lendvayt: 12:00 PM 4:00 PM Tel: 416-657-0880 5:00 PM 9:00 PM Tel: 416-485-0918 (21-v) Mert a szív nem ismer távolságot A Magyar Gifts nem egy közvetítő cég. Magunk tervezzük, készítjük, szállítjuk és garantáljuk mindegyik rendelést. Kérdezze.meg bármelyik vevőnket! Legnagyobb választék Magyarországra küldhető ajándékokkal és virágokkal az Interneten. www. magyargifts. com Angolul és magyarul is! Ingyenes rendelés Amerikából,Kanadából: 888-353-0112 USA számunk elérhető minden országból: Tel.: 925-283-6095 Paprika 3450 Bathurst Nyitva: Minden nap 12-től 10-ig A sok finomság mellett kaphatók az alábbi különlegességek: vadas, borjúláb rántva, pacal, • szalontüdő, • szilvásgombóc és még sok más házias étel. Paprikás krumpli, rizses kacsa, leesés szelet, halászlé, túrós csusza, házi krémes, gesztenyepüré, zserbó szelet, dobos torta. Mindenkit szeretettel várunk! HÁZI RENDELÉST IS FELVESZÜNK! Tel: 789-3478 Nosztalgikus pesti hangulat Toronto belvárosában a Coffee Millben Fennállásának 41. évfordulóját ünnepli ebben az évben. Minden igényt kielégítő magyaros ételek, italok, cukrászsütemények. PÉNTEKEN, SZOMBATON ÉS VASÁRNAP ESTE­­ÉLŐ ZENE. Mindenkit szeretettel várunk! 99 Yorkville Ave Tel: 416-920-2108 M ■ jmm Simms EMIGRÁCIÓ. VÁLÓPEREK, BÍRÓSÁGI ÜGYEK Biztosítással kapcsolatos kártérítési ügyek intézése Paralegal service, hivatásos fordító Hitelesítés, meghívólevelek és bármilyen ügyintézés Member of the Canadian Emigration Consultant (905) 737-9747 Üzletünk 1978-ban létesült (10.V) DR. SARDI GABOR fogorvos 20 éves gyakorlattal A legmodernebb fájdalommentes kezelést biztosító felszereléssel áll rendelkezésére! A legújabb kozmetikai, porcelán és fehér tömőanyagtechnikával készít fogtöméseket, hidakat, koronákat és fogpótlásokat. Fogbeültetések és szájsebészet Visszaadjuk gyönyörű fogsorát és mosolyát! Fogorvosi biztosítást elfogadunk. Nyugdíjasoknak és diákoknak 10% engedmény! Appointmentért hívja: (416) 962-9942 326 College St., Suite 2., Toronto, Ont. (2 blokk nyugatra a Spadinától!) (6-v) QB Café and Dining Great Hungarian Cuisine All Day Breakfast $2.49 Lunch — Dinner — Dine In or Take Out Catering to Birthday Parties and Special Events Valeria & Csaba Urbán #1 A HIGIÉNIA SZTÁRJA „2 az 1-ben” ***** MOSTANTÓL TOALETTJÉT - ÖN IS - ÚGY HASZNÁLHATJA MINT EGY IGAZI BIDÉTÜ VÉDJE MEG EGÉSZSÉGÉT A PARAZITÁTÓL, NE KÉSLEKEDJÉK! Életreszóló garanciával vásárlóinknak felszerelem, SZŐKE LAJOS feltaláló. E-mail: evalou@porchlight.ca MEGRENDELHETŐ: 519-745-5005 (2.) Dr. Péter Syrtash fogorvos 2 rendelőbe várom pácienseimet Szombati, vasárnapi és esti rendelés is lehetséges! Bayview Sheppard — minden második szombat és szerda este, valamint napközben 416-222-7990 Medical Arts épület — Bloor és St. George, reggel 8-tól 5-ig, hétfőn és csütörtökön 416-920-8800 Foqbeültetés, kozmetikai fogászat, furásnélküli fehér fogtömések fájdalommentesen, HIDAK, KORONÁK a legmodernebb felszereléssel! MINDEN PRIVÁT FOGORVOSI BIZTOSÍTÁST ELFOGADUNK! Mobil private, csak magyarul: 416-716-2686 Tel: 519-824-7570 86 Dawson Road # 4 Fax:_519:824:0356........................._Guelph,_On. NIHJA8 j - * Hours' Kitchener Woodlawn Rd. W, 7 Mon 9-4 jC^B Café") | á i Tue 7-6 CamíiridnpB Willow Rd.W. 5 Wed 7-6 Cjmondgej _ _________ Wellington St. W. 24 25 Thu 7-7 »I I o o' Fri 7-8 Lona22_J|__HWY 401 Toronto Sat 7-4 HaminCT>t„ 1 . Sun Closed Tel: 519-824-4871 Fax:519-824-0356 QllÄLny ‘Bftpppy & (DíELI QUALITY IS OUR SPECIALITY THE FINEST IN EUROPEAN CAKES & PASTRIES LARGE SELECTION OF BREAD & BUNS BAKED DAILY DELICATESSEN MEAT & CHEESE PRODUCTS 86 Dawson Rd. Unit 4 MIKE FEKETE Guelph, Ontario N1H 1A8 VALERIE URBÁN ______________________________________________(e-y

Next

/
Thumbnails
Contents