Kanadai Amerikai Magyarság, 2004. december (54. évfolyam, 49-50. szám)

2004-12-04 / 49. szám

2004. december 4 — (No. 49) — Magyarság — 3 oldal

Sáron, Arafat és újra Sáron

Sáron „bűnbakját” immár Ramallahban eltemették. Igaz, Arafat végső óhaja az volt, hogy Jeruzsálemben helyezzék őt örök nyugalomra, az izraeli vezetés azonban megtagadta tőle az utolsó kívánságát (is). Ismerős dolog ez. Sáron és az egymást követő izraeli kormányok ugyanis úgy kezelték Arafatot, mint egy szörnyeteget, aki gonoszságával aláásott minden, a béke megteremtésére irányuló kísérletet. Arafat részéről a béke feltétele ennyi lett volna: az 1967-es határok mögé történő zsidó visszavonulás a palesztin területekről, a zsidó telepek megszüntetése, valamint Kelet-Jeruzsálem átengedése.

Az izraeli vezetés számára Arafat démonizálása eszköz volt ahhoz, hogy a mindenkori elutasítást és a palesztinok akaratának figyelmen kívül hagyását megindokolhassák. Mert ugye ki kötne békét magával az ördöggel? Az „ártatlan” Sáron biztos nem. Bush pedig ezzel tökéletesen egyetértett, éppen ezért minden segítséget megadott Saronnak, hogy az megakadályozza a Palesztin Hatóság által kiírt esedékes választások megtartását, amelynek folyamán nagy valószínűséggel elsöprő fölénnyel újra Arafatot választották volna meg elnöknek. Most azonban Arafat halott, Bush pedig nagyon is eleven, Sáron pedig elégedett.

Mindenki tudja, hogy Arafathoz hasonló karizmatikus és meggyőző személyiségű vezetője nem lesz egyhamar a palesztin népnek. Valószínűleg a Fatah vezetőjeként ismert Abu Mazen személyével kell majd beérniük a palesztinoknak. Mazen most a demokrácia lovagjaként tetszeleg: öltönyt, és nem katonai egyenruhát visel. Nyakkendőt hord, és nem fejkendőt. Pontosan úgy néz ki, mint egy tökéletes demokrata vezető.

A Palesztin Hatóság elnökének elismertetését tekinti a legfontosabb feladatának az EU is a Közel-Keleten. Az Unió külügyminiszterei találkozójukon segítséget ígértek a palesztinoknak a „demokratikus átmenethez”. Az EU miniszterei most először foglalkoztak hivatalosan a Jasszer Arafat palesztin vezető november 11-i halála utáni helyzettel, de az izraeli-palesztin helyzet áttekintésében kitértek a Gázai övezetet érintő izraeli kivonulás lehetőségére is.

Minden izraeli jövendöléssel ellentétben, a palesztin hatalomátadás teljesen nyugodt körülmények között zajlott le, éppen úgy, mint bármelyik más civilizált országban. Sáron abban bízott, hogy a palesztinok saját maguk fogják szabotálni a választásokat azzal, hogy a különböző fegyveres csoportok szembeszállnak egymással. Az elmúlt hét folyamán ugyanis Abu Mazen Gázában történt látogatásakor lövöldözés tört ki, amelynek híre elégedettséget váltott ki Izraelben: a palesztinok egymást ölik! Az incidens azonban nem okozott szakadást a palesztin szervezetek között, sőt, kifejezésre juttatták, hogy összetartanak, és egységes álláspontot képviselnek a választások békés lebonyolítása kapcsán. És ez Sáron legrettegettebb rémálma.

A dolgok jelenlegi állása szerint tehát a választásokat januárban megtartják, és nagy valószínűséggel Abu

Mazent választják elnöknek. Bush számára ez hatalmas eredmény lenne, hiszen megszületne az „első demokratikus arab állam”. Attól függetlenül, hogy Irakban dúl az anarchia, az önálló palesztin állam létrejötte Bush elképzeléseit igazolná.

Sáron számára azonban ez nagy veszély, hiszen az ő terve az, hogy a Nyugati-part 58%- át Izraelhez csatolja. A választások után viszont kötelezhetik őt arra, hogy az ott található zsidó telepek többségét — vagy talán az összest — szüntesse meg.

Mi lehet hát a kézenfekvő megoldás Sáron számára? Az eddigi tapasztalatok alapján világos, hogy Abu Mazent el kell pusztítani, mielőtt megválasztanák őt, és lehetősége lenne arra, hogy megerősödjön pozíciójában. Az is egyértelmű azonban, hogy Sáron semmilyen nyílt támadást nem mer elkövetni ellene, hanem közvetett stratégiát fog alkalmazni ellene.

Mielőtt Arafat visszaadta volna lelkét a Teremtőnek, Sáron előre kijelentette, hogy semmilyen tárgyalásba nem kezd az új vezetéssel egészen addig, amíg az „le nem számol a terrorizmussal”. Sáron abban reménykedett, hogy Bush azonnal ugrik az általa kimondott mágikus szóra: terrorizmus. Nem sokat tévedett, de mégsem jött össze a terv.

Sáron erre a múlt héten új követeléssel állt elő. Mondván, hogy nem hajlandó Abu Mazennel tárgyalni csak abban az esetben, ha azonnal leállíttatja a palesztin sajtóban és iskolákban folyó Izrael ellenes uszítást. Ennyi erővel azt is kérhette volna, hogy Abu Mazen hozza le a csillagokat az égről. Mert mit is követel Sáron? Azt, hogy az új palesztin vezető cenzúrázza a szólásszabadságot, miközben az izraeli média teljes gőzerővel uszít a palesztinok ellen. Miért változtatná meg Mazen a palesztin tankönyvekben leírtakat, ha az izraeli iskolákban — és főleg a vallási vezetés alatt állókban — szóban és írott formában egyaránt nyíltan tagadják még a palesztinok hazatéréshez való jogát is?

Azonban Sáron teljesíthetetlen követelménye nem véletlen „tévedés”, hanem Sáron jól bevált és régi trükkje. Mivel a követelmény teljesíthetetlen, Sáron most meglovagolhatja a palesztin vezetés „engedetlenségét”. Azonban nagy a valószínűsége annak, hogy az amerikaiak ebbe a csapdába sem lépnek bele. S ha ez sem jön össze Saronnak, akkor várhatjuk, hogy valami hirtelen és nagyon durva dolog fog történni — például egy véres terrortámadás, amelyet az új palesztin vezető számlájára írnak majd.

Abu Mazen és a többi palesztin vezető nagyon is tisztában van ezzel, és éppen ezért ennek megakadályozásán munkálkodnak. Mivel fegyveres erejük gyenge, ezért nem marad más megoldás számukra, mint a meggyőzés: meggyőzni a palesztin népet, hogy hagyjon fel a fegyveres intifádával. Ez azonban semmivel sem lesz könnyebb, mint Sáron kérését teljesíteni.

Egyelőre annyit elkönyvelhetünk, hogy Izrael első számú közellensége napjainkban Abu Mazen személye.

Ukrajna: a rendőrök megtagadták a tűzparancsot?

Nyugat- és Közép Ukrajna mind több településén az ellenzék mellé áll a.rendőrség, a védelmi miniszter pedig a népellenes parancsok megtagadására utasította a hadsereget. Kijevbe érkezett az Európai Unió külügyi főképviselője, Javier Solana és a lengyel elnök, Alekszander Kwasniewski. A politikusok a békés megoldás érdekében Juscsenko ellenzéki vezetővel és Janukovics kormányfővel is tárgyalnak.

Kijevben a minap az ukrán ellenzék zárlat alá vette a közhivatalokat, az elnöki hivatalnál dulakodás is kitört. A fővárosban a Viktor Juscsenkot éltető menet és a választást kétes körülmények közt megnyerő Viktor Janukovics kormányfő támogatói egy időre farkasszemet néztek egymással, rendbontás azonban nem történt.

Később Ukrajnába érkezett Javier Solana, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője és Alekszander Kwasniewski lengyel elnök, hogy közvetítsenek a válság békés megoldása érdekében. A távozó ukrán elnök arra tett ígéretet, hogy a hatalom - amennyiben nem kényszerítik rá - nem fog erőszakot alkalmazni

Ukrajna elnöke, Leonyid Kucsma úgy fogalmazott:

„Nyugodjanak le. Minden forradalom békében ér egyszer véget. Minél hamarabb ér véget ez az úgynevezett forradalom, annál jobb lesz az emberek számára, akiknek a sorsa aggaszt minket. Álljunk meg, és aztán tovább léphetünk előre.”

Miközben az elnök fogadkozott, a rendvédelmi szervek irányítása sok területen már kicsúszott a hatalom kezéből. Olekszandr

Kuzmuk védelmi miniszter arra utasította a hadsereget: tagadja meg a népellenes parancsokat. Meg nem erősített hírek szerint az észak-ukrajnai Csernyihivben a rendőrkapitány helyettese tűzparancsot adott ki, ennek teljesítését a rendőrök azonban megtagadták. Nyugat- és Közép- Ukrajnában a rendőrség és az önkormányzatok az ellenzék mellé álltak, a Lviv megyei tanács már a légtér

ellenőrzéséről is határozatot hozott. De más jelek is Ukrajna kettészakadása irányába mutatnak: megmozdult a Viktor Janukovics hátországának számító, főleg oroszok lakta Kelet- és Dél Ukrajna is. Donyeck közgyűlésében megfogadták: amennyiben a tüntetések nyomán megfosztanák Janukovicsot a győzelemtől, népszavazást rendeznek egy autonóm köztársaság létrehozásáról.

Sárközy ismét a politika előterében

Amerika nemrég lezajlott elnökválasztásakor a francia hírközlő eszközök John Kerrynek szorítottak, a francia közvéleményt tükrözve, Busht elmarasztalták. A közhangulatnak azonban ellentmond az a könyv, amelyet Nicolas Sárközy írt, Chirac vetélytársa. A könyv címe: „La Republique, les religions, l’esperence”. A vallások hangsúlyozása kihívás Franciaország világi hagyománya ellen. A könyv párbeszéd Sárközy és két fiatalember között. Az egyik filozófus, a másik pedig teológus. Sárközy új oldaláról mutatkozik be, ami meg fogja lepni híveit és ellenfeleit: hirtelen eddig ismeretlen képességeit tárja fel, Istent emlegeti, akinek

igenis helye van a modern társadalomban. Ezt a két évszázados francia gondokozó, Alexis de Toqueville idézetével igazolja, akinek műve: „A demokrácia Amerikában ” a franciák számára a biblia tekintélyével ér fel: íme az idézet:

„A zsarnokság képes létezni hit nélkül, de a szabadságnak szüksége van hitre”. Sárközy szerint a hit szabadsága egyértelmű a reménnyel. Nincs vita, ha ezt de Toqueville jelenti ki. Ezt minden francia szentírásnak tekinti.

Mi tehát a teendő, mi a francia állam feladata, hogy ötmilliónyi muzulmán polgárát megtarthassa hamisítatlan muzulmán hitében, amely türelemre és megértésre tanít, nem pedig erőszakra és gyilkosságra. Az 1905-ös törvényt, amely a vallást szétválasztja az államtól ezért most ki kell egészíteni, vagyis szükségszerű, hogy az állam oktassa muzulmán polgárait a türelmes muzulmán hitre, az elemi iskolától kezdve, amit eddig elmulasztott, vallja Sárközy.

Az állam feladata, hogy megszaporodott muzulmán polgárainak templomokat építsen, ahol a türelmes hitet gyakorolhatják. A világ jobb lesz, ha ez megvalósul, jósolja Sárközy, aki ismét bebizonyította, hogy milyen ötletes politikus. Ő az az „új európai”, akire oly nagy szüksége van a franciáknak — írja az egyik befolyásos bulvárlap.

Európa és Törökország

Habsburg Ottó

Törökország Európai Uniós tagsága a bizottságok legújabb munkáinak és vezető politikusok számos nyilatkozatai következtében az érdeklődés középpontjában áll. Az indítvány 1963- ra vezethető vissza. Ez azóta a különböző kormánystratégiák áldozata lett. Az eljárásmód majdnem mindig ugyanaz volt: ha szükségük volt Törökországra, azt mondták, hogy hamarosan elkerülnek az útból bizonyos akadályok, melyek a belépést megnehezítették. Ha a törökök a kívánságoknak megfeleltek, újabb feltételeket állítottak, hogy a régi ígéreteket ne kelljen betartani. Hogy a törökök a sok csalódás ellenére továbbra is kitartanak, az elhatározásuk komolyságát bizonyítja.

Az európaiak számára nem csak a hagyományos kapcsolatok léteztek. Még fontosabb volt Ankara világpolitikai szerepe. Míg Oroszországtól tartottak, addig Törökország barátsága életfontosságú volt a Nyugat számára. Ez mutatkozott meg az iraki háború kezdetekor, miután az E- gyesült Államok, amíg Irak hatalmát túlbecsülte, mindent megtett, hogy az európaiakat arra késztesse, hogy az iraki háborúban való török részvétel árát megfizettesse. Az érdekek megváltoztak, amikor kiderült, hogy a veszély nem akkora mint gondolták volna.

Mindenesetre a politikusok, akik nemcsak a holnapra gondolnak, felismerték, hogy Törökország nélkül nem lehet Földközi tengeri politikában gondolkodni. Ankara Mahreb területi és kaukázusi befolyásától nem lehetett tovább eltekinteni. Törökország a maga részéről világosan látta Oroszország tartós fenyegetését, de azt is, hogy Ankarának gazdaságilag és politikailag előbb vagy utóbb szerepet kellene vállalnia a Földközi tengeri térségben. Ehhez azonban szükséges Európával az együttműködést időben kiépíteni.

Az európai népesség a kulturális különbségek érvelését használta fel. Felelevenítették az iszlámtól való félelmet, mely a régi történelmi események miatt még mindig létezett. Beszéltek a törökök nagy számáról is, akik egy csatlakozás esetén elárasztanák az Európai Uniót. Tudatosan széles körben terjesztették az isztám világpolitikai történeteit. Sajnos léteztek az iszlám térség szélsőségeseinek bizonyos nyilatkozatai, melyeket a tömegmédiákban előszeretettel idéztek, így ennek a propagandának muníciót adva. Közben egyre inkább beszéltek a kereszténység fenyegetettségéről mindenek előtt a nemvallásos publicisztákon keresztül.

A tárgyalások felgyorsulása, ami most már bekövetkezik és amit a bizottság előkészít, sajátos képet alkot. Az egyik oldalon ma Európában politikai többség mutatkozik Törökország csatlakozása mellett. Más oldalon a kormányok nyitva hagyják a hátsó ajtókat, hogy becsület-veszteség nélkül, saját magyarázataikat cáfolhassák. Ez a játék veszélyes.

Aki a helyzetet tárgyilagosan ítéli meg, tudja, hogy szükségünk van Törökország barátságára.Ez áll Európa érdekében is, hogy

Törökországgal a Földközi tengernél a lehető legjobb kapcsolatot ápolja, nem utolsó sorban a történelmileg megnőtt kulturális kapcsolatok miatt.

Azonban van egy probléma, melyet Merkel aszszony Németországban joggal említett meg: a Törökországhoz fűződő „különös kapcsolatok”. Törökország másik kategóriába tartozik, mint az Európai Unió legtöbb tagállama. 70 milliós lakossága van, amely 2025- re kb. 90 millióra fog emelkedni.

Nem szabad Ankara befolyását az iszlám országokban semmi esetre sem alábecsülni, bár a törökök hite a nyugati civilizációval messzemenőkig összeegyeztethető. A török nép körében mély vallásos igény van, melynek belső meggyőződését a katonai hatalom intézkedései ellenére sem tudták kioltani. A török iszlám közel áll azon eredeti keresztény gyökerekhez,

melyeket a nagy keresztény tanár, a szent Raimund Lull, könyvében a kereszténységről és az iszlámról már a 13. században felvázolt.

Ez érvényes Recep Tayyip Erdogan miniszterelnökre is. Ez az ember egy vallásos muzulmán, de egyidejűleg barátságosan viszonyul minden hívő keresztényhez és zsidóhoz. Amit ma a török kormány Erdogan irányítása alatt keres, az egy megegyezés, mely a kulturális feszültségeket, amelyeket a túlzott propaganda felfújt, megszüntetné. Mindenesetre világosan kell azt is látni, hogy Törökország hatalma és annak befolyása a feladatokat kirója, melyek néha mások mint amiket Európában teljesíteni kell. Sokkal több az, ami minket összeköt mint ami szétválaszt.

Törökország az Európai Uniónak nem ugyanabba a formájába illik be pontosan mint egy nyugati állam.

Európa olyan kontinens, melyet egyéni kritériumokon keresztül lehet megítélni. Ehhez egy sajátos formát kell találni.

Ma egyre inkább úgy gondolják, hogy Törökországot az Európai Uniónak olyan tagjává kell tenni mint például Belgium vagy Dánia. Olyan Törökországra van szükségünk, mely saját térségében azért küzd, hogy egyidejűleg vele egy közösséget lehessen létrehozni, mely annak azt nyújtja, amire valóban szüksége van: olyan közösségét a Földközi tengeri országoknak, mely ugyanúgy illik Európához mint a Mashrekhez vagy Mahreb-hez. Végre meg kell érteni, hogy a centralizmus veszélyes. Ma megvan nekünk az egyedüli esélyünk, hogy új utat találjunk. Erre azonban ne állítsanak az Európai Unió Bizottságának bizonyos illetékesei bürokratikus megfontolásokból akadályokat.

(Fordította Schmidt Ágota)

Mi történt Juscsenko arcával?

A szakemberek állítják: a politikust megmérgezték

Jack Corn - Tar Zsuzsanna

Juscsenko Itat hónappal ezelőtt — és most...

Újra a figyelem központjába került Viktor Juscsenko, pontosabban a politikus arca és az a folyamat, ami azzal hónapok óta végbemegy. Juscsenko külsejére több toxikológus is felfigyelt. A szakemberek szerint minden jel arra utal, hogy az ellenzéki vezetőt megmérgezték.

Egyre inkább úgy tűnik, hogy Viktor Juscsenkot, a Mi Ukrajnánk ellenzéki mozgalom vezetőjét szándékosan megmérgezték. Az osztrák orvosok előtt teljesen ismeretlen a szervezetébe juttatott anyag, és ez megnehezíti a kezelését is.

Mint korábban megírtuk: Juscsenko a választási kampány közepén, szeptember 10-én került életveszélyes állapotban a bécsi Rudolfinerhaus kórház toxikológiai osztályára. A kíséretében levők szerint a pártvezető négy nappal korábban roszszul lett, és az ukrán orvosok értetlenül álltak a betegsége előtt, majd hasi kruppot diagnosztizáltak nála, és ennek megfelelő kezelést írtak elő. Juscsenko állapota napról napra romlott, végül különrepülővel a mérgezési esetek gyógyításában világhírű bécsi klinikára szállították.

A többnapos késés majdnem tragédiához vezetett, de az orvosoknak végül is sikerült életben tartaniuk Juscsenkot. A legnagyobb problémát a nemzetközi orvoscsoportnak az okozta, hogy a Bécsbe szállításáig eltelt négy nap alatt a mérgező anyagoknak minden nyoma eltávozott a szervezetéből. Ezért a tünetek alapján orvosilag kijelenthető a mérgezés ténye, de amíg az okozó anyagot nem sikerül azonosítani, addig jogi értelemben nem lehet mérgezésről beszélni.

A nyár elején még makkegészséges és ereje teljében levő férfira ma már rá sem lehet ismerni. Nikolai Korpán, az egyik kezelőorvos szerint a betegségeket kiváltó ok „teljesen nyitott számunkra.” Korpán szerint Juscsenko több, egymástól független betegség tüneteit is produkálta, aminek következtében súlyos hasnyálmirigy-gyulladás, egész testén bőrelváltozás, idegrendszerében részleges bénulás lépett fel és az agyi funkciók jelenleg még nem diagnosztizált zavara is feltételezhető. Juscsenko arcának bal fele lebénult, bal szemével már alig lát, sokat és váratlanul könnyezik. Folyamatos orvosi megfigyelés alatt tartják, mert az elviselhetetlen fejfájás miatt erős fájdalomcsillapítókat kell szednie. Michael Zimpfer, a Rudolfinerhaus kórház igazgatója szerint már túl van a közvetlen életveszélyen, — a jövőben fellépő — esetleges súlyos tünetek azonban nem zárhatók ki”.

Zimpfer és Lothar Wicke, a kórház vezető főorvosa az osztrák védelmi- és külügyminisztérium segítségével nyugat-európai és amerikai orvosokhoz fordult, hogy segítsenek „megállapítani vagy kizárni a vegyi- és biológiai fegyvereknél alkalmazott anyagok jelenlétét” a Juscsenkótól levett vér- vizelet- bőr- és hajmintákban. Az ukrán politikus minden vizsgálati

eredményét az osztrák belügyminisztérium kérésére titkosították és átadták a bécsi nyomozóknak. A két főorvos azt is bejelentette, hogy a kezelőorvosok és a kórház több halálos fenyegetést kapott, ezért ők a többi orvossal együtt az osztrák rendőrség védelmét kérték, és ideiglenesen családostul együtt ismeretlen helyre költöztek. Egy neves brit toxikológus, George Henrich szerint a politikus szervezetében végbemenő változásokat egy klórt is tartalmazó vegyi anyag, a dioxin okozta.

Az ukrán speciális bizottság, amely a politikus megmérgezése körülményeinek kivizsgálására állt fel, néhány nap múlva kijelentette: Juscsenkónak egyszerű herpeszvírus okozta a megbetegedését.

Katerina asszony, a politikus amerikai születésű 43 éves felesége az újságírók minden kérdését elutasította, és nem volt hajlandó egyetlen szót sem szólni férje állapotáról. Juscsenko még a bécsi gyógykezelés előtt Kijevben kijelentette, hogy véleménye szerint az orosz és az ukrán titkosszolgálat mérgezte őt meg, mert az előzetes közvéleménykutatások az őszi elnökválasztáson fölényes győzelmét jósolták, és a volt KGB tiszt, Putyin nem akarta elveszíteni Grúzia után a Nyugat és Kelet határán fekvő Ukrajnát is.

‘Támogatja fiirdetőinf^t, fia íA(átülj vásárolt

i