Kanadai Amerikai Magyarság, 2004. december (54. évfolyam, 49-50. szám)

2004-12-11 / 50. szám

2004. december 11 — (No. 50) — Magyarság — 3 oldal Ukrajna ma — és holnap? Váltás helyett válság Ukrajna a polgárháború (és a tönk) szélén Az ukrán Legfelsőbb Bíróság kivizsgálta azt az el­lenzéki indítványt, amely megkérdőjelezi az ukrán választások eredményét, miszerint mintegy egymillió szavazattöbbséggel Janukovics —jelenlegi miniszterel­nök, a „régi idők” embere — a győztes. Viktor Juscsenko ellenzéki vezető — és mások is — állítja, hogy a válasz­tás csalással dőlt Janukovics miniszterelnök javára. A vizsgálat megkezdésével egyidőben Ukrajnában a válság ijesztően elmélyült és kiszélesedett. Míg az ellenzéki politikust támogató tízezrek bebarikádozták magukat Kijev főterére, és onnan egy tapodtat sem hajlandóak mozdulni, addig a keleti országrészben Janukovics hívei autonómia kihirdetésével és elszakadással fenyegetőznek. A vasárnapi tüntetésen Janukovics a következő szavakkal próbálta lehűteni a felforrósodott hangulatot: „Arra szeretnék mindenkit felszólítani, hogy tartózkod­jon a radikális lépések megtételétől. Amint az első csepp vér kicsordul, nem tudunk megálljt parancsolni. A következmények pedig azoknak a lelkén száradnak majd, akik a provokációt elkövették.” A Legfelsőbb Bíróság tehát ilyen közhangulatban állt munkának, és Viktor Juscsenko ellenzéki jelölt indítvá­nyára azt vizsgálta, hogy Janukovics győzelme csalás eredménye volt-e .vagy sem. Az ukrán parlament már ennek előtte kimondta a csalás tényét, s emiatt ér­vénytelennek minősítette a választás eredményét, majd kis szavazattöbbséggel elfogadta az arra vonatkozó indítványt, hogy mondjon le a Viktor Janukovics vezette kormány. Leonyid Kucsma elnöknek ezért hamarosan új miniszterelnök-jelöltet kell a parlament elé terjesztenie. A parlamenti szavazást Volodimir Litvin házelnök így vezette be: „A házelnök az ukrán alkotmány ide vonat­kozó paragrafusai értelmében felhívta a képviselők figyelmét, hogy amennyiben a parlament bizalmatlanságát fejezte ki a kormánnyal szemben, az a miniszterek távozását vonja maga után.” Leonyid Kucsma leköszönő elnök viszont teljesen új választások kiírására szólított fel, az országban kialakult politikai válság megoldásának egyetlen módjaként: „Azt a felhívást tettem közzé, hogy tartsunk új választásokat. Sokan azt mondták, ismételjük meg a korábbi szavazást. De hadd kérdezzem meg, bárhol a világon tartanak-e harmadik fordulót? Az komédia lenne. Azt a megoldást soha nem támogatnám, mert az alkotmányellenes” — fejtette ki Kucsma elnök, viszont azt nem említette, hogy az új szavazás alkalmával mi garantálná a szavazás tisztaságát? ; A bizalmatlansági indítvány elfogadása ugyan nagymértékű előrelépés az ukrán ellenzék számára, azonban korántsem jelent győzelmet. Kucsma elnök ugyanis éppen azzal a szándékkal hozta fel ötletét az új választások kiírásáról, hogy azzal megpróbálja megakadá­lyozni az ellenzék győzelmét. Ugyanis legalább két hónapba telik, mire ki lehetne írni az új választásokat, az pedig szinte lehetetlennek látszik, hogy az ellenzék ez alatt a hosszú idő alatt fenn tudná tartani az ellenállást: a jelenleg zajló tiltakozó akciókat, tüntetéseket, a főtéren való „téli sátorozást”. Ezért jelentette be az ellenzék máris, hogy nem fogadja el az új választások kiírását, hanem ragaszkodik a korábbi követeléséhez, miszerint az ellenzék jelöltje, Juscsenko nyerte az első fordulót, tehát őt kell győztesnek nyilvánítani. Juscsenkót legkitartóbban az egyetemisták támogatják. Ők azok, akik a kemény hidegben továbbra is sátrakban laknak a kijevi Függetlenség téren. A diákság után már az egyetemek vezetése is az ellenzéki elnökjelölt oldalára állt, noha a rektorok az állásukat kockáztatják, amen­nyiben mégis Janukovicsék kerülnek hatalomra. A kijevi Sevcsenko Egyetem rektora december ötödikéig szünetet adott diákjainak, hogy a tiltakozás ne menjen a tanulás rovására. Az elmaradt órákat a téli és a tavaszi szünetben pótolják majd. A példát több nagy ukrán egyetem követte. Az elnökválasztással kapcsolatos vitában az ellenzék mellé álltak az ukrán ortodox egyház egyes vezető papjai is, igaz, egyelőre nem adtak ki hivatalos nyilatkozatot. Az egyházi vezetők felszólították Kucsmát és Janukovi­­csot, hogy „amennyiben igaz keresztények, vonuljanak ki a hatalomból”. A kijevi Lavran barlangkolostorban százötven, vidékről érkezett Juscsenko-párti tüntetőt szállásoltak el. De Janukovics hívei is szervezkednek. A Donyecki Regionális Tanács december elsején úgy döntött, hogy január kilencedikén tartják meg az ügydöntő népszavazást az Ukrajnától való részleges elszakadásról. A szavazás eldönti, hogy a jövőben a Donyecket és Luhanszkot magába foglaló Donbassz-térség társult autonóm föderatív állama legyen-e Ukrajnának, vagy ne bontsák meg az ország területi egységét. A tanács 150 tagja közül 139-en szavaztak arra, hogy kiírják a népszavazást. A tanácstagok azonban elutasítják azt, hogy szakadárok lennének. „Szeparatizmussal vádolnak bennünket, azonban Donbassz mindig maga épült és éledt újjá. Sohasem sikerült megsemmisíteni” —jelentette ki Borisz Kolesznyinkov, a Donyecki Regionális Tanács elnöke. Eközben a főügyészség és a biztonsági szolgálat eljárást indított azon kelet-ukrajnai helyi vezetők ellen, akik autonómiaszavazást kezdeményeztek Donyeck és Luhansz — Janukovics bázisa — elszakítására. A kelet­ukrajnai területek abban az esetben akarnak különválni, ha Juscsenko nyerné meg az elnökválasztást. Janukovics egyébként váltig állítja, hogy nem az ő hívei kezdték az elszakadást. A kormánypárt elnökjelöltje szerint Juscsenko támogatói kezdték meg Ukrajna felszabdalását akkor, amikor Lvivben (Lemberg) a városi tanács a választások i éjszakáján nem fogadta el a választási eredményt, és Juscsenkónak szavaztak bizalmat. E nagyszabású politikai válság kellős közepén, gazda­sági válság jelei is felütötték fejüket Ukrajnában. Az Ukrán Központi Bank elnöke, Arszenij Jacsenyuk szerint a politikai válság és a bizonytalan fejlemények miatt az országban mind többen rohamozzák meg a bankokat, és veszik fel megtakarításaikat. A jegybank elnöke eddig azt állította, hogy az ukrán bankrendszer úgy működik mint egy svájci óra. Leonyid Kucsma leköszönő elnöknek viszont úgy tűnik, más elképzelései vannak egy svájci óráról, mert búcsúbeszédében így fogalmazott: „néhány nap, és az ország pénzügyi rendszere kártyavárként omlik össze”. Kucsma természetesen sietett hozzáfűzni, hogy ezért sem az elnök, sem a kormány nem tehető felelőssé. Viktor Janukovics ukrán kormányfő a holland kor­mányt kérte fel, hogy segítsen meggyőzni az ellenzéket arról: a belpolitikai válságot csakis érdemi tárgyalásokkal lehet megoldani. Monique Frank holland nagykövettel folytatott telefonbeszélgetése során Viktor Janukovics részletes tájékoztatást adott az országban kialakult helyzetről. A kormányfő szerint az ellenzék ultimátumsze­rű lépései és ellentmondást nem tűrő kijelentései kiélezték a helyzetet, és szítják a szakadár törekvéseket az ország déli és keleti régióiban. Monique Frank — akinek országa jelenleg az Európai Unió soros elnöke — Hollandia nevé­ben készségét fejezte ki, hogy minden segítséget kész megadni az ukrajnai politikai és gazdasági válság rende­zéséhez. Tény, hogy a november 21-i vitatott szavazás óta a vámbevételek egy negyedével csökkentek, az ország külkereskedelmi bevétele naponta 3 millió euróval csökkent, és keményvalutából is egyre kevesebb akad az országban. Az Ukrajnába érkező teherszállító kamionok száma a szokásosnak az egyharmadára esett. A központi bank eddig több mint 400 millió dollárt költött 10 milliárd dollárnyi tartalékaiból a hrivnya megvédésére, amelyre mind nagyobb nyomás nehezedik, miután a pol­gárok által a bankokból kivett megtakarításokból mind többen vásárolnak dollárt és eurót. A közvetlen orosz be­avatkozás Ukrajna belü­­gyeibe és az USA, valamint néhány európai kormány eddigi gyenge magatartása általános csodálkozást vál­tott ki mindenekelőtt azon körökben, akik a Putyin­­állam megbízhatóságában hittek. Leginkább puszta gazdasági okok miatt szorí­tották félre a történelem tapasztalatait. Bizonyára ezek rémisztőek, nem utol­só sorban az emberek miatt, akik nem voltak készek a párhuzamra emlékezni, mely az orosz diktátor és annak német elődjeinek politikai szakaszai között fennáll. Ez nem tartozik a szalonképes német „politi­kailag korrekt” magatar­táshoz. Putyin pályafutását a hetvenes évek elején kezd­te. Előtte messzemenően ismeretlen volt. Csak né­hány szakember tudta egy­általán, hogy ez az ember létezik. így a csodálkozás nagy volt, hogy rögtön 2000 január elején, az ad­digi elnök, Jelcin nem kívánatos személy lett, míg egy addig ismeretlen KGB ember a nagy birodalom vezetését gyakorlatilag ellenállás nélkül átvette. Néhány nappal ezután az esemény után, tehát január 19-én az új ember beszédet tartott Minszkben, Fehér­oroszország fővárosában. Ezt a legtöbb média Euró­pában és az USA-ban nem vette tudomásul. Ebben kinyilvánította, hogy orszá-Habsburg Ottó (Fordította Schmidt Ágota) gát a régi nagyságára emeli, hogy egy szerződést a senki Keserű, alig igen Lukács Csaba Magyar Nemzet Akinek került már ked­vese, közeli hozzátartozója műtőszobába, az ismeri ezt az érzést. A reményteli vágy elegyét a félelemmel, a segíteni akarás harcát a tehetetlenség béklyóival. Ülni, enni nem lehet a torokba szorult gombóc miatt, az idő alig telik, minden zajra riadtan moz­dul a test. Kora délutánig még az volt a kérdés, van-e elmé­leti esély az érvényességre. Fél hatkor aztán kiderült, hogy jobb az időarányos részvétel, mint az idei, uniós parlamenti képviselők megválasztására kiírt vok­soláson. Ekkor már azt számolgattuk, az éppen aktuális részvételi arány mellett, hány százalékban kell győznie az igennek ahhoz, hogy érvényes le­gyen a népszavazás. A határon túl még jobban, többen szurkoltak, mint itthon. Égtek a telefonvona­lak — ottani barátok, is­merősök érdeklődtek, és bíztattak a részvételre. Ők megtettek mindent, amit megtehettek: zsúfolásig teltek tegnap a templomok, az emberek az igazi hazá­ban kiírt referendum sikeré­ért imádkoztak. „Nézz, uram, az anyaországra, ahol döntenek sorsunk felől, adj bölcsességet és tisztánlátást testvéreinknek, kapcsold össze imádságunkat min­­dazokéval, akik ma sok-sok templomban hittel keresnek téged, és várják útmutatáso­dat” — szólt a fohász. Az anyaországi testvérek többségének tegnap nem volt fontos ez a kérdés. Talán hallgattak a minisz­terelnökre, aki felelős kor­mányfőhöz méltatlan mó­don, harminchat órával a voksolás megkezdése előtt a távolmaradásra bíztatta a választópolgárokat. A szava­zásra jogosultak több mint hatvan százaléka otthon maradt — nem ért meg nekik egy tízperces sétát az a kérdés, hogy magyar-e a (határon túli) magyar. Az igazi hidegzuhany a hétórás umazárás után jött. A szavazatok felének a feldolgozásáig győzelemre állt a nem — az anyaorszá­gi szavazók a család melege helyett a kályhán rotyogó fazék tartalmára szavaztak. Bevált a riogatás, a nyug­díjcsökkentéssel és adóe­meléssel fenyegető taktika. Este negyed kilenckor for­dult meg valamicskét a helyzet, amikor leheletnyi­vel vezetni kezdett az igen. Az erdélyi író-építész és polihisztor, Kós Károly azt írta 1911-ben: „Mai helyze­tünk az, hogy a zárt sorok­ban, egységes vezetés mel­lett és öntudatosan előre­nyomuló románsággal szem­ben az erdélyi elszegénye­dett, fáradt és reményvesz­tett magyar társadalom lé­pésről lépésre, lassan, de folyamatosan kénytelen visszavonulni minden téren. Sorsunkat előre látjuk, és csodára nem számíthatunk. Mi magunk gyöngék va­gyunk, és segítségre nem jön sem a magyarországi társadalom, sem az állam.” A csoda most is elma­radt. Az anyaországból jövő mostoha bánásmódot eddig lehetett magyarázni azzal, hogy csak a politikusok mondtak le a határon túli magyarokról, de most a nép döntött így. Nemcsak ők, mi is veszítettünk, hiszen hogyan lehet ezek után szembenézni egy tiszta te­kintetű székellyel, egy ma­gyarságában megalázott dél­vidéki fiatallal? Végképp beszorultunk a trianoni határok közé, mert nem akadt kétmillió igen egy olyan kérdésben, hogy kék­­e az ég, magyar-e a ma­gyar. Most egy ideig me­gint szégyen lett magyarnak lenni itthon, és még na­gyobb szégyen a határon túl. A szabadkai piacon, ahol holnaptól bátrabban vernek pofán, Kárpátalján, ahol elszállt talán a leges­legutolsó, Európához fűző­dő remény. És Erdélyben, ahol a tolakodó idegenség joggal hivatkozik arra, hogy hazátlanok vagytok, magya­rok. Nagy kár érte, mert most volt egy esély — de mi időközben megtanultunk kicsik lenni. és ennek érdekében a kato­nai kiadásokat öt éven belül megduplázza. Nem sokkal ezután ki­tört a háború a csecsenekkel a fegyverszüneti szerződés megszegésével a moszkvai épületek elleni terrortáma­dásokra hivatkozva. Egy pillanatra a Nyugat feléb­redt és követelte a bizonyí­­tékokata amelyek csecsen elkövetőkre utalnak. Moszk­va megígérte, hogy ezeket kiszolgáltatja. Ezzel mege­légedtek, és a mai napig nem követelték azokat. Ez­zel az ügy lezárult, bár ez néhány embert nyugaton a berlini Reichstag leégésére emlékeztetett. Akkor kez­dődött bizonyos újságok részéről a zsidóellenes izgatás is, míg Moszkvá­ban bátran hivatkoztak az orosz sajtószabadságra. Később nagyobb időkö­zönként voltak hasonló események, amikor minden alkalommal a demokraták reakciói egyre gyengébbek lettek. így kezdődött először csöndesen, majd egyre hangosabban a moszkvai kardcsörtetés az állítólagos vagy valóban fennálló technológiai haladással a tömegpusztító fegyverek területén. Jellemző módon ez a terrorizmus elleni küzdelem ürügyén történt, míg néhány kevés nyugati kérdésre, hogy milyen lehetőségek vannak a ter­rorizmus atomfegyverekkel történő leküzdésére, a vá­lasz elmaradt. Evégett O- roszország kisebb szomszé­dai egyre inkább nyomás alá lettek helyezve. így történt ez a Moldovai Köz­társaság elleni politikai támadással, azért hogy ezt az országot rákényszerítsék, által el nem ismert, de Moszkva által támogatott államokkal, Transnistriával és a Gagauzi Köztársaság­gal kössön, mely szerint ezen államok mindegyiké­nek meglenne a teljes vé­tójoga. De mindkét kis területen a moldovai lakos­ságnak csak egy töredék­nyi része lakik, akik azon­ban bármikor leszavazhat­nák Chisinau-t. Mindkét kis államban kommunista dik­tatúra van. így egy össze­fogással az államterület moszkvai tartomány lehet­ne. Bár Moszkvát éles nemzetközi tiltakozással rávették, hogy a tervét le­állítsa, ez azonban továbbra is fennáll, és bármelyik pillantban elővehetik. Most Ukrajnán a sor. Aki a nyugati tömegmédiát követi, nem fogja megke­rülni hogy ne emlékezzen a nemzeti-szocialisták A- usztria elleni tevékenységé­re. Ezt mutatják az újságok és az orosz rádió is, amely hírközlő eszközök hangvé­tele erősen emlékeztet a „Völkischer Beobachter” újság hangvételére. A jövő­beni funkcionáriusokat és hatalomgyakorlókat előké­szítik, mint akkoriban Quis­lings. „Spontán” tünteté­sekre kerül sor a közveszé­lyes bűnözők szabadon bo­­csájtása és azoknak a pár­tokba történő betagolódása ellen. Szabad választásról nem lehet az országban beszélni, miután mindenek­előtt a vidéki területeken a szavazatszámlálókat a p­­ártból ill. a kormányszer­vekből nevezik ki. Orosz haderők mozgásáról is adnak jelentést. Az oroszoknak rendkí­vüli előnyük van annak a ténynek az alapján, hogy amikor Sztálin megterem­tette ukrán államot, ő az ukránoknak egy megmérge­zett ajándékot adott, mert érthető módon a parasztok ellen elkövetett szörnyű kommunista bűncselekmé­nyek után nekik már senki nem hitt. Kiszélesítette az ország határait a Krímmel, valamint csupán oroszok lakta területekkel, amely körülmény örökre kizárta, hogy valaha is demokrati­kus kormány jöjjön létre, mert többség kialakulása lehetetlenítené vált. Ez mutatkozott meg mindig, és így az oroszoknak engedve történt, hogy az országban olyan zavaros alakok kor­mányozhassanak, mint Kucsma. De mint ahogy a legutóbbi választások mu­tatták, ilyen csalással csak bizonyos ideig lehet a hatal­mat megtartani. Amikor ez a cikk író­dik, még nincs eldöntve, hogy a szabadság, vagy a putyini diktatúra győz-e. Sok fog azon múlni, hogy a demokratikus világ ho­gyan viselkedik. Világos álláspontot még nem lehet kialakítani, kivéve Oros­zországét, miután Putyin világosan megmutatta, hogy ő az akaratát akár erőszak­kal is véghez viszi. Ezt csupán egy egységes Euro­pa-Amerika tudja megaka­dályozni. Aki a történelmet is­meri, tudja, hogy egy tör­ténelmi döntés előtt állunk. A mi felelőseinknek Chur­chill szavaira kell emlékez­niük, amit Chamberlainnek mondott a háború előes­téjén: „Ön azt gondolta, a becstelenség és a háború között kell választania. Ön a becstelenséget választotta, azonban a háborút fogja megörökölni.” Az amerikaiak nem értik Gyurcsányt A Newsweek is foglalkozik a népszavazással Jack Corn A kettős állampolgárság­ról szóló népszavazással foglalkozik a Newsweek minapi írása. A lap értet­lenül áll Gyurcsány Ferenc voksolással kapcsolatos kijelentései előtt. A cikk írója Trianonra is visszate­kint, megjegyezve: a tör­ténelem keményen elbánt Magyarországgal. A kettős állampolgárság­ról szóló népszavazással foglalkozik a Newsweek november 29-i írása, mely leszögezi: a történelem keményen elbánt Magyaror­szággal. Az írás Patrubány Miklós nyilatkozatából idéz: „Ami hazánkkal [Trianon­ban] történt, az bűncselek­mény volt”. A cikk vissza­tekint a szégyenteljes, és azóta is békétlenséget hozó 1920-as trianoni megálla­podásra, az 1000 éves or­szág megcsonkítására, majd Újabb országos tüntetés Olaszországban Olaszországban több millió dolgozó függesztette fel november 30-án 8 órára a munkát, hogy így tilta­kozzon Szilvio Berlusconi miniszterelnök költségvetési megszorításokra vonatkozó terve ellen. (Az elmúlt két évben ez az ötödik általános sztrájk a dél-európai országban!) A munkabeszüntetéssel járó országos méretű tiltakozó­akció miatt, aznap törölték a repülőjáratokat, a vonatok álltak, a bankok nem nyitot­tak ki, a kórházak csak sürgősségi ellátást biztosí­tottak, sőt a napilapok sem jelentek meg. Egyszóval: Olaszország­ban megállt az élet, ahogy több millió dolgozó a kor­mány gazdaságpolitikája el­len tiltakozott. Berlusconi az Európai Unió nyomására döntött úgy, hogy csökkenti az állami költségeket, mivel az EU felszólította Rómát, hogy csökkentse államadós­ságát, amely a harmadik legnagyobb a világon. ä Berlusconinak viszont minden próbálkozása alkal­mával szembesülnie kell a ténnyel, hogy elképzelésé­nek kivitelezése nem lesz zökkenőmentes. Az olasz miniszterelnök terve — amely csökkentené a köz­ügyekre fordítandó kiadáso­kat — komoly indulatokat kavart és kavar jelenleg is Olaszországban. Ebből egy­értelmű, hogy az olaszok nem tűrnek több megszorí­tást. Tóth Istvánt, a TÁRKI munkatársának a kérdését idézi a lap tudósítója: „A történelemben melyik más országot kényszerítettek arra, hogy feladja terüle­tének kétharmadát?” A cikk említést tesz a jelenlegi államhatárokon túl élő magyar népesség meg­próbáltatásairól a többségi román, szerb, szlovák és szovjet-ukrán hatalom alatt, majd szinte értetlenül áll a nemrég hatalomra jutott magyar miniszterelnök kijelentései és az előtt, hogy a kettős állampolgár­ság elleni szavazatra szeret­né rávenni Magyarország polgárait. Az Egyesült Államokban működő Magyar Lobbi in­ternetes körlevélben kérte olvasóit, hogy udvarias hangú levélben hívják fel a Newsweek politikai maga­zin szerkesztőinek a figyel­mét a cikkben található pontatlanságokra. Például a környező államokban élő magyarok helyzete nem ha­sonlítható össze a balti államokba betelepített oro­szok helyzetével, mert a magyarokat nem betelepítet­ték, hanem évszázadok óta az elszakított országrészek városaiban, falvaiban élnek, és az államhatárok újraraj­­zolásával az akaratuk el­lenére váltak idegen állam­polgárokká. A környező országokban élő magyar kisebbségek helyzetét nem lehet a haj­dani keletnémet szituációval összehasonlítani, mert azok a magyarok, akik Magyar­­országra akartak költözni a környező országokból, azok az elmúlt 15 év folyamán már megtették vagy a jövő­ben bármikor megtehetik, tehát a tömeges bevándorlás a népszavazás sikere esetén sem valószínű. Az EU nem tiltja a tag­államoknak a kettős állam­­polgárság intézményét és azt teljes egészében a tagál­lamokra bízza. Az Unió több országában már régóta létezik a kettős állampolgár­ságot elismerő alkotmány és például Románia, Szerbia, Horvátország vagy Szlová­kia is régen törvénybe iktatta a határain kívül élő nemzettestvéreinek az ál­lampolgársághoz való jogát. Végül a kettős állampol­gárságról szóló népszava­zást nem lehet negatív értelemben nacionalizmus­nak hívni, mert például minek hívná Magyarország népe az Amerikai Egyesült Államok lakóit, ha az USA egyik napról a másikra elveszítené területének 72 százalékát és utána megkér­deznék a maradék ország­részben élőket, hogy akar­­ják-e, hogy1 a elszakítottak ismét amerikaiak legyenek? ‘fizessen eíő [apunkra! . ......

Next

/
Thumbnails
Contents