Kanadai Magyar Ujság, 1976. január-június (52. évfolyam, 1-26. szám)
1976-06-25 / 26. szám
8 Winnipeg, (Man, 1976. junius 25. Hámory Várnagy Dalma: (Szüleim, mindég szolgálati lakásban éltek, akárcsak, mindkét részről nagyszüleiin. A feledhetetlenül szép, vagy némelykor borzalmas élményt) ől sok)-siok élénken él bennem. Ilyen az utolsó tatarosi vizsga: 1918-ban. Anyám, olyan izgalomban élt ezen a napon, mintha lakodalom készülne. Már napokkal előtte nagyban folyt a készülődés, a lakásban, a tantermekben, az udvaron. Apám, mérhetetlen, pedantériája, melyet átvitt tanerőire is, nem tűrt meg semmiféle rendetlenséget. Előttem, van például egy jelenet, amit rákoscsabai igazgatósága alatt anélkül, hogy erről tudott volna, titokban megfigyeltem lakásunkból. Lefelé tartott az egyik szünet alatt; a lépcsőn, az udvarra. A növendékek, amilkbr észrevették, arccal az udvar felé fordultak és villámgyorsasággal: igyekezték ellenőrizni, nincsen-e valahol egy ozsonnapapir, vagy egyéb mákszemnyi hulladék az udvaron, nehogy szeretett igazgató bácsijuknak kifogása essék a rend és tisztaság ellen. A tatarosi iskola udvara sóderrel volt lehintve. Ott, sohasem lehetett találni még egy sízalimaszálat sem, ami nem odavaló, legfeljebb ősszel a faleveleket, de az ig minden, reggel, a pédelus bácsiék által ellett takarítva. Apám, szinte túlzásba illő tisztaságszeretetét édesanyjától örökölte, aki még a szemétlapátot is megmosatta mindennap, mert, mint mondotta: — Ha a takarítóeszközök nem tiszták, akkor nem lehet velük tisztaságot teremteni!!” Apám iskoláiban olyan gondozottak voltak az ablakok, hogyha nem sütött rá a nap, észre sem lehetett venni, hogy üveg van a keretben. Hányszor láttam (pl. a gödöllői gimnáziumban is és más iskolákban légytől beszennyezett ablaküveget. Messziről b-üzlő illemhelyét, ahogyan a W.C.-t még abban az időben nevezték. A nagy nap ü mi elves.-égét, az iskola és környékére tűzött címeres nemzetiszinü lobogó, feltűnően hirdették. Az iskola kapujától az épület bejáratáig fenyőből font girlandok vezették a kedves vendégeket, az uton. A díszterem falain tölgyfüzérck, erdei harangvirággal tűz delve ékeskedtek. Az ablakpárkányokon, egy piros, egy fehér virágú muskátli — cserepekben —, anyám nevelhette, erre a napra. A pódiummal szemben lakásunkból áthozott kárpitozott székek, az “előkelőség” ítészére. Középen egy nagy karosszék úr. Kozma tanfelügyelő úr számára. Apám székén, égy csokor me-zeivirág, senkisem tudja kitől eredt. Mellé helyezve egy nádpálca, aranyszalaggal átkötve. Talán valaki azt akarta vele jelképezni, hogy hálát érzett aziránt, aki soha ok nélkül nem emelte fel ezt a pálcát, mely akkor még nem volt hivatalosan eltiltva, a gyermeknevelés terén. A hivatalos vendégek érkezése sorát, a szomszéd falú pópája nyitotta meg, hosszú tarka-barka szakállárai, • faiggyúszagú reverendájában. Majd las sanikint szivárogtak a többiek: egy másik község jegyzője., fehér hímzett mellényén, vastag aranylánccal, az egyik biró bácsi; hegyesre: pödört bajusszal, lakkcsizmásan, a bányamérnök briicseszben, gyomorbaja miatt, savanyu ábrázattal. Egy gatyás paraszt bácsi, aki jómódú volt ugyan, de megmaradt ősei viseleté mellett, mellényéből kilógó pipával, melyet vizsga közben sokszor elővett, biztosan azzal a gondolattal foglalkozva, hogy, — de jó lenne már rágyújtani! Ez a bácsi, valami olyan Gazda-Kör féle egyesületnek az elnöke volt. Házat is ajándékozott az egyesületnek, azzal a kikötéssel, hölgy oda pedig oláh gazdálkodó be nem teheti a lábát. (Menekülésünk után értesültünk, hogy nagy magyarságáért az oláhok 1919- ben agyonlőtték, amikor Tatarost elfoglalták.) A szülők, a fal köré helyezett székeken és az iskolai padokban foglaltak helyet. Egy részük igen egyszerűen öltözve, mint aféle szegény bányászok, * hiszen abban az időben még nem valami rózsás keresetre tét tek szert. A nők, valamennyien virágcsokrot nyújtottak át amyámnaik és kezetcsókoltak, korkiüllöml'űsé|g nélkül, nem Csak a férfiak. Anyám a csokrokat, mely nem bolti, hanem kerti viliágakból volt kötve, fodormenta, zsálya, kakuktfü, bazsalikom, rozmaring zöldjével ékesítve, a pódiumot keretezve helyezte el. Szinte kibírhatatlan meleg1 és illat uralkodott pillanatok alatt az óriási helyiségben. A közeli lakók magukkal hozott zsámolyokkal, székekkel pótolták az ülőbútor elégtelenséget. Már minden hely. zsúfolásig megtelt, de a gyárigazgató még mindég késett. Apám inóasztaiához tartozó 1 öblös bőrikarosszék, az ő számára volt fenntartva. De miért késik? Pedig csak kődobásnyira van a bánya igazgatói lakási az iskolától. — így előkelő! — jegyezte meg édesanyám valakinek. Még- ma is úgy látom- anyámat, mintha élne. Galambszürke föl-digérő harangsz-oknyájában, melynek .belső szélére az akkori divat szerint “porfogó-zsinórt” varrtak, mely olyan volt, mintha nagyon finom kefe fogná a szoknyát körbe. Előtte; csipkével gazdagon diszitett fehér kötényke,' az u.n. félkötény. Karján kosárka, gombos magasszárú cipőjében, parányi 14- i baival; gyerektől-gyerek-hez megy és a fiuknak fütyülős savanyúculkrot, a lányoknak egy kigyiót ad zsebéből. Mindenki- I hez van egy szava, mosolya, si’ mogatása. Különösen a fiukat tünteti ki, eközben a temető felé néz. Biztosan két kis fiára ; gondol, akik sohasem készül; hetnek vizsgára, csak a kéklő nyári égből figyelik szüleik, | munkáját, testvérük utolsó ■ elemi i s k.olai vizsgáját. Anyám, huncut tervet eszelt | ki. Apám erről nem tudott. A- mikor a gyárigazgató belép, mindenki belefúj a cukorsipba, igy üdv,özük az Iskola védnökét. Végre megérkezik a gyár: igazgató. A füttykonzert után jó kedvben üdvözölte az iskolaszéki tagokat. Ezalatt a zenekar tagjai jóízűen elropogtat-ÓHAZÁBA SEGÉLYT az IKKA utján A LFGGYORSABBAN ÉS LEGMEGBIZHATÓBBAN A KANADAI MAGYAR ÚJSÁG KERESKEDELMI OSZTÁLYA továbbítja szeretteinek Cimenkénti rendelések után 15.-ig $1.00; $15.01 -tői $25.-ig $1.50 — $25.01-tői $50.-ig $2.00; $50-től feljebb $2.50 az IKK A kezelési költsége. (210 Sherbrook Street, Winnipeg 1, Man. R3C 2B6) ták a hangszereket, megtisztították cukortól ragacsos kezüket. Apám, csak hátranézett, máris halálos csend támadt. Belép a pedelus bácsi: Marosán, az ünnepi csizmájának -nyikorgásával folytatta a koncertet, e-rre mindenki hangosan nevetett. Apám, túlzásba vitt fegyelemmel, halálsápadtan törülgeti homlokát, majd a tanulókat felállásra inti. Én, az utolsó előtti padiban ültem. Fehér hatiszt ruhában repülő' kék szalaig|csokrokkal, olyan szűk cipőben, hogy ma ‘ is fájdalmat érzek, ha rágondolok. Elénekeltük a himnuszt, -majd titokban, a pad alatt levetettem a cipőmet. Kivert a veríték a megkönnyebbülés gyönyörűségétől. Az első világháború egyik jellegzetessége, hogy senkinek sem volt — illetve nagyon, kevésnek r— megfelelő cipője. Végre megkezdődött a vizsga. Milyem ünnepélyes, milyen feledhetetlenül izgalmas volt az akkori idők szokása szerint a záróünnepéllyel egybekötött vizsga. Nálunk, Erdélyben, ahol mi -éltünk, csak vasárnap délután- felelt meg igazán erre a célra. Ilyenkor nem jelezték a gyári dudák az idő múlását, de még egy- lovascsille sem porosz kált a ihegyoMal-ban. Minden ünnepi, vasárnapi köntöst öltött. A bányatelepen, csak az aszfaltszaga volt kiirthatatlan, s ez bennem maradt máig, is, hogy — talán — kilóimé térről megérzem, ha valahol aszfalttá! dolgoznak. Tata-ros volt, -Magyarország egyetlen ilyen bányája, mely jelentékeny (kőolajat illetve aszfaltot termelt ki. Sokan, a fiatalabb generációból, talán még- a nevét sem hallották. Előbb a kicsik vallottak szint j tudásukról. Én, az utolsó osztályhoz tartoztam, azaz a negyedikhez. De kívülünk voltak még, az ötödik, hatodikosok ési az úgynevezett ismétlő, végül pedig a tanomcísfcolások. Apáin, polgáriiskoLu tanári képesítéssel lett ide igazgatóként kinevezve. Anyám, itt olyan “mindenesnek”, számi'tott. Éneket, tornát, kézimunkát, földrajzot tanított. Amikor más tárgyaknál is kellett helyettesíteni azt is szívesen- megtette pedig -biológia .szakos volt. Háború okozta pedagógus hiány. Furcsa mai szemmel; egy j ilyen nap. Más kérdések, más feleletek voltak akkor. Pl. — Hogyan keletkezett a világ? — Ki volt Mátyás az igazságos? Közben a kigyócuikrok,. meg a cukor,sipok titokban elfogyták. A bíró bácsi hegyesre pödört (bajusza lefelé konyáit a Tikkasztó melegben. A bányász lányok fején o-lvadozott a disznózsír, mellyel kedves anyun simára kefélte az ünnepi hajviseletet. A mérnök, a gyárból, többször kihúzta a zsebóráját és megcsóválta fejét Nagyolt unatkozott. A szülők viszont' csodálkoztak azon, hogy- a gye rekek olyasmit is tudnak, ami ről ők még sohanem hallott- k. Idegen országok' fővárosai, hegyei, vizei. Aranyat, Petőfit szavalnak. Fújják az ejgyszereg-yet. A szépirási irkák kézről-fcéz;. járnak hangos csodálkozástól kisérve. A szünetben megtekint hették a kiállítást. Rajzok, a gyagíigurák, kézimunkák, faragványok, a régi, gondos tanítók nevelése alapján született tehetségpróbák termékei. Szünet után az ideges mérnök eltűnik. Többé nem -látható. Felnőtt koromban nem egészen illedelmes dolgot hallottam róla; ezzel a vizsgával kapcsolatosan,. Most, anyám énekeltet páros felelgetőket. Én és -Csörsz Sanyi fújjuk a szólót. Apám, oldalt áll -és vizsgáló szemekkel kiséri a nebulókat. Akkor még nem éltek- “srácok”. A dal végén anyám szerényen apámhoz lép, kezetfog “igaztójával”, hiszen itt, is csak beosztott. Nagyon szép emberpár. Két ifjú titán. Két igénytelen, fáradhatatlan ember, akik alapot adnak a magyar gyermekek jöyőjéhez, ott ahol olyan vegyes a nyelviség tízszeresen- nagyobb rátermettségre, türelemre van szükség. Apám, ügyes “fogásként”, a vizsga végén, csak a legjobb tanulókat felelteti. így a hatás, az emlék, erről a vizsgáról még tökéletesebb- Kár minden fogásért, nem csak -beosztottait, de a szülők is tudják-, hogy kevés jobb pedagógus, lelkiismeretesebb nevelő található. Az iskolaszék tagjai fészkelődnek. Talán jobban belefáradtak miár, mint a gyerekek. A bányailgiazgató — odasúgja apámnak, de én megértem —, zárja le a vizsgát. Anyáin érzékeli a jelenetet és átmegy a lakásba. Nem látom, mégis tudom mit te-siz. Ellenőrzi a -rendet, a menüt, a terítést, a személyzetet. Nem sokkal később visszatér, magával hozza a tyúkleves, sültek, sütemények étvágygerjesztő illatát. Titkos pillantással tudatja velem, minden a legnagyobb rendben van. •Az iskolaszéki tagok és a néhány helyi előkelőség is felszippantja az illatot és a helyén fészkelődni kezd. A gyárigazgató feláll. Hatalmas dicséretet vág ki szüléimre, a tanerőkre, a szülőkre, tanulókra. Nagyon ismerős szavak. Úgy vélem előző években isi hallottam már. Később, apám is megerősítette, hogy ez igy is volt. KODOLÁNYI JÁNOS: Anyám, a (középre lép. Intőnél. Négy szólamra énekeljük a Szózatot. Iskolatársaim rendezett sorban távoznak a tanteremből. A tanerők, a szülőknek osztják iki gyermei-k bizonyítványát, majd valamennyien elhagyják a helyiséget. Az étkezés órákig tart. Látom, az én szép anyám, mérhetetlenül kimerült, mégis leül a zongorához szórakoztatni a vendégeket. Apám, előveszi a hegedűjét, s elkezdődik a nótázás. Egymásután jönnek a feleségek férjeikért. Tudják, ha azt nem teszik a férfimulatság végnélkülivé fajul. Én is nagyon fáradt vagyok már. Lázadozva megyek aludni, de niem jön álom szememre Nem elég, hogy- szüleim egész i iskolaévben annyit fáradtaik a gyerekekkel? Őket kellene meg vendégelni érte és nem nekik másokat. Ez a megállapításom annyira feldúlt, hogy már annak sem tudtam örülni, hogy ez volt az utolsó elemiiskolai vizsgám. Tatarosbányatelép 1918. (Mari, 1976. JULIÁNUS HAZATÉR Ikrek havának végeidé járt az idő, a búza már el-virágzott, a Nap melegen sütött. Kövér harmatos fü verte Julianus rossz bocskorát. Egyre: magasabb dombok hajladoztak előtte, s a távolban, mintha égigérő hegyek havas ormai rémlettek volna. Vagy csak fehéren heverő felhők1? Gyorsan haladt, délre már nagy útat megtett, magány és csend vette körül, csak a fűljek pitypalattyoltak néha. Balról végtelen erdőség húzódott, jobbról füves síkság.. De az asszonyság tévedhetett :— mint Julianus- először hitte — mert csak egy nap -múlva érte el a nagy folyó: völgyét. Úgy gondolta, hogy az Etilnek kell lennie. -Itt már nemcsak dombok, hanem egyre púposabb -dagadó., erdővel bor tó t hegyek is sorakoztak, patakokkal öntözött, mély, széles, búj l völgyekkel nyitva s lustán, sütkérezve a napfényben. Julianus levetette bocskorát s a tiszta vizűén ballagott tovább. Mintha a Zengőt látta volna, a Mecsek családi közelségében guggoló hegyeit, amint körülölelik, heverik apjukat és suttogva beszélgetnek egymással. A Réka patakját látta, ahol annyiszor taccsogott mezittelen lábbal, ah-ol olyan tiszta szivből tudott nevetni, még azon is, hogy az apró hullámok; mint kis csillogó halak barapdálják puha szájacskájukkal a lábaszárát. Kakukkot hallott és akaratlanul számolni kezdte, hányat szól. Piros, sárga meg fehér -lepkék villogtak a -víz-szőnyeg felett. Kedve lett volna utánuk' szaladni, megfogni. Egy távoli1 erdős hegy felett sas keringett. És. aranyzöld igyik-ok szaladoztaki a lába elől, mintha vidám emlékei öltöttek volna testet. Tán még Majs apát is -megtalálja valahol, eg]y kunyhóban. Meg Cseperkét a kis faházban, amelyre úgy vágyott játszó gyermekéi közé. Érezte, -mindent megtalált . .. Mikor a kavicsok közt folydog'áló patak medréből fölkapaszkodott egy magas dombra, hogy körülnézzen, a vidéken, s meglátta a mélyben szélesen kanyargó folyót, érezte, hogy helyben van. (Mélyen heszivta a könnyű, illatos levegőt ,s megizzadt hóm lókat a szélnek fordította. Vén, me-nnykősúliytotta tölgy suttogott a dombtetőn. Alatta ezüstösen csillogott a viz, sürü fűz fák és rekettyék között. Balról, a patak völgyén túl, -erdővel bo ritott hegyek hullámzottak a messzeségben. Jobbról, meredek sziklákkal tart,-ázott, hegy orom, torlódott a magasba, mintha kimutatná -rettentő csontjait. Szemközt pedig a fo' lyón túl, néhány sáto.r állt, -mint apró gomba, az alkoniyodó napfényben, szinte pirosán. A meszszeségiben nyíló völgy búján, zölden ragyogott. Lovak lege léisztek ott, meg kutyák, melyek ide-oda szaladoztafc, mint egerek. -Ugató hangjuk úgy hallatszott ide át, mintha fadarabokat verne össze valami játékos gyermek. Néhány férfi álldogált, meg heverészett a legelői álló sátrak előtt. Majd két . másik alak bújt ki a másik ,sá| torból s mintha cirpelt volna. Julianus leült a tölgyfa alá. Moccani se mert. Hátha elriasztja ezt a napsütötte zöld tájat, a játéksátrakat, lovakat és embereket. Feje fölött őrgébics: csattogott, mintha mogyorót recsegtetne. Az óriási fa levelei békésen suttogtak. És csend volt, akár Esztrilgániban, a “szép templomban”, amikor magányos imádságát végezte a Mária oltár előtt. Igen, mintha az esztrigáni hegytetőről tekintene körül. Úgy hullámzanak a hegyek, nyílnak a völgyek, kanyarog a folyó. Távolabb, éppenúgy kéklenek a magasabb hegygerincek. Esztrigán ez, de nincs “szép templom” s nincsenek paloták, a- hegy alatt nlem sereglenek kisi szürke házak, tekervényes utcák, a jobbról emelkedő dombon nem -látsz-k Szent Tamás házainak csirkeste-rege, középütt a kis templom tornyával. Sehol emberi alko| tás, sehol egy- hang, csak elhagyatott-ság, alkonyati fény és szellősus-ogás. Hosszan pihent és szemlélődött a hegytetőn. Magába mélyedt, elméje eljátszadozott a szabadon áramló gondolatokkal! és érzésekkel, szive békével és könnyűi fájdalommal Hányán, elmaradtak tőle, -míg idáig eljutott. Legelőször az a kislány, aki játszótársa -volt és annyira szeretett volna az erdőben, faházban éldegélni vele. Hogy is szokta mondani: “Mint a galambok”. Aztán apja, -mostohaanyja, öccse. A’ klastrom jóságos vén gvárdiánja, ki mindig úgy nézett rá ültéiből, a térde kíözé- állítva, mint a varjú. Most szinte hallotta fuldokló köhögésiét, figyelmeztető . szavait: “Vigyázz fiadon, érzéseid ne legyenek erősebbek akaratodnál.” Igaza volt. Ha nem keményítette volna meg akaratát, | sohasem jutott volna ide. Aztán ! Ottó fráter. Majd Komstantinopoli-sban az otthoni vitézek, Matricában a kiskutyája, Torgikánban Desideriüs meg Paulus. Végül sz-eigény Ge-rhar-dus fráter. -Ott porlad két jegenye- i pár között, mintha Őrihallom I nyál-fái volnának. Ide -már .nem ! követte senki. Ahogy mindezt végig,gondolj ta, egyre jobban fájt a sz ve. Szeme elhomályosult, szivárvá- i njytosi sugárzásban törtek össze a ’hegyek, a folyó, a szemközt nyíló tágas zöld völgy apró sátrakkal, játéklovakkal és emberkékkel. Fölzoikogott, karjára hajtotta fejét és sirt, hogy egé- i szén elveszett a sírásban, Nem törődött semmivel, nem volt kö rikötte senki, nem uralkodott magán. Hagyta, forró könnyei áradjanak, hulljanak, mint esz tendőkig elrekesztett s most kij tört patak vize, zuhogjanak és ömöljenek, mossanak el mindent, fürdessék meg, őt is, hogy 1 mezittelenül állhasson ebben 1 az órában az Isten előtt, aki az alkonyati szélben suttog sí meg| foghatatlan ragyogásával fénybeboritja a világot, az egész éietet. Egyedül volt magasan a világ, felett. Elmerült körülötte minden, eltűnt az idő. Vére megkönnyebbült, megtörölte szemét a ködmöne ujjábán s térdre ereszkedett. Keresztet vetett, hangosan imádkozott: —Hálát adok neked, Atyám, iio-gy a világra küldtél, megadás gyermekkoromnak Véradót, apámat, ösmeretlen anyámat, mostohámat öcsémet, játszótársaimat, hálát adok, hogy a-dád a Zengőt, a patakot és erdőket. Hálát adok, hogy egy régi -vasárnap este elvezettél a klastromba s kinyitád előttem a Hozzád vezető kapát. Hálát adok neköd Atyám, hogy kezembe adád a -könyvet, amelyben megpillantám a szépséges -magyart szót: gyenyerőséges. Hálát adok, hogy megragyogtatfád előttem az álmot s biztatatál, nem álom, de való igaz. Hálát adok Fejérvárért, Bonniéért. Köszönöm uram, hogy. elébem. vezetéd örzőangyalomat, azmikor binök szakadékán járék s tévelygők. Hálát adok Uram, -hogy kézenifogvást vezettél s nem hagyá'l el, nehogy én es elhagyjalak Tégöd. Köszönöm, hogy fölhoztál e högyre,s megimutatád életem és küzdelmeim sikerét. Deo gratias! Deo gratias! Akadozva mondta a szavakat, föl-fölsóhajtott s megtörölte szemét. — Köszönöm Uram, hogy társakat adál, a ellenfeleket. Bocsáss meg, hogy társaimat nagyon esendőnek látám, ellenfeleimet pedég gyülölé'm. -Most látom, ők csakúgy segélének útamon, mint társaim, mert kényszerejtének, bogy -magamat összveszödjem. Vezesd haza épségben Desideriust és Paulust s a Te örök világosságod fényiösködjék Ottó és Gerhardus atyámfia lelkének-., ó, Uram, add kezembe lobogó füzedet, hogy -megviíhessem édös feleimnek a Te evangéliumod igazságát. Segélj meg! Segéld -meg e népöt, mely a folyón túl magában fogad, mint belőle viharba kiszakadt csöppöt a tó, mely visszahull. Add, hogy egygyé lögyek véle az es vélem! Ámen. Befejezvén, imádságát, sokáig ült ott megnyugodva, megtisztulva, s könnyű boldogságban lebegve. A Nap -vörösen ereszkedett az erdős hegyek- mögé. Hosszú árnyékok és vörös- fénypás-zták szelték át a völgyieket. Egy-egy magasabb fa koronája parázské-’nt ragyogott, torz e mintha sötétzöld víziben állott volna. Elmerültek a bokrok és sürü füzesek, A viz feketében játszott. De ragyogva izzottak a távoli hegyek és a. jobbról felmeredő csúcs sziklái, mintha most véres csontok lettek -volna. (Indulnia kellett, ha még este át akart -jutni a folyón. Pedig n’agyom iis akart. Most már, hogy megszabadult érzései torlódó- súlyától, röpült volna. Hát ha nem is magyarok azok ottan:? Hátha az az asszony- nem két, de több napot tévesztett? Egyszerre megértette, miért mondott négy napot, ő a távol- 1 ságot lovon számítja. De akkor mégis Magna Hungária kapujában áM most! És a túlsó parton csakugyan magyarok vannak! Fölállt, vállára vette átalvetőjét, kezébe -botját ;s átnézett a folyón. Odaát egy ember lórakapott, s- terelni kezdte a többi lovat a vízre itatni. Ott állt a kis csoport, belegázolva, a sötét tükör- I be, tisztán látszott, ahogy a lovak paskolták és csurgatták a vizet. Kiáltások- hallatszottak. Elgjy ló fölemelte fejét, messze : elbánnilt s -hosszan nyerített, mintha kacagna. A sátrak, között halk citeraszó pendült s eiös-zör egy, majd több fúrlfihang dalolt. A szél eleltoapta vidám, hajladozó hangjukat, mint ősszel a napsugárban- csillogó ökörnyálat. Julianas' figyelt. Hiszen ez ugyanaz a diai! De mégsem. Most megint más. Majd megint ugyanaz. Ju li'anus fülében fölharsant a lovukon poroszkáló vidám férfiak harsány éneke. Sürü a lovam sörénye. . feketével ki fonta be . .. A -szavak nem szálltak át a vizen, de a dal zümmögött, a c it era pengett, mintha tücsök csiripelne. És a múltból harsogva ráfeleltek a lovagló katonák hangjai: Sürü a lövam sörénye. . Hiszen tudta, az első pillanattól tudta, hqgy magyarok várinak odaát. Most mégis hangtalanuiL nevetett. Belekiáltott a messzeségbe: — ÍHaJhóóó! Hahóóó! Heeej! Hangja kürtszóként hullámzott tovább s megismétlődött a, hegyek, fölriadt seregéiben. (Mintha csodálkozva kérdezgettlnék egymást: “Hahóóó ? Hahóóó ? Heeej? ” Julianus feszülten várt. Aztán a túlsó oldalról felészállt a felelet: — -Habóóó! Hahó-óé! Heeej! Mintha gyermekek játszanának.-Futva indult lefelé a tetőről. (Részlet az iró “Juliánus barát’ cimü nagy történeti regényéből) Házasságtól "védi" román leányait a kormámy , (Folytatás a 4. oldalról) se) s- már két éve Várja a házasságkötéshez szükséges engedélyt. Az esküvői -ruha máikét éve a szekrényben lóg .. A francia anyósjelölt is leutazott Nagybányára s ott a jövendő menye és annak családja me lég szeretettel fogadta. “Bájos, arányos emberek — mondja a franlcia vőlegény mamája, — felháborító, hogy a románok nem engedélyezik fiam házassá gát. Pedig még azt is -ajánlotta, hogy francia létére Romániáiban fog dolgozni, d;e ez sem használt.” .. i A hivatalos román hatóságok ; óvatosan nyilatkoznak e kérdésről, szabadkoznak, himeznek-hámo znak, mellébe-széinek. AZ ÁRSZABÁS 4-5 SORRA KISZEDETT SZÖVEGRE VONATKOZIK! TÖRZSKÖNYVEZETT PULI KÖLYKÖK ELAD6K. Kitűnő vérvonal. 141 Sherhroo-k St., Winnipeg'. Man. R3C- 2B5. Telefon: 783-3766. 25-2!» MEGRENDELŐ-IV KANADAI MAGYAR ÚJSÁG 210 Sherbrook St., Winnipeg, Man. R33 236 Telefon: 772-1112. Kérem, a csatolt összeg ellenében indítsák (küldj k tovább) részemre a KANADAI MAGYAR ÚJSÁGOT.- * f Kanadai Magyar Újság .................. $.t.. Sajtó Alap .............. .. .................$............ Összesen: $.......... Név: .............. ....................................,• • ............................ Cím (utca, ház-szám, vagy Box)............................. .............. Város tartomány: ............................ ............................ ....... A Kanadai Magyar Újság előfizetési dija: egy évre $12.— félévre $6.50, Kanadán kivül $13.—, félévre $7.—. ál II íilLSé Víüíöa
