Kanadai Magyar Ujság, 1975. szeptember-december (51. évfolyam, 28-43. szám)
1975-12-26 / 43. szám
2 vVianipeg, Man. 1975. del. 26. .P AMERIKAI KARÁCSONY — Irta: TAMÁS ISTVÁN — Ez volt az első karácsonyunk Amerikában. Kevés embert ismertünk, szállodában laktunk. A karácsonyesti vacsorát vendéglőben fogyasztottuk el. U- tána kisétáltunk a hideg newyorki utcára. A Central Park mentén haladtunk, bizonytalanul és céltalanul mi, magyar Kolumbuszok: feleségem és én. Az utcák népidének voltak. I- lyénkor mindenki otthon van, családi körben. Még a taxi állomások is megürültek. Manhattan szigete, szürke aszfaltba fagyva, elhagyott Metropolisnak tűnt. Ellőttünk egy öreg anyóka tipegett a kékes-lila estében. Reszkető kezében kis csupor, tele parázssal. Hajlott háttal, nesztelenül imbolyogott és torz körvonalai belevesztek a felhőkarcolók mély, súlyos árnyékába. Néha teljesen eltűnt és csak a parázsa jött előre, nesztelen lidéreként, valami ősi rítus táncot járva a betoln-falak tövében. Úgy tűnt, mintha nem is csuporban, de a tenyerén vinné az izzó parazsat, hogy elűzze vele december fagyost ördögeit. Közben perlekedett a parázszsal, korholta, minit a vásott gyermeket, aki rossz fát tett a DALOLJUNK... ESTE SZOKTAM ... Este szoktam a babámhoz eljárni. Hajnalig tart a panaszát hallgatni; Panaszkodjál, egyetlen egy világon). Tied leszek, mig élek e világon. Este szoktam a babámhoz eljárni, Még hajnalig vissza is szoktam menni; Éjfél felé |erül az é^ homálya, Kis angyalom, nem maradok továbbra. Este szoktam a lovam felnyergelni, ' Azon szoktam a babámhoz repülni; Csillag ragyog lovam fején, nem kantár, így jár, aki szép szeretőjéhez jár. GYÜRKAJOBBAN LESZ lrtá: KARNAY K. ISVÁN Régen volt. Tiz éves lehettem akkor s azon a napon állandóan sürgettem a napot, hogy szálljon már le, hogy tűnjön már el, mert az est beáltával a csillagokat akartam nézni s a sok millió csillag közül ki akartam választani én magam, azt a csillagot, amelyik majd hó aranyozza azt az istállót, amelyikben a kis Jézus születni fog, amelyiket úgy hívnak, hogy: betlehemi csillag. beállott az este. Én az ablakhoz ültem és kémleltem az eget, de nem jöttek a csillagok az égre, nagy sötét szürkeség teiitette az egész menyibioltozatát, mint egy nagy szürke pokróc s itt-ott lehetett látni egyegy abrosz nagyságú fehérkés foltot s lassan kezdett belőlük szállingózni a hó. A szép, ezüstösen csillogó hópelyhek, melyek úgy keringtek a levegőben, minitlha nem hópelyhek lettek voi'na, hanem a karácsonyi angyalkák csillogóan fehér lelkei & azért nem hullottak, vagy szál tak le a földre, hogy az emberek rájuk ne tapossanak. .Mélységes csönd volt odakünn, üres volt az utca is, mintha mindenki kihalt volna a faluban, csak a házak ablakaiból hogy igenis, van élet hirdette, hogy igenis, van élet a házak falain belül s az a kis fény, maga az élet, hirdeti az életet s talán az élet örömeit sugározza az éjben szálldogáló hóra s az est sötét szürkeségébe. Ma este ezek a fények a kis karácsony fáknak a gyertyafényei v ltak, melyek telVe voltak ünnep áhítattal, szeretettel és békességgel. Olyan különös érzés vett tűzre. A parázs rosszkedvűen hunyorgott, félszemmel a (háztetőket vizsgálva. Anyió zsémbesen morgott valamit, ráíüjt s csoszogott tovább, akar egy jelenés: mintha a hülő emberi lélek tüzét mentené az éjszakában a kis fekete öregasszony. A nagy szállodák bá.tja.bó. zene szűrődött ki és az ablakon át lila és vörös fénynyalábok keringtek, mintegy a muzsika ütemére. A jazz nyávogása és a dobok tompa pergése úgy sértette fülünket, akár a ‘hideg a fülcimpánkat. Afrika riauója ez a tam-tam, amely kontinensrőlkontirrensre készteti ritmikus ugrálásra a táncos lábakat. Egy kapu alatt megálltunk. Az ereszről jégcsapok lógtak le, olyanformán, akár a hárfa hurok. A szél láthatatlan ujjai megpendítették ezeket az ezüst húrokat és túlviáági zengésük úgy hangzott, akár a jajkialtás. A sarki fordulónál váratlanul meglepetésszerűen óriási karácsonyfa tárult elénk. Ragyogott szikrázott rajta minden. Kolumbusz tereneik közepén állott a “Mindenki Karácsonyfája.” nekünk, akik keresőn és nyugtalanul kóboroltunk a lues kos, üres utcÚKon, úgy tunt, erőt rajtam; miért is nem ereznek- így az emberek az év minden napjában és bárhogy is próbáltam, kicsi eszemmel nem tudtam reá megfelelő választ találni. !Mi már vacsoráztunk és az édesanyánk kiosztotta a kis ajándékokat, melyeket, édesanyánk szavai szerint a kis Jézuska küldött, mert jó gyerekek voltunk. Nagy lett az öröm s vig karácsonyi énekeket énekelve körül ültünk a kis karácsonyfát, melyet édesanyám és idősebb leánytestvérünk díszítettek fel s varázsolták olyan gyönyörűségesen széppé. Amikor végeztünk az énekléssel, az édes apánk köré telepedtünk s mesélt a Szent Karácsonyról, a kis Jézusról, az életben előfirduló örömökről s egyébb dolgokról s pontosan figyelmeztetett arra is, hogy hogyan kell az életünket berenuezni úgy, hogy az embereknek is tessen, meg a kis Jézus is örömet találjon benne. Amikor a karácsonyi tanításával végzett édesapánk, , /sszaültem az ablakhoz és tovább szemléltem az eget a csil.egok után, de csak hópelyheket láttam lassan szállani s a föld is kezdett fehérbe öltözni. Elményedésemiből egy édes kisgyerek hangija ébresztett fel, mely háromszor is meg ismételgette a mondókáját ilyen formán;: Keletmama, tabad ad ittent ditélni? ... A hangra az édesanyánk is az ablakhoz jött s ki szólt: Szabad gyermekem, szabad s az édes kis gyerek belekezdett az énekbe: Mennyből ad andal. .. a négyéves Bársony Bandika volt az édesanyánk kis keresztfia, aki mindennapos volt nálunk s úgy szerette az édesanyánk, minting saját gyermeke lett volna. Olyan édesen sejpitett, amikor beszélt, hogy orom vobt hallgatni ® a kis érdeke is gyönyörű volt és érdekes. Miié bevégiezte az énekét az édesanyánk már künn volt, ölébe kapta s csókjai között mondogatta neki: neked is legyen boldog karácsonyod drága kis fiam s köszönöm a szép énekedet, melyet nekem, meg a kis. Jézuskának énekeltél s én is kívánom neked, hogy legyen boldog minden karácsonyod, .nagyra nőjj s tartson meg az Isten a szüleid s minden ember örömére. A Bandika édesanyja a mi keresztanyánk is volt s könynyes szemmel hallgatta az édesanyánk kiváságait s örült hallani gyermeke első kis énekét s igy szólt: — Gyerekek, most ti jöttök mihozzánk énekelni s csak az éneketek után fogjátok megkapni a 'hozzánk küldött kis Jézus ajándékait. Majd én viszsza jövök veletek, hogy ne féljetek az úton. Már készen voltunk az indulásra, amikor azt kérdezte a keresztanyánk édesapánktól:-—- Hallotta kedves komács:ám, rogy a szomszéd Gyurr:.ik nagy beteg lett ma reggelre virradóra? Uiyüallottam mintha bennünket akartak volna meglepni vele. A fa tétjén ezüst csillag csiliámlott, elhomályosítva az ónszürke égbolton pislogó messzi 'csillagokat. Az óriási fenyőt Amerika távoli erdejéből hozták ide a felhőkarcolók közé és a kösivatag ban épp olyan magányosan állt, mint mi. Hozzásiettünk, kitárt karokkal, mint régi, jó ismerőshöz és a fa súlyos, kékes-zöld ágai visszaintegettek a szélben. A zöld tüievelekcn angyalhaj lebegett, könnyedén és gyengéden, mint selyemszál a női vállakon. És .ekkor lassan, észrevétlenül havazni kezdett. Ott, a szemünk láttára hirtelen megszépült a sivár cementbe fagyott város. A tér, a házak, tetők és kémények hermelinbe ö.töztek. A karácsonyfa ágain úgy ültek a hópillék, mint milliónyi fthér lepke és a földön is bokáig ért ért az angyalok pihéje. Valahonnan, szinte a semmiből, verébraj csapott le a térre és a karácsonyfa alatt kerestek menedéket a hóhutlás elől. A zsebemben egy csomag volt süteményt vásároltam, hogy majd a szállodai szobámban fogyasszuk el. Kibontottam a papirdobozt és a morzsákat a hóba szórtam. A vei ebek, ezek az örökké éhes kis koldusok egyszerre feléledtek és lecsap tak a lakomára. Némelyik olyan türelmes volt, hogy nem tudta kivárni, mig felaprózom a süteményt, amerikali élelmességaz előbb kérték a Vasas Gábor szomszédot, hogy nem-e vinné el az orvoshoz, de a Gábor kijelentette, hogy: — Nincs anynyi pénz a világion, amelyért megtenné, mert nagyon megbántotta valamelyik reggel, de nemcsak őt hanem nagyon sok más embert is. — Igen ott voltam én is, mondja édesapám. Tegnap reggel, mikor az utcára értem egy csoport ember ment el előttünk, Roraltára mentek s én is hozzájuk csatlakoztam s^együtt mentünk. S amikor a Gyurkáék házuk elé értünk, a Gyurka a kapu baij. állott és jó hang\cisan,\ hogy mindenki hallja, igy kezdte meg a mondókáját: — Mennek az ökrök vájura! Az ökrök, a buták! Azt gondolják, hogy a tempálom, meg az Isten segíteni fog rajtuk! Hogy majd tesz nekik egy csudát aztán majd jobbra fordul az életük szekerének a rúd ja. Nem vesznek észre semmit, mert marhák, mert olyan buták mint a tök s amit a papjuk mond nekik minden szót, minden szavát készpénznek veszik. Ha nem lennének elmaradott üres fejüek, akkor nem tennék azt, amit tesznek. Hát csak menjenek, imádkozzanak, még nagyobbak lesznek a szarvaik. Ezeket mondta a Gyurka, de senki nem szólt rá neki egy szót sem. A postás mondta nekem a délután, hogy rosszul lett a Gyurka, hogy nagyon szenved, jajgat s közben káromkodik: — Juj a Szakr am enjuniát!... Erre én azt mondtam a postásnak, akkor még nem komoly beteg s nem is csodálkozom, ha a Gábor nem hallgatja meg a kiérését, ha ő betegsége közepette is ilyen hangokat hallat, ahelyett, hogy Istenhez fordulna. Legalább ezen a Szent Estén. Ugyan ki lenne az, aki feláldozná az ünnepi Szent Estéjét, az éjféli Miséjét egy ilyen elvetemedett emberért? Miért ‘ nem fohászkodik ahoz, akit tisz tel, akitől az ő jobb létét várja, akiben hisz, hogy meg fogja segíteni, aki majd boldoggá teszi őt és elégedetté? Karácsony van. Az Isten és emberszeretetnek az ünnepe. Úgy kellene, hogy szeresse az ember az embertársát, de vájjon társa-e ő az emíberiséginek. Szereti-e ő az embert, akinek kellene, hogy társa legyen? .. . Nem! . .. Nem szereti. Nem becsüli őket, mert ökröknek nézte és nevezte őket, mikor Rorátéra mentek. Többek között engem is. ökörnek és butának tisztelt, mindannyiunkat. A keresztanyám már a kilincset fogta, hogy menjünk hozzájuk, de meggondolta a dolgot s azt mondja: — Gyerekek!... várjatok egy kicsit s megboosájt kdhiácskám átszaladok a Gyurkáékhoz s magam nézem meg, hogy. hogy is áll a szénája annak a beleg Gyurkának s nyomban vissza leszek. \ Alig múlt el tiz, tizenöt perc, gel a kezemben termett és a tenyeremből csipegette a jobb falatokat. Közben szünet nélkül csiripeltek, természetesnek találva, hogy megértsük őket. Hóhullásban, karácsonyfa alatt, lelkes kis tollas lényekkel a karjainkon -— ez volt az első amerikai karácsonyunk. — JÉZUSAJÁNDÉK... Kirakatokban díszek, játékok, Fenyőerdők a vásártéren. Ezeket mind-mind angyal hozza, igy mondták nekem egyszer, — régen. Angyal hozza... Jézusajándék... S később rájöttem a titokra, Hogy a fát, d.székét, gyertyákat Nem angyal - anyám vásárolta. És ráfogtam: ilyen az élet, Igen, talán az élet hi'bás, nogy minden, ami szép e földön tagunkat s másokat ámítás. De az élet megtanított rá, Ó, a dij sok könny, csalódás volt, Hogy volt a fán valami, amit Nem árul földi cukorkás bolt. Minden Jézusajándék-fácskán Ott van, ami égből eredett, Ott csillog az angyalkahozta Legszebb ajándék: a szeretet... Mael Fe.enc. a Keresztanyám lélegzetfojtva szaladt vissza, majd csak össze esett, amikor a házba ért s fuldokolva mondogatta: — Komáoskám,... drága egy komácskám, ... Magát akarja a Gyurka, a maga nevét kiabálja ... és azt mondja: ha Istent osmer, siessen hozzá, s kiabálva mondja: — Jézusom! ... Édes Jézusom! ... Ne hagyj el!? ... El kell pusztulnom, ba nem segítesz! ... Senki sincs' e világon aki segítene! ... Istenem, segíts!? ... — Ha így kiáltozik a Gyurka, — mondja az édesapám, ... akkor a Gyulát igazán beteg és egy beteg, é in bereu segítenünk kell. Hol van a sapkám? ... Szakadt az édesapám Gyurkához s mi gyerekek, mi iis szaladtunk vele. Gyurkáék házukhoz érve, vagy tizenkét legény énekelt az ablak alatt, *mit sem törődtek a Gyurka magatartásával, sem azzal, hogy most az ágyban jajgat, vigan énekelték: Dicsőség mennyibeü az Istennek, Békesség földön az embernek ... Amikor a Gyurka meglátta az édesapámat, lázas nagy szemeit feléje fordította s amikor megszólalt, úgy tetszett, mintha hangja a túlvilágról jönne. Szinte magából kikelve, félig, sírva mondogatta az édesapámnak: — Drága jó Sándor bácsi; a jó Istenre kérem bocsásson meg! ? ... Megbántottam, tudom. Megbántottam magát és megbántottam mindenkit, az éédesanyámat is megbántottam mindég, amikor imájába kezdett. Megbántottam mindenkit, de főleg az Istent, mert az Istent még! annyiba se néztem, mint magukat. Most kérem mindannyiukat, bocsássanak meg nekem. Érzem, hogy meg kell halnom, hogy nincs számomra élet többé. Istentagadó lettem s nem néztem az embert sem semmiben, mert nem úgy Ökumenikus Mindszenly-Esl New Yorkban November 1.-én, a newyorki Magyar Házban tartotta az A- merikai Magyar Könyvtár és Történelmi Társulat Első Ökumenikus Mindszenty-Estjét. — Mindenekelőtt a newyoi’ki Szt. István r.k. egyházközség “A Hit Hangja” nevű ének-együttese adott elő -három régi egyházi müvet, Vállay Gyula vezénylete alatt. A müveket Harkay Róbert világi elnök ismertette angol és magyar nyelven. Utána Dr. Szent-Iványi Sándor, a Társulat elnöke, unitárius püspöki vikárius mondott el néhány epizódot a bíboros-herceg prímással való találkozásaiból, — majd az Est előadóit mutatta be. Mindeneelőtt Msgr. Eugene Clark, a newyorki r.k. érseki kerület sajtó-osztályának igazgatója, akit Terence -Cook biborosérsek személyes képvise létével bizott meg, beszélt nagy meghatódottsággal Mindszenty József bibo-ros-hercegprimás amerikai látogatásainak jelentőségéről. Utána Dr. Donald iSzán tho Harrington, a unitárius Community Church lelkésze és a Szabadelvű Párt newyorki elnöke következett, kit felesége (szintén felszentelt lelkész) leánynevét (.Szánthó) is felvette saját nevébe házasságluk huszadik évfordulóján, hogy ezzel is hangsúlyozza az otthoni magic ndolkodott, mint én. Gyűlöltem mindenkit, pedig nem arra tanított az, édesanyám az édesapám s -én mégis ilyenné lettem. Sándorbácsi hallják? ... Énekelnek az ablak alatt!... azt éneklik, hogy: —békesség embernek!.... Emberek! béküljenek ki velem!-? Ma este a béke estéje van, ... most születik a Jézus, ... a béke, a szeretet hirdetője. Jaj Isten megi kell halnom. Édesapám közbe befogatta a lovakat, s a szekér már az udvaron állott s ő ölébe fogta a testileg nagyon beteg Gyurkát, de kinek a lelke már tisztára mosódott, kivitte, betette a szekérbe s közben mondogatta neki: — Ne félj fiam, nem halsz meg, meggyógyít a ma születendő Jézus. ■Sa«aSS3ESa£SS:aÉ23á5K3S£3KS£SK3aíK3KS3ía ITT JÁRT A VÁRATLAN I VENDÉG IRTA: MORMOTA Jóval szüret után volt s foga volt már az időnek. Határból elköltözött az élet, elült a zaj a tevődés, hűvösek lettek a szürkületek s mindég vastagabban ereszkedett a pergeteg. Estéről-estére erősbödött a csend, de véle nőtt a kutyavonitás, apró zörejek, az elfojtott hangszinek, felhők mögül áttört a vadlibák lotyagó beszéde és húzott délfelé a: “... gá, gáá ...” Később, nyikorgóit a hó, tapasztott tűzhelyekben könnyezve sirt az ideirőzse, pine ókimélyen kiforrt a bor és évelődött a hangoskodás, ment a tererr r ■■ // f VALÓDI MINŐSÉGŰ FINOM-ORLESU KALOCSAI CSEMEGE PAPRIKA fontja $2.25 és szállítási költség. kolbász, pörkölt, gulyásleves, paprikáskrumpli, PAPRIKÁS SZALONNA, STB. EL SEM KÉPZELHETŐ VALÓDI HAZAI PAPRIKA NÉLKÜL. Elsőrangú ERŐS P A P R I K A fontja $2.50, * * 1/2 f°:nt $1.50 és szállítási költség. Kiváló minőségű töretlen óhazai KAM I L L _A__TEA fontja $3.85 és szállítási költség. Tiszta tojás TARHONYA ■ > ^ legújabb magyarországi szállítmány FONTJA: $1.25 és szállítás. K.M. U. KERESKEDELMI OSZTÁLYA 210 Sherbrook Street, Winnipeg, Manitoba, R33 2B6. giyarok támogatására folytatott közös munkájukat.. Msgr. Dr. Henkey Károly, a montreali Loyola Egyetem tanára és a Máltai -Lovagrend külföldre került magyar csoportjának konventuális káplánja, érseki tanácsos, olvasta fel ezután magyar nyelvű, Irodalmi magasságpkra emelkedett emlékezését a magyar bíborosról. Itt az elnök megszakította a felszólalók sorát, hogy a levél utján kifejezett üdvözleteket ismertesse. Ezek között különös meghatódottsággal olvasta fed Dr. iMárk Béla Albertnek, a rendező Társulat és a Magyar Ház létrejöttében és munkájában kitűnő szerepet vitt jogtanácsosának leveliét, melyet betegágyából irt Coloradóban. “Egész életemben z-sidó magyarnak és nem magyar zsidónak tekintettem magamat” — irta — “azaz zsidó hitü magyar embernek, aki a vallások közöt ti megértést szolgáltam mindig.” A hallgatóság; hatalmas tapsvihara tanúsította, hogy sokan emlékeznek még Márk Béla önzetlen munkálkodására magyar ügyekben. Az elnök ugyan csak bemutatta a biboros-hercegprimásról készített és a Társulatnak adományozott plakettet. fere a téli-beszéd. Hajnalonként házmagas-ságig sziki átvetett a disznópörzsölés, lapos fiaskókban- gyöngyözött a jó-kisüsti és kinálKozott a kövidinka. Aztán elkotródtak a bőjtiszelek, derniedten csüngött az alacsony ereszekről, meredő falakról a zúzmara; kopogott széltébeniiosszában a fagyos útca. Ilyenkor előkerült a harmonika, dalolt a határ, pincék Inkában nye kergették szerszámaikat a hangászok, fűrészelték a nyütit vonót és az ég zsámolyáig szállt a nóta. Öreg Mihály szattyánarcán mosolygott a borvirág. K«rmos pislogó szemén tüzesedett az italoshangulat, fejebubján hetykén düllöingözött süveg, mig retkes kezében szorgoskodott a töklopó. — Igyék, no ... ebből még nem itt — kínálta a marasztalót miközben köhintett és sorrakücógtatta nyirkos hordókat. Kinál-gatások után feszült szünetet tartott és míg a lopó hasasrészet váliának támasztotta, a szárvégén mutatóujja nedvesen gémberedett, s ujjahegyén körbeszivárgott a lé; addig ravasz tekintetével kuncogta a “szomszéd” gigáját. A “szomszéd”’ igencsak belekémlelt a decis pohánka és mindenegyes hörpintés után nyeldöiklojét ugráltatta és kivágta a rezet: —* Hájjá ... ez aztán a bor! — és cuppantva még hozzátette: — Ettül még, az öreg sobri öfölsége a királ is főtámadna. Közben a szőröstaiisznyából előkerült a szalonna, hagyma meg a kenyér, és végül hazafelé megtöltődött a zöldes csattósüiveg. Mihály gazda portáján igy és ehhez hasonlóan bicegett az élet. Az idő azonban fordult évrőlévre. Az asszony is kidőlt, ki- Költözködött a temetőbe. Egyetlen fia asszonyt hozott a házba, ot magát pedig lassan ellepte a vénségi. Járása totyogós lett, háta karébagiörnyedt, üstöké gyérült ég megderesedett, ráncos arcán kékül és éresedett a borvirág, kormos szérűén mindég korábban pislogott az italos hangulat; csak a szőröstarisznya maradt a kopott régi, meg a zöldes osattosüveg. Egy este aztán a fia Mihály elébe állt: —t Idesapám, ággyá ke át a kiucsot, öreg ke mán; fija vagyok, gondját viselem én is meg Rózái is. Az öreg eleinte döf mögött., húzódott és ekkép vélekedett: — Akié a határ azé a falu — de a gyakori unszolásra csak rállt a kötélnek. Ettől kezdve megváltozott az öreg sora. Úgy élt mint akinek kifelé áll a rúdja. A pincekulcs el-eltünt a nagy kamposszegről, végül már elő se került. 'Szőröstarisznya az ifjú Mihály vállán fityegett, ő maga szegény csak Nt. Csordás Gábor, a 82. utcai Magyar Református egyház lelkésze, esperes, mondotta el most emlékeit a biboroshercegiprimás múlt évi látogatásáról, utána pedig az ugyancsak a 82. utcában levő Szt. István templom- lelkészei, Ft. Patrick Morris és Slezák Imre szólaltak fel. A Himnusz eléneklése után, a szép számú hallgatóság azzal a tudattal oszlott szét, hogy az els‘ő ökumenikus Mindszenty- Est bebizonyította, lia erre még szükség volt, hogy Mindszenty József biboros-hercegprimás valóban él minden magyar szivében, felekezeti különbség nélkül. — Guigyerák haldoklik. A felesege zokogva tördeli a kezét az ágy mellett. — Mi lesz velem, jaj ml lesz i velem! Gügye-rák rosszalóan csóválja a fejét: — Nem rossz! Én haldoklóm és ő itt találós kérdéseket ad fel nekem ... KÖTELES M. GYULA Közjegyző, ügyvéd, jogtanácsos. Suite 80/-810 Somerset Place 294 Portage Ave., Donald sarok WINNIPEG, MAN. R3C 0B9 Telefon: 943-6657 hébe-hóiba otthon ivott a csattosnól. A szépszó is kifakult. Elkopott az “idesapám”, helyébe a “hé, öreg” került és napirendjén volt a cjvódás. Rózái nyelvét is fölvágta a megszokás és legtöbbször oknélkiil feleselt. Sokáig az öreg, bor helyett a haragját nyelte és keserű gondolatával piszmogott; ki-bejáit istáiéból a kamrába, hátsóudvaron céltalanul körültotyogott, mint tojógalamb a kútkáván — és haszontalan eszét törte napestig a turpisságon. Végül nekiduráita magát és berzenkedve fia elé állt: 1 — Mátúl líezdvé a kücs az enyém, hallod-e! — Hogy mondja öreg? — vetette a szót Mihály csak úgy f élválról. — Aszondom — ismételte az öreg, mig kifordult a nyál fogatlan szájából — mátul kezdve az enyim a kúcs ... — Bolond ke — röffent fel Mihály — annak mán lütek ... mit gondul tán ement nálom is a yozomi?! és ezzel már indult volna is kifelé a házból, de az — Nem addig a ... ha nem öreg, otromba csizmájával sarkába lépet: ász rá szipszóval főimének a kösségházára és visszacsinálom a törvényt ... Erre aztán Rózái is kitárta a száját, letette a voksot, szószót követett, mindannyiukat elkapta a szittyaindu Iát és kis hijja volt,, hogy össze nem akaszkodtak. A veszekedésnek Mihály haragja vetett véget: — Ha nem fogja be a pofáját kip'öndöritem a házbul, maga vén taknyos! ... Az öregben elhüllt a vér. IMeg torpant az indulat és csend ereszkedett a kis földes szobára. Még az este a kisöreg összekapdosta foltozott miotyóját és kiköltözködött a házvégi kamrába. Éppen szüretutáni idő volt. Javában gázosodtak a borok. Az ökörnyál még a szőlő szegélyén kászálódott; a csipkebokor meg már pirult szemben a pi.ncetorckkal, túl a dűlőn, és a vadlibák is, megint csak szálltak . . . Látszólag az ölreg megbarátkozott a gondolattal. A keskeny sznette faággyal, amin időtlen álmát nyökte a pelyva-szalmazsák; a sarokba hajított tyuktetves keltetőkosárral, a büdös káposztahordóval és a vakolatlan falakra aggatott tódozot' fódozott penészes szerszámokkal. Esteienként órákat ült a kamra előtt az ottfelejtett fatönkön, szelelgette rövidstórú pipáját és a “kulcson” nameg a “töklcpón” merengett. Néha evett Is, azt amit a mennye odavetett néki: babot krumplit, —hideget-meleget, ahogy éppen a sor hozta magával1. MU|ály olykor borosfővel enyelgett véle: (Folytatás a 7. oldalon! i
