Kanadai Magyar Ujság, 1975. szeptember-december (51. évfolyam, 28-43. szám)
1975-12-19 / 42. szám
6 1975. dec. 19. Winnipeg, Man. ORVOSI TANÁCSADÓ Miért vagyunk olyan idegesek! Köztudott dolog, hogy az orvosi rendelőket, a kórházakat és a szanatóriumokat egyre több és több ideges, sőt kimondottan idegbajos páciens keresi fel világszerte. E jelenség különösen tipikus a fejlett fogyasztói társadalmakban, mig a fejlődésben levő, vagy éppen fejletlen közösségekben ritkábban fordul elő. Nehéz röviden és velősen megadni a címben feltett kérdésre a megnyugtató választ, de megpróbálom, legalább dióhéjban körvonalazni a jelenség okait. Mivel már két évtizeden orvosi praxis van a hátam mögött és dolgoztam jó pár évet kórházakban, gyermekotthonokban és különféle rendelőkben is, a saját tapasztalataim alapján is meg, vagyok győződve arról, hogy valóban megszaporodott az utóbbi időben az ideges emberek száma a mi itthoni rendelőinkben, egészségügyi létesítményeinkben is. E hoszszú időszak alatt megalkottam magamnak egy elméletet, teóriát, amely azt hiszem, hogy fedi is a valóságot az idegességek fő okairól. Ez így hangzik: “Az emberek azért idegesek, mert vágyaik és a valóságos élet között mélységes szakadék tátong, amelyet a rendelkezésükre álló eszközökkel nem tudnak áthidalni! “Ez p:akitikusan annyit jelent, hogy mást akarunk, mint ami van, ami lehetséges a szürke realitások keretei között. Hiába akarunk például családi házat, gyönyörű kacsalábon forgó villát, luxusautót, yaehtot, helikoptert, repülőgépet, exotikois külföldi utazást, ha . ezt anyagi vagy más okoknál fogva nem tudjuk elérni. A vágy és a szerény valóság között konfliktus keletkezik, amely idegességben, idpgösszeomlásban, lelkibetegségekben nyilvánul meg. Hiába akarunk szabadon kószálni a nagyvilágban, bejárni Afrika ős'eredeit, sivatagjait, Délamerika csodálatos tájait, Ázsia ,és Európa ismeretlen vidékeit, ha ezt a politikai, társadalmi, anyagi viszonyok lehetetlenné teszik a számukra. A szép álmodozó vágyakozások és a szürke kicsinyes valóság között óriási különbség idegessé tesz bennünket. Egy emberöltőn át rengeteg lelki kataklizmán megyünk át. Ami tegnap fehérnek számított, az ma fekete, ami tegnap koromfekete volt, az ma a hónál is fehérebb. Jómagam is arra voltaim nevelve, hogy az jó, amit a tisztelendő ibácsi mond a hittanórán és akkor vagyok jó gyereke, ha a Tízparancsolat szerint élek. Ma arra tanítják gyermekeinket, hogy akkor jók, ha nem járnak hittanra, templomba és minden erejükből gyűlölik az osztályellenséget. Szüleim Magyarországon születtek, mivel akkor még a mi tájaink is Mágyarország. Nekünk, akik ugyanezen a területen születtünk, már azt kellett mondani az iskolában, ha jelesre akartunk felelni, hogy hazánk Csehszlovákia. Hát mondjuk csak meg őszintén, csoda, ha az ilyen őrülten rohanó világváltozások idegessé, sőt sokszor bolonddá is tesznek bennünket? .Gyermekkoromban még szent és sérthetetlen volt a magánvagyon, védve volt a magánkereskedelem, magánipar, szent volt az orvosok, ügyvédek és mások úgynevezett “szabad foglalkozása”, ma ez mind semmivé vált a mi kollektivizált, személytelenitettnyáj-életünkben. Itt már az egyén sokkal kevesebbet számit, mint a nagy számok, a tömegek, a csoportok. Azt mondják sokan, hogy az idegesség fő okozója a nagy zájártalom, amely a modern társadalmak velejárója. Ez csak részben igaz. Tudjuk, hogy az emberi szervezet normális körülmények között hozzá tud edződni a legnagyobb zajokhoz is és sokkal nehezebben viseli ell a teljes csendet, mint a nagy zajt. Vagyis ebből kiviláglik, hogy az abszolút csendnek sokkal nagyobb az idegesítő hatása, mint a zajoknak. Bizonyos, hogy a túlfokozott zaj, amely több más tényezővel, miint feketekávéivással, alkoholfogyasztással, nikotinizmiussal, serkentő-szerek használatával párosul, erősen rongálja az idegeket és ilyen kombinációkban elvezethet az idegességi tünetek szé les skálájához, de sokkal gyakrabban vezet komoly idegbaji tünetekhez a fennt említett társadalmi, politikai, világnézeti konfliktusok egész sorozata. Sok ember nem képes megváltoztatni nézeteit, szokásait, va gyis nem képes megváltoztatni a már benne régen beidegződött dinamikus sztereotipet és e téren minden külső erőszakra, a nézetek, szokásainak erőszakos megváltoztatásra cßak egyféleképpen, idegességgel, idegöszszeomlással, sokszor elmebajjal, öngyilkossággal tud válaszolni. Talán itt van megadva a válasz arra a kérdésre Is, hogy miért szaporodott mifelénk az utóbbi években az öngyilkosságok száma. A vallás, amely azelőtt oly nagy szerepet játszott társadalmunkban, mostanában tömegszerepét elveszítette, de helyette az emberek valójában nem kaptak semmit. Téves azt hinni, hogy a vallás lényege a liturgiában, a szertartásokban volt és van, amit oly ügyetlenül próbálnak helyettesíteni a mi polgári szerveink a névadó ünnepségeken, polgári esküvőkön és temetéseken! A vallás alapját az évezredeken át az emberi lélekben igazán befogant hit képezi egy Természetfeletti Világban, egy vagy több Természetfeletti Lényben, akikhez, minden bújában-bajában 'bizalommal fordulhat az imádság segítségével. Ha e Hitet erőszakkal elveszik az embertől, vagy nem pótolják más valód. Meggyőződéssel, Világnézettel, akkor az ilyen ember az élet nehézségeiben elveszíti lábai alól a talajt és bizony könnyebben nyúl az akasztó kötél, az öngyilkossághoz szükséges kés, gázcsap, méregfiola után, mint az, aki reméli, vagy féli a Másvilágot ! Az idegesség egyik gyakon oka továbbá az álmatlanság, amely modern korunk egyik eléggyakori kóros tünete. A legújjajbb nézetek szerint az alvást két fajtára oszthatjuk. Az egyik az úgynevezett lassú alvás, a másik az úgynevezet paradox alvás, amely az álmoknak van fenntartva és a pihenés számára a legfontosabb. A normális 7-8 órás alvási időszakon belül a lassú alvás időszakai hatsizcrhétszer cserélődnek fel. A valódi pihenést, amint azt kísérletileg bebizonyították, az ál I niodás hozza meg a paradox 1 alvás keretei közöt,t mig az úgynevezett lassú alvás nem igen pihentető. Ha nappal idegesek vagyunk, vagy teljesen kimerültünk lelkileg és testileg, akkor nincs jelen a paradox alvás és épp oly fáradtan kelünk fel reggel, mint amilyen fáradtan mentünk este lepihenni. vás időszakai a fennt említett hétről, tizennégyre, huszonegyre, stb. Négy-öt álmatlanul töltött éjszakát a szervezet azonban nem tud helyreigazítani, pótolni és ennek eredménye az egész életre szóló idegesség, amely étvágytalanságban, has és fejfájásban, hányingerben és hányásban, néha székrekedésben vagy hasmenésben, a munkabírás csökkenésében nyilvánul meg, valamint általános ingerlékenységben, ami néha lehetetlenné teszi az illető társaséletét. akár a családban, akár a munkhelyen, vagy máshol. Az egészséges embernek mintegy nyolc órányi alvásra van szüksége idegei regenerálására! Lehetne e problémáról még sokat irni, de informativ célokra azt hiszem elég volt ennyit is felhoznom. Hogy ne legyünk idegesek, éljünk racinálisam, aludjunk rendszeresen és eleget, altatók és nyugtatok nélkül. Szenteljük elég időt a sportolásnak, hobbynak, kerüljük a konfliktusokat otthon és a mun kahelyeken is és lehetőleg legyünk egymás nézetei, meggyőződései iránt nagyobb megértéssel, ne igyekezzünk az éppen aktuálissá vált nézeteket másokra ráerőszakolni minden áron és gondoljunk e helyen arra, amit Vrolik mondott, aki igazán nagy tudós volt: “A ma tévedése, a holnap Igazsága és a ma Igazsága a holnap tévedése! “Hagyjunk helyet életünk ben az egymás iránti nagyobb szeretetnek, megbecsülésnek, el ismerésnek és akkor életük bizonyára szebb és örömtelibb KARÁCSONYEST A TANYÁN Irta: MADARASSY LÁSZLÓ Régen volt, talán igaz se volt, hogy a kis Jézuska hozzám is eljött, a tanyára. Nagy dolog volt ez akkoriban, mert a repülőgép még csak a regényírók könyveiben járt, a vasútiból csupán a figyelmeztető tábla volt még a tanyáé: “Vigyázz, ha jön a vonat!”, az agyaggal töltött dülőutakon pedig nagy sarak, nagy havak idején kocsival is, szánkóval is kockázatos volt az utazás. Nem üres kézzel jött ám a Jézuska, mert hozott egy csodálatos alakú, soha nem látott, zöld fát, ami tele volt aggatva aranyos dióval, képeskönyvet egy öltözet ünneplő ruhát, egy pár ünneplő lakkcsizmát, amelyiknek ae orra szépen körül volt szegve sárgarézzel, egy magyarcimeres, piros huszárcsákót papirosból és egy igazi, kihúzható huszár kardot bádogból. Kakas Miska, a rossz májú juhászbojtár ugyan minderre azt mondta, hogy nem a Jézuska hozta, hanem Osuvári, az igáskocsis, aki még hajnalban elindult érte a városba és öreg estére hozta meg. Én azonban nem hittem Kakas Miskának, mert minden olyan rend kívüli, szép, ragyogó volt és a zöld fának olyan jó szaga volt, hogy az máshonnan nem, csakis az égből jöhetett. Az bizonyos, hogy nagy esemény volt a tanyákon a kis Jézus ajándékosztogató látogatása, hanem egyéb, ma már kiveszett, vagy elhalványult szőlész és kevesebb lesz az ideges kások tették mozgalmassá és emlékezetessé. A karácsony ünneplése már András apostol napja után megkezdődött, amikor is kopott ködmöneikben, és boldogtalan ember Világunkban. MUDr. Juhász István, Tiszacsernő. Ilyen esetben nem tesz jót a különféle altatók és nyugtatok szedése, mivel ezek csak a las sú alvást hozzák meg, de valójában lehetetlenné teszik az álmokat, a paradox, pihentető alvást. Ezért a legjobb az altatók teljes mellőzése és helyettük inkább forduljunk az esti sétákhoz, sportoláshoz (kerékpározás, torna, kocogás, séta), valamint a meleg és hideg zuhanyokhoz, szaunához, amelyek kellemesen előkészítik szervezetünket a fiziológiás, természetes és pihentető alvásra, amit semmivel sem lehet pótolni. Egy-két éjszakai álmatlanságot a szervezet azzal kompenzál, hogy a következő elalvásná! megszaporodnak a paradox alBoldog Karácsonyt és áldásokban gazdag ÜJévet kiván EUROPEAN MEAT & SAUSAGE tulajdonosa: PAMMER MiHALY családja és munkatársai vevőinek és barátainak. 533 Burrows Ave., Winnipeg. Manitoba Telefon: 586-2728 Szeretetteljes jókívánságait küldjük a Kanadai Magyar Újság szerkesztőinek, külső és belső munkatársainak. Isten gazdag áldását kéri a magyar betű harcosaira s további munkájukra. Miska bácsi. MAJTHÉNYI GYÖRGY ARANYMALINKÓ keserűség ült a helyére, mert el kellett panaszolnia, hogy milyen szerencsétlen fekvésű az ő kertje. A legnagyobb nyárban is csak félnapig kap napot s az egyik hegynek a csúcsa még délelőttönként is köiíbenjáratja rajta az árnyékát. A földje is márgás, kemény, akármennyit trágyázza. (Pedig: reggeltől estig mindig csak a földet túrja, javítja s már százhetven talicska földet hozott el az' erdőből. Ha szél, vagy köd van, .befedi a virágokat, a gyümölcsfáit ‘papírral .burkolja be, és mi az eredmény? Hogy a phlox elpusztul, a salvia alig arasznyi, némelyik mag még a trágyával melegített földből se akar kikelni, másik ellenben bokornyivá fejlődik, a rúdbeckiát például irtani kell ... — A veteményes kertről nem is szeretek beszélni! 'Földibolha, kukac, hernyó, tetü ... azt hiszem, az egész hatáihö. mind énhozzám jön. És az almafáim! Micsoda remek példányok pedig! . . . Teli is voltak virággal, és mégis, egy szem nem sok, de annyi s:e maradt ratjuk . . . Szerettem volna a virágokat gumiarabikummal visszaragasztani ... Ancsa jött, hogy a plébános úrnak ne tessék elmenni, a nagyságos asszony jobban van és beszélni szeretne a plébános úrral. — No, lálá, az előbb, meg all akartál küldeni! De csak egyszer hiányozzál a templomból, megmosson! a fejedet. Még ki se soimfordult a lány, mái- ott volt Dúsné. Az arca halaványnak látszott, de a szeme vidámságot mutatott. — De jó, hogy eljött, kedves főtisztelendő úr. ÍMár azon gondolkoztam, hogy én keresem föl magát. — Nagyon megtisztelő lett volna. — De most már mondja el előbb, hogy mi jót hozott. — Nem hoztam én semmit, sőt vinni akarok, kedves engedőimével, nagyságos asszonyom. És megint a kertjéről beszélt, a panaszainak neon akart vége szakadni. És hogy ő most már gnuppirozást tervezett. Már nagyjából kitapasztalta, hogy mely fajta virágok élnek meg az ő kertjében, hát azokat összeválogatta. Aztán bokrokkal akar kísérletezni. Látott a nagyságos asszony kertjében, gyönyörű fehér orgonát. Hogy szabad-e abból dugványvesszőket vinni? Abból a dupláiból1? Meg a japán birsből. Igazán nagyon köszöni, és ha valamivel viszonozhatja ... A bibiskusok is gyönyörűek. — 90 — ö mái- be is rajzolta a tervbe., hogy melyik, hol fog állami, és azt hiszi, hogy most végre eltalálta az igazit. Ezek megmaradnak. Hiszen itt a nagyságos asszony kertjében már akklimitizálódtak az itteni időjárásihoz .. . Ha szabadna, akkor mind a kétféle hibikus'ból kérne, a. fehérből s a lilából is ... Dúsné meg csak ütött a fejével: hogyne, hogyne, csak tessék — és: Oltóra nézett, hogy az megint nem tudta, hányadán is áll ezzel az aszszonnyal. Hiszen az imént még úgy tetszett, hogy meghal s most forgatja a fejét, mosolyog, a szeme csupa csillogás ... Nem, nem, ezt nem lehet megérteni. Amikor a plébános a legmelegebben hálálkodott lassan fölkelt, és észrevétlenül kiment a szobából, Dúsné, mintha csak erie várt volna, a mosolygás eltűnt az arcáról és szenvedőén ragadta meg a plébános kezét. ^ — Kedves főtisztelendő úr, mindent nagyon szívesen, de most engedje meg, hogy én is elmondjam a kérésemet. A plébános arcvonásai megint a szigorú embert mutatták. — Hogyne. Parancsoljon kérem. .......... .... — Erről a fiatalemberről van szó, — kezdte halkan. — Szorgalmas, tehetséges fiú ... a nagybátyja kérésére ajánlottam föl neki ezt az állást, hiszen szegény, árva, megérdemli a támogatást . . . — No és? — Valami változást veszek észre rajta . . . nem kedvező, sőt nem is kellemes változást .. . Én nem tudhatom a privát ügyelt, de a szememet se hunyhatom be ... És kérdezni, bizalmaskodni, vagy pláne oktatni — ez se vág a természetembe... — Hát miről is van szó tulajdonképpen? — Olyan nehéz ezt elmondani ... De hát kitől kérjek tanácsot, ha nem a főtisztelendő úrtól . . . — Kérem, kérem. — Azt hiszem, Oltó tanár úrnak most tanulnia kellene,, mert decemberben vizsgázni akar .. . Ideje vplna bőven, hiszen • csak délelőtt foglalkozik a gyerekekkel, az én francia óráim pedig . . . Ha hetenkint egyszer kentünk rá sort, — legyintet. — Szóval ideje volna, de úgy látom, valamit nagyon a szivére vett és nem,/tanul, hanem ... — Hanem? — Hiszen ez az, — s a karja megint görcsös mozdulattal — 91 -festett báránytól- süvegeikben rongyos csizmáikban megjelentek a tanyában a kántálók: surbankó-legénykék, rendszerint három-négy, hatalmas bunkós bottokkal, feneketlen mélységű szőrtarisznyákkal. Kik voltak, honnan jöttek, hová mentek, en 'bizony soha nem hallottam, de ma is fülembe cseng rekedtes hangjuk, amint vörösre fázott krccal beköszöntek a konyhaajtón: “Dicsértessék a Jézus Krisztus, meg hallgatják-e az angyali vigasságot?” Hát hogyne hallgattuk volna! Nem volt még akkor rádió, amelyik egész napon át szóval tartson bennünket. A kántálók előbb elénekeltek valami vallásos éneket, azután rágyújtottak a tücsöknek, meg a légynek lakodalmáról szóló tréfás dalra, hogy a végén elmondják jövetelük célját is: Rétes ide, rongyos, Kalács is, fonatos, Tyuk ide, búbos, Szép menyecske, piros: Hozd ki a garast! Garasnak akkor is szűkében volt a tanyák népe, ezért inkább egy karaj kényéi-, egy fonott kalács, egy falat kolbász, egy egy darab tojás', egy marék dió, vagy aszaltkörte hüllőt a kánlók tarisznyájába. Két héttel a kántálók után, úgy Luica táján, amikor a Lucaszele már be szokta rakni hóval a tányák ablakát, ajtaját, jöttek a ibetlehemes'ek. A betlehemesek már idősebb, katonasorban lévő legények voltak. Hármójuknak földig érő báránybőrsiubája volt. 'Subaszőrből való, hosszú bajuszuk, sza bábuk zsineggel volt felkötve. Fejükön magas, hegyes báránybőrsipka, amit mifelénk tatársipkának hivtak. Másik három legényen fehér ing, az egyiknek fején aranyos papirkorona. A subásak, bajuszosak, szakállasok voltak pásztorok, akik kezükben hatalmas bunkósbotokat tartottak. Az ingesek voltak az angyalok, akik közül a papirkoronás volt a vezérangyal, a másik kettő meg kezében vitte a nagy, fából épített, zöldre festett- tornyos beilehehemi istállót a fából szépen kifaragott Máriával, Józseffel és Jézuisikával. Még fából faragott pilu, szamár és bárányok is voltak a betlehemi jászol körül. Egész színház volt az előadásuk. De a legünnepélyesebb betlehemes játéknak is csak. az a köznapi vers volt a csattanója,. amit az öreg pásztor, a mindig tréfálkozó Makszus pajtás dönnögött el: Sürög-forog a gazdasszony, Hogy nékünk mit aggyon Pipiskedik mán a pócra, Hogy egy kebászt aggvon. Gazda nézi az erszényit, Hogy egy hatost aggyon. (Majd mentek tovább a másik tanyába, búcsúszóul ezt zengedezvén: Elindulának, El-bé-jutának, Szűz Máriának Jóccakát mondának. Ebben az időtájban, mi gyerekek már egész napra beszorultunk a 'szobába és a búboskemence egyhelyében, a korán leszálló esték félhomályában hosszú és gyönyörűséges meséket hallgattunk Kátenus királyfiról, Tündérszép Ilonáról, amikkel kukoricamorzsoló, tollfosztó cselédek egymást mulattatták. Ilyen szórakozások között érkezett el Ádám-Éva napja vagyis karácsony böjtje, amit onnan tudtunk meg, hogy az ebédnél savanyú tojáslevest, mézes mákoscsikot, vacsoránál kemélyre főtt tojást, olajjal niegöntött savanyukáposztát tá láltak. A szentestén azonban még a gyerekek között sem volt izgalom, legalább la nem olyan, amilyent napjaink jézuskavárása közben városi embernél, ifjúnál, öregnél egyaránt tapasztalunk. Mi, gyerekek, a szent estén is a tyúkokkal feküdtünk és az igazak álmát aludtuk már, mikor az öregek elővették az imádságos könyvet, a bibliát, vagy az uj kalendáriumot, hogy annak elolvasása mellett várják meg az éjfelet. A serdülüebb fiatalság, mikor elvégezte a ház körül, jószág körül napi munkáját, beiiit a tágtas konyha enyhelyébe és kártyázással, mesével, tréfával, hancúrozással csapta el az időt. A kártyázás ter.méseztesen dióra, mogyoróra ment, amit erre az alkalomra a gondos háziasszony még az ősszel elrejtett a padláson. Közben babonás dolgok is eszébe jutottak a nyugtalanabb elméknek. Például az, hogy az eladólány ilyen kor söpörje össze a szoba szemétjét, még pedig úgy, hogy a szoba négy sarkából kezdjen söpörni a közepe felé; mikor az igy összeisöpört szemetet kiviszi az udvarra, halgatódaon, hogy merről ugatnak a kutyák; ha messziről hallatszik, akkor távolról, ha közelebb, hát közelebbről fog jönni a kérő. A gazdának is ilyenkor kellett kimenni az udvarra, az eget kémlelni, mert az öregek tapasztalata után, de a százesztendős kalendárium szerint is úgy hitt-:, hogy amilyen idő lesz a következő év januárjának elsői hét napán. Voltak, akik a szent estére elkészítették a vöröshagyniakalendáriumat; tizenkét vö- i osíi a gym age re zd e t szép sorjában az ablakba állítottak és elnevezték őket a hónapok neveiről; azután mindegyikbe vizet töltöttek: ha valamelyikből reg^ gelre kelve kiapadt a vi!j, az azt jelenti, hogy a jövő esztendőnek az a hónapja száraz lesz. Mások annyi vízzel töltött fél dióhéjat tettek az ablakba, ahány tagja van a családnak és a dióhéjakat elnevezték a család tagjáról; akinek a dióhéjából reggelre kiapadt a viz, — úgy hitték, — annak a jövő esztendőben rossz sora lesz. Voltak aggodalmas gazdasszonyok, akik a szent estén mézbe mártott fok hagymával és dikógarazddel kedveskedtek a háznépnek, hogy ne érje őket se rontás, se betegség. Mikor elérkezett az éjfél, az öregek közül valaki fennhangon imádkozott, a gazdasszony forralt bort, kukoricateát kínált, mely után csakhamar elpihent a tanya. A szenteste békéjének boldogságával hajtotta fejét minden jó lélek nyugovóra. A legboldogabb volt a kísbéres, mert ő arra gondolt, hogy holnap kiálthatja magát kedvére és végire jól lakhat túróslepénnyel, mákosretesse', ka kastejjel sütött foszlós kalácséval . . . Ilyen volt a karácsonyest a tanyán az én gyerekkoromban. Azóta sok homok lefolyt az idő homokóráján, sok minden megváltozott a tanyán is. De én erről már nem igen tudok számot adni, mert a tanya csöndjéből korán elsodródtam a nagyváros zajába. Ne várja felhívásunkat— küldje be előfizetését honfitárs mielőbb! K ÖNYVSZEML E A hazáján kívül élni kényszerült újságolvasó és irodílo pártoló magyarok örömét szolgálja NEMESKÉRY LÁSZLÓ most megjelent: TALLÓZÁS AZ ÓHAZÁBAN cimü könyve. A századeleji életünkről irt egyszerű humorral fűszerese t “jóizü" történések megírásában elénk ttruló kismér tü képe —/egy délibábos érzést váltanak ki az olvasóbó1, — mert visszavezetik a “békebeli” ó-hazába. Igy a már lassan elmosódott hagyományos emléke'nk, — magyar életünk kedves szokásai — a levendula szagú vidéki p rt — újra élednek lelkiszemeink e ott. Mindez, a századeleji ember, ábrándos lelkivilágáról irt életképek, a történések eredeti valóságában tárják e én az a k r magyart, — aki méltóbb világot épi'ett magának cs k ze'e b állt az ót körülvevő természethez! A kenvv megrendelhető a szerzőnél: NEMESKÉRY LÁSZLÓ Auf der Wies 24. 4 C 2 0 LINZ Austria Ara: postaköltséggel: $5. — 1
