Kanadai Magyar Ujság, 1975. szeptember-december (51. évfolyam, 28-43. szám)

1975-11-28 / 39. szám

EURÓPA POGÁNYA! -! (Folytatás a 3. oldalról) perspektívájából nézve azonban az ok vérfagyasztóan világossá válik. Metternich a közelgő nagy vihart éppen úgy érezte, mint Széchenyi és éppen úgy in­­szomniázott miatta. Széchenyi népét, hazáját féltette egy 'eset­leges magyar forradalom utáni vérfürdőtől — Metternich pe­dig attól félt, hogy ez a bizo­nyos forradalom nem Magyar­­országon, hanem az megelőz­ve (!) Ausztriában fog előbb ki­törni, amint ez pontosan igy be is következett. Budapest a bé­csi forradalom hírére jött lázba. Metternichnek tehát a magyar forradalom elfojtása nem volt érdeke, ő Ausztriát, a Habs­­burg-német birodalmat féltette egy esetleges ottan kitört for­radalom' utáni széteséstől. Ha már jönnie kell annak a forra­dalomnak, jöjjön Magyarorszá­gon, — amitől majd jogait és alkotmányát a forradalom leve­rése után “büntetés képen” el lehet rabolni és területeitől majd meg lehet fosztani. Ugyan ez a magyar nemzeti és társa­dalmi felkelés — mintegy vii­­lámháritó — volt hivatott a revolució veszélyét Ausztriától elhárítani és az osztrák patrió­tákat egyesíteni a Habsburg­­német birodalom megvédésének AZ ELYARAZiOLT IANiA IRTA: SELMA LAGERLÖF Ha falusi emberekről hallok, régi történet jut mindig eszem­be. Paiasztasiszonyról szól, aki kiment reggel a karámba, íhogy megfejje a teheneket. De ami­kor nem találta az állatokat a szokott helyen, ajhol reggele n­­kint már várni szoktak rá, be­ment az erdőbe, hogy megke­resse őket. ás eltévedt ott. A pai asztasszony aznap már ottnon iis rosszkedvű volt és amikor nem találta a teheneket, rosszkedve még inkább fokozó­dott. Mialatt a bozót közt és sáriban bukdácsolt, kutatva a tehenek után, arra gondolt, mennyi vesződséggel van teli az ő élete és nincs semmi kilá­tás arra, hogy a sorsa valaha is jobbra forduljon. Szereti az urát, az igaz, de jól látja azt is, hogy agyomdolgo­­zott, öregedő ember már úgy, mint ö maga is az. A majorsá­got is szereti, természetesen, hiszent ott született és abban nőtt fel, de mégis be kell valla­nia, hogy kicsi éís jelentéktelen gazdaság ez és össze sem lehet hasonlítaná azokkal a szép, tá­gas paraszt tanyákkal, amelyek ott lent a faluban, a templom körül vannak. Az ő tanyájuk mélyen bent van az erdőben, e­­gész héten lelket sem látni itt a háziakon kívül. Ami pedig a cselédséget illeti — nem mond­ja, becsületesek — de mégis lusták és hanyagok azok is. egytőil-egyig. Amikor aznap reggel feléb­redt, meg is mondta az urának, milyen jó lenne eladni ezt a ,gaz­­doságot, amely olyan messze bent fekszik a vadonban és mi­lyen jó lenne venni helyette lent a faluban egy házat, ahol köny­­nyebben megélhetnek. De az ura hallani sem akart erről a tervről s ez őt igazán elkeserí­tette, mert úgy érezte, neki van igaza. Ment, ment most az erdőben, bosszúsan, töprengve, izgatot­tan és elkeseredve. (Egyszerre, ahogy felpillantott, hirtelen megállt és szétnézett. Megliök­­kenve érezte, hogy mo.s,t meg­történt vele az, amitől már gye­rekkor a óta félt. Keserű gondo­latai közt elfelejtette figyelni az átjelzéseket, nem vigyázott a kanyargósi ösvényekre s most egyszerre csak nem ismeri ki magát az erdőben, nem tudja, hova és merie jutott. Előtte ma­gas fenyőfa állott, ismerősnek tűnt, de nem, mégsem lehet is­merős, mert ez a fenyőfajta csak egész bent az erdőben nő. Ilyen messzire gyalogolt volna? Hallgatódzott, nem hallja-e te hénkolomp csilingelését, vagy pásztortülköt, de csak a mada­rak csicseregtek az erdő mély csöndjében. Leült egy kőre mélységes ije­delemmel. Eltakarta kezeivel a szemét, hogy ne lássa az ijesztő i az érdekében. — Pentosan ez történt u.i. — A 19-ik században a magyar szabadságharc leverése után in­dult meg az utolsó lépés, a nagy ennekszáció, “Drang nach Os­ten” kultúrális téren való elő­készítése. Az idők megváltoz­tak, nem volt többé elég a pá­pának az előzetes beleegyezé­sét biztosítani népek kiirtására, vagy államuk elfoglalására. Ki­alakult időközben valami, ami azelőtt nem volt: világközvéle­mény. Ezt kellett most tehát megnyerni, vagy legalább is előkészíteni a nagy germán an­­nafcszációra. Cikkek, folyóira­tok, “tudományos” és népszerű könyvek árasztották el a vilá­got, Európát és Észak-Amerikát elsősorban Herr Professorok tolláiból. Ezekből nyíltan, vagy burkoltan az a vélemény ter­jedt, hogy Kelet-Európábán, igy Hazánkban is nincsen semmi értékes, amit ereditileg tulaj­donképpen nem egy német em­ber tett oda. — Az egész Kelet- Európáért, nem érdemes törőd­ni, az csak egy nyűg a civilizált nyugati ember nyakán, és oda valakinek végeredményben be kellene menni “rendet csinálni”. De milyen a sors iróniája? Jóllehet a németség verejtékes szorgallommal vetett, mégis va­laki más, a szovjet-bolsevizmus, magányt, de ez :sem segített, szive erősen dobogott, a félelem tol vad gondolatai támadtak. Annyit hallott már emberekről, akik elpusztultak ebben az er­­douen, miután napokig és 'Lete­kig bolyongtak benne. Egyik­nek mái csak a holttestét talál­ták meg. De nem volt türelme itt ülni még addig sem, míg megnyug­szik kicsit és ismét gondolkodni tud, hanem tétován felugrott és vergődő szivvel, a rémülettől elvakultan ment tovább, mindig beljebb és beljebb az erdőbe és kereste a helyes utat. Már néni is gondolt aria, hogy a tehene­ket megtalálja, már csak az volt minden vágya, hogy vala­miképen ő maga hazataláljon. Nagyon soká bolyongott, igy, már fogalma sem volt, merre jár, amikor egyszerre körülötte az erdő. A sűrűség hirtelen vé­get ért. Tisztásra érkezett és a­­nictt lent, a tisztás végiében, hatalmas,, szép parasztgazdaság áilt előtte. Mikor meglátta a tanyát, meghöhken és megállt. Úgy tudta, hogy ezen a vidéken nin­csen más tanya, csak az övéké. Az tehát, amit itt lát, csak lá­tomás lelhet, álomkép. Ez pedig rosszabb minden­nél. A szellemek megbabonáz­ták a szemeit. Valami megma­gyarázhatatlan szinte húzta őt az elvarázsolt ház felé, mert úgy tűnt, ilyen szépet még sohasem látott. A lakóház u­­gyan régi volt, de erős építke­zés-, az istállók és karámok pe­dig olyan hatalmasaknak tün­tet, hogy akár egy faí|u számá­ra is. elegendőek lettek volna. — Amellett, mintha ugyan olyan lenne minden, mint ná­lunk otthon — gondolta magá­ban. — Csak százszor nagyobb és szebb, mint a miénk. Persze, a szellemeknek nem kell a pénz re nézni. Ha nem lennék elva­rázsolva s a szemem tisztán lát­na, bizonyára az egész gyönyö­rűségből egy hangyaboly ma­radna csak vissza. Visszament az erdőbe. Mere­dek lejtőn mászott fel és szir­tes hegyoldalon ereszkedett le, de nem találta sehol az utat, nem látott szénégető tanyát, favágó kunyhót, vízesést, sem­mit, ami útmutatóul szolgálha­­, tott volna. Úgy érezte, mintha hatalmas, zöld tenger mélyén járna, ott kell mennie mindad­dig, mig a zöld hullámok végül felcsapnak körülötte és elnye­lik. Ahogy igy ment, ment, egy­szerre csak visszaérkezett me­gint arra a tisztásra és meglát­ta ismét azt a szép nagy házat. Fehér függönyök voltak az ablakokon a a ház sarkánál al­mafa állott. Pirosra volt festve a ház és szép fényes volt, úgy világított a zöld háttérből, mint ahogy nyári éjszakán villognak a szentjánosbogarak az útszéli mesgyén. Most olyan közel volt a ház, hogy azt is meglátta, milyen szép rendben van tartva ott minden. A szémakazlák és fa-i illetőleg pánszlávizmus aratott. Hát erre ki gondolt volna? Ugyebár ez felháborító. Mi ma­gyarok gondoltunk erre, és ma­gyaráztuk is kézzel-lábbal, aki­nek :csak módunkban volt, de hasztalanul, Külliépvis életünk, ugyanúgy mint a lengyeleknek nem volt, és igy a történelem­­hamisitó, nemzet és fajgyalázó kampányról tudomásunk sem volt, egészen az első, de még­­inkább a 2-ik világháborút kö­vető időkig), amikor is már .késő volt, mert hazánkat elvesztet­tük. — -Hogy a yaltai és pots­dami értekezletek Keleteuróipá­­ra végzetes döntései, már egy ellenségesen közömbös világ süket füleire találtak, az. az “alapos” német előkészítő mun­kának volt jórészt az eredmé­nye. “Mit számit ki megy oda be, fő, hogy valaki rendet csi­náljon”. Keletnémetország te­rületeinek elvesztésével, Német­országra saját ármánykodásai­nak a következménye sújtott. Természetesen ők ordítanak leg hangosabban. * * Mikor a német csapatok a 2-ik világháború idején Orosz­országban előrenyomultak, Uk­rajnában és fehér Oroszország­ban a nép virágcsokrokkal és gyertyával a kezükben váita őket, mint a sztálini, bolsevista pokolból! őket kiszabadítani fo­gó nyugati, 'civilizált, kultur­rakások szépen, rétegesen vol­tak felrakva; és a szép utak nyílegyenesen futnak a földe­ken át. Bekerített meaő.s.ég'en erős, jól táplált kis lovak legel­tek — ép olyanok, amilyeneket ő kívánt mindig 'magának. Minél jobban nézte a bűbájos képet, annál jobban tetszett neki: — Oh, bárcsak a .miénk le­hetne ez a tanya! — gondolta. — Milyen szívesen élnék itt! Ez is kicsit magányosan fek­szik, de viszont olyan szép ott előtte lent a tó és a ház mögött a hegyek. — Az az ember, aki most a karámba megy a lovakért, az a parasztgazda lesz, — gondolta. — Nem is láttam még ilyen ha­talmas, erős embert! De legjobban megdobbant a szive, amikor meglátott egy csorda tehenet, amely éppen akkor jött ki az erdőbőil ési a kerités felé tolongott. — Ezek elvarázsolt tehenek, rögtön látni — mondta. — Hosszú a testük, feszes a tő­­gyük és égővörös színük van. Ez lehet csaik öröm, ilyen tehe­neket fejni. Vájjon mennyi te­jet adnak? — ÉS; megint érez­te, mint előbb, azt a vágyódást, hogy odamenjen a házhoz és megfejje ezeket a hatalmas, szép teheneket, aztán körülnéz­zen, hogyan is lehet berendezve egy ilyen gyönyörű majorság. Küzdött egy darabig elfogó­dottságával, aztán mégis elin­dult az elvarázsolt ház felé. Amikor a kerítéshez éi t, azok a szép tehenek feléje fordultak, barátságosan felé bőgtek. Meg­állt, hogy jobban megnézze őket és erre a vezető tehén száját az asszony kezéhez nyom ta, mintha már megszokta vol­na, hogy ebből a kéziből jó faia­tokat szokott kapni. Izgatottan rászánta magát, hogy megnézi, vájjon nem az ő tehenei ezek? és most felismer­te őket, mindegyiknek még a nevét is tudta. Hát hogy jutottak az ő tehe­nei az elvarázsolt tanya kerí­téséhez? Ebben a pillanatban kinyílt a ház ajtaja és egy kisleány sza­ladt ki rajta. Szőke, hosszú haja volt, kékmintás kartonrulhája és mezítláb: volt. Ráismert: ez az ő kislánya. Benyomta a ke­rítés ajtaját, karjaiba kapta a gyereket és magához szorította. — Te az én kislányom vagy, de hogy kerülsz te ide? — kér­dezte. A parasztasszony zavartan és tanácstalanul állt ott és nem: értette az egészet. A kar­ján ülő kislány kezdte anyja haját simogatni. A fejkendőjét feltolta, a kendő lecsúszott egé­szen az asszony nyakába. A kis­lány látta, hogy az anyja nem olyan, mint rendesen, mint más kor. A kendőcsomó kioldódott s a keszkenő a gyerek kezeiben maradt. — Várj csak egy kicsit, — mondta az asszony — fordítsd a kendőt a másik oldalára, mi­előtt felkötöd megint a fejem re. nemzet katonáit. Hittek a Nyu­gatban, amit Németország a szemükben képviselt. Sztálin és a bolsevizmuis. végérája ütött, de a németek süket füleikkel nem hatották meg. Rúgással, élieztetéssel, faluk kiirtásával válaszoltak történelmi tradíció­jukhoz híven sajnos — s ők csodálkoztak legjobban, mikor az igy ellenállásba kényszeritett 70 milliós nép guerillaháborúva 1 válaszolt. Sztálin és komisszár­jai megkönnyebüiten sóhajthat­tak fel, a legnagyobb' veszély el­múlt. Azóta a Nyugati Világ sok­szor kérdezte hitetlenkedő fej­­csóválással: “Hogy lehet az, hogy az orosz nép annyit tűr és nem lázad fel”? Vájjon miért? Mert nincs mit várjon a Nyu­gattól,mert. Nyugat ott járt, és bemutatkozott. Az ő szemük­ben a germánszkik élvonalbeli európai kudtúrnemzet voltak, s ha azok olyanok voltak, milyen lehet a többi? (Folytatjuk) Magyar Hanglemezek tí-TkACKES ÉS CASSETTc. TAPEK Legolcsóbban, legnagyobb vá'asz­­tékban kaphatók. Kérje ingyenes lemezárj.gyzékünket. Szappanos Record Shop 3040 East 123 St., Cleveland, Ohio. 44120 U.S. Telefon: (21a) 561-5524. Arra gondolt, hogy ez hasz­nálni fog, ez máskor is siegitett, ha valami baj érte. S amikor a kendő újból a fejére került, egyszerre csak meglátta a sze­gény eltévedt asszony, hogy hová jutott. Ott volt a házinál, ahol szüle­tett esi felnevelkedett. Már e­­lőbb is ott volt előtte, de ak­kor meg volt babonázva és e­­zért nem ismerhette fel. Állt a gyermekkel a kai ján és körülnézett, Tényleg, milyen szép és hatalmas ez a tanya, ha idegen szemekkel nézi az em­ber. Most látja, nincs az egész vidéken hozzá hasonló. És ezt akarta ő otthagyni! Odament az urához és elme­sélt neki mindent. A gyereket nem engedte ki a karjai közül. Mintha hosszú távoliét után az urát és gyermekét uj.;a vissza­kapta volna — úgy érezte. — Nem volt ez gonosz va­rázslat, mely játékot űzött ve­led — mondta csendesen az ura. — Bizonyára sok más em­bernek is jót tenne hasonló él­mény. Mert nem tudjátok, mi­lyen az otthonotok. Először vi­lággá kell mennetek és több­ször is eltévednetek, m%. olyan szemmel tudjátok nézni, amely felismeri az otthon minden ér­tékét. —Igazad lehet — mondta az asszony. — Még az a jó, hogy nem tévedtem el jclbban és vég­re szerencsésen hazataláltam. A méllóságos úr hasa (Folytatás a 6. oldolról.) bein úszkáltak, a viz alá buk­tak és, úgy röhögtek. Mindenki kacagott, csak a méltöságos nem, s ennek az lehetett az o­­ka, hogy a többiek látták őt, de ő nem láthatta önmagát. Egy darabig vált, fegyvertár­sakat keresve a jelenlevők kö­zött. Miután nem lelt senkit, még egy villámló tekintetet lö­vellt az úszómesterre s újra megállapította — Örült, őrült. Azzal sarkon fordult, kabin­jába rontott, sebbel-lobbai fel­öltözött. Már künn járt a tele­pen, mikor egy kisfiú léleksza­kadva futott utána. Virágcsok­rát hozta. De ő nem fogadta el. 'A szállóban fizetett, csomagolt s azonnal kihajtatott az állo­másra. A legközelebbi vonat csak egy óra múlva indult. Addig ISKOLÁBAN irta: Szenderkényi Anna. I klárika felkelt a keskeny is­kolapadban, mutató és közép­ső ujját feltartotta és halkan mondta: — Tanító úr, kérem. A tanító: úr szigorú ember volt az iskolában az ő szemé­ben az egyik gyermek annyi, mint a másik. Mégha a saját gyermeke volt is. Márika a sa­ját gyermeke volt, azéit úgy mondta ő is: “Tanitó úr, ké­rem”. A nagy fekete falitábla előtt á hirtelenszőke Asztalos. Péter sápadozott. A tanitó úr felkért a nelyéről, lelépett a dobogóról közeledett Asztalos Péterhez. Márika most már hangosab­ban mondta: — Tanitó úr, ké­rem. — Mit akarsz, nincs időm. — Tanitó úr, kérem, — ismé­telte Márika, én bocsánatot ké­rek, én nem akarok rosszat és ón bocsánatot kérek, de — itt elakadt a szava, mert közben mennydörgött a tanitó úr hang­ja: — A szó olyan, mint az ugató kutya. Sokszor akkor is harap, amikor nem gondolod. Elégszer mondtam miár. A tanitó úr már ott állt az Asztalos gyerek "előtt és fel­emelte a kezét. Márikának csattant a hang­ja: — Csak azt akarom mondani, tanitó úr, kérem, azt akarom mondani, hogy édesapám most igazságtalan! Az iskolaszobában az ablak ! j ilíí 'Ül KERESKEDELMI OSZTÁLYUNKNÁL KAPHATÓ KÖNYVEK: Angol nyelvtan és Beszélgetések ..................... $ 2.03 Ágoston Ede; Fény és árnyék (versek, elbeszélések) ............... ....... $ 3.50 Baráth Tibor: A külföldi magyarság ideológiája $10.00 uerczy József: turőpa felszaoaditása ............... $ 3.00 Galgóczy János; A Sumir kérdés ..................... $ 8.2o oundel Károly: Hungarian Cookery (magyar receptek, angolul) .................. • $ 3.70 Juhász József: Idegen partok között (elbeszélések) ......................................... $ 5.00 Lajossy Sándor; Lidiké (regény) ........................ $ 2 00 Hol van a nyár? ...........................$ 3.00 Szeretlek Hazáapi (versek) . . . .$ 3.00 Medical, nuclear and Literary index ...................$ 3.00 IVÍarai Sándor: Rómában történt valami (regény) $ 6.00 Miska János: Legjobb elbeszélések angolból $ 3.00 ’’ Egy bögre tej (elbeszélések) ... $ 4.00 Muzsi Jenő: öt könnycsepp (versek, elbeszélések) ................................ $ 2.60 Nagy István; A fenségtől a hallja kendig (elbeszélés) ............... $ 3.00 A. N. Nyerges: Poems of Endre Ady................... $1.0.00 Paula Néni Szakácskönyve (amerikai mértékkel) $6.50 Ravasz László: Uj Szövetség (vászonkötésben) $ 5.00 Rába Margit: a rettenet évei (regény) . ... $ 3.00 Rúzsa Jenő: A kanadai magyarság története . . $ 5.00 Sárvári Éva: Kigyúlt a fény, (regény) .. . . $ 4.00 Somogyi: Szumirok és magyarok .... ......... $ 8.20 Székely-Molnár imre: Az Apostol és a Paradicsommadár . . $ 6.00 Szirmai Endre: Mindenütt és Sehol (versek) . . $ 2.00 Szirmai E.: Medical, Nuclear and Literary Index i.N.E. London, Bromley, München a. Stuttgart, 1974. Ára kan. dollárban $ 3.00 Vaszary Gábor: Hárman egymás ellen (regény) $ 5.50 ” ” A nő a pokolban is ur " $ 5.50 >* ” ö ” $ 5.50 Julianna C. Tóth: Sing out Go (Hungarian Folk Songs) ........... .......... $ 1.50 Rendelését küldje (darabonként) 30 cent szállítás és csomago­lási költség hozzáadásával Money Order-ban. Magán-csekkekhez is cent “bank exchanae'M kell számítani. K. M. U. KERESKEDELMI OSZTÁLYA 210 Sherbrook Street. Winnipeg, Manitoba, R3G 2B6. r rr^~-~~rirrT-~«”M6iiii n iíiiiiiii lll■^,,llllllrmwr^^Hiaw^M^gTM' Winnipc-, Man. 1975. nov. 28. 7 füstölt egy pádon és ásitozott. Vett egy újságot, olvasni pró­bált, de nem érdekelte. Fölkelt, ide-oda járt. Ráállt egy mérleg­re. A gép kartonlapra nyomtat­va dobta kezébe hiteles testsú­lyát: 97% 'kiló. Rossz a mérleg — gondolta. — Kisétált az ál­lomás elé. Ott ráállt eigy másik mérlegre. Az 99 kilót mutatott. Mégis csak a másik a jobbik, — gondolta. — Lassan vissza­ballagott az állomása a. Unalmában elhatározta, hogy megebédel, pedig még d-d volt. Reggelire csak üres teát ivott, tegnap este csak főzelé­ket vacsorázott, kenyér nélkül, hogy fogyjon. Most paradicsom levest evett, galuskával, rosté­lyost, — ennek a levét kimár­­togatta három darab puha ke­nyérrel, — diósmetéltet és sza­mócát tejszínhabbal. Két korsó jéghideg sört öntött le utána a io. kán. Füstbokrétásan, hetykén rik­­kantgatva robogott be a buda­pesti gyors.. Fölszánt egy első­felé húzódó, szivárványosan tűn döklő poroszlop felemelte a fe­jét egy pillanatra, de utána míngyárt egy egérlyukba is el­bújt volna. Szemlbenállt egy­mással a tanitó úr és Márika. — Úgy, igazságtalan? ÉSs ezt te mondod. És miért voltam én igazságtalan? — Mert nem az Asztalos 'gye­rek kezdte a verekedést. — Amikor én bejöttem a tan­terembe, kit találtam én a har­madik pad előtt, úgyhogy a má­sikat a pádhoz szorította? Erre felelj! Márika rendületlenül állta az apja tekintetét: — Az igaz, hogy az Asztalos gyereket — válaszolta, de nem o kezdte. Az a bűnös, aki kezdi! — Ki a bíró itten, ti fogtok itten bíráskodni? — De az Asztalos gyereknek az anyját csúfolta a Bordás Pis­ta! A tanitó úrnak a hangja meg- i cinegeit:— (Jgy, az anyját, azt mondod az anyját és mivel csú­folta? Az Asztalos gyerek .resziketős hangja szólt közbe: — Mindig azt mondja nekem, — panaszkodott bele a nagy csendességbe, — hogy az apám veri az anyámat. Az én anyám­ról ne mondja senkii. Az Asztalos gyerek hegyes kisi arcán idegesen mozgott a barna szeplő. A szeme fájdal­­nios-haragosan cikkázott a szép lő fölött. A száj,aszóiét harap­­dálta, mert nem akart sírni. Ott állt a fekete tábla előtt, pellen­gérre állitva az anyjával együtt. — Menj a helyedre, mondta a tanitó úr, vedd elő a rendes foglalkozást. Te pedig, te ha­szontalan, semmirevaló, te Bor­dás gyerek, te vigyázz magadra, neked rossz véged lesz, mert aki nem tiszteli a más anyját, az a magáét sem tudja tisztel­ni és aki az anyját, apját nem tiszteli, az nem ember. Te pedig, te leány, te IMárika, veled majd otthon beszélek erről, ment te már nagyon is sokat mersz ... Kicsengetés után az iskola e­­lőtt megállt egy pillanatra be­szélgetni Márika és az Asztalos gyerek. — Pedig veri . . . Tegnap es­te is odavágta a falhoz— mond­ta a fiú. A hangja mélyről jött, reked­ten szakadt ki a torkából, az or- , rahegyén a szeplő reszketett. Nagy gömbölyű könnycsepp gu­rult le rajta. Még álltak egymás mellett egy darabig. Márika nézte, hogy az Asztalos gyereknek a szá­­jaszéle lefelé görbül és olyan árok van mellette, mint a falu öregjének, Pinicés gazdának. Annyi volt a különbség, hogy a Pincés gazdáé, mármint az á­­rok a szája mellett, sokkal mé­lyebb volt, mint az Asztalos gyereké. Azután elindultak mind a ketten hazafelé. Az Asztalos gyerek a kerten át haladt, mert ott laktak a Koleiás temető mellett, a fehérre meszelt kuny­hó előtt egy asszony állt, ba­boskék szoknyában. Meglátta a közeledő gyermeket, felemelte a karját és integetett neki. Az Asztalos gyerek nagyot kurjantott. — Jövök már, édesanyám. Futóra vettö a lépését. Újból kiabált. — Mit főzött ebédie, édesanyám? yjiO/u l,CVL^'U. UCVCUClltJ 'BÜX-bátját, inert pokoli hőség volt és inge csuromviz. Alighogy le­ült, kopogtak fülkéjén. A ka­lauz a jegyét kérte. Foikxifutatta állandó szabadjegyát. Aludni szeretett volna, de nemsokára ismét kopogtak. Az étkezőkocsi egyenruhás alkalmazottja je­lentkezett. — Társasebéd kezdődik, — darálta. — Részt méltóztatik venni? A miéltóságos töprengett — Nem mindjárt válaszolt. Úgy rémlett, mintha fontos érveket és ellenérveket vetne latba. De aztán megadóan és alázatosa. ■ bólintott. Az alkalmazott átnyúl* otta - bédszelvényét s eltűnt. A méltóságos törölgette ve­­rejtókes homlokát. Sóhajtott egyet. Fölkelt, magára vette kabátját s az étkezőkocsd felé igyekezett, hogy ott jó helyet biztositsan magának, lehetőleg az ablak mellett. — — Héjjábafőtt krumplit, é­­desfiam. — Az jó lesz, édesanyám. Van-e hozzá aludttej? — Van, fiam, egy bögrével. Az asszony befordult a ház­iba, a gyerek tovább futott, azt gondolta magában, hogy az ő anyja a legjobb asszony a vi­lágon. Tűnődött, ugyan miért velri meg az apja. Elhatározta, hogy ezentúl is úgy viselkedik idehaza, mintha nem is tudná, hogy veri ... ni a iránira kerítés (Folytatás a 2. oldalról) — Holnap lebontjuk a keil­test. — Én miattam ott állhat az most akár Ítéletnapig. — Két hét múlva megtartjuk az esküvöt, hogy az első kihir­detés se vesszen kárba. Ezzel Magda és Mihály kezet fogtak és úgy kibékültek, mint­ha semmi sem történt volna. A plébános épen ekkor lépett be az ajtón és ijedten állott meg a küszöbön. Azt hitte, hogy a két peres fél most akar össze- i gabalyodni. Mihály azonban sie tett megnyugtatni őt, vidáman mosolyogva mondván: — Plébános úr elintéztük a dolgot. — Hogy-hogy édes fiam? —• kérdé a plébános csodálkozva. — Hát arra gondoltunk, hogy­ha már ennyire vagyunk, hadd menjen a dolog a magia útján, a hirdetés legyen érvényes. — Hogy és mikép? -— kutat­ta tovább a plébános szinte me ; rőkönyödve. — A Magdussal meggondol­tuk a dolgot és holnap jövünk jegyesi oktatásira. A plébános erre hangosan fel kacagott és .nyomban egy liter badacsonyit hozatott fel az e jegyzés megpecsételésére. — Két hét múlva kettős lakó - dalom lett a faluban. Peti Mi­hály vette Magdát, Karikás Pé­ter pedig Bársony Pannát. A lakzira hivatalos veit az égé, z falu. Idővel elült a sok pletyka is. Miskából és Magdából o.yan boldog házaspár lett, mintha a a a fránya kerités sohasem állott volna ott a kettőjük udvara kő • zött. Nincs is annak ma már hire, hamva, de pereskedésről S'em lehet hallani közöttük so ­ha. A két udvartérből egy lett, de tágas, amelyen ugyancsak elfér- a nagyszámú majorrá no meg az a hét apró gyerek is, akik napestig >ott hancurozn a boldog házaspár kölcsönös szieretetének zálogai gyanánt. Mikor Tita Pali évek .múltán látta, 'hogy fuirfagos cselveté - sével mennyi szerencsét hozoit, szinte akaratlanul Mihálynak és Magdának, egy szép napon be­állított hozzájok óig elárulva el­követett csalafintaságát, tartot­ta a markát a megérdemelt bor­ravalóért, miután a lakodalmon annak idején nem mert megje­lenni. Mihály gazda meg is ju­talmazta őt elég bűsásan, Mag­da asszony pedig, miután, alapo­san, de inkább tréfásan, mint komolyan megmosta a fejét szegény bűnösnek, a gazda bor­ravalóját megtoldotta egy h - talmas füstölt sonkával.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents