Kanadai Magyar Ujság, 1975. január-június (51. évfolyam, 1-26. szám)
1975-03-07 / 10. szám
T MIKOR FIVEREK EMLEKEZNía IRTA* MAGYAR GYULA ]Saéj> vasárnap déliután volt, úgy estaihonyatban ihajtö. A tér mféíszetnek szabad, nagy templomában, minden elcsendesedett, csak a távoii Tisza folyó morajlása hangzott, miut lorg-óna zúgása s csak egy-egy fülemüle nótája iszólait meg néha, mrntlha az orgona zúgását énekes zsolozsmájával kísérné. A nap nyugvóban vout s aranytüzben égő súgárkévéi íagyogová festetüélk a fehér felhőszárnyak széleit. A cserépzsindelyes, tiszta, szép tanyaház előtt a nagy körtefa bontotta ki árnyékát. A fa alatt (kerek koasztal, s a kőasztal mellett fatörzsebbőli kivájt székek voltak. Az asztal mellett két ember foglalt helyet. Az. egyik simára 'borotvált arcú,’feketehajú, nyílt tekintetű ültéioen is sugárnak látszó férfiú; a másik őisizbecsavarodott, feip-erzselt arcú, ráJcosbőrü, beesett, fénytelen szemekkel és: e szemeknek bágyadt, réveteg tekintetével. Amint az árnyék elhúzódott a körtefa lombjait ingató fuvallat folytán az asztal mellől, látni lehetett, 'hogy az idegen öltözetű embernek csak f'áülába volt. Azaz, hogy az egyib lába fából volt kifaragva. A fiatalabbik z,öld cserépkorsóbói bort öntött a két pohárba s kínálta a másikat:: — Igyál, édes öcsém.! Ittak és ismét elmerengtek egy ideig szótlanul, némán; szín te hallgatva az esti lepkék szárnyainak szelíd zümmögését, Végre ismét az előbbi férfiú szólalt meg: —Emlékiszel-e, (Sándor, 'hogy akkor is ilyen szép vasárnap volt. Szép nyári délután. Kimentünk a nagy Cseresbe s ott ráakadtunk egy mókus fészkére. Te felmásztál a fára a fészek líez s abból kidojbláltad az apró ids mókusköüy köket? Bmlébszel-e, hogy az anyjiuk, hogy védelmezte a kis fiait? Még bele is harapott az egyik ujjadba. A néjgy kis mókusfiók k,özül kettő a magasból zuihantában agyonütötte magát, kettőt diadallal vittünk haza a sapkáinkban! Emlékszel-e, milyen furcsa sírással kisért bennünket az apa- és anyamőkus; egészen idáig, s még itt is felmásztak, ugrottak erre a vén körtefára s ott olyan szomorúan néztek ránk, .zokogtak fiaik felé. iS emlékszel-e, hogy (szegény 'jó anyánk nagyon, de nagyon megsajnálta őket is eleresztette velünk a kis mókuiskölykeket (me lyekkel ugrálva meneküilt apjnk, anyjuk) és azt mondta nekünk: — Ha az én gyermekeim közül csak egyiket is elrabolná valaki én tőlem, a szivem hasadna, a lelkem szakadna meg utána! — Emlékszem, János bátyám! — mondta az ősz, féllábú ember, miközben könnyek csordultak szemébe. — Hát arra emlétestzel-e, Sándor? Akkor is vasárnap délután volt. (Szép nyári vasárnap délután. *A -falúbleli asszonyok, leányok ott fürödtek a füzesek alatt a patakbán. És mi akkor a te tanácsoura a patakba ömöltünk, vagy három zsák íürészpoit. A könnyű teher a hullámok vígan vitték lefelé, mintha ez valami szennyes habáradat lett volna. És mikor ez odaért a vidám fürdőkhöz a viz (hátán, mikor ruháikra tapadt, emlékszeme micsoda sikoltozás támadt? Mi ketten majd megpukkadtunk nevettünkben. Aztán emlékszel-e, mikor a boldogult apánk előrohant a nádpálcával és ránk rivalt, hogy .hát mindgyárt, de szörnyen agyoíivág bennünket? Emlálkszel-e, hogy lett is volna a verésből valami, ha édesanyánk a két gömbölyű fehér karjával át nem öleli az édesapánk nyakát s olyan szépen, lágyan hizelegve nem könyörög neki: — (Ne bántsd szegényeket! Hiszen még gyermekek. Aztán te sem voltál .különb úgy gyermek korodban! — Emlékszel, János — -szólott a féllábú, aztán koccintottak!, ittak és folytatták. — Hát arra emlékszel-e, (Sándor, mikor ágyút csináltunk a kivágott bodzafa-törzséiből s megtöltöttük azt az édesapánktól elcsent .puskaporral? Aztán emlékszel-e, hogy a faágyút odaszoritottuk a két egy tőtől való fűzfa közé s nagy, nehéz köveket raktunk föléje. EmM'kszel-e, hogy szepegtünk, mikor petroleumos madzagot tettünk az ágyú oldalába fúrt serpenyőlyukhoz és azt meggyu jtottuk ? Jó messze szaladtunk, mikor az ágyú elsült, szétrobbant. Emlékszel-e micsoda rettenetes rob 'bánás volt az?! Mi a földre vágódtunk. A iház ablakai megrepedeztek. A felvágódott fa- és kőtörmelékek a csirkéket, kacsákat agyonverték. A fél falú kiszaladt. Mi magunkhoz, tié'rve, a Cseresbe menekültünk s én az egyik, te a másik fa tetejéről. lestük, hogy most mi történik? Este lett. Eéltünk és reszkettünk. Éjfél is lett és akkor az erdőben siró kiáltásokat hallottunk. Az édesanyánk hangját: — Jancsi! Sándor! Hol vagytok? Gyertek haza kincseim, senki nem 'bánt benneteket! — Emlékszem, János — szólt Sándor s a (forró fejét simogatta az egyik kezével. — A többire már nem igen emlékezhetsz Sándor.. Megnőttünk. Téged katonának;, tengerésznek vittek, talán azért, mert nekünk is járt (hajónk itt a Tisza hátán. Édesapánk (szegény meghalt s 'édesanyánk a halottat is téged is, a tengeren járó élőt is siratott. Siratott és várt, vált. 'Hajh, de nem gyüttél. A-» mikor kitel'letit a katonaidőd, j akkor is azt Írtad, hogy nem | gyüsz. ' Idegen országból mész j még idegenebbe. Nagy Amerikába szerencsét próbálni s csak akkor gyüsz vissza, ha százezreid lesznek. Ugye, hogy az anyánk akkori sirására nem emlékszel (Sándor? — Nem, János, de ott a meszsze idegenben a lelkem mindig megérezte. Mindig, mikor bányák üregében a szenet, az ércet fejtettem s mikor a robbanás. százakat temetett mellettem. Mikor el&enyvedtem a nehéz munkában. És mikor a sorsom jobbra fordult, tudtam, hogy a jó Isten most meghallgatta az édes jó anyám sóhajtó imáját. Munkacsoport-felügyelő lettem egy vasöntő-gyárban. Jó sokat kerestem. Ekkor ott az idegenben, hogy ne legyek magam, elhagyatott árván, hát megfele ségeaedlem. Azt gondol tam örök (gondviselőm lesz az a szép asszony. Egy évié gyermekünk született. Egy kis lány, csöpp gyönyörű jószág ... — Megállj Sándor! Akkor le- } he tett az, mikor az anyánk azt' álmodta, hogy szép, fehér, szőbodros angyal simítja homlokát az ő idegenbe (kiszakadt fiának. De egyszer rettentő álma volt. Éjjel felsiklott: — Sándor! (Sándor! Mintha nagy robbanást s tüzeknek az összefolyását látta volna szegény. — Az akkor lehetett — monda a féllábú — mikor a nagy vasöntő-kazánból kiömlött az izzó, folyékony érc s a jobbik lábamat térdig leégette. Oh;' miket szenvedtem! De a szenvedések isora csak azután kezdődött. A feleségem, akit úgy szeretem, elhagyott, hogy ő nem él tovább ilyen nyomorékkal, A megtakarított pénzem is ] elvitte, csak annyit hagyott meg, amennyivel eljöhetek ide a hazába. No meg a kislányom, azt is nálam hagyta. Ez volt S boldogságom. Ez a szőkefürtü,; kékszemü, csacsogó kis angyal. 1 Hej, hogy vigyáztam rá, hogyan elgondoltam, hogy az én jó anyám, hogy örül majd a kis vérének, az unokájának! Ahogy felépültünk, hát hajóra ültünk. (Most már hazafele:! Tengereken át röpült a nagy hajó, szikrákat hányva ki öblös kéményéből a tarajos vizekre. Egyszer vihar támadt, nagy mélységeket rázó és (napokig tartó ! Azt hittük! ég, I föld összeroskad a nagy zendü| lésben. Gyermekem iéls vérem, ! a kicsi Ilonkám, ezt már nem bírta ki. Beteg lett s harmadnapra meghalt. Vássszonzsákba 1 varrták a holttestét, nagy go-j í lyót kötöttek a lábára s a vizbe j eresztették. Oh, hogy mit érez-1 | tem, amikor a pap a viharban éneklé felette: Requin aeternam TÖKE LÁSZLÓ: IIALIAI JEGYZEM Már a bírák is sztrájkolnak. — A legújabb olasz sztrájk-újdonsság a ib,rák sztrájkja. Az ökot így foglalja össze a sztrájkoló bírák szóvivője; A kezdő bíró fizetése 281 ezer lira havonta. A római közlekedési vállalat most kezdő főtisztviselője pedig 'havi 845 ezer lírát kap, többet, miut egy biró 22 lévi szolgálat után,’ aki ösak 825 ezer liláig tud eljutni. * * * REPÜLŐ Bárkák. _ Nyilván nápolyi történet. — Arról van szó, hogy a nápolyi Santa Lucia városrészében horgonyző hat tengerjáró motoros a levegőberöpült. A hat motorok egyperces időközönként szállt a levegőbe, egyik a másik után. — A Mafia kezét vélik 'benne felismerni ... * * * “NEHÉZ IDŐK”— HATVANEZERREL TÖBB ÚJSZÜLÖTT. — Mint ismeretes 1973 végén Itália is bevezette a “Nehéz Idők”-nek megfelelő intézkedéseket. Nevezetesen: A TV. este 11-kor zár, a mozik és a szin-Dona ei domine! ! Az erős, barna ember megfogta a félláltlú kezét: — iSándor öcsém! Ez akikor lehetett, mikor édesanyánk nagy lázbeteg lett s mindig arról beszélt, hogy mellőled az égbe szállt egy angyal. Szép, fehér, ezüstszárnyú angyal. Az orvosok már lemondtak hunyó életéről, de ő nem tudott meghalni. Az öreg asszonyok azt mondták, hogy valakit míg vár. Én tudtam, hogy téged vár. Hiszen, mikor a forróság verte a homlokát, álmatlan éjsszakák sötét mélységében azt suttogta ajka: — Gyön! . .. A nagy viz hozza! • • • A vihar sodorja! .. . Gyün! Meglássátok: meggyün! __És te meg is jöttél. Emlékszel-e, Sándor?! Amikor betoppantál a fél falábaddal, összeaszott testtel, ifjan megvénülvr, ő még reád nézett áldó tekintettel. Aztán felsikoltott: — Fiam! Az én fiam! Sándor,! . . . Azután kiszaladt a lelek testéből. Két jóságos .szemét örökre lezárta. — örökre! örökre! ,s úgy zokogott az a féllábu, ősz ember! * * * A nap ínáp rég eltűnt. A .holdvilág kélt fel.s szelíd ezüstfénye áttört a vén körtefa zöld lombjai között. Ez a fény, mint hogy ha az édesanyának a menniyből fiai föl szállt glóriás, szép leihe lett volna ... házak .szintén, az éjszakai mulatók, vendéglők, bárok egykor, vasárnapra pedig tanácsolták ottlhonmaradást. Most azután a statisztiiklusok — az adatok alapján — köztöltéik, 'hogy a “Nehéz Idők” -első kilenc hónapjában hatezerrel több -aiz élveszületettek száma, mint volt egy évvel a “Nehéz Idők” előtt. * * * SZÁZÉVVEL EZELŐTT IS RABOLTÁK A MŰKINCSEKET — A múltszázad végén megjelent könyvében Saverio Meilino a római .műkincsek rendszeres és módszeres rablásával foglalkozik. Többek között azt írja, hogy az akikori kúltúrjavak minisztere, Bonghi, a Nemzeti Könyvtár három termének könyveit, összesen 10,392 kiló sulyfaan, mint hulladék papirt adta el. A hulladék papírban kódexek, őisnyomtatványok, ritka kötetek, kléiziratoik, rendkívül értéke® kiadvány sorozatok voltak, már akkor felibecsülhetetilen értékben. — A könyv nem, ad hirt a miniszter sorsáról. lehet, hogy “érdemei” elismeréséért magas kitüntetést kapott? Felesleges energia (Folytatás a 2. oldalról) / A dühödt, gonosz ember főemelte a husángot s azzal fenyegette meg, a sógorát: — Ehotródjék a portámról, mert dögnek vitetem ki. — Engem? — kiáltott Hámos Imre, kinek szeme előtt összefutott a világ. Körülnézett s az egyik oszlop nak támasztva egy kapát látott. Felkapta és fejbecsapta vele a sógorát. Nem 'kellett több, abban a min,útban özvegyasszony lett a húga. Még mukkanni se volt érkezése. Szörnyet halt. Már másfél esztendőt töltött a kerületi börtönben, mikor egy húr úgy felzaklatta a lelkét, hogy majd az eszét veszítette. Egyik rab társa, híres lókötő, hozta a hirt neki: — No, Hámos Imre, behozták ám a fiát is. Itt van. — Az a’. Láttam. — A Lacit? — A Lacit ám. Hámos Imre neun aJkarta mutatni, hogy micsoda háborúság keletkezett a lelkében. (Csak a bajuszát ráncigáita jot'jbra.bal'ra. Miért hozták volna be? — kérdezte a haragtól rekedten. A lókötő egyet rántott a vállán. Winnipeg, Man. , 1975. mártc. 7. — Miért? Hát nem azért, mert sokat ájtatoskodott. Valamit elemeit a (kölyök. — Az éh. fiam? — ordított Iiámosi Imre fölemelt ököllel. Aztán hozzátette: — Fogd be a szádat, mert ha éin rádteszem a kezemet nem nyargalsz tobbett lopott lovon. A lókötő jóinak látta elhallgatni. Fsa'ü Harmadnap pedzette megint: — imre gazda, — mondotta -— nem érdemes nagyon tülekedni, csak hat hetet sóztak rá. Csekéllem az ilyet. Hámos Imre nem érdemesítette válaszra rabtársát. Azontúl se igen állott vele szóba. De a hátralevő időben még mogoivább, szótlanalbjb volt, mint az előtt. Aztán lassacskán kitelt az ideje. Még a börtön felügyelője is szíves szóval vált el tőle, -mikor kiszabadult. — Miauén jót kívánok kigyelmednek. — -Köszönöm alássan. — Aztán ab|aa kell hagyni hirt-elenkedést, mert nem való az, hogy ilyen ember is idekerüljön, mint kigyelmed. — Nem tehettem máskép, tekintetes uram, Isten látja a leiikemet. — Jó, jó, — mondotta a gondnok — de hát ezután ... — Ezekután se felelek magamért, na úgy kerül a sor. Valami félelmetes nyugodtsággal felelt a szabaduló rab. A gonunok szinte önkéntelenül megcsóválta a fejét. Este felé járt az, idő, mikor a kiszabadult rab a iháza kapujához ért. Belépett a nyitott kapun. Egy 'Cselédlány nagyot si’ kioltott: — Nini, meggyütt az Imre gazda!-— Ne lotilgonálj,;—förmedt rá Halmos Imre. Aztán megkérdezte: — Itthon van a Laci? — 'Ittho'n az. Ott van az istállóban, a lovakat viszi -úsztatni. Hámos körüiíniélzett az udvaron. Aztán odalépett az egyik székéihez s kikapcsolta az egyik lőcsöt. Kemény akácfából volt ez a lőcs, de Hámos Imre vonásai még keményebb elszántságot mutattak. Egyenesen az istállóba tartott. Az ajtóban találkozott a fiával, alki három lovat vezetett. Hámos Imre fölemelte a lőcsöt. — No'háü kölyök, aki Istenséged van, most -megtanítalak emberségre. Azzal nekivágott a lőccsel ... A meglepett fiú félreugrott s elkerülte a csapást. — Ejnye, — kiáltotta — mi lelte k-igyelmet? 7 — Még kérdezed, — ordított a feldühödt ember — még ki -mered nyitni a szádat? Azzal újra fölemelte a lőcsöt s újra csapott vele. A fiú erős szál legény volt, felkapta kezével a -csapást, de amint hátiáit egy lépést, az egyik megriadt ló erősen megrugta. De azért maradt ereje a lőcspt kicsavarni az apja mézéből. j — Nézze meg az ember, — i mondta a fiú — maradjon hát | veszteg, csak nem ment el a jó| dolga. Miért fenekedík rám? I Nem vétettem én semmit ezen 1 a világon. | — Nem-e? — ordított Hámos Imre — hát a börtönbe miért kerültél, te tolvaj, te gaz .... Kígázolom a lelkedet! Nekiment a fiának puszta kézzel, ae az nagyot lódított íajta, úgy hogy | bérűre esett. A fiú ho-zzáugrott ! és megfogta a kezét. Szelíden, j könyörgően szólt hozzá: — Édesapám, ne ártsa ma- 1 gát rosszba. Nem érdemes az szóra sem. — No, hát mit loptál? — Lopni? Én? -Hát kinek, ininlek néz engem édesapám? —Nem loptál? — Lopott ám a majd mit mondok .., Hallgasson hát a szóra, Kigyelmed miatt vittek be— Én miattam? — Úgy történt, hogy a kisasszony napi vásáron vmami miatt összekülöncjö-ztem az öreg biró fiával, a .Petivel. Nagyon eljárt a szája. Olyasfélét mondott, hogy akasztófavirág vagyok, mint az apám. — Aszondta? — Azt. Oszt ön meg helybenhagytam. Három helyen szakadt be a feje. Azért volt . .. Többet erről- a dologról nem beszéltek. Apa és fiú másnap ökrött hajtott a tanyái a. Az utóbbi sántított a tegnapi rúgástól. Az öreg Hámosnak mindenki nagyot köszönt, mint) akinek ez a tisztelet kijár, tekintet nélkül a börtönre. (Sőt az öreg. bárónak) a hetyka fia is megemberelte magát. Tisztiesiségtudással emelte meg a kalapját. — -Csakhogy előkerült, Imre bátyám Isten hozta. — Magam is igyekeztem, amennyire -onnan lehetséges. E rövid beszéd alatt a fiú előre került az ökrökkel. A biró fia utána nézett s nem állotta meg szó nélkül: — Sántít a Laci; tavaly -ugyáncsak helyben hagyot. Pedig csak egy csúnya szót mondtam, azt is boros, fővel. Nagyon hirtelen természetű. Az öreg Hámos igent bólintott a fejével: — Itgen, olyan a fajtája ... KERESKEDELMI OSZTÁLYUNKNÁL KAPHATÓ KÖNYVEK: Angol nyelvtan és Beszélgetések ..................... $ 2.00 Ágoston Ede; Fény és árnyék (versek, elbeszélések) .............................. $ 3.50 Berczy József: trorópa felszabadítása .............. $ 3.00 Galgóczy János: A Sumir kérdés..................... $ 8.2J Gundel Károly: Hungarian Cookery (magyar receptek, angolul) .......................$ 3.70 Juhász József: Idegen partok között (elbeszélések) ............................................. $ 5.00 Lajossy Sándor: Lidiké (regény) ..........................$ 2.00 Medical, nuclear and Literary index ....................$ 3.00 Márai Sándor: Rómában történt valami (regény) $ 6.00 Miska János: Legjobb elbeszélések angolból $ 3.00 ” Egy bögre tej (elbeszélések) ... $ 4.00 Muzsi Jenő: öt könnycsepp (versek, elbeszélések) . .............................. $ 2.60 Nagy István; a fenségtől a hallja kendig (elbeszélés) ............... $ 3.00 Nagy Sándor: A magyar nép kialakulásának története ................... $ 6.00 A,. N. Nyerges: Poems of Endre Ady................... $10.00 Paula Néni Szakácskönyve (amerikai mértékkel) $6.50 Ravasz László: Uj Szövetség (vászonkötésben) $ 5.00 Rába Margit: A rettenet évei (regény) . ... $ 3.00 Rúzsa Jenő: A kanadai magyarság története . . $ 5.00 Sárvári Éva: Kigyúlt a fény, (regény) . . . . $ 4.00 Somogyi: Szumirok és magyarok .... ......... $ 8.20 Székely-Molnár Imre: Az Apostol és a Paradicsommadár ... $ 6.00 * Szirmai Endre: Mindenütt és Sehol (versek) . . $ 2.00 Szirmai E.: Medical, Nuclear and Literary Index I.IM.E. London, Bromley, München a. Stuttgart, 1974. Ára kan. dollárban $ 3.00 ” , Hol van a nyár? ........................ $ 3.00 ” ” Szeretlek Hazám (versek) . .$ 3.00 Vaszary Gábor: Hárman egymás ellen (regény) $ 5.50 ” ” A nő a pokolban is ur ” $ 5.50 ” ” Ö ” $ 5.50 Julianna C. Tóth: Sing out Go (Hungarian Folk Songs)..........................$ 1.50 Rendelését küldje (darabonként) 30 cent szállítás és csomagolási költség hozzáadásával Money Order-ban. Magán-csekkekhez 15 cent “bank exchange”-! kell számítani. K. M. U. KERESKEDELMI OSZTÁLYA 210 Sherbrook Street. Winnipeg, Manitoba. R3G 2B6 PÁSZTOR JÓZSEF AZ ATYAFIAK az ablakinál ült1. Az öléiben egy kiis. kosár volt csipke- és tórsonydaraboikkal, csinált világokkal, selyemszalagokkal és máí.apmó női holmikkal -tele. Az a (kis kosár, amihez a fájdalom foszlányok közé, amihez sugaras és horús emlékek fűződtek, vagy busongás perceiben mindig el lehetett menekülni. A 'közömbösséget, a fásultságot beletem-etni a színes, illatos kis foszlányok közé, amihez sugaras és -borús emlékek fűződtek, egy miár eloszlott élet emlékei. Elibe lépett hirtelen és csodálkozva szólt rá az alsszonyu a: — Sárika! Ez egy kicsit felemelte a fejét, szomorúan elsiklott pillantása a C-sobáncz arcán, aztán újra helehullt a kosárba. Csóbáncz hirtelen elkapta a Sárika kezét. Észt evette, hogy vörös a szeme.-— Te sirtál, .Sárika? — kiáltotta. — (Hát miért? Sárika kínosan mozdult meg). Röpke pillantást vetett az az; ura arcába s nyöszörögve szólt: — Irma néni ... — De hát mi -történt az Istenért? Hiszen majd belébujtunk? Sárika vállatvont s gyötrődve moindta:-—- A modell miatt. Csóbáncz kurtán nevetett. — Persze ... Értem ... Neki szokatlan lehet az eg-ésiz. Az ördlög hozta a nyakamra ezt a leány most ... — Nem adja (nekünk a gorzsai kastélyt! — kiáltotta elvörösödve Sárilka.-Csóbáncz bosszúsan mozdult meg. i— Számoljunk le egyszer s mindenkorra azzal a kastélylyal. Már annyiszor vágta a fejemhez ez a tiszteletreméltó nő, hogy nekem elég volt. , Sárika szemébe köinn^ek jelentek meg: — Miért bántja Irma nénit? Az én rokonom! Csóbáncz felindulva felelt: — Sosem voltam elragadtatva tőle. Ki nem állhatom az ilyen állatezeliditő nőiket! Sárika megjhökkenve nézett rá s halkan, ijedten szaladt ki a száján.-— Mit .beszél? c— Gsak azt, ihogy szegény Péter -bácsi szánalmas látvány. — Most (inéig Péter bácsit (bántja, ő is az én rokonom! — 44 — — 'Szép kis vityilióban lakik, mester. Éltünk a műterem ajtaján s egy pillanatnyi fagyos csend állt Ifce. (Sárika szive vert, mintha pörölyöz-ték volna. Irma néni szólalt meg, a szemét rémülettel szegezve Sárikára. — Hát mii ez? — Ez a modell, — susogta Sárika. — No és ... hát igy, — dadogta Irma néni. — Ez ft frajla bemegy vele oda? Sárika bólintott. — A műterembe. Ezek -nélkül nem élhetnek. — Nem elletnek? És mit csinál? -Ott benn? Sárika kínlódva felelt: — Majd modellt áll ... Irma néni nem hallotta, hogy a szobrászok ... (Ha női aktot mintáznak, liát ... Irma néni felpattant: — Ez le vetkezik neki? Sárika lehunyta a szemét. — Le. Irma néni összecsapta a kezét. — Szent Isten és te? Te örülsz ennek? Sárika vállat vont. — Nem lörülök, de ez igy van ...-— Hiszen ez a bestia ... Ez csinos, fiatal? — Fiatalnak kell, lenni. Csak fiatalt mintáznak. Irma néni feivisitott, — De hiszen ez borzasztó! — Hallottam, de a mi rendes, tisztességes házunkban ez ... Ha hallottam isi ... Azt is hallottam, -hogy ezek a művészi élék kikezdenek velük. És ez -neked tetszik? Neked tetszik? Sárika kivörösödve nézett Irma nénire, és a szemébe nedvesség surrant. — Nem tetszik!! Egyetlen művész feleségének sem te-t'szik. (S ha akarja tudni, Irma néni, én is csak most ... most először kerültem ezzel a dologgal ilyen -közelségbe. Szipogott, rázkódott a melle'. Irma néni hirtelen átölelte. — (Szegény teremtés, te. Gyere, viszlek (haza! Sárika megjhátrált.-— Nem . . . — Csak nem élsz igy, hogy ezek ki-bejárnak! — Meg fogom szokni . . . Géza szeret engem és a művészet olyan szent, olyan gyönyörű valami. És őt boldoggá teszi. — 41 — J
