Kanadai Magyar Ujság, 1975. január-június (51. évfolyam, 1-26. szám)

1975-02-28 / 9. szám

VV nip.-e M n 1975. febr. 28. TUTAJÚT1ÓL - TORONTÓIG A Magyar 'Cserkész Szövet- i sé|g Sajtótájékoztatója: — 1910 óta, miikor a leg életrevalóbb magyar ifjúsági mozgalom, a cserkészet bontogatni kezdte szárnyait, két világháború és annak pusztító következményei tizedelték meg nemzetiünkét és annak nemesebb megnyilatko­zásait. Istenítélet zúgott végig a vén Európán és Isten csodá­ja, bogy a világgá kergetett magyarság nehéz körülményei­nek termőtalajából is kinőtt 20. századi • társadalmi életünk e valamennyiünk előtt kedves vi­rága: a cserkészet. A 65. cserkészjubileumot a 1 e gdinamikusabb szabadföld i magyar város, a kanadai To­rontó határában rendezik 1975 augusztusában. Ez alkalomból nem árt egy kis visszapillan­tást tennünk, mielőtt a nagy­szabásúnak ígérkező juíCúiLeumi tábor néhány kimagasló ese­ményéből Ízelítőt nyújtanánk. Tesszük ezt már azért is, mert az óhazában a cserkészet min­denkinek szívügye volt — kü­lönösen a szegénysorsú városi if júságé, amely a cserkészet ré­vén' nem 'csupán élvezhette nyári táborozásokon a szabad természetet, hanem a iközéposz tálybeli és vagyonosabb csalá­dok gyermekeivel egyenran­gúan, közös táborban testvér­ként élve,, éifvényesitnette te­hetségét. Magyarországon a nyugat­­európai országokkal úgyszól­ván egyidejűleg alakultak meg az első csapatok. Izsói Alajos hittanár, a “Zászlónk” szerkesz tője, volt az egyik leghatéko­nyabb kezdeményező, aki a hu­szártisztből gyulafehérvári püs­­p,öikké emelkedett IMajláth Gusz táv Károly anyagi támogatását Is kiérdemelte. A piaristák hi­res gimnáziumában iSik .Sándor, a Regnum Marianum diák-köz­pontiban iShvoy Lajos, a refor­mátusoknál Révész Árpád gim­náziumi igazgató, az evangéli­kusoknál ( ahol a kampjuter­­kiagyaló Neuman János, a nem zetiközllek elismert Te ler Ede, stb. atomtuidiósok egész sora nevelkedett) Raffay Sándor püspök volt a cserkészet fő mentora. A Felvidék legromantikuSabb folyóján, a Vág örvényes vizán tutajon a Dunáig leereszkedve, az első magyar cserkészek egy csapásra magjukkal vontál.« az akkor még történelmi nagysá­gban tündöklő Magyarország közfigyelmét. Minden iskolás cserkesz szeretett volna lenni. Szünidőben & magyar tájakat felkeresni, azok népével meg­ismerkedni, pajták széina.pajlu­­sán aludva, szebb jövőnő. álmod ni, vasárnaponként eldugrt.an szerénykedő ikis falvak lakóival fohászkodni a Mindenhatóihoz, eggyé forrni a falvak, tanyák, bányák és ikohólk diága magyar népével. Ez volt az álmuk. A világháború kitörése ko­moly próbára tette a magyar cserkészeket. Sebeket kötöztek “szanitéclkedtek”, kiLdönc-^ze­­repre vállalkoztak. A kórháza­kat látogató cserkészek a sú­lyosabban sebesült honvédek családjaik részére levelet írtak, a lábbadozó katonákat szóra­koztatták, derűt varázsoltak a háború áldozatai közé. Az ország feldarabolásával a megszállott területekről .kiüldö­zött rnagyar családok ifjúsága szivvel-lélekköl csatlakozott a cserkészmozgalomíhoz, mely a két világháború között virágko­rát élte. A társadalom vezető­rétege, az előadó művészek legjobbjai álltak egymásután a mozgalom mellé; úgyanny.ra, hogy a 25. évfordulót Budapest patinás Nemzeti Színházában, , a magyar szó templomában tartottak a 'legkiválóbb “sztár”- i ok önkéntes közremüköidésé­­vel. Tehették is, mert a nyuga­ti országokban nem is volt niíp­­szei(ü!bö magyar ‘kultúr-expoit’ mint a magyar cserkészet. Nem csupán a GilweO nemzetiközi vezetőiképző tábOii'Oiii tündÖKöl­­tek a magyarok, hanem az ang­liai nagy Jamboree első helyein, szerepeltek s a köztünk élő Bá­tort József Atya vezetése alatt versenyző csónakosaink pedig a tengeri nagyhatalmak vala­mennyi versen yicsapatát rnesz­­síze maguk mögött hagyták. A Hárshegy cserkészparkja méltó akadémiája volt a ma­gyar “teen-e,ger”-ek természet­szeretetre, életre nevelésének. Az 1933-as, valóiban világraszó­ló Gödöilő-i Jamboree megren­­dezője, a földrajztudós, kor­ma nyernek és nemzeti mártír Teleki Pál, rendszeresen megje­lent ott, hogy személyesen irá­nyítsa iciserkészmozgalmunk fejlesztését. Iiyen élmények ir­tán csoda-e, hogy a második világháború után, a menekült táborokban egymásra talált “Sasok” 30 évvel ezelőtt a leg­nehezebb körülmények között újból megkezdték a szervezést. Váilvetett munkájuk eredimé­­nyeképein ina már négy világ­rész menekült magyar cserké­szetéről beszélhetünk. Mi több, Buffalo körzetiéiben a 100, Imi-! das iS% 'Sándor cserkészpark1 szolgálja a- mozgalmat, melyet j méltán emlegetnek “Uj Hárs-1 hegy” becenévvel! Mivel a cserkészet demokra­tikus intézmény, szavazással döntöttek az illetékes ivezetóK afelett, hogy a magyar ciseiké­­szet alapításának 65. és a ma­­fcb.-r csiernaszet 30. jubileumi tábora hol legyen. A szavazat­többség Toronto mellett üö li­mit, mogy az ottani magyar é­­lettel is 'közelebbről ismerked­hessenek meg a távolabbról — Európából, Délomeiikából, Ausztráliából — jövő résztve­vők. A 10 napra tervezett nagy­tábor miindeinegyes napjára nemzetünk ezeréves történel­mének egy-egy kimagasló ve­zéralakját teszi meg a rendező­ség mintaképül. Eißö, persze az országalapitó SZENT ISTVÁN király, aki “ad^monitions” ci­­men olyan urallaodási irányel­veket .hagyott Imre fiára, amit bármely modern ország a 20. században is alkotmányaként fogadhatna el. A torontói Jam­boree második napja a lovagkor Legendás alakja, iSkENT LÁSZ­LÓ királyunk félé fordul. A har­madik napon pedig a Thü. in­giában 24 éves korában elünk.y-t árpádházi SZENT ERZSÉBET, a világtörténelem legelső sze­génykórházának koldussorba taszított magasztos alanja sze­repel. A 4., 5., és 6. ,nap világvi­szonylatiban is múlhatatlan szol gálától tett hadvezéremét^ dip­lomatáink teljesítményeire hív­ja fel a figyelmet. Ha sok he­lyütt meg| is feledkeztek erede­tiéről, a déli harangszó min­denütt a. t'örökverő HUNYADI JÁNOS 'nándorfehérvári diada­lát hirdeti. BOCSKAI ISTVÁN a vallásszabadság 'harcosa, — majd az életveszélyes feladatok megoldásában méltó utóda, BETHLEN GÁBOR fejedelem a ritka ifjúsági eszménykép, — már azért is, mert Hollandia és Anglia legjobb főiskolám tanít­tatta a tehetséges magyar diá­kokat. . A Jamboree utolsó négy nap­ján a magyar- hitélet történel­mi nagyságainak életpéldáját fogják magíuk elé tűzni a cser­­készfiúk és leányok. A gyönyö­rű magyarsággal prédikáló PÁZMÁNY PÉTER, a róla el­nevezett tudományegyetemünk alapítója képviseli a múltat. — Három hitterjesztő társa azon­ban a megpróbáltatásokkarsú­­lyos magyar jelen apostola: a hallgatásra kárhoztatott RA­VASZ LÁSZLÓ református püs­pök, a 'kommunisták által meg­hurcolt ORDASS LAJOS evan­gélikus főpásztor tés a 10. napon maga a mártír M1NDSZENTY JÓZSEF Biibiros hercegprímás, alki a cserkészetnek szóval és tettel áldozatos támogatója. Mialatt nemzeti színeink a különböző országok lobogón a­­latt, a reggeli sorafcozótór az esti tábortűz utáni imáig sür­gés-forgás, építés, tanulás lesz a napi munkarend,'— innen is onnan liis felhangzik majd egy­­egy hazai táj népének danája. Csik, Háromszék, Udvarhely: a tőlünik 'legmesszebb, kettős já­rom alatt nyögő testvéreinkért, Érd ély őrs z ágért szól az ének. A lányok táborából Nóigrád, He­ves és Gömör: a palócság kél majd Ontario tisztásain életre. A kis-fiúcserkészeket a Kiskun­ságba és Hajduföldre varázsolja Vissza a tábor. Bihart és Bacsót a festői népviseietü Kalocsa kultúrközponttal az apróbb lánycserkészek fogják képv.sei­­ni. Már régóta nem magyar par­tot mos a sziklaormokra épült várak közt kanyargó Vág, — de Torontó “sem egészen ma­gyar — még.. . ” Bak verejték sok munka, még több áldozat volt a magyar cserkészet “ára” a világháború előtti tutajúttól — a 65-35 lérvfordulót ünneplő kanadai vMágtábortig; de ma is csillog, szivet-lelket deritó ’gyö­nyörűséggel a magyar cserkész liliom! — DALOLJUNK... FÉLRE VÁGOM A SÜVEGEM... Madarász István (Kanada) verse Hámory Várnagy Dalma (Németország) zenéje. Félre vágom a süvegem Bodri kutyám gyere velem. Elviszem a furulyámat, Dallal hívom a rózsámat. Háza előtt, ha megállók, hol könnyeznek a virágok Csahints egyet Bodri kutyám, nyisson zsalut az én rózsám. Halványul az esti csillag, Búcsúzóul reánk pillant, Eriggy rózsám nyugovóra, álmodozzál kakasszóra. Andalogjunk mink is, Bodri, Haggyuk a rózsám álmodni, Ébresztgesse gerle-nóta, — Legyen boldog virradója! HÁMORV VÁRNAGY DALMA: PIAK-PÁKK PIaK-PAKK A fák alját, bokrok tövét, er­dő-mező környékét, már színes virág szőnyeg (bontotta; fehér hóvirág, lila ibolya, keltüké, kék csillagvirág, sárga tyuktar ily, kékeslila leánykökörcsin.. A húsvörös acsal apu virágai is kíváncsian kidugták fejüket a sziklakertekben. Megjött a ta­vasz ! A Kereszthury villa kertjében búcsuakodó vendégek haját fi­noman felborzolta a rügy bontó estiében hajló, párás alkonyai­ban ficánkoló tavaszi szél. Amikor a villanegyed szűk utcácskájának sarkán az utolsó autó is eltűnt a távozó vendé­gekkel, az aranylakodalmas ke­­reszthúry házaspár megint e­­gyedü'l inaradt, akárcsak ötven esztendővel ezelőtt; egy Velen­ce felé robogó vonaton. Elindultak a kerti úton. Sé­tálgattak .mint minden este, ha együtt lehettek. Csendeskén lépdeltek, ráérő emlberak szoká­sa szerint. Ezek a séták időzí­tettek voltak. Azonos útvona­lon, egyforma idő alatt. Ma, mintha egy kicsit lassult volna a tempó, 'hosszabbak voltak az állomások is. — Még sok mindent rendbe kell tenni, elültetni. A második vetésű borsó a legsürgősebb. — Siklott át egy aranylakodalom ünnepi hangulatához sehogy­­sem illő prózai meglátásra a gondos 'háziasszony, midőn a konyhakertbe értek. Észrevéte­le csak gondolat maradt. Hit vese örökké mosolygó' szája szögletében különös, ismeretiéi vonást fedezett fel, mely elta karta előbbi gondolatait. — Mire gondoltál Gyalus kám? — csilingelte kedves,"bú gjó vadgalamibra emlékezteti hangján, mely még ma is tisz ta. töretlen maradt. — Ha úgy szeretsz, mint öt ven esztendővel előtte, kitalá­lod! — évődött fenje. — Gyerekes csacsiság! Ak-! kor nem kérdeztelek volna. Te vagy a családfő, tiéd az elsőbb­ség, neked kell elmondani. Mi­ért akarod most nekem átadói a kalapod? — Hüvösödik. Csalókák ezek a tavaszi esték. S már én sem vagyok az a huszár főihadnagy, aki a márciusi hóban meztele­nen hemperegtem, hogy friss rugalmas legyek! — Tudom, tudom! Akkor er­re szükséged is. volt öregem. A három napig tartó legénybúcsu nyomait kellett eltüntetni. Ha­­jaj! Hová lett már az a már­ciusi hó? ... } A világiban a padlástól a pin­céig egy sáska járással felért a népes vendégsereg, rokonság, de főleg az unokák .dédunokák korábbi jelenléte. Így az üt. né­peitek az egyetlen, korábbi ép- j gégében megunaradt helyiségbe; a hálószobába vonultak. — Szép nap volt Zsuzsanna, i die — szégyen ide, szégyen oda 1 —, bevallom elfáradtam. Pedig j még egy nagy dolog vár rám. j Zsuzsanna! — Egy vaUomáSgifll I tartozom neked. | Negyvenkilenc esztendeje gyö I I tör a lelküsinreretfurdalás e- j I miatt. Majdnem egy fél évszá- j I zadon át terveztem, most ... i most ... , de valamiért mindig i : meggondoltam. Lelhet, .hogy hi- j | vatásomnál fogva rájöttem, ' hogy félkészen nein lehet elő­állítani. A jó stratégia alapja a kellő taktikai felkészültség, megfelelő felszereléssel. És má- I ra llettem kész a nagy támadás- í I ra. A még mindég szálfaegyenes ' | nemes vitéz Kereszthúry Gyula nyugalmazott huszáreziedes ; úgy állt meg asszonya előtt, j ! mintha felettesének kellene je- j lentést tenni. Tölbbször megkö-1 i szörüite torkát, igy készült elő | i visszavonhatatlanul. A már dédanyó “Zsuzsika” i kissé megszeppenve fogadta a 1 memvárt jelenlétet. Finom reme- j gés futott át még mindég, fi-1 nionnan karcsú testén. Úgy érez- ^ te magát, mint egy intézeti bakfis, akinek titkos szerelme váratlanul megkérte a kezét. Az (ezredes idegles mozdiulat­­| tál pödört egyet teackiás hu­­{ szárbajuszán, melyet a világon semmiért se borotvált volna le, I s emelt hangon kiadta a paran­­! csőt: — Zsuzsanna! Kitérő válasz j nincs! Asszonyi mellébeszélés I megszűnt! Egyenes, határozott J feleletet óhajtok. Megértetted? ■ — De„ de mi van, mi van, ve­j led Gyulucskám ? — hebegte a I sohasem hallott szigorú hang- 1 tói. — Én mindég becsületes | voltam hozzád. És mindig hü- I séges asszonyod voltam! A iSors az ünnepi hangulat i i záró jelenetébe különös, sötét ; hangiszinü tételt komponált. | Zsuzsanna asszony színét vál­• I toztatva, reszketve ereszkedett • i le az öltöző asztalkája melletti > ; székeostaére: Megszeppenve kö­- l vette életepárja száguldását, ! mely hasonlóvá tette a szükre­- j méretezett ketrecéből szabadul­ni vágyó vadhoz. Az érthetet­len 'rohanásban, egy pillanatig szünetet tartott, megállt. Körül­ményesen babrált ujjaival ruhá­ja szövetén. Egy égszínkék se­­lyeanicérnaszáüat akart eltávolí­tani, ami valószínűleg a kicsi Susi dédunoka tüfflruhácská. ól tapadt az övére, amikor büsz­kén, dobogó dédapái szivéhez szorította. A sikeres művelet ir­tán újra köszörülni kezdte a torkát. Zsuzsanna tudta, ihogy most végre megszólal. — Az, utolsó mondatodban benne volt kérdeznivaióm lé­nyegiéi Azt akarom ugyanis tud­ni, hogy ötven esztendős házas­ságiunk alatt valóban hűséges voltál-e? Mindenre számított az arany­­lakodáthias asszony, csak 'erre a kérdésre nem. A feltett vád alatt kicsinyke halmazzá zsu­gorodott, s léttől az egyetlen pil­lanattól, még mindég fiatalos lénye matrónává sulykolódctt. A férfi észrevette. Tudta, Ihogy túllőtt a célon, esetleg emiatt elvesztette a csatát, de már ké­ső volt. Megpróbált más, ihian­­niemben közéledni. — 'Nézd Zsuzsanna, mi, már nemcsak a nyáron, de az őszön is túl vagyunk. Tedd meg ne­kem, kérlek, hogy őszinteséged, sugarában megfürödve, tisztult, nyugodt telem legyen. Zsuzsan­na! Mtegértsz-e engem? — kér­lelte rimánkodó, kétségekkel teli hangon. — Rendben van! — gondolta Zsuzsika dédmama, ki mint egy jó tisztiasszony, nem az ellen­séghez fordult egy kis taktiká­ért, rafinériáért. Összeszedte magát, áhogy csak bírta, s frontot változtatott. — Ha csak ez hiányzott a párom ünnepi j hangulatához, ám legyen! — s abban a szent meggyőződésben felelt, hogy valami nagy hibá­nak kellett történnie a neveze­tes nap vendéglátása kőiül, s ez az oka férje badar kérdésé- í i nie'kl is. — Rendben van, Gyula! — mondta ő is katonásan, még meg is köszörülte a torkát, a­­liogyan az ura szokta. — De van egy kikötésem, Gyula! Az, amit már az elején isi megmond-I tani. Maradj csak te továbbra is a ház kalapja. Tiéd a szó, Gyu­lám! — Az igaz, az első mindégi az j enyém volt, de az utolsó ... az | csak sátoros, ünnepeken, vagy i még olyankor sem. Újra a szobát rótta. Nagyon j nehezen jutott előbbre monda- i nivajlójával. — Zsuzsánna! Tudom, hogy nem ildomos, hogy pont ezt a napot választottam erre a cél­; ra, ha elmondom, talán megér­­j ted. Felesleges a további keite­­| lés. Asszonykám, bevallom, I hogy ... hogy többször .. . sú- i lyoisan vétkeztem ellened. Süket csend zuhant az el­hangzott vallomásra. Csák a I tüzjhalálra ítélt hasábok pattog­­: tak vidáman, fájdalom nélkül, I mint a játékfegyverek lö vegei: pikk. pikk! A férfi asstzonyához lépett • j Tekintetét kereste. Meddő volt - kísérlete. Zsuzsanna, mint hal­dokló, elnyúlt virág leeresztette j fejét. Kei eszthúry tehetetlenségé­ben megint csak a szobát mérte hosszú, katonás lépteivel. Zsuzsika .belső harcot vívott kikivánkozó véleményével. Negyvenikleinc esztendőn át e­­gyedül hurcolt bánata súlyával, eltitkolt könnyei maradékával, okosan, belül rejtegetett nehéz keresztjeivel. Öntudatlanul gyö­möszölte ünnepi ruháját. — Zsuzsikám! — kérlelte egy gyermek bocsánatkéí éséhez ha sonló kétségbeeséssel, — Isten a tanúm, örökös lelkiismeret­­fuTdalásom volt miatta, s mégis hozzá kell fűznöm, nem érzem magamat teljesen felelősnek tettemért.^ ^Egészséges voltam, Sohasem mutattam szándékot erre, mégis sikerem volt az asz­­szonyoknál. De az igazi, az e­­gyetlen, a legszentebb' a földi asszonyok között, csak az édes­anyám és te voltál. — Akkor hogyan történhe-' tett meg mégis? -— szerette volna megkérdezni Zsuzsanna, de nem tette. Elmerült a val­lomás tudatában. Alig értett va­lamit a továbbiakból. — Amikor Gyalus, első gyer­mekünk megérkezett ... akkor kezdődött. Túl hosszú volt az idő megvárni téged, s a gyen­gélkedésed is . .. Azután több­ször operáltak. Nélkülem nya­raltál ... Hosszabb időt töltöt­tél szüléinknél . .. Szolgálati okokból hónapokig távol éltünk egymástól .... A háború ... Front ... A fogságom ... Érts meg! Meg kell értened! — kö­vetelte szinte ordítva —, de olyan tiszta, szent érzelemmel, esküszöm, senkit se szereltem soha, mint téged, Zsuzsanna. 'Emlékek felidézésere alkal­mas, hosszú, 'kíméletes csend hullt rájuk. A jótékony homály­ban csak a icserépkályihában sorvadó lángok világítottak ki a nyitott hamuládán keresztül. Az ezredes megállt a kályhá­nál. Hátát a vajszínű csempék­hez támasztotta^ A helyzetihez sehogyyem fflő, kimos, prózai hangon közölte: j — Jól esik a meleg! öibrös karosszékeket helye- j zett a kályha me Jé, s karját j nyújtva odavezette remegő asz szonyát. Az ablak redőnyei még nem voltak leeresztve. A késő már­ciusi esit képéi áttetszettek a fodros, lenge tül ^függönyökön. Ő nem ült le. Újra sétálni kez­dett, most már nyugodtabb, lassúbb tempóvá.!. Néhány pil - j lanatig tartott az egész, ami-! kor váratlanul felhördült, mint j akit halálra sebeztek. — Könyörgöm, enyhíts szén-1 védéseimen. Te is csak egy hús­­ból-vérből való egészséges, gyö­nyörű teremtés voltál Ugy-e, -te se bírtad ki* nélkülem? ,— hörögte. A (bók nyomán az asszony­nak arcába szökött a vér. — A jótékony homály kendőzte a vér-rózsákat. De a gyanúsításra elvesztette minden ©tejét, ő is kiabált: — Hagyd az üres bókjaidat.! i Vagy talán úgy gondolod, hogy 'viszonzásul elnézem vét­keidet? Talán még me,g is bo­csássák? — Nem kértem sohasem bo­csánatot. Senkitől se. Apámtól ezért lakottam hajdanában leg­többet, Tetteimért mindenkor felelősnek érzem magamat" de nem csúszom-mászom vétkeim­ért. Ezzel a beszélgetéssel a nyugalmamat akartam megsze­rezni. Úgy gondoltam, őszinte­séged enyhítene rajtam. Az én időm már lejárt Zsuzsanna! A- zok az idők ... hajaj, de níésze vannak már ... — Nem szégyell magát? Vén medve! — vetette oda keserűen Zsuzsanna, de hangjában volt valami, ami közel tanyázik a megbocsátáshoz. Férje gúny­nak vélte. — Hagyjuk ezt a hanget! Nem illik gyötrelmeim nagysá­gához. Zsuzsanna, érts meg különösen az első alkalomkor már azzal foglalkoztam, hogy VALÓDI MINŐSÉGŰ FINOM-ŐRLÉSŰ KALOCSAI CSEMEGE PAPRIKA fontja $2.25 és szállítási költség. KOLBÁSZ, PÖRKÖLT, GULYÁSLEVES, PAPRIKÁS­KRUMPLI, PAPRIKÁS SZALONNA. STB. EL SEM KÉPZELHETŐ VALÓDI HAZAI PAPRIKA NÉLKÜL. Elsőrangú ERŐS PAPRIKA fontja $2.50, 1/2 font $1.50 és szállítási költség. Kiváló minőségű töretlen óhazai KAMILLA TEA fontja $3.85 és szállítási költség. Tiszta tojás TARHONYA legújabb magyarországi szállítmány K. M. U. KERESKEDELMI OSZTÁLYA 210 Sherbrook Street, Winnipeg, Manitoba, R3C 2B6. főbelóvöm magamat ... — Nem 'érdekel, hogy mivel foglalkoztattad gondolataidat, de az igen, hogy ki miatt. Az igen Gyula! * — Tipikus női kérdés. — Ki miatt? Hát persze, hogy egy nő miatt, s nem is a péceiii káplán miatt. — A nevét akarom tudni, Gyula! A nevét! — Kár emiatt kísérletiét ten­ned. Ismerhetsz. Ha azt teszem fed magamban, hogy nem, ak­kor még a keresztrefeszité's sem segít a megváltoztatásán. ! Viszonzásul foejöientem, hogy a ! tieid se érdekelnek névszerinti j csak az, hogy hányán voltak. — Megőrültél Gyula? Hod it- j tál annyit, hogy én erről nem j tudok? Vagy, vagy mi vah ve- ' led? Nem, nem értem az égé- j szét ... — billegte kétségbe- ‘ esetten, s remegő ujjakkal tur­kált dús ezüstszínű hajfürtjei között. — Amikor először megtör­tént velem az eset, s a marcan­goló önvádtól a jóvátétel meg­oldásához jutottam, egy külö­nös, de nem megoldhatatlan taktikához folyamodtam. Latra vetettem az 'asszonyi hiúságot ás anyagi jóvátételre gondol- . tam. — Anyagi jóvátételre? — kér dezte Zsuzsanna felocsúdva ei­­esettségéből, melybe a kíván­csiság is nagy szerepet játszott. — Nem akart szakítani az a nő? — Kérlek, ne vágj közbe! Nem vele szemben, veled szem­ben. Tudtam, ihogy rabja vagy a szép ékszereknek. Egyik ba­rátom súlyos kártyaadóssága folytán eladogatott családi' ék­szereikből. Jó, alkalmi áron vettem tőle egy mogyorónyi igazgyöngyök. Tervem az volt,, hogy később gyűrűbe foglalta­tom, s átadom neked engeszte­­lésül. A vallomást halogattam. ... Időközben barátomnak ú­­jaihb pénzügyi nehézségei vol­tak. Újra vettem tőle egy gyön­gyöt. Ez ugyan kisebb volt., mint az első, de minőségiben azonos. Folyton halogattam a vallomást, eltelt egy év is, s akkor már nem kellett gyöngy­szemet vennem, megvolt a tar ­talékom ... Azután? Azután már lesak arra ügyeltem, hogy a gyöngyszemek egymáshoz il­­lőek legyenek. Gyűrűbe fogi.al­| tatni? Letettem szándékomról, hiszen lassankint a baráttól hozzám vándorolt az egész csa­ládi gyöngysor ... ! A 'lányokat férjhez adtuk. Gyuluskának rendelőt nyitot­­: tunk. ' Nyugdíjba mentem. Mi- i tnek soroljam? A sorrendet te j is tudod. A gyöngyök szaporo­­j dósával nemcsak az anyagi e­­! rom, hanem a fizikai erőm is sorvadt. Az évek múltak . .. 'be­fejeztem a gyöngyök vásárlá­sát ... Profán dolog, hogy ma, ezen a szép ünnepnapon rukkoltam ki, de nem bírtam tovább. Vét­keim állomásait összefűzettem, i Engedd meg, hogy megértésed­­! re számítva, a te még ma is j olyan csodálatosan szép nya­­j kadra illesszem, mellyel nem ér fel’ a világ összes hattyújának karcsú nyaka sem. — Ne füiilients ekkorákat Gyula — monuta kiengesztelo­­déssel az asszonyka —, ha te most igazat mondtál volna, ak­kor sohasem gyűrtek volna ösz­­síze a gyöngyok igycngysor.á. Kereszthúry vallomásától megkönnyebbülten, szinte alá­zatosan közeledett könnyessze­­mü asszonyához, ki, mint örök Éva, mindent feledve, felé nyúj­totta valóban kecses, hibátlan nyakát. A kályhából kiszűrődő kicsi­ke fény ablak is elég volt ahhoz, hogy a gyöngysor torilliáiisok­­kal ékes izárján millió szikrát vetve .visszatükröződjön. Zsu­zsanna, mint alkit vipera mart,, észbontóan felsikoltott, majd pityeregve szepegte; — Gyulaa! Gyuluskáám! Ez a csatt legalább egy világhírű sztárral való kapocs! — Zsiuzsó’kám! Kismadaram te! Ezek a kövek tiszták, akár a fényük. Ezeknek már nincsen ttetémete, sem múltja. Ezek már a csendes évek zavartalan napok gyűjtései. Neked! Neked, az ötök ideálomnak! Remegő kezekkel zárta be a gyöngysor zárát, s belecsókolt az asszonya nyakszirtjét iboritó finom pelylhekbe. Mindketten leültek a kályha mellé. A férfi (mozdulatával je­lezte, csupán: — Te követke­zel! Zsuzsanna felállt. Puha, lé­gies járásával elhagyta a szo­bát. A férfinek ideje sem volt végigigcmloM a távozás szán­dékát, máris visszatért. Kezé­ben egy vászon zsákocskát tar­tott, s katonásan ráparancsolt az urára: — Ereszd le Gyula a iedő­­nyöket s gyújtsd meg a lámpát A szokatlanul erélyes hangon közölt kérelmet az a tehető leg­gyorsabban teljesítette. Ezalatt Zsuzsanna asszony egy teako­csit gördített a kályha közelébe, i a rádobta a magával hozott vá- I szonzsákocskát. Gyorsan, ha­darva, mint egy betanult leckét, ' elkezdte mondanivalóját: — íme Gyula! —mutatott a ( rejtélyes zsákocskái a — miveJ : te nekem eléggé szűk marokkal mérted a háztartáapénzt — most már azt is tudom, hogy 1 miért. —, én nem gyüjthettem ! gyöngyöket, mint te telted. | Gyula. Igyekeztem gyakorla- I tias tenni. Én, csak borsószeme­­j két gyűjtöttem Gyula! Mert u­­j gye Gyulám, szolgáljon mentő i körülményként, hogy te is vol­­| tál beteg, .. . meg téged is ope­­] faltak, nem is egyszer Gyula! Meg: te is voltál nélkülem nya­ralni Gyula, meg a front, meg a fogság, meg a ... — Tudom, tudom! Ne foly­­| Lásd. Az én dallamom. így a­­| karsz visszavágni. Hát jó! En­­j gern nem a kifogások-érdekel­­, nek. A tartalom ... — mondta, I s felemelve a vászonzsákocs- 1 kát, megütközve tekintett asz­­| szonyára. Meghimbálta tenye­rén a túl, súlyosnak Ítélt cso­; magoeskát, majd egy indulatos | mozdulattal a teakocsi lapjára (Folytatás a 7. oldalon) 2

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents