Kanadai Magyar Ujság, 1975. január-június (51. évfolyam, 1-26. szám)
1975-06-13 / 24. szám
JANCSI (Folytatás a 6. oldalról/ tosan azonos útvonalok, odaviesza, saámtallamszoir. Napsütékben gyönyörű látvány volt ragyogó tollazata, rendkívüli formasága, hegyes lépte, (büszke fejtartása. Jancsi idejében,, sajnos, legnagyobb szenvedélyemről, a filmezésről, átmenetileg csak sóvárogva várakoztam, film és egyéb lrozzá szükséges kellék 'beszerezhetetlensége folytán, micsoda -ragyogó felvételeket készíthetnék, s nem csak a kakasunkkal pukkaszthatnám irigyeinket. Hja! A inegyvenes evek zordságiához tartozik ez is. Szinte -miagam előtt látom, ahogy egy-egy nagyobb rovart, legyet elkap. Ebben a mozdulatban nem az éhség vitte a főszerepet, a vadász szenvedély. Ha a kiszemelt áldozat koppintásának távolságán kívül esett, bosszankodva utána nézett, de sohasem lépett le az útról, hogy a rózsat|ö|vek, vagy -dália csoportok között kövesse a menekülőt. Egyik legkedvesebb jelenet vollt, amikor Bizsu kutyánkkal duetten vadásztak. A távolból nem tudtam jól kivenni, de ha nem tévedek, valami dongjó féle keringett egy bezárt körön belül, akárcsak egy helikopter. Az eb, leült és fejének kígyózó mozdulatával kisérte a repülőit. Jancsi, előrehajolva, szembe Bizsuval, hihetetlen hosszúra kinyújtott nyak kai leste az áldozatot. A jelenet, valósziinütlenül hosszú ideig tartott. Jancsi unta meg a változatlanságot. Felugrott. Pontosan a -kérdéses keringő, ellenfélnek éppen nem mondható bogár felé. Ahogy nehéz teste elhagyta a földet, lábait, összezárva, szabályos síkban vitte maga után, mint egy jól képzett sportoló. Elkapta az áldozatot. Miután lenyelte, Bizsuira (nézett és a mozdulatával valósággal boc-sánatkérést fejezett ki. A kutya megcsóválta a farkát, majd tovább mentek. Ekkoia harmóniát a legjobb vágónak is dicséretére lehetne írni, ha ilyen sikeresen tudna ollózni. (Ravaszság is akadt benne. Ezt a rossz tulajdonságát akkor észleltem, amikor illetlenkedése miatt megfedtem, vagy túlzott harciasságáért higgadtságra serkentettem. Tekintetével és mozdulataiban, a szó szoros értelmében kikérte magának vagy úgy tett, mint akinek semmi köze az egészhez és -ennek ellenére zaklatják. Királyi méltóságot öltve sétált le a -kertbe, s a terrasz lépcsőn, uhogjva, úgy vitte maga után, a farkát, mintha pávától -öröklött vért hordana ereiben. Örök rejtély maradt, miéit nem indult sohasem társkeresésre. Amikor már elérte a fér - fikort, még len'ézőbb, szinte megvető pillantással illette a baromfiudvar lakóit és messzire kerülte még a környékét is. Fajtájával egyben mégis kapcsolatot tartott, amikor ráfcezdtek a hajnali ébresztőre a ‘ talált fiú” volt a legjhangosab-b. Ezt nem csak a közelsége miatt gondoltuk, de meg is volt hozzá a termete, akárcsak egy jól táplált baritonnak, igy nem került megeröltettésbe a versengés, melyhez nehezen szoktunk hozzá, -de a végén már észre sem vettük. Az egész környék ismerte, nevén szólította. Udvariunkba azonban, ha kap-ujaink valamelyike nem volt véletlenül bezárva,, mégsem lépett -be senki, aki ismerte, addig, inig családtagjaink közül valaki nem jött ki Jancsi megregluiá-zására. Jobban féltek tőle, mint hatalmas fair kas kutyánlkltól. Jellemző rá, hogyha valaki a kerítésen kívül szólította, azzal szemben mindég barátságos magatartást ta- ILllsitolt mindaddig, amig a kilincsre rá nem tette a kezét, abban a pillanatban,, ahogy az ajtó megmozdult, máris borzolta tollát. Kertünk utcai frontja itetgjalább 30 méter a kakas a kertben végig kisérte azt, aki az úteáról vele társalgót. Roppant kedves látvány okozott, aho-gy hatalmas sarkantyúival, cisámpásan gyalogolt közbe valamit motyogott is, sajnos nem lehetett érteni, liogy -mit. Az estharangszó után, mely nem esett öisisze vacsoránk időpontjával, aludni tért. A verandát választotta hálósizoicájáinak, amikor már kinőtt a férjem ágyából. Az egyik fo-no,ttszók keresztfáján kuporgott a hajnali ébresztőig, amit, ha valaki elvitt és inem tett e helyére, szinte kereste: — Hová tettétek a kakasülőmet? — kérdezte tekintetével és addig nézett, amig valaki a széket vissza nem helyezte oda, ahol állni szokott. Talán sokan csodálkoznak ezeken, amit leírok, de, ha nem velem történik ék is kételkednék, de igy, mint egyik igen kedves tapasztalatomat könyvelhetem emJékeimhez. Jánosunk, még nem töltötte be élete első esztendejét, amino r egyik rokonunk esküvőjére mentünk a szomszéd kerületbe. Az állat problémát okozott. Mégsem akartuk egész napra -bezárni, tudtuk, hogy alkonyat felé hazatérünk, igy nyugodtan a kertben hagytuk. Jói idő volt. Nem unhatta magát, hiszen a kedvenc játszótársa Bizsu kutyánk vele volt. Keritésüinki 2 méteres vaskerítés, teljes biztonságot nyújtott arra, hogy át nem repülheti, sem el nem bitangolhat, mivel! rés sehol sem volt rajta. A fényes külsőséggel megtartott esküvőt igazán kellemes érzéssel hagytuk magunk mögött. A fiatal pár Ida -és Laci ebéd mtán elutazott, igy a vendégsereg is eloszlott a kora délutáni órákban, keresztanyám, a menyasszony anyja, nem kis örömére, hiszen egy ilyen alkalom annyi fáradsággal, -gondoskodással1 jár. Mire hazaértünk esteledett. Első -gondolatunk a kakas volt. Jancsi, ilyen időtájban a veranda feljáratánál vadászta a kora esti bogarakat, Winnipeg, Man. 1975. júliius 13. Bizsu kuty-ns pedig a lábtörlőn ülve, pofáját első mancsaira fektetve -követte a másik mozdulatait, mintha elszerette volna sajátítani ezt a műveletet. Bizsu, az ismert léptekre elénik sietett. Jancsi nem! Hívtuk. Máskor azonnal jelentkezett, a kert bármely részéből előrohanva. Ma, hiába volt minden kísérlet. Átkutattunk -mindent. Hatunknak sem sikerült egyet megtalálni. A kakas nem került elő. Végig jártuk a szomszédokat. Nyomoztunk, akárcsak egy bűnügyben. Senki sem tudott, vagy nem akart nyilatkozni — Gyilkosok! — szaladt ki a számon, -mert, hogy öldöklés történt, azt most már kétségtelenül éreztem. Éltem is némi gyanúval és többször abba -az irányba fordultam, ahol megboldogult Jancsink jobblétre szenderült elképzelésem szerint. Ez a szomszédunk, ugyanis előszeretettel vadászott a más tulajdonára. Egy szerencséje volt csupán, hogy -soha nem kapta el senki a tett pillanatában, de különféle jelekből észlelték töbibioldali szo-mdai az orvvadászat lehetőségét. 7 a mu II RT A: D. LÉNÁRT ILONA Ott ült az ablaknál Anna és» égő szemmel -bámult a felhőkre. | Más aszony biztosan sirt volna 1 a helyében, de ő olyan dacos, I magyanfajta volt, aki inkább elharapja a -szájaszélét, hogy sem ilyen elérzékenyülést -engedjen 1 meg magának. Arra gondolt, amit az orvos mondott délelőtt. “Feltétlenül azonnali levegőváltozásra van szükség ... lehetőleg magaslati helyre kellene menni ... a Kékes volna a legjobb ...” A Kékes! Ugyan miből! Nem volt még; eleg baj eddig is. .. . még ennek is jönnie kellett. Máris visszatértek gondolatai ahhoz a fájó ponthoz, mely hosz szú hetek óta rágódott lelkén. Hogy negyvenhat éves múlt és az az asszony harminc,. Ezzel nem lehet megküzdeni. Még , tíz évvel ezelőtt. . . igen, akkor vállalta volna. De most, ugyan mivel is harcolhatna, mivel hódíthatná vissza az urát? Nincs már j olyan szava, olyan mosolya, I mely új volna Ödön előtt. És ; most ez a betegség ... Ödön még oly friss, ruganyos, ma is feltűnt, amikor utánanézett, amdnt átment az udvaron, a kocsihoz, -puskával a vállán ... i Persze tokban, vitte, mert kicsit i szemei'gett az eső ... hiszen annyira félti! Azt félti! De a fe- | lesége már nem .számit. Még ma is képes volt itthagyni és átmenni ahhoz, az asszonyhoz! j Anna gondolatvilágában a puska és Törökné egyet jelen- i tett. És- mert gyűlölte Töröknét, j gyűlölte a puskát is. Ha arra gondolt, hogy a puska megszer j zését saját maga mozdította e-j lő, a tehetetlen haragtól ököl- j be szorult a keze. Hát hiszen, ’ ha sejtette volna, hogy erre ' kell, dehogy is biztatta volna - Ödönt., dehogy is -engedte volna,! hogy meg,takarított kis pénzű- j két kivegye a bankból! A régi-, vei, azzal a rozzant fegyverrel soha sem ment volna Ödön a szomszédba, azokhoz az előkelő emberekhez ... Előkelő? Na hiszen! Aki külsőségekben finomkodik, a suba alatt pedig egyáltalában nem finnyás, az nem előkelő, hanem nagy-képű. Más asszony urával kikezdeni ... demég ha nem is az asszony kezdte .. . még ha egy nagy komoly szenvedélyről isi volna szó ... még akkor sincs mentség. Akinek gyermekei vannak, az mindent csak a -szülő szemszögéből ítélhet meg. Az nem cserélgetheti úgy a férjeit, mint egy hollywoodi sztár. Csak egy férfi létezhet számárra, a gyermekei apja. És akármi jön, akár,mi jön, ki kell tartani mellette mindenáron. Ha úgy hozza az élet, még az ember boldogsága árán is . .. Mint ahogy kitartott ő maga is.. Pedig volt idő, mikor azt, hitte, hogy ez képtelenség, belepusztul. És mégis Ödön miellett maiiadt. Hát érdemes volt? Most, mikor legnagyobb szüksége volna riá, mikor már senkije sincs rajta kívül, mikor beteg . . . Az ajkába harapott. Nem baj . . . Nem számát — igyekezett megnyugtatni magát. De nem sikerült. Hogy is mondta Ödön, mielőtt elment, “Ne félj, nem lesz itt semmi ,baj. Majd -gondolkozunk és biztos, hogy lesz valami megoldás .. Lesz . .. Igen, lesz! — markolta meg a karosszék -karfáját Anna s a tekintete kemény és hideg lett. — Utóvégre nem kell megvárni, míg a betegség végez vele! Az a lehetősége megvan az embernek, hogy eldobhatja az életét, ha elviselhetetlen. A gyermeknek már nincs szüksége reá ... boldog aszszony .. . anya .. . még a nagy ünnepekre ,sem jönnek mindig haza ... a maga életét éli1 ... természetes is ... A szülő sohase várjon hálát a gyermekétől s ha mégis kap, tekintse ajándéknak. így hamarább is kap, mert ... eh, nem fontos! Most már semmisem fontos ... Lehunyta a szemét és kegyetlen, majdnem diadalmas mosoly jelent meg az ajkán. A puskára gondolt a gyűlölt puskára, Ödön szemef-ényére. Azzal ... igen azzal ... még -ma éjjel ... minek halogatni? Most már nyugodt volt. A halálra nem. is gondolt, csak arra, hogy nemsokára megszűnik az élet, mely elvisetllbetetlen. Akkor is nyugodt, majdnem derűs volt az arca, mikor hazajött Ödön. — Nem, nem- is láttam semmit ... — felelte a félifi, miközben óvatosan, majdnem gyengéden a kis dohányzóasztalra fektette a bőrtokos puskát. Persze, hogy nem látott semmit, mikor ki sem mentek az erdőbe ... — -gondolta Anna. — Akarsz vacsorázni? — kérdezte. — Igen, vacsorázzunk .. . aztán úgyis szeretnék valamit megbeszélni veled.. . Szivenütve pillantott rá az asszony. Megbesz-éini? Mit? Mit határoztak el ezek ketten odaát? Talán válás? Az a nő gazdag . . . d-e a korküüömriség- mégis . . . ah, dehogy, Ödön nem lehet .. . nem lehet mégsem ilyen hitvány, hogy éppen most .. . Vacsoránál -egy falatot sem tudott lenyelni. Lopva figyelte J az ura arcát. Nagyon sápadt volt ez és elgondolkozó. Mikor aztán Ödön -cigarettára gyújtott és még mindig nem beszélt, meg szólalt Anna nyugalmat erőltetve hangjára: — Nos? Ödön most felnézett rá. És az asszony meglepődve látta, hogy szemeinek -kifejezése mennyire ellentétben áll arcának nyugodtságával. Leírhatatlan tekintet volt ez. Volt bennefájdalom és öröm, lemondási és diadal. — Nos-? — kérdezte újra, de most már türelmetlenség remegett hangjában. Ödön kissé elmosolyodott és kényelmesen hátradőlt a széken. — Annyira érdekel? — kérdezte. — Hát azt akarom megbeszélni veled, hogy hova isi utazhatnál? Sajnos, nem .nagyon válogathatunk a magaslati helyek között ... tekintve, hogy báz-ony számunkra külföldi szóba sem jöhet. Persze, hogy a Kékes volna a legjobb, de előbb meg kellene érdeklődnünk, hogy milyen áraik vannak. Anna el-ke-rekült szemmel Ihalg;atta. Az első pillanatban nagyszerű, meleg öröm járta át. Hogy hát mégsem ... mégsem valami borzasztó dologról van szó. De aztán hirtelen öszerándult a szemöldöke és -közbevágott — Mit beszélsz erről, mikor Úgyis tudod, hogy nincs pénzünk rá? — De van, — felelte nyugodtan a férfi. — Igaz, egyelőre nem sok, de (rövidesein ... Honnan? Honnan a pénz? Tőle kapta? Attól az asszonytól? Nyilvánvaló ... T-ehát ezt beszélték meg ma délután. Nem tudnak addig várni, amíg elpusztul .. . Útban van itt ... Oh, hiszen ez még sokkal csúnyább, sokkal rosszabb annál, amit várt! — Honnan van a pénz? — kérdezte hirtelen érdes hangon. lödön megütközve nézett rá. — Az lényegtelen — felelte sértődötten. — Fontos, hogy van. Azt gondolhatod, hogy becsületes utón jutottam hozzá. — Kölcsön? — nézett má élesen az asszony. — Egyelőre még az, de (remélem pár napon belül ... ! De Annát ez már nem érde! kelte. Felállt és jeges hangon j uiondta: — Igen. Értein. Adósság. Miattam kérlek ne csinálj adósságot. Add vissza a pénzt! Énnekem arra nincs szükségem. Jóéjszakát ... Hirtelen megfordult és otthagyta az -urát.-Az állandó láztól amiugiyis gyenge volt s most attól félt, hogy összeesik. De azért emelt- fővel, határozott lépésekkel menit ki, amint azon bari becsukta az ajtót maga mögött, már elhagyta az ereje. Szédülő fejjel vánszorgott az ágyig. Percekig nem is tudott magáról. Csodálkozva érezte, hogy teljesen megnyugodott. Már nemi érdekeire az egész dolog. Olyan megvetést, majdnem undort érzett az egész világ iránt, hogy valósággal -szomjazott az elmúlás után. Hüteten felült. Hadlgatózott. Mély csend volt a másik szobában. Ödön biztosan az irodában van az ispánnal. Csendesen felkelt és benyitott az ebédlőbe. Senki sem volt ott. És a puska szép, sárga bőr tokjában ott feküdt az asztalon. Még csak nem is remegett a keze, miko,r utánanyult. De abban a pillanatban, amikor felnyitotta, hirtelen elakadt a lélegzete s megmerevedve bámult rá. A tokban nem puska volt, hanem újságpapír! Percekig -értelmetlenül nézte. Aztán a lehetőségiek kavargó ziuhataga öntötte el agyát. Egyszerre megszűnt a nyugalma. Lázas izgalommal ráncigálta ki j a tokból az újságpapírt. A gyűlölt puska nem volt sehou. Egy pillanatig gondolkozott, aztán úgy, ahogy volt kifutott a szobából a hűvös őszi estébe. Futott, futott végig a kerten, át a majoron, egyenesen János kocsis ajtajához. Ott bekopogott, türelmetlenül. Az ajtó rögtön felnyílt. — János fiam ... — lihegte elfuliadva — -hol voltatok ti ma délután? János kissé riadt vigyázzba vágta magát. — Mi kezitcsókolom? Mi kérem a városban voltunk. — íMerre? Hol? Kinél? János a pipája -csutkájával vakart egyet a fején. — Mi kérem a Kelemennél voltunk, -aztán meg a Balog Ügyvéd urnái. — Igazán? — mosolygott ed hirtelen Anna, mintha va járni na-gy, nagy ajéndékot kapott volna. — Köszönöm János .. . Isten \ I áldjon meg ... Es már ment is vissza a ház felé. Lassan, andalogva. Kelemen, Balog ... Kelemen, Balog . . . muzsikált -szivében az öröm. Kelemen a puskanrüves ... Balog ügyvéd, aki szerelmes Ödön puskájába ... Most már értette mi történt. Ödön eladta a puskáját! Eladta legdrágább kincsét, iegkedvesebbhol-miját. . A büszkeségét. Élet egyik legnagyobb örömét! Eladta, hogy az árán visszavásárolja felesége egészségét. Eladta -és ezzel lemondott a jo-gcimről, mely addig lehetővé tette a szomszédolást. Ezentúl már qsak nagy ritkán mehet át. A- háruni isi volt -köztük, vége van. Ödön lemondott róla. -Lemondott, őérte ... Észre sem vette, hogy már be ért az ebédlőbe. Csak akkor eszméit magára, mikor előtte állt az ura. És akkor, -egyszerre annyi mindent akart mondani, annyi érzés öntötte el a lelkét, hogy egy szót se tudott szólni. Csak nézett az urára némán ési a szeméből nagy, forró cseppekben hullt a könny, ő, aki nem sirt soha, most az egyszer nem szegiyelte a könnyeit. Annyi volt ez mintha térdrehuHt volna az ura ellőtt, boldog alázattal. A kéményből égett tobszag, vagy a konyhájuk fedői kitűnő pecsenyeillat szivárgott a megkánositott porták felé, sokszor niin.den héten. Egyszer: nyúl, máskor, liba, pulyka, 'csirke, tyúk. Tojás, rendszeresem eltűnt, tüzelőről, kerti szerszámról nem is- szólva. És mégsem tehettünk semmit, pedig ügyvéd, törvényszéki bíró és hasonló bűnügyhez értő szomszédság akadt, nem is -szólva a rendőrkapitányról. Az, aki megfosztott miniket ettől a kedves, feledhetetlen háziállattól, bizonyára nem disz kakasnak vitte el, 'hanem gyilkosságra vetemedett, amire- mi, még egy éhínség közepette sem lettünk! volna képesek, ha ott Jancsi játsza az egyetlen ennivaló szerepét. Családunkban soha, senki sem áthúzódott, de akkor este, ha azt, aki ezt a jóvátehetetlen hibát elkövette megfogta c,saládoin tagjainak “jó kívánsága”, úgy a mai napig -sem heverte ki gyomorbaját. Isten ne vegye bűnül, de a magam akkori szavait ma, a Jancsi iránti megemlékezésem alkalmából felújítottam. Budapest, 1948 augusztus 8. Magyar Hanglemezek 8-TRACKES ÉS CASSETTE TAP EK Legolcsóbban, legnagyobb válasz, tékban kaphatók. Kerje ingyenes lemezárjegyzékünket. Szappanes Record Shop 3u+o tast 123 St., Cleveland, Ohio. 44120, U.S. Telefon: (216) 961-M24. Országát ez évben jobban ismerje meg. Az Ön országa arra vár, hogy megismerje. Szelíd tavak és nagy folyók, szűz erdők szárnyaló hegyek, rendezett városok, békés kisvárosok és faluk, várják látogatását. Ezek kultúrájukra, hagyományaikra és történelmükre hívják fel figyelmét— igazán otthon érzi magát. Miért nem hívja meg barátait, vagy ro konait tengerentúlról, hogy csatlakozzon Önhöz? Meleg és barátságos fogadtatásban fog részesülni, rokonszenves és vendégszerető emberek részéről 'bárhova is megy. Az Ön utazási szakembere, vagy szállítója segíteni fog személyi utazásánál, tanáccsal szolgálva, hogy milyen helyeket kell meglátogatnia, továbbá milyen dolgokat kell megnéznie közelebbről, vagy a továbbiakban. Keresse Kanada megismerését több úton, túrákat és más kombinált utazásokat is beleértve. Canadian Government Offirp nf Tnnrism Office detourismí rli i P.nnpHa Loszor vitéz (Folytatás a 2. oldalról) — A huszárt, a huszárt oda kell adni- Vica cicának . .. A nagymama gyöngéden meg csókolt s elfojtott zokogásai mondta:-— Vica-cica a -mennyországba ment, angyal lett belőle. Emlékeim itt elmosódnak. -Seho-gyse tudom elképzelni, mit éreztem és goiido-.taiii én akkor. Egy kép azonban tisztán áll szemem előtt, oly tisztán mintha nem is húsz év előtt, hanem tegnap láttam volna. Ismét | szüleim házában voltam. Forró I nyári délután volt. Az udvar tele volt suttogó idegenekkel, afciik kíváncsian nézték az előttünk álló kis -éiükopoirisót. A nyíló hársfavirágok illatába viaszgyentyák és, hervadt lomb szaga vegyült; a pap halk hangon énekelt, közbe hallatszott a háztetőn bóbiskoló galambok turbékolása. Én a fekete szalagot néztem, amelyet a szaiimakalapomra varrtak; közbe a kalap karimáját rágtam- és sírtam, mert a mama is sirt. A mama halálsápadt volt, néha egy elfojtott sikoltás tört :ki a melléből, ilyenkor görcsösen szorította ősze a -kezemet, amelyet fogya tartott -ési én azc hittem, hogy -össze kell dőlte az -egész világnak. Talán mégis jó lett volna Vicának odaadni azt a huszárt? Mikor másnap ebédhez ültünk, az asztalnál egy hely üres maradt. Apa kedvetlenül tolta el maga elől a levest, a mama pedig nedves szemekkel bámult arra az üres helyre. — Szegény gye. íme keni, — mondta remegő hangon, — haldoklásában már nem is ismert rám, folyton valami huszárt emlegetett lázában ... Most már magjain is letettem a -kanalamat. Most már tisztában voltam azzal, hogy jó lett volna Vica-cicának odaadni azt a löszön-vitézt, lelkemben pedig földerengett a földi boldogság hiú voltának homályos sejtelme. Húsz év múltán előttem van a lószőr-vitéz, amelyhez a szegény Vica halálában i-s hü maradt. Nem tartozom még azokhoz, akik: már leszámoltak az élettel, de talán odaadnám mind azt, amiért küzdők s amit még remélek a jövőtől, ha még egyszer szemtől szembe állhatnék Vicával, odainyujthatnám neki a huszárt és azt mondhatnám neki: — Nesze, Vica-cica, pattogatott kukorica, — nesze, bizony Isten, igazán neked adom a ló szőr-vitézt!
