Kanadai Magyar Ujság, 1975. január-június (51. évfolyam, 1-26. szám)

1975-05-02 / 18. szám

Winnipeg, Mao. 1975. május 2. LAJOSSY SÁNDOR: TAVASZ ÖRÖMEIBŐL Olvasóimat must befogadó országom, Anglia tavaszi pano­rámájába viszem el, ahol a tér- ' mészet szépségei, az állatkertek különleges iákéi és sok más ér­dekesség, várja az embert. Kezdjük mindjárt a Szépsé­ge k-kert jé vei. Ezt a nevet ad­tam' neki, mert itt csaknem minden néppártira rá illik. Az egyikről iíme egy villanásszerü kép: óriás néppa/rkban vágyok, melynek közepén töblb kis hid­­dal ékesített tóVize csülog. Szé­les víztükrével uralja a nagy­szakértelemmel gondozott ker­tet. A viahátán éppen színes vi­­toiriások siklanak tova szórako­zó emberekkel. A víztükörben félikaréj alakban karácsonyfa méltóságú fenyvesek koronái fürdenek és a forrás tűző nap­fényben úgy tűnik, mintba sok színű disz kápráztatna el! A tó körül különösen sok a virág, emberek sétálnak, gyerekek hanicuroznak és szabadon fut­­károznak a kutyák ... Igazi ne­­felejtsr-mozaik ez és a parkot nem leket elfelejteni! Az ember tavasszal jobban sze réti az állatokat, mint máskor. Az egyik állatkertiben (nevez­zük Surrey Állatkernek) az a meglepetés ért, hogy a 'minde­nütt látható vadállatokon kívül egy rendkívül szelid háziállatok is tartottak. Ez egy nagy bul­dog-kutya volt 'bundában, és vérvörös virágok vették körül a kényelmes, küllőn álló bódé­ját. A sübás kutya-úr bódéja egy kis nyaralónak beillő házi­kó volt, egy körülkerített séta­tér közepén. Nemi túlzók, de ab­ból szörmegomolyagiból csak a kíváncsian szemlélődő kutyafej látszott ki hűséges, nagy sze­mekkel. Ahogy éppen mozdu­latlanul állt, akár egy finoman me'gmintázott szobornak is néz- - hettem volna! IMás alkalommal “madáror­szágba” csöppentem ibe. Itt a­­zon csodálkoztam el, hogy min­den madár régi ismerősöm voltr Már-már csalódottam távoztam a remek és (hangulatos környe­zetből, amikor feltűnt egy icike­­plcike paradic,somimadárka. A nevét sem tudom már, oly ré­gen volt, de aranyos toll díszé­re ima is emlékszem. A hatás kedvéért különleges üvegkalit­kában tartották buja, trópusi növények között. Azt hiszem, hogy egyedülálló látvány volt az egész állatkertben! — Ki DALOLJUNK... ^ nagy magyar előadómüvész­­iő Medgyaszay Vilma müsorá-VÁSÁRFIA ... Hámory Várnagy Dalma verse és zenéje. Kirakodó vásárban, de sok tarka holmi van, vásárolnak-eiadnak, esznek­­isznak —- mulatnak, tükrös mézeskalács szivet, vesz a legény, a lánynak. A vásárba elmennék, én is, én is eladnák, eladnám a szivemet, hiszen néked nem kellett, de a fájó beteg szivet, még sohasem vették meg. Te is, tudom, ott lennél, kíváncsian megnéznél, felkacagnál jó kedvvel, azt mondanád: — Ez? Nem kell! és én csendben tovább mennék árván maradt szivemmel. Rákoscsaba, 1939 XI. KISJÓKAI ERZSÉBET: MUNKÁCS NŐS ASSZONYA — Fázik, édes lelkem'? A beteg férfi nemet int. Me­reven ül a támlás székben, tér­dét medvebőr takarja. Viaszsár­ga arca kedvetlen, korongos. — A csontjaimban ... Mint­ha ezer hangya futkároznék. .. — panaszolja fakó hangon. — Ezt nem tudja kiűzni a sok drá­ga gyógyszer. Az asszony hallgat. Nem elő­ször emlegeti az ura a hangyá­kat. Hozzászokott a rekedthan­gú zsémbeléséhez. Ott Kuporog, a zsámolyon, oda telepszik min­dig az ura lábához, hogy ezzel1 is mutassa: ő a kisebb, aki szol- ! gálni kivánja a hőst. De a tar­tása királyi igy is, a dereka szál J egyenes. Az ablakon behulló gyér napsugár megcsillogtatja nyakán a csipkebodorhoz simu­­tó topáztaöves- láncot. — Fűszere® bort fűztek Áb­­rissal, — készségeskedik, de a férfi leinti: — Nem kell .... Nem kívá­nom ... A csend nyomasztó, mert re­ménytelen, sötét gondolatoktól terhes. Ezt kellene megtörni, de hogyan? — A levél! — kap észbe hir­telen, és fehér arcát öröm me­legíti át. — Erdélyoirszágiból irt Apor Gyöngy. No lám, még el sem olvastuk. Ha lenne most tür elme szivemuramnak ... — Olvasd hát, Ilona. Az asszony sietősen nyúl a kis asztalkán heverő levélért. Négyrét hajtott irás. Kibontja, kiteríti, és messze tartja szemé­től, mert a látása gyengült az utóbbi időben. Úgy olvassa, csengő hangon: — Nemzetes és vitézlő Thö­köly Imre uramnak, hivségesen szeretett fejedelmünknek . .. abban a bizodalmas hitben, hogy ezen Írásom jó egészség­ben találja kegyelmedet ... Thököly megrezzen, őszülő fejét hátra hajtja, a szék tám­lájához nyugtatja. De arca csu­pa felhő: — Az én egészségem ...! írd meg Apornak, ihjogy végemet já­rom immár .;. — A szeles idő növeli a kíno­kat, — vág a szavába Ilona sietve, — ritkaság számba megy ez a nedves hűvösség er­refelé.* Amint melegebbre for­dulnak a napok, változik az ál­lapota is majd, édes lelkem. Az orvos új gyógyszert Ígért ... Táján földről kapta valami aty­jafiától. — Méregkeverő az is, — le­gyint Thököly fáradtan. — Az új italtól szűnik tán a fájás, de felőrlődik a test. Kiöli az utol­só csepp erőmet is majd. Raj­tam nem segít már semmi. Nincs remény, Ilona. Szembe fordul vele az asz­­szony, megragadja a csonttá aszott kezét. « — A reménykedés nem ele­gendő, Imre, ha nem füti az erős Ilit lángja. Hinnünk kell, hogy Isten jelen van mindig, I mindenütt. Igen. most is, itt, 1 ebben a házban. És, ez a ház j csak ideig való szállásunk. Mert | a magyar nemzet talpra áll, és felszabadul az ország! Erőslel­­kü, vasakaratú nép a mienk, nem kell félteni. (Szenved most igencsak, fogcsikorgatva tűri a megaláztatást, de meddig? Já­romba fogták, ostor csattog a hátán, de hangtalanul Istenhez fohászkodik, Isten pedig el nem hagyja azt, aki őt eserugve ké­ri. Él a nép, és hazavárja ke­gyelmedet. — Él? Micsoda élet az! Rab­sorsban, mint a lámcravert fe­nevad. Az asszony szeme megvillan. — Hatalmas erejű fenevad! Lerázza majd a láncot. És, jaj annak, akit a közelében talál, aki ellene szegül. Aki vissza­tartaná, fenyiteni akarná! Ha régebben pártokra szakadtak is, ha a szegény nép felette el­keseredett, ha a módos, urak eltespedtek is, most egybeko­­vácisolta a magyarokat a szen­vedés. Ráébredtek, hogy mi a kötelességük, a feladatuk. Csak egyetlen szikla kell, és fellán­gol a lelkesedés. Nekimennek a túlerőnek, és kivívják a diadalt. — Kitartás kell ahhoz, Ilona, nem a lelkesedés, szalmalángja. Zrínyi Ilona kiegyenesedik. Égő szemében büszke öntudat világol: — Munkácson láttam, mek­kora kitartás él a magyarban! Három évig védtem a várat, és fel nem adtam volna, ha árulás ’ nemi rontja meg az egységet. Ha Caráffa nem hiteget álnok szóval, be nem eresztettem vol­na soha. tudja, meddig elnéztem volna, de mennem kellett. Emlékeim között ez a Madárország, mint egy “aranykert’’ maradt meg mindmáig ... Ugyancsak -itt láttam egy oda nem ülő festményt, de szlnkom­­poziciója az őserdők virágát oiy élénken tánta fel az áldozatára ugrásba kész tigrist. Emberileg fel nem fogható, hogy1 lehet ilyen gyönyörű környezetben elpusztítani a gyengébbet?! Majd Skóciában jártam, ahol azt hihetnénk, hogy fent észa­kon, tavasszal is fagyos világ j fogadja az embert. De mintha ! csak iSzent Móric környékén, a svájci Alpok virágos lankáin sé- j tálnék ... Az üde, zöld pázsit! és a pompás házikertek virá- í gainak tarka szőttese gyönyör- ; ködtet mindenfelé. Nem tudom eldönteni, hogy a rétek mezei virágainak természetest, (ham-, vas szépsége, vagy a házkörüli j virágoskertek különlegességei tetszenek jobban? Végülis ott hagyom a sokféle színek eldo­­rádóját, és egy narancssárga repceszerü táblán akad meg a szemem, ahol éppen autón ér­kezett meg a gazdája és egy öt­hat év körüli kisfiúcska nevet rám önfeledten. Filmvászonra kívánkozó kép ez most, mert a virágos tavaszban a megújúló élet új Ígérete. Oly annyira be­tölti égész lényem, hogy1 halkan dudolászom az Élet-himnuszát: — Élni szép és élni jó! ... A férfi sóhajt. Arca elkomo­­rodik.----Ö győzött, Caraffa. Elhur­colt bernieteket Bécsbe. — De ki mentett ki engemet unna? Az ernyesti csata után kegyelmed ajánlotta fel a fo­goly Heisler generálist Bécs­­nek, én érettem! Ugye, jó az Isten, hogy itt összekerülhet­tünk, egymást támogathattuk. — Te buzdítottál engemet, Ilonám, nem én téged. Nálad nélkül elveszett ember lennék. L»e olvasd inkább, mit ir Apor György. Az asszony felveszi öléből a levelet engedelmesen. Olvassa: — Mifelénk még hóviharok dúlnak, pedig ugyancsak vá­runk a kikeletre. A portámról ki nem mozdulhattam immáron harmadik hónapja. Az ordasok a falvakban is sok kárt tevé­nek. A kegyetlen időjárás miatt nem mehetek ki a bestye féreg ellen. Jobb most kegyelmednek a Marmora tenger partján, a­­mig ennyi vihar dúl ... Thököly felüti a fejét. — Jo.bb-e? De hiszen idegen itt minden. A kenyér ize is más, mint otthon, a bor zamata is. Amíg járni tudtam hot nélkül is, megbámultam az itteni há­zakat, a kikötőt, a karcsú mi­­narettet, a piacteret. Idegen, idegen! — Mi kértük a török segít­ségét, Imre. Azért kerültünk ide! — Segítették Thökölyt, amíg győzött. De az első balsiker u­­tánl megvonta segítségét tőlem a szultán. — Csitt! — kiált rá az asz­­szony riadtan. — A falaknak is füle van, vigyázzunk. Eddig nem bántottak minket. De ne hívjuk magunkra a veszedelmet vádoló panaszokkal. — Látod, rabok vagyunk mi is. Rettegnünk kell a büntetés­től. Évek óta egyebet sem tet­tem, mint újra és újra megkí­sérelni a lehetetlent: a szegény magyar nép keserves sorsát emlegetni. De elvágják a sza­vamat, kitérő választ adnak. Vagy nyíltan kimondják, hogy veszedelmes témát emlegetek előttük, erről pedik ők nem haj­landóak tárgyalni. — Valamit megtanultunk a hosszú esztendők alatt, szivem­­uram. Senkitől, a magyar segít­séget el nem várhat. Egyedül kell kiharcolnia a győzelmet. És majd akkor kinyilik a világ sze­me, rádöbben a többi országi né­pe, milyen bátor, hősies., érté­kes nemzetet hagytak cserben, hogy az utolsó évek alatt el is felejtkeztek róla. De csak akkor látják be ezt, ha a magyart nép talpra állt, ha bebizonyította, hogy ki tudja verni országából azokat, akik láncra verték,, sa­nyargatták, kihasználták. —- És addig .. . ? Mi lesz vé­­lük addig? Meg mivélünk? — Várunk! — A csengő hang eltökélt, szilárd. i Thököly elfordítja a fejét. | — Én már nem, Ilonám. Be.n­! ned sok erő van, bizakodás, hit. : Én meg nem várok már semmi­A tavasz örömeiből szedtem» össze egy kis bokrétára valót magamnak és mindenkinek úgy, ahogyan átéltem a termé­szet varázslatosan szép .tárhá­zában, Csendéletszerü látványos­sággal fejezem ibe .angliai sé­táim. Ezúttal a velszi erdőkben bolyongtam. Az egyik mezős tisztáson kislányka toppant e- Iiém, Piros kabátkát viselt és aranysárga hajával az örök­zöld környezetben képbe kere­tezhető látványosságot nyúj­tott ... Ha szülei nem követ­ték volna távolabbról, Tavasz tündérkéjének hihettem volna! i Aki szeret kirándulni tavasz- j szál, megért engem és velem1 örül. Bizonyára átélte az utá­­nozhatatlanul szépséges élmény valóságot. Élni szép és élni jó! HA Mi.G VAN ELÉGEDVE LAPUNKKAL, MONDJA EL MÁSNAK... HA PANASZA VAN, — ÍRJON NEKÜNK! Évi rendes gyűlést tarlón az Amerikai Magyar Református Egyesület Igazgatósága Gyász-istentisztelet és tiltakozás a 30 éves orosz megszállás ellen. Magyarországi magyar ÜGYVÉD DR.RACSMÁNYBÉLA a budapesti ügyvédi Kamara volt tagja. Manitobái gyakorló ügyvéd, közjegyző, uj címe: 203-504 Main St., Winnipeg, Man. R3C 1A7 — Telefon: 947-1513. Az Amerikai Magyar Refor­mátus Egyesület igazgatósága Ft. Dr. Béky Zoltán elnöklete' alatt rendes évi gyűlését tar­totta április 4.-1 kezdettel Wa­shingtonban1, az Egyesület Köz­ponti székházában, a Kossuth Házban. Az igazgatósági gyűlés Gyász-istentisztelettel kezdő­dött, melyet 'Ft. Dr. Béky Zol­tán elnök, és; Ft. György Árpád titkár végeztek, Dr. Béky Zol­tán elnök megrázó szavakkal emlékezett meg a magyar tör­ténelem leggyászosabb és leg­tragikusabb napjáról, április 4-ről, s a 30 éve tartó orosz megszállásról1. A Gyász-isten­tisztelet végeztével tütakozó táviratokat terjesztett elő a 30 éve tartó orosz megszállás el­len, amelyeket az igazgatóság egyhangúlag elfogadott ési to­vábbított az Egyesült Államok elnökéhez, a Külügyminiszter­hez és az Egyesült Nemezetek Főtitkárához. Az igazgatósági gyűlésen részt vetek a következők: Dr. Béky Zoltán országos elnök, György Árpád titkár, Eszenyi László ellenőr, St. Mikióssy Pál pén'ztárnok, Nt. Tóth Tibor és Syposs István alelnökök, Ft. Dr. Szabó István allelnök beteg­sége miatt nem jelenhetett meg. Az igazgatóság tagjai kö­zül jelen voltak/: Áros Béla, Nt. Bertalan Imre, Kurimai András, Modory Károly, Molnár József Jr., Nagy Károly, Jr., iSzücih Bé­la, Vargó Elemér, Veszprémi Géza, Eger Sándor jogtaná­csos, Ft. Nagy Lajos a Bethlen Otthon igazgatója, Dr. Harsá­ny! Pál főorvos és Ben Koppel­­man és Alvin Eglow accoun­­tantok. Az igazgatóság a központi főtisztviselők jelentéseit hall­gatta meg s örömmel állapítot­ta meg, hogy a rendkívüli nehéz körülmények, gazdasági válság, energia krízis), infláció és nagy­mérvű munkanélküliség ellené­re is az Egyesület nagy ered­ményeket ért el. Vagyona meg­haladta a 18 miliő dollárt, ér­vényben lévő biztosítása felül­­haladta az 50 milliót. Értékelés­iben pedig, a legelsők, (legbiz­tonságosabbak között van. Azután a központi tisztvise­lők jövőre vonatkozó program­ját tárgyalta meg az Igazgató­ság, amelyek közül kiemelked­nék: országos tagszerzési ver­senyek, a 80 éves jubileumi és Bicentenniális ünnepségek or­szágos jellegű megünnefpflése tanulmányi versenyek, diák­­segélyek és kölcsönök, ifjúsági táborok támogatása. Vasárnap az igazgatóság tagjai a wa­shingtoni gyülekezet Istentisz­teletén vettek részt, ahol az ágét Nt. Bertalan Imre igazga­tó hirdette és emlékezett meg a 30 éves orosz megszállásról. Az Istentisztelet többi részzét Nt. Tóth Tibor alelnöki, György Árpád titkár és Dr. Béky Zoltán elnök végezték. A Bethlen Otthon új szárnyá­nak felavatása országos ünnep­ség keretében szeptember 1-én, Labor Day, .napján fog megtör­ténni. (Washingtoni tudósitó) Magyar Hanglemezek 8-TRACKES ÉS CASSETTE TAPEK Legolcsóbban, legnagyobb válasz, tékban kaphatók. Kérje ingyenes lemezárjegyzékünket. Szappanos Record Shop 3046 East 123 St., Cleveland, Ohio. 44120, U.S. Telefon: (216) 561-6524. re. Csak a halálra. — Mert beteg; most kegyed. Mert kinozza a (csontjait a kór. De ha majd meggyógyul ... Ha melegen süt megint a nap, ki­ülünk a ház elé sütkérezni. Fel­nézünk az égboltra, amely itt is éppen olyan kékszinü, mint o­­dahaza ... Most leverte a szél a virágokat, de új bimbók nyíl­nak ki megint ... — Már az ülatuk is, méze­sebb, terhesebb. — De azt mutatják, hogy az élet nem vész elé, a gyökér megmarad a viharban is, és új hajtás sarjad belőle, akárcsak odahaza, magyar földön. — Fiataloké a várnitudás titka. Megvénültem, Ilonám. — Hát Hiszen koromnál fogva idősebb volnék kegyel­mednél. Mégis bizakodom ab­ban, hogy hazatérünk. Higgyük ezt, édes uram. Nem szabad el­csüggedni. A mi népünk ügye nem veszett el. Mennyit küz­dött, szenvedett, dolgozott év­századokon át. És mindig újra kezdte, mindig, folytatta ősei példáját. Nem omlott össze so­ha. — Te nem tudod, mi az : ösz­­szeomlani. Mert te itt, a szám­űzetésben is ugyanaz a Zrínyi Ilona maradtál, mint a régi, a munkácsi vár erélyes, öntuda­tos parancsnoka. Az asszony előre hajlik, úgy néz az ura szemébe. — Dehogynem tudom, mi az, édes lelkiem. Csakhogy titokban sírtam el a bánatomat mindig, zárt ajtók mögött, ha a két gyermekem után sajgott a szi­vem. Elszakították őket tőlem. Úgy nőttek fel, hogy az én intő szavamat nem hallhatták. Nem ébreszthettem fel bennük a ma­gyar érzést. Itt éltem éveken át, mint a szedett fa. A szó lett volna a gyümölcs, de a szót belém fojtoták. Felgyűlt ben­nem a sok mondanivaló, hiszen serkenteni kívántam a gyerme­keimet, feltárni előttük a múl­tat, és rámutatni a jövendő­re. Elmondani mindazt, amit csak anya mondhat el, olyan anya, aki életét kockáztatta népéért, és azt szeretné, ha a gyermeke is vállalná a legszen­tebb kötelességet, a legnagyobb áldozatot. Gyűlt bennem a sok szó, de út nem nyílott számuk­ra, fel nem törhettek, meg nem szabadulok tőlük, pedig hej, de rám nehezednek, fojtogatnak, kínoznak a kinem mondott sza­vak. Felnövekedett a fiam, a­­nelkül, hogy láthatnám. Ha üzenhetnék neki! De azt sem szabad. Thököly kinyújtja sovány ke­zét, megérinti asszonya vállát. — Ferenc ott volt melletted Munkácson, látott téged vérte­­zetben, parancsot osztó úrnő­ként. Nem felejtett az el sem­mit, hidd el. Az emlék több, mint a kenyér: maradandó táplálék. — A gyermek emlékezete o­­lyan könnyed, mint az álom­kép: szertefoszlik hamar. Hát még ott, ahol a fiam élt Hiszen ellenem fordították. Azon igye­keztek midétiig, hogy Rákó­czi Ferencnek is,e jusson soha, hogy az anyja Zrínyi Ilona, a mostohaapja pedig a hős kuruc vezér, Thököny Imre. Lám, esz­tendeje, hogy utoljára hallot­tam felőle. Azóta daliás férfivá serdült, én meg úgy emlékszem vissza rá, mint gyermekre. Többfelől hallottam eddig róla, de most nem jön hír sehonnan sem többé. — Lehet, hogy a török hibá­jából, — veti fel a férfi;, — min­den híradást erősen megrostál a Porta, mielőtt hozzánk to­vábbítja. Kis csend után Ilona az urá­hoz fordul: — Igaza van lelkem! — El­mosolyodik. — Mégis átsiklott a törökök kezén a titkos üze­| net. óvatosan ir Apor, képlete­sen. Hogy ordasok serege pusz­tít a magyar falvakban, kárt tesz mindenfelé, A sorok között igy üzeni szegény, mennyire // r VALÓDI MINŐSÉGŰ FINOM-ODLEÍÍI KALOCSAI CSEMEGE PAPRIKA fontja $2.25 és szállítási költség. KOLBÁSZ, PÖRKÖLT, GULYÁSLEVES, PAPRIKÁS­KRUMPLI, PAPRIKÁS SZALONNA, STB. EL SEM KÉPZELHETŐ VALÓDI HAZAI PAPRIKA NÉLKÜL. Elsőrangú ERŐS PAPRIKA fontja $2.50, 1/2 fotó $1.50 és szállítási költség. Kiváló minőségű töretlen óhazai KAMILLA TEA fontja $3.85 és szállítási költség. Tiszta tojás TARHONYA legújabb magyarországi szállítmány FONTJA: $1.25 és szállítás. K. M. U. KERESKEDELMI OSZTÁLYA 210 Sherbrook Street, Winnipeg, Manitoba, R3C 2B6. szenved népünk a rabigában. Hirtelen kitárul az ajtó. Ab-1 ris áil őrt, dúlt arccal, a kivé— | miit kuruc vitéz. Süvítve len­­geti-qsapkodja a nyitott ajtó szárnyát a viharos szél. — iSzékely vendegünk van, instállom! Tessék meghallgat­ni ... Toprongyos, megviselt ember lép be mögötte. Bocskoros el­nyűtt, gúnyája vásott, ősz haja csapzott. De a szeme lángol, mikor rájuk néz, átható tekin­tettel. Lassan térdre ereszkedik. — Nagyságos fejedelem ... — Elcsukiik a hangja. Azután Zrínyi Ilonához fordul, reszket a szája, ahogy sietve beszélni: — Rákóczi ... Rákóczi tf’árénc útban van ... Polák f öldjé; ól indult. Jön, nagy sereggel, fel­szabad! úja a hazánkat! Ilona már áll. Sudáran, fel­ragyogó arccal. Támlásszéket | tol az öreg székely felé. —- Üljön le kend, hiszen alig áll a lábán. Mit tud a fiamról? Miként jutott ki Lengyelország­ba? Az öregember, hogy a székié roskad, maga alá rejti szakadt boioskorát, melyből a lábujja is kilátszik. Ábris betette már az ajtót, a székely nehezentüri a szoba melegét, verejtékessé vá­lik a ráncos homloka. Bozon­tos,, ősz szemöldöke; alól mát derűsen csülog ki a szeme. — Hiszen tán segítették Rá­kóczit mindenfele! Daliás vitéz, bátor hős, minden magyarok re ménysége . .. Azt mesélik, hogy napról-napra növekszik a sere­ge. A zászlaja alá áll minden hazafi, akár jobbágy, akár úrfé­le, Mondják, hogy Bercsényi van vele, meg Esze Tamás; ... a többi névre bizony már nem emlékszem. Bevettek már sok falut, még városokat is, fut elő­lük a gyatra ellenség, diadalt arat Rákóczi Ferenc, amerre lép ... Nyomulnak előre, jön­nek le egyenest mifelénk. Sza­badok vagyunk, nagyasszo­nyom, újra szabadok ...! 1 — Hosszú volt az út idáig, ha gyalogoan jött. — Szekeren jöttem én, vásá­rosokkal. Csak éppen itt a vé­gén már a szent Mihály lován. — Ábris,, — int Zrínyi Róna a vén kurucnak, — lássa el mindennel ezt a jó embert. Nagy hirt hozott, nagy örömet ebbe a házba. —Ránéz a szé­kelyre, elhomályosuló szemmel. — Ha majd evett-ivott kend, új gúnyába öltözött, tét jen visz­­sza ide, hogy mindent elmond­hasson. Mindent, amit hallott meg otthon ... Látszik, hogy a székelyt megviselte a nagy út, a sza­kadozott lábbeliben alig tud el­­vánszorog/ni az ajtóig. Amint becsukódik mögöttük ! az ajtó, Ilona az urára néz, j megrendültén mégis örömtől j sugárzóan: — Ugye mondtam, Imre, csak egy szikra kell! Egyetlenegy szikra! AKIK ELVÁLTAK IRTA; J. H. ROSNY Laure Dulcsme és Jacques Fresnois házassága szerelmi házasság volt. Három év óta éltek együtt zavartalan 'boldog­ságban. Ekkor anélkül, hogy a legkisebb egyenetlenség, vagy a legártatlanabb civakodás tá­madt volna közölttüki, Laure el­hagyta férjét s nem akarta vi­szontlátni addig, mig a törvé­nyes válást keresztül nem vitte. A válóper befejezése után visszatérj férjéhez és többé nem is hagyta el. Éppen úgy éltek, mint tör­vényes házasságuk el=>ő heté­ben. Visszás és különös helyze­tük elidegenítette rokonaikat és barátaikat s Laure a számkive­­tós bizonyos nemét volt kényte­len elszenvedni, mert saját tár­saságbeli hölgyeket nem láto­gathatott sí ezek látogatását nem fogadhatta, viszont azok­tól, kik a szerelem tekintetében könnyen gondolkodtak, termé­szetszerűleg irtózott. Jacques Fresnoist feleségé­nek viselkedése épp úgy meg­hökkentette s azt épp oly ért­hetetlennek találta, mint a töb­biek. Időközönkint ostromolta s legyen újra törvényes nejévé, a világ előtt, ám Laure mind­annyiszor e jókedvű kijelentés­sel vetett véget a vitának: Azt akarom, hogy 'bennün­ket csak a szerelem kössön egy máshoz. Azután rendszerint nagyon határozottan hozzátette: — Ebben a pontban sohasem fogok engedni! Eresmois megértette volna e különös elhatározást, ha neje egyébként az új orosz, vagy új skandináv, helyesebben anar­chista elvek hívének: vallotta volna magát, ám az leánya volt a jó öreg Franciaországnak s minden más tettében ennek er­kölcseit és szokásait tartotta szem előtt. Mindazonáltal a férfi lassan­­kint beletörődött a bolond hely­zetbe, annál inkább, meirt fele­sége más tekintetben kifogásta­lan szeretettel és tántoríthatat­lan hüség'gel viselt iránta. Nem igy Dulesme asszony, a Laure édesanyja. Ez az istenfélő matróna a helyzetet korántsem találta, oly' humorosnak s nem szűnt meg a világra, de főleg a túlvilágra va­ló hivalkozáss'al ostromolni leányát, hogy vessen már vé­get a szégyenteljes és bűnös vi­szonynak s legyen -újra nejévé Jaquesnak. Bőbeszédűsége különösen akkor volt kifogyhatatlan, mi­kor az isteni törvényeket s a házasság égi eredetét magya­rázta. — Az éggel teljesem rendben vagyunk, anyám — szólt ilyen­kor Laure, — Szentatyánk, a pápa, úgy sem akarta feloldani azt, amit a 'Saint-Clotilde temp­lom plébánosa kötött. (Folytatás a 7. oldalon) 2

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents