Kanadai Magyar Ujság, 1974. november (50. évfolyam, 40-41. szám)

1974-11-22 / 40. szám

Winnipeg, (Man. 1974. nov. 22.

Dr. Dreisziger emlékbeszéde Ollawában

Kedves Hölgyeim és Uiaim!

Immár 18 éve annak, hogy az. 1956-os magyar forradalmat véribe fojtoták. Az elmúlott idő akitt az 56-os célkitűzések közül csak nagyon kevés valósult meg. 1956 óta a szabad világ magyarsága sokszor tette fel a kérdést, vájjon mit tehet az emigráció, hogy a forradalom célkitűzésiéiből több valósuljon meg.

E kérdést többféleképpen, válaszoltuk meg. Eleinte nagy terveink, nagy reményeink voltak. Majd a sok csalódás után többen közülünk arra az álláspontra jutottak, hogy a jelenlegi nemzetközi körülmények között, IMI ITT nyugaton semmit sem tudunk tenni.

Mai beszédemben szeretnék arra rámutatni, hogy igenis, módunkban van az 56-ba.n megkezdett munkát folytatnunk, módiunkban van a magyar ügy érdekében határozott lépéseket tenni.

Magy arország történelme ben az egyik legnagyobb az egyik legnagyobb csapás a második világháború volt. A háború irtán hazánk újra elvesztette függetlenségét. Évszázados hagyományainkat feldúlták. Népünk erejét, iparunk és mezőgazdaságunk termelőképességét idegen célok elérésére használták fel. De a magyar tragédia valójában még ennél is messzebbmenő volt.

A magyar kultúra a kelet és nyugat befolyásának az eredménye. De ha megvizsgáljuk hazánk fejlődésének történetét az elmúlott néhány évszázadban a nyugati világ gyakorolt hatást. A középkor óta jóformán kizárólag Európából, nyugatról jött a vallási, szellemi és művészeti befolyás. Ez a befolyás azonban nem volt egyirányú. Mig a nyugati tudomány és eszme hazánkba áramlott, a magyar szellemi élet szabadon fejezhette ki magát a nyugat felé,. Tudósaink. művészeink, j íróink munkái minden nagyobb * * gátlás nélkül áramolhatott nyu gatra és ott gyarapithatta a magyarság becsületét.

Mi történt ezekkel a szellemi kapcsolatokkal 1945 után? A kommunizmus .hatalomra jutásával a magyar kultúra évszázados élet-fonalát éTszakitották. Amíg minket a nyugati eszmék beáramlásától elzártak, addig a nyugati világ is meg lett fosztva a magyar szellem igazi megnyilvánulásától. Tudósainknak, Íróinknak többé nem volt megadva a lehetőség, hogy külföldön becsületet szerezzenek maguknak és hazánknak. E körülmények között nem volt csoda, hogy az 56-os forradalomnak az egyik legfontosabb követelménye a vasfüggöny eltávolítása volt.

Megkérdezhetjük, hogy 56 óta ezt a célt milyen mértékben sikerült elérni. Meg kell hagynunk, látszólag nagy jytoltozásck történtek. így a sző-! ges drót ma nem-igen látható.1 A haláron aknák nem robban- s nah. A turisták ezrei lépik át évente a határt. De a magyair szellem őszinte megnyilvánulása útját a szögesdrót ma is elálija. Otthoni szellemtudományaink továbbra is marxista ideológ'ai ké ny s z e r. zubbony ban siorvadoznak. És Íróink a szabad nyugaton nem publikálhat-’ nak semmitsem. A szemmel látható vasfüggöny eltűnt, de a szellemi vasfüggöny megmaradt.

Az 56-os hősök áldozata a szabadvilág magyarságát egy kötelességgel terheli. A mi feladatunk e szellemi vasfüggöny meggyengítése.. Ez nem azt jelenti, hogy nyugatról könyveket, újságokat csempésszünk be 'Magyarországra. Ez talán felesleges lenne, mivel az eszméket egy országból szegesdróttal kizárni nem lehet. Azt azonban lehetővé tudjuk tenni, hogy a magyar szellem a nyugati világban szabadon nyilvámulhasson meg, azt lehetővé tudjuk tenni, hogy különböző irányú tudományaink itt nyugaton továbbra is elismerést nyerjenek. Módunkban áll azt megszüntetni, hogy a nyugati könyvtárakban a Magyarországgal foglalkozó könyvek és szaklapok zöme a marxista

szellemet hirdessék. Lehetővé keli termiünk azt, hogy a magyarságtudoinánnyal foglalkozó tudósok és professzorok kutatásaikat itt nyugaton is levégezhessék. Ma ilyen kutatási lehetőség jóformáin csak Magyarországon levő könyvtárakban és levéltárakban lehetséges. Ez viszont azt jeleníti, hogy azok a nyugati egyetemi tanárok, akik ilyen kutatómunkát kívánnak végezni, munkáikban az otthoni rendszert dicsérni kényszerülnek, hogy kutatásaikra otthoni engedélyt kapjanak. Így befolyásolja a budapesti kormány még ma is a szabad vilálg magyarsága szellemi és tudományos életét!

Ennek a helyzetnek a megszüntetése kell, hogy legyen a magyar emigráció egyik legfontosabb feladata. Nyugaton elő tudósaink számára biztosítani keli, azt, hogy kutatásaik eredményét egy politikamentes,

magyarság,tudománnyal foglalkozó nyugaton megjelenő folyóiratban jelentethessék meg. Lehetővé kell tennünk azt, hogy magyarságkutatás itt nyu gáton is folytatható legyen.

E cél elérése érdekében meg kell jelentetnünk egy elsői sorban angol nyelvű magyarságtüdománnyal foglalkozó tudományos folyóiratot Miint ahogy a lengyeleknek, ukránoknak és más letnik-csoportoknak is, úgy a szabadvilág magyaiságának is szüksége van egy ilyen tudományos fórumra. A munka ebben az arányban már' megindult. Épp most, október hó 23.-án jelent meg a Canadian- American Review of Hungarian Studies első száma.

A második lépés már komplikáltabb. Meg kell teremtenünk az előfeltételt arra, hogy magyarságtudománnyal itt nyu gáton, itt Kanadában is lehessen foglalkozni. Jelenleg Kanadában egyetlen könyvtár sincsen, amely szisztematikusan összegyüjtené a magyar vonatkozású könyveket. , Jelenleg nincsen egyetlen magyar levéltár sem.

Hogy megalapozzunk egy magyarságtudománnyal foglalkozó kutatóközpontot, ahhoz első sorban szükségünk van egy magyar-tanszékre. A (gyűjtés erre a célra már megindult s most már kizárólag rajtunk múlik, hogy sikerül-e ez a gyűjtés, vagy sem, sikerül-e a magyar-tanszék létrehívása, vagy sem. Egy ilyen tanszék idővel biztosíthatná egy magyarságtudománnyal foglalkozó folyóirat sikerét is. Egy ilyen tanszék idővel lehetővé lehetné azt is, hogy magyar témákkal kapcsolatban itt Kanadáiban is lehessen kutató munkát végezni, — és NE KE ÉLJEN kutatóinknak kutatási engedélyért a magyar kormánynak hízelegni. Ha egy ilyen kutató központot sikerülne létrehívni, ez a magyar 'kutató központ messzemenőién elősegitené, hogy a magyar tudományos szellem itt nyugaton, kommunista befolyás nélkül, megnyilvánulhasson. Ha pedig a magyar eszmék őszinte és igaz megnyilvánulását lehetővé tudjuk tenni, akkor mi itt az idegenben folytatjuk azt a küzdelmet, amit egyetemi ifjúságunk és értelmiségünk 1956-ban elkezdett. Ennek a küzdelemnek a véig,célja pedig az, hogy széttépjük azt a láthatatlan vasfüggönyt, ami az igazi magyar szellemet a nyugattól elzárja.

"BÁNK BÁN" KÜZDELMES HETE

IRTA: SZÉKELY MOLNÁR IMRE

Kiss [Ferencet a 30-as években ismertem meg, aztán közel "negyven év szaladt el, mostani találkozásunkig. Valami nyom maradhatott utánam; mert meg ismert. Az én fiatalságom idején Kiss Ferenc az ország elsőszámú művésze volt, örökös tagja a Nemzeti Színháznak, tündöklő pályafutását bizonyltja, hogy több, mint 300 darab főiszerepében állhatott a reflektorok fényességében és félszáz filmben tette nevét hallhatatlanná. Ezek után nem csoda, bogy siokan ismerik, emlékeznek rá. A közönsége nem felejtette el. Én is magam előtt látom, mint daliás Ocskay brigadérost, a Süt a nap Sámson Mihályát, a Tanítónő Nagy Istvánját, de hatalmas alakitásavolt Peer Gynt, Bánk bán, Petra bán és az a sok-sok népszínmű, amely népszerűsítette a nevét. S ne felejtsük el, hogy három operettet vitt sikerre, a Marica grófnőt, a Mézeskalácscsőt és a Viktóriát.

Gyönyörű őszi nap ragyog le az égről; a tájék, a fák, az erdő, a hegyek ezer színben pom páznak, mikor megérkeztem a művész Mártonheg.yi utón levői lakásába. Kiss Ferenc nyit ajtót, leülünk szemben, egymással. A falakon képek, majd minid öt ábrázolja; fentről gyönyörű a kilátás a budai hegyekre. A gellérthegyi szabadságszobor Kisfaludy Stróbl Zsigmoind alkotása szinte besétál ide közénk a szobába. Kiss Ferenc jó erőben van. Még mindig szálfaegyenes a termete, m,egjelenése is robusztus, egyet len fogyatékossága, hogy kissé nagyot hall. Az órgiánluma is a régi, pedig elmúlt 83 éves. Úgy látszik, az istenek neki holtáig ajándékba adták a fiatalságot. Kiss Ferencet elkényeztették az igazgatók, a kortáisak elismerése és a közönség szieretete. Mégis küzdelmes volt az élete. Karrierje csúcsán hirtelen kettétört az élete, mert börtönbe került. A művésznek el kellett játszani élete végzetés < szerepét. De pályája kezdetén is volt küzdenivalója. Az édes apja, mikor megtudta, hogy színész akar lenni, hirtelen támadt haragjában elzavarta hazulról.

— Takarodj, te fantaszta őrült!

Az apa keserűsége érthető, nagyobbik fia, Miklós szinész volt, vidéken játszott, amikor pillanati elmezavarában öngyilkos lett.

Kiás Ferenc meghatódottan emlékezik a bátyjára:

— Szegény Miklós tehetségesebb volt nálam!

Az elismerés túlfűtöttségén azt érzem,hogy Kiss Ferenc a bátyja kedvéért detronizálja magát. Hiszen tudja, hogy a nagy művész azért ő maradt.

Az apai harag érthető, mert máris szépen elrendezte a Feri dolgát, a helyi bankban készen várta az asztal, csak helyet kellett volna foglalni mellette.

S ekkor hirtelen megjelent a mama a színen és végetvetett Feri száműzetésének. Az anyai szív jósága, az örök anyák mindent elrendező! tiszta gondolatvilágával odaállt a fia mellé.

— Van nekem lelkem 72 korona megspórolt pénzem, nesze odaadom, próoálj szerencsét!

r A megható búcsú, s az anyai ölelés melege volt Kiss Ferenc életének a talizmánja, az a bátorító erő, ami nem hagyta el soha, az anyai szeretet még a túlvilágról is irányítja a lépteit.

— Az Akadémiára [könnyen felvettek. Tehetségesnek tartott a tanári kar; Császár Imre, Ujházy Ede, a mester, Sebestyén és Csillag Teréz tanítottak. Második évemet jártam az Akadémián, mikor a folyósón szembetalálkoztam Tóth Imrével, a Nemzeti Színház igazgajával.

— Ugye, még egy éved van hátra az Akadémián? — kérdezte tőlem.

— Igen — válaszoltam.

— Hát idefigyelj fiam! Jövőre már nem kell beiratkoznod mert leszerződtetlek ösztöndíjasnak a Nemzeti Színházhoz.

— Ebben a percben nem volt nálam boldogabb ember a világon. Szünidőre úgy mentem haza, mint egy fejedelem. A Rákeres leemelte a disznóbőr koffereimet, s mikor ezt látta az apám, kijött elibém sirva, s azt mondta: “Bocsáss meg, édes

fiam!”

Ennél nagyobb elégtételt kevés ember' kap az életben.

— Már játszottam a Nemzetiben, miikor eljött az 1914-ee világháború. Bekellett vonulnom katonának, mert abban az időben senki sem mentettek fel a színházaktól. Antimilitarii&ta vagyok, nem szerettem a katonaéletet, a művész szabadságra vágyik, ez azi éltető eleme. Harcoltam és megsebesültem a Kárpátokban, a lábaim is elfagytak. Egy évig ápoltak a kórházban. Közben Csillag Teréz, aki figyelemmel kísérte siorsomat, beajánlott Dr. Janovich Jenőhöz Kolozsvárra. Bródy Sándor Tanítónőjében játszottam el ifjú Nagy Istvánt. Ér dekesi módon ez a szerep kihat egész életemre. Olyan sikerem volt, hogy az igazgató a legnagyobb gázsival leiszieniződtetett három esztendőre. De ő sem tudott felmentetni. Jelentkeztem felülvizsgálatra, ahol szolgálatra alkalmasnak találtak. Kiküldtek a Doberdóra. Ott szerencsém volt a századparamcsínokkal. A fedezékben! átpityizálgattuk az éjszakákat és én régi szép magyar dalokat énekelgettem nekik. Egyszer csak felkiáltott ,“liogy lehetsz te még mindig önkéntes tizedes, hiszen már régen főhadnagynak kellene lenned!” És: előléptetett egyszerre zászlóssá. Közben mozgásba jött a front, kiújult régi gyomorfcajom, s egy kis orvosi protekcióval hazaküldtek. Én már nem vettem részt a kegyetlen 11. Isonzói offenzivában. Elég volt a katonaéletből, négy évig niem ment le rólam a mundér. 1918. november 7.-én jelentkeztem a Nemzeti Színháznál, ahol akl;or már Ambrus Zoltán volt az igazgató. Nem fogadott valami szívesen. A régi gázsimmá1 akart leszerződtetni, de ez akkor még kenyérre sem volt elég. Elszerződtem Debrecenibe ahoi nagyszerű gárdát. találtam. Horuhy Hanna, Szabó Gyuir, Bihari Ákos és László Gyula voltak a nevesebb kollegáim. Remek társaságba csöppentem, de én mégis Pestre vágytam Kedves barátom Csathó Kálmán főrendező levelévé' jelentkeztem Reinitz Bélánál, aki akkor a színészek kormánybiztosa volt. FeMéptetett a Vígszínházban, ahol megint csak Bródy Sándor Tanitónlö'ijóben játszotta ni el ifjú Nagy Istvánt. Ez 1919. április 14,-éin volt, születésnapomra kaptam ajándékba ezt a szerepet.

A színház megtelt, eljöttek mind az igazgatói:?, a kritikusok, a kollegák, hagy megnézzék ki az a csodabogár, aki Fenyvesi Emil után el meri játszani ezt a szerepet? Mikor legördült a függöny az öltözőmbe egymás után jöttek az igazgatók szerződtotési ajánlattal. Én mindet elutasítottam még a nagytekintélyű Beöthy Lászlót, Unió igazgatóját és Falud! Gábort, a Vígszínház tulajdonosát is. Külön örültem, hogy Brody Sándor is bejött, lelkendezve megölelt és az ó sajátos hangján többször elismételte:

— Fiukám, fiukám! Jaj, de gyönyörűen beszélsz magy arm!

i— Másnap elmentem a Nemzeti Színházba, ahol Ambrus Zoltán ezekkel a szavakkal fogadott: Bocsássa meg kedves fiam, hogy hónapokkal előbb nem teljesítettem a kérését, mert maga az a szinész, akire a Nemzeti Színház ötven éve vár.

Elérkeztünk a végzetes esztendő küszöbénél. Tudjuk, hogy Kiss Ferenc volt a színész kamara elnöke, aki ezért a “vendégszereplésért” 8 évi börtönt kapott a háború után. A vizsgálati fogsága alatt az akadémián a növendékei nyilvánosan imád koztak íérte, néhányat ezért el is tanácsoltak közülük, viszont vannak, akik akkor és azóta is átkozzák.

Erről beszélgetünk. A hangja tompává változik, nagyon mély ről görögnek szájából a szavak:

— Én a kamarai elnökséget azért vállaltam, mert a keresztény és a zsidó elektorok egyhangúan rám szavaztak. Alig hogy elfoglaltam az állást, meg kaptam a kultuszminisztériumból Wlasits Gyula báró államtitkártól azt a névsort, amit később “halál listának” neveztek iel, hogy kiket vehetek fel a kamarába. Ezt a névsort ők állították össze Balogh László miniszteri tanácsossal. Nagyon kényelmetlen helyzetbe kerültem, akkor láttam meg, ihogy rossz útra tértem. Rengeteg zsi dó barátom volt, az első feleségem i® az volt s hogy elváltunk, az is az én hibámból történt. 1941-ben lemondtam az állásról. igaz, később 1944-bem kineveztek a színészek kormánybiztosává, de ezt a tisztséget sem vállaltam el.

Rövid szünet után niem is kell kérdeznem, magától folytatja :

— Soha semmiféle politikai pártnak nem voltam a tagja. S amit tehettem, mint a kamara elnöke, hol' lehetett, segítettem, nem küldtem el a Sziniakadémiáról Góth Sándort, Nagy A- dorjánt és Abonyi Gézát sem. Somlai Arthur igazolása igy folyt le: bemutatott nekem egy házassá,gii igazolványt, amely szerint lovag Schneider elvette Rajki bárónőit.

— Ezek voltok az őseim — mondta.

— Hát ide figyelj Arthur, ezt az igazolványt tépd széjjel, ne mutasd meg senkinek, meirt ezért öt évi börtön jár- harnisitásért, a kamarába «nélkül is felveszlek.

— És sorba jöttek a többiek, Dénes György, Várkonyi Zoltán, a két Latabár, Tapolezai Gyula, sorolhatnám még tovább a prominens színészeket, Nélkülük megbénult volna a magyar színházi kultúra. És zisiidó volt a legjobb barátom, Rózsahegyi Kálmán is. Tőle ragadt rám a vadászat szenvedélye, ő beszélt rá a népszínművekre, amelyekben a legnagyobb sikereim voltak. Csodáltam és ragaszkodtam Helvesi Sándorhoz, akit a világ legzseniálisabb szinigazgatójának tar tottam, de ő volt életemben a legjobb dramaturg, ,rendező és szinész nevelő is. Beregi Oszkár a tanárom volt, tőle .tanultam meg a szép magyar beszéd technikáját, s mikor száműzték a színháztól és Becsbe költözött, utána mentem, hogy tovább tanuljak nála. Beszelhetnék sok névtelen kis emberről. Ahol láttam az aktákból, hogy több gyermekes családapákról van szó, felvettem, őket a kamarába.

Ezeikután megkérdezem tőle, hogy igazságtalannak tartja-e a népöiróság Ítéletét?

A múltja már jóvá nem tehető ember hangján, békével szól: — A büntetésemet nem tartom igazságtalannak. Az akkori időben ez még humánusnak is mondható. — Majd ‘hozzáteszi; magyarázatképpen:

— Mindannyian Isten kezében vagyunk, s ha ő rámmérte ezt a büntetést, akikor megérdemeltem. Biztosan [elkövettem életemben olyan bűnt, ha nem is azt, amiért elítéltek, amiért bünhödmöim kellett.

— Mikor kiszabadultam a börtönből, nagy szerencsének tartottam, hogy felvettek segédmunkásnak a vágóhidra. Nagyon jó dolgom volt. Olyan remek kosztot ettem, hogy hamarosan meghíztam, visszanyer tem a régi testsúlyomat. És ott ismertem meg az én drága feleségemet, Dobrovitz Rózsikát.

— Régi tisztelőd volt?

— Nem. Vecsési parasztlány, aki hivatalnoknő volt a vágóhídon. Tőle született Éva kisleányom, és elmondhatom, hogy ez a házasságom nagyon jól sikerült, neki köszönhetem, hogy boldog vagyok.

i— 1956-ban — folytatja tovább — sikerült visszamennem a színpadra. Gáti György, a győri színház igazgatója elhárította az akadályokat, rendes tagja lettem a isizin,háznál. Itt is nagy miegipróibáltaitásnak lettem kitéve. 1956 októberében, mikor a nagy ramazurik voltak az emberek felvonultak a tanácsháza elé, fegyvert követleltek. A tanácselnök felkért, hogy szólítsam fel távozásra őket. Maga a legközismertebb eimber —- mondta — beszéljen hozzájuk. Nem vállaltam. Én szent esküt tettem, hogy soha. de soha többet az életben nem politizálok. Nem megyek még a közelébe sem. Erre Gáti felkért, hogy legalább Vörösmarty Szózatát mondjam el; ibevlttek a győri rádióba, ahol az előadást félbeszakitották, Gáti bíekonferált, hogy Kiss Ferenc elmondja Vörösmarty Szózatát. Az embereik kint az utcán, — mert hangszórókból történt a közvetítés — elcsendesedtek. Mikor idaértem, hogy

“a sirt, hol nemzet süllyed el népek veszik körül, s az ember millióinak szemében gyászkönny ül”

az emberek ikünin a téren sirvafakdtak ,ée hazamentek.

Szerintem Kiss Ferenc ennek a műsoron kívüli fellépésének

köszönheti azt, hogy rehabilitálták és mint Érdemes Színész mehetett nyugdíjba.

Minden jó ha, ha a vége jó tartja a népi szokás. Kiss Ferenc elégedett a sorsával, néha még szerepet is kap a rádióban és a televízióban is. Nagy örömére lányát, Évát a jóakaraté emberek besegítették az egyetemre.

Kiss Ferenc összébbhuzza magán a kabátot. Fázik. Az alkonyi szél átszalad a szobán. A fátyolfeihők kölzül a szabadságszobor, mintha behajolma az ablakon. A pálmaág is megcsillan a kezében;. Aztán a hegyek, párnájáról ébredezni kezd az este ...

IRANSEX

424 Bloor St, W. Toronto 4, Ont.

Tol.: 923-1193

DALOLJUNK...

SZERETNÉM...

Szeretném, ha minden álom valóságra válna.

Szeretném, ha nem nevetne a két szemed másra.

Szeretném, ha megmutatnád, hogy a lelked tiszta,

A szived, mit nekem adtál nem i kéred majd soha többé vissza.

Nem törődöm a világgal, nem törődöm mással.

Tele van az én szivem már, sok-sok csalódással.

Üthet rajtam ez a világ, hogy ha akar százat ...

Csak a kezed, a Te kezed simogassa mind a két orcámat.

MARION ES MARISKA

IRTA: RUDOLF ZOLTÁNNÉ

Kilenc évesek voltak mind a kelten. Marion, — a nyúlánk, karcsú, bársonyos kreolbőrü feketeszemü kis grófkányka és Mariska, a kis zömök, fehérképül, nefelejtsszemiü parasztleányka. Marion fényes barna haja selyemszalaggal átkötve fürtökben omlott le vállára. Mariska szöszke haját simára kefélték, kemény kis varkocsba fontok és tarka rongyot kötöttek a végbe. Marion egyetlen, féltett, el [kényeztetett gyermek volt és unatkozott. Mariskáék hatan voltak testvérek és az anyjuk a kastélyban mosott. Néha Mariska isi eljött segíteni. Így látta ő'it meg a szeszélyes leányka és mert Mariska szófogadó, illedelmes gyermek volt és éppen egyidős vele, megengedték neki, hogy néha szórakoztassa előkelő kis társnőjét, i

Szeptember ,eleje volt. A hatalmas park ápólt, nyírott füvet mái, tarka levelekkel hintették telei az évszázados fák. A koraőszi nap meleg sugaraival ölelte körül a két játszó gyemeket. Fényével egyformán bearanyozta a bársonyiuhát és a foltos, szinehagyott kékbabos azoknyácskát. .— Mariska áhítattal tartotta kezében Ibolyát, a gyönyörű poroellánbabát. A babának igazi aranyhaja volt és nagy kék szeme, amit le tudott hunyni. Ha megnyomták a hasát még azt isi mondta: “mama”. A ruhája is csupa gyönyörűség, na meg a kis csattos lakkcipője! — Né, éppen olyan, mint a gróf kisasszony káé, -— gondolta magában Mariska és pillantása a mellette toporzékoló, lakkcipobe bujtatott formási kis lábakra esett. Bizony ő csak mezítláb volt .és barnára sült meztelen lábacskáit szégyenlősen húzta maga alá.

— Mariska, tedd le már azt a vacak babát és gyere velem fogócskázni! — kiáltott most

Marion, aki megunta a csöndes üldölgélést.

— De nézze mán Marionka, milyen aranyos ez a baba és milyen szépen mondja, hogy ma-ma! Istenkém, ha nekem egyszer egy ilyen csudálatos babám lehetne! De tudja mit, — szőtte tovább csacska gyerekálmait Mariska — majd1 ha nagy leszek, nekem ennél egy sokkal-sokkal1 szebb babám is lesz, egy igazi, valóságos kisgyerek!

Az álmodozó, szelíd nagy kék szemek hirtelen megrebbentek és Mariska védekezőén tárta ki karjait a baba" fölé, de már elkésett.

— Tedd le rögtön azt a vacak babát és ne beszélj ilyen butaságokat, te majom! — kiabált Marion magából kikéivé. Gorombán rántotta el a babát Mariskától és teljes erejéből a mellettük álló hatalmas tölgy törzséhez vágta. A gyönyörű baba ezer darabra tört. — Kell neked baba, nesze, most itt a babád! Máskor majd tanulj meg azonnal engedelmeskedni — kiabálta szinte eszelősen a fölizgatott [kislány. Mariska tiszta kék szeméből két nagy könnycsepp gördült hamvas arcára és megszégyenülve, lehajtott fejjel lassan elindult hazafelé.

* * *

Marion 19 éves. Feltűnő szépségű, magas, izmos barna lány. Vőlegényével, aki az egyik szomszédos állam katonai, attaséja, éppen lovaglásból tárnék haza. Tamás fess, magas férfi, okos, szürke sze’me szinte világit napbarnított arcából. Világosszőke haját a szél kisfiúsra kuszáit. Lovaglásán emelte le szép menyasszonyát a nyeregből, aztán 'karonfogva, egymáshoz simulva siettek az illatárban fürdő parkon keresztül a kastély felé. Egyforma magasak voltak, két szép, büszke, fiatal ember. A szemükben ragyogott, a májusi! alkony telve volt sejtelmes ígéretekkel. A lebukó nap utolsó sugarait ontotta rájuk, amikor a park egyik elhagyatott ösvényéről egy toprongyos, tarka ruhás cigányasszony került ellébük váratlanul. A cigányasszony kézenfogva vezetett egy csokoládészinü, meztelen kis púidét. A gyerek hirtelen a sétáló pár elé ugrott és óriási, ragyogó fekete szemét Marionra emelve, szurtos kis tenyerét feléjük nyújtva pergő nyelven kölnyörgött néhány fii léit. Tamás mosolyogva nézte a göndörfürtü fekete emberkét és már nyúlt is a zsebéhez, amikor Marion érdessé vált hangon, idegesen rászólt:

— Ugyan Tamás, zavarja el ezt a szemtelen kölyböt! Nézze, maidneto összemocskolita a ruhámat! — Szép arca egyszere eltorzult, szemében undor és gyűlölet lobogott. — Takarodj innen azonnal, mert ráduszitom a kutyákat! — kiáltott hevesen.

(Folytatás a 7. oldalon)

l

||JU| — GYORS, PONTOS, MEGBÍZHATÓ

I IAA Pénzküldés, szabadválasztásu árucikkek, autó, háztar■■■■■■ tási felszerelések, öröklakás, életjáradék biztosítás.

GYOGYSZERKQLlXÉS — a leggyorsabban Irodánkon keresztül.

TUZEX — Csehszlovákiába — pénz és csomagok.

ROMÁNIÁBA, KELET-NEM ETORSZ-AGBA ES LENGYELORSZAGBA — pénz és csomagküldés, megbizhatóan.

KEDVEZMÉNYES UTAZÁSOK — Budapestre — Bécsbe.

EGYÉNI UTAZÁSOK — előnyös részletfizetési feltételek!

FORDULJON BIZALOMMAL HOZZÁNK! HIVATALOS MAGYAR UTAZÁSI IRODA