Kalocsai főegyházmegyei rendeletek 1867-1879
— 197 — vizsgálat utján, még csak az első vagy második korosztályból bocsátattak el a hadseregből (hadtengerószetből), illetőleg a honvédségből; f) azok, a kik ideiglenesen, vagyis az első, illetőleg a második korosztályból, osztattak be a póttartalékba, s igy a következő évben ismét sorozás alá kerülnek; g) azok, a kik állandóan, vagyis a harmadik korosztályban, osztattak be a póttartalékba, és a harmadik korosztályt még nem haladták túl. 3."Csakis kivételes engedély mellett nősülhetnek, és kivételes engedélyért, ha ezt igénybe akarják venni, a honvédelmi minister által felhatalmazott illetékes honvédzászlóaljak, lovasosztályok vagy szór löveg-osztály ok parancsnokságaihoz tartoznak folyamodni: a) a honvédsóghez besorozott, s az illető csapatok létszámába még nem fölvett újonczok, bármelyik korosztályban állanak is ; b) a honvédségbeli legénység azon része, a mely tényleges szolgálat alatt áll, bárha a harmadik korosztályból már kilépett, s esetleg rövid időre szabadságolva vau is ; c) a honvédségbeli legénység azon része, a mely, akár tényleges szolgálatban áll, akár szabadságolva van, a harmadik korosztályból még nem lépett ki. 4. Csakis kivételes engedély mellett nősülhetnek, s engedélyért, ha ezt igénybe kívánják venni, az illetékes hadkiegészítési kerület vagy katonai parancsnokságokhoz tartoznak folyamodni : a) a sorhadhoz (hadtengerészethez) besorozott ós a hadcsapat létszámába még föl nem vett újonczok, bárha a harmadik korosztályból már kiléptek is; b) az egyévi önkéntesek, ugy szintén a sorhadhoz (hadtengerészethez) besorozott s a tényleges szolgálati kötelezettség alól fölmentett népiskolai tanitók, népiskolai tanitó-jelöltek, és mezei gazdák, valamint a védtörvény 25-ik szakaszának kedvezményében részesített papnővendókek, pap-jelöltek és lelkészek, ha vagy nem léptek még ki a harmadik korosztályból, vagy pedig tényleges szolgálatban állanak; c) a sorhadi tényleges szolgálatban álló legénység, általában, ós korosztályra való tekintet nélkül; d) a csak rövid időre szabadságolt , és még sorhadi szolgálat kötelezettsége alatt álló legénység ; e) a huzamosabb időre (tartósan) szabadságolt sorhadbeli, úgyszintén a tartalékbeli legénység azon része, a mely még nem lépett ki a harmadik korosztályból; f) a katonai rokkantak intézetébe fölvett rokkant-dijasok. 5. Általában megjegyzendő, és szem előtt tartandó, hogy : a) a hadköteles kor azon új naptár szerinti év januárius havának első napján veszi kezdetét, a melyben életkorának 20-ik évét tölti be a hadköteles, és ezen évben lép egyszersmind a hadköteles az első korosztályba; b) a harmadik korosztályból azon új naptár szerinti óv deczember havának 31-ével lép ki a hadköteles, a melyben életkorának 22-ik évét belöltötte; c) sorhadi szolgálat és sorhadi kötelezettség alatt értendő azon tényleges szolgálat és szol-