Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1965

Index

A MAGYAR PÜSPÖKI KAR 1965. ÉVI SZILVESZTER-ESTI SZÓZATA KEDVES JÓ HÍVEINK! A világegyetem órájának mérhetetlen számlapján, amely az időt évekkel és évszázadokkal méri, ismét fordul egyet az óramutató. Még egy kevéssé és már új évszámot mutat. A búcsúzó ó-esztendő utolsó óráiban apostoli küldetésünktől indíttatva fordulunk Hozzátok, kedves jó Híveink. Az elmúlt esztendőnek szemléleténél az apostol szavai jönnek ajkunkra: ,.Áldott legyen az Isten, Urunk Jézus Krisztus Atyja, aki Krisztusban minden mennyei és lelki áldással megáldott minket." (Ef. 1, 3.) És ha ezeket, a Szentlélektől ihletett szavakat alkalmazzuk az elmúlt esztendőre, akkor annak világosságába állíthatjuk azt a négy esztendőt is, amely alatt az egyetemes II. vatikáni zsinat munkáját végezte. Az Isten Krisztusban áldott meg minket minden mennyei és lelki áldással. A II. vatikáni zsinat december 8-án befejeződött. Csak a Szent Péter Bazilikában végzett zsinati munka fejeződött be. Az Ige világosságában mindjobban megmutatkozik előttünk, hogy milyen kegyelem volt ennek a vatikáni zsinatnak összehívása, munkája és az a kegyelmi megújhodás, amelyet elindított. Hála legyen a gondviselő Atyának, hogy a zsinat idejében élünk, szemlélői, sőt főpásztoraink közül többen résztvevői is lehettünk a zsinat munkájának. B. e. János pápa, aki a zsinatot összehívta, pár nappal a megnyitás előtt mondotta a magyar zsinati küldöttségnek, hogy a Szentlélek indította a zsinat összehívásának elhatározására. Ebben a zsinatban kibontakozott Krisztus egyháza a maga benső valóságában és krisztusi teljességében. Minden eddiginél erőteljesebben jutott kifejezésre Krisztusnak jelenléte az Egyházban. Jézus Krisztus a nemzetek Világossága, az Egyház arcáról sugározza evangéliumának fényét minden teremtménynek. Az Istennel való egyesülésnek és az emberi egységnek jele és eszköze az Egyház Krisztusban. Szentséges Atyánk, VI. Pál pápa mondotta december 7-én, a zsinat befejező beszédében, hogy ez a zsinat úgy tanított meg bennünket az ember szeretetére, hogy ezen szeretettel jussunk el az Isten szeretetére. Megtanított szeretni az embert, nem mint eszközt, hanem mint azt a célt, amellyel a végső célhoz, a végtelen jóságos Istenhez eljutunk. A négy ülésszak alatt végzett nagyméretű munkában kitárult az Egyház belső lényege és küldetésének öntudata. Lélekben, igazságban és szeretetben újult meg és fordul minden ember felé Krisztus kegyelmével. XXIII. János pápának zsinati célkitűzése sohasen homályosult el szeme előtt: úgy megújulni Krisztusban, hogy megérezzék rajta az evangélium igazságát, erejét és boldogító szeretetét. Ez teszi aztán lehetővé, hogy a lelkiismeretszabadság szellemében hallgassuk meg embertestvéreink nézetét, szeretettel mondjuk el az igazság csorbítása nélkül a magunkét és Isten szeretetéért testvéreinkkel együtt dolgozzunk az emberi élet felemeléséért minden vonalon. A zsinat teljességéhez tartozik azonban az is, amit a sokat emlegetett „Egyház a mai világban" lelkipásztori határozat és Szentséges Atyánknak az Egyesült Nemzetek Szervezete ünnepi ülésén tartott beszéde oly erőteljes és megfellebbezhetetlen hangsúllyal fejez ki. A béke biztosítása, megóvása és tökéletesítése. Nem csupán arról beszél a két megnyilatkozás, hogy a háborút kerülni kell, hanem mindazokat az eszközöket fel kell használni, amelyek a háborút kiküszöbölik. De ez csak az első része a békeszolgálatnak. A béke tökéletesedése az igazságosság műve lesz. Ezért hangoztatta Szentséges Atyánk beszédében is, és ezt emeli ki a zsinati határozat is, hogy minden ember számára biztosítani kell nemcsak a mindennapi kenyeret, de olyan emberi életet, amelyben az igazságosság alapján, egymás jogait tiszteletben tartva, a békét biztosíthatjuk. Szentséges Atyánk advent utolsó vasárnapján fegyvernyugvást kért a háborús felektől és sürgette a tárgyalások útján történő béke keresését. Mi hő óhajtással és buzgó imával állunk e szent törekvés mellé.