Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1965

Index

— 10 — Azokat az ifjakat pedig, akik papi hivatást éreznek és ebben az iskolaévben fejezik be ál­talános-iskolai tanulmányaikat, legkésőbb ja­nuár 15-ig jelentsék az Érseki Irodának. A je­lentkezésnél csatolják a jelentkező kereszt­levelét, a szülők házasságlevelét és a plébános, vagy a hitoktató ajánló sorait. A félévi tanul­mányi eredményről, annak közlése után, küld­jenek be a plébános által hitelesített jelentést. A jelentkezési határidő leteltével a jelentkező­ket felrendelem Kalocsára, ahol alkalmassági vizsgálat után fogom eldönteni, hogy kit és melyik gimnáziumban helyezek el. Az arra ér­demes ifjakat anyagi támogotásban is része­sítem. A papi hivatások ápolása és a papi utánpót­lás kérdése legyen T. Papjaim legkedvesebb kötelessége. Tegyenek meg mindent, hogy minél több alkalmas ifjú juthasson el az Űr oltárához. Budapest, 1965. december 14. 3437 65. sz. C. APÁTI ÉS PRÉPOSTI KINEVEZÉSEK. Örömmel hozom T. Papjaim tudomásara, hogy a tárnoki apáti címet Dr. Pintér László érseki helynök, kanonok, esperes, Kalocsa bel­városi plébánosnak; a Szűz Máriáról nevezett alsóadorjani apáti címet Dr. Erdey Ferenc tb kanonok, a Hittudományi Akadémia nyilvános rendes tanárának; a Háj-Szentlőrinci Szent Lőrincről nevezett préposti címet Dr. Szörényi Andor érseki tanácsos, a Hittudományi Aka­démia nyilvános rendes tanárának adományoz­tam. Budapest, 1965. december 16. 3346 /65. sz. DIRECTORIUM SZÉTKÜLDÉSE. Az Érseki Iroda megküldi az összes plébá­niáknak és lelkészségeknek kellő példányszám­ban az 1966. évre szóló Directóriumot. Ugyan­csak megkapják ezt azok a T. Papjaim is, akik más beosztásban működnek, vagy akik a főegy­házmegyen kívül teljesítenek szolgálatot. Az eddigi gyakorlatnak megfelelően az év elején megküldeni szokott kivetésben jelezzük majd a Directorium árát. Budapest, 1965. december 7. 3419 /65. s z. PROPRIUM HUNGÁRIÁÉ A BREVIÁRIUM RÉSZÉRE. A jövő évi Directoriumokkal-együtt minden T. Papom részére megküldetem az új „Pro­prium Hungariae"-t a Breviárium részére két kötetben. Az Érseki Iroda megfelelő tartalékmennyi­séggel is rendelkezik a későbbi igények kielé­gítésére. A Breviárium új Propriumának ára az 1966 évi Directorium árával együtt kerül elszá­molásra. Budapest, 1965. december 14. 3420 /65 . sz. ÁZ 1965. ÉVI ANYAKÖNYVI MÁSODPÉL­DÁNYOK BEKÜLDÉSE. Az eddigi gyakorlatnak megfelelően az anya­könyvi másodpéldányok beküldési határideje 1966 január hó vége. Gondosan és olvashatóan másolják le T. Pap­jaim e nagyfontosságú könyveket, és a kerü­leti esperesek útján küldjék azt be. A kerületi esperesek nézzék át a másolatokat és gondos­kodjanak az esetleges hibák kijavításáról is. Budapest, 1965. december 14. 3422 /65. sz. „PRO POPULO" MISÉKRŐL JELENTÉS. Felhívom T. Papjaim figyelmét, hogy az ervényben levő előírások szerint minden félév­ben jelenteni kell az elvégzett „pro pupolo" és „ad itentionem Ordinarii" miséket. Jelentésüket a kerületi esperesen keresztül január hónap első felében küldjék be és a jelentésben külön jelezzék a „pro populo" és külön az „ad intentionem Ordinarii" misék számát. Kerületi esperes az esetleg hibás jelen­téseket a maga hatáskörén belül igazíttassa ki. Budapest, 1965. december 14. 306065. sz. JAGICZA ISTVÁN JUVENÁL ELHALÁ­LOZÁSA. Folyó évi október 21-én halt meg Baján hosszú és példás türelemmel viselt betegség után, Jagicza István, a főegyházmegye papsága által nagyrabecsült és szeretett Juvenál atya. Életének 77-ik évében, szerzetesi fogadalmai­nak 60-ik és papságának 54-ik évében volt a boldogult és hosszú áldozatos és buzgó lelki­pásztori munka érdemeivel jelent meg Isten Ítélőszéke előtt, ahol boldogan hallhatta: „Jól van, te hűséges, derék szolga ! ... menj be urad örömébe!" Érte mondandó imainkkal köszönjük meg neki buzgóságát, mellyel az egyházmegyei lelkipásztori munkába is beállt es készségét, mellyel a papságnak mindig szí­vesen rendelkezésére állott. Budapest, 1965. december 14. 3434'65. s z. DR. GONCZLIK KÁLMÁN ELHALÁLOZÁSA. Szent Erzsébet napj ának délutánj án szólította magához az Örök Bíró Dr. Gonczlik Kálmánt, főegyházmegyénk nagytekintélyű főpapját, aki hosszú életében végigjárva a papi élet foko­zatait, nagy megbecsülést és elismerést szerzett

Next

/
Thumbnails
Contents