Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1964
Index
— 15 -'1964. FŐEGYHÁZMEGYEI HIYATÁLOS KÖZLEMÉNYEK J 98 8/1964. s z. „Apostoli buzdítás." A Szentséges Atyának szentföldi útja után kiadott „Apostoli buzditás"-át itt leközlöm és elrendelem, hogy azt a kézhezvétel utáni vasárnapon a T. Paptestvérek a híveknek [elolvassák. Apostoli buzdítás az összes Püspökökhöz, kik békében és közösségben élnek az Apostoli Szentszékkel. A KERESZTÉNYEK EGYSÉGÉÉRT TARTANDÓ KÖNYÖRGÉS KÜLÖNÖS AJÁNLÁSBAN RÉSZESÜL. VI. PÁL PÁPA Tiszteletreméltó Testvérek! Üdvözletünket és apostoli áldásunkat! Visszatérve zarándok-utunkról, ahol ima és vezeklés szándékával felkerestük a helyeket, amelyeket Krisztus megváltó működésének titkaival megszentelt, nem tehetjük, hogy örvendező lélekkel ne forduljunk mindazokhoz, akik a püspökségben testvéreink. Nekik ugyanis, amint illő volt, először jelentettük ezt a történelmi eseményt a II. egyetemes Vatikáni Zsinat második ülésszaka alkalmával, és ugyanők valóban teljes mértékben átértették ennek az ügynek súlyos jelentőségét és egyben előrelátták a kiváló és áldásos hatást, amely innen az Egyházra és az egész emberiségre kiáradhat. Jól tudjuk, Tiszteletreméltó Testvérek, hogy főleg a ti buzgóságtoknak köszönhető, a ti szereteteteknek az Egyház iránt, a ti kiváló lelkipásztori gondoskodástoknak, hogy a hívek maguktól is tömegesen felfigyeltek utunkra, amelyet imádságos és vezeklő szándékkal vállaltunk, hogy a szeretet érzésével vettek körül mindenütt, ahol megfordultunk; végül, hogy apostoli szándékainkhoz szívből csatlakoztok. Miként tehát szavakkal nem tudjuk kifejezni azokat a jámbor érzéseket, amelyek szívünket megdobogtatták, amikor a Szent Város küszöbét átléptük, amikor Krisztus Sírjának szikláján, a Kálvária hegyén, a Getszemáni kertben, a Cenaculumban, Názáretben, a betlehemi barlangban leborultunk, hasonlókép soha feledni nem tudjuk, amit ama nevezetes napokban körülöttünk láttunk és hallottunk. Mert megindult lélekkel emlékezünk vissza arra, hogy tömegek üdvözöltek minket lelkesen, és követtek mindenütt ünnepelve, nem kis örömünkre. Hasonlóképen visszaemlékezünk azon helyek hatóságainak udvarias és tiszteletteljes figyelmére, akik semmi fáradságot nem kíméltek, hogy rövid tartózkodásunk ezen a helyen, amelyet Jézus Krisztus földi tartózkodása megszentelt, akadálytalan legyen és kellemes. Főleg azonban emlékezetünkben maradnak a találkozások a Keleti Egyházak tiszteletreméltó fejeivel, akiktől, sajnálatos visszavonás folytán, régtől elszakadva élünk, kiváltkép a beszélgetések, amelyeket a konstantinápolyi Egyetemes Pátriárkával folytattunk, aki maga is eljött zarándokkép Palesztinába. Szent csókot váltottunk egymással, mint ahogy Krisztus tanítványai egymást megölelni szokták; együtt olvastuk azt a szép imát, amellyel az Üdvözítő kínszenvedése előtt az Atyától a tanítványok egységét kérte, hogy higgyen a világ. Elimádkoztuk együtt a Miatyánkot, amellyel Istent Atyánknak szólítjuk, és amely kioktat, hogy a bántalmakat különösen megbocsássuk: amiket szeretnénk mind úgy tekinteni, mint első kezdeteit a teljes egységnek Krisztus egyetlen Egyházában, — bár ennek elérése még távol van. Végül soha elfelejteni nem tudjuk a hódolatot, amellyel visszatértünkkor Róma polgárai oly csodálatosan fogadtak. Akik ezen nevezetes alkalommal Szent Péter alázatos utódjával éreztették, hogy mily szoros és édes kötelékek fűzik öt szeretett egyházmegyéjéhez. Mindazoknak, akik azon törekedtek és fáradtak, hogy jámbor zarándokiásunk sikerrel járjon, hálánkat nyivánítjuk; nektek pedig Tiszteletreméltó Testvérek, különös köszönetet mondani kívánunk, mert azon voltatok, hogy a rátok bízott hívek felfogják hatását, jelentőségét és célját ennek az emlékezetes eseménynek az Égyház életében, amelynek hivatása az emberek egyetemes családjának meg szentelése. De, miként természetes, elsősorban Istennek kell alázatos lélekkel és őszinte odaadással hálát adni jótéteményeiért: Istennek — mondjuk — aki emberi viszontagságokon át kormányozza és örök célok felé vezeti Egyházát, és aki megadja nekünk, hogy zarándokiásunk általános helyeslése új kezdeményezéseket sejtessen meg lelkünkben, éspedig békéseket és jelentőseket Isten országának megszilárdítására és terjesztésére. Mert nem a mi irgalmas Urunknak gondviselése nélkül történt, hogy Péter az ő alázatos utódjának személyében húsz évszázad után visszatért oda, ahonnan egykor elindult, és ahol az Egyház született és első lépéseit tette magának isteni Alapítójának segítségével és az Ö első helytartójának irányításával. Tehát: az Egyházat Krisztusnak ajánlottuk fel azon országban, amely egykor ezt kicsinynek látta, mint a mustármag, most azonban nagyra megnövekedett, mint hatalmas fa, amelynek ágai az egész földkerekséget beárnyékolják, mindig virágozva és termést hozva, mindig megújulva, hála Szentjei erényeinek; és ha üldözök támadásai érik, mindig új életre kel belső erejéből és pásztorainak kitartó munkájából.