Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1963

Index

— 5 — I 1963. FŐEGYHÁZMEGYEI HIVATALOS KÖZLEMÉNYEK 888/1963. sz

. , Nagyböjti szózat a munka megbecsüléséről. Jelen nagyböjti szózatom teljes egészében felolvasandó nagyböjt negyedik vasárnapján minden templomban és nyilvános kápolnában a szokásos szentbeszédek helyett. Kedves Hívek! Szentírástudósok és természettudósok egymással is és egymás közt is sokat vitatkoznak az Ószövetségi Szentírás első könyvének, a Teremtés vagy másképen a Genezis-nek első három fejezetéről. Nem vesszük hallatlanba ezeket a vitákat. Nem tartjuk sem feleslegesnek, sem értéktelennek azokat. Tudjuk ugyanis, hogy a Szentírás mind jobb megértése, leírásainak, tanításainak mind tökéletesebb magyarázata hitünket erősíti. Mégis, ha a hívő ember az Isten szavához közelítő egyszerű és alázatos lélekkel olvassa az említett fejezeteket, túl a vitákon és a különféle magyarázatokon olyan élményben részesül, amely megrendíti lelkét és arra készteti, hogy levett sarukkal, hajtott térddel zengje az alkotó, örökké munkálkodó, alkotásaiban a világ és benne elsősorban az ember javát akaró Isten dicséretét. Mert mit lát a hívő ember a Teremtés könyvének ezekben a fejezeteiben ? Látja a teremtő Értelem és Akarat végtelen erejét: „Kezdetben teremté az Isten a mennyet és a földet." (Móz. I. 1, 1.) Látja a rendet, az Éltelem tervét és annak megvalósulását; „És látá az Isten, hogy mindaz, amit alkotott, felette jó volt." (Móz. I. 1, 31.) És látja a munkás Alkotót a létrejött mü fölötti örömteli megnyugvásban : „Elkészüle tehát az ég és föld és minden ékességük és befejezé az Isten a hetedik napra munkáját, melyet végzett és megnyugovék a hetedik napon minden munkájától . . (Móz. I. 2, 1.) És az ember meghatódott lélekkel hallja az Alkotó áldó szavait: „És megáldá őket az Isten és mondá: Szaporodjatok és sokasodjatok s töltsétek be a földet s hajtsátok uralmatok alá . . ." (Móz. I. 1, 28.) El kellett ezeket elöljáróban mondanom, amikor a munkáról, a munka becsületéről akarok szólni Hozzátok. „Alkossunk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra" (Móz. I. 1, 26.) — mondja az Úr. Vagyis: legyen az embernek lelke, legyen értelme, legyen akarata, legyen benne alkotó erő, az alkotás örömével végezze munkáját. Alkotásaival, munkájával teljesítse ki életét, csak egyről soha ne feledkezzék meg: Teremtmény ő és nem Teremtő! Az ember fogalmához tehát hozzátartozik a munka. Édes anyanyelvünk „naplopónak", „ingyenélőnek", „csavargónak" nevezi azokat, akik nem akarják megérteni, hogy az ember nem lehet meg munka nélkül. De a Szentírás is nagyon világosan és félreérthetetlenül mondja meg ezekről a véleményét: „Amikor ugyanis nálatok voltunk, meghagytuk nektek, hogy aki nem akar dolgozni, ne is egyék." (2. Tessz. 3, 10.) Minden félreértés elkerülése végett meg kell mondani, hogy itt nem azokról akarunk szólni, akik fizikai képtelenségük miatt, bármennyire szeretnék is, nem alkalmasak a munkára. Megható és felemelő azonban, hogy éppen ezek az emberek mennyire szeretnék hasznosítani magukat. Sokszor milyen áldozatokat vállalnak, hogy magukat eltartsák és hasznos tagjai legyenek társadalmunknak. Ki ne ismerné a vakok kezének szép és hasznos munkadarabjait! Hány felnőttnek és gyermeknek okoztak örömet azok a tárgyak, amelyeket a csökkent munkaképességű embertestvéreink készítettek. A mi társadalmunk sokszor komoly anyagi áldozatok árán is arra törekszik, hogy ezek az emberek valóban érezzék emberi méltóságukat a munka, az alkotás örömein keresztül is. Amilyen öröm ez a jelenség, olyan elszomorító viszont, ha azt látjuk, hogy szellemileg és fizikailag ép emberek nem értik, vagy nem akarják megérteni, hogy rendszeres és komoly munka nélkül, súlyos sérüléseket szenved emberségük, emberi méltóságuk. Nem titok az sem, hogy társadalmunk szomorú és sötét foltjai, a bűnözők, ezek közül kerülnek ki. Ha újságaink rendőrségi rovatában azt olvassuk, hogy valaki lopott, rabolt, garázdálkodott, gyikolt, nem tartotta tiszteletben embertársainak, vagy a közösségnek tulajdonát, szinte minden alkalommal azt is olvashatjuk, hogy az illető nem dolgozott, vagy legalább is nem dolgozott rendszeresen. De mert élete fenntartásának ösztöne őt is parancsolólag űzte, ezért azt az erőt, amit a tisztességes munkára kellett volna fordítania, használta fel embertársai és a közösség ellen. „Van gonosz, ki fárad, siet és töri magát, de annál kevésbé bővelkedik" (Jéz. Sir. 11., 11.), mert a társadalom szembeszáll ezekkel és káros cselekedeteiknek arányában a törvényes igazságszolgáltatáson keresztül megbünteti őket. Éppen ezért őszinte örömmel kell üdvözölni oktatási rendszerünk egyik legújabb vívmányát. Ebben a tanuló ifjúságot már iskolai tanulmányai idején gyakorlati és hasznos ismeretekkel látják el. Bevezetik őket a munka örömeibe. Nemcsak megtanítják megbecsülni, megszeretni, értékelni a munkást és munkáját, hanem az így végzett munka egész későbbi életükre is hasznos és áldásos lehet. Még akkor is, ha nem munkapadok mellett fognak a maguk és embertársaik javára dolgozni.