Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1962

Index

_ 3 — mi Istenünknek, és az Isten háza mellett az új és örök szövetség szolgáinak, az egyház papjainak. így volt és így van ez több, mint kilenc évszá­zada a mi drága főegyházmegyénkben is. És a kő­vetkezőkben, megfogjátok érteni, kedves Hívek, hogy miért mondtam el nektek az eddigieket. Fő­egyházmegyénk főpásztorai, papjai és hívei, de egy­házi épületei is, sok mindent megértek az elmúlt több, mint kilenc évszázad történelmében, de mégis, hálatelt szívvel mondhatjuk, hogy Asztrik érsek egy­házmegyéje a nagy történelmi viharok közepette is megmaradt és bár megváltozott körülmények kö­zött, de ma is ugyanazt a küldetést tölti be, mint amit betöltött az első érsek idejében : a hívek szol~ gálatát, az örök üdvösségre vezető út megmuta­tását ! Ünnepélyesen kijelentem, hogy főegyházmegyénk nem sírja vissza semmilyen vonatkozásban a múltat. Legkevésbbé az egyházi birtokokat, amelyek olyan sok akadályt jelentettek azon a téren, hogy a pap­ság igazán és őszintén, elsődleges küldetésével, a lelkek szolgálatával tudjon foglalkozni. Ismerem fő­egyházmegyénk papjainak gondolkodás módját, és nyugodtan mondhatom, hogy velem együtt ők is így gondolkodnak. Aranyszszájú Szent Jánossal mondjuk : „Nem szorulni gazdagságra a legnagyobb gazdag­ság." Az egyház és állam között 1950-ben kötött meg­állapodás értelmében, amelyet a magyar püspöki kar nevében egyházi részről éppen a nemrég el­hunyt Érsek Atyánk írt alá, a Magyar Népköztársa­ság tizennyolc éven keresztül, csökkenő mértékben, de még ma is nem jelentéktelen összeggel járul hozzá a magyar katolikus egyház és természetesen benne főegyházmegyénk személyi és dologi kiadá­sainak fedezéséhez. Hiszen eddig a megállapodás értelmében már 50 o/o-os csökkenésnek kellett volna bekövetkeznie, de az állam még mindig a meg­állapított összeg 90°/ 0-át folyósítja így lesz ez 1962-ben is. Nem volt azonban kétséges, a meg­állapodást megkötő felek között, hogy az egyház fenntartásának nagyobb részét inár ezekben az évek­ben is, a katolikus híveknek kell vállalniok. És most őszintén és nyíltan tárjuk fel egyházunk anyagi terheit. Először azokról a terhekről szeretnék beszélni nektek, amelyek országosak, és így min­den egyházmegyét érintenek. Ezek között első he­lyen szerepel a papnevelés kérdése. Egy papnöven­dék, mire a teológiát elvégzi és a papszentelés ke­gyelmébe részesülhet, legkevesebb 50 000 forintjá­ban van a főegyházmegyének. Hiszen öt, esetleg a legkiválóbbaknál, akik egyetemet végeznek, hat esztendőről van szó. A megállapodás értelmében nyolc katolikus kö­zépiskolánk van. Ezekben az iskolákban nevelkedik katolikus ifjúságunknak egy része, az ország min­den egyházmegyéjéből. Iskoláink fenntartása is, je­lentős részben a magyar katolikus híveknek kell, hogy gondja legyen. Katolikus iskoláinkban sok jiö­vendéket támogatunk, hogy tanulmányaikat zavar­talanul el tudják végezni. Nemcsak azokat, akik a papi pályára hivatást éreznek, hanem olyanokat is, akik az iskolából kikerülve, becsületes munkájukkal egyházukhoz és hazájukhoz való hűségükkel fogják a katolicizmus jó hírnevét növelni. Gondunk kell, hogy legyen öreg és beteg szer­zeteseinkre is. Ezek közül nem egy, talán évtizede­ken keresztül áldásos munkát fejtelt ki főegyház­megyénk területén. Főegyházmegyei gondjaink között első helyen kell, hogy szerepeljen templomaink külső és belső felújítása, ahol ez még nem történt meg, és a temp­lomok tisztességes felszerelése. Ugyancsak tisztaságot és rendezettséget igényel az áldozat szolgáinak lakhelye, a plébánia is. A hívek gondját kell, hogy képezze, az államtól ka­pott jövedelemkiegészítés mellett, lelkipásztoraik tisz­tességes eltartása is. Ezen a téren nem kívánunk mást, mint azt, hogy a papság anyagi ellátottsága legyen arányban híveiknek anyagi erőivel. Ez azon­ban jelentsen a híveknél lelkiismereti kérdési. Hála Istennek, ma sok mindenre telik híveinknek. Azok­nak is, akik másfél évtizeddel ezelőtt bizonyos kul­turális és civilizációs igényekre gondolni sem mer­tek volna. Jól van ez így. Bizonyos, hogy szorgal­mas és becsületes munkájuknak, megváltozott kö­rülményeiknek eredményeit élvezik. De ne felejtsék: „Isten e világi jólétet nem romlásodra adta, hanem vigasztalásodra." (Aug. Tr. in Jn.) A plébániának hívei ellátásban nemcsak a lel­készkedö papság, hanem a kántor, a sekrestyés, a harangozó, a temetők őrei, a plébánia házvezetője is munkása, akiknek tisztességes jövedelméről, azok­nak kell gondoskodni, akik az egyház különböző szolgáltatásait igénybe veszik. „Megérdemli a mun­kás a maga bérét." (Lk. 10, 7.) A Szentírásnak ezek a SZ3VÖ1 cíZ egyház alkalmazottjaira is vonat­koznak 1 A Magyar Népköztársaság nem gördít akadályt az elé, hogy az egyház híveitől a szükségletek­nek megfelelően a megfelelő összeget, egyházi adó formájában beszedje. Őszintén meg kell mon­dani, hogy az egyházi adó kifejezést nem sze­relem, ha a hívek áldozatkészségét, az egyház iránti szeretetük és ragaszkodásuk megnyilvánulásainak mondjuk I Ezért kérem azt is híveinktől, hogy azokat, akik szeretetadományaikat összegyűjtik, ne tekintsék a régi, rossz értelemben vett adószedőknek, hanem egynek a testvérek közül, akik vállalják ezt a sok áldozattal és fáradtsággal járó fontos feladatot. Fő­egyházmegyénk minden hívét megnyugtathatom, a legszigorúbban ellenőrzöm, hogy a szeretet adomá­nyait csakis a tényleges szükségletnek megfelelően kérjék paptestvéreim híveiktől, és az összegek fel­használása az utolsó fillérig a szükségletek fedezé­sét szolgálja. Vannak főegyházmegyénkben olyan plébániák és lelkészségek, ahol a szükségleteket a helyi lehetősé­gek még nem tudják teljes mértékben fedezni. Eze­ket a tehetősebb plébániák híveinek adományából a főegyházmegyei hatóság támogatja. Ehhez termé­szetesen az szükséges, hogy a főegyházmegyei ha­tóság rendelkezzék azokkal az összegekkel, amelyek szükségesek a gyengébb testvér megsegítésére. így válik főegyházmegyénk igazán a hívek szeretet­közösségévé. Csakis dicséret hangján szólhatok azoknak a plé­bániáknak és lelkészségeknek híveiről, akik már eddig is példás módon értették meg és teljesítették köte­lezettségeiket az egyház áldásos munkájának meg­becsülésében. Ezeknek szólnak Szent Pál szavai: „Miután értesültem az Úr Jézusba vetett hitetekről és az összes szentek iránt tanúsított szeretetetekről, szüntelenül hálát adok értetek és megemlékezem róla-

Next

/
Thumbnails
Contents