Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1961
Index
- 34 — 3177/1961. sz. Istentiszteleti rend kifüggesztése. A lelkiismeretes és eredményes lelkipásztori munka alátámasztására nagyon sok helyen bevezették azt a gyakor atot, hogy a pontos mise- és gyóntatási rendet a templomban kifüggesztik. Helyesnek találom, hogy a főegyházmegyében ezen a téren egységes legyen az eljárás, s ezért az illetékesek felé a következőket rendelem el: 1. Legkésőbb 1962. január 15-éig minden templomban és minden olyan kápolnában, ahol naponta van szentmise, a hirdetőtáblán, vagy a hívek által könnyen látható és hozzáférhető helyen (tehát a kijárat közelében), jól olvashatóan és idötállóan (tehát lehetőleg bekeretezve), ki kell írni az illető templom (kápolna) hivatalos vasárnapi, ünnepnapi és hétköznapi mise és egyéb állandó istentiszteleti rendjét. 2. Fel kell venni a táblára ugyanezen napok pontos gyóntatási idejét is, hozzávéve az elsőpénteki esetleges különleges gyónási lehetőséget. 3. Az időszakos miséket (pl. ádventben) s egyéb ájtatosságokat nem szükséges az állandóan kintlévö hirdetményekre felvenni, hanem azokra külön lapon kell esedékességük idején a hivek figyelmét felhívni. Ez már csak azért is helyes eljárás, mert ezáltal a rendkívüli lehetőségre nyomatékosabban felhívjuk a figyelmet. 4. Azokon a helyeken, ahol több templom (kápolna) van, ott az állandó táblára a város (község) összes templomainak vasárnapi és ünnepnapi miserendjét is fel kell venni. (A szomszédos templomok hétköznapi mise- és gyóntatási rendjét tehát nem szükséges feltüntetni.) 5. Természetes, hogy a kifüggesztett rendhez elsősorban a T. Papságnak kell pontosan alkalmazkodnia, s ha elháríthatatlan akadályoztatás miatt azon változtatni kell, akkor erről a híveket idejében értesíteni. A most következő tavaszi esperesi látogatási jelentésben szíveskedjenek a P. T. Esperes Urak fentiek pontos végrehajtására is kitérni. Kalocsa, 1961 december 7. 3145/1961. sz. Felvétel a katolikus gimnáziumokba. A jövő iskolaévre felvételt hirdetnek a katolikus gimnáziumok. Énnek határideje február 15-e szokott lenni. Az eddigi gyakorlat szerint hirdessék ezt meg a T. Paptestvérek azzal, hogy bővebb felvilágosítást készséggel adnak a gimnáziumok vezetői. Kérem a T. Paptestvéreket, jelentsék jövő év január 15-ig azokat a papi hivatást komolyan érző és nem csak érdekből színlelő ifjakat, akik a mostani iskolaévben fejezik be az általános iskolát. Az ide küldendő jelentésükhöz csatolják az érdekelt keresztlevelét, szüleinek házassági levelét és a plébánosa, illetve hitoktatója ajánló sorait. Ezeket majd felrendelem Kalocsára, alkalmasságukat itt is megvizsgáljuk és elhelyezésükről a katolikus gimnáziumban magam szándékozom gondoskodni. Kalocsa, 1961 december 6. 3126/1961. sz. Műemléki tempiomok berendezései. Az Országos Műemléki Felügyelőség a műemléki és műemlékjellegü templomokkal együtt védi ezek régi, művészi értéket képviselő berendezési tárgyait is. Amellett, hogy ezekre a tárgyakra is vonatkozik a. 13/1949. sz. tvr., tehát restaurálásukhoz előzetes műemléki .jóváhagyás szükséges, nemcsak eredeti formájukban, hanem eredeti helyükön is kell megőrizni őket. Kivételt képeznek azok az esetek, amikor a pusztulástól vagy elkallódástól csak úgy védhetők meg, ha múzeumba, vagy más védettebb helyekre szállítjuk e tárgyakat. Fentiek közlése mellett felhívom az érdekelt templomok felelős vezetőit, hogy ha ilyen berendezés vagy felszerelési tárgy helyváltoztatására sor kerülne, akkor kellően indokolt kérelmüket előzetesen az Érseki. Hatóság útján fel kell terjeszteni az OMF-hez. A bejelentés azért is fontos, mert az ilyen változásokat az ottani nyilvántartásba is bevezetik. Kalocsa, 1961 december 4. 3146/1961. sz. Személyi változások. Ktihner János érseki tanácsos, érseki szertartó, irodatisztet és kezelőt köszönetem nyilvánítása mellett felmentettem az érseki irodában teljesített beosztásai alól és a kalocsai belvárosi plébániára osztottam be kisegítő lelkészi minőségben, ugyanakkor kineveztem az Érseki Főszentszék rendkívüli kötelékvédöjévé. Antal Géza érseki levéltárost, jegyzőt, iktatót, főszentszéki aljegyzőt eddigi beosztásai meghagyásával személyi titkárommá neveztem ki és feljogosítottam a vörös öv viselésére. Kováts Géza érsekhalmi lelkész lemondását elfogadtam s kineveztem szertartóvá, irodatisztté és kezelővé. Az érsekhalmi lelkészség vezetését Mátrai Dénes bácsszöllősi káplánra bíztam vicarius oeconomus-i minőségben. Kalocsa, 1961 december 7. Dr. Várkonyi Imre s. k. káptalani helynök 31.1932 Bács m. .Ny. telepe, Kalocsa Felelős kiadó : Sztrllich Károly I