Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1957

Index

— 16 — így óhajtom megállapítani, hogy kik kötelesek szinodális vizsgát tenni. Egyben a nagy szám­ban elmaradottaknak akarok a vizsga letételére lehetőséget nyújtani, nehogy a vizsga hiánya bár­kit is akadályozzon plébánia elnyerésében. Kalocsa, 1957 május 25. 1639/57. sz. Csornapuszta átcsatolása Öregcsertőhöz. Miután az 1428. kánon értelmében meg­hallgattam Főszékesegyházi Káptalanomat és az érdekelt plébánosokat, valamint a kerületi espe­rest, Csornapuszta leányegyházat a szakmári plébániától az öregcsertői plébániához csatoltam. Kalocsa, 1957 május 27. 1141/1957. sz. Szentelés. Közlöm T. Papjaimmal, hogy Illés Ferencet, miután 1956 december 22-én a kalocsai főegy­házmegye alszerpapja, f. évi március 16 án pe­dig szerpap lett, f. évi június 23-án szándéko­zom — Isten kegyelmével — áldozópappá szen­telni. Ezzel kapcsolatosan felhívom T. Papjaimat, hogy e napon szentmiséikben oratio imperata­ként vegyék az Egyház összes rendjeiért szólót (3. inter diversas) és a híveket is szólítsák fel, hogy a szentelendőért, valamint a papi hivatá­sokért imádkozzanak. Kalocsa, 1957 május 27. 1679/1957. sz. Júniusi rekollekció időpontja és papi lelkigyakorlat bejelentése. Közlöm T. Papjaimmal, hogy Kalocsán a június havi rekollekció 26-án, szerdán lesz. Kez­dete délelőtt 10 órakor. Akik ebédre is maradnak, jelentsék ezt idő­ben az Érseki Irodában. Itt közlöm azt is, hogy a nyári papi lelki­gyakorlatokat Kalocsán — előre láthatólag — augusztus második felében tartjuk meg. A pon­tos időpontot később tudatom T. Papjaimmal. Akiknek esedékes a lelkigyakorlaton való rész­vétel és a fenti időpont nem alkalmas, végez­zék azt el máskor valamelyik papnevelőintézet­ben. Kalocsa, 1957 május 29 Nr. 1669/1 957. Concursus pro parochia Bátmonostor indicitur. Pro complendo beneficio parochiali in Bát­monostor per resignationem Dris Ernesti Huszár parochi de iure et de facto vacante concursum usque ad diem 15 Junii a. c. cum eo hisce in­dicimus, ut illud consequi cupientes ac examine synodali probati recursum suum ad praefixum terminum Nobis substernant. Coloczae, die 28 Maii 1957. 1391 /1957. sz. Az Orsz. Nyári Kántorkópzö-tanfolyam meghirdetése. A Püspöki Kar az idén is rendez Orszá­gos Központi Nyári Kántorképző-tanfolyamot. Időtartam: június 26-tól, július 31-ig. Hely: Központi Papnevelőintézet, Budapest V., Eöt­vös Lóránd-u. 7. A tanfolyam két évfolyamra tagozódik. A II. évfolyam elvégzése után ké­pesítő vizsgán nyerhető el a kántori oklevél. Jelentkezhetnek férfiak és nők (betöltött 16 évtől 45 éves korig), akik hivatást érez­nek a liturgikus zenei szolgálatra és megfe­lelő adottságokkal rendelkeznek. Megkívánt iskolai végzettség: népiskola 8 osztálya, vagy ami annak megfelel. Mindkét tagozatra csak azok vehetők fel, akik püspöküktől engedélyt kaptak. A felvételi kérvényt tehát az egyház­megyei hatósághoz kell küldeni június 5-ig. Jelezni kell benne az iskolai végzettséget és a zenei előképzettséget. Mellékelni kell a plébá­nos vagy a lelkiatya ajánló sorait. Akik püspöküktől engedélyt kaptak, okmá­nyaikkal (keresztlevél, személyi lap, iskolai bi­zonyítvány, esetleg házasságlevél) felvételi vizs­gára jelentkezhetnek. I. évfolyam felvételi vizsgája június 26-án, szerdán de. 8—12 óra között Budapesten a Köz­ponti Papnevelőintézetben. Anyaga: zene-elmé­letből ütemezés, kótaismeret, hangközök, dur és moll hangnemek ismerete 3 előjegyzésig, ezen hangnemek főhármashangzatai és azok fűzése hangszeren; könnyebb dallam lapról énekelve; latin nyelvből a ministráció könyv nélkül, Páter, Ave; zongorán vagy harmóniumon dur és moll skálák 3 előjegyzésig szabályos ujjrenddel, 10 tetszés szerint választott ének a Szent Vagy Uram népénektárból kóta szerint. — Aki nem mindenben felel meg a követelményeknek, de egyébként zeneileg fejlődésképesnek mutatkozik, felvételt nyerhet az előkészítő tagozatra. (Az illető jövőre mehet I. évre, tehát 3 év alatt végez.) — Az I. évfolyam félvételi vizsga anya­gának részletes ismertetését 5 Ft másoltatási díj beküldése ellenében megküldi a tanfolyam igazgatósága. II. évfolyam felvételi vizsgája június 26-án, szerdán du. 2 órakor. Ugyanakkor esetleg pót­vizsga és magánvizsga az I. évfolyamról azok­nak, akik egyenesen a II. évfolyamra kérik fel­vételüket. — Az I. évfolyam teljes anyagának és a II. évfolyam felvételi vizsga anyagának részletes ismertetését 10 Ft másoltatási díj elle­nében megküldi a tanfolyam igazgatósága. Tandíj egy-egy évfolyamra 100 Ft. Képe­sítő díj külön 100 Ft. Szállásukról és élelmezésükről a hallgatók maguk gondoskodnak. A kántor-utánpótlás fontosságának tudatá­ban a plébánosok, hittanárok irányítsák a tan­folyam elvégzésére az arra hivatottakat, esetleg képesítés, megfelelő képzettség nélkül működő kántoraikat. Kalocsa, 1957 május 29. J ó z s e f sk. érsek BNy. kalocsai'telepe 1045-57 szept. — SS0 db — Felelős v.: Seke János Felelós kiadó : Sztrilich Károly

Next

/
Thumbnails
Contents