Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1950

Index

— 7 A földi élet akkor sem volna paradicsom. Akkor is volna munka és gond, betegség és halál, de nem volna a földi élet mégis könnyebb, nyugodtabb, boldogabb, mint most? Álom, képzelődés — gondoljátok magatokban. Sajnos, csak álom. És az is marad, mert mindig lesznek, akik bölcsebbek akarnak lenni az ö

rök Bölcseségnél és az embert nem a teremtő Isten tervei szerint, hanem a saját elgondolásaik szerint akarják boldogítani. De minél többen lesznek, akik az örök tízparancsolat és az evangélium utján keresik a boldogságot, annál több valósul meg abból a szép álomból. Egy jólelkű édesanya azt szokta mondani a kis fiának: „Fiacskám, szeretném, ha általad is jobb lenne a világ." Minden jó emberrel jobb a világ és minden az evangélium szerint élő emberrel krisztusibb a világ. Ha azt a szép álmot megvalósítani nem is tudjuk, de ahhoz hozzájárulhatunk, hogy általunk is jobb, krisztusibb s így boldogabb legyen a világ. Csak éljük az örök tízparancsolatot és az evangéliumot és imádkozzunk sokat azért, hogy a Szentév az Istenhez való visszatérés éve legyen azok számára is, akik ma még idegen isteneket imádnak és a mennyei Atyától függetlenül akarják az embereket boldogítani. Az Isten előtt való alázatos meghódolás : a tízparancsolat és az evangélium szerint való élet mellett legyen a Szentév a számukra a bűnbánat és az engesztelés éve. Szent János apostol azt írja első levelében az Úr Jézusról : „Ő engesztelés a mi bűneinkért és pedig nemcsak a mieinkért, hanem az egész világéiért is" (2, 2). Ezért jött Ö, az Isten fia, a földre: hogy kiengesztelje az Istent azért a bűnért, amelyet ősszüleink a paradicsomban elkövettek, azért a büntengerért, amely az első bürv nyomában elárasztotta a földet, minden bűnért, amelyet az emberek a világ kezdete óta elkövettek és a világ végéig még el fognak követni. Bűnt engesztelni csak áldozat által lehet. Ezért választotta már születése pillanatában a szegénységet, a nélkülözést, a szenvedést. És amit a bölcsőben megkezdett, azt folytatta egész életén át és befejezte az ő végtelen értékű áldozatával a kereszten, amikor a bűn kiengesztelésére, az emberiség bünadósságának letörlesztésére odaadta utolsó csepp vérét is. Sőt ezzel sem elégedett meg. Állandó engesztelés lett érettünk. Azt akarta, hogy amíg lesz ember a földön, aki vétkezik, és amíg lesz bün, amely kihívja az Isten haragját, addig legyen áldozat is, amely az Istent megengeszteli. Azért a világnak ezer és ezer oltárán naponkint megújítja a kereszten bemutatott engesztelő áldozatot és a világnak ezer és ezer oltáráról küldi a napnak minden órájában az égbe könyörgését: ,,Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekesznek.'" Mit érezhetett a mennyei Atya, mikor látta az ő egyszülött Fiát, a vele egylényegü, hatalmas Istent dideregni a betlehemi istállóban, menekülni az éj sötétségében Egyiptomba, szegénységben, nélkülözésben élni Názáretben, vért izzadva reszketni az Olajfák hegyén, összeesni a keresztúton, aztán kinok közt meghalni a kereszten és amikor az ő végtelenül szeretett Fiának ajakáról hallotta a könyörgést: „Atyám, bocsáss meg nekik!" És mit érezhet a mennyei ! Atya, mikor letekint a földre és itt látja azt az ezer és ezer oltárt, azt az ezer és ezer szentostyát és mindegyikről és mindegyikből az ő végtelenül szeretett Fiának szavát hallja:,,Atyáin, bocsáss meg nekik !" Van-e bün, amelyet erre a kérésre meg ne bocsátana, amelyre szerit Fia áldozatában meg ne találná az elégtételt, az engesztelést? Nem csoda, hogy liziői szent Teréz, mikor erre gondolt, el merte mondani: „Ha a világ összes gonoszságainak súlya nyomná is a lelkemet és marcangolná is a szívemet, még akkor sem fogyatkozna meg bizalmam : összezúzott szívvel, megtépett lélekkel, de bízva, remélve vetném magamat az Úr ölelő két karjába. Tudom, hogy vétkeim özöne úgy i eltűnne az ő irgalmában, ahogyan eltűnik az égő zsarátnokra hulló egyetlen vízcsepp," Ö, a mi Urunk és Megváltónk, engesztelés a mi bűneinkért! Benne és érte várunk bocsánatot és irgalmat. „Mindazonáltal — mondja Szentséges Atyánk karácsonyi rádiószózatában — i az Úr, ha kész is a megbocsátásra, nem menti fel a bűnöst az őszinte bűnbánattól és az igazságos elégtételtől." Azért kell a Szentévnek elsősorban a bűnbánat és éngesztelés évének lennie. Temessük el hát a Szentatya buzdító szavai szerint őszinte bűnbánattal a multat és engeszteljük az Istent saját bűneinkért és mások bűneiért, hogy irgalmat nyeljünk és irgalmat nyerjen a bűneiért bűnhődő világ! Az engesztelésnek sokféle módja van. Engesztelés minden imádság, amelyet az engesztelés szándékával végzünk, különösen az az imádság, amelyet a boldogságos Szűz ajánlott Fatimában: a rózsafüzér. Engesztelés a mindennapi munka, minden kötelességteljesítés, amelyet lelkiismeretesen és az engesztelés szellemében végzünk. Engesztelés lehet minden szenvedés, testi lelki fájdalom, amelyet türelemmel elviselünk, minden önmegtagadás, lemondás, azok a kényszerű lemondások is, amelyekre a mai idők annyi alkalmat nyújtanak. Engesztelés az irgalmas felebaráti szeretetnek minden cselekedete: az alamizsna, amelyet a nálunk szegényebbnek nyujtunk, az a pár vigasztaló szó, amelyet a lesujtottaknak jó szívvel mondunk, és az is, ha ebben az ideges és idegesítő világban mások idegeskedését türelemmel elviseljük. Szép es Isten előtt kedves módja az engesztelésnek, ha hetenkint vagy hónaponkint kiválasztunk egy napot, mondjuk az első pénteket, és ezt a napot egészen az engesztelés szellemében töltjük el: szentmisét hallgatunk, szentáldozáshoz járulunk, többet imádkozunk, több önmegtagadást gyakorlunk, türelmesebbek leszünk. Emellett vegyünk részt minél nagyobb számban és minél nagyobb buzgósággal a közös engesztelő ájtatosságokon : az e'sőcsütörtöki szentórán, a szentségimádásokon és a szentévi ünnepségeken! Ha így ünnepeljük a Szentévet: ha a Szentév az Istenhez való visszatérés, a bűnbánat és engesztelés éve lesz, bizalommal várhatjuk, hogy számunkra is és a világ számára is meg-